Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-25 / 149. szám

1976. június 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 (Folytatás a 2. oldalról.) <dek azt követeli, hagy az élelmiszerit már az ipán üzemben fogyasztói egysé­gekbe becsomagolva, tehát úgynevezett ipari csomago­lásban készítsék el, és így jusson el az élelmiszerke- reskedelemhez, a fogyasztó­hoz. Ennek a kívánatos kö­vetelménynek minden élel­miszerre kiterjedő megvaló­sítása azonban ma még nem lehetséges. Ezért a törvény követelménynek tekinti az ipari csomagolást, számolva azzalj, hopf annak általános­sá íjálására fokozatosan ke­rülhet. sor. Fontos elve a javasolt sza­bályozásnak, hogy az előál­lítással, a forgalmazással és az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályok minden élelmi­szerre, tehát minden ételre és italra, valamint minden élelmiszer-előállító tevé­kenységre és — felügyeleti hovatartozásukra tekintet nélkül — valamennyi élel­miszer-előállító szervre és személyre vonatkoznak. Ez lehetővé teszi az egészség- ügyi és minőségi követelmé­nyek egységes érvényesülé­sét mind az élelmiszeripar, mind a vendéglátás és a Cukrászat körében előállított termékekre. Cél: az ember egészségének védelme A törvényjavaslat alapve­tő célja az ember egészségé­nek védelme. Az egészség védelmét szolgáló szabályok­nak nyilvánvalóan minden élelmiszerre egyformán vo­natkozniuk kell. Az élelmiszerek előállítá­sát hazánkban zömében ál­lami iparvállalatok, 14 ipar­ágon belül mintegy 200 vál­lalat végzi. Az állami ipar elsődleges feladata marad továbbra is az élelmiszerek döntő többségének az előál­lítása. Emellett a törvényja­vaslat azonos feltátelekked teszi lehetővé az állami gaz­daságoknak, a mezőgazdasá­gi termelőszövetkezeteknek és egyéb szövetkezeteknek, valamint a gazdaisági társu­lásoknak az élelmiszer-elő­állító tevékenység folytatá­sát. Népgazdasági édekből azonban néhány tevékenysé­get, így a szeszfinomítást és a fűszerpaprika őrlését vál­tozatlanul csak a kijelölt ál­lami vállalatok végezhetik. Nem zárja ki a javaslat az élelmiszer-előállítók kö­réből a kisiparosokat. Lehe­tővé teszi azt is, hogy a me­zőgazdasági kistermelőik: sa­ját term el vényeik elsődleges feldolgozása útján készített élelmiszereket maghatározott feltételek mellett forgalom­ba hozhassák. Szigorítja a javaslat az élel­mezés-egészségügyi és mű­szaki feltételeket. A nemzet­közi szabványosítási törekvé­sekkel összhangban előírja az élelmiszerkönyv intézmé­nyes bevezetését a magyar élelmiszerek fő jellemzőinek rögzítésére. Megszabja, hogy milyen nyers-, adalék- és csomagolóanyagok használ­hatók fel. Rendelkezik a for- galomhahozatal előírásairól. Ezek jelentős szabályok, mert a jó nyersanyagból, korszerű gyártási eljárással előállított termékek is veszt­hetnek minőségükből a helytelen tárolás és kezelés következtében. Fontosságá­nak megfelelően foglalkozik a javaslat a hatósági ellen­őrzéssel. A rendszeres ható­sági ellenőrzés a fogyasztó érdekét védi. Az élelmiszertermelés és forgalmazás fejlesztése, szín­vonalának emelése elsőrendű politikai feladatnak tekint­hető. Érthető, hogy mind az életszínvonal alakulásának, mind a népgazdasági egyen­súly fenntartásának, javítá­sának lényeges tényezője ez. Éppen ezért az ezzel foglal­kozó tervezés, a jól .megha­tározott feladatok követke­zetes megvalósítása együttes feladata a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak, va­lamint a szállítógépeket és a munkaeszközöket gyártó gépiparnak, a talaj tápanyag- utánpótlásában, a tartósító, a fertőtlenítő és más kémiai anyagok gyártásában érde­kelt vegyiparnak, valamint a kapcsolódó összes többi nép­gazdasági ágnak. A beterjesztett törvényja­vaslat ann ak a sokoldalú élel­miszerellátási igénynek ki­elégítését Szolgálja, amelyre a hazai fogyasztó és külföl­di vevőink a következő évek­ben számítanak. A jogi sza­bályozás ezeket a célokat kí­vánja szolgálni és a maga eszközeivel előmozdítani. Korszerű élslmiszer-kereskedelem Szólt dr. Romany Pál azok­ról a tényezőkről amelyek megváltoztatták az élelmi­szer-keresletet hazánkban, majd így folytatta: Az országgyűlés által tör­vénybe iktatott ötéves terv­törvény meghatározza fel­adatainkat. Az életkörülmé­nyek változáséhoz igazodva egészségesebbé kívánjuk ten­ni az élelmiszerfogyasztást. Ezért több fehérjét, húst, tejterméket és más élelmi­szert kell termelnünk. Az egy főié jutó húsfogyasztás 8 kg-os növekedésével szá­mol az V. ötéves terv, a tej­es tejtermék fogyasztás 29 kg-mal lesz nagyobb. Meg­teremtjük a feltételét a zöldségfélék fogyasztása szá­mottevő növekedésének és nagyobb lesz a feldolgozott zöldség és gyümölcsfélék aránya, ami az egész éven át tartó egyenletes fogyasztást segíti majd elő. A tervek elő­irányozzák azt is, hogy a következő években a lisztes árukból, cereáliákból mint­egy 8 kg-al csökken az egy főre jutó fogyasztás. Számo­lunk vele, hogy a zsírfo­gyasztáson beliül az élettani- lag előnyösebb növényi zsí­rok aránya nő és az élelmi­szerek íeldolgozottsági foka tovább javuL Ugyanakkor törekszünk arra, hogy a fél- kése. és a konyhakész áruk is lehetőséget adjanak az egyéni ízlés, a házi ízeik ér­vényesítésére, miközben hoz­zájárulnak a házi munka csökkentéséhez. E törekvések mellett —■ még szorosabb együttműkö­désben a belkereskedelem­mel — az élelmistaerkereske- delem korszerűsítését is fon­tosnak tartjuk. Bővíteni kell az üzletek hűtőkapacitását és javítani kell az árusítási fel­tételeket is. A vásárlók jobb kiszolgálása indokolja az áru nendszeres utánpótlását, a k iskon lén eres tartálykocsis szállítást, sőt az éjszakai áruszállítást is. Még nem .rendelkezünk minden áru szállításához korszerű szállí­tóeszközzel, bár itt is van ha­ladás. Hazánkban több mint 18 ezer kereskedelmi egységben és piaci „standok” ezer-méte­rein árusítanak élelmiszert. Tudjuk, hogy ezek felszerelé­se még sok helyen nem ki­elégítő, de azt is tudjuk, hogy az áru gondos kezelése, a tisztaság, a rend sok kis és nagyüzletben megóvja az áru minőségét. Megóvja, mert az élelmiszerkereskede­lemben dolgozók tízezrei is az igények jobb kielégítésén fáradoznak. A törvónyjavas- let a kereskedelemben dolgo­zók igyekezetével is találko­zik. Az élelmiszeripar fejlesz­tésekor arra is törekszünk, hogy az élelmiszeripari üze­mek műszaki színvonalát a tervidőszak során az élenjá­ró nemzetközi színvonalhoz igazítsuk, fogadókészségüket növeljük. Élelmiszeripari üzemeink új kapacitásokkal bővülnek. Még ebben az év­ben átadják a szegedi Szalá­migyár csaknem 1 milliárd forintos új beruházását, s lehetővé válik, hogy több mint 50 százalékkal növel­jük a szalámigyártást. Ezt követően — gyorsított beru­házásként — a gyulai hús­kombinát. majd Baján a Bácskai húskombinát készül el. Ez utóbbi, amely fél mil­liárd forintos befektetéssel épül, öt állami gazdaság, az állami húsipar és 19 tsz tár­sulásban valósul meg. Foly­nak az előkészületek a szek­szárdi húskombinát felépí­tésére és számos kiegészítő, járulékos beruházásra is. A törvényjavaslatban elő­írt műszaki, technikai felté­telek megteremtése időt vesz igénybe, amit a rekonstruk­ciók várhatóan, rövidíteni tudnak. A gyártmány és gyártásfejlesztássel arra tö­rekszünk. hogy a mezőgazda­ságban megtermelt alapanya­gok belső tartalmi értékét jobban megőrizzük, -gazdasá­gosan feldolgozzuk és hasz­nosítsuk. A termékek minőségének javítását bizonyára elősegíti, hogy növelni kívánjuk ami­nőség szerinti műszeres át­vételt és ennek megfelelő ár­rendszert alkalmazunk. • Azt tervezzük, hogy meggyorsít­juk a következő években a speciális készítmények, az úgynevezett cél-élelmiszerek előállítását. Ennek megfele­lőéin bővítjük a vitám inakkal és ásványi anyagokkal, il­letve különféle eredetű fe­hérjékkel dúsított, kalória- szegény élelmiszerek és a diabetikus készítmények, va­lamint a gyermek tápszerek körét. A bel- és külkereskedelmi követelményeket figyelembe véve törekszünk az eltartha­tósági, mikrobiológiai, egy­szóval minőségi előírások kö­vetkezetes érvényesítésére. Külön figyelmet fordítunk a fogyasztói igény eich ez job­ban igazodó csomagolási mó­dok és adag-méretek válasz­tékának bővítésére, a közét­keztetés és a korszerű árusí­tási formák elősegítésére. Fel kell készülnünk a 80-as évek fogyasztójának igényé­re, amely legfontosabb jel­lemzőivel ma már ismert előttünk. : Az V. ötéves terv idősza­kában a mezőgazdasági és élelmiszeripari exportot 40 százalékkal tervezzük nö­velni. Ez igen jelentős fel­adat, különösen, ha figye­lembe vesszük, hogy egyik­másik élelmiszeripari ága­zatban a külkereskedelmi részarány igen tetemes. A konzervipar termelésének csaknem háromnegyede. a vágómarha és a baromfiipar termékeinek 30—40 százalé­ka, a boripari termelésnek pedig a negyede kerül kül­földi piacokra. A friss és feldolgozott gyümölcs, a zöldség, a vágómarha és a húscsirke, valamint a bor és a növényolaj a legfonto­sabb magyar élelmiszer ex­port termák a búza és a ku­korica mellett, A magyar élelmiszerek mi­nőségének további javításá­val a külföldön elismert Globus konzervek, mirelit termékek, a gyulai, a sze­gedi szalámi, a pápai son­ka. a kalocsai paprika és több más márka rangját to­vább akarjuk növelni. Szoros gazdálkodási együttműködés A termelő vállalatoknak a külkereskedelmi vállalatok­kal szoros gazdálkodási együttműködést kell kialakí­taniuk, hogy a piaci lehető­ségek kellő ismerete, az egy.es országok szokásainak isme­retében megfeleljünk a ve­vők igényeinek. Több koope­rációra, a szocialista gazda­sági integráció, a KGST együttműködési lehetőségek jobb hasznosítására van szükség. A mezőgazdasági és élel­miszeripari termékei: külke­reskedelmében a korábbi évek gyakorlatához hason­lóan fontos helyet foglalnak el a szocialista országok. Kö­zöttük i$ a legjelentősebb a Szovjetunió, amellyel a kö­zelmúltban írtunk alá 15 gabona, vágómarha. vető­mag és szaporító anyag — szállítására. Mind belföldi, mind nem­zetközi kötelezettségeink tel­jesítésében fontos feltétel a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termelés közötti össz­hang. A hazai vizsgálatok és nemzetközi tapasztalatok azt mutatják', hogy a két ágazat között a termelési összhang akkor kedvező — a fejlődés adott szakaszá­ban —, ha az élelmiszer- iparban a termelésfejlesztés a mezőgazdasághoz képest mintegy kétszeres ütemben növekszik. Az élelmiszeripari terme­lés növelésének ilyen üteme és aránya az elmúlt években hazánkban nem valósult meg. A mezőgazdasági ter­melés és az élelmiszeripari feldolgozás között különösen egyes ágazatokban — az el­múlt esztendőkben nem volt kellő összhang.. Az V. ötéves terv arra törekszik, hogy ol­dódjanak a feszültségek, mérséklődjenek az összhang hiányából eredő zavarok. A beruházási lehetőségek meg­teremtésével az élelmiszer- ipari termel és a mezőgazda- sági termelés tervezett üte­ménél gyorsabban növek­szik majd. Az új feldolgozó üzemeket a szállító mező- gazdasági üzemek bázisára telepítjük. Űj cukorgyár a tiszántúlon, a cukorgyár nélküli hajdúság térségé­gében épül, az új növény­olaj-gyár pedig a Közép-Al­földre, a termelési körzet súlypontjába kerül. Az ötödik ötéves terv idő­szakában a növénytermesz­tés gyorsabban fejlődik, mint az állattenyésztés. Cél­jaink között nagyon fontos helyet foglal el a gabona- termelés 20 százalékos nö­velése. amely a hazai szük­ségletek kielégítése mellett jelentős exportra is módot ad. A kertészeti ágazat fej­lesztése mind az élelmiszer­ipari termelés nyersanyag­gal való ellátása, mind a fo­gyasztói szükségletek, vala­mint a kiviteli lehetőségek kielégítése szempontjából elmaradt a népgazdaság igé­nyeitől. A tervtörvény elő­írása szerint 1930-ig közel 40 százalékkal kell növelni a zöldségtermelést, A mezőgazdaság dolgozói­nak. szövetkezeti parasztsá­gunknak szorgalma, a kap­csol dódó'iparágak tevékeny­ségének részvétele kellő ala­pot nyújt ahhoz, hogv mező- gazdaságunk megfelelő mennyiségben és minőség­ben szállítsa az élelmiszer- ipari feldolgozáshoz szüksé­ges árut. Az élelmiszertör­vény életbelépése az ipar soron következő nagy fel­adataihoz, a kor követelmá- pyeipek megfelelő táplálko­zási és kereskedelmi célok eléréséhez szolgálhat segít­ségül. A Minisztertanács nevé­ben kérem a Tisztelt Ország- gyűlést, hogy az előterjesz­tett törvénytervezetet vitas­sa meg és fogadja el. A vitában elsőként szólalt fel Kovács István (Békés m. 4. vk.) a MEDOSZ főtit­kára a törvényjavaslat bi­zottsági előadója. Elmondot­ta, hogy az élelmiszerekről szóló törvényjavaslatot meg­tárgyalták a megyei képvi­selőcsoportok, valamint együttes ülésen az ország- gyűlés mezőgazdasági, jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint kereskedelmi bi­zottsága. Bori Gyuláné, Bács-Kis- kun megyei képviselő után Borics László, a jászjákő- halmi Béke Tsz gépszerelője kapott szót. Elmondotta, hogy Szolnok megyében az elmúlt tervidőszakban ko­moly feszültséget okozott az, hogy a dinamikusan fej­lődő mezőgazdasági termelés mögött jelentősen elmaradt a feldolgozó élelmiszeripar kapacitásának növekedése. A megyében az állami élel­miszeripari termelés a meg- ha/tározó, de nem elhanya­golható a mezőgazdasági üzemek ilyen irányú tevé­kenysége sem. Rövid szava­tossági idejű, a házi ízeket sem nélkülöző hús-, sütőipa­ri és tejtermékeik igen nép­szerűek keresettek és a jobb ellátást szolgálják. A reali­tásokhoz tartozik viszont, hogy ez az úgynevezett egyéb szektor a technológiai fe­gyelem és a higiénia vonat­kozásában — egy-két kivé­teltől eltekintve — elmarad az ipar mögött. Az új élel­miszertörvény a szektor fel­zárkózását, a hibák meg­szüntetését segíti. 1 Ezzel az országgyűlés ülése — amelyen Apró Antal, Pé­ter János és Raffai Sarolta felváltva töltötte be az elnö-' ki tisztet — befejeződött. Ma délelőtt 10- órakor az élelmi­szerekről szóló törvényja­vaslat fölötti vitával folytat­ja munkáját az országgyűlés. Összeült az egységes Vietnam else aenzetgyilése Hanoiban tegnap összeült az egységes Vietnam nem- zetgyűlese. A tanácskozáson első napirendi pontként Truong Chin, az összvietna- mi Választási Bizottság elnö­ke tartott beszámolót az áp­rilis 25-én megtartott válasz­tások végeredményéről. A második napirendi pont Le Duan-nak a VDP Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak nagy érdeklődéssel várt politikai beszámalója volt az egységes Vietnam bei- és külpolitikai feladatairól. Ezután döntenek az egysé­ges ország elnevezéséről, cí­méről. himnuszáról, zászlajá­ról, fővárosáról és Saigon új el­nevezéséről. Ezt a napirendi pontot az ország államformá­jának, állami rendjének, mű­ködési elvének a megvitatása követi, s végül megválasztják az egységes állam tisztségvi­selőit. A történelmi jelentőségű tanácskozás tizennégy óra harminc perckor (helyi idő szerint) kezdődött meg. Fel­hangzott a VDK Himnusza, a DNFF indulója, majd az egy­séges Vietnamért vívott há­rom évtizedes küzdelem elesett hőseink emlékezetére gyászzene hangjai töltötték be az üléstermet. Ezután a hanoi úttörők virággal kö­szöntötték az elnökség tagjait. Ezt követően Nguyen Huu Tho megnyitotta az egységes nem­zetgyűlés első ülését. Kö­szöntötte a padsarokban he­lyet foglaló 492 képviselőt, és a meghívott vendégeket. Az egységes vietnami nem­zetgyűlés ma reggel nyolc órakor folytatja munkáját Változatlan!) harcok Bejrutba! Hírügynökségi jelentések szerint Bejrútban tegnap sem csitultak el a jobboldali és a nemzeti-hazafias erők kö­zötti harcok — a Tel A1 Zaatar és a Dzsisar A1 Basa palesztin menekülttáborok környékén'. A falangista jobboldal fegyveresei több­ször is megostromolták a két tábort, de minden alkalom­mal visszaverték őket. A libanoni hatóságok szer­dán este röviddel a bejrúti nemzetközi repülőtér újbóli megnyitása után — megta­gadták a leszállási engedélyt két segélyszállítmányokat szállító szaúd-arábiai géptől. A nemzeti és hazafias erők rádiója szerint szíriai kato­nák megtiltották az élelmi­szereket és gyógyszereket szállító gépeknek landolását. A szíriai külügyminiszter vi­szont újságíróknak nyilat­kozva azt állította, hogy a Véget éri az ifjúsági Tegnap a lengyel főváros­ban végétért Európa ifjúságá­nak nagyszabású találkozója. Varsó ezekben a napokban olyan rendezvénynek adott otthont, amely munkájával, légkörével hozzájárult a kon­tinens békéjének és bizton­ságának elmélyítéséhez és új távlatokat nyitott az európai fiatalok együttműkö­dése előtt. A nap folyamán még egy plenáris ülést tartottak, ame­Tssácskszask bejpiti repülőtér mar kedd óta’ az Arab Liga békefenn­tartó erőinek ellenőrzése alatt áll, s a szíriai katonák még aznap — azaz kedden —• elhagyták a repülőteret. Csütörtökön foytatódotf. a szíriai csapatok kivonása Li­banonból. Megérkeztek Damaszkusz­ba azok a neves palesztin és libanoni személyiségek, akik a hónap elején a bejrúti harcok során fogságba estek, s csütörtökön nyerték vissza szabadságukat, ugyancsak hétpontos tűzszüneti megál­lapodás értelmébén. A Palesztinái felszabadítá- si szervezet szóvivője, közöl­te, hogy a PFSZ letartózta­tott Francis Meloy amerikai nagykövet meggyilkolásával gyanúsított nyolc személyt. A PFSZ lefolytatja a vizsgála­tot ügyükben — mondta a szóvivő. Varsóban találkozó Iyen nyilvánosságra hoz­zák a konferencia záródoku­mentumát, valamint a világ ifjúságához és diákságához intézett felhívását. Dr. Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára, aki az euró­pai ifjúsági és diáktalálko­zón részt vett magyar dele­gációt vezette, tegnap este hazautazott a lengyel fővá­rosból. az olasz pártok Az olasz pár tok vezetőségei folytatják a június 20—21-i parlamenti választások ered­ményeinek és következmé­nyeinek értékelését. Az újon­nan választott törvényhozás július 5-én ül össze. Ekkor meg kell választani a parla­ment új vezető testületéit. Értesülések szerint a kom­munisták kérik a két ház egyikének elnökségét (az elő­ző parlament két elnöke szo­cialista és kereszténydemok­; MINDÉ BERLIN Tegnap a berlini köztársa­sági palotában 18. ülésszaká­ra gyűlt össze az NDK népi kamarája. A népi kamara ülésének napirendjén az .új választási törvény, konzuli egyezmények és más tör­vényjavaslatok megvitatása szerepel. A választásokon több jelöltet állítanál:, mint amennyi a mandátumok szá­ma. NEW YORK Az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerda esti ülésén vétójogá­val élve megakadályozta az Angolai Népi Köztársaság felvételét a világszervezetbe. A tanács 15 tagja közül 13 a felvételt javasló határozat mellett szavazott. Kína tá- ' voknaradt a szavazástól rata volt). És új, a parla­ment bizalmát élvező kor­mányt kell állítani a jelen­legi ügyvezető keresztény- demokrata kabinet helyére. A pártok tanácskozásai el­sősorban arra irányulnak, hogy a kormányzati problé­mára valamilyen megol­dást találjanak. Az Olasz Kommunista Párt tegnao végétért két napos vezetőségi üléséről m.a tesz­nek közzé közleményt. LISSZABON Portugáliában ideiglenesen Almeida de Costa kapitány, belügyminiszter vette át mi­niszterelnöki funkciót Aze- vedo tengernagy hirtelen megbetegedése miatt. Az 58 éves kormányfő és elnökje­lölt egészségi állapotáról ki­adott legújafob orvosi közle­mény szerint Azevedo visz- szanyerte eszméletét. BECS Tegnap Becsben 107. ple­náris ülését tartotta a kö­zép-európai i fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csök­kentéséről tárgyaló értekez­let. 17 európai ország, továb­bá az Egyesült Államok és Kanada delegációja zárt aj­tók mögött tárgyalt a Hof- burgban. A legközelebbi ülést július 1-én tartják. N FELŐL

Next

/
Oldalképek
Tartalom