Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-17 / 168. szám

1976. JüRus 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ne szóljatok bele *Újmódi ekhós szekerek" — Czibulás Pétert kérem a színpadra, — mondta a szen­tesi művelődési ház mikro­fonjába Czibulás Péter, s ki­ment a színpadra. Hiába, magad uram. ha szolgád nincsen. Márpedig a szolnoki Szigligeti Színház művészeiből összeállt alkal­mi társulatnak nincsen. A Dacia díszleteket szállít, a Skoda a színészek „gyalogo­sait”. Nem csoda hát, hogy a díszlet még a jelképes dísz­letnek is úgyszólván csak a jelképe. A „Ne szóljatok be­le’’ című zenés vígjáték (Abai Pál szövegével és Majláth Júlia zenéjével) azonban így is siker. Szerdán este Túr- kevén ünnepelték harminca­dik bemutatóját. Nagybá- tonytól Hajdúszoboszlóig tet­szésnyilvánítás kísérte. Jó pár évvel ezelőtt a ze­nés vígjátékot a Szigligeti Színházbam is bemutatták. Szó ami szó, akkor sem so­rolták a színházművészet gyöngyszemei közé. Közön­ségigény mégis van iránta, hiszen a publikum — főleg a hangulatos nyári esténként — önfeledten nevet s ez a vígjáték bőven nyújt erre al­kalmat. Dalbetéteinek egy részét régebben slágerként is éne­kelték. sokak számára isme­rősen csengenek. S a cselek­mény — bármennyire mes­terkélten is — a szerelem körül bonyolódik. Ezért te­kint el a közönség a dísz­lettől, ezért is jut különösen kiemelt szerephez a színészek játéka. S ebben rejlik a si­ker forrása. Iványi József ro­konszenves „Tánezos bácsi­ja”, Hollósi Frigyes esetlen­ségével állandó derűt fa­kasztó „Vendrei tanársegéd­je”, Petzkai Endre mérték­tartó „Simái professzora” ra­gadja magával a közönséget. Üde színfoltot jelent harsány magabiztonságával Baranyai Ibolya, s kislányos frissessé­gével Bárdos Margit. Tetszett Sebestyén Éva, Czibulás Pá­ter a tőle megszokottat nyúj­totta. Zongorán Harányi Márton kísért Bor József a Iris falusi szín­padok lehetőségeit figyelem­be véve rendezte a vígjáté­kot S. B. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó a népszerű Univerzum könyv­tár sorozatában megjelentet­te Walter Krämer: A mesz- szeség titkai című könyvét amely Földünk legkorábbi felfedezésével foglalkozik, sok érdekes kép, illusztráció kíséretében. Ismét megjelent az antifasiszta hírszerző mun­ka egyik legizgalmasabb fe­jezetével a Dóra jelenti... Radó Sándor hiteles vissza­emlékezéseinek izgalmas kö­tete. Az Esztétikai kiskönyv­tár új kötete A drámától a színpadig; ebben Földényi László a szín játékművészét esztétikájával foglalkozik. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, egyik legter­mékenyebb kiadónk, sók ér­dekes könyvvel gondosko­dott a vakációzó kisebb-na- gyobb diákok hasznos idő­töltéséről. A nemrég indult Aranykürt kiskönyvtár egyik új kötete Hárs László: Győz­tes kerestetik című ifjúsági regénye. Az úttörőmozgalom 30 éves történetét mutatja be képekben — Sellyéi Anna összeállításában — az Úttörő- tükör. Balatoni mesék, mon­dák, történetek kötete az újabb kiadásban megjelent Aranyhíd; Lipták Gábor ér­dekesen, színesen elmondott történeteit Szántó Piroska il­lusztrációi kísérik. Úttörő- krónika a címe a magyar úttörőmozgalom három év­tizedes történetét ismertető kiadványnak, melynek gaz­dag anyagát Gaál Ferenc vá­logatta, szerkesztette és látta el bevezetővel. A Bölcs ba­goly sorozat egyik új kötete a Sárkányok unokái című ismeretterjesztő képeskönyv, Tusnádi Kubacska András tollából, Róbert Lászlp il­lusztrációival. Sokadik ki­adásban jelent meg Jules Verne: Nemo kapitány című ifjúsági regénye. A geszte- nyefa-lai^: a címe Helena Bechlerowa meseregényének. A Kozmosz szerkesztőség gondozásában jelent meg a Jár a baba, jár; az ízléses kis kötet Forxai Katalin mun­kája, a legkisebbek zenei mű­velődését van hivatva segí­teni. A Magvar Helikon ízléses kötetei közül említsük meg az Ókori irodalom kiskönyv­tárában. közreadott kiad­ványt, Kallimakhosz himnu­szaival. A Gondolkodók so­rozatban látott napvilágot az Értekezés az érzetekről, Etienne Bonnet de Gondilláé­nak, a francia felvilágosodás nevezetes alakjának könyve. A néhány éve megjelent nagysikerű Virágoskönyvhöz hasonló kötet a Fák könyve, Ferenczy Béni pompás ak­varelljeivel, a XX. századi magyar költők versiéivel. A Zenemű Kiadó új köny­vei közül említést érdemel A magyar mépballada és Euró­pa I—II., Varjas Lajos hatal­mas munkája, melyet annak idején Kodály — megismer­kedve a könyv kéziratának egy részével — „az utolsó fél évszázad legjelentősebb ma­gyar zenetudományi tetté­nek” nevezett. Az Orfeusz Könyvek sorozatában látott napvilágot Claude V. Palis- ca: Barokk zene című össze­foglaló feldolgozása, vala­mint Erich Rappl: Wagner operakalauz című műve. Sok érdekes könyvvel je­lentkezett a Műszaki Könyv­kiadó. Az utóbbi hetek egyik legnagyobb könyvsikere a Herend porcelánművészete, Sikota Győző munkája, szebnél-szebb színes illuszt­rációkkal. A Régi házak Pest-Budán című kiadvány ugyancsak sok szép képet tartalmaz; szerzői megismer­tetnek ötven műemléki lakó­ház restaurálásának tapasz­talataival, rendkívül érdekes problémáival. A szép köny­vet Pereházy Károly szer­kesztette. Nyári iiriei 76 Kiállítás a Galériában Úgy tűnik, a Középma­gyarországi Területi Szer­vezet képzőművészei számára alkalmasabb időpont évi ki­állításuk megrendezésére a nyár, mint a korábbi évek tavaszi dátuma. Ezt bizo­nyította már az elmúlt esz­tendőben Mezőtúron bemuta­tott Nyári Tárlat, s ezt iga­zolja a Szolnoki Galériában holnap 11 órákor nyíló kiál­lítás anyaga is. Mint ismeretes, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Középmagyarországi Terüle­ti Szervezetéhez Szolnok és Bács-Kiskun megye művé-, szei tartoznak. Baja, Kecske­mét, Kunszentmárton, Kis­kunhalas hozták el hozzánk atmoszférájukat, táji sajá­tosságaikat az ott készült festményeken, rajzokon ke­resztül. Talán ezért is olyan friss, színes a Galéria kiállí­tása. A már ismert, régebbi tárlatainkon is szerepelt mű­vészeken kívül új nevekkel is találkozunk a kiállítók között. Örömmel üdvözöljük a kecskeméti Bozsó János és Goór Imre műveit. Bodri Ferenc festményeivel első ízben találkozhatunk Szolno­kon, a bajai Kovács László s a kecskeméti Nagy Kristóf munkáival szintén. Rendsze­resnek mondható már Bényi László jelentkezése Buda­pestről, és Sáros András Miklós részvétele Vácról. Akik látták a fiatal grafikus művész Szigligeti Színház­ban rendezett önálló kiállítá­sát, ismerős lapokkal talál­kozhatnak majd. De legújabb munkáit is megtekinthetik a műfaj kedvelői. A kiállítást szemlélve is­mét meggyőznek a képek; a szolnoki művésztelep legjel­lemzőbb sajátossága a fes- tőiség. Szobrászaink között Simon Ferenc két könnyed alumínium emlékmű-tervvel ■lep meg, Szabó László Rá­kóczi portréja, Papi Lajos Kucsmás feje figyelemre méltó. Hiányoljuk viszont Nagy István jelenlétét. A Bács-Kiskun megyeiek kép­viselőjét, Pálfy Gusztávot nemrégiben üdvözölhettük önálló anyagával a Szolnoki Galériában. Most viszont lát­hatunk néhány kisplasztikát sikeres egyéni kiállításáróL A Nyári Tárlat augusztus 22-ig tekinthető meg. em A MAGUK ÖRÖMERE E lképzelhetetlen, hogy valaki magántanuló­ként oklevelet, dip­lomát szerezzen. Tegyük hoz­zá: ma már, s az esetek túl­nyomó többségében, mert szabályt erősítő kivétel min­dig akadhat. De az már nem elképzelhetetlen, hogy valaki önerejéből váljék művelt em­berré. Ebben az értelemben az az iskola végzett jó munkát, az a tanár érdemel elisme­rést, aki a hallgatóban, nö­vendékben felébresztette a folyamatos önművelés igé­nyét. Lényegét tekintve a közösségek, munkás-kollektí­vák számára szervezett mű­velődési formáknak is ez a célja. Nézzünk néhány konkrét példát. A Kritika című f olyóirat ta­valyi közművelődési beszél- getéssorozatáinak egyik rész­vevője, a Lőrinczi Fonó mun­kásnője, mondotta el, hogy a kollektív tárlatlátogiatások neveltek 'belelő — s általa a gyermekeiből — egyéni tár- latlátogatőt. Az elmúlt évek­ben részt vett művészettörté­neti előadássorozatán, sok­sók tárlatvezetésen. Vala­mennyit az üzem szervezte. S egyszeresük „azon vette ész­re magát, hogy munkaszüneti napokon be-belátogat a Szép- művészeti Múzeumba. a Nemzeti Múzeumba, a Galé­riába ...” Vagy egy másik eset: A Zeneakadémia imm- kás-hangversenybérletsoro- zatának estjeit látogatta a SZIM néhány brigádja. Köz­ben zenetörténeti előadáso­kat hallgattak meg az üzemi művelődési házban. A leg­közelebbi koncertekre már nem kellett „szervezni” őket: a brigádok tagjai a maguk örömére váltottak bérletet. S lettek — nyilván nem vala­mennyien — rendszeres hang­versenylátogatókká. Valahogy így támad fel te­hát az igény. Élmények nyo­mán. Meglehet, hogy azok az emberek, akik a fenti élmé­nyek alapján váltak „önmű­velő” tárlat- és hangverseny­látogatákká, sohasem jutnak el idáig, ha az ismeretter­jesztés, a képzőművészeti, a zenei nevelés kollektív for­mái révén nem kapnak indí­tást. De most, hogy a művé­szi élményszerzés új lehető­sége nyűt meg előttük, már a maguk útját járják, nem várva ösztönzést, biztatást. Egy, a közelmúltban megje­lent művelődésszociológiai ta­nulmány írta, hogy ma Ma­gyarországon a munkásréte­gek általában műveltebbek, mint gondolnánk, hiszen számtalan olyan művelődési forrásból merítenek, amelye­ket a legbonyolultabb módon sem lehet számon tarteli. így van, mert ugyan ki tudja le­mérni, hogy egy-egy néző­ben, hallgatóban milyen mó­don ébresztette fel a tovább­gondolás igényét valamelyik rádió, vagy televíziós-műsor, film, könyv... Utolsó helyen említettük, amit a legelsőn kellett vol­na: a könyvet. A könyvet, amely az önművelődésnek — mindenfajta művelődésnek — elsőrendű forrása. Mindenki számára elérhető, megszerez­hető, tulajdonba vehető. Az olvasási statisztika bármily megbízható és lelkiismeretes is, csak irányokat, tenden­ciákat jelezhet, mert ugyan ki képes számon tartani, hogy egy-eigy könyv kinek a szá­mára jelentett élményt, gon­dolkodási fordulatot; kinek a szellemi fejlődéséhez, s mi­iként járult hozzá. A könyv az önművelés leg­ősibb, s legszebb formája, eszköze. A fiatal — vagy nem fiatal — szakember, aki egye­temen, főiskolán speciális is­mereteket szerzett, elsősor­ban szakkönyvek révén tart­ja a lépést a tudományával. A munkásember, akinek a kultúra iránti érdeklődését — idejében, vagy elkésve esetleg — tartalmas progra­mot nyújtó művelődési in­tézmények ébresztették fel, könyvekhez folyamodik. Az irodalom iránt érdeklődők­nek egyetlen és csaknem ki­zárólagos élmény- és ismeret- fonás. Aki a politikai isme­reteit kívánja gyarapítani, a művészettel mélyebben meg­ismerkedni, az emberi múltat közelebbről, s jobban látni, — csak könyvekhez fordul­hat. Az önművelés — noha so­kan 'gyakran az ellenkezőjét gondolják — korántsem „ma­gányos” tevékenység. Maga a folyamat természetesen a leg­több esetben nem kollektív formák között zajlik. Az em­ber egyedül olvas, kettesben, vagy kisebb társasággal megy koncertre, színházba, tárlat­ra. Televíziót családi, vagy baráti körben néz. De az él­ményekről, ismeretekről, amelyeket az önművelés fo­lyamatában elsajátít, beszél másokkal. Megosztja a ta­pasztalatait, felhívja egy-egy hatásos, szép, neki tetsző munkára mások figyelmét, tanácsot fogad el másoktól. Ez is közösségi áramlás te­hát bizonyos értelemben — noha nem úgy, mintha isko- Iában, tanfolyamon, előadá­son volna az illető. Mégis, az értéke nem csekélyebb annál. Az önművelés, természete­sen, nem nélkülözheti a se­gítséget. Akár az útbaigazító könyvekét, folyóiratokét, az orientáló kritikáét; akár a személyes beszélgetést könyv­tárosokkal, közönségszerve­zőkkel, népművelőkkel. A be­szélgetések újabb ötleteket adnak, irányokat jelölnek meg, eddig nem ismert mű­vekre, alkotásokra hívják fel a figyelmet A nnak, aki a művelő­désnek ezt a formá­ját választja, tulaj­donképpen csak egyetlen jó- tamáesot lehet adni: ne hagy­ja abba soha a maga szelle­mi építését, mert ezzel az el­foglaltsággal önmagának örö­met szerezve a társadalom­nak is hasznára van, gyara­pítja a „kiművelt emberfők” számát T. L Középkori kutat taláitak Pécsett Pécs belvárosában közép­kori kútra bukkantak. A ku­tat a Janus Pannonius Gim­názium udvarán találták és egy süllyedés vezetett a nyo­méra. Kárpáti Gábornak, a Ja­nus Pannonius Múzeum ré­gészének vezetésével sikerült teljes egészében feltárni a kutat. Az egykori víznyerő hely — a jelek szerint — a középkor folyamán kiapad­hatott, s miután elveszítette eredeti funkcióját, a kör­nyékbeli lakosság szemét- gyűjtőnek használta. S ez a körülmény most valóságos kincsesbányát jelentett a ré­gészek számára. Pécsett még sohasem tártak fel (középko­ri kutat, most először vált ismeretessé egy ilyen objek­tum mérete ás tartalma. A kút kiépített mélysége hat méter, átmérője 140 centi­méter, paticsból készült fala pedig 40—50 centiméter vas­tag. Javítják a műsor vitelei Az olimpiai készülődés lá­zában a legtöbb helyen meg­gyorsították a televízió vételi lehetőségeit javító reléállo­mások építését. Az elmúlt he­tekben több adót is üzembe helyeztek. A legújabb, a Kazincbar­cikai átjátszó adó, csütörtö­ki sikeres próbája után meg­kezdte működését H ogy mi a dolgom? Beveszem és kiadom a kabátokat Köz­ben megállók a fogasok mel­lett A hivatalban sok az ember. Képtelenség mindenkit számon tar­tani. No meg mikor? Az erübernek leszakad a lába. annyit lót-fut a hol­mikkal. Sokféle ember fordul meg nap nap után, de a kabátját, azt egytől egyig minidnek ismerem. Történt itt egy dolog. Bár hát va­lójában nem is történt semmi, egy­szerűen csak ... Látod azt a helyet, ahol az a bőrkabát lóg? No, arra a helyre úgy két-három évvel ezelőtt mindig két 'kabátot szoktam akaszta­ni, Az egyik, most is emlékszem, egy vadonatúj világosdrapp volt. A má­sik meg fekete férfikábát. Agyonhor- dott, kopottas ujjú ... Itt lógtak ná-; lám egész nap. Reggel együtt vettem be őket, este meg együtt adtam ki. Ha mag előfordult, hogy nem jöt­tek, hát árválkodott a fogas. Úgy gondolom, ezek még betegen is együtt voltak. Nem törtem én, fiam, a fejemet, kik ezek egymásnak, férj- feleség, vagy mi egyéb, de egy biz­tos, elválaszthatatlanok voltak! Emlékszem, a férfi fehér sálat vi­selt, ismered, olyan fehér gyapjúsá­lat; épp, mint a tied, fiacskám, épp, mint a tied. Leveszi, és csak úgy be- gyömöszöli a zsebébe... Ha meg hi­deg volt az idő, vagy esett, a sálat mindig a nőd kabáttal együtt vettem be... Előbb a nőit adta be, a világosat, azt akasztottam alulra, felülre meg a férfiét. Elnéztem párszor, hát tisz­tára mint az eleven emberek! Át­öleli a fekete a női kabátot, beborít­ja. Mintha a gonosz pillantásoktól védené. Ha korábban jöttek munkába, ha elkéstek — az ő helyük csaik az övék. Megesett, hogy olyan tömeg volt, olyan nyüzsgés, hogy mindenki hol­mijának nem is jutott hely. De ha az enyimeket neon láttam is, azért úgy látszik, soha életében nem vett még tűt a kezébe... No, elfogyott a türelmem, fogtam, megvarrtam magam... Így 'telt-múlt az idő. Egy szén na­pon ... emlékszem, rengeteg volt az ember, mindenki sietett, innen az ajtóig állt a sor. Alig győztem. Mert i nar: Egy ruhatárosnő elbeszélése a helyüket titokban csali szabadon hagytam. .. Magam sem tudom, miért... Nem volt szívem!' Volt akkoriban még egy kabát, amit ugyanígy szemmel tartottam. Szintén férfikabát, barna. Ez mindig magáiban lógott. Jön, nem néz se jobbra, se balra, lelöki, és már megy is a dolgára. Egyedül járt. Egymaga jött, egymaga ment Se barátja, se ismerőse, senkije se volt. Szép volt a kabát, új, drága szö­vetből. Az ilyent megjegyzi az em­ber. Valahogyan leszakadt egyszer az akasztója — csak fognia kellett vol­na a tűt meg a cérnát, igazán nem naigy dolog — de nem! Tiszta gyöt­relem lett az életem vele. Bárhogy akasztottam föl, folyton leesett a földre. Szóltam neki, kértem ... -más­nap megint minden ugyanúgy volt, maradt a régiben. .. Nem nagy ügy persze, de attól függ, kinek. Ez meig. igaz is — minél elóbb el kell venni az emberektől a holmijukat, hogy ne legyen itt tolongás, meg még a szá­mokat sem szabad eltévesztenem, ne­hogy rendetlenség legyen.. Kifullad­tam, a lábom is alig éreztem. Aztán nézek, hát mintha csöndesed.ne. No, gondolom, hála isten ... legalább ki­fújhatom magam. Leültem oldalt, hát egyszerre — úristen, sietségemben mégiscsak magtévedhettem, ezeket az enyémeket kétfelé akasztottam. A kis drapp a barnával, van. Ó, te os­toba, mondom magamban. Odamen­tem, megnéztem: talán a feketét tet­tem a barna helyére? Látom, bizony tévedtem, üres, üres a fogas. Másnap ugyanaz. Aztán szintén ... Aztán látom, megjött! A másik, a fekete kabátos. Beadja a kabátját... Mit volt mit tennem, fiacskám; föl­akasztottam egymagában. Mégsem akaszthatok egy helyre három kabá­tot! Az idő meig rossz volt: aprósze­mű eső szemetelt. Ez, ha reggel el­kezdi, estig se hagyja abba. Még csak meg sem áztat isteni gazából, csak kellemetlenkedik. A kabátja minden­kinek száraz volt, legföljebb ha az ujjai nyirkosodtak át. Ezé meg — fa­csarni lehet belőle a vizet! Nincs egy tenyérnyi száraz hely rajta. No, az idő múlik, így telt el egy hónap. Minden változatlan. Ahogy azon a napon elkezdődött. Kezdtem hozzáiszakni. Hát egyszer , megszólít amaz, a fekete kabátos. Körül persze senki. „Nagyon kérem — mondja —, adja ide azt a kabátot, legalább egy pillanatra”. És mutatja a kis drappot Tudod, fiami, milyen rendszer van itt. Ki milyen számot ad ide, azt a kabátot kapja. Ha az édes testvé­rem jön, szám nélkül azét sem adha­tom ki. Más kabátját pedig — arról beszélni is kár! Itt meg az isten tud­ja, mi történt velem. Nézem, hogy gyötrődik, sajnálkozom magamban.: eh, kedves,kém, mit akarsz nézni faj­ta? Ha nézed, ha nem, úgysem vál­toztathatsz semmin. Különben, úgy látszik, így kell ennek lennie Neki egy szót sem szóltam, hanem men­tem és levettem a fogasról a -kabátot Rendben van, gondolom. Fogta és csak nézte, nézte.. . aztán visszaad­ta. „Köszönöm” — mondta. És el­ment. Többet aztán nem is láttam. Vándor Anna fordítása Anar szovjet-azerbajdzsán író. 1938-ban született Bakuban. Apja, anyja híres köl­tő. Több novelláskötet és kisregény szer­zője. Fehér kikötő című regénye magya­rul is megjelent

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom