Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-29 / 178. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Ara; §0 fillér XXVII. évf. 178. sz. 1976. július 29., csütörtök Kádár János fogadta Romesh Chandrát és Jerzy Lukaszewiczet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára tegnap fogadta az Or­szágos Bóketanács vendége­ként hazánkban tartózkodó Romesh Chandrát, a Béke­világtanács főtitkárát. A megbeszélésen Romesh Chandra tájékoztatást adott a Béke-világtanács tevékeny­ségéről, terveiről, közöttük a fejlődési világkonferencia előkészületeiről, amelyre ez év őszén kerül sor Budapes­ten, A BVT főtitkára ismer­tette az új stockholmi felhívás céljait, s az annak nyomán kibontakozó / nemzetközi ak­ciókat. Kádár /János nagyra érté­kelte a Béke-világtanácsnak a béke megszilárdításáért, a népek szabadságának és együttműködésének fejleszté­séért folytatott áldozatos munjcáját. A magyar nép to­vábbi támogatásáról biztosí­totta a BVT elnökségét az új stockholmi felhívás céljainak eléréséért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a leszerelésért kibontakozó vi­lágméretű társadalmi küzde­lemben. A szívélyes, baráti találko­zón részt vett Jakab Sándor, az MSZMP KB párt és tö­megszervezetek osztályának vezetője és Sebestyén Nán- dorné, az Országos Béketa­nács főtitkára. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára! fogadta a hazánkban tartózkodó Jerzy Lukasze­wiczet, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizott­ságának póttagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes elvtársi légkör­ben folytatott megbeszélésen részt vett Győri Imre, a Köz­ponti Bizottság titkára és Grósz Károly, a KB agitáci- ós- és propaganda osztályá­nak vezetője. Jelen volt dr. Stefan Jedrychowski, a Len­gyel Népköztársaság buda­pesti nagykövete. Felkészítő tábor Dunaújvárosban Magyar építöbrigád indul Uszty-IIimszkbe A KGST-beuházással épü­lő uszty-ilimszki faipari kom­binát építésére augusztus ele­jén magyar építőbrigád uta­zik a Szovjetunióba. A há­romszáz tagú magyar építő- brigád július 23-tól augusz­tus 1-ig felkészítő táborozá­son vesz részt Dunaújváros­ban. A felkészülésről tegnap Dunaújvárosban tájékozta­tót tartott a KISZ Központi Bizottsága. A háromszáz fia­tal két évre utazik a közép­szibériai Uszty-IIimszkbe, ahol évente hétmillió köb­méter fát feldolgozó, hét nagyüzemből álló kombinát és óriás vízi erőmű épül. A magyar fiatalok önálló mun­katerülete — szovjet műsza­ki irányítással — az évi fél­millió tonna kapacitású cel­lulózgyár faelőkészítő és ki­segítő üzemeinek felépítése lesz. Az építőbrigád háromszáz tagját az ország minden me­gyéjéből összesen ezerötszáz jelentkezőből válogatták ki. szigorú szakmai, politikai és egészségügyi szempontok alapján. Szolnok megyéből tizenkilenc fiatal indulhat útnak a nagy építkezésre. A magyar brigádból a legtöb­ben — százhúszan — beto­nozok, nagy még a kőműve­sek és burkoló szakmunká­sok száma is. A dunaújvárosi felkészítő tábor egésznapos foglalkozá­sain elméleti, politikai elő­adásokat hallgatnak, nyelv- gyakorlatokat végeznek, a fiatalok ezen kívül részt vesznek a befejező orvosi vizsgálatokon, és itt kapták meg az építőbrgiád elegáns, sportos formaruháját is. A felkészítő tábort meglátogat­ta Dunaújvárosban V. A. Kondratyev, a Komszomol uszty-ilimszki első titkára és V. Sz. Szidorov, a magyar építöbrigád építésvezetője, akik részletes tájékoztatást adtak a jelenleg ötvenhá­romezer lakosú közép-szibé­riai város életéről, a beru-. házás ütemtervéről és a munkafeltételekről. A háromszáz tagú magyar építőbrigád augusztus 9-én indul útnak. A magyar fia­talok követeit fogadják a KISZ Központi Bizottságán, majd délután a Keleti pálya­udvaron ifjúsági nagygyűlé­sen búcsúztatják őket. Az építőbrigádok külön vonata augusztus 9-én tizenhat óra­kor indul Budapestről és augusztus 11-én érkezik Moszkvába. A Budapesttől kilencezer kilométerre leyö nagy épít­kezésen a magyar fiatalok augusztus 16-án kezdik meg a munkát. Lázár György Lengyelországba utazik Lázár György, a Magyar Népköztársaság miniszterel­nöke Piotr Jaroszewicznek, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökének meghívá­sára a közeli napokban hiva­talos, baráti látogatásra Lengyelországba utazik. Magyar—mexikói tárgyalások Tegnap az Országház go­belin termében hivatalos tár­gyalást folytatott a magyar országgyűlés Inokai János al- elnök vezette küldöttsége és a mexikói parlamenti delegá­ció, amely Luis Danton Rod­riguez Jaime, a képviselő- ház elnökhelyettese vezetésé­vel tartózkodik hazánkban. A tárgyaláson kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország törvényhozó testületé­nek tevékenységéről s véle­ményt cseréltek a nemzet­közi helyzet néhány időszerű kérdéséről. Ezt követően Apró Antal, az országgyűlés elnöke hiva­talában fogadta a mexikói parlamenti küldöttséget majd ebédet adott tiszteleté­re az Országház vadászter­mében. ' t\ ■ * ' ,■ rr ■ ■ Biszku Béla látogatása Szabolcs-Szatmár megyében Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden és szerdán látogatást tett Szabolcs-Szatmár me­gyében. A vendéget kedden Nyíregyházán, a megyei párt­bizottság székhazában dr. Tar Imre első titkár fogadta és tá­jékoztatta Szabolcs-Szatmár megye társadalmi, gazdasági, kulturális helyzetéről. A Központi Bizottság titkára tegnap találkozott és beszél­getést folytatott a Hazafias Népfront megyei és nyíregy­házi városi elnökségének tag­jaival. Dr. P. Szabó Gyula, a megyei népfrontbizottság elnökhelyettese tájékoztatta a HNF hatodik kongresszusá­nak megyei előkészületeiről. Biszku Béla ezután a nyí­regyházi Ságvári Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetet ke­reste fel. Nemes Dezső Vas megyében Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság Politi­kai Főiskolájának rektora tegnap Vas megyébe látoga­tott. Szombathelyen a megyei pártbizottság székhazában Csonka György, az MSZMP Vas megyei Bizottságának titkára és dr. Gonda György, a megyei tanács elnöke tájé­koztatta a 280.000 lakosú me­gye gazdasági, társadalmi és politikai életéről. Nemes De­zső ezután a Szombathelyi Pamutipari Vállalatot láto­gatta meg. Tájékozódott az üzemi pártmunkáról s talál­kozott szocialista brigádveze­tők egy csoportjával, majd a Szombathely déli peremén, mintegy 520 millió forintos beruházással létesülő szerel­vénygyár építkezését kereste fel. Délután a megyei pártbi­zottság székházában tartott aktivaértekezleten Nemes Dezső időszerű nemzetközi kérdésekről tartott elo-,-’4~*. Búcsúlátogatás Nguyen Manh Cam, a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövete végleg elutazott hazánkból. A nagykövetet elutazása előtt búcsúMtogatáson fogadta Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losoncéi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke. Amadou-Mahtar M’Bow Veszprémben Tegnap Veszprémbe látoga­tott Amadou-Mahtar M’Bow, az UNESCO hazánkban tar­tózkodó főigazgatója. Elkísér­te vidéki útjára dr. Újhelyi Szilárd, a Magyar Népköz- társaság állandó UNESCO- képviselője, dr. Kőműves Imre, a Külügyminisztérium csoportfőnöke és dr. Mailér Sándor, a Magyar UNESCO Bizo" -*-» főtitkára A vendég Naponta 20 ezer utas Kulturált környezetben az indulásig Űjabb, korszerű épülettel gyarapodik megyeszékhe­lyünk: három hét múlva bir­tokba vehetik az utasok az új autóbusz-állomás minden helyiségét, szolgáltatását, kulturált környezetben tölt­hetik a várakozás idejét. A naponta sok ezer ember szeme láttára épülő, formá­lódó pályaudvar igaz, már május 30-tól „fogadja” és „indítja” a távolsági és he­lyi járatokat — alkalmaz­kodva az új menetrend élet­belépéséhez — azonban ad­dig csak néhánv kocsiállás, az utastér egy része és a for­galomirányítói iroda ké­szült el. Tegnap délelőtt befejező­dött a két napig tartó mű­szaki átadás, amely az egész pályaudvar vizsgálatára ki­terjedt. Az UVATERV ter­vei alapján a Szolnok me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat kivitelezésében és a Beruházási Vállalat lebonyo­lításával készült pályaudva­ron még apróbb hiányossá­gokat észleltek, ezért az épí­tők augusztus 10-ig hiány­pótlást végeznek, 12-én pe­dig megtörténik a hatósági üzembe helyezése. Alkotmá­nyunk ünnepén már teljes felszereléssel, berendezéssel fogadja az utazókat az állo­más. Mától már hangszóróból tájékoztatják az utasokat az érkező, induló autóbuszok menetidejéről, útjáról. Megérkeztek a zárt váró­csarnok berendezései is, ké­nyelmes, színes, bőrhuzatú foteleket, padokat és aszta­lokat helyeznek el az üveg­falú váróban. Természetesen itt kapnak helyet a jegy­pénztárak és itt lesz az in­formáció is. Az utasellátást teljes egészében automaták végzik. Kávét, üdítő italo­kat, hideg-meleg ételt „szol­gálnak ki" a gépek, szeszes italt sehol nem árusítanak A lepke szárnyához hason­ló tető alatt, a szabadtéri váróban pihenőpadok sora áll, mellettük virágtartók, dísznövények. A kocsiállásokról egyidő- ben 14 helyközi és 4 heljfö járatot indíthatnak, amelyek naponta mintegy 20 ezer utast szállítanak. A pálya­udvar Kolozsvári út felőli részén tágas autóbusz-par­koló kapott helyet Elemek raktárra, elemek importbél Újabb termékkel próbálkozik az Alföldi Szilikátipari Vállalat Néhány évvel ezelőtt az Alföldi Szilikátipari Vállalat­nál még foglalkoztak magné- ziumdioxid őrlésével. Tud­nunk kell, hogy az elemgyár- tás egyik alapanyaga a mag­nézi umdioxid ... A megren­delő akkor a buadpesti Ak­kumulátorgyár volt, amelv- nek vezetői elpanaszolták, nincs munkaerő az elemgyár- táshoz, így azt vidékre tele­pítik. De nem tudják még. felkereste az Országos Okta­tástechnikai Központot, mely­nek munkájáról Böhmn János műszaki igazgató tájé­koztatta. Amadou-Mahtar M'Bow el­ismeréssel nyilatkozott az in­tézet eddigi munkájáról, mél­tató szavaiban külön hangsú­lyozta, hogy az intézet meg­teremtette a pedagógiai és a technikai egységet. Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tegnap az Országházban fogadta Amadou-Mahtar M’Bow-t, az UNESCO főigazgatóját. A ta­lálkozón jelen volt Garai Ró­bert külügyminiszter-helyet­tes. Egy mondatban — Elkészült a Mátrai -Regi­onális Vízmű csórréti vízter­melő üzeme, és tegnap meg­kezdték a műszaki berende­zések üzemi próbáit. — Ötödik alkalommal ren­dezi meg augusztus 1—13. között a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat buda­pesti szervezete a közgazda- sági nyári egyetemet. hova. A szilikátipari vállalat vezetői „kaptak” az alkal­mon, így kerültek törökszent­miklósi üzemükbe a száraz­elem-gyártó gépsorok. A magniéziumddoxid őrlés idő­közben megszűnt, az elem- gyártás viszont „felfutott”, úgyhogy az idei évre már 33 maii ót rendelt meg a keres­kedelem. A vállalat termelésének mintegy 65 százalékát teszi ki az elemgyártás, s ezért okozott gondot, hogy a meg­rendelők visszamondták a félév során 4.5 millió elemet Hogy miért? Az indok a kö­vetkező : a hibás felmérés miatt a kereskedelmi szak­emberek úgy gondolták, a hazai igényeknek az Alföldi Szilikátipari Vállalat nem tud eleget tenni, ezért im­portelemekre lesz szükség. Lekötötték tehát a külföldi kapacitásokat, s mivel ezeket már nem lehet visszamonda­ni, marad raktáron a hazai, a törökszentmiklósi termék. Márpedig egy elemnek a hosszú tárolás csak ronthat­ja a minőségét. A kereskedelem képviselői még azt sem mondhatják el. hogy a szilikátipari vállalat termékei nem állják meg he­lyüket a nemzetközi ver­senyben. Műszaki paraméte­reik bizonyítják, hogy az im­portált elemek alig jobbak a magyarnál, nem beszélve arról, hogy a rossz piacku­tatásnak a népgazdaság lát­ja kárát. Az Alföldi Szilikátipari Vállalatnál igyekeznek átcso­portosítani a munkásokat más termékek gyártására. S hogy 138 rruteo forintos éves tervüket teljesítsék, igyekez­nek újabb termékeket piacra „dobni”. Törökszentmiklósi üzemükben már eddig is ké­szítettek műanyagcikkeket — bukósisakot, hegesztőpaj- asot. A TÜZÉP egyesülés megrendelésére műanyag- hullámlemez és siklemez gyártását készítik elő. Még az idén fölépítenek egy üze­met Töröfcszentmiklóson és Kunhegyesen is. Az új épüle­tek és berendezések értéke mintegy 6 millió forint lesz. Ezekben az üzemekben fő­ként nőket foglalkoztatnak majd. Ezért kellett megvizs­gálná, hogy Kunhegyesen mi­lyenek a „munkaerő-lehető­ségek”, hisz a szomszédban ott dolgozik a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár üze­me, főként női munkásokkal. A vállalat vezetői elmond­ták: sok olyan, harminc éven felüli asszony jelentkezett már, aki szívesebben választ­ja ezt a munkát a szemet erőltető telefonközpont-for­rasztás helyett A vállalat a helyiipari vál­lalatok kategóriájába tarto­zik, így kötelezően rá is vo­natkozik. a szolgáltatás fej­lesztése. Az idén tette meg az első „szolgáltatói” lépése­ket. Szolnokon és Török- szentmiklóson lakáskariban- tartó kisgépeket — például csiszológépet, festőpisztolyt — kölcsönöz. Ez a tevékeny­ség a második félév folya­mán tovább bővül, ugyanis a vállalatnál megszervezik a szállítási részleget Török- szentmiklóson és a megye több. nagyobb városában. ________H. x

Next

/
Oldalképek
Tartalom