Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-17 / 168. szám

s SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 1976. július 17. 1976. JŰTJUS 17.; SZOMBAT ELEK NAPJA A Nap kél: 4.03 nyugszik: 19.36 órakor. A Hold kél: 22.07 nyugszik: 10.33 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: fülledt, meleg idő, nap­pali gomoly felhő-képződés­sel, délután elszórtan helyi záporesővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő változó irányú szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton 30 fok körük Bélák Sándor Kilencven évvel ezelőtt, 1886. július 17-én született Enyingen — és 1947 márciu­sában halt meg Budapesten — Bélák Sándor kísérleti kórtani kutató, farmakoló­gus, egyetemi professzor, a kiváló orvostudós. Elemi és középiskolai ta­nulmányainak elvégzése után orvosi tanulmányokat folyta­tott; 1908-ban tanársegéd lett, majd 1917-ben kinevez­ték a kísérleti gyógyszertan magántanárává. A kiváló orvosprofesszor 1921-től a debreceni egyetemen lett az általános kórtan nyilvános rendes tanára, majd az 1930- as évek legelején felkerült Budapestre, s az itteni or­vostudományi egyetemen az általános kórtan és baktero- lógia professzora lett. Első­sorban a vérképzés bakterio­lógiájával és a biokémia módszertani alapelemeivel foglalkozott tudományos ku­tatásai során. Jelentősek or­vosi-meteorológiai megfigye­— AZ OKSZAGBAN elő­ször szervezett olvasótábort szocialista brigádoknak a Szál is zerveze tek megyei Ta­nácsának könyvtára és a me­gyei tsz területi szövetség, augusztus 15-től 22-ig Zebe- gényben, saáz résztvevővel. — A SZOLNOKI ifjúsági parkban ma 17-től ZZ óráig koncerttel egybekötött tánc­estet rendeznek a Scampolo együttes fellépésével. — A SZOLNOKI Vörös Csillag Ruhaipari Szövetke­zet kunszentmártoni telepé­nek dolgozói teljesítették fél­éves tervüket: mintegy 95 ezer férfi jersey nadrágot varrtak nyugati exportra. — A TŰKKEVEI Vegyes­ipari Szövetkezet új szerelő­egységet nyit Mezőtúron, a Dózsa György úton. Az augusztusban megnyíló üz­letben helyben javítanak majd tévét és rádiót, de ház­hoz is kimennek a szerelők. — ÓRÁNKÉNT tizenöt ton­na kukorica szárítására al­kalmas gabonaszárítót he­lyezteti üzembe tegnap a Nógirád megyei Diósjenőn. — TÉRÍTÉSMENTES vér­adást tartottak tegnap a jászfényszarui kalapgyárban. A dolgozók közül százhat- vanhatan összesen több mint 58 liter vért adtak. Kilátók a Hortobágyon A Hortobágyi Nemzeti Park és a Hortobágyi Intéző Bizottság 2 kilátót építtetett. Az egyiket a kilenclyukú híd mellett a tu­risták részére, a másikat tudományos kutatóknak a szálka­halmi erdőszélen Papirfeidolgozó Szolnokon Naponta két vagon bálázott papír lései, valamint balneológiái tanulmányai is. amelyek kö­zül több külföldi, illetve nemzetközi orvosi szaklapok­ban is nyilvánosságot kapott. Tudományos tevékenysége elismeréseként Bélák Sán­dort a Magyar Tudományos Akadémia 1943-ban levelező tagjává választotta. Legis­mertebb tudományos munká­ja a Rheumatológia, amely 1941-ben jelent meg. Felépült a 900 négyzetmé­ter alapterületű üzemcsarnok a Tiszavidék MÉH Vállalat szolnoki telepén. Az új léte­sítményben a vállalat telepe­in begyűjtött papírhulladék nagy részét dolgozzák majd fel egy svéd gyártmányú fél­automata bálázógéppel. A berendezés várhatóan a hó­nap végén érkezik meg. A gép egyébként 180—400 kilo­gramm súlyú papírbálákát készít, napi teljesítménye el­érheti a 20 tonnát. Az új csarnokban dolgozó néhány munkás részére kor­szerű szociális helyiségeket alakítottak ki. A csarnok egy részét raktárnak használják majd, ott tárolják átmeneti­leg az összepréselt és el nem szállított bálákat. A beruhá­zásra a MÉH összesen több mint 10 millió forintot köl­tött. S\ még mindig vonzó külsejű özvegy Petra Sibelius saját beval- | Idsa szerint mindössze har­minc tavaszt ért meg. Életvidám teremtés lévén, vágyódott arra, hogy mi­előbb ismét férjhez men­jen. De az Igazi még nem i került az útjába. — Kérdezd meg a sor­sodat! — tanácsolta barát­nője, Herta. — önts ól­mot ... a megolvasztott ■ ólom hideg vízbe öntve megdermed, és a jövendő­beli alakját fogja megmu­tatni neked. Persze, minia­tűr, liliputi kiadásban! — Ez pompás ötlet, kö­szönöm neked, drágám! — | hálálkodott Petra. Aztán j együtt öntötték ki az ól­mot. és kíváncsian lesték az alakját. — Várj. amíg egy kicsit lehűl, különben megégeted ) a kezedet — óvatoskodott a barátnője. Kis idő múltán azonban Petra kihalászta a meg­dermedt ólomfiguráti — Ez olyan, mint egy keselyű, nagy karmokkal: — kiáltott fel bosszúsan Petra. — Dehogyis! — ellenke­zett Herta. — Ez egy tiszt­viselő, egyenruhában és Paul Eucei Riedel: Ólomönfés ezüst gomboklcal a kabát­ján! Ha pedig azt akarod, hogy most már valóságban, testben és erőben is meg­jelenjék neked, dobd ki az ablakon, a titokzatos éjszakába . ..! És Petra teljes erővel ki­hajította az ablakon az ólom homunkulust. — Természetesen lehet, hogy várnod kell, amíg a sorsod beteljesül. Talán órákat, napokat, heteket vagy esetleg hónapokat is ... Petrának azonban nem kellett ilyen sokáig várnia, öt perc sem telt el. csön­gettek. Petra várakozással telve nyitott ajtót. Oda­kint egy rendőr állt, szol­gálati sapkában, és sok ezüst gombbal az egyenru­háján. — Lépjen be, kérem, és szeretettel üdvözöljük! Ez valóságos csoda, hiszen ép­pen csak most dobtam ki ... — lelkendezett Pet­ra. — Mintha hívtuk vol­na, ön máris itt van! — Természetes, hogy itt vagyok. A nevem Keselyű, és az ötös körzet ügyeletes rendőre vagyok. Szolgálati ügyben jöttem. Kérem a személyi adatait... — Ó, valóban? — sut­togta szerelmesen Petra. — Ilyen hamar...? — Igen, természetesen. Feljelentést kívánok tenni ön ellen garázdaság és tes­ti sértés miatt, ön ugyanis ezt az ólomdarabot teljes erővel kidobta az ablakon, és az engem talált el. pon­tosabban a szolgálati sisa­komat. és ami az alatt van. a fejemet! Ezáltal ott egy igen tekintélyes daganat, úgynevezett szarv nőtt! És az ólom homunku­lust a tenyerén tartva, Petra felé nyújtotta . . Antalfy István fordítása Parkokat, utakat építenek Ügyfélfogadási rend Szolnokon Az ügyfelek fogadásáról és az ügyfélszolgálat to­vábbfejlesztéséről országos rendelet jelent meg. Ennek megfelelően a szolnoki Vá­rosi Tanács V. B. korábban már kialakította, a közel­múltban pedig megai'ősítette a szakigazgatási szervek ügyfélfogadási rendjét. Ez az előírtnál kedvezőbb, hi­szen hetenként fél nappal többet foglalkoznak az ügy­felekkel. Egésznapos ügyfélfogadást a szakigazgatási szervek to­vábbra is hétfőn és csütör­tökön tartanak, illetve az igazgatási, a műszaki, a ter­melésellátás-felügyeleti, a pénzügyi és a sportfelügye­leti osztályok hétfőnként 18 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Szombaton 8—12 óráig valamennyi szak- igazgatási szerv fogadja a lakosságot. Az ügyfélszolgá­lati iroda hétfőtől-péntekig 8—17.00, szombaton 8—12.00 óráig áll a lakosság rendel­kezésére. A felsoroltakon kívül hét­főn 17-től 19-ig ép tési ta­nácsadó szolgálat, szerdán 16—18 óra között pedig jogi tanácsadó szolgálat műkö­dik. A lottó nyerőszámai A Sportfoigadási és Lottó Igazgatósáig közlése szerint a Kőszegen megtartott 29. heb sorsolás alkalmával a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 2, 5, 8,19, 51 Korszerűbb könyvtárak A Könyvtártudományi és Módszertani Központban gyors-statisztika készült a települések könyvtári ellá­tottságáról. A számok tanú­sága szerint a tanácsi könyv­tárak alapterülete tavaly 20 ezer négyzetméterrel gyara­podott, s jelenleg 227 731 négyzetméter. A könyvállo­mány gyarapítására tavaly mintegy 60 millió forintot fordítottak, 6 millióval töb­bet, mint egy évvel ezelőtt- A könyvállomány meghalad­ja a 23 millió kötetet. — Nemzetközi viszonylat­ban is kedvező ez az arány — állapították meg a könyv­tárkutatók. Dunaújvárosban, Szombathelyen, Kaposváron, és máshol, ahol korszerű, nagy könyvtárak létesültek az utóbbi években, a lakos­ság egynegyede könyvtári olvasó. Az V. ötéves terv idő­szakában a jelenlegi hálózat nem annyira számszerűen, minit inkább minőségileg fej­lődik. Nagy alapterületű könyvtárak létesülnek, a szét­szórt, életképtelen, kis könyv­tárakat központosított szerve­zetekbe vonják össze. Vesz­prém megyében, a devecseri járásiban már kísérleteznek a nagyobb hatósugarú könyv­tár kialakításával. Ugyanak­kor itt is, akárcsak ország­szerte tökéletesítik az olva­sószolgálatot, a könyvtári szolgáltatást SZOLNOK. A rendelőinté­zetben körzieti orvosi ügye- letet mindennap este 7-től reggel 7 óráig tartanak. Szom­baton 13 órától hétfő reggel 7 óráig, munkaszüneti napo­kon egésznapos ügyelet van a megyei rendelőintézetben. (Hősök tere . 2—4. Telefon: 12-198). Gyermekorvosi ügye­letét vasárnap reggel 8 órá­tól délután 2 óráig tartanak. (Rendelőintézet, oldalbejárat.) JÁSZBERÉNY. Az ügyeleti szolgálat a hét minden nap­ján folyamatos, szombaton délután fjedig egy órától hét­fő reggel 7 óráig tárt. Az ügyeleti szolgálat helye: Thö­köly út 13. Telefon: 71 MEZŐTÚR. Szombaton 12 ólától hétfő reggel 6 óráig tart az ügyelet a Kossuth L. u. 7. szám alatt, telefon: 65. Hétköznap 18 árától reggel 6 óráig tartanak szolgálatot, A szó! neki Városi Tanács V. B. Útfenntartó Üzemében elkészültek a tervek azokról a munkákról, amelyeket a harmadik negyedévben kez­denek el, illetve fejeznek be. A legjelentősebbek közé tartozik Szolnokon a Tiszali- getben felépült marxista— leninista esti egyetem kör­nyékének parkosítása, mint­egy negyven gépkocsinak parkolóhely kialakítása. Több kisebb sportpályát is építe­nek. A 1.3 millió forint ér­tékű munkát szeptemberre befejezik. A Centrum Aru­ház környékén egy hete vet­ték át a munkaterületet. Az áruház nyitására fehér be­tonburkolatot leap a környe­ző terület, amelyet kis koc­kakövekkel díszítenek. Országos folklór-pályázat Két év múlva hatodszor ren­dezik meg a dunamenti népek folklórfesztivál; át Bács-Kiskun megye dunamelléki városaiban. Az esemény előkészületeihez tartozik az országos folklór pá­lyázat, amelyet most hirdettek meg. A pályázatot a Magyar Nép­rajzi Társaság és a Magyar Tu­dományos Álcádémia néprazjku­tató csoportjának támogatásával a Bács-Kiskun megyei tanács művelődésügyi osztálya több más megyei és országos szerv­vel közösen írta ki. A pálya­munkákat országos szaktekinté­lyekből álló zsűri bírálja majd el. „A folklór helye a mai élet­ben” című pályázaton három témakörből lehet választani. Fel­dolgozható egy-egy népművészeti együttes, népdalkor, díszítőmű­vész kör, népi együttes, tánc­csoport, táncház, háziipari szö­vetkezet néphagyománygyűjtő, önnevelő és közművelődést elő­segítő munkája. Továbbá írhat­nak a pályázók a legjobb nép­művészekről. azokról is. akik nem tulajdonosai a ,,népművé­szet mestere” címnek. A har­madik témakör a helyi, illetve a tájegységi népköltészet, nép­szokások alakulása és tovább­élése. A folklór pályázat nem jel­igés. nyílt, s a részvételt 1976. szeptember 30-ig be kell jelente­ni Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei művelődési központban. Ugyancsak a megyei intézmény­be kell majd beküldeni a pálya­munkákat, 1977. március 15-ig eredményt 1977. szeptemberében hirdetnek, s a legjobb dolgozato­kat nyomtatásban is közreadják a VI. dunamenti folklór feszti­válra, 1978. nyarára­Terített asztal a fecskéknek A pécsiek „Váci utcájá­ban.” az elegáns Kossuth La­jos utcában, esténként nem­csak az emberek korzóznak, hanem a fecskék is. Az utca felett százával cikkáznak ide-oda a fürge kis madarak és közben éles hangokat hal­latnak. a vadászat hangjait. Szürkület után az épületek homlokzatán, tetején kigyul- nak a sokszínű neomrekláimok és az erős fény a különféle bogarak ezreit csalogatja a Kossuth Lajos utcáiba. Nyil­vánvalóan a táplálék rendkí­vüli gazdagsága vonzza a fecskéket erre a környékre, hiszen valóságos terített asz­tal várja őket estéről estére a belvárosban. A fecskék jó­voltából szinte teljesen bo­gármentes esténként a hosz- szü Kossuth Lajos utca. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Az ügyelet a hét valamennyi napján folyamatos. Az ügye­leti szolgálat helye: Kossuth L. út 126. Telefon: 19. KISÚJSZÁLLÁS. A köz­ponti orvosi rendelőben (Rá­kóczi u. 8. Telefon: 118) szom­baton 12 órától hétfő reggel 8 óráig tart az ügyelet. A hét többi napján az orvosok sa­ját körzetükben látják el az éjszakai ügyeletet. TÜRKEVE. A központi ren­delőben megjelölt körzeti or­vos lakásán szombat 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig fo­lyamatos az ügyelet. A naDi ügyeleti szolgálatot a körzeti orvosok lakásukon látják el. KARCAG. Az ügyelet a hét minden napján folyamatos, szombaton 13 órakor kezdő­dik és hétfő reggel 7 óráig tart. helye: Vörös Hadsereg át 27. Telefon; 222. A Sólyom és a Tófenék ut­ca térségében augusztus vé­gére autóparkolót, a Nyúl és a Vércse utcában pedig jár­dát építenek. Aszfaltozzák a Volán—MA.V átmeneti rak­tárát, a vasútállomás előtt 1.4 millió forint költséggel par­kosítanak, s elkezdik a Jó­zsef Attila úti lakótelepen a parképítésit Az új Kit ESZ előírásainak megfelelően sár­ga jelzést festenek az autó­busz-megállókba és sárga, megállási tilalmat jelző vo­nalat egyes útkanyarokba. Az üzem saját felújítása közé tartozik a növényház építése. A cserepes növények részére 3 millió forint költ­séggel épülő, 1800 négyzet- méter alapterületű növény­ház novemberben le&z«kész. A hét végén szabad locsolni Közérdekű közlemény A Szolnok területére 1976. július 2-án elrendelt ivóvíz felhasználásának korlátozása — a tartós csapadékszegény időjárás miatt — továbbra Is indokolt. A mezőgazdasági termelés, a zöldség- és gyümölcsellá­tás, a háztáji gazdálkodás feltételeinek elősegítése ér­dekében a? ivóvíz-felhasz­nálás korlátozásának mér­séklése szükséges. Figyelemmel a Szolnok városi vízmű termelőkapaci­tására. a korábban elrendelt vízkorlátozás szombati és vasárnapi napokon megszű­nik. Más napokon továbbra is érvényben van az 5.00 órától 22 óráig tartó háztar­tási szükségleten felüli víz- fogyasztást tiltó rendelkezés. Kukri Béla Szolnok város Tanácsának elnöke Elindult a fúrópajzs Tegnap reggel hét árakor a metró Arany János utcai munkahelyéről elindították a fúrópajzBOt s ezzel megkez­dődött az észalk—déli vonal második szakaszának építé­se. Az Élmunkás-tér felé ha­ladó, csaknem két kilométe­res útra indított pajzzsal a jobb alagutat építik. A fúrógépet most harmad­szor ámították munkáiba. Ez­zel építették korábban a ke­let—nyugati vonal Deák. tér és Moszkva tér közötti, va­lamint az észalk—déli vonal Deák tér és Kálvin tér kö­zötti résziét. A hatalmas szer­kezetet a Kálvin térről a föld alatt rögzített vágányokon vontatták át az Arany János utcai munkahelyre, s ott újí­tották fel. A fúrópajzsot lézer Irányít­ja: a vörös fénysugár min­den korábban alkalmazott műszernél pontosabban mu­tatja az utat a gépnek. A bal alagút építéséhez már szerelik a másik pajzsot, ame­lyet akkor indítanak el, ami­kor a most útjára vezérelt fúrógép megfelelő távolság­ban lesz az Arany János ut­cai munkahelytőL A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 6001 Szolnok. Pf. 1« Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag el Felelős vezető: Gombkötő Béla Orvosi ügyelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom