Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. júliusV4­A zagyvarékasi Béke Tsz-ben 146 hektáron a K—700-asok altalaj lazítást végeznek. Képünkön üzembe helyezik az altalaj-lazítókat — N£s>— 1976. JÚLIUS 14. SZERDA ÖRS NAPJA A Nap kél: 4.01, nyugszik: 19.38 órakor. A Hold kél: 20.33, nyugszik: 7.21 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet. elszórtan helyi zá­porral zivatarral. Mérsékelt zivatar idején átmenetileg megélénkülő változó irányú szél. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán: 26—31 fok között. Vasvári Pál Százötven évvel ezelőtt 1826. július 14-én született — és fiatalon, 1849-ben halt meg — Vasvári Pál polgári demokrata forradalmár tör­ténetíró, szabadságharcos, a márciusi ifjak egyik veze­tője. Szinte gyermekfejjel kez­dett történelemmel és más tudományokkal foglalkozni. A feudalizmus megdöntését, a szegénynép felszabadítását követelte, de azt is látta, hogy a polgárság uralma a dolgozó nép újabb elnyomá­sához vezethet csak; így ju­tott el az utópista szocia­lizmushoz. Politikai nézeteit írásban is kifejtette, de mű­veinek nagy része (néhány újságcikkén kívül) a cenzú­ra miatt nem kerülhetett nyilvánosságra. Petőfi mellett ő volt a március 15-i pesti forrada­lom előkészítője, legtevéke­nyebb vezetője. Március Iá­én az egyetemi ifjúság, a pesti munkások és a céhle­gények több gyűlésén is fel­szólalt. A forradalom veze­tői közül egyedül ő szorgal­mazta következetesen a munkások (a céhlegények) helyzetének rendezését. Fegy­veresen küzdött a szabad­ságharcban, s 1849 február­jától az általa szervezett Rákóczi szabadcsapat pa­rancsnoka volt. Július 6-án a magyar szabadságharc el­len az osztrákok által fellá­zított erdélyi románokkal a Gyalu i havasokban vívott harcban hősi halált halt. — A SZOLNOKI ifjúsági park Express-koncertjén ma este nyolc órakor az Apostol együttes ad műsort. Az ifjú­sági park egyébként 17 órá­tól várja a szórakozni vágyó fiatalokat. — TÁRSADALMI munká­ban tízszemélyes faházat ké­szítettek a Fűrész- és Hor­dóipari Vállalat szolnoki fű­részüzemének dolgozói. A ta- házat a városi tanács műve­lődésügyi osztálya a balaton- szepezdi úttörőtáborban ál­líttatta fel. — MESE SHOW címmel. Kertész Lilla ad műsort ma délután három órakor Török­szentmiklósim, a művelődési központ színháztermében. — SZANDASZÖLLÖSÖN ismét megkezdődtek a nyári szabadtéri filmvetítések. A helyi klutokönyvtár előtt min­den szerdán 20 órakor tart­ják a vetíté&t. Ma a Pannó­nia, a 455 mérföld Kalifor­niában, a Tíz lány plusz egy és a München 72’ című fil­meket vetítik. Értékes kéziratokra buk­kantak Pécsett: Jókai Mór, Szász Károly és a kritikus Szana Tamás műveire. A Baranya megyei levéltár gaz­dag történeti és helytörténe­ti dokumantumgyűjtemésny- nyel rendelkezik, jelentősebb irodalmi kéziratot azonban mindeddig nem őrzött. Pon­tosabban : mintegy nyolcvan éven át a levéltárban lap­pangott a kézirat-csomó, de létezéséről nem tudtak. A véletlen hozta napvilágra. Iratrendezés közben az egyik levéltáros kézbe vette a mo­hácsi Kereskedelmi és Be- tegsegélyző Egylet 1886— 1892 között vezetett jegyző­könyvét. s amikor megszo­kásból végigpörgette a vas­kos kötet lapjait, egy papír­csomó hullott ki belőle. Mindjárt az első lap nagy meglepetéssel szolgált — a A déli Balaton-part leg­nagyobb bevásárló-központ- jav a siófoki ,,Sió” áruház évente 230 millió forintos forgalmat bonyolít le. A Bel­kereskedelmi Minisztérium fejlesztési bizottsága most hagyta jóvá az áruház bőví­tésének tervét Erre a célra — TISZAFÜREDEN a mű­velődési központban holnap este 8 órai kezdettel a szol­noki Szigligeti Színház tár­sulata bemutatja a „Ne szól­jatok bele” című zenés víg­játékot. A Szigligeti Színház hosszú szünet után vendég­szerepei ismét Tiszafüreden. — SCENOGRAPHIA Hun- garica címmel nyílik meg csütörtökön az egri Gárdonyi Géza Színházban az a kiál­lítás, amely 15 díszlet- és jelmeztervező művész terve­it, ruháit, makettjeit és kü­lönböző színházi tárgyait te­szi szemlére. — TEGNAPI lapszámunk 5. oldalán a Tisztelgés Bá­lint Györgynek című cikk címváltozás miatt hibásan je­lent meg. A cikk címe: „Azt hiszem, sokat vétkeztem el­lene, hála istennek.” Az első mondat változatlanul így hangzik: „A címben idézett mondatot Bálint György írta — aki ellen vétkezett: saiát kora, a harmincas évek Ma­gyarországa.” kézirat tetején ez állt: Irta: Jókai Mór. A kézirat-csomó legértéke­sebb darabja a Jókai kézirat­töredék. Egy folytatásos el­beszélésről van szó — címe: a Magláy család — ennek első lapjai maradtak fenn. Szász Károly költő, műfor­dító három versét tartalmaz­za a másik kézirat. A költe­mények közös címe: „Fiatal lánynak” a harmadik kézirat Szana Tamás kritikus, mű­vészettörténész egy tanulmá­nyának részlete. A XIX. századi ngay orosz festőmű­vész, Verescsagin munkássá­géról ír, továbbá érdekes adalékokat tesz közzé a mű­vész magyar kapcsolatairól. Varga Dezső levéltári mun­katárs feldolgozza és közzé­teszi a most megtalált kéz­iratokat 71 millió forintot költenek, és így 2500 négyzetméter­rel növekszik majd a „Sió” alap területe. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat még eb­ben az évben megkezdi a munkát, Szolnokról / a Rábába Ötéves kooperációs szerző­dést kötött a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárral. Ennek kere­tében — a közúti járműprog­ramhoz kapcsolódva — a vál­lalat az idén az autóbusz és teherautó hátsóhidakhoz 120 ezer csigatengelyt és hasonló mennyiségű bolygókereket gyáint a győrieknek. A szer­ződés szerint az évtized vé­gén a két alkatrészből éven­te összesen már 360 ezret gyártanak Szolnokon. Veszprémben B földtani kutatásokról tanácskoztak Az V. ötéves tervben to­vább nő a bauxit és a szén­kutatás, amellyel az új bá­nyák /nyitását készítik elő — hangoztatták tegnap Veszp­rémben. a vegyipari egye­temen rendezett tanácskozá­son a földtani kutatásokkal foglalkozó intézmények, va­lamint a termelő bányák képviselői. A tervek szerint ez időszak alatt újabb szén­készletek felderítésére és részleges kutatására 300 ki­lométernyi fúrást végeznek el, s ezzel nemcsak az V. öt­éves terv bányanyitási igé­nyeit elégítik ki, hanem már információt adnak a követ­kező ötéves terv bányanyitá­saihoz is. A nagyszabású munka 90 százaléka az Or­szágos Földtani Kutató- Fú­ró Vállalatra vár. A feladat teljesítéséhez 120 millió fo­rintos állami támogatást ka­pott a vállalat, s ebből az összegből korszerű szovjet berendezésekre cseréli gép­parkját. A mennyiségi növekedés és a hatékonyság emelkedés jellemzi a bauxitkutatás öt­éves tervét is. Az utóbbi hónapok legkiemelkedőbb eredménye, hogy a geológiai és geofizikai módszerek új­szerű egyeztetésével rendkí­vül gyorsan feltárták az Iharkút környéki külszíni fejtésre alkalmas bauxit- lencséket. Két lencsét már átadtak a bányászatnak és az idén még négy újabbat készítenek elő a termelésre. Gépkocsiscrszáraok A Merkur Autószalon jelen­tése a gépkocsisorszámokról: Trabant Limousine 4.301 Trabant Limousine Special 6.283 Trabant Kombi 18.614 Wartburg de Luxe 1.601 Wartburg Limousine 1.218 Trabant Hycomat 4.395 Skoda 100 76.483 Zsiguli — Budapest 77.320 Debrecen 34.775 Polski Fiat 1500 11.216 Skoda 110 L 5.780 Skoda 100 L 7.922 Zsiguli Kombi 7.658 Dácia 8.397 Zaporozsec 23.585 Wartburg Tourist ■ 710 Zsiguli 2103 3.948 Zsiguli 21011 — Budapest 964 Debrecen 720 Wartburg de. Luxe tt. 957 Polski Fiat 126 762 Wartburg Limousine tt. 330 A tartósan száraz, meleg időjárás kedvezett a takács- atkák elszaporodásának. Az atkák a gyümölcsfák leve­leinek fonákján történő szí- vogatásukkal okozzák kártéte­lüket, és a termés, a fiatal hajtások beérését veszélyez­tetik. Az atkák ellen első sorban speciális atkaölősze­rekkel lehetséges a védeke­zés, amelyek a leggyakrab­ban használt rovar- és gom- baölőszerekkel keverhetők. Erre felhasználható a Pol- Akaritox 0,2; az Anthio 33 EC 0.15—0,2 vagy az Anthio 40 EC 0,1—0,15 százalékos oldata. Gyenge fertőzés ese­tén a lisztharmat elleni véde­kezésre használt kéntartalmú szerek is hatásosak lesznek. A lisztharmat fejlődését is jelentősen elősegíti a magas hőmérséklet. A nagymérté­kű spóraképzés folyamatos, igy a fertőzés veszélye jelen­leg is fennáll. Fokozatosan ügyeljünk az almáistermésű- ek közül a Jonathan faitára, miért az a fertőzésire különo­Ápad a Tisza A kánikula tovább apasz­totta a borsodi folyók víz­szintjét. A Tiszán az Észak­magyarországi Vízügyi' Igaz­gatóság követ szállító uszá­lyai keddtől már csak Tokaj és Tiszapalkonya között köz­lekednek. A tokaji bányá­ból naponta mintegy 500 tonna követ szállítanak part- erősítéshez és mederrende­zéshez. Kisköre alatt azon­ban mái* előtűntek a gázlók, ezért a szegedi partépítés­hez szükséges anyagokat nem tudják elszállítani. Kisköre alatt a Tisza jelenleg nem hajózható. Vészjelző a felvonókhoz Fény és hangjelzéssel működő „vészjelző” beren­dezést szerkesztett a bérhá­zak felvonóihoz a Pécsi Me­gyeszer Vállalat műszaki kol­lektívája. Az ő ötletük alap­ján készült egyébként a ka­putelefon-család, valamint az automata lépcsőházi vil­lanykapcsoló is, amelyek je­lentősen hozzájárulnak az emeletes épületek lakóinak kényelméhez. Most ugyan­csak hasznos berendezéssel jelentkeztek. Ha áramszünet, vagy egyéb ok miatt, várat­lanul megáll a felvonó. a benne tartózkodó személyek nyomban segélyhívást küld­hetnek a házfelügyelőhöz, aki visszajelez és intézkedik a zavar elhárításáról. A szakmai munkabizott­ság előtt jól vizsgázott a készülék. Most megkezdték a kísérleti sorozatgyártást, hogy a gyakorlatban is ki­próbálják a jelzőberendezést. Ezeket Budapesten és Veszp­rémijén húsz-húsz felvonóhoz szerelik feL sen fogékony. A védekezést Karathane LC 0,05—0,06 vagy a Fundazol 50 WP 0,08 százalékos töménységű olda­tával végezhetjük el. A nyá­ri almafák kezelése során le­gyünk tekintettel az egyes készítményekre előírt élel- mezésegészségügyt várakozá­si idők betartására. Gondoskodjunk a cseresz­nye és a meggyfák szüret utáni védelméről is. A vé­dekezésre a Safidon 40 WP 0,25: az Anthio 40 EC 0,15; vagy a Satox 20 WSC 0,5 szá­zalékos oldata használható. A szilva és a ringlófákon az érés idejétől függően szil­vamoly ellen kell védekezni. A lárvák kelése július köze­pétől várható. A kártevő a gyümölcsbe furakod va a magház környékét kirágja, ürülékével szennyezi, s az így károsított gyümölcs máz- gásodik és korán leh”ll. El­lene a Ditrifon 50 WP vagy a Sevin 85 WP 0.2 százalé­kos oldatával védekezhe­tünk. A Thália sikere Törökországban Tegnap hazaérkezett tö­rökországi vendégjátékáról a Thália Színház együttese. A hatnapos turné során a társulat két alkalommal mu­tatta be az isztambuli nem­zetközi művészeti fesztiválon a Karagőzt nagy sikerrel. Július 26-tól a Thália Színház folytatja a körszín­házban a Petruska előadá­sait Kelendő áru a mélyhűtött széndioxid Európa újabb országai ren­deltek nagy mennyisegű fo­lyékony, mélyhűtött széndi­oxidot a répcelaki szénsav­gyártól. Az NSZK és Auszt­ria 250 tonnát vitt a napok­ban speciális vasúti és köz­úti tartálykocsikban. Hazánkban most a szifon­patron a legkelendőbb az üzem termékei közül. Az idén a tartós kánikula elle­nére — sincs hiány belőle. Az automata töltők három műszakban dolgoznak, és a napokban rekordteljesít­ményt értek el: 24 óra alatt 272 000 doboz patront töltöt­tek meg. A gyár munkája nyomán júniusban 55 millió liter szódavizet ihattunk. Ebben a hónapban már 60 millió patront küldenek az üzletekbe. A répcelakiak je­lenleg egy napi tartalékkal rendelkeznek, s emellett eleget tesznek a lengyel és NDK-beli export-kötelezett­ségeiknek is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 2&. Felelős vezető: Gombkötő Béla 1 szolgáltató mühely- ben Bors Balázs művezető részlegé­hez hat szerelő tartozik. A hat szerelő közül azon a reggelen az egyik sza­badságra ment, a másik beteget jelentett, a har- I madik kilépett, a negye­dik munkába jövet elkal­lódott valahol. A megma­radt két szerelőnek Bors Balázs rövid habozás után a huszonhárom sürgős és a hetvenhét kevésbé sür­gős munkalap közül ki­adta az óvodai csőrepe­dést. A két szerelő összepa­kolta a szerszámait, s már éppen indulni akart, arai­kor az alagsori műhelybe lerohant a főnök titkár­nője személyesen, s mi­közben saját kezűleg visz- szahúzta az ajtóból a sze­relőket, valamit súgott a művezető fülébe. Bors Balázs dörzsölgette a tarkóját, morqott a fo­gai között, aztán odaszólt az egyik szerelőnek, hogy az óvoda előtt lépjen be Angyali Biriks művésznő­höz, de igyekezzék. A má­sik szerelő addig is . .. Ekkor szólt a telefon. Bors fölvette a kagylót, s a tapasztalt másik szerelő egyelőre nem indult el az óvodába. Aztán elindult a főköny­velő barátjához. Bors Balázs pedig tele­fonált az óvodába, a tü­relmüket kérte, és miután mélységes részvéttel meg­hallgatta, hogy a kicsik az ágyukon kuporognak, az óvónők pedig fölkötötték Fontossági sorrend a szoknyájukat — sej-haj — térdig, hogy járni tud­janak a vízben, megígér­te, hogy oldalkocsis mo­torkerékpárján maga vi­szi a szerelőket. A művezető valóban el is robogott a szerelőiért, s kérlelhetetlenül félbe­hagyatta vetüli a munkát mind a művésznő, mind a főkönyvelői barát lakásán, és elvitte őket. Mégpedig az egyiket Hajrá Bélához, az élsportolóhoz, a mási­kat dr. Igaz Péter ügyvéd úrhoz, mert így utasította öt a Kisközpontja. Ezután a lelkiismeretes művezető ' ismét elrobogott az óvodába, ahol tanúja volt annak a vidám vízi­parádénak, ami* a gyere­kek a fölfordított aszta­lokkal tutajozva rendeztek. Bors Balázsnak fölger­jedt apai szíve, s szentül megfogadta magában, hogy — ha megpukkad is a Kis- és Nagyközpont min­den fejese — azonnal el­viszi a szerelőit az óvo­dába. Elhatározását perceken belül tett követte, azaz vitte is mindkét szerelőjét a Zoborics lakásba, mert Zoboricsné, a Felettes Szerv nagyfőnökének a kis felesége szólt le sze­mélyesen. Bors Balázs ekkor meg­tért irodáidba, és magá­ba roskadt. Hosszú per­cekig tartó káb ultságából a telefon csörömpölése éb­resztette föl. Csak sokára értette meg. hQny valgmi fejes hordja le őt, amiért minden mást előbbre való­nak tart, mint az óvodát. — Bocsánatot kérek, de úgy utasítottak ... — Ha maga az atyaúris­ten utasítja, akkor is az óvoda az első! — dörögte ellentmondást nem túróén a hang. — Bocsánatot kérek, de kivel beszélek? — Zoborics vagyok a Felettes Szervtől. Bors Balázs alig tíz perc múlva vitte a két szerelőt az óvodába, és közben próbálta elképzel­ni, hogy milyen családi botrány lesz az este Zo- boricséknál. Sólyom László Növényvédelemről Takácsatkák kártétele várható Nyolcvan évig nem tudtak róla Bővül a Sió áruház

Next

/
Oldalképek
Tartalom