Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-15 / 166. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. július 15. ärafat BaaiaszUa látogat Az Arab Liga rendkívüli külügyminiszteri értekezlete kedden éjfélkor berekesztet­te munkáját. A külügyminiszterek oly­kor indulatos vitákba tor­kolló több mint húszórás ta­nácskozás után bejelentették: megállapodásra jutottak szá­mos -határozatban. Ezekben kedvezően fogadták „Szíriá­nak és a Palesztinái Felsza- badítási Szervezetnek azt az óhaját, hogy haladéktalanul munkálkodni kezd normális kapcsolatainak helyreállítá­sán”. Több arab ország ter­jesztett elő és hagyott jóvá „elméletileg” konkrét javas­latokat arra vonatkozólag, hogy. az Arab Liga égisze alatt szervezzenek szíriai—• Palesztinái csúcstalálkozót. A rendkívüli külügymi­niszteri értekezlet mások döntése a Libanonba irányí­tott arabközi biztonsági erők­re vonatkozik. A tanácskozás részvevői aláhúzták: feltét­lenül szükség van az arab­közi békefenntartó alakula­tok létszámának növelésé­re és a szükséges felszerelés­sel való ellátására, hogy ele­get tudjanak tenni megbíza­tásuknak. Ám a hétfőn el­hangzott feltűnést keltő ja­vaslatokról, hogy állítsanak fel olyan „elrettentő” erővel rendelkező harci alakulato­kat, amelyek képes ék „ér- vényt szerezni” a tűzszünet­nek Libanonban, a keddi megállapodásban már szó sem volt. Az AFP kairói keltezésű kommentárjában megálla­pítja: az arab külügyminisz­terek kedden éjfélkor végét­ért újabb rendkívüli üléssza­kán elfogadott határozatok „megkerülik a lényeget, s semmi jel sem mutat arra, hogy hamarosan sikerül meg­oldást találni a libanoni vé­res eseményekre”. * Libanonban kedden a „ha­gyományos” frontokon válto­zatlan hevességgel folytatód­tak a harcok, a Beiruttól Észak-Keletre fekvő Baalbek városában pedig sziriai és Palesztinái alakulatok csap­tak össze. A Palesztina hang­ja rádióadó híradása szerint Baalbekben utcai harcok folynak. Ugyancsak a Pa­lesztina hangja közölte, hogy a város védői Baalbekben megsemmisítettek több szi­riai katonát. A polgári la­kosság is súlyos veszteséget szenvedett. Szíriái jelentés a harcokról nem érkezett. További harcolt színhelye volt Beírat keleti elővárosa, a Teli Zaatar palesztin mene­külttábor. A Palesztinái rádió szerint a tábor védői kedden visz- szaverték a jobboldali fegy­veresek 54-ik támadását és jelentős veszteségeket okoz­tak az ellenségnek. A sziriai, alakulatok ked­den részlegesen visszavonul­tak a dél-libanoni Szidon városát övező magaslatok­ról — közölte szerdán a Pa­lesztina hangja rádióadó. S legkésőbb estig befejezik tel­jes kivonulásukat a térség­ből. A szíriai csapatkivonásról Jasszer Arafat, a Palesztinái Fetezabadííási Szervezet VB elnöke kedden este tájékoz­tatta Szaed Szalam volt li­banoni kormányfőt és Kamal Dzsumblattot, a libanoni ha­ladó szocialista párt elnökét. Arafat — szerdai libanoni sajtó jelentések szerint — kedden a libanoni válságban követítő Abdusszalam Dzsal- lud líbiai miniszterelnöktől értesült arról, hogy küszöbön Orvosi kísérletek a Száljától A TASZSZ hírügynökség különtudósítója jelenti a re­pülésirányító központból: A Szál jut—5 tudományos űrállomás legénysége tegnap orvosi kísérleteket végez. Bo­risz Volinov »és Vitalij Zso- lobov űrhajósok a szív- és érrendszer tevékenységét vizsgálja, a légzés paraméte­reit, valamint a test hőmér­sékletét mérik. A szív műkö­désének klinikai ellenőrzé­sét és a légzés vizsgálatát az úgynevezett „Polinom—2 M” berendezés segítségével vég­zik. Az űrállomás fedélzetén egy autonom mikroanalizá- tort is elhelyeztek a vér ösz- szetevőinek mérésére és ta­nulmányozására a repülés során. A parancsnok és a fedélzeti mérnök vérpróbát vesz egymástól, és azt a föld­re való visszatérés után fon-- tos minőségi és mennyiségi ellenőrzésnek vetik majd alá. Az orvosi ellenőrző köz­pont adatai szerint az űrha­jósok egészségi állapota jó. A „válságszakérlo“ kapott leíMzist (KOMMENTÁRUNK.) Itália „vál&ágszakértője” kapott megbízást az új kormány megalakítására. Giulio Andreottit, a kereszténydemokrata párt 57 éves politikusát, az egykori újságírót, a ma is aktív írót, a volt miniszterelnököt és többszörös minisztert, a leg­utóbbi ügyvezető kabinet költségvetési és tervezésügyi mi­niszterét sokan így nevezik Rómában. Csakugyan fejlett ér­zékkel rendelkezik, hogy összekuszált helyzetekben megtalál­ja a még oly keskeny, mások által talán észre sem vett ki­utat is. Ha valamikor, most aztán szükség lesz erre a képességére. Már önmagában a júniusi választások végeredménye is a parlamenti matematika szabályai szerint csaknem lehetetlen­né tette hatékony, stabil kormány, pontosabban többpárti koalíció megalakítását. Az egyetlen esélyt olyan kabinet je­lentené, amely a kommunista politikusokat is magában fog­lalja, ám — Berlinguer szóhasználatát kölcsönözve — a nem­zeti egyetértés kormányát a kereszténydemokraták vissza­utasították. Andreotti bizonyára számol azzal, hogy a köztársasági el­nöktől kapott, kormányalakítási megbízatás még nem jelenti azt, hogy be is költözhet a Chigi-palola, a miniszterelnökség második emeleti dolgozószobájába. Hosszan tartó, nehéz esz­mecserék várnak rá, mégpedig bonyolult erőviszonyok kö­zepette. Helyzetét ugyanis egy újabb körülmény alaposan megne­hezíti. A választásokon reményeiben csalódott szocialista párt — a jelenlegi olasz válság kulcsfontosságú tényezője — a kor­mányalakítási tárgyalások megkezdésének előestéjén saját sorainak rendezésére szorul: de Martino főtitkár a központi bizottság ülésén benyújtotta lemondást. Ha a vezetőség még­is megerősítené tisztségében, leköszönése a szocialisták tábo­rának megosztottságára, a vezetésen belüli ellentétekre utak Emlékeztetőül érdemes megemlíteni, hogy de Martino követ­kezetesen ragaszkodott ahhoz, hogy az OKP-t valamilyen for­mában vonják be á kormányzat munkájába, illetve — újabb megfogalmazásban — a koalíciót támogató többségbe. Nos, Andreotti tehát ezekben a napokban hozzáláthat a pártok álláspontjának tisztázásához. A cselekvésre képes kor­mány megalakulására a legderűlátóbb római megfigyelők :;m számítanak két-három héten belül. Vagyis: a „válság- szakértő” olasz politikus ezúttal csakugyan bizonyságot adhat róla, hogy rászolgál-e a hízelgő címre. áll a szíriai alakulatok visz- szavonulása a közép-libanoni Bekaa-síkság felé. Hafez Asszad szíriai köz- társasági elnök tegnap reg­gel megbeszélést folytatott a libanoni front elnevezésű szervezet vasárnap óta Da- maszkuszban tartózkodó kül­döttségével. A delegáció tag­jai: Lucien Dahdah volt li­banoni külügyminiszter, to­vábbá a libanoni falangista párt és a nemzeti liberális párt egy-egy képviselője. Damaszkuszi jólértesült forrás szerint a szíriai veze­tők és a libanoni front kép­viselői szerdán délben vé­gétért tárgyalássorozatukon elhatározták: minden szinten tovább szélesítik kapcsolatai­kat, összehangolják tevé­kenységüket. A felek meg­állapodtak abban is, hogy meggyorsítják a libanoni vál­ság megoldását, és olyan ren­dezést keresnek, amely alkal­mas a polgárháború meg­szüntetésére, a béke mielőbbi helyreállítására. Tegnap befejeződött a Szí­riái csapatok kivonása Szidon térségéből és a tengerparttól 30 kilométernyire fekvő Jez- zine hegyvidéki városból. Az AFP jelentette Szidon bál, hogy a haladó erők ellenőr­zése alatt álló legfontosabb, dél-libanoni kikötővárost övező dombvidékről a szíriai visszavonulást Aleh ezredes, a „zöldsisakosok” líbiai kon­tingensének parancsnoka és Abu Mussza, a dél-libanoni Palesztinái és hazafias erők parancsnoka ellenőrizte. Az AFP bejrúti haladó kö­rökben úgy értesült, hogy Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke pénteken Dzsallud lí­biai miniszterelnök kíséreté­ben Damaszkuszba utazik. Az OKP a kormányaSakítás kérdéseiről Tegnap ülést tartott az Olasz Kommunista Párt ve­zetősége, s megvitatta a kor­mányalakítással kapcsolatos politikai kérdéseket. Az ülésen elfogadott hatá­rozatban az Ólasz KP meg­erősíti korábbi álláspontját, amelyet a köztársasági el­nökkel megtartott tárgya­lásokon kifejtett. A határozat hangsúlyozza, hogy Olaszor­szágban olyan kormány meg­alakítására van szükség, amely a széles néptömegek egyetértése és az összes de­mokratikus erők támogatá­sa alapján tevékenykedik. Az Ólasz KP vezetősége ki­jelentette, hogy a néptöme­gek érdekeit szem előtt tart­va fogja mérlegelni azokat a politikai- és program-ja­vaslatokat, amelyeket a ke­reszténydemokrata párt, va­lamint az új kormányba szá­mításba vett személyiségek előterjesztenek. Mozambik Visszatérnek a portugálok Több mint 500 portugál szakember, akik az imperi­alista propaganda hatására elhagyták Mozambikot, az­zal a kéréssel fordultak a portugál—mozambiki barát­sági társasághoz, hogy enge­délyezzék számukra a visz- szatérést a Mozambiki Népi Köztársaságba, mert ott sze­retnének élni és tovább dol­gozni. Immár csoportosan ér­keznek a mozambiki fővá­rosba azok a portugálok, akik segíteni kívánnak a fia­tal afrikai országnak az új élet építésében. A Noticias című lap tu­dósítást közölt olyan portu­gál egészségügyi dolgozók­kal, olajipari és szállítómun­kásokkal folytatott beszél­getésekről, akik nemrégiben érkeztek a volt portugál gyarmatra. Magyar—fina barátsági bét Kékkőiéi fogadta a magyar delegációt Moszkva A Legfelsői Tanács Elnökségének iiSése Nyikolaj Podgomij elnök­letével kedden a Kremlben ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége. A napirenden azoknak a javaslatoknak és észrevéte­leknek az áttekintése szere­pelt, amelyek a Legfelsőbb Tanács két háza állandó bi­zottságainak határozataiban szerepeltek az 1976-os nép- gazdaságfejlesztási tervvel, valamint a Szovjetunió ál­lami költségvetésével kap­csolatosan. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az ülé­sen az állami élettel kapcso­latos más kérdéseket is átte­kintett. Schmidt ' utazott Tegnap Bsko Rekola mi­niszterelnök-helyettes. máso­dik pénzügyminiszter Martti Miettunen miniszterelnök nevében vendégül látta Kál­lai Gyulát, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa el­nökét és a magyar—finn ba­rátsági hét alkalmából Finn­országban tartózkodó magyar küldöttség vezetőségének tagjait, valamint dr. Matusek Tivadar helsinki magyar nagykövetet. A Kultaranta (Aranypart) nevet viselő nyári reziden­ciáján Urho Kekkonen köz­társasági elnök fogadta Kállai Gyulát és a magyar küldöttség vezetőségének tagjait. A találkozón jelen volt dr. Matusek Tivadar nagykövet is. A találkozó ke­retében Kállai Gyula átad­ta a Hazafias Népfront em­lékplakettjét Urho Kekkonen elnöknek a magyar—finn ba­rátság ápolása és elmélyíté­se érdekében kifejtett tevé­kenysége elismeréseként. Az emlékplakett átadásakor Kállai Gyula meleg szavak­kal méltatta Urho Kekkonen elnöknek a magyar és a finn nép barátság erősítésé­ben, tartalmasabbá tételében, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet megtartásában és a „helsinki szellem” fenntartásában szerzett érdemeit. Kállai Gyula és Urho Kek­konen meleg baráti légkör­ben eszmecserét folytatott a magyar—finn barátsági hét kialakult hagyományának nagy jelentőségéről. Demokrata konvenció Az ellenzéki párt programja A New York-i Madison Square Gárdenben, a világ egyik leg­nagyobb fedett csarnokában 3000 küldött és a vendégek ez­reinek részvételével tanácskozik a Demokrata Párt kon­venciója Helmut Schmidt szövetségi kancellár tegnap délben egy­hetes hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba repült. Genscher külügyminiszter ma reggel — ugyancsak re­pülőgépen — utazik a kor­mányfő után. Schmidt és Genscher ma és pénteken Ford elnökkel és Henry Kissinger amerikai külügyminiszterrel fog tár­gyalni. Eanes leietie a hivatali esküt Antonio Ramalho Eanes tábornok, a június 27-én megválasztott portugál elnök tegnap a 263 tagú nemzet- gyűlés előtt letette a hivatali esküt. Ígéretet tett a portu­gál alkomány megvédésére és megerősítésére. Eanes az ünnepélyes eskü­tétel után kijelentette: „fél kell számolnunk a puccs és . az anarchia légkörét, mely csak nyomorhoz és diktatúrá­hoz vezethet”. A tábornok 51 év óta Portugália első szaba­don megválasztott köztársa­sági elnöke. A spanyol parlament ütése A spanyol parlament (cor- tes) szerdai ülésén — 245 szavazattal ?75 ellenében, 57 tartózkodás mellett — elfo­gadta a büntető törvén y- könyv módosítását, amely­nek értelmében engedélyezik a politikai pártok tevékeny­ségét. Mint a Reuter hírügy­nökség megjegyzi, a döntés „a kommunista, az anarchis­ta és szeparatista pártokra nem vonatkozik”. Mint em­lékezetes, a spanyol törvény- hozás a múlt hónapban már elfogadta a politikai pártok tevékenységének engedélye­zéséről szóló törvényt annak életbe léptetéséhez azonban szükség volt a büntető tör­vénykönyv megfelelő módo­sítására. A demokraták New York-i kongresszusán kedden a kormányrakerülésében biza­kodó ellenzéki párt program­ja állt a tanácskozások elő­terében. A hangsúly a bel­politikában van: a demokra­ták felére csökkenő munka- nélküliséget, kisebb inflációt, általános társadalombiztosí­tást,valamint a tőkés „szabad vállalkozás” korlátlan fenn­tartását ígérik. A külpolitikában az ígért vonal nem sokban különbö­zik az eímúlt évtized ame­rikai külpolitikájától: a nyu­gati szövetségi rendszer erő­sítése, egyúttal a Szovjet­unióval valé gazdasági együttműködés, valamint át­fogó leszerelési törekvések állanak előtérben. A prog­ram ugyanakkor megismétel sok, a kormányzó republiká­nusoktól ismert szólamot a Szovjetunió „fenyegető fegy­verkezéséről” a „kiegyensú­lyozott” enyhülési politiká­ról, és (ha kevesebb kiadás­sal is) az Egyesült Államok katonai erejének fejlesztését igényli. Mint Harry Freeman és Gennagyij Siskin, a TASZSZ tudósítói jelentik, az ameri­kai demokrata párt New Yorkban folyó kongresszu­sának küldöttei jóváhagyták a párt választási program­ját, amely a párt által java­solt bel- és külpolitika főbb irányait tartalmazza. A program — több cikke­lyét tekintve — általános és határozatlan, és megfigyelők szerint arra irányul, hogy kibékítse egymással a pár­ton belüli különböző csopor­tosulásokat és „vonzóvá” te­gye a pártot a választók sze­mében a november 2-i elnök- választások előtt. BELGRAD A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizott­ságának elnöksége tegnap Beigrádban ülést tartott. Sztane Dolancnak, az elnök­ség végrehajtó bizottsága tit­kárának beszámolója alap­ján megvitatta és jóváhagy­ta a JKSZ küldöttségének je­lentését az európai kommu­nista és munkáspártok Bei - linben megtartott konferen- ciájáróil. BERLIN Lodongijn Rincsm, a Mon­gol Népköztársaság külügy­minisztere tegnap délelőtt hivatalos baráti látogatásra az NDK fővárosába Berlinbe érkezett. Rincsint a repülő­téren vendéglátója, Oskar Fischer, az NDK külügymi­nisztere és az NDK külügy­minisztériumának vezető munkatársai fogadták. PEKING Mint az Üj Kína hírügy­nökség jelentette, szolgálati kötelességének teljesítése közben bőéi halál; halt R Ting-csun, a KKP Központi Bizottságának tagja, Fucsou katonai egységei pártbizott­ságának első titkára, a fu- csoui katonai egyr*jek pa­rancsnoka. Emlékére kedden gyászünnepséget tartottak Fucsouban. Pi Ting-csun ra­vatalánál elhelyezték Mao Ce-tung elnök és a Központi Bizottság tagjainak koszorúit. MOSZKVA Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja a Központi Bizottság titkára és Konsz- tantyin Katusev, a Központi Bizottság titkára tegnap a Kremlben fogadta Gheorghe Radulescut, a Román Kom­munista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagját, miniszterelnökhelyet­test. A találkozón véleményt cseréltek a Szovjetunió és Románia együttműködésé­nek továbbfejlesztéséről, a termelési kooperáció bővíté­séről. CANBERRA Az ausztráliai kormány el­határozta, hogy hároméves megszakítás után felújítja diplomáciai kapcsolatait Chi­lével. A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok meg­szakítását az Allende elnök törvényes kormánya ellem puccs után még a munkás­párti Whitlam-konmány ha­tározta el. Camberrai hivata­los források a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását kommentálva azt hangoztat­ják, hogy az „nem jelenti a chilei kormány politikájának e’. ismeróét”^

Next

/
Oldalképek
Tartalom