Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-22 / 146. szám
B SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Június 55, 1976. JÜNIUS 22. KEDD PAULINA NAPJA A Nap kél 3.46, nyugszik, 19.43 órakor. A Hold kél 0.30 nyugszik 14.48- órakor. VARHATÚ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, inkább csak északon és nyugaton néhány helyen zápor, zivatar. Többfelé megélénkülő, helyenként átmenetileg megerősödő északnyugati, északi szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. Tadeusz Konwicki ölven évvel ezelőtt, 1926. június 22-én született Tadeusz Konivicki lengyel regényíró, a mai lengyel próza jelentős alakja. A litván vidékről származó Konwicki gimnáziumi tanulmányait Vilnában végezte és 1944-töl az úgynevezett Hazai Hadsereg soraiban harcolt a német fasiszták ellen. Első művei (az 1960-ben írt Vasútépítők, majd az 1954-ből származó Hatalom című regénye) még a sematizmus jeleit viselik magukon. Az író azonban szerencsésen túljutott ezen a korszakán. Kiemelkedő sikert arattak és a mai. lengyel próza első sorába helyezték az 1959-ben írt Égszakadás, majd az 1933-ban megjelent Mai álmoskönyv című jegenyeit. E művekben a reális világra, a tények leírására erkölcsi-filozófiai épületet emelt szerzőjük-. Az élesen romantika ellenes. reális szemléletű író újabban sikeres filmforgatókönyveket is ír. Családi juniális Program szerint folytatja nyáron is a szabad idő hasznos eltöltését a rákóczifalvi családi klub. Közel húsz család töltötte a vasárnapját a szabadban, a rákóczifalvi Tisza-parton. Az egésznanos programon minden család teljes létszámmal vett részt, a legkisebbektől a legidősebbekig. — ÖSSZEVONTAN tartja a nyári szünet előtti utolsó foglalkozását Szolnokon, a Pelikán Szállóban működő nőklub és az idegan nyelvet beszélők klubja. Ma délután öt órakor „A csillagos ég titkai” címmel. Szatmári Antal, a TIT csillagászati szakosztályának tagja tart előadást. — AZ ABÁDSZALÓKI lakosok a nagyközség fejlesztésében az idén eddig 1 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. — MIDIBUSZOK. A székesfehérvári Ikarusban tegnap megkezdték az iraki megrendelésre készülő midibuszok gyártását — ÜLÉST TART ma délelőtt 9 órakor a Szolnok járási-városi Népi Ellenőrző Bizottság. Tárgyalnak az üzemi demokrácia fejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, majd elnöki beszámoló hangzik el a két NEB-ülés között végzett munkáról. — KISÚJSZÁLLÁSON és Jászkisércn vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. — ÚJ BERENDEZÉST kapott és egyúttal bővült is a Palotási Állami Gazdaság baromfitelepén a szociális épület. A korszerűsítés révén most már csaknem ötven lány és asszony tisztálkodhat és öltözködhet kényelmes körülmények között A KISZ Központi Bizottsága a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a KISZ Fejér megyei Bizottsága kezdeményezésére országos szakmai és politikai vetélkedőt rendeztek ifjú gépi fejők részére június 18-tól 20-ig, a Sinatelepi Állami Gazdaságban. A vetélkedőn Szolnok megyét háromszemélyes csapat képviselte: Diós Mária a szolnoki Lenin Tsz-ből, Kovács Ferenc a Héki Állami Gazdaságból és Juhos Ferenc a Karcagi Állami Gazdaságból. A vetélkedőn Szolnok megye csapata, a házigazda íejer megyeiek mögött a második lett. Egyéni versenyben az ötvenhat versenyző közül második helyen végzett Kovács Ferenc, harmadik Juhos Ferenc, a nyolcadik Diós Mária lett. Juhos Ferenc elnyerte a legjobb fejőgépszérelői különdíjat is. Kovács Ferenc pedig az Országos Állattenyésztési Felügyelőség különdíját. A versenyzők teljesítményének értékelésekor Váncsa Jenő miniszterhelyettes csapatunknak külföldi utazást, pénzt és egyéb értékes tárgy- jutalmakat adott át, Tizenkét telifaiáfiat Útfelújítás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 23. heti totónyeremények az illeték levonása után a kővetkezők: 13 találatos szelvény 29 darab, nyereményük egyenként 30 564 forint, ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 12 darab, nyereményük és a jutalom együttes összege 57 920 forint. Tizen- kéttalálatos szelvény 746 darab, nyereményük egyenként 792 forint. Tizenegy találatos szelvény 6878 darab, nyereményük egyenként 86 forint. A tíztalálatos szelvények száma 39 988 darab, nyereményük egyenként 22 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Borfolyó Vasárnap Touiouse-ban felborult egy borszállító és három óra alatt 22o hektoliter vöröisbor folvdogált ki az úttestre. A környékbeliek különféle edényekkel azonnal a helyszínre siettek, hogy .mentsék, ami menthető. A* sofőr sértetlenül úszta meg a balesetet. Törökszentmiklóson, a Május 1. út egy kilométer hosz- szúsagban aszfaltburkolatot kap. Az Aszfaltútépítő Vállalat a mintegy kétmilliós felújítást július végén kezdi meg. Előtte azonban a városi tanács intézkedésére a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat új víznyo- móvezeléket épít. A 400 ezer forint értékű munkát soron kívül elvégzik. Munkavédelem bélyegen Június 29-én a munkavédelemről megemlékező bélyeget ad ki a posta. A4 egyforintos bélyeg Szunvogh András grafikusművész tervei alapján az Állami Nyomdában készült. A bélyegen az ..Előzzük meg a baleseteket” felirat alatt IFA teherautó, MTZ traktor, arcvédővel ellátott műanyagsisakos. valamint fejre csatolható hegesztőoaj- zsot viselő férfifej látható. K özvetlen munkatársai, szomszédai Ip- szilont úgy „könyvelték” el mint egy jobb sorsra érdemes tehetséges embert, akit azonban valamilyen oknál' fogva fél- reállitottak. „Magának, Ip- szilonkám, már régen bár- sonykarosszékben kellene ülnie” — mondogották a sarki büfében, s ö titokzatos mosollyal rendelte meg az újabb rundot. Mert Ipszilon látott! És nemcsak látott, hanem bírálni is mert. És nemcsak mert, hanem tudott is! Hova jut így az emberiség? — tette fel szikrázó szemmel a kérdést. És síri csend lett, amit csak elvétve szakított meg egy- egy mohó. hosszú kortyolás. Mert érezték, hogy itt egy vívódó, magába zárt, nagy lélek szakadt fel, mint Szent Sebestyén sebei. És saját szavainak súlya alatt meggörnyedve hagyta cl a kocsmát. Epszilon szenvedett. Megjárta a kálváriát. A hentes becsapta, látta, hogy a villamoson bicskával felhasogatták az üléseket, a könyvesboltban sok a ponyvairodalom — áíszkö- tősben, A fiatalok a buszon nem adták át helyüket. Az emberek tolakodtak, leszakították a kaSzenvedés bátgombját, összetaposták a cipőjét, amit felesége oly szép fényesre suviekolt. S mikor megtért családi fészkébe, szótlanul mutatott magára, félig kifelé fordított tenyérrel, ami azt jelentette: Mit müveitek velem!? Hová fut így az emberiség? A társadalom?! És az asszony némán, nagy, ködös szemekkel, sóhajtva simogatta meg férje mogorva arcát. A két gyerek pisszenni sem mert. Ipszilon beült a fotelba szenvedni. Az asszony megetette, megfürösztötte az emberpalántákat, elmosogatott, kimosta a piszkos ingeket, kivasalta a sezlo- ?ion már egy hété gyülem- lő ruhacsomót, felmosta a konyhát és a fürdőszobát. Utána pedig levágta a húzódozó Ipszilon lábáról a körmöket. És varázslat szállt a városra. Senki nem hasogatta fel az üléseket, a fiatalok átadták a helyüket, és a hentes sem csapta be. Megmaradt a kabátgombja, a cipője pedig ragyogott. Már egy hete nem szenvedett Ipszilon. A gyerekei eltörték a borotválkozótükröt, s ő nem üvöltött. A felesége úgy szeretkezett, mint egy, mint egy ... mint menyasszonykorában. Nem csoda hát, hogy Ipszilon teljesen kizökkent. És kedden, hazafelé menet, egyre jobban úrrá lett rajta a rémület. Felesége szerencsére nem hallotta meg, hogy feljött a lépcsőn, s nem várta nyitott ajtóval. Mielőtt becsöngetett volna, leszaggatta kabátjáról a gombokat. Dü- hödten toporzékolva taposta saját lábait, haját összeborzolta. Majd megnyomta a csengő gombját. Malinak István Láthattunk kabarét Háromórás felvétel a Ségváriban Kibédi Ervin is Illatky László a kabaré egyik jelenetében A Magyar Rádió legnépszerűbb műsora a havonta jelentkező kabaré. Népszerűségének számos összetevője van: sokak szerint a televízió szünnapjával magyarázható a több millió^ hallgatói létszám, ez azonban nem így van. Véleményünk az, hogy a műsor minden bizonnyal a legnépszerűbb tévéprogrammal is állná a versenyt. A rádió ..ötlet- parkjának” felfrissítésére gondolt, amikor öt vidéki stúdiójának — Győrnek, Pécsnek, Szolnoknak, Nyíregyházának és Miskolcnak — a körzetéből gyűjtött témát és munkatársakat. A szolnoki műsor felvételére szombaton három órától. a Ságvári Művelődési Központjában került sor, ahol a szerény hírverés ellenére is telt ház fogadta a szerkesztőket, a művészeket és a közreműködőket. A rádióban alig több mint egyórás adás felvétele bárom és fél órán át tartott. A szerkesztők ebből a gazdagabb anyagból „mazsolázzák” majd ki az adásra kerülő hetven percet. Kivágnivaló lesz bőven, mivel a nézők véleménye szerint különösen a „második félidő” utolsó órája volt kissé fáradt és vontatott. A műsor magja viszont igazán szellemes produkciókból állt, és amint Kaposi Miklós elmondta, az Alföldön meglepően gazdag humorlelőhelyre talált. A nyilvános felvétel tanulságos bepillantást engedett a rádiókabaré műhelyébe. A könnyed, vidám és nevettető program bizony igen komoly felkészültséget igényel a szerkesztőtől és előNyereményautók Szombatig uärnak gazdára Az átlagosnál is feledékenyebbek mostanában a gépkocsi -ny eremén y betétkönyv tulajdonosok. A májusi sorsoláson húsz „szerencse” jutott Szolnok megyébe, s még mindig több Skoda és Trabant vár „feledékeny” gazdájára. Azok a ^vertesek, akik június 26-ig nem jelentkeznek, már csak a kocsi árát kaphatjuk meg. Földrengés Indonéziában A honolului földrengés- jelző állomás vasárnap erős földrengést észlelt az indonéziai Szumátra sziget körzetében. A mérések szerint a rengés hetes erősségű volt a Richter-skálán. Károkról nem érkeztek jelentések. A Slzolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának hétvégi összesítőjéből kitűnik, hogy a megyénkben baleset kevés történt. A rendőrség szombaton közúti ellenőrzést tartott, és több mint 400 gépjárművezetőt igazoltattak. Szombaton és vasárnap működött a traffipax. A 4-es főúton és Jászberényben 2 ezer 510 gépjárművet számlált, három százalék ment gyorsabban a megengedettnél. Az ellenőrzést végző rendőrök több gépjárművezetőt feljelentettek, sokat pedig a helyszínen megbírságoltak. Szolnokon három baleset történt. Szombaton az Ady és a Jókai út kereszteződésénél, a kijelölt gyalogátkelőhely közelében Kovács Mátyásné (Szolnok, Ságvári krt. 47.) figyelmetlenül lépett az úttestre, és egy motorkerékpáros elütötte. Az asszonyt lábtöréssel szállították a kórházba. Ugyancsak szombaton, a József Attila és a Rákóczi út kereszteződésében Kiss Ferenc kungyalui lakos motorkerékpárjával nem adott áthaladóktól. A humor nem ismer tréfát. És amint azt ^ nézőtéren helyet foglaló rádióhallgatók is láthatták, még a legkisebb poénnak is is nagy becsülete van. A szombati nyilvános felvétel Heroin a hotelban Csütörtök és vasárnap között 12 személyt tartóztatott le és tizenhárom kilogramm heroint kobozott el a holland rendőrség egy amszterdami szállodában. A letartóztatottak hongkongi és singapoorei kínaiak, akik illegálisan tartózkodnak az országban. MTESZ-munkaériekeiiet Tegnap délelőtt munkaértekezletet. tartott Szolnokon a MTESZ Tájékoztatási Tudományos Társaság megyei bizottsága. Program szerint az első előadás ,,A' Tájékoztatási Tudományos Társaság feladata és szerepe a MTESZ munkában” címmel hangzott el. Ezt követően a tavalyi tagegyesületi felmérést Madarász Tibor, a MTESZ megyei szervezetének titkára elemezte. dási elsőbbséget a Volán YE 99-97 forgalmi rendszámú tehergépkocsijának. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Vasárnap 13 óra körül dr. Bassák Gyula budapesti lakos személygépkocsijával nekiütközött a SjUo út kereszteződésénél levő közúti jelzőtáblának. A személygépkocsi utasa, Nikola Frigyes nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az utóbbi időben több olyan közlekedési baleset történt Szolnokon, amelyet gyalogosan közlekedők szabálytalansága okozott. Sokan nem a kijelölt gyalog- átkelőhelyen mennek át a túloldalra, ráadásul körültekintés nélkül és figyelmetlenül. Mások a kijelölt gyalogátkelőhelyen ugyan —, ahol elsőbbségük van — de a közeledő és gyorsan haladó jármű elé lépnek, s ilyenkor bizony már nehéz megállni. A balesetek elkerülése érdekében óvatosabban közlekedjünk, főleg most. amikor kezdődik a nyári csúcsforgalom. ____ b ebizonyította: a kabarét Is komolyan ke\ll venni. A „szolnoki kabaré” a rádió augusztusi müsoráb/r lesz majd hallható — felvételről. — Pb — Száz szövetkezeti együttes találkozója Száz szövetkezeti együttes 4500 táncosának öt sikeres területi bemutatója, valamint számos tájelőadás után a zsűri javaslatára 18 tánccsoport kapott meghívást a r. OKiSZ és a SZÖVOSZ országos szövetkezeti néptáncversenyére. A találkozót az idei nmzetközi szövetkezeti nap alkalmából július 3-án és 4-én Balatoníüreden. Ba- latonlellén és Siófokon rendezik. A bemutatókat 110O táncos részvételével felvonulások, menettáncok előzik meg. A verseny során a hazai tájak legszebb táncait; népszokásait láthatja majd a közönség. Az országos verseny két legjobb tánccsoportját jutalmazzák az OKISZ és a SZÖVOSZ elnökének 10—10 ezer forintos nagydíjával, ezen kívül még hat díjat adnak ki, egyebek mellett díjazzák a legjobb koreográfiát, zenei kíséretet, szóló- táncot és a legszebb népviseletet is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093, 12-320, 12-069, 11-9S2 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,-r- forint. Terjeszti a Magyar Posta. . Előfizethető: minden postahivatalnál éa a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Hét vége az utakon Szabálytalankodó gyalogosok Díjnyertes gépi fejők