Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-11 / 137. szám

1976. Június 1L' SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hétköznapok Bagiéknái A szobában minden a csa­lád ügyes kezét, szorgalmát, otthonszeretetét dicséri: apa csinálta a könyvespolcot, anya kötése most is ott van a he vetőn, csendélet Marcsi munkája és ott díszük Ancsi kis bábfigurája is, amit a té­vés bácsi segítségével hajto­gatott, ragasztgatott. — Korán megtanított ben­nünket az élet arra, hogy csak az az ember boldogul­hat, aki becsületesen dolgo­zik. A munkahelyén is, ott­hon is — mondja anya. Való igaz: becsületesen dolgozik apa — Bagi Pál géplakatos, szocialista bri- gádVezető — a legjobb mun­kások között tartják számon a BVM kunszentmártoni gyárában. Anya munkájára sincs panasz az ÁFÉSZ-nél, ahol gépírónő. Marcsi a 17 esztendős nagylány, a mező­túri közgazdasági szakközép- iskolában tanul. Milyen nagy buzgalommal koptatja Ancsi az óvoda játékait? Arról az óvó nénik tudnának beszélni. Korán megtanította a Ba­gi házaspárt az élet. — Tizennyolc éves háza­sok vagyunk — magyarázza Bagi Pál. — Amikor össze­házasodtunk. semmink sem volt. Egy darabig Cegléden laktunk Marika szüleivel együtt kis egyszobás, kony- hás lakásban. Én onnan jár­tam be Pestre dolgozni min­dennap. Képzelheti milyen volt a helyzetünk. — Aztán egyszer úgy dön­töttünk, hogy eljövünk lakni Pali szüleihez Tiszaugra. Ott már volt nagyobb helyünk és jól kijöttünk az öregek­kel is, de a férjemnek na­ponta buszozni kellett Kun­szentmártoni», mert itt ka­pott megfelelő állást. Volt olyan nap, hogy tizennégy órát is talpon volt. Hadd tegyem hozzá, hogy akkoriban sem volt nagy jö­vedelmük. Jó hónap volt az, amikor ketten 3 ezer fo­rintot tudtak hazavinni. A két kislány picikori képe egymás mellett: a nagyob- biknak még kis totyakos me­legítő jutott, meg aprócska kötény, hogy arra is vigyáz­zon. A kisebbik ma jersey nadrágban jár óvodába, — Ma már bátrabban vág­hatnak az életnek a fiatalok — mondja az asszony. — Amikor a nagyobbik kislá­nyom született nem voltak olyan kedvezmények mint ma. Még a kicsivel sem ma­radhattam olyan sokáig ott­hon. Kellett a pénz, a munka nem maradhatott másoknak. „Magunknak kellet összespó­rolni a ház árát”. Így vették meg ezt a régi, kétszobás házrészt a tanácstól 100 ezer forintért, ahol most él a csa­lád Kunszentmártonban. — Persze OTP-kölcsönnel. Nem szégyellem, de nekünk még nem volt olyan évünk, hogy egy-két OTP-kölcsö- nünk ne lett volna. A lakás meglett, kellett hűtőszek­rény, tévé. Ezen az öreg há­zon is van mit javítgatni. Most a nyári szabadságom alatt akarom rendbehozni a kerítést. Tavaly egy kicsit visszavetett bennünket anya. gilag, hogy négy hónapig beteg voltam. A táppénz csak nem fizetés. — És ma? Hogy él a csa­lád? — Nem panaszkodhatunk." Mint a legtöbb családban, nálunk is a feleségem a pénzügyminiszter. Amit ke­resünk, szépen beosztjuk. Ketten olyan öt és félezer forintot kapunk tisztán. Eb­ből havonta ezer forint megy a nagyobbik kislányra: kifi­zetjük a kollégiumi díjat, zsebpénz is kell, meg hol egy blúz. hol egy harisnya- nadrág, könyv. Befizetjük az OTP-részietet... azért ma­rad annyi, amiből egy család szépen megélhet. Sokat szá­mít, hogy a feleségem ezer­mester, állandóan köt vagy horgol valamit. — Meg, hogy az uram is mindig talál munkát a ház körül. Kérdem, miért nem vállal „maszek” munkát délutánon­ként? Olyan szakmája van, amit tudna kamatoztatni. Csodálkozva néz rám a férfi. — Én erre nem is gondo­lok. Nekem az életem a gyár, az otthoni munkám. Ha el­végzem, engem azért tisztel­nek, becsülnek, és megka­pom a pénzemet is. Nekem az az első, hogy ott megáll­jain a helyem. — Nem is jutna rá ideje — nevet az asszony — annyi a társadalmi munkája. Még engem is befog esténként be­számolót gépelni. — Januárban múlt egy éve. hogy beválasztottak a Il-es számú pártalapszervezet ve­zetőségébe, ott vagyok szer­vező titkár. Egyébként a fe­leségemmel együtt éppen most tíz éve, hogy beléptünk a pártba^ Nos, napközben előfordul, hogy megbeszélés, értekezlet miatt távol kell lennem a brigádtól. Ha be­számolóra. kell készülnöm, arra csak este jut időm, vagy kiveszek egy nap szabadságot és itthon csinálom meg. Az ember becsülete nem engedi, hogy még a beszámolókat, a jelentéseket is bent csinálja. — És a brigád? — Nálunk nem szokás a tervet 130 százalék alatt tel­jesíteni. Ha valakinek távol kell lennie valamilyen ok­nál fogva, a többiek jobban ráhajtanak. Nem azért mon­dom, mert így illik, de én tényleg büszke vagyok a bri­gádomra. A kongresszusi munkaversenyben tizenöt hó­nap átlagában a tervet a vállalt százhúsz helyett 149 százalékra teljesítettük. És nemcsak nekem van társa­dalmi munkám, ván két munkásőrünk, egy szakszer­vezeti bizottsági tagunk. Két kollegánk 1500 társadalmi munkaórával elkészítette egy négyoszlopos blokkprés tíz­szeresen kicsinyített működő modelljét. Az idén már két kommunista műszakot dol­goztunk és csak a mi tíz­tagú brigádunk körülbelül nyolcezer forintot fizetett be a tanács számlájára, óvoda, vagy bölcsődeépítésre. — Miért csinálják? — Manapság egy munkás­ember nemcsak azért vállal társadalmi munkát, mert öntudatosabb, mint régen volt. Ez is hozzátartozik. De az is, hogy ma jobban él. Akkor ment a munkás vi­déken műszak után még fe­lesben kapálni, meg kaszál­ni, amikor jobban kellett, a pénz. Most az üzemben meg­van a tisztessége^ bér. — Azt még mondd el, hogy már másodszor lettetek bronzkoszorús brigád, te meg másodszor kiváló dolgozó — szól közbe a felesége. — A brigádunkból egy fia­talember gimnáziumba jár. Sokat segít, ebben az üzem. Hárman szakmai tanfolya­mon tanulnak, négyen párt­oktatáson. Én nem számol­tam még ki soha mennyibe kerül az államnak az, hogy annyi ember tanul. De, hogy nagy summa, az bizonyos. Azt hiszem, a mi életünkben az a legfontosabb, hogy tud­juk, miért dolgozunk. Mert a saját sorsunkon is tapasz­taljuk, hogy mindig jobb és jobb az életünk. Igaz, nekem eddig még meg sem fordult a fejemben, hogy kocsit ve­gyek. Itt a ház, rendbe kell hozni. Aztán lehet, hogy Marcsi majd férjhez akar menni. kiházasítani egy lányt... nem két forint.. Előkerülnek a fényképek: a Mátrában, a Balaton mel­lett, Sopronban készültek a családi felvételek. — A gyár rendszeresen szervez családi kiránduláso­kat. Legutóbb Pesten vol­tunk, a Várban megnéztük a szputnyik-kiállítást. — A nyáron meg Marcsi és Pali elmennek egy hétre Lengyelországba kirándulni. A kislányom az iskolával megy, az uram az üzemmel. — Mondtam, hogy gyere te is. — Nem, én itthon mara­dok a kisebbikkel. Hát. nincs igazam? Miért ne mehetne egyedül is üdülni? Akkor legalább majd vacsorát se kell főznöm. Mert ebédet ná­lunk mindenki a munkahe­lyén eszik. Az lesz az én kikapcsolódásom. A férj ránéz az asszonyra, aztán rám: — Azt kérdezte az előbb, hogyan élünk? Hát látja, így. Egyetértésben. Varga Viktória Tőtevénven Bolt épült, összefogással — Kilométereket gyalo­goltunk két kiló kenyérért vagy egy liter tejért. A leg­közelebbi üzlet a pórteleki öt kilométerre, a farmosi hét kilométerre van tőlünk. Mit tehettünk mást, boltot építettünk magunknak. — A tőtevényi tanyavilág lakói foglalták így szavakba a na­pokban megnyílt vegyes élel­miszerbolt történetét. A több mint 100 ezer forintot érő boltot ugyanis a tanyai lakosok és a településen üzemelő Délalföldi Pince- gazdaság jászberényi cél- gazdasága építette. Azon a területen mintegy százötven család él. A ta­nyák lakói közül legtöbben munkában megfáradt, idős emberek. A fiatalok — húsz. huszonöt család — a pince- gazdaságban dolgoznak. Ez késztette a célgazdaságot arra, hogy társadalmi mun­kaakciót szervezzen az élel­miszerbolt építéséhez. A célgazdaság, mintegy 80 ezer forint értékű társadalmi munkával és építőanyaggal, a település lakói pedig 500 társadalmi munkaórával se­gítették a bolt megépítését Segített a Hűtőgépgyár is. Az üzem egyik szocialista brigádja vállalta a tető- szerkezet készítését, felra­kását Műsorfüzet Balaton '76 Az Országos Idegenfor­galmi Tanács kiadásában megjelent a ..Balaton ’76” című műsortájékoztató. A kiadvány összesen 220 000 példányban angol, német, magyar, orosz és szlovák nyelven tájékoztatja az ér­deklődőket a kulturális és szórakoztató programról, a sporteseményekről és a ki­rándulási lehetőségekről. Részletes ismertető szól a partvidék kultúrtörténeti emlékeiről. Gazdag a válasz­ték a kiránduló és a szóra­koztató programokban. Kü­lön ismertetik a gyalogtúrák útvonalait, a tóval szomszé­dos kiránduló körzetek, a Balatonfelvidék és a Bakony nevezetességei, továbbá a bakonyi autóspihenők meg­közelítési lehetőségeit. A műsorfüzethez a Bala­ton idegenforgalmi térképén kívül autóstérképet is mel­lékeltek. A kiadványban közük a segélykérő telefonállomá­sok számát, a hazai és kül­földi • távbeszélő hálózat igénybevételének módját, továbbá a tóparti postahi­vatalok címét, nyitvatartási idejét. A balatoni műsortájékoz­tatóban a MÁV menetrend­kivonata és a balatoni ha­józás teljés nyári menet­rendje is megtalálható. A tisztesség iraalai Kehillába n^erä---------------- a teve Jogi esetek sorozata, ötletes jogpropagandája mellett, szórakoztatva csiszolja jog­érzetünket: hogyan dönte- nénk mi a bíró helyében? Elnézve az adásokat, sok­szor késztet elismerésre ben­nünket, hogy a laikus véle­ményezők többsége milyen okos jártasságot mutat a pa­ragrafusok világában is. Le­gyen az ügy eltartási szer­ződés megszegése, örökbefo­gadási, munkajogi, vagy ga­ranciális vita, oly sokszor adhatunk jelest a nem szak­értő hozzászólóknak, hogy az már mégis csak mond vala­mit az általános jogismeret szintjéről. Valóban, törvényismeret és törvénytisztelet széles körben csak ott élhet, ahol az állampolgárok minél na­gyobb hányada szerez jár­tasságot a jog alkalmazásá­ban. Van azonban e népsze­rű műsornak egy másik ta­nulsága is. Mégpedig az, hogy a legjobban szerkesz­tett és jogbölcselettől átha­tott 'paragrafusok sem képe­sek felölelni az emberi-tár­sadalmi viszonyok, a kölcsö­nös helyzetek sokrétűségét, s így egy-egy érdekesebb ügyben kettős körvonalú esetkép alakul ki a néző tu­datában. Az egyik, ahogyan a paragrafus bírál és köte­lez, a törvény, a jogszabály, amelynek kereteibe az ügy tartozik. A másik, ahogyan az egyéni lelkiismeret és igazságérzet ítél, amely oly­kor nem illeszkedik szük­ségképpen és pontosan a pa­ragrafushoz. Persze, a jó bíró, az emberi igazságot tisztelő jogász a legnehe­zebb esetekben, vagy majd­nem minden esetben meg is találja azt a megoldást, amelyben a jog, és igazság, törvény és humánum együtt haladnak. Minthogy azonban a peres ügyekben érdek áll szemben egy másik . érdek­kel, a bizonyítás, a megíté­lés nem könnyű feladat, s ezért előfordul, hogy a pa­ragrafusnak érvényt szer­zünk ugyan, csakhogy az igazság csak sántán követi a jogot. Pontosabbán szólva, az egyik fél a vitás ügyben jogszabályon belül cseleke­dett, s bíróilag nem is ma­rasztalható el, annál inkább az erkölcs és a társadalmi igazság szempontjából. Csak jelzésképpen néhány esettípust. Komoly követ­kezményekkel járó üzemi baleset történik, de még- sincs igazi, személyében is elővehető felelős. A gondat­lanság ugyan az üzemi kö­rülményekben rejlik, viszont a bizonyítás során formális értelemben nem áüítható az, hogy X. vagy Y. sértette meg a munkaköri, vagy technológiai előírásokat. Vagy: tervezési és kivitele­zési hibákkal adják át az elkészült lakásokat. Mire a dolgok kiderülnek, a lakók hiába keresik jogaikat, szin­te lehetetlen a bonyolult al- váüalkozói és kooperációs kapcsolatokból kihámozni, hogy ki tartozik felelősség­gel, s következményeit így nem a hanyagságot elköve­tő, hanem a lakók viselik. Továbbá: nagy értékű, úgy­nevezett tartós fogyasztási cikkeket adnak el, de a ga­ranciális feltételek olyan körmönfontan és homályo­san vannak megfogalmazva, hogy érvényesítésükről adott esetben inkább lemond a vevő, semmint végigjárja a labirintusokat. Eltartási szerződést kötnek, amelyet forma szerint, durván nem sértenek meg. Annál inkább tartalmilag, a bánásmód, az emberi kapcsolatok minősé­ge tekintetében. De talán felesleges is a példát szaporítani: a jogha­táron belül megsértett igaz­ság is sérelem, s lehetőség szerint gondoskodnunk kell róla, hogy mégis az igazság érvényesüljön. Van erre lehetőség? Tár­sadalmi méretekben igenis van. A kulcs: az általános tisztesség, amelynek szembe kell szegülni azzal, ami e tisztesség elfogadott nor­máiba ütközik. Való igaz, hogy törvénnyel, joggal nem lehet minden emberi és tár­sadalmi kapcsolatot és ma­gatartást szabályozni. „ Az úgynevezett jogi hézagokat ki lehet és ki kell tölteni megfelelő szabályozással (habár a túlszabályozás leg­alább olyan bajokat és ma­nipulációs lehetőségeket idéz fel, mint a hiányos szabá­lyozás), de legalább ilyen fontos, hogy a közer­kölcs normái töltsék ki azt az űrt, amit a legprecízebb paragrafus se tud hézagmentessé tenni. Magyarán: * fcztes­—--------- seg meg­s értésének is keü, hogy le­gyenek társadalmi szankciói, főleg a megítélésben és el­ítélésben. Kell, hogy le­gyenek következményei: a jogi és gazdasági mellett, er­kölcsiek is. Még kapitalista körülmények között is ki­alakult erre a — sajátos, merkantilista normáknak megfelelő — önvédekezés. Például aki" egyszer nem fi­zeti meg tartozását, az el­veszti hitelképességét, egyet­len bank se hitelez többé neki. A mi szocialista társa­dalmi körülményeink között a hitelképesség nem szűkít­hető le OTP keretekre. De társadalmi-erkölcsi hitel- képességre, az ezekhez kap­csolódó normák szilárdabb kialakulására annál nagyobb igényt kell formálnunk, mind az egyéni életben, mind a vállalatok és válla­latok, vagy vállalatok és személyek kapcsolatában. Ezért nem elég, ha valaki csupán azt igazolja, hogy „joghatáron belül” volt az adott' ügyben. A döntő, mindnyájunk szempontjá­ból mégis csak az, hogy „tisztességen belül” ma­radt-«. R. L. Találkozás a mMtia! Anna-aknán vagyunk, a va- lamikori nagy tettek szín­helyé;!. Az üzemvezető, a főmérnök új emberek, legalábbis ahhoz újak, hogy itt lettek volna akkoriban. Molnár szótlanul j ár-kel a frissen felmosott folyosókon, benéz az ak­nászirodába, megtapogat egy-egy lámpát. Szép. de idegen minden. Kimegyünk az udvarra — autó, autó hátán. Sétáljunk egyet. A műúton a város felé ballagunk, vörösre égett salakkráterek mellett. A völgy alja jellegzetes ipari táj: csővezetékek, kövek, elvadult nö­vényzet. Fent, körben azonban cso­dálatos üde erdők zárják le a lát­határt. Balra, fent a hegy tetején, Zobák-bánya mesterien szép ívű vastomyai. Molnár István megáll: — 1954-ben innen. Anna-akna irányából, a tárói főszállítóvágatot hajtottuk az épülő Zobák felé. Feb­ruárban lehetett. Ez volt akkor a fontos munka, de Ormos főmérnök nem akart minket ide engedni: na­gyon szakadós ez nektek, gyerekek... Mindegy. Húszadika körül már jó 75 méterünk volt. Ügy nézett ki rekord lesz, amikor egyszer csak leállt a kompresszor. Hogy ez mit jelentett nekünk akkor, nehéz lenne ma meg­érteni. A 100 méteres mozgalom ugyanis 1952-ben szédületes hírnév­re tett szert, számosán csatlakoz­tak hozzánk, s aztán szép lassan mindenki elfeledkezett róla. Nekünk nem adtak olyan munkahelyet, ahol bizonyíthattunk volna újra, így az­tán lemondtak róla mások is. Most, itt Zobák kapujában, mi a mozgal­mat akartuk rehabilitálni. Rendkí­vül jelentős munkahely volt, ez a vágat kötötte össze ugyanis a két zobáki aknát az altáróval. az ösz- szeköttetésen túl azonban vízleve­zető szerepe is volt... Hétszáz mé­terre • lehettünk Zobáktól... És ak­! kor a kompresszor leállt, eldobhat­| tűk a réselőket. Tehetetlenek voltunk, kiszolgáltat­va egy nyomorult gépnek. Akkor megcsináljuk csákánnyal a 100 mé­tert! — Persze csákánnyal nem ment. egy hirtelen elhatározással így aztán azt mondtam: fúrjatok egy függőleges lyukat ide, a fejünk fö­lé... Itt, pontosan ezen a helyen, mélyítették le a lyukat, emellett az út mellett. A vágat ugyanis a völgy fenekén mindössze 4 méterrel haladt a felszín alatt. Elkészült a lyuk, s én oda állítottam fölé egy MÁVAG- kompresszort. Olyant, amilyenekkel az útépítőmunkások dolgoznak ma­napság. A gép pöfögött, s ha nem is volt tökéletes a nyomás berreg­tek a réselők ... Mentünk is szépen, mígnem valaki összeesett. Mi az. atyaúristen van itt? A másik a fejét fájlalta. A harmadik azt mondja: ő kiszáll... De hát miért? Szédül­tem már én is, vizes rongyokat kel­lett az orrunk elé kötni, mert a gép a lyukon át benyomta hozzánk a monoxidot is ... Reggel hatkor száll­tam le, s másnap éjjel száltam ki... Minden szakkal ott voltam, s nem engedtem, hogy feladják. .. Azt mondtam: elkezdtük emberek, meg­ígértük. hát csináljuk ... Aki kiszáll, az többet ide nem jön vissza ... Visszasétálunk az özemhez: rend, tisztaság. Most ez a mecseki szén­medence tanbányája. Srácok jön­nek, megnéznek minket, s elvihar- zanak. Lehet, hogy azt hiszik, tan­felügyelő-félék vagyunk? Molnár mosolyog. — Történtek ám itt vidámabb dol­gok is. Egyszer például loptam 300 folyóméter vasúti sínt, s bár min­denki ott járt-kelt mellette, nem vette észre senki. — Szívesen meghallgatnám... — Anna-akna és Zobák között 1225 méter volt az út teljes hossza, amit több évre terveztek. Mi azt mondtuk: kilenc hónap! Pedig nem volt ez se könnyű munkahely, mint kiderült később. Légcsatorna nél­kül mentünk:, ha reggel robbantott tunk, délelőtt 10 órakor még mindig ott állt a hátunk mögött a füst... De ezt meg lehet előb’o-utóbb szok­ni. Júniusban azonban azt mondja a főmérnök: ne hajtsatok gyerekek, hiába minden, nincs már fent vas­úti sín. De a beruházási pénz is el­fogyott: jó, ha ebben a hónapban ki tudunk fizetni benneteket... Nem volt ez jó hír persze, de mi már annyira belehajtottuk magunkat a 100 méter gondolatába, hogy nem is a bizonytalan kereset fájt. Kiszál­lunk, s látom ám: ott egy kocsi sín — leszállításra várva. Gyerünk a diszpécserhez! Beszélek neki össze­vissza, a srácok meg közben négy­kézláb bújva eltolták az ablaka elől a kocsit. Levittük az egészet a mun­kahelyünkre, s elástuk szépen a vá­gat oldalába. Még fát is hordtunk rá. Szóval, az isten se fedezte fel. Másnap már jókor reggel látom: jön vagy tíz fényes lámpa. A sín egyébként egy másik vállalaté volt, akik ereszkét építettek, így aztán fűvel-fával kerestették. Szóval jár- tak-keltek a fehérruhások, ott is ahol a sín volt a talpuk alatt, de persze nem látták. Így aztán Vass Zoltánig jutott a hír, aki nagy mér­gében felhívta Diósgyőrt, s új sínt rendelt, mert neki csak egy szavába került... — És a folytatás? — Egy pártértekezleten felálltam, s elmondtam szépen az egészet. Én loptam el a síneket, elvtársak... De nem kevesebbről, mint arról volt szó: vagy lesz sín, vagy leállunk... — Mire ők? — Pártfegyelmit érdemelnél, Mol­nár ... — De nem kapta meg? — Dicséret lett a vége. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom