Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-09 / 135. szám

1976. június 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAI 7 Vízilabda Gólözön az utánpótlás mérkőzésein Fotó: Novak 182 magyar sportoló utazik Montrealba Deme József tagja a csapatnak Tegnap ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság. A megnyitót dr. Csanádi Árpád, a MOB főtitkára mondotta. Napirend előtt kegyelettel emlékeztek meg a jelenlévők Ta­kács Károlyról és Kónyi Gyuláról, a MOB elnökségének el­hunyt tagjairól, akiknek érdemeit jegyzőkönyvben örökí­tették meg. Ezután/ dr. Beckl Sándor, a MOB elnöke terjesztett elő a Montreali Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő magyar csapat személyi összetételére vonatkozó javaslatot. Szóbeli ; kiegészítőjében elmondotta, hogy a MOB elnöksége folya­matosan irányította és ellenőrizte a felkészülést, beszámol­tatta a sportegyesületek és a sportági szakszövetségek el­nökségeit, a tapasztalatokat és a feladatokat évente meg­tárgyalta a Magyar Olimpiai Bizottság. Az előkészületek zavartalanságának és magas színvonalának biztosítása ér­dekében sok kiváló szakembert vont be a MOB a munkába. Nagymértékben segítette a felkészülést a sportorvosi tevé­kenység és a tudományos kutatások hasznosítása, valamint a. létesítményfeltételek javítása. Dr. Beckl Sándor hangsúlyozta, hogy a válogatási el­veket a MOB hagyta jóvá az olimpiai felkészülés irányelvei­ben, ezek alapján készült el a javaslat. Eszerint a csel­gáncs, a kajak-kenu, a férfi és női kézilabda, az öttusa, a női röplabda, a súlyemelés, a férfi és női torna, a vívás és a vízilabda sportágakban teljes létszámú magyar csapatok indulnák. Atlétikában, birkózásban, női evezésben, ökölví­vásban, sportlövészetben és úszásban, csalt a versenyszámok egy részében vesznek részt magyar sportolók, míg kerékpá­rozásban és vitorlázásban egy-egy fő rajtol, összesen 182 sportoló. Az eredményes versenyzést legjobban segítő szakembe­rek — edzők, orvosok, gyúrók, technikai segítők — is jelen lesznek, a játékvezetők és versenybírók kiküldése pedig egy­részt szükséges, másrészt kötelező. Az írásos javaslatot és a szóbeli kiegészítést a MOB megvitatta, majd jóváhagyta a Montrealba utazó magyar csapatot. Ez a következő: Dudás gólt szerez a Vasas ellen Ifjúsági bajnokság: Szol­noki VD—Vasas 12:1 (3:1, 1:0, 3:0, 5:0). Damjanich­uszoda, v.: Tibai. A szolno­ki csapat félgőzzel is köny- nyedén nyert, a bajnokság utolsó helyezettjével szem­ben. A szolnokiak gólját Tóth (4). Bozsó, Dudás, Re- tika (2—2), Bogdán és Ku- czora szerezte. NAGYKANIZSAI GAZDASZ— OLAJBÁNYÁSZ 13:11 (9:7) NB I. B, férfi. Szolnok. 100 n„ v,: Szatmári—dr. Szolnoki. Olajbányász: Danyi P. — Cseh, Vas N. (2). Nagy, Danyi J. (1), Matúz, Kiss, Kocsis, Szőllősi (7), Vas G„ Varga (1), Ludvigh. A mérkőzés nem indult rosszul, a hazaiak 3:l-re, majd 4:2-re is vezettek és tovább növelhették volna előnyüket, de elhamarko­dott átlövéseik rendre célt té­vesztettek, A vendégek fokoza­tosan lendültek játékba. és előbb egyenlítettek, majd bün­tetőből a vezetést is megszerez­ték. Ebben az időszakban a bá­nyász támadójátékéban kevés volt a tervszerűség és a ke­ményen. jól záró kanizsai vé­delmi falat nem tudták áttömi. A második félidőben sem vál- tozc11 lényegesen a játék képé, a gazdászok szinte végig tar­tani tudták 2—3 gólos előnyüket. Az utolsó 5 oercben még fel­csillant a remény az egyenlítés­re. de U:10-es állásnál a szol­nokiak könnyelműen eladták a labdát. Ez az eset ismétlődött meg 12:U-nél is. Egy perccel a találkozó befejezése előtt aztán látványos gólokkal biztosította be győzelmét a kanizsai csapat. TISZA CIPŐ—ÓZDI KOHÁSZ 15:14 (9 :6) NB I. B. Női. Martfű, 350 n., v.: Libor—Handi. Tisza SE: Gu­lyás — Tóth (1), Csordás (1), Szabó (3), Kazinczy (3), Juhász (6), Miklósi (1), Balázs, Boros. A martfűiek ezúttal rendkívül határozottan, kellően összpon­tosítva kezdtek, aminek nem egészen 5 perc alatt háromgó­los vezetés lett az eredménye. A vendégek átvették a tempót és egy gólra megközelítették a hazaiakat, ekkor azonban a gya­kori helycserével operáló cipő- gyáriak ismét három gólra nö­velték előnyüket. A második játékrészben némi meglepetésre a kohász lányok fokozták az iramot és ismét egy Atlétika Kecskeméten rendezték meg a serdülő ,,AJ-kategóriások terü­leti versenyét, melyen megyénk színeit a szolnoki Sportiskola, a 605-ös DSK, a törökszentmiklósi Székács DSK, valamint a Kini­zsi, a Lehel SC, a mezőtúri AFC és Jászapáti versenyzői képviselték. A verseny legered­ményesebb szereplője a szolnoki Szudi Ferenc volt, aki három számban győzött. A Szolnok megyei győztesek, magasugrás (fiú, 1960): Velősi A. (Szolnoki Sí) 105 cm, (1961) : Szalai (605 DSK) 180 cm. Távol: (1981) Szu­di F. (SZSI) 597 cm, (1960) Csu- rai 3. (Székács) 651 cm. 100 gát: (1961) Törőcsik J. (SZSI) 14.5 mp. 400 m: Szudi F. 55.1 mp. 300 gát: Szudi F. 41.7 mp. 10 km gyaloglás: Hegyes I. (SZSI) 1 ó. 30 mp. Súly: Ladányi Zs. (Szé­kács) 13.06 m. Rúdugrás: Nagy László (Székács) 240 cm, 10 km gyaloglás (i960) Hájos J. (Le­hel) 1 ó 4 p 20.6 mp. 100 m: Szalai J. (605 DSK) 11.4 mp. Lányok. Távolugrás: Walkő Éva (SZSI) 540 cm. 300 m: Kiss Ágota (SZSI) 44.1 mp. Gerely: (I960) Török Judit (SZSI) 37.22 m. (1961) Szűk Beáta (SZSI) 31,90 m. Diszkosz: P. Szabó Anikó (SZSI) 30,68 m. Súly: P. ^zabó Anikó 9,58 m. 800 m: Po- nyokai Irma (Tmiklós) 2.24.3. 1500 m: Ponyokai I. 5.00.2. Súly: (I960) Bóta Agnes (Lehel SC) lü.36 m. Az országos vidékbajnokságra — melyet Szombathelyen ren­deznek — 20 szolnoki, 15 török­szentmiklósi, 9 jászberényi és U> mezőtúri versenyző utaztat ei» Serdülő bajnokság: Szol­noki VD—SZEOL 8:4 (2:1, 1:1. 3:0, 2:2). Szolnok Dam- janich-uszoda, v. • Gulyás. A szolnoki utánpótlás csapat megérdemelt győzelmet ara­tott a Tisza-parti rangadón. G.: Földi (4), Tóth (3), Pin­tér. Mindkét szolnoki csa­pat vezet a korosztályának baj nokságában. gólra közelítették meg a mart­fűieket. Juhász két átlövéses gólja azonban szertef oszlatta a győzelmi reményeket. TISZAFÖLDVÄR— GANZ-MA VÁG 19:18 (9:7) NB II. Férfi. Tiszaföldvár. 300 n.. v.: Lévai—Nagy. Tiszaföld­vár: Nemes II. — Nyeső (7), Asztalos (1), Kovács, Szűcs (3), Szabados (1), Nemes I. (4), Szmolnik, Vincze (3). Bene, Ku- gyeia. öt perc elteltével lőtte az első gólt a vendégcsapat. Ez­után a földváriak ritkán látott energikus játékkal a 15. perc­ben már 3:l-re húztak el. A vendégek nem adták fel, s a 27. percben 6:6-ra egyenlítettek. A második játékrész is vendég­góllal kezdődött, sőt a 35. perc­ben már a Ganz-MÁVAG veze­tett l0:9-re. Néhány perccel ké­sőbb viszont 15:12-es hazai veze­tésnek örülhettek a nézők. A játékvezető egy Ganz játékost sportszerűtlenségért végleg ki­állított, az emberelőnyt azon­ban a földváriák érthetetlenül nem tudták kihasználni, véde­kezésük széteső lett. s számos biztos helyzetet hibáztak el. SZOLNOKI MTE— SOLTVADKERT 9:7 (5:3) NB n. Női. Soltvadkert, 100 Ficsur — Laki (1), dr. Besse­nyei (l). Králik. Fazekas A. (2), Fazekas A (3). Knerszer (2), Fo- dorné, Magyarné, Jandácsik. Az első hazai támadásokat jó vé­dekezéssel állította meg a szol­noki csapat, majd az ellentá­madások során kétgólos veze­téshez jutott. Két sikeres átlö- véssel egyenlítettek a soltvad- kertiek. de a jól védekező MTE elejét vette a további góloknak. A második játékrész elején gyors góllal tovább növelte elő­nyét a piros-fekete együttes és Ficsur több bravúros védése tett pontot* a hazai támadások végére. Az MTE győzelmét el­sősorban átlagon felüli védő­munkájának köszönheti. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 órakor: Varázskeringő (Egressy bérlet), Túrfcevén esté fél 8 órakor: Kincskeresők. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Fehér agyar visszatér (16, 50 százalé­kos felemelt helyáron), Kert: Liliomfi, Tallinn: Változó felhő­zet, Tisza: Verijszkij negyed melódiái, Szandaszöllős Terv: szünnap. Jászberény Lehel: Ar­chív filmelőadás V., Kert: Te- cumseh, Kisújszállás Ady: szün­nap, Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Kö­rös: szünnap. Mezőtúr Dózsa: Aki esőben ment el (14). Béke: szünnap. Szabadság: Gerolstei- ni kaland, Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszentmiklós Dó- zsá: Amarcord (16, filmbarátok műsora), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. Chubby Chesker énekel. — 17.10: A közművelődés műhelyéi. Pál- réti Ágoston riportja. Pár perc dzsessz. — 17.25: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerk.: Forró Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: John Lennon filmzenéiből. — 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.27: Undine. Részletek Lor- Uing operájából. — 9.00; Séta az, Kerékpár Nemzetközi Olimpiai Kupa Szolnokon Ma délelőtt tíz órai > kez­dettel rangos nemzetközi verenyre kerül sor a Szol­nok—N agykörü—Kőitelekjfkö- zötfci útszakaszon. A ver­senynek az ad különös ran­got, hogy a 100 km-es « ver­senyszám a montreali olim­pia műsorában is helyet kap és a külföldiek számára az ötkarikás versenyre való felkészülést szolgálni. Mi­után a magyar csapat nem szerezte meg az olimpiai részvétel jogát, így egyesü­leti keretben vágnak neki versenyzőink a távnak. A , rajt a szolnoki MEZŐGÉP ' előtti 0-kilométenes kőnél lesz, s ugyanitt érnek célba * a 4x25 kilométer megtétele : után a résztvevők. Elsőként — hétfőn — a román ver-, senyzök jöttek Szolnokra* tegnap pedig valamennyi j benevezett együttes megér-,* kezett. ' , A televízióban FTC—Videoton rangadó A Magyar Televíziói ma délutáni programját meg­változtatta, és 16.55 órától, az I. csatornán közvetítést ad a Ferencváros—Videolton NB I-es bajnoki labdarúgó-; mérkőzésről. * * * A Sportfogadási és ÍLottó Igazgatóság közleménybe: a totó június 13-i (24. fogadá­si hét) szelvényén módosí­tás történt. A 4. méúközést (Pécsi MSC—Kossuth KFSE, NB II.) törölték, helyette a 14. találkozó, a Kecskeméti SC—Szolnoki MÁV 'NB III. osztályú számít főmérkőzés­nek. A plusz 1 találkozó is módosult: a 15. mérkőzés, a Gyula—Szegedi VSE pá­rosítás számit majd plusz 1-nek. Néphadsereg bajnokság Szolnokon A legjobb katona atléták találkoznak a napokban Szolnokon a MÁV SE Véső utcai sporttelepén. Június 10—n-én a Kilián Repülő Műszaki Főiskola lesz a há­zigazdája a Magyar Nép­hadsereg 1976. évi atlétikai bajnokságának. Az ünnepé­lyes megnyitóra ma 19 óra­kor kerül sor a Lenin-park- ban, ahol a résztvevők meg­koszorúzzák Lenin szobrát. Az ellenfelek csütörtökön 9 órakor találkoznak a sport­pályán, amikoris a selejte­zőkkel és időfutamokkal ve­szi kezdetét a rangos ver­seny. Állatkertben. — 9.15: Zathu­reczky Ede hegedül. — 10.05: Gyermekeknek (ism.). — 10.23: Magyar mondák. — 10.45: Haydn-művek. — 12.35: Tánc­zenei koktél. — 13.20: Fenyő Ist­ván könyvszemléje. — 13.30: Boros Jolán és Dóry József nó­tákat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Pahmutova da­lai. — 14.43: Rossini: Teli Vil­mos. A II. felvonás fináléja. — 15.10: Iskolarádió (ism.). — 15.50: A Norvég Koncertfúvószenekar játszik. — 16.00: A világgazda­ság hírei. — 16.10: „Magyar Athenás”. Egy tudós a 18. szá­zadból. — 16.45: Csajbók Terézia régi magyar dalokat énekel. — 17.05: Báli. Nairobi, Brüsszel. — 17.29: üj . Liszt lemezeinkből. — 18.15: Miért igen, miért nem? — 19.15: Gondolat. — 20.01: Be­mutatjuk új népzenei felvéte­leinket. — 20.21: Smetana: Az eladott menyasszony. Háromfel- vonásos vígopera. — 21.16: Kis magyar néprajz. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 23.24: Tánc­zene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI: 8.05: A Czerwone Gitary együt­tes felvételeiből. — 8.33: ötvös Csaba. Mádi Szabó Katalin és Palcsó Sándor énekel. Keszthe­lyi Pál furulyázik, (ism.). —­9.33: Részletek Abrahám Pál— Harmath Imre operettjéből. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.30: A Szabó család (ism.). — 12.00; Dzsesszfelvételekból. — ATLÉTIKA: Bruzsenyá'k Ilona, Lázár Magdolna, Mi-' lassin Lórándné, Papp Mar­git, Szabó Ildikó, Boros Sán­dor. Kelemen Endre. Né­meth Miklós, Paragi Fe­renc, Stankovics Imre, Tég.- la Ferenc, Zemen János. BIRKÓZÁS: KÖTÖTTFO­GÁS: Doncsecz József, Far­kas József, Hegedűs Csaba, Rácz Lajos, Réczi László, Rovnyai János, Seres Fe­renc, Séllyei István, Torna Ferenc, Torna Mihály. SZA­BADFOGÁS: Bállá József, Fodor Mihály, Gaá\ Henrik, Gyulai Mihály. Kiinga László, Kocsis János. Ko­vács István, Molnár Géza. CSELGÁNCS: Ipacs Lász­ló, Kiss Endre, Molnár Ká­roly, Petrovszky Mihály, Tuncsik József, Varga Imre. EVEZÉS: Ambrus Mari­ann, Bata Ilona, Gyimesi Valéria, Kászonyi András- né, Kéri Judit, Kosztolányi Kamilla, Nagy Erzsébet Ré- báry Zoltánná, Szijj Ágnes. KAJAK-KENU: Bakó Zol­tán, Csapó Géza, Deme Jó­zsef, Rátkai János, Szabó István, Sztanity Zoltán. A további 2 férfi kajakozó, a 4 női kajakozó és az 5 ke­nuzó a hátralévő nemzetkö­zi versenyeik után kerül ki­jelölésre. KERÉKPÁR: Szűcs Gábor. KÉZILABDA: NŐK: An­gyal Éva, Berzsenyi Mária, 12.33: Faust. Részletek Gounod operájából. — 13.33: Takács Je­nő: Világjáró muzsika. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 14.00: Ta- mássy Zdenkó dalaiból. — 14.14: Debussy: Egy faun délutánja.— 14.25: Orvosok a mikrofon előtt: dr. Rigó János — a gyümöl­csökről. — 14.30: Slágermúzeum. Szerkesztő: Benczés Magda. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsoris­mertetés. — 15.36: Händel: e-moll szvit. — 15.50: Bolgár néptáncok. — 16.05: Olasz ellenállási dalok. — 16.15: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. Bartha Mihály hegedül. Zongorán közreműködik: Szent­helyi Judit. — 16.30: Hírek. — 16.33: Presser Gábor táncdalai­ból. — 16.55: Reklám. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Tan­műhely. Szerkesztő-műsorve­zető: Vajek . Róbert. — 18.00: II. félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18.55: Énekszóval, muzsikával. — 19.30: Páholyból. — 20.20: Egy kis figyelmet kérek. — 20.33: Rádiószínház. — 21.19: Könnyű- és tánczene Párizsból. — 22.00: Balettzene. — 22.33: Verbunko­sok. nóták. — 23.20: Artur Ru­binstein Chopin-polonézeket zongorázik. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: X. MŰSOR: 9.08: Tévétorna (ism.) (színes). — 9.15: Delta. Tudományos hír­Bujdosó Ágota, Ősik János- né, Kézi Lászlóné, Laki Pálné, Lelkes Múdósné, Megyeri Sándomé, Nagy Ilona, Nagy Mariann, Né­meth Erzsébet. Sterbinszky Amália, Tóth Haxsányi Bor­bála, Vadász Józsefné. FÉR­FIAK: Bartalos Béla, Bar- talos Zoltán, Budai Ferenc, Gubányi Ernő, Janovszky László, Kenyeres József, Ko­csis Pál, Kontra Zsolt, Ko­vács Péter, dr. Sövöltős Mi­hály, Szilágyi István. Var­ga István, Vass Károly, Ve- rőczi Gábor. ÖKÖLVÍVÁS: Badari Ti­bor, Botos András, Gedó György, Jakab József, Ja­kab Vilmos, Nagy József, Orbán Sándor, Pákozdi László. / ÖTTUSA: Kanosa! Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszláv, Szombathelyi Tamás. RÖPLABDA: dr. Bánhe- gviné Radó Lucia, Biszku Éva, Felketáné Csapó Gab­riella, Hubainé Gajdos Ág­nes, Királyné Síry Emeren- cia. Schadekné Eichler Ka­talin, Schlégl Judit, Szalay- né Sebők Éva, Szloboda Zsuzsa, Torma Ágnes, a to­vábbi két játékost a hátra­lévő nemzetközi mérkőzések után jelölik ki. SPORTLÖVŐ: Bodnár Ti­bor, Gruber György, dr. Ham­adó (ism.). — 9.40: A változó Ázsia. Az Olasz Televízió do­kumentumfilmje. X/9. rész: Egy különös világ (ism.). — 10.40: Columbo (színes). Magyarul be­szélő amerikai filmsorozat: „Ahogy a könyvben meg van írva” (ism.). — 11.50: Játék a betűkkel (ism.). — 17.38: Hírek. — 17.43: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 13.00: Baran­golás Brandenburgban. NDK film. I. rész. — 18.25: 30 év a mikrofon előtt. Portréfilm. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 1— 19.15: Esti mese (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétor­na (színes). — 20.05: Jogi ese­tek. — 20.45: Egy szélhámos val­lomásai. Magyarul beszélő NSZK film. (14 éven felülieknek!) — 22.35: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Rendezte: Zsigmondi Bo­ris. Portréfilm Nagy István fes­tőművészről (ism.) (színes). — Az ecset poétája. Portréfilm Egry József festőművészről (ism.) (színes). — 20.50: Tv­híradó. 2. — 21.10: Izland. Do­kumentumfilm. — 21.45: Száza­dunk. Dokumentumműsor-soro­zat. IV. rész. Szarajevótól az első ágyúlövésig (ism.). BUKAREST: 15.00: Sportközvetítés. — 16.30: Politechnika lasi—CFR Cluj- Napoca labdarúgó-mérkőzés. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18 30: Tv-híradó. — 19.00: Reflektor.— 19.20: Film archívum. meri László, Nagy Sándor, Pap Lajos, Szabó Gyula, Ta- labos István. SÚLYEMELÉS: Antalovits Ferenc, Baczakó Péter, Földi Imre, Komjáti János, Kő­szegi György, Rehus Uzor György, Stark András, Ste- famovics Imre, Szűcs Lajos* TORNA: FÉRTIAK: Bánrévi Imre,. Bíró István, Donáth Ferenc, Läufer Béla, Ma­gyar Zoltán, Molnár Imre, Sivadó János. NŐK: Egervá­rig Márta, Kelemen Márta, Lóvéi Mária, Medveczky Krisztina , Nagy Zsuzsa, Óvári Éva, Tóth Margit. ÚSZÁS: Hargitay András, Nagy Sándor, Rudolf Ró­bert, Sós Csaba, Verrasztó Zoltán, Wladár Zoltán, Ver­rasztó Gabriella. VÍVÁS: NŐK: Bóbis Ildi­kó, Kovács Edit. Kovácsná Tordasi Ildikó, Maros Mag­da, dr. Ságiné Rejtő Ildikó. FÉRFIAK: Erdős Sándor, tír. Fenyvesi Csaba, Kul­csár Győző, dr. Osztrics Ist­ván, Schmitt Pál, Gedővári Imre, Gerevich Pál, Ham- mang Ferenc, Kov ■ cs Ta­más, Marót Péter. dr. Ka- muti Jenő, Komatits József, Sonriodi Lajos. VITORLÁZÁS: dr. Haán András. VÍZILABDA: Csapó Gá­bor, Cservenyák Tibor, Fa­ragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Komrád Ferenc, Molnár Endre, dr. Sárost László, Sudár Attila, dr. Szívós István. * * * A Magyar Olimpiai Bi­zottság felhatalmazta dr. Beckl Sándort, a MOB el­nökét, hogy a függőben ma­radt személyi kérdésekben döntsön és elbíráljon olyan javaslatokat, amelyek egyes sportágakban időközben a szintet elért sportolók ki­küldetésére vonatkoznak. A versenyzőkön, a csapat­vezetőség és a csapatiroda munkatársaik, valamint a technikai segítőkön kívül 42 edző, 27 versenybíró és zsű­ritag, 10 orvos illetve gyú­ró utazik Montrealba. * * * A montreali magyar olim­piai küldöttségnek mint­egy 22 százaléka volt ott Münchenben is, 65—70 szá­zaléka vett részt az elmúlt években világ- és európai versenyeken, a többiek ezen a téren még újoncnak szá­mítanak. A kijelölésnél el­sősorban azok az egyéni versenyzők jöttek számítás­ba, akik pályázhatnak az 1—6. helyre és azok a csa­patok, amelyek elérhetik a dobogót. Ezzel kapcsolato­san érdekes az az adat, hogy az olimpiai fogadalomtételen 274-en vettek részt. A ma­gyar csapat átlagéletkora 24,9 év. A magyar olimpiai együt­tes két részletben, július 3- án és júiius 12-én utazik a MALÉV szervezésében PA- NAM-gápekkel a nyári já­tékok színhelyére. A haza­érkezés július 2,9-én, illet­ve augusztus 3-án lesz. Asztalitenisz Kilián FSE—Szondi SE 18:7 A találkozóra a főiskolások fölénye volt jellemző, a győze­lem aránya azonban a vártnál is nagyobbra sikerült. Győzte­sek: Péter, Malek, Rózsa (4—4), Fischer, Gyenes (3—3), ill. Ta­kács (5). Mészáros (2). Háizer, Vajtó, Simon (0—0). Vasárnap a tavaszi idény utolsó mérkő­zését Csepelen játssza a Kilián. A találkozó/győztese az 5. he­lyen végez. Szolnoki Vfzügy-Dózsa—Beton­út 15:10. NB II. Férfi. A fő­városban játszott mérkőzésen megerősítette második helyét a Vízügy-Dózsa a Gárdos csoport­ban. Gy.: Simó, Lukács (4—4), Győri (3), Kovács, Orosz (2—2), ill. Szabó, Fazkas (4—4), Sán­dor, Péter (1—1). Lehel SC—Salgótarjáni Bányász 17:8. NB II. Férfi. A hűtőgép- gyári Sportcsarnokban lejátszott találkozón megérdemelt hazai győzelem született. Gy.: Reisz, Záhonyi (4—4), Hájos, Gyurkó, Bene (3—3). Kézilabda Ismét veszített az Olajbányász c - ;• .rr*v • * -'^rr • MAI MŰSOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom