Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-23 / 173. szám

1976. július 23» SZOLNOK MEGYEI NEPLAfr T XXI. NYÁRI OLIMPIA MONTREAL Véget ért egy szép magyar hagyomány Vívásban és birkózásban —- volt jobb Á montreali olimpia szer­dai versenynapja is adós ma­radt számunkra a várva várt éremmel. Néhány ver­senyszámban — így a kard­vívás egyéni számában és birkózásban — érzékeny ve­reségek érték sportolóinkat. Nem lenne könnyű kiszá­molni, mikor volt arra pél­da — ha egyáltalán volt az újkori olimpiák történeté­ben — hogy a kardvívás döntője magyar versenyző nélkül bonyolódjék le. Ezút­tal így történt: Marót, Ko­vács és Gedővári szállt harc­ba az igen tisztes hagyomá­nyok folytatásáért, sajnos azonban igyekezetüket nem koronázta siker. Először Ko­vács és Marót búcsúzott — Gedővári még eljutott a leg­jobb tizenhat közé, aztán a legjobbak közé már nem tudta beverekedni magát. Mi tagadás fájó kudarc volt, és a balsiker alapos önvizs­gálatra kell, hogy késztesse a szakembereket Kötöttfogású birkózásban felváltva születnek az örven­detes és lehangoló eredmé­nyek, Kevesen gondoltak arra — az érintettek pedig legkevésbé —, hogy Hege­dűs Csaba mindössze két­szer lép szőnyegre, s Seres Ferenccel együtt már a küz­A szovjet Marina Kosevaja a 200 méteres női mellúszás döntőjében 2:33,35 másod­perces új világcsúccsal olim­piai aranyérmet nyert delmek első harmadában búcsúzni kényszerül. A második forduló ered­ményei (elől a győztesek) 48 kg: Farina (amerikai) — Se­res Ferenc 0:4, Seres kiesett és végeredményben a 13—15. helyen végzett. Hegedűs Csaba a csehszlovák Janotá- tól szenvedte el második vereségét és a 82 kg-osok között a 12. helyen fejezte be a küzdelmet. Kiesett a 74 kg-os Torna Mihály is és végeredményben a 17—18. helyen kötött ki. F»ácz Lajos iráni, Doncsecz József ju­goszláv, Réczi László ameri­kai ellenfelet győzött le és továbbra is versenyben van. Kikapott a 90 kg-osok súly­csoportjában Sállyei István is a jugoszláv Nisavicstól, Farkas József mérkőzése pe­dig az NDK-s Albrecht-tel szemben kettős leléptetéssel ért véget. Megemberelte ma­gát nehézsúlyú európai bajno­kunk, Rovnyai János is ' és biztosan győzte le a nyugat­német Wolff ot A vívócsarnokban egyéb­ként felavatták az első olimpiai bajnokot, S ez mind­járt . meglepetést hozott, ugyanis a legjobbnak az olasz Zotto bizonyult, mi­után a döntőben 5:l-re győ­zött a szovjet Romankov ellen. Férfi tőr egyéniben olim­piai bajnok: Fabio del Zotto (Olaszország) 4 gy, 2. Alek- szander Romankov (Szovjet­unió) 4, 3. Bemard Talvard (Franciaország) 3 gy. Éremesélyesünk a vert mezőnyben Á kisöbű sportpuska 120 Iövéses összetett számában a magyar Papp Lajos érem­esélyesként lépett lőállásba. Sajnos a vele 'szemben táp­lált remények is semmivé váltak, hiszen 1145-körös teljesítménye csak a 13. helyre volt elég. A másik magyar. Nagy Sándor még gyengébben szerepelt, 1129 kört ért el és 35. lett. A ver­seny érdekessége egyéb­ként, hogy a férfiak között nő szerezte meg az ezüstérmet Margaret Murdock szemé­lyében, aki az olimpiai baj­nokkal szoros eredményt ért eL A 120 Iövéses kisöbű sport­puska (fekvő, álló, térdelő) versenyében olimpiai bajnok: Lanny Bassham (Egyesült Államok) 1162 kör, 2. Mar­garet Murdock (Egyesült Államok) 1162, 3. Werner Sei bold (NSZK) 1160 kör. Ökölvívásban a pehely- és könnyűsúlyúak folytatták a küzdelmeket a tizenhat közé jutásért. A pehelysúlyúak találkozójának már volt ér­dekessége: az amerikai Armstrong 5:0-ás pontozás­sal győzött a szovjet Volkov ellen, így ő lesz a kétszeres Európa-bajnok Badari Tibor ellenfele. A női „A” csoportban a magyar röplabda válogatott lejátszotta második mérkő­zését is a házigazda kanadai együttes' ellen és 82 perc után négy játszmában biz­tosan győzött. Magyarország —Kanada 3:1 (13, 10, —9, 9). A közönség által támogatott lelkes kanadaiak képtelenek voltak megállítani a jól ütő és jól sáncoló csapatunkat. A magyar válogatott Bán- hegyiné, Csapó,. Torma, Sza- lainé, Slégl és Biszku Éva összeállításban kezdett, cse­reként játszott Schadekné, Királyné, Hubainé és Biszku Zsuzsa. A magyarok utolsó csoportbeli ellenfele Peru válogatottja lesz pénteken. Az „A” csoport állása két forduló után: 1. Japán 2 2 — 6:0 4 2. Magyarorsz. 2 1 1 3:4 3 3. Peru 2 1 13:53 4. Kanada 2 — 2 3:6 2 Comaneci az olimpia bajnok Nem lehetett még a feke­tepiacon sem jegyhez jutni a montreali Fórum-csarnok előtt szerdán este és nem véletlenül. Tizennyolcezer néző előtt rendezték az olimpiai egyéni összetett ver­senyek fináléit. A nőknél és férfiaknál a csapatversenyek során bemutatott kötelező és szabadon választott gyakor­latok legjobb 38—36 sporto­lója mutathatta be ismét tu­dását. Először a nők léptek a szerekhez. Az első hat sorrendje nem változott, a tizennégy és fél esztendős román Nadia Co­maneci személyében minden idők legfiatalabb bajnoknő­jét avatták. Hiába tett meg mindent az üldöző szovjet duó, Comaneci verhetetlen­nek bizonyult. Kim talajon duplaszaltót ugrott, az ug­rásban bemutatott 360 fokos fordulattal végrehajtott cu- kaharájára ő is a maximális 10 pontot kapta. A veterán Turisoseva ugrásban öt szá­zad híján megközelítette a „plafont”, talajon pedig 9,9- et gyakorlatozott. És mi történt a három ma­gyarral? ' Egervári Márta szempontjából még a pont­szerzés sem tűnt lehetetlen­nek, de főként arra kellett koncentrálnia, hogy ugrás­ban és korláton, tehát azo­kon a szereken, amelyekben bejutott a szereinkén ti dön­„Nem tudom" A rosszul szerepelt ma­gyar sportolók közül Hege­dűs Csabát faggatták a legtöbben. Nem volt túlsá­gosan bőbeszédű: — Megmagyarázhatatlan számomra is a két vere­ség, amely a búcsúmat je­lenti Montrealtól. Soha nem érztem olyat, mint most, amikor felmentem a szőnyegre. Mintha teljesen idegen környezetbe kerül­tem volna, mintha nem lett volna már mögöttem sok esemény, siker, eredmény. Nem tudtam felfogni hol vagyok, mit is kell ten­nem. Igazán sajnálom, ami történt, nem tudok rá magyarázatot adni. tőkbe, tartsa a nívót. Mind­két cél elérése sikerült. Igaz az első nem teljesen, hiszen Egervári a hetedik helyen fejezte be az összetett ver­senyt. Eközben végrehajtott egy részbravúrt, megelőzte az NDK-beli Kischét. A má­sik NDK-st, Eschert már nem sikerült, de így sem kell szégyenkeznie. A csütörtöki szerenkénti döntőket viszont jogos önbizalommal várhat­ja. A felemás korláton és ugrásban is 9,9-et kapott. Ha gerendán valamivel többet szerez a 9.30-nál, Escher már nem érezheti biztonság­ban hatodik helyét. Talajon is mindent megtett, de a gerendán szerzett hátrányát már nem tudta „pótolni”. Medveczky Krisztina a 12. helyről a 13-ra csúszott visz- sza. Ennek oka a felemás korláton egyébként magas színvonalon végrehajtott gyakorlatának befejezésében elkövetett hibája. A szaltó után ugyanis letenyerelt, és a pontozólapokon 9,30 állt. Az úionc dunaújvárosi Tóth Margit négy hellyel esett vissza, a 13-ról a 17-re. A felemás korláton 9,75, tala­jon 9,55 és ugrásban 9,50 volt a pontszáma, a geren­dán szemmel láthatóan ide­gesen leesett a szerről, és 8,75-öt kaoott. A női torna egyéni össze­lőtt olimpiai bajnoka: Nadia Comaneci (Románia) 79.275 pont, 2. Nelli Kim (Szovjet­unió) 78,875, 3. Ludmilla Tu- riscseva (Szovjetunió) 78.625, ,. . 7. Egervári Márta 77.325, ... 13. MedvecZkv Krisztina 75.975, ... 15. Tóth Margit 75-575 ront. A nők után a férfiak lén- tek a porondra. Versenyük jóval alacsonyabb színvona­lú iratát hozott, mert a nagy esélyesek — s általában ez jellemző az egész mezőnyre — sokat rontottak, illetve tartalékolták erejüket a csü­törtöki szerenként i döntőikre. Ami p Szovjetuniónak nem sikerült a csapatversenyben, az igen az egyéni összetett­ben. Nvikolai Andrianov óriási fölénnyel, kerek egy ponttal utasította maga mö­gé a kétszeres olimoiai baj­nok janán Katót, visszasze­rezve ezzel a japánoktól az l!>54-ben elveszített hegemé- r->4Á4- A r**’ -* j'S nagy lehetőséget hagytak ki. F";nte valamennyi szeren hibáztak. A férfi egyévi összetett olimpiai bajnoka: Nyikolaj Andrianov (Szovjetunió) 116.650, 2. Sawao Kató (Japán 115,650, 3. Mitcs/uo Cukahara (Japán) 115,575, . . . 8. Molnár Imre 113,575, 9. Magyar Zoltán 113,425, ...13. Domátih Ferenc 112,750. A szovjet lányok bravúrja Áz olimpiai uszoda közön­sége lassan el is osztaná az érmeket a sportág egyes ver­senyszámaiban : egy Ameri­kának — egy az NDK-nak. Szerencsére a versenyzők másképp vélekednek, s a szovjet mellúszónők példája azt bizonyítja, hogy az esély még nem győzelem. A 200 m-es női mellúszásban há­rom NDK-s lány jutott a döntőbe, s mindenki azt ta­lálgatta, közülük ki javítja majd meg a , világcsúcsot. Aztán a rajt után csődöt mondott az előzetes várako­zás. Marina Kosevaja úszá­sával a nagy elődöt, Prozu- mencsikovát idézve, nagysze­rű új világ- és Európa- csúcsal bronzérmet szerzett De az ezüst és bronz is hon­fitársinőinek jutott, s minden bizonnyal ez volt az eddigi legnagyobb meglepetés a me­dence környékén. Hasonló­val, reméljük, Hangitayék is szolgálnak majd, amikor a 400 méteres vegyesúszásban megpróbálják áttörni az amerikai úszók -falanxát A 100 m-es férfi pillangó- üszifishan Mark Spitz mün­cheni 57.27 mp-es világcsú­csa állta az ifjú trónköve­telők ostromát. Ezt az időt — melyet sokan már a jövő század csúcsának tartanak — nem sikerült túlszárnyalni. 100 m-est pillangóúszásban olimpiai bajnok: Matt Vogel (Egyesült Államok) 54.35 mp, 2. Joe Bottom (Egyesült Ál­lamok) 54.50, 3. Gary Hall (Egyesült Államok) 54.65 mp. 100 m-es női hátúszás olim­piai bajnok: Ulrike Richter (NDK) 1:01.83 p, olimpiai csúcs, 2. Brigitta Treiber (NDK) 1:03.41, 3. Nancy Ga- rapick (Kanada) 1:03.71. 200 m-es női mellúszásban olimpiai bajnok: Marina Ko­sevaja (Szovjetunió) 2:33.35 perc, új világ- Európa- és olimpiai csúcs, régi világ- és Európa-csúcs 2:34.99 p, Lin­Műindító atlétáknak Hamarosan „műindító” fogja jelezni az atlétáknál a hibás startot. A tudósok megállapították, hogy egyet­len versenyzőnek sem lehet a reakció-ideje 0.1 másod­percen belüli. Az indító berendezésnél elektronikus csatlakozást szerelnek a rajtgépekhez, és ezek jelzik, ha a spor­toló egytized másodpercen belül indul. Akkor pedig a start automatikusan rossz, és az indítóbíró azt is tud­ja, hogy melyik versenyző követte el a hibát. Az olimpia edzőpályáin vég­zett kísérleti indításoknál kitűnően bevált a szerke­zet. Hírül adták azt is, hogy az egytized másod­perces határt a szovjet olimpiai bajnok. Valcrij Borzov reakcióképessége közelítette meg a legjob­ban. ke, régi olimpiai csúcs 2:35.14 Kosevaja, 3. Marina Jurcsen- ja (Szovjetunió) 2:36.08 p, 3. Ljubov Ruszanova (Szovjet­unió) 2:36.22. A szerdai úszóversenyek- nek méltó befejezése volt a 4x200 rmes gyorsváltó. A győzelmet ugyan káprázatos világcsúccsal az Egyesült Ál­lamok négyese szerezte meg, de a szovjet együttes is jóval a régi világcsúcson belül úszott. A magyarok ebben a versen yszámban — az elő­zetes tErvdklkál ellentétben — mégsem álltak rajthoz, Verrasztóéik a vegyes úszásra, A román Nadia Comaneci a női torna egyéni összetett olim­piai bajnoka az ünnepélyes eredményhirdetéskor fogadja a bronzérmes szovjet Ljudmilla Turiscseva gratulációját illetve a 200 m-es hátúszás­ra tartogatják erejüket. 4x200 m-es' gyorsváltó olimpiai bajnok: Egyesült Államok 7:23.22 perc. új vi­lág- és olimpiai csúcs, régi világ- és olimpiai csúcs 7:30.33 perc Egyesült Álla­mok, 2. Szovjetunió 7:27.97 p, új Európa-csúcs, régi 7:33.21 pare Szovjetunió, 3. Naigy-Britannia 7:32.11 perc. Kosárlabda felső fokon A férfi kosárlabdázóknál a 'közvélemény nagy érdeklő­déssel várta az Egyesült Ál­lamok—Jugoszlávia összecsa­pást, amely igazi szenzációt ígért. A két csapat játéko­sai rászolgáltak az előzetes várakozásra, nagyszerű já­tékkal döntötték el a cso­portelsőség sorsát. Korábban az amerikaiak csak kínkeser­ves küzdelemben nyertek egyetlen ponttal Puerto Ri­co ellen, így a jugoszlávdk- kal szemben nem sok esélyt adtak számukra. A mérkőzés elején vezettek is déli szom­szédaink, az első félidő azonban már négypontos amerikai vezetéssel zárult. Ezután egyre jobban elhúzott az amerikai legénység, s vég­eredményben 112:93 arány­ban győzött, így csoportjá­ban az első helyen áll a ju- goszlávok előtt. A másik csoportban a Szovjetunió gyűjtögeti biztosan győzel­meit, s az élen áll. A súlyemelő versenyterem meglehetősen csendes volt a könnyűsúlyúak összecsapása alatt. A bolgárok nem indí­tottak versenyzőt, a szovje­tek viszont rajthoz állították Korolt, akinek a lengyel Kaczmarek és Czarneczki volt a legnagyobb , ellenfele. Könnyűsúlyban olimpiai bajnok: Zbigniev Kaczmarek (Lengyelország) 307,5 kg (135, 172,5), 2. Pjotr Korol (Szov­jetunió) 305 kg (135. 170), 3. Daniel Senet (Franciaország) 300 kg (135, 165). Vízilabda: Magyarország— Olaszország 6:5 (1:1, 1:2, 3:1, 1:1) Claude Robillard, uszo­da, 2000 néző, vezette: Felix (amerikai). Magyarország: Molnár—dr. Szívós, Faragó— dr. Sárosi—Horkai, Csapó, Sudár. Csere: dr. Konrád, Gerendás. Kenéz. Góldobók: Faragó (4). egyet négyméte- resből, Horkai (2) egyet négyméteresből. J ugoszlávia—Románia 5:5 (1:1, 2:1, 1:2, 1:1). Megkezdődött a harmadik] és legnépesebb mezőnyü egyéni szám. Tegnap reggel 64 párbajtőröző lépett pást­ra. Az első fordulót 2 cso­portban bonyolították le, s a mezőny mindjárt csaknem a felére csökkent, ugyanis csoportonként mindössze 3— 3, összesen 36 vívó kerti it tovább. Mindjárt az első „menet” meglepetést ho­zott, mert. a müncheni olim­pia ezüstérmese, a francia Ladegaillerie kiesett A magyarok jól startol­tak Kulcsár az első, dr. Osztrics a második és dr. Fenyvesi a harmadik helyen jutott tovább csoportjából. Birkózó győzelmek 57 kg: Doncsecz József— Lindholm (svéd) leléptetéses győzelem. A harmadik me­netben is a müncheni ohm- piai negyedik helyezett Va­sas birkózója irányí­totta és 37 pm-cel a találkozó vége előtt a há­romkoronás birkózót lelép­tették. Doncsecz nem kapott hibapontot. 62 kg: Réczi László—Hjelt (finn) leléptetéses győzelem. 11 mp-cel a lefújás előtt Hjeltet leléptették. Amit Réczi csinált, egyszerűen káprázatos volt, harmadik 0 hibapontos győzelmét har­colta ki. 68 kg: Torna Ferenc— Skjöld (svéd) pontozásos ve­reség (2:13). Az idei lenin­grádi európabajnok svéd mindvégig kezdeményezett. A Vasas birkózója 3,5 hiba­pontot jelentő veresége kie­sését hozta. Rácz az ameri­kai Thompson ellen ponto­zásos győzelmet aratott. A 400 m-es gyorsúszásban három magyar közül elsőnek Koczka István rajtolt és a harmadik időfutamban 4:03.75 p-re javította Wladár eddig 4:04.39 p-es országos csúcsát. Wladár a 6. futam­ban 4:00.55 p-cel visszahódí­totta a rekordot, de aztán Nagy Sándor a 7. futamban 4:00.02 perccel ismét magyar csúcsot úszott, s méghozzá az amerikai Goodel mögött, aki 3:55.24 p-cel olimpiai re­kordot állított fel. Nagy Sán­dor a döntőbe jutott, ami önmagában is szép sikernek számít. Áz olimpia mai műsora Az olimpia mai. 6. verseny­napján ismét csökken a prog­ram: ezúttal csak 11 számban osztják ki az érmeket. A lövé­szet, a vívás és a torna mellett az atlétika is felavatja első győzteseit, méghozzá a sportág nyitányán a 20 km gyaloglásban és a női távolugrásban. Magyar szempontból különösn érdeklő­désre tarthat számot a férfi tor­nászok szerenkénti döntője, amelyben többek között. Magyar Zoltán is verseng, de a párbaitőr is hozhat meglepetést. A műsor óráról órára: 13.00: Női tőr, első forduló. 13.00: Díjlovaglás, Military. 14.00: Lövészet, futóvadlövés és gyorstüzelő pisztoly befejezése, skeet lövészet második napja. 14.90: Kosárlabda. Nők: Bul­gária—Japán, Kanada—Csehszlo­vákia. Eg vés ült Államok—Szov­jetunió. Férfiak: Japán—Szovjet­unió, Mexikó— Kuba, Ausztrália —Kanada. 14.30: Vízilabda. Hat mérkőzés, Magyarország ellenfele az NSZK, 15.00: Férfi evezős középdön­tők. 15.00: Gyeplabda: Spanyolor­szág—Belgium, Hollandia—Ar­gentína, Malaysia—Kanada. 15.00: Kötöttfogású birkózás. 4. és 5. forduló. 15.00: Atlétika: 400 m gát. elő­futamok: női távol, súlvlökés, női gerelyhaiítás, selejtezők; 100 m előfutamok. 13.00: ökölvívó-mérkőzések. 10.00: Röplabda. Férfiak: Kuba —Dél-Korea, Csehszlovákia—Len­gyelország. Nők: Magyarország —Peru, Japán—Kanada. 19.00: Kerékpár: üldöző csapat- verseny, előfutamok és negyed­döntők; repülőverseny elődöntő. 20.00: Atlétika: 300 m előfuta­mok, női távol (döntő). 109 m (közé^dön’ő). 800 m női (eln:f"- tamoki. °.o km gyaloglás, 1090 m (előfutamok). 22.no: Labdarúgás: Guatema^— Mexikó. Koreai NDK—Szovjet­unió. Izrael—Franciaország. 23.09: párbajtőr egyéni döntő. 00 "0: Férfi tornában szeren­kénti döntőkt

Next

/
Oldalképek
Tartalom