Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-20 / 145. szám

1976. június 20, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP--------------,-----------------------------------------------------------------------­3 a ráta lük Aki már járt Észtország­ban, tanúsíthatja: e távoli testvéri, baráti országban élő nép nagyon is számon tartja rokoni kapcsolatait velünk, magyarokkal. Sokszor felem­legetik a közös őshazát — a Volga-könyök és a Közép- Urai vidékét, ahonnét más­más irányba vitt a történe­lem vihara. De nemcsak a közös szár­mazás, sorsunk hasonlósága is összeköt bennünket. Ki ne tudná, hogy a tör­ténelem viharainak sodrában a második világháború pl. milyen pusztítást, mennyi mérhetetlen szenvedést zúdí­tott ránk. és nem volt ez másként ott, a Balti-tenger parti án sem. A fasiszták több tízezer észt hazafit hurcol­tak koncentrációs táborba, megöltek több mint hatvan­ezer békés embert, 64 ezer nél több hadifoglyot. Az és?t nép azonban a megszállás el­ső napjától elszánt harcot folytatott a hitleri fasiszta csapatok ellen. Partizán osz­tagok alakultak, és a szovjet hadseregben küzdő észt ka­tonák 1944-ben felszabadítot­ták Tartut, majd az ország fővárosát, Tallinnt. Azóta új történelem íródik ott fent Északon és itt nálunk — ahogyan ők mondják: déli testvéreinknél — is. Ha összeköt bennünket a múlt, még inkább igaz ez a jelenre. Amikor a magyar párt. és kormánydelegáció 1968 nyarán Tallinnban járt, a barátsági nagygyűlésen Kádár János elvtárs többek között ezeket mondotta: „Nálunk van egy eléggé elterjedt szólás-mondás ar­ról, hogy az emberek meg­ítélésében nem az a döntő, hogy honnan jön valaki, ha­nem az.' hogy hová tart A finn-ugor származás révén rokonok vagyunk, ez azon­ban csak a múltra, arra utal, honnan jöttünk. Az észt és a magyar nép ma valóban és igazán testvér, mert egy úton jár, vállt vállnak vetve együtt harcol, mert közös az eszme, közös a cél: a szocia­lizmus, a kommunizmus és a beke". Közös utunk a szocializ­mus és a kommunizmus felé vezet, s Szovjet-Észtország lakói számára is a boldo­gabb, gazdagabb életet je­ünnepén lenti. Az ország mezőgazda­ságában például ma három­szorta kevesebb ember dol­gozik, mint a háború előtt, de a termelékenység hatszor- ta nagyobb. A Szovjetunió országai közül náluk a leg­magasabb az egy tehénre ju­tó tejhozam. Hatalmas olaj­pala készleteik — 8,5 mil­liárd tonnára becsülik — le­hetővé teszik, hogy gyors ütemben fejlődjön az ország vegyipara. Tallinnban és Tartuban világhírű gépgyá­rak dolgoznak. A krengolszki — ebben a 11 ezer embert foglalkoztató — gyárban évente 240 millió méter pa­mutszövetet. gyártanak. Üj, modern városrészek bújnak ki a földből szinte hónapok alatt, az egyetemeken és fő­iskolákon — köztük a nagy­hírű Tartui Állami Egyete­men — több tízezer diák ta­nul. Esténként megtelnek a színházak, a szórakozóhelyek. Az észt nép ma jól, kulturál­tan él becsületes munkája után. Látják ezt mindazok a Szolnok megyeiek, akik már jártak a testvéri országban, hisz az általános együvétar- tozás mellett, minket még közelebbi szálak kötnek az észtekhez. Több mint tíz éve már, hogy megyénk és Tal­linn város, illetve most már Szolnok megye és Észtország között testvérkapcsolat van. Ennek keretében együttmű­ködnek ipari és mezőgazda- sági üzemek, egészségügyi intézmények. Évenként párt-, tanácsi, gazdasági, művésze­ti, sportküldöttségek utaznak egymáshoz, kölcsönösen tájé­koztatják egymást az elért eredményekről, sikerekről és gondokról. Aztán a minden­napi munkában kölcsönösen hasznosítjuk az így szerzett jó tapasztalatokat. Holnap lesz 36. évforduló­ja a nagy történelmi ese­ménynek : Észtország népe lerázta magáról a fasiszta elnyomás bilincseit. E nagy nemzeti ünnepükön köszönt­jük barátainkat szíves szó­val, sok jó kívánsággal. Ér­jenek el életükben mind na­gyobb sikereket, kísérje nap­jaikat a jó munka végzésé­nek öröme, megnyugvása, boldogsága. V. Y. Mi! mondtak a városatyák? Félezernél több kötet — ennyi Budapest legújabb története. Az utóbbi ne­gyedszázad krónikáját tar­talmazó vaskos kötetek a városépítő közös munka, erőfeszítés, a fejlődés gyor­sítását célzó sok-sok véle­mény, javaslat írásos doku­mentumai. A Városházán készültek. A Fővárosi Tanács és a tanács végrehajtó bi­zottsági ülésein előterjesztett beszámolókat, jelentéseket, az üléseken írt jegyzőköny­veket tartalmazzák. Szó sze­rint idézik a tanácstagok és a vezetők szavait. Mikor mit mondtak, milyen kérdé­seket vitattak meg. Az ötvenes évek elején a közélelmezésről csaknem minden vb-ülésen tárgyal­tak. Központi téma volt a lakáshiány enyhítésé, az egészségvédelem, a közokta­tás elemi feltételeinek biz­tosítása. A bolthálózat kiter­jesztését, a közművesítést — főleg a peremkerületekben — szintén elsődleges fel­adatként oldották meg. Az újonnan alakult tanács vég­rehajtó bizottsága 1959. szeptember 19-i ülésén már a városrendezés tízéves programjával foglalkozott, íme néhány a témák közül. A tanács plénumán — amint a jegyzőkönyvek ta­núsítják — a tanácstagok méltóan képviselték válasz­tóikat.. Budapest Főváros Ta­nácsa a közigazgatáson túl­menően, a főváros életének szinte minden mozzanatát koordinálta. A dokumentu­mok jelzik a város fejlődé­sét, a tanácsok kiteljesedő demokratizmusát, tömeg- kapcsolatát, s azt is, hogy mikor, milyen interpellációk hangzottak el a főváros fó­rumán. Minden kötet gazdag adat­forrás szakembereknek, történetkutatóknak Budapest Főváros Levéltárában meg­található. Ám 800—900 ülés írásos anyagából választ ta­lálni az adott kérdésekre eléggé körülményes, időt rabló feladat. Megoldását könnyíti meg a levéltár, a Tartalomjegyzék a végrehaj­tó bizottság és tanácsülései­nek jegyzőkönyveihez — 1950—1972 című segédletek­kel. Hunyadfalvi asszonycsapat „A háztartásbeliek rétege például jelenleg hazánkban alig tekinthető politikailag aktívnak.”. (Szecskő Tamás: Informáltság és szocialista demok­ratizmus. Társadalmi Szemle, 1970. 5. szám.) Néhány hónapja a falu­gyűlésen felfigyeltem egy rendkívül mozgékony, jóke- délyü, tevékeny asszonycsa­patra. Hunyadfalván ők a népfrontmunka, a közélet motorjai, ez még akkor ki­derült. Azóta is faggattam őket a közösségért végzett munkájukról: lelkes szava­kat hallottam a nőmozga­lomról, az évente megrende­zett nőnapról, a falugyűlé­sek előkészítéséről, közös­ségi apró munkákról, társa­dalmi akciókról. Ennyi az egész? Hiszen a népfront­mozgalomnak csak egy tö­redékét említették. Erről ír­ni annyi, mintha a bolhára vernénk patkót, mondhatnák sokan. • * # Egv olyan időpontban ér­keztem Hunyadfalvára, amikor kiabált a disznó, a tehén, szaladtak a házak a sok munkától, és már a gaz­da is éhes volt. Mégis, szinte percek alatt előtrappolt az asszonycsapat, ílvmódon es­ve be Makai Demeterné aj­taján: „Mit kell csinálni? Ki kételkedne tehát ab­ban, hogy ezekben az asszo­nyokban, például Fekete Andrásaiéban, Bózsó István- néban. Szabó Józsefnéban, Palatinusz Ferencnében, Jó­nás Istvánnéban, Makai De- meternében és főleg min­denki Kati nénijében, azaz Takács Istvánnéban nincs meg a még többre való kész­ség? Nagyon is megvan, hi­szen ebben a kicsiny faluban még soha egyetlen ember sem utasított vissza közös­ségi megbízatást, itt íratlan törvény az, hogy megtisztel­tetés, ha valakit megkérnek ilyen vagy olyan társadalmi tevékenységre. És ha jól be­legondolunk, a hunyadfalvi asszbnycsapat nem is olyan keveset tesz a közösségért Főleg, ha figyelembe vesz- szük a szociológiai kutatá­sokon nyugvó megállapítást a háziasszonyok politikai passzivitásáról. Ezek az asz- szonyok ugyanis háztartás­beliek, annak minden is­mert nyűgével, rengeteg munkával, vesződséggel homlokot barázdáló goh- dokkaü, s örömeivel is, hi­szen felnevelték gyermekei­ket. És energiájukból a kö­zösségre is futja: ebben a néhány száz lelket számláló faluban ők mozgatlak min­dent. A már említett falugyűlés befejeztével a hunyadfalvi asszonyok a terem rendezge­tése közben is a problémák­ról beszéltek, melyek közül az egyik legsúlyosabb a há­zakat idő előtt tönkretevő belvíz. Az ö gondjuk az volt, hogyan lehetne ezt megszüntetni. Nos. azóta megtalálták a megoldást; megkérik a KÖTIV1ZIQ vagy a KEVITERV KISZ- fiataljait, hogy segítsenek: szintezzék fel az árkokat, és irányítsák a lakosok ásóit. Az asszonycsapat ugyanis megszervezi a lakosság tár­sadalmi munkáját, csak egy gonddal kevesebb legyen. A hunyadfalvi férfiak mondják, hogy ezek az asz- szonyok szinte versenyeznek egymással, amikor a faluért kell tenni valamit. Hunyad- failván nincs tanácsi kiren­deltség, Kőtelekhez , tartoz­nak. Aki tehát a hunyadfal­vi asszonycsapat munkáját kevesli, az tulajdonképpen a kőteleki állami, tömegszer­vezeti és tömegmozgalmi ve­zető politikai segítségét ke­vesli. Egy ilyen piciny falu ugyanis nemcsak járdát, autóbuszfordulót, kutat igé­nyel, hanem elvi, politikai irányítást, a meglevő cse­lekvőkészség rendszeres és módszeres orientálását. Le­hetne jobb a hunyadíalviak politikai aktivitása? Nyilván lehetne, s a fiatal, nagyon agilis kőtelki vezetők se­gítségével bizonyára lesz is. De azt is meg kell becsülni, ami van, mint ahogy a nép­front is megbecsülte például Makáí Demeterné munkáját egy elismerő oklevéllel. Ne emlegessük hát azt a bizo­nyos bolhát és ama patkót. A hunyadfalvi asszonyok tevékenysége tiszteletet pa­rancsoló: a politikus, köz­ügyek után érdeklődő, köz­életben munkát vállaló házi­asszonyok előőrsei ók. EL L. Jelest érdemel az együttműködés A gyakorló kórházak tanévzáró konferenciája Szolnokon Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság tiszaligeti üdü­lőjében gyűltek össze a szegedi Orvostudományi Egyetem vezetői, valamint az egyetemmel együttműkö­dő kórházak szakemberei. A gyakorló kórházak 1975—76. évi tanévzáró konferenciáján először professzor dr. Bereu­est György, a szegedi egye­tem oktatási rektorhelyettese összefoglalta az idei tanév ta­pasztalatait. Elmondta, hogy a négy-négy hetes kórházi gyakorlatok nagyon jól kiegé­szítik az egyetemi előadásokat, a hallgatók lelkesen, öröm­mel jönnek például a mos­tani konferencia színhelyére, Szolnokra is. Sok medikus évről évre ugyanabba a kórházba akar menni, s ez azt mutatja, hogy megszeret­ték az ottani; munkát, kollektívái. Az oktató kórházak sok ál­dozatot vállalnak a hallga­tók képzéséért, az orvosok többsége avatott módon ta­nítja a gyakorlati alapiame- reteket Ezután dr. Pápay Dénes megyei főorvos számolt be a szegedi egyetem • és Szolnok megye Tanácsa együttműkö­déséről. — Négy esztendő alatt re­mek kapcsolat alakult ki közöttünk — hangsúlyozta. — Az évközi gyakorlatok al­kalmával igyekszünk meg­szerettetni a hallgatókkal a megyét, hogy az egyetem elvégzése után ide jöjjenek dolgozni. Szolnokon a me­dikusok képzésében hatvanöt orvos segít. A megye orvos­utánpótlását elsősorban a szegedi egyetemről biztosít­juk, jelenleg negyvenöt -ta­nulmányi ösztöndíjasunk ta­nul. az utóbbi három évben pedig nyolcvanöt orvosnak adtunk lakást. Sokat segí­tünk Szolnok megyében azoknak a munkás, paraszt származású fiataloknak, akik az orvosi pályát választják élethivatásul — mondotta dr. Pápay Dénes. Az együttműködés tovább­fejlesztésének lehetőségeit elemezte dr. Csépány Attila, a megyei kórház igazgatója. Kérte, hogy az egyetem párt-, KISZ- és szakszerve­zeti bizottsága bizonyos na­pirendek tárgyalására hívja meg az oktató kórházak ille­tékeseit. Javasolta, hogy az oktatás tapasztalatait tegyék közzé folyóiratok­ban, cseréljenek oktató­filmeket, s az egyes gya­korló kórházak is láto­gassák meg egymást. Dr. Pctri Gábor professzor, akadémikus, a szegedi Or­vostudományi Egyetem rek­tora, az Elnöki Tanács tag­ja méltatta azt a segítséget, melyet az egyetem kap a kórházaktól. Ezt követően a Gyula, Kecskemét, Szolnok megyei tanács kórház-rende­lőintézet és a Szentes, Szeged városi tanács kórház-rende­lőintézet oktatással megbí­zott igazgatóhelyettesei cse­rélték ki tapasztalataikat a hatékony és már nagyon jól bevált képzési módokróL Dr. Berencsi György professzor zárszava után a konferencia résztvevői megtekintették a Hetényi Géza kórház új rész­legeit. Az ősembertől a vízlépcsőig Vízügyi emlékmúzeum Szolnokon A szabadtéri kiállítás egyik részlete: „Bubora”, amellyel a fahajókat húzták partra. Nem tudjuk a nevüket, azt sem, milyen nyelven be­széltek, népüket hogyan hívták, megkülönböztetni csupán hátrahagyott hasz­nálati tárgyaik, írás helyett beszélő emlékeik alapján, s lelőhelyük szerint tudjuk őket. Évezredekkel ezelőtt lakták a Tisza vidékét, nem­zedékeken keresztül járták a mocsarakat, s a szeszélyes folyót, halzsákmányra éhe­sen. Az őskor emberének szigonyhegyei, paradicsom­forma hálónehezékei ma békésen pihennek az üveg­Hol is volt A milléri torkolatnál a múlt században vízátemeló szivattyútelep épült, s az időközben feleslegessé vált hatalmas szivattyúházban múzeumot rendezett be a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. A múzeum be­járatánál elhaladva az ős­kori, középkori tiszai em­berek emlékei elótt, színes térképek hívják fel a figyel­münket a Tisza óriási árte­rületeire. A „Situations Plan Tisza Kürt” feliratú vízrajzi térkép, melyet Vály György és Reis Christian 1788-ban készített a mai helynevekhez szokott embert gondolkodóba vitrinben a neolit házalap ásatási fényképfelvétele és a középkori népesség tárgyi emlékeinek társaságában. Történelmi emlékek, törté­nelmi helyen, a Milléren. Iuxta Zaunuk sup aqm que vocat Meler dedi...” Szolnok fölött a víz mellett, melyet Millémek neveznek — így említi Géza király alapítólevele 1075-ben a szol­noki vasúti hídnál a Tiszába torkolló egykori Tama-ág, a mai nagy belvízcsatorna ne­vét. Tiszakűrt? ejti. Tiszakűrt neve hallatán a Tiszazug kedves kis köz­sége jut eszünkbe, a Tiszá­hoz simuló tündérkert-ar- borétumával. Vály uramék Tisza Kürt helysége viszont Jász Ladány, Oj Szász, Péiy, Szajor' falvak között bújik meg. Ma a tiszazugi „kürt”- től a Pusztakürt név külön­bözteti meg. A „Tibiscus” kanyargását és a vidék vizeit megörökí­tő térképek készítői közt is­merős névre bukkantunk: Tessedik Sámuel. A szarvasi iskolaalapító 1818-ban ké­szült térképén Mezőtúr ha­tárának vízrajzát láthatjuk. szabályozás zseniális terve­zőjének erről szóló jelentese a kiállítás egyik igen értékes eredeti darabja. Kubikcstalicskák, kordék, eredeti fényképfelvételek, a névtelen tömegből arcképes „cselédkönyvükkel” ismerő­sünkké lett emberek mesél­nek a múlt században kez­dődött Tisza'-szabályozási munkáról, amelynek közka­tonáiról így ír1 Jókai: „ .. .minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg a fejem, de a tiszai kubikosok előtt levett kalappal hala­dok végig”. Nyugdíjas gőzgépek Hat éve a nagy árvíznél még dolgozott a kilenc at- moszférás gőznyomással mű­ködő kazán, szuszogva nyomta a Miller vizét a Ti­szába az embermagasságú centrifugál szivattyú. Most azonban már nyugdíjasok a gőzgépek, fényesre ólajozott lemezükön öntöttvas felirat: Rock István Gép-Gőzkazán gyára 1895. Vízimalmok és Tisza-szabályozás A Tiszavidék halászszer- számai, a merellyü szák, a vesszővarsa, a bőgőstetejes fahajó a víziemberek életé­ről mesélnek, s hogy a föld­művelésnek, gabonatermesz­tésnek is egyre nőtt a szere­pe, arról a vízimalmokat be­mutató kiállítási rész győzi meg a látogatót. Túrkevén, TörökszentmiklósOn, Jászbe­rényben, Szolnokon a XVII. szazadban sorra épülnek a vízimalmok, s mint az egyik okmány bizonyítja, 1850-ben Szolnokon már huszonöt ví­zimalom (hajómalom) műkö­dött. A jő lisztet őrlő vízimal­mok azonban nem csak ál­dást, átkot is jelentettek. Á nagy Tisza-szabályozás meg­kezdése idején Vásárhelyi Pál hívta fel a figyelmet, hogy a malmok a víz gyors levonulásának akadályai, 4 Nyugdíjas a gözmasina, a szomszédban már elkészült a csupabeton, csupaüveg üzemcsarnok, a nagy telje­sítményű elektromos szi­vattyúkkal. Ilyenek juttatják el a földekre a Tisza II. ön­tözővizét is. Azét a betonko­losszusét, amely újkőkori ősünk hálónehezéke mellett már nemcsak az ember je­lenlétét, de törhetetlen fölé­nyét is bizonyítja a Tisza partján. i J, Hfc j t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom