Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-21 / 171. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP fŐTl. július 2L Csak pályázattal Tűzvédelmi ellenőrzés a gabonatáblán 1976. JÚLIUS 21, SZERDA DÁNIEL NAPJA A Nap kél: 4.08, nyugszik: 19.32 órakor. A Hold kél: -------, nyugszik: 14.34 órakor. V ÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyi zivatarral, átfutó záporesővel. Fokozatosan északnyugatira, északira forduló és a Dunántúlon megélénkülő szél. A várható legmagasabb nap- , pali hőmérséklet szerdán , 29—34 fok között. .4 Faragó Ödön Száz évvel ezelőtt, 1876. július 21-én született Duna- adonyban — és 82 éves korában, 1958-ban halt meg — Faragó Ödön színész, színházigazgató. Egész fiatalon színésznek állt; különböző vidéki társulatoknál — többek között Szegeden és Debrecenben —1 lépett színpadra, mint jellemszínész. Hamarosan rendezői munkát is vállalt. 1916-ban a kassai színház igazgatója lett, s 1918-tól a csehszlovákiai magyar színészet egyik legjelentősebb szervezője. Színészi munkásságának főbb állomásai, Kassa, Losonc. Rimaszombat voltak. Társulatával 1925-ben Prágában is nagy sikerrel lépett fel. Később Budapestre jött, ahol az Andrássy úti Színház főrendezője lett. Mint színész is emlékezetes alakításai voltak, igy Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Tokeramo (Lengyel Menyhért: Tájfun). Petur bán, valamint Flambeau (Rostand: A Sasfiók) szerepeiben Koncert, játék, műsoros est Ismét számos rendezvény- „ re kerül sor a héten a szol- ■ noki ifjúsági parkban. Ma jr este nyolc órakor a fővárosi í Juventus együttes koncert- 7 .iát rendezik meg, pénzkén játélcest szerepel a programban. Szombaton este nyolc órakor ..Cserebogár, sárga cserebogár’ címmel rendeznek műsoros estet, amelyben fellép többek között Vörös Sári. Jákó Vera, Puskás Sándor, valamint Vörös Kálmán és népi zenekara. Vasárnap délután a Panoptikum beat-együttes szolgáltat tánczenét. — MINTEGY 4 kilométeres szennyvízcsatornát és tisztítóművet építenek Ti- szaföldváron, a tervek szerint a jövő évben. A helykijelölés, és a 21 millió forintos beruházás tervezése megtörtént — VASÁRNAP délelőtt 9 órakor kertbemutatót rendeznek az alcsiszigeti Városi kertészetben. A bemutatót és a szakmai tanácsadást Mis- kolczi Lóránd kertészmérnök tartja. A kertészet a 6-os jelzésű autóbusszal közelíthető meg. —■ KÜLFÖLDÖN élő magyarok üdülnek a SZOT dél- balatoni igazgatóság fonyódi gyermeküdülőjében. A Magyarok Világszövetsége és a SZOT közötti megállapodás értelmében érkezett az első, 90 főnyi csoport a helyszínre. — A DU-PONT együttműködés alapján hazánkban készülő teflon-edények családja új típusú hússzel elsütök- kel bővül a közeljövőben. Ezeket már az alumínium- árugyárban tervezték. — A NAPOKBAN mintegy százan fejezték be tanulmányaikat a Ságvári megyei művelődési központban,, 1 az idén márciusban indított szabás-varrás tanfolyamon. A nagy érdeklődésre való tekintettel még ebben az évben — szeptemberben. — újabb, hasonló tanfolyamot indítanak. — A KOHÓ- és gépipari miniszter rendeleíe alapján, a gépexport komplett gyár- berendezéseket tervező, exportáló és fővállalkozó vállalat keretében kooperációs irodát szerveznek. A Magyar Közlönyben megjelent a Minisztertanács határozata a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán végzett pályakezdő szakemberek munkába lépésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról. A határozat kimondja, hogy a munkáltatók a felsőfokú végzettséget Igénylő munkaköröket az 1977. január elseje után végzett pályakezdő szakemberekkel csak pályázat útján tölthetik be. Kivételek azok a munkakörök, amelyekhez művészeti főiskolán szerzett nem pedagógus végzettség szükséges, vagy amelyeket tanulmányi szerződéssel kötöttek le. Pályakezdő szakembereknek kell tekinteni a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán végzett fiatalokat mindaddig amíg a felsőfokú szakismereteik gyakorlati alkalmazását igénylő munkakörben, illetve szövetkezeti tagsági viszonyban három évet nem töltenek el. Felhívja a kormányhatározat a tanácsok, a vállalatok és a szövetkezetek vezetőinek figyelmét, arra. hogy az általánosnál kedvezőtlenebb adottságú, vidéki munkahelyet vállaló pályakezdők tai tós letelepedését meglevő erőforrásaikból, a jogszabályok által biztosított lehetőségek legjobb kihasználásával segítsék elő. Intézkedik a kormányhatározat azzal kapcsolatban is, hogy a társadalmi ösztöndíj valóban azoknak a. vidéki területeknek a munkaerő-helyzetét javítsa, ahol legnagyobb szükség van a szakemberekre. Azokat az egyetemre. főiskolára jelentkező fiatalokat, aki'-, tanulmányi szerződésben kötelezik magukat, hogy tanulmányaik befejezését követően e területeken vállalnak munkát, a felsőoktatási intézmények — az előirt követelmények teHesttése esetén — kötelesek a felvételeknél előnyben részesíteni. A tanulmányi szerződést. megszegő társadalmi ösztöndíjas helyett a jövőben a vállalatok, intézményeit szövetkezetek nem vállalhatják át a visz- szaíizetési kötelezettségeket. A pályázati rendszert megszegő munScáltatók vezetőit fegyelmi úton és anyagilag is felelősségre vonják, a pályakezdő szakemberek munkaszerződése pedig ilyen esetben érvénytelen. ÚJ egészségvédő szipka Ukrán tudósok olyan szipkát készítettek. amelynek cserélhető szűrői a nikotin 30 százalékát és a rákkeltő anyagok 80 százalékát felfogják. A szűrő, amely jelentős mértékben csökkenti a cigarettafüst káros hatását, nem változtatja meg a dohányfüst aromáját. — Talán még soha nem volt olyan sok gabonatűz, mint az idén —’ jegyezte meg Faragó János tűzoltó százados, amikor tegnap reggel tűzvédelmi ellenőrzésre indultunk a szolnoki járásba. — Eltelt olyan év, hogy gabonatűzhöz nem is riasztottak bennünket, most viszont már ötször, vagy hatszor vonultunk ki. Különösen aszályos időben rendkívül fontos a tűzvédelmi szabályok betartása, hiszen egy mulasztás százezer forintos károkat okozhat. A 442-es út mentén legtöbb helyen már csak tarlókat láttunk. A tiszaföldvári Lenin Tsz. vasúton túli gabonatáblájában azonban még tíz aratógép dolgozott. Az egyik Claas Dominátort állította meg az ellenőr. Megnézte a kézi tűzoltó készüléket, a földelő láncot az elektromos vezetékeiket, az akkumlátort, a kipufogót, az üzemanyagtartályt, aztán elmondta tapasztalatait. — A kézi tűzoltó kószülé- léket szabálytalanul rögzíted ték, máshol nem találtam hibát. Losonczi László vezetőtől elkérte az ellenőrző füzetet. Hát, azt bizony hiányosan töltötték ki. A kis lödik: Jimmy érdek— Mondd, anyu, engem a gólya hozott? — Igen, kisfiam. — És a szomszédék szeplős kislányát; a Maryt? — Azt is, kisfiam. — És a harmadikon a mérnökék vízfejű kisfiát? — Azt is. Jimmy hetetlenül csóválja a fejét: — Hát ebben az egész nagy felhőkarcolóban senki sem nősült szerelemből?... Csehszlovákiában érdekes kezdeményezés született az egyik nagy lakótelepen: közös erővel játékszobát rendeztek be a kisgyermekek számára. Abból indultak ki, hogy a lakások sehol sem olyan nagy méretűek, hogy kedvenc játékukkal, az autóverseny-pályával, a sínhálózattal a család zavarása nélkül kényelmesen elférhessenek és játszhassanak a gyerekek. Az is „luxusnak” tűnt, hogy minden kisgyermeknek külön-külön meglegyen a saját drága játéka. Amikor összeadták a játékszoba berendezéséhez szükséges összeget, kiderült, hogy mindenki sokkal jobban járt, mintha önállóan szerezte volna be a játékokat. ' Elliáríloüák a közvetlen veszélyt Növényvédelemről Gombabetegség veszélye a szőlőkben Isméi rajzik a burgonyabogár Mint már jelentettük vasárnap este fél hétkor leomlott az egri vár Dobó-bástyájának egy része, a függőben maradt falmaradványokat pedig robbantással kellett eltávolítani. A munkálatokban bátor helytállással részt vettek a honvédség. Előkészület (Képzeletbeli újsághír: „A NOB döntése értelmében az 1984-es olimpiát Magyar - országon rendezik meg”.) — És mi van az előkészületekkel? — Már folynak. Tervszerűen, a legnagyobb körültekintéssel: nyolcvannégy al-, közép-, mellék-, fő- és csúcsbizottság már meg is alakult és mind funkcionál is. — Miért éppen nyolcvannégy? — Mert 84-ben esz az olimpia... 'zakembcrelnk ki- taztak külföldre körültekintés, tapasztalatszerzés céljából — Hova? — Athénbe, Berlinbe, Rómába, Helsinkibe, Tokióba, Münchenbe, Nizzába. Mallorca szigetére... Egy kis olimpiai levegőt szívni! —1 De Nizzában meg< Mallorcán sose volt olimpia?! —; Azért ott is jó a levegő... — Aha! És hányán mentek ki? — Kétezerki- lencszázhúszan... Tudja, hogy van: több szem többet lát! — Persze! Es itthon? Hogy állunk az új létesítményekkel: stadion, olimpiai falu? — Nem lénye-- pcs! Ott a Népstadion... Ha kicsinek bizonyul, három műszakban rendezzük a versenyeket... Ami meg az olimpiai falút illeti, majd valamelyik falu határába kitesszük a táblát, hogy „olimpiai falu”. — És a tervek szerint mekkora delegációval veszünk részt az olimpián? — A mostani felével! — Felével? Miért? — Csak a sportolók és a szakvezetők vesznek részt az olimpiáit. A kísérők ezúttal itthon maradnak. .. (Mól—Bor) a rendőrség és a munkásőrség, valamint a tűzoltók egységei. A robbantások következtében a szomszédos házak ablakai és tetői megrongálódtak. E károk helyreállítását azonnal megkezdték és így kedden este már valamennyi érintett család nyugodtan térhetett pihenőre. Hozzáláttak a Dobó utca megtisztításához is. A városi tanács vezetői közölték, hogy az illetékes országos és helyi szervek rövidesen együttesen döntenek a Dobó-bástya falának helyreállításáról. Az elmúlt héten a helyenként lehullott néhány milliméteres csapadék kedvező mikroklímát teremtett, főként a szőlőperonoszpóra és a paradicsompenész számára. Az említett gombabetegségek spóráinak kicsírázásához elsősorban nedvességre van szükség. A fertőzéshez elengedhetetlen másik meteorológiai feltétel, a meleg időjárás, már jó néhány hete megvan, így a lappan- gási idő szinte órákra csökken. Amennyiben a következő napokban valahol csapadék lesz, vagy ahol már csa; padék volt, a fenti károsítok elleni védekezést feltétlen végre kell hajtani. Szőlőinkben érzékeny károkat okozhatnak a lisztharmat és a botritisz gombaibetegségek, valamint a szőlő- molyok is A rosszul, szakszerűtlenül keiéit szőlőkben fellelhető a botritisz, amely kártételének következtében a szőlőfürt és a levél is leszárad. Az ilyen szőlőkben károsít a lisztharmat is, elle— Táppénzen voltam, amikor az oktatást tartották — mondja. — De ismerem az előírásokat, három éve vezetek. Néhány kérdéssel meggyőződnek róla, majd bekerül a bejegyzés a füzetbe. Elég jól tudja a szabályokat, de a kiesést pótoljuk — nyugtatja meg a jelenlévőket Tordai Dezső tűzvédelmi .előadó. A többi kilenc, különböző típusú kombájnnál nem találtak kifogásolnivalót. Nincs is különösebb baj a szövetkezetben, hiszen évek óta nem volt tűzeset, betartják a szabályokat. — Általános tapasztalat, hogy megyénk gazdagságaiban, és szövetkezeteiben betartják a tűzvédelmi szabályokat — foglalja össze véleményét Faragó János. — Mostanában sűrűn járunk ellenőrizni, de súlyos hibát sehol sem találunk. Többnyire csupán a kézi tűzoltó készülékek elhelyezésével van baj. Erről meggyőződtünk mi is. Óvatosak, elővigyázatosak a dolgozók. Szükség van erre, hiszen még a legnagyobb gondosság mellett is megtörténhet a baj, s milliók mehetnek veszendőbe. (pataki) Felhívás Az utóbbi napok rendkívül meleg és száraz időjárása következtében a megyében — különösen a mezőgazdasági területeken több tűz keletkezett. A tüzek veszélyeztelik a mezőgazdasági termékeket — a betakarítatlan gabonát, szalmát —, egyéb vagyontárgyakat, az erdő területeket és a településeket is. Felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy fegyelmezett magatartásukkal, elővigyázatosságukkal tegyenek meg mindent a tüzek keletkezése, megelőzése és megakadályozása érdekében. A mezőgazdasági üzemek vezetői, a vagyonőrök, mezőőrök fordítsanak fokozott figyelmet az ellenőrzésre, a tűz figyelésére és jelzésére; legyenek felkészülve az esetleges tüzek gyors megszüntetésére. Szolnok megye Tanácsa V. B mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya ne tovább kell folytatni a védekezést. Megkezdődött a szőlőmolyok második rajzása során megtermékenyített nőstények tojásrakása, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a lárvakelés megfigyelésére. A károsítóktól való mentesítésre ajánlatos kombinált védekezést végrehajtani, erre felhasználható a „Kombinált védekező?zeir szőlő védelmére”, vagy liszt- harmat ellen a Kara thane LC, a Fundazol 50 WP. Pe- ronoszpóra ellen eredményesen alkalmazható a Dithane M—45, botritisz ellen az Ortho-Bhaltan (amely pero- noszpópa ellen is véd) és a Fundazol 50WP, szőlőimolyok ellen pedig a Bi 58 EC, az Anthio és a Ditrifon ajánlható. Megyénkben megfigyel- * hető a burgonyabogár máso- ? dik nemzedékének rajzása. A nagy tömegű lárvakelés megakadályozható, ha már az imágók ellen eredményesen védekezünk, amelyre felhasználható a Sevin 85 WP, a Ditrifon 50 WP, és a Fiiból E. A burgonyavász elleni megelőző védekezésre a Dithane M—45 alkalmazható. ts ■-KF ~imr —-n -r A kajszi- és őszibarack- 3 termés mennyiségét és minőségét a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly elleni védekezés hatékonysága határozza meg. A kezelés végrehajtható az Unifosz 50 EC, a Satox és a Lebaycid 50 EC szerekkel, a várakozási idők szigorú betartásával. A javasolt szerek koncentrációja a csomagolóburkolaton minden esetben megtalálható. A permetezés alkalmával felhasználhatók különböző lombtrágyák is. amelyek fokozzák a termés minőségét és mennyiségét. A Merkúr Autószalon jelentése a gépkocsisorszámokról: Trabant Limousine 4 301 Trabant Limousine Special 6 533 Trabant Kombi 13 623 Wartburg de Luxe í 601 Wartburg Limousine 1 218 Trabant Hycomat 4 404 Skoda 100 76 483 Zsiguli — Budapest , 77 519 Debrecen 34 936 Polski Fiat 1500 11 250 Skoda 110 L 5 780 Skoda 100 L 7 922 Zsiguli Kombi 7 687 Dácia 8 492 Zaporozsec 23 585 Wartburg Tourist 739 Zsiguli 2103 4 027 Zsiguli 21 011 — Budapest 1145 Debrecen 720 Wartburg de Luxe tt. 957 Polski Fiat 126 76a Wartburg Limousine tt. 330 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 10# Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla