Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-08 / 160. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. július 8. 1976. JÜLIUS 8., CSÜTÖRTÖK ELLÁK NAPJA A Nap kél: 3.55, nyugszik: 19.42 órakor. A Hold kél: 16.39, nyugszik: 10.04 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: napközben megnövek­vő felhőzet, elszórtan zápor­ral, esetleg zivatarral. A változó irányú szél napköz­ben megélénkül, Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 25—29 fok között. Lovassy Sándor Harminc évvel ezelőtt, 1946. július 8-án halt meg Keszthelyen — 91 éves korá­ban — Lovassy Sándor or­nitológus, kiváló faunakutató. Abonyban született, 1855 októberében. Gazdasági ta­nulmányait a debreceni gaz­dasági tanintézetben, a böl­csészetieket pedig a pesti egyetemen végezte. 1878-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett természetrajz—vegy­tan—földrajzból. 1884-ben doktorált, s évekig polgári iskolai tanáxrként dolgozott. Közben tanulmányozta az Ecsedi-láp madárvilágát, 1889-től pedig — a keszthe­lyi gazdasági akadémia ál­lat- és növénytanáraként — a Balaton madárvilágát. Jelentős munkásságot fej­tett ki a madátrtan és a gaz­dasági állattan területén. Szakirodalmi működése el­méleti és i gyakorlati szem­pontból egyaránt fontos. Hé­vizén eredményesen foglal­kozott lótusz és más trópusi, illetve szubtrópusi növények honosításával. Sokat tevé­kenykedett a Balatoni Mú­zeum keszthelyi palotájáért, a Balatoni Múzeum Egyesü­let létrehozásáért, amelynek elnöke is volt. Munkái kö­zül jelentősebb Az Ecsedi- láp és madárvilága fennál­lása utolsó évtizedében, va­lamint a Magyarország ge­rinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című szak­munkája. n _ a KOI: Robbanás történt a Győri Vagon- és Gépgyár acélön­tödéjének 3-as számú kon­verterénél. A kifröccsent ol­vadó acél a közelben tartóz­kodó dolgozókra csapódott. Horváth Imre 35 éves beren­dezés vezető Gyomoréi Lajos, Polgár György 28 éves üzem­vezető, győri lakos és Tibold Lajos 43 éves olvasztár, győ­ri lakos súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, öten könnyebben megsérül­tek. A súlyos sérülteket re­pülőgéppel egy fővárosi kór­házba szállították, ahol az orvosok mindent elkövetnek életük • megmentéséért. A robbanás okának megállapí­tására szakértők bevonásával Győr—Sopron megyei ren­dőrfőkapitányság szakértők bevonásával a vizsgálatot megkezdte. Kislakások Kisújszálláson Kisújszálláson az elkövet­kező öt évben az állami cél­csoportos, OTP-, társas- és egyéb szövetkezeti lakások mellett továbbra is sok csa­ládi ház felépítése várható. A tervezett több, mint 250 kislakás területi igényének .biztosítása érdekében több helyet jelölt ki a városi ta­nács. így többek között a Nem gond az elhelyezkedés A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem nagykani­zsai agronómiái főiskolai ka­rán 66 végzős hallgató kapott diplomát. Közülük 24-en ve­tőmag-gazdálkodási, • 12-en gyepgazdálkodási, 30-án pe­dig az általános növényter­mesztési szakon végeztek. A 14 megyéből verbuválódott fiatal szakembereknek nincs elhelyezkedési gondjuk. Hu­szonnégyen már korábban munkavállalói szerződést kö­töttek, a többiek pedig több mint száz felajánlott állás közül választhattak. volt 48-as temető területén 34, a benzinkút melletti nyu­gati területen 111, és a Bé­ke utca keleti oldalán to­vábbi 22, összesen 167 új telek kialakítása történt meg. A további 83 építési telket a rossz állagú lakóépületek le­bontásával, valamint telek- megosztással biztosítják. Virít a naprőzsa A naptól szikrázó fülöp- házi homokbuckákon, a Kis­kunsági Nemzeti Parkban virít a naprózsa. A nitrogén­mentes, szélhordta száraz ho­mokbuckák növénye Közép- Európában egyedül csak itt díszük már, s a tűző napra bontja ki sárga virágát. A morfológiailag érdekes terü­leten, ahol még háborítatla­nul „mozog” a homok, ritka növénytársulást védenek, amely a homokpuszták kelet­kezésekor maradt fenn. Az itteni flóra őrzi a sívó ho­mokvilág vadvirágait. Végrehajtották az ítéletet az Üllői úti gyilkoson Amint arról annak idején a hírközlő szervek is beszá­moltak, 1974. december 17-én az Üllői út 120—122. számú ház egyik lakásában brutá­lis kegyetlenséggel megöltek tót idős nőt, Gallyai Etelt és Buocz Paulát. Az elsőrendű vádlottat, a többszörösen büntetett előéletű 30 éves Sándor Györgyöt az első fo­kon eljáró Fővárosi Bíróság Koncert víz alatt Marc Gotliebe francia mu­zsikus tízéves korától hege­dül, s bár ma már három­szor tízéves, még mindig nem sikerült felhívnia magá­ra a nemzetközi zenei világ figyelmét. Most egy utolsó, nagy je­lentőségű próbálkozásra szánta el magát: búváröltö­zékben, hegedűvel, kották­kal és egy mikrofonnal víz alá merült és víz alatt kon­certet adott. Nagyon reméli, hogy ezek után felveszik va­lamelyik szimfonikus zene­karba. Lapzártáig meghívást még nem kapott... különösen kegyetlen módon, nyereségvágyból, több em­beren elkövetett emberölés bűntette miatt halálra ítél­te. A halálos ítéletet a Leg­felsőbb Bíróság is helyben hagyta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Sándor György kegyelmi Sereimét elutasította. Az ítéletet teg­nap végrehajtották. Űj tv-átjátszólorony Tegnap átadták rendelte­tésének Esztergom legkiemel­kedőbb pontján, a Strázsa- hegyen azt a tv-átjátszótor- nyot, amely a Bazilikánál is magasabb. Építésére azért volt szükség, mert a környe­ző hegyek árnyékoló hatá­sa miatt a város lakói sem a budapesti sem a kabhegyi adást nem tudták zavartala­nul venni. A posta tervező intézeté­nek tervei alapján készült átjátszóállomás 1,5 millió fo­rintos költségéhez több he­lyi üzem kollektívája járult hozzá. Gyorsított eljárással A tartós szárazság Jászbe­rény ivóvízellátásában is ko­moly zavarokat okozott. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az átmeneti ivó­vízellátási - gondok csökken­tése érdekében a vízhaszná­lat korlátozását rendelte el. A lakosság többsége, meg­értve, hogy a korlátozást a rendkívüli időjárás tette szükségessé, fegyelmezetten tett eleget a felhívásnak. Sajnos, nem mindenki. Bús Éva Jászberény. Rózsa Ferenc u. 10. szám és Szi­getvári Gyula, Benczúr u. 1. szám alatti lakosok például nem törődve azzal, hogy a 34 fokos hőségben a város lakótelepeinek ivóvízellátását veszélyeztetik, a város veze­tékes vízhálózatáról locsol­ták veteményeskertjüket és a ház előtti járdát. A Városi Tanács V. B. igazgatási osztály szabálysér­tési hatósága gyorsított eljá­rással 1500—1500 forintra bírságolta a lakosság érde­keit szolgáló rendelkezés megszegőit. Javulnak a munkakörülmények A Beton- és Vasbeton­ipari Művek kunszentmár­toni gyárában saját kivite­lezésben, mintegy 4 millió forintos költséggel új tmk- műhelyt építenek. A gyár saját betonelemeiből készülő modern műhelyben még az idén ősztől a karbantartó részleg hatvan dolgozója Űiitilsok a tiszafüredi erdészetben A Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság ti­szafüredi erdészetében az el­múlt hetekben három újí­tást vezetek be, miután si­keresen vizsgáztak a szak­mai bíráló bizottság előtt. A T—175-ös rakodógép rotáto- rán végzet módosítás ered­ményeként hatékonyabb, pontosabb lett a gép munká­ja, a B—1-es forgórakodó­géphez pedig levegő és hid­raulikus kuplungot szerkesz­tettek — a gép teljesítménye másfélszeresére nőtt. A har­madik bevezetésre került újítás a motorfűrészek — a legfontosabb munkaeszkö­zök — javítását gyorsította meg. A fakijtermelés munkáját, könnyítő, gyorsító újításokat az erdészet három dolgozó­jának ötletei alapján valósí­tották meg. Nem lebontásra váró épületet kapott lencse­végre fotóriporterünk. Ez Jászapátiban a Vágó Pál helytörténeti mú­zeum. A képhez, nem kell kommentár, legfel­jebb annyit jegyezhe­tünk meg, hogy a hí­vogató plakát szövegén módosítani kellene, va­lahogy így: ha nem tud mihez kezdeni szabad idejével, jöjjön és hoz­zuk rendbe a házat, ennyivel tartozunk Vágó Pál emlékének és ön­magunknak is. Fotó: T. Katona László-ß­Egy, a dél-angliai Dunkeswell fölött gya­korlatozó Cessna típusú gép negyed órán át ejtő­ernyőjénél fogva von­szolta maga után a 18 éves Graham Jacobst. Jacobs ejtőernyője a ki­ugrás után a gép hátsó futőművébe akadt. A fiatalember megőrizte hidegvérét, negyedórás munkával sikerült kisza­badítania a rongyokra szakadt ejtőernyő kötél­zetét, majd száz méter zuhanás után kinyitotta a tartalékemyőt. Mint a gép kapitánya földet- érés után elmondta, Jacobs lélekjelenléte a saját életén kívül a gé­pen tartózkodókat is megmentette: a tartalék­ernyő késleltetett nyitá­sával ugyanis elkerülhe­tővé vált, hogy a két ernyő együttes fékező hatása korm ányozhatat­lanná tegye a Cessnát. • Árvíz Bangladesben Banglades észak-keleti részében, Sylhetben mintegy 260 négyzetkilométernyi te­rületet öntött el az árvíz. Több mint 13 ezer embert ideiglenes táborokba telepí­tettek át. Az ország többi részétől elszigételődött vidék­re helikopterről dobtak le élelmet a lakosság számára. kezdi meg a munkát. A kar­bantartók eddig a termelő­műhelyekben szétszórtan dolgoztak. Az új műhelybe költözésük után az elem­gyártó csarnokok munkásai számára teremtenék tága­sabb, kényelmesebb munka- körülményeket a felszaba­duló helyeken. Magyar siker a nyugat-berlini filmfesztiválon A Nyugat-Berlinben éven­ként megrendezésre kerülő filmfesztiválon a nemzetközi zsűri a legobb játékfilm dí­ját a „Bufalo Bili és az in­diánok” című amerikai film­nek ítélte oda. A film ren­dezője Robert Altman. A fesztiválon magyar si­ker is született: Lugossy László „Azonosítás” című filmjével elnyerte a legjobb elsőfilmes díját. Vendéglátóipari szakmai tanácskozás A tiszafüredi ÁFÉSZ ven­déglátóipari dolgozói számá- Va szakmai tanácskozást ren­deztek kedden Tiszaszentim- rén. A tanácskozáson a ven­déglátóipar egészségügyi, va­gyonvédelmi követelményei­ről hangzott el tájékoztató előadás, valamint szó esett az idegenforgalom vendég- látóipari feladatairól is. Sok a tűz Égő búzatáblák, lángoló avar Az állami tűzoltók vasár­naptól tizenhárom tűzhöz vonultak ki megyénkben. Ebből három gabonatűz volt. Karcagon a Magyar—Mongol Barátság, Jászledányban az Egyetértés, Jászberényben pedig a Zagyvámenti Tsz ve­téséből három , hektárnyi * búza égett. Jászefényszaru- ban a Béke Tsz-ben 150 má­zsa kombájn-szalma lett a tűz martaléka. A tüzeket kombájnból kipattanó szikra, leszakadt elektromos vezeték és a szabadban rakott tűz okozta. Nyolc helyen az avar égett. Tegnap például Szolnokon a Besenyszögre vezető útra vonultak ki az állami tűzol­tók, szerencsére a kár jelen­téktelen. Az avartüzek több­ségét a vonatokból és a gép­kocsikból kidobott cigaretta és gyufa okozza. Közérdekű közlemény A Titász Vállalat Szolnok Városi Kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy karbantar-' tási munkák miatt áramszü­netet tart az alábbi helyeken és időben. 1976. július 8-án 8.00—14.00 h-ig. Dimitrov út, Bánát út, Kard út, Tőr út, Eötvös tér, Gerle út 1—20 szám, valamint az Ady E. út a 111—139 sz. kö­zött. 1976. július 9-én 8.00—14.00 h-ig Várkonyi István tér, Zagyva­parti sétány, Szántó krt. Ki­vétel a Várkonyi 20 18 eme­letes épület és az Éva cuk­rászda. Dijak a hongkongi szépségversenyen Hongkongban kedden a minden évben megrendezés­re kerülő szépségversenyen kiosztották a világ legszebb fényképarcú nőjének és a legszebb nemzeti viseletnek kijáró díjakat. A fényképezőgépek lencséi Pauline Davies őzszemű manchesteri fotómodellt ré­szesítették előnyben. A szépségverseny július 11-én fejeződik be, amikor megválasztják a „Miss Vi­lágegyetemet”. — BŐVÍTIK és átalakít­ják Szolnokon, a Tallinn körzeti Általános Iskola ré­gi, úgyne/ezett igazgatási szárnyát. Az Építő-, Javító- és Szolgáltató Vállalat a tá­lalóból és étkezőből könyv­társzobát, és foglalkoztató termet alakít ki 1 millió fo­rint költséggel. A munkát szeptemberre befejezik. — SPORTN APKÖZIT szer­veztek a tiszaföldvári gyere­keknek. Július 31-ig ötven gyerek jár a strandra, ahol úszni tanulnak és játékos foglalkozással töltik haszno­san az időt. — A VASUTASNAPRA készülnek Szolnokon, a MÁV művelődési központban. Szombaton a Járműjavító különböző osztályain dolgo­zóknak ünnepséget rendez­nek, ahol kitüntetéseket és jutalmakat adnak át. — HAMAROSAN befeje­zik Karcagon, a Nagykunsá­gi Vízgazdálkodási Társulat központi telephelyén egy 520 négyzetméter alapterületű, közel ötmillió forintba ke­rülő gépjavító műhely épí­tését. — NYOLC KEZDŐ peda­gógusnak a szolgálati lakás­ból szállást alakítottak ki a szandaszőlősi általános isko­lában. — PUSZTAMONOSTO­RON kiállítást rendeztek Gunszt Ferenc naiv festő munkáiból. A tárlat június 15-ig lesz nyitva a községi könyvtárban. — MEGKEZDTÉK a tisza- örsi általános iskola nyári felújítását. A belső villa­mossági berendezések javí­tására 40 ezer, az egészség- ügyi létesítmények újjáépí­tésére pedig várhatóan 350— 400 ezer forintot fordítanak. * — PÉCS legszebb dísznö­vénye — az egzotikus külse­jű Magnolia, amelyet a nép­nyelv „tulipánfának” nevez — újra virágot bontott a trópusi jellegű hőségben. A vasutasok parkjában, a MÁV igazgatóság székháza előtt, három cserje öltötte fel is­mét díszruháját. — TEGNAP törökországi vendégjátékra utazott a Thália Színház együttese. A népszerű budapesti társulat július 9-én és 10-én isztam­buli nemzetközi művészeti seregszemlén mutatja be a „Karagöz” című darabot. — ÁRVÍZVÉDELMI gya­korlatot tartott tegnap a Körös-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság a Hármas Körösön, Békésszentandrás térségében. *j3E3£=»i:.a.:b?* a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja / egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda,, Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla /

Next

/
Oldalképek
Tartalom