Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-20 / 170. szám

1976. július 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 XXI. NYÁRI OLIMPIA MONTREAL Közepesen rajtoltak versenyzőink az első napon Á leninvárosi Kőszegi György«sú!yeme!ésb@n ezüstérmes A montreali olimpia első versenynapján túl sok öröm nem érte a magyar sport­közvéleményt. Néhány érem­esélyesnek vélt versenyszám­ban — így elsősorban ököl­vívásban, öttusában, úszás­ban és vízilabdában — meg­csappantak a kezdeti remé­nyek. Az öttusa lovasszámá­ban érthetetlen rövidzárlatot kaptak versenyzőink, s mindhárman alaposan elma­radtak a tervezett ezer pont körüli teljesítménytől. Az öldöklő küzdelemben tetemes hátrányuk terhét minden bi­zonnyal cipelniük kell a hát­ralevő négy versenyszámban. Ugyan úszóink mindössze néhány, bemelegítönek ki­kiáltott versenyszámra ne­veztek az első napon, ennek ellenére jóval többet vártunk a 200 méteres pillangóúszás­ban Hargitaytól és a 100 mé­teres hátúszásban Verrasztó Zoltántól: mindketten elma­radtak legjobb eredményük­től. A vízilabdacsapat is dö­cögve vette az első akadályt: míg korábban kedélyes edző­mérkőzéseket vívtak a sport­ágban alig jegyzett ausztrá­lokkal. most a csoportmér­kőzésen csak keserves 7:6 arányú győzelmet sikerült kicsikarni úgy, hogy ellen­felünk az utolsó másodper­cekben akár egyenlíthetett volna. Az egyetlen örvendetes eredmény a leninvárosi Kő­szegi György nevéhez fűző­dik, aki — két Olimpiai baj­nokot is megelőzött súlycso­portjában és ezüstérmet nyert. Az első versenynap eredményei: Úszás. A vasárnap dél­-----------" előtti selejtezők s orán a 200 méteres férfi pil­langóúszásban Hargitay és Soós Csaba búcsúzott el a versenytől. A 100 m-es férfi hátúszásban Rudolf Róbert a selejtezőből nem jutott to­vább, Verrasztó Zoltán vi­szont a középdöntőbe vere- kedte magát. Az esti programban négy szám szerepelt, s kettőben már bajnokot avattak. Ver­rasztó Zoltán a 100-as hát­úszás második középdöntő futamában hetedik lett .és kiesett. 2. középdöntő: 1. Naber (amerikai) 56.19 mp, új vi­lág- és olimpiai' csúcs (régi: Matthes 56.30, régi olimpiai csúcs: Matthes 56.58, 1972.) ...7. Verrasztó 58.63. Üj vi­lágcsúccsal nyerte az első olimpiai úszódöntőt a húsz­éves amerikai Mike Bruner, miután káprázatos verseny­ben érkezett a célba. 200 m pillangóúszásban olimpiai bajnok: Mike Bruner (Egye­sült Államok) 1:59.23 perc, új világ- és olimpiai csúcs (régi: 1:59.63 p Pyttel. régi p), 2. Steven Gregg (Egye- olimpiai csúcs: Gregg 2:00.24 sült Államok) 1:59.54 p, 3. Bili Forrester (Egyesült Ál­lamok) 1:59.96. 4x 100 m-es női vegyesváltóban olimpiai bajnok: NDK (U. Richter, H. Anke, A. Pollack, K. Ender) 4:07.95 perc, új világ-, Euró­pa és olimpiai csúcs (régi világ- és Európa-csúcs: Dy­namo Berlin 4:13.41 p. régi olimpiai csúcs: NDK 4:13.98 p), 2. Egyesült Államok (L. Jezek L. Siering, C. Wright, S. Babashoff) 4:14.55 p. 3. Kanada (W. Hogg, R. Cor- siglia, S. Sloan, A. Jardin) 4:15.22 p. Ökölvívás. Miután ti- ----------------------- zenkilenc or­szág visszalépett a nyári olimpiai játékoktól, az ököl­vívók előre „megszerkesz­tett” sorsolása felborult. So­káig bizonytalan volt, hogy az Európa-bajnoki bronzér­mes Orbán Sándornak keíl-e mérkőznie légsúlyban a leg­jobb harminckettő közé ju­tásért. Vesztére az egyipto­mi Ahmed megjelent a szo- rítóban és egyhangú ponto­zással győzött a magyar ver­senyző ellen, akit a kilenc perc során egy ízben megin­tettek és rá is számoltak. Or­bán Sándor elbúcsúzott a to­vábbi küzdelmektől. T orna. á férfiak és a-----------" nők egyaránt s zínre léptek, s a magyar együttesek mintha összebe­széltek volna: az első nap után a negyedik helyet fog­lalták el. A férfiaknál a kö­telező gyakorlatok során már meglepetésről beszélnek a szakemberek: úgy tűnik a szovjetek véget vetnek a ja­pánok másfél évtizedes ural­mának. A nőknél a kiegyen­súlyozottabb szovjet csapat áll az élen, ám az egyéni verseny élén két román kis­lány foglal helyet. A férfi tornász csapatverseny állása a kötelező gyakorlatok után: 1. Szovjetunió 286.80 pont, 2. Japán 286.30, 3. NDK 281.25, 4. Magyarország 280,65. 5. Románia 276.50, 6. NSZK 276.10. A férfi tornaverseny állása a kötelező gyakorlatok után 1. Andrianov (szovjet) 58.10 pont, 2. Markelov (szov­jet) 57.85. 3. Kató (japán) 57.50, ...9. Magyar Zoltán és Molnár * Imre 56.76—56.76, ...12 Donáth Ferenc 56.45. A nők versenyének állása a kötelező gyakorlatok után: 1. Comaneci (román) 39.35. pont; 2. Ungureanu (román) 38.85, 3. Turiscseva (szovjet) 38.35, ...11. Egervári Márta 38.20, 18. Medveczki Krisz­tina 37.80, ...21. Tóth Mar­git 37.70, ...29. Óvári Éva 37.30. A női csapatverseny állááa: 1. Szovjetunió 194.20, 2. Románia 192.70. 3. NDK 192.60, 4. Magyarország 188,65. Kézilabda. A B csoport­--------------------- ban Magyar­o rszág mindjárt a legnehe­zebb ellenféllel került szem­ben a montreali Robillard csarnokban. A világbajnok román együttes az olimpia előtt két mérkőzést is ját­szott a magyar válogatottal; Miskolcon súlyos vereséget szenvedtek, Szolnokon a ti- szaligeti sportcsarnokban Kurt Waldheim, . az ENSZ főtitkára üzenetet intézett a NOB-hoz, tegyenek meg min­den erőfeszítést, kövessenek el mindent annak érdeké­ben, hogy a nyári játékok minden bonyodalom nélkül kerüljenek sorra és minél előbb találjanak megoldást az afrikaiak ügyére. * * * Nagy a zűrzavar a labda­rúgó' játékvezető küldetésnél. Palotai Károly közölte az MTI-vel, hogy a tervezettől eltérően ma nem vezet mér­kőzést. hanem partjelző lesz Torontóban az Izland—Gua­temala találkozón, amelyen a szovjet Rudnyev bíráskodik. Ugyancsak partjelző lesz Pa­lotai július 23-án a Koreai NDK—Szovjetunió mérkőzé­sen Ottawában, ahol a bíró a spanyol Guruceta. A ma­gyar játékvezető csak a leg­jobb nyolc között sípol. * * * Újabb magyar sportdiplo­azonban sikerült a visszavá­gás. A sorsdöntő összecsapá­son ismét a románok bizo­nyultak jobbnak: Románia— Magyarország 23:18 (13:8). A csoport további eredményei: Lengyelország—Tunézia 26:12 (12:7), Csehszlovákia— Egyesült Államok 28:20 (15:13). Vízilabda. A magyar ---------------------együttes sze­rencsés csoportba jutott; az NSZK, Ausztrália és Kanada az ellenfél a továbbjutásért vívott harcban. Az első ösz- szecsapás Ausztrália ellen nem sok izgalmat ígért — aztán kiderült, hogy az olim­pián nincs előre lefutott ta­lálkozó. A korábban is re­mekül úszó ausztrálok ez­úttal játszani is megtanul­tak, s csak kínkeservesen adták meg magukat. A ma­gyar csapat játéka a harma­dik negyedben volt elfogad­ható, amikor kétgólos előnyt szereztek Szívósék. Az auszt­rálok rendkívül nagyra érté­kelik a szoros vereséget, s a sportág eddigi legnagyobb sikerének tartják. A csoport további mérkőzése: NSZK— Kanada 5:0 (0:0, 2:0,1:0, 2:0). A nagy riválisok közül a Szovjetunió Romániával, Ju­goszlávia pedig Kubával szemben ért el döntetlen eredményt. A magyar együt­tes továbbjutása a gyengébb rajt ellenére is biztosra ve­hető. O tfUSO. A szakemberek -------------minden, bizony­nyal még sokáig fogják bon­colgatni a magyar öttusázók első napi gyenge szereplésé­nek okait, Bromontban a magyarokat szép pálya, nem túl nehéz akadályokkal tűz­delt terep fogadta. A lovak­ról sem lehetett túl sok rosz- szat mondani, ennek ellenére Maracskó, Sasics és Kancsal egymást múlta alul. Hibát hibára halmoztak, és az első versenyszám után szinte minden esélyüket elvesztet­ték a titkon remélt végső győzelemre. A nagy rivális szovjet együttes alaposan „ráfigyelt” a lovaglásra, s ezúttal számottevő hiba nél­kül vették az akadályokat A harminckilenc éves Onyis- csenko, aki sikerekben gaz­dag pályafutását kívánja olimpiai éremmel megkoro­názni, talán élete legjobb lovaglását nyújtotta. N em kevesebb, mint ti­zenhárom versenyző ért el hibátlan teljesítményt, s „vá­gott zsebre” érte 1100 pontot. Eredmények: 1. Skene (Ka­máciai siker! Jól kezdődött a hétfői nap a magyar olim­piai küldöttség részére: Bíró Mihályt, a Magyar Birkózó Szövetség elnökét a FILA (Nemzetközi Birkózó Szö­vetség) kongresszusán az el­nökség tagjai közé válasz­tották. * * * Nadio Comaneci román tomásznő csodálatos gyakor­lata a felemáskorláton túl sok volt a montreali olim­pián alkalmazott, komputerek számára. ■ Ugyanis a komputerek, nem tudták kimutatni a ro­mán tornásznő tízpontos tel­jesítményét. Mint a tisztvi­selők később elmagyarázták, az olimpiai játékok előtt a technikusok olyan utasítást kaptak, hogy a komputeredet ne programozzák be a tíz­pontos eredmény kimutatá­sára, giert úgysem lesz olyan, nada) 1:58.70 p, 2. Steffen- sen (dán) 1:57.10 (rajtuk kí­vül még tizenegyen szerez­tek 1100 pontot) . . . 15—23. Onyiscsenko (szovjet) 1:56.10, 1068 pont, 26—32. Moszolov (szovjet) 1:50.50 *1036, 33. Lednyev (szovjet) 2:05.80 1032 p, ... 38. Maracskó Ti­bor 1:53.00 972 p, ...42. Sa­sics Szveliszláv 2:02.20 934 p, ... 43. Kanosai Tamás 2:35.00 866 pont. Lovaglás csapat:. 1. Svédország 3268 pont, 2. Franciaország 3236 p, 3. Nagy-Britannia 3212 p, ... 8. Szovjetunió 3136 p, ... 13. Magyarország 2772 p. Súlyemelés. A Súlyeme­------:----------------- lő verse­nyek rajtja, a lepkesúlyúak küzdelme már igazolta, hogy Kanadában nagy népszerű­ségnek örvend ez a sportág. Á legkönnyebbek, azaz az 52 kg-osak kategóriájában összesen 23 versenyző in­dult el, 11-en délután, 12-en pedig este mérték össze ere­jüket, összesen több mint 4000 néző jelenlétében. Va­lamennyi jelzett „nagyágyú” elindult ezan a viadalon, így a világ csúcstartó szovjet Vo­ronyin, az olimpiai bajnoki címet védő lengyel Smalcerz, a korábban más súlycsoport­ban olimpiai bajnokságot nyert iráni Nassiri, a mindig meglepetésre képes két ja­pán, továbbá két magyar: Kőszegi és Szűcs. Izgalmak­ban, meglepetésekben gazdag volt ez az este. A legna­gyobb szenzáció, hogy egyik olimpiai bajnok sem ért cél­ba, Smalcerz 100 kg-cm sza­kításban kiesett, Nassiri pe­dig régi „csodalökő erejében” bízva utolsó fogásában csak aranyra ment, s végül bron­zot kapott. Sajnos a kiesők között Smalcerz nem volt egyedül, erre a sorsra ju­tott a müncheni olimpia ezüstérmese, a magyar Szűcs Lajos is, miután 95 kg-os érvényes szakítás után lökésben a 130 kg-mai egy­szer sem tudott megbirkózni. Kitett magáért viszont a má­sik magyar, Kőszegi György, aki sokáig az olimpiai arany­érem elnyerésére is esélyes­nek látszott. Szakításban ugyanis Kőszegi szerepelt a legjobban, 107,5 kg-os olim­piai és magyar csúccsal fe­jezte be ezt a gyakorlatot, 2.5 kg-os előnnyel várta a lökést Voronyin előtt. Lö­késben azonban Kőszegi megállt a 130 kg-nál — ösz- szetetíben ezzel is nagysze­rű 237,5 kg-os országos csú­csot ért el, ugyanakkor Vo­ronyin minden lökése ered­ményes volt, 130 kg-tól 137,5 kg-ig. A huszonöt éves szov­jet sportoló végül is saját, 242.5 kg-os világcsúcsának beállításával lett olimpiai bajnok. Végeredményben a magyar tábor nem hiába szurkolt a huszonhat éves Kőszegi Györgynek, a leninvárosi MTK sportolója meghozta a magyarok első montreali ér­mét, méghozzá ezüstöt. Ott volt a csarnokban dr. Bedkl Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. aki a következőket mondotta a küzdelmek után: — Kőszegi a várakozásnak megfelelően szerepelt, meg­tette a magáét, Voronyint nem lehetett legyőzni. A ma­gyar sport montreali szerep­lése közepesen kezdődött, de az első nap ezüstéremmel végződött, ez ebben az óriá\- si versengésben kiváló ered­mény. Lepkesúlyban olimpiai baj­nok: Alekszandr Voronyin (Szovjetunió) 242,5 kg olim­piai csúcs, világcsúcs beállí­tás (105, 137,5), 2. Kőszegi György (Magyarország) 235,5 kg magyar csúcs (107,5 olim­piai és magyar csúcs, 130), 3. Mohammad Nassiri (Irán) 235 kg (100, 135), 4. M. Ta-- keucsi (japán) 232,5 kg, (105, 127.5), 5. F. Casamayor (Ku­ba) 227,5 kg (100, 127,5). 6, S. Leletko (Lengyelország) 220 kg (95, 125). Az 52 kilogrammosok súlycsoportjában Kőszegi György leninvárosi sportoló megszerezte az első olimpiai ezüst­érmei Montrealban. V/ladór Zoltán a döntőben A XXI. nyári olimpia teg­napi versenynapja különösen a „vizes” sportolóink számá­ra kezdődött meglehetősen korán: vízilabda válogatot­tunk a házigazda Kanada el­len játszotta csoportmérkő­zését délelőtt és ismét csak töredékét nyújtotta igazi tu­dásának. Az első két ne­gyedben nem volt különö­sebb baj, hiszen háromszor is bevettük Lemhényi Dezső legénységének kapuját — az­tán ismét érthetetlen meg­torpanás következett, s vé­gül mindössze két gólos győ­zelemmel ért véget a köny- nyűnek vélt találkozó. Magyarország—Kanada 4:2 (2:0, 1:0, 1:1, 0:1). A csopor­tunkban már eldőlt a to­vábbjutás, így Magyarország a döntőben érezheti magát, s a hat legjobb együttes között csoportbeli társa min­den bizonnyal az NSZK 1-asz. Olaszország—Kuba 8:6, Ro­mánia—Mexico 8:3. A vízilabdában meglepő eredményt hozott a „B” cso­port mérkőzéssorozata; a Szovjetunió 3:2 arányú ve­reséget szenvedett Hollandiá­tól 'és a döntőbe jutása a Hollandia—Románia össze­csapástól függ. Amennyiben a két csapat döntetlenül mér­kőzik, a sportág legnagyobb szenzációját könyvelhetjük el: a szovjetek nem lesznek ott a legjobb hat között. És ezzel a lehetőséggel Fara­góiknak már tudni kell él- niök... Vízbe szálltak az „úszó maratoni” résztvevői, a férfi 1500-as versenyzők is. Színe­inket Wladár, Ko.czka és Nagy Sándor képviselte. Fia­taljaink 15:50 p. körüli idő­vel érkeztek Montrealba és abban a számban, ahol az aranyérmesnek 14:50 percet jósoltak a szakemberek — bizony ez kevésnek látszott. Széchy Tamás azonban bí­zott abban, hogy Wladárék képesek lesznek felülmúlni önmagukat, s jelentősen ja­vítani legjobbjukon. Így is történtő Wladár Zoltán, a KSI versenyzője az első fu­tamban indult és csoport- győztes lett 15:37.61 perces eredménnyel. Ezután már „csak” azt kellett kiszunkol- ni, hogy hétnél többen ne ússzanak jobb időt nála. Si­került és a 16 éves fiú ran­gos társak körében szállhat majd vízbe az érmekért. Az 1500 méteres férfi gyorsúszásban döntőbe ju­tottak : Hartloff (amerikai) 15:20.74, Hackelt (amerikai) 15:25.49, Holland (ausztrál) 15:25.93, Goodell (amerikai) 15:34.11, Metzker (ausztrál) 15:36.14, Madruga (brazil)- 15:36.95, Wladár 15:37.61, Szalnyikov (szovjet) 15:39.04. A férfiak úszó versenyében nagyszerű eredmény szüle­tett. A 100 méteres mell­úszásban az amerikai Hen- cken század másodpercre „te­libe találta” két évvel ez­előtt felállított világcsúcsát; 1 ;03.88 percet úszott. Gedó kiütéssel győzött Ökölvívás: A Maurice Ri­chard arénában tegnap a papírsúly versenyzői léptek szorítóba. A kicsik, több gyors győzelmet arattak, közöttük Gedó György, az olimpiai bajnoki cím védője. Gedó az iráni Said Bashiri ellen lépett a kötelek közé és a második menetben ki­ütötte ellenfelét. Gedó ellen­fele a következő fordulóban a mongol Serdamba Batsukh lesz, aki a jól ismert, EB- érmes spanyol E. Rodriguez ellen a 3. menetben döntő fölénnyel nyert. Jakab Vil­mos ellenfél nélkül győzött. A lengyel Srednicki ponto­zással verte az -amerikaiak egyik reménységét, L. Cur- tist, míg az Európa-bajnok szovjet Tkacsemkó Merce- des-t (Dominikai Köztársa­ság) kiütötte az első menet­ben. Az öttusázók a délelőtt fo­lyamán egyhangúan „mor­zsolták” csörtéifcet a pár­bajtőrvívásban. Aztán rob­bant a bomba: a versenybí­róság a szovjet Onyiscsenko fegyverét szabálytalannak ta­lálta, s a 39 éves versenyzőt — valamint a szovjet csa­patot — .kizárta a további küzdelmekből. A magyar együttes számára így ismét felcsillant a remény, s amennyiben a második ver­senyszámban feledtetni tud­ják az első napi gyenge sze­replésüket. úgy elérhető kö­zelségbe kerülhet bármelyik érem az együttes számára. Az Olimpic Basin evezős pályán tegnap délelőtt a női versenyzők kezdték meg se­lejtező futamaikat, amelyek­ben három magyar egység is érdekelve volt. Mindhárom hajó azonban lemaradt, győ­zelmet — amely a középdön­tőbe való jutást jelentette volna — egyik sem szerzett és így valamennyien a re- ményfutamokfoan remény­kedhetnek ; A magyar hajók közül el­sőnek a kormányosnélküli kettesek rajtoltak, Kéri Ju­dit és Ribári Katalin futa­mában az 5. helyen végzett, képtelenek voltak megközelí­teni az ebben az „etapban” első helyre kerülő kanadai duó 40—42-es osapásszámát. Az első fiaskó után követke­zeit a második, a fájóbb; a világbajnoki • ezüstérmes Ambrus Mariann az egypár­evezősök selejtezőjének első csoportjában vágott a ' táv­nak és csak harmadik lett, ami a remény futamot jelenti számára. A magyar négypár- evezős is harmadik helyen végzett futamában. több mint 12 mp-es hátránnyal Bulgária mögött. A nők reményfutamaira szerdán kerül sor. előtte azonban ma a férfi evező­sök versenyeznek a remény­futamokban a középdöntőbe jutásért. A kisöbű sportpuska 60 lövéses versenyben nyugat­német siker született: Olimpiai bajnok: Kari Heinz Smiaszek (NSZK) 599 kör, 2. Ulrich Lind (SZK) 597, 3. Henning Clausen (Dá­nia) 595 kör. Pap és dr. Hammeri a mezőny közepén végzett. Női röplabdázóink nem kaptak könnyű ellenfelet a nyitányon, Japán világbaj­nok csapata ellen léptek pályára. A 3:0-ás japán győ­zelem még semmit nem je­lent. Szalaynéék még bárme­lyik éremért harcba szállhat­nak a továbbiakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom