Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-22 / 146. szám

1978. június 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Kecskemét Gyula, Szeged, Sopron Nyitnak a nyári szabadegyetemek Még néhány nap, és meg­kezdődik a nyári szabad- egyetemi „tanév”. A Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat — együttműködve a vendéglátó városok egyete­meivel, főiskoláival — az idén 15 nyári tanfolyamot rendez, amelyek módot te­remtenek országunk nyelvé­nek, kultúrájának, múltjá­nak és gazdasági életének tanulmányozására. Ugyanak­kor bemutatják az ország legszebb földrajzi tájait, vá­rosait, jellegzetes természeti kincseit, ipari és mezőgaz­dasági létesítményeit, kultu­rális intézményeit. Legkorábban június 28-án Kecskeméten nyílik az óvo­dapedagógiai nyári egyetem, amelyen július 3-ig peda­gógusok, pszichológusok tar­tanak előadásokat az óvoda iskolaelőfcészítő szerepéről, azokról a kísérletekről, ame­lyeket Magyarországon vé­geztek, hogy elősegítsék a gyerekek könnyebb beillesz­kedését a szervezettebb élet­be. Július 4. és 10. között fogadja a magyar és ter­mészetesen a külföldi nyelv­tanulókat a gyulai eszperan­tó egyetem. Téma: az esz­perantó nyelv ápolása a kü­lönféle ismeretterjesztő eszr közök segítségével. Az iskolai értékelés prob­lémáit tűzi napirendre július 12. és 22. között a szegedi pedagógiai nyári egyetem. Ennek érdekessége, hogy ma­gyar és meghívott külföldi előadók számolnak be a kü­lönböző előadásokon tapasz­talataikról, elképzeléseikről, hogyan lehetne az osztályza­tokat még árnyaltabbá, még igazságosabbá tenni. Sopron­ban július 8-tól 22-ig a bi­oszféra-kutatás, a környezet- védelem problémái kerülnek ismét terítékre, elsősorban az erdészet és a faipar oldalá­ról megközelítve a témát. Zalaegerszeg ad otthont jú­lius 12 és 24. között a nép­rajzi nyári egyetemnek. A résztvevők elsősorban a népi díszítő művészettel ismer­kedhetnek itt meg, a hagyo­mányos díszítő elemek újra­felhasználásával, adaptálásá­val, s maguk is tanúi lehet­nek annak, hogyan módosul napjainkban a népművé­szet, s milyen hatása van a magyar képzőművészet egé­szére. Az ifjúságkutatásnak szen­telik a salgótarjáni nyári egyetemet, amelyet a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat „Ifjúság ’76” címmel hirdetett meg. A tanfolyam július 15—25-ig tart majd. A Balaton-környék kultú­rájának és természetvilágá­nak „feltérképezésére” vállal­kozik július 15. és 29. között Veszprémben a balatoni nyá­ri egyetem. A 18. „Népek Barátsága nyári egyetem” Pécsett ezúttal két kurzus­sal „üzemel”, július 16. és 30., illetve augusztus 1. és 14. között. Ennek témája a népek közötti megértés, ba­rátság ápolása, továbbá Ba­ranya megye, Pécs gazdasági, társadalmi, politikai, tudo­mányos értékeinek és viszo­nyainak bemutatása. Vegyesbolt a betyárok szállásából A puszta szélén, a kereszt- útnál, ahol a hajdani sóút éles kanyan-al vág neki a Hortobágynak, áll a vihar­marta magányos épület. Hí­res cégérét régen leakasztot­ták, helyére új kiírás került. Jónéhány éve már ennek is, hisz a tábla festéke lepatto­gott, keretót rozsda marta. Hanem a volt ivó kármen­tője még őrzi a régi muta­tások emlékét Hosszú nya­kú fiaskók, formás iccék he­lyett sót, cukrot, konzervet nyögnék ugyan a szuvas pol­cok. de ha szél füttyent a pusztáról, régi recsegő nótá­ba fognak az öreg bútorok. „Patkós csárda, négy oldala sára / Patkó Bandi most vágtatott oda”. így maradt fenn a dal, és így tudják a füredi emberek is. Ma is csak úgy emlegetik, ahogy ap­juktól, nagyapjuktól hallot­ták: a Patkós csárda. Pusz­tai legények, csikósok, szű­rös emberek mulatója. öreg a ház, öreg a gaz­dája. Lépteit bottal méri, hajdani kemény tartása meg­roggyant. Csak a szavajárá- sa a régi, ezen semmit sem változtatott az idő. — Az­előtt, kérlek szívesen —kez­di, s mesél, deres bajsza alól, mint soha el nem fo­gyó cérnagombolyag teke­reg, hömpölyög a csárda s a cserzett arcú, zsíros kala- pú vendégek élete. Idős Ve­res Lajos szavai nyomán a homályos ivó sarkában újra ott kesereg a nagyhírű be­tyár, csendőrszuronyok pen- dülnak, csikósok kurjantoz- nak, cigányok húzzák, bo­gyós menyecskék ropják. Szerelmek szövődnek, tra­gédiákat suttognak a kocca­nó poharak, indulatot szít a vad homoki bor. Gombo­A Patkós csárda . epilógja _____ , l yodnak a történetek, ame­lyekről már nem lehet el­döntsem, hol volt igaz, mit ferdítettek rajtuk az apáról fiúra mesélők, hogyan szé­pítették pipaszó mellett a múltat dús nosztalgiával emlegető öregek. Annyi viszont igaz, hogy csárda volt már a nagyapák nagyapja idejében is. A leg­idősebbek azt is tudni vé­lik, hogy Patkó Bandi, a betyár sokszor mulatott az ivóban, az ő nevét őrizte a cégér több mint száz éven át. — Hanem hogy 25 szekér­nek is volt hely az állásban, ez biztos — kanyarodik visz- sza a mesélő szava a jelen­be —, hisz én bontottam >le a régi csárdát még 1928-ban. Méter széles volt a fala, s alatta, akkora pince, hogy hat kocsi is beállhatott volna lo­vastól. Nem sakkal később; építettük ide közelebb a keresztúthoz ezt a mostanit. A neve a régi maradt, s ke­resett hely lett a pusztában ezután is. Minden pi-rosbetűs ünnepen bált rendeztünk. Micsoda mulatások voltak ... Még Füredről is kijártak a lányok, légények. Na persze a többség a tanyákról jött, hisz volt itt olyan tanyavi­lág. hogy no. Éjfélig húzta a cigány, daloltak, táncol­tak. Nemigen jártak ide úri vendégek, a bálozók hajnal­ban pásztorbotot vagy ka­szát, kapát fogtak. ötvenkettőben aztán a szö­vetkezeté lett. Benne marad­tam. Vendég egyre kevesebb jött. Sorra beköltöztek a tanyákról Füredre meg Egyekre. Hisz a faluban ott a villany, a rádió, a televí­zió — minden, ami máma kell. Megszűntek a Jusztus tanyák, s beljebb vonult az iskola is. Aztán lecseréltük a táblát... Azóta van az ajtó fölé szegezve, hogy „ve­gyesbolt”. Az itt maradot­taknak inkább szüksége van a lisztre, zsírra, cukorra ... Szeme elréved a pusztába, ki tudja, mit lát most a vén kocsmáros túl a zöldellő földeken. — Engem is el­ért a költözés sora — foly­tatja csendesen hosszú hall­gatás után. Itt hagyott az asszony is, magamra ma­radtam. Odament, ahonnan még senki nem tért vissza... Nehéz a szó, mélyről jö­vő sóhaj kíséri. — Meghir­dettem a tanyát az újságban is. Hátha kell valakinek. Fü­redre mennék én is, embe­rek közé, a faluba. A fiam is oda vágyik, ö folytathatná itt a boltot, dehát másfajta ember. Lehet, hogy neki van igaza... Pedig lenne ér­telme újra kezdeni. Ki kel­lene csinosítani, bevezetni az ételezést, helyet rendezni az udvarban az autóknak, s újra feltenni a régi cégért. Hisz van itt olyan forgalom az úton, mint még soha. Az ajtó mellett egy kor­hadt fatáblában csendben perceg a szú. A fa erezetén alig látszanak már az egy­kor dagadó betűk: Patkós csárda. A filmesek hagyták az ajtó mellett, mikor itt forgattak az ivóban. A film csikósakról, pásztorembe­rekről szól, a csárda egyko­ri vendégeiről. T. Katona László Csoda a játszótéren Alighanem csoda történt a szolnoki Bálvány utcai ját­szótéren, ahol jó fél éve só­derhegyek foglalták el a gyerekek elől a helyet. Cso­da történt, mert anélkül, hogy a játszótérről és a kö­zeli József Attila úti lakóte­lep gyerekeinek szorult hely­zetéről megírt cikkünk meg­jelent volna, az elfoglalt te­rületen elterítette valaki a sódert. Legalábbis megkezd­te. Annyira mindenképpen, hogy, a gyerekek már nem érezhetik száműzöttnek ma­gukat. Hintázhatnak is, mert mint képünk mutatja, „ki­nőttek” a hinták — frissen festve. Bizonyára szerencsés vé­letlen az egybeesés a várva várt változás és az újságíró korábbi reménytelen felelős- keresése között, úgyhogy csak csodára lehet gondolni. Csoda tudja, ilyennek még akkor is örül az ember, ha épp a „de jó kis csípős cik­ket írtam” élménytől foszt­ják meg az események. Most már csak azt a meg nem írt kívánságot kéne tel­jesíteni a csodatevő gondo­latolvasó tündérnek, hogy az autós versenypályává vált 4-es műút mentén a lakóte­lepi járdaszegélyt élősövény zárná el a balesetveszélyes műúttól, hogy ne féljen sem a szülő, sem az autós, hogy egy óvatlan pillanatban gye­rek ugrik az úttestre. Bizo­nyára a lakók is szívesen se­gítenének a „jó tündérnek" csodát tenni. I. ZS*. Békéslarhosi zenei napok Június 27-től Szentendrei nyár színes műsorral / Kiemelkedő zenei esemény színhelye volt vasárnap a békési művelődési ház dísz­terme. A harminc évvel ez­előtt létrehozott és 1954-ig működő békéstarhosi Ál­lami Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium évfor­dulóján első alkalommal ren­dezték meg a békéstarhosi zenei napokat. Az események résztve­vőit, nyolc Békés megyei kórust és az Arad megyei művelődési ház kórusát, mintegy négyszáz énekest, a zsűri, amelyben helyet fog­lalt Gulyás György karnagy és Szokolay Sándor zene­szerző, a volt tarhosi zene­iskola tanulóit és a vendé­geket Vámos László, a vá­rosi tanács elnökhelyettese köszöntötte. Ez alkalomból Jantyik Mátyás kiállítás nyílt a tarhosi zeneiskola emlé­keiből. Délután a tarhosi ze­nepavilonban Ferencsik Já­nos kétszerecs Kossuth-dí­jas karnagy vezényletével a debreceni Kodály kórus és a Szombathelyi szimfonikus zenekar adott ünnepi hang­versenyt. Szentendre főterén már ácsolják a Theátrum sza­badtéri színpadát és nézőte­rét A hagyományos szent­endrei nyár keretében ren­dezendő színházi előadásso­rozatban az idén ismét Was- serman—Leigh—Darion: La Mancha lovagja című művét mutatják be. A június 27-én nyíló szent­endrei nyár idején az állan­dó kiállítások mellett a lá­togatók megtekinthetik a Vajda Lajos amatőr képző- művészeti stúdió tagjainak alkotásait, Pest megye báb­játszó együtteseinek előadá­sait, a népművészet ifjú mes­tereinek munkáit, a nemze­tiségi színjátszó csoportok zenés-táncos műsorát. Kiál­lítással és műveiből rende­zett hangversennyel adóznak majd Vujicsics Tihamér em­lékének. Hangversenyek lesznek a Kovács Margit Múzeum kert­jében is. Gazdag program készült a fiatalok számára. Az asz­faltrajz, a gyermékrajz-ver- senyek mellett báb- és film­előadásokat tartanak, tízna­pos képzőművész tábort nyit­nák, valamint több sportág­ban villámtornát rendeznek. Sor kerül majd a Dunaka­nyar üzemei szocialista bri­gádvezetőinek találkozójára, és három megye népműve­lőinek tanácskozására. A suszter változatlanul büszke az új házára. Más ember lett, egész életmódja meg­változott azóta, hogy a kőműves el­vitte az utolsó malteroslódáját s a facér szobafestő is elkocogott a csat­togó létrával. Addig az udvar mélyében lakott. Egy szoba-konyhás kis keresztépü­letben., ahova jobbról és balról vi­rágokkal szegélyezett keskeny járda vezetett, a zöldre festett ablakokban muskátli nyílik, az ajtó előtt pedig szőlőlugas volt. Ott verte ő a talpat egész nyáron a zöld levélek alatt, s hangosan fütyülve. Jókedve messzi­re elhallatszott. Most minden vasárnap délután felmegy feleségével az új ház utcá­ra néző teraszára, s mintegy a hely­zet magaslatáról, megelégedve te­kint szét a poros falu fölött. Ünnep­lőben van, persze, fekete ruhában, fényesre kefélt kalappal a fején, sa felesége is kicsípte magát. Frissen ondolált frizurájával ül szemben az urával, egy fehérre festett, ingatag kis kerek asztalnál, melynek köze­pére karcsú, palacfczöld vázát állí­tottak. rózsaszín jácinttal, s úgy ül­nek ott; mintha minden pUlanartban megérkezhetne a fényképész, hogy ezt a szép jelenetet megörökítse. Már illet, hogy én is elmenjek és megcsodáljam ezt a szegényesen modern kis házat, a padlásból ello­pott „emeletet”, aztán a zuhanyt, amely ugyan csak akkor működik, ha az ember a falra szerelt szivaty- tyút rángatni kezdi. De elsősorban a teraszt kellett megdicsérnem, az új ház ékességét, ahol ők ilyen bol­dogan. tudják eltölteni az időt. Mindemellett az asszony boldog­sága nem volt egészen zavartalan. — Csak azt sajnálom — mondta, s szeme sarkához emelte keményí­tett zsebkendőjét —, hogy a gyere­keink elhaltak, s ha egyszer mi is elmegyünk utánuk, itt marad ez a mi szegénységünk gazdátlanul, ide­giének terpeszkednek benne. — Elmegyünk, elmegyünk — utá­nozta siránkozásait a mester, és fel­állt, a pirosra festett vaskorláthoz lépett, ment az utca túlsó oldaláról lépteket hallott, s neki látnia kel­lett, ki megy el az ő új háza előtt. — Most élvezd és ne törődj vele, mi lesz, ha majd alulról szagoljuk az ibolyáit. Na, ml az, Józsi? Együtt van a parti? Én nem. Én arról már lemondtam. Ez az elmeinőnek szólt, vidáman és fölényesen, s az asszony elcsen­desedett, készségesen engedte át az urának a szót. — Tisztelt uram — fordult félém emelt hangon a suszter, s ez is oly Herceq János: A terasz furcsa volt, minthogy azelőtt sokkal egyszerűbben szólt hozzám, s nem ilyen színpadiasán — nekünk a gye­rekekkel nincs szerencsénk. Három lett, hármat el is temettünk. Akkor azt mondtam a feleségemnek, többé nem akarlak úgy látni, hogy elől rövidebb a szoknyád. Az asszony erre illő szeméremmel sütötte le a tekintetét, s a zsebken­dőjét ^simogatta az ölében, a susz­ter meg így folytatta: — Azt mondtam, minek dolgozok én? Hátul lakjak a putriban holto­miglan, és benézzen mindenki, aki erre jár? Volt egy kis spórom a bankban, meg egy kevés kölcsönt vettem fed, az építőmester meg jó koiüógám hát mondom, gyerünk. Ezt legalább nem veheti ed tőlem senki. Még az isten se a magas ég­ben! És keményen feimutartott az ég­bolt felhőtlen kékségébe. — Jani, ne vétkezz! — szólt rá a felesége. — Azit az ember sose tud­ja, hogy a gondviselés mit akar ve­le. Ami engem illet, megmondom, ahogy van, nem tudnék ilyen biztos lenni a sorsomban. — Én tudok. Ki építette ezt a há­zat, mondd meg? Én! Nem is volt itt más, csak a kollégám, akit említet­tem. Mert én is odaálitam melléje, hordtam a tégláit, a maltert, és ami­kor minden ott volt a keze alatt, fa­laztam én is. — Szó sincs róla — enyhült meg engedelmesen az asszony. — Nahát! Ebbe a teraszba, tisztelt uram. tizenhét mázsa vasat tettünk bele. A cementet nem is számoltam, csak azt tudom, hogy nem győztem hordani a‘ zsákokat. De ez most leg­alább örökös. Lehajolt, begörbített mutatóujjá­val mogkqpagtatita a betont és dia­dalmasan nézett rám: — Mint az üveg! — Azóta az én uram nem jár se­hova. R égetnie ő is elment kicsit kártyázni, vagy kuglizni a férfiak­kal, ment megvoltak, ugyebár, a ba­rátai. Most, tetszett látni, hiába is hívják. — Itt érzem jól magam, ez az egész! — hagyta jóvá a mester. Feiraza, megdicsértem én is min­dent, fte nem sokáig maradtaim. Az utca felől hatalmas porfelhő szállt, el ikeifiett fordulni, s akkor az ud- varmelyi kis házon akadt meg a te­kintetem, amely úgy állt ott, mint­ha kifosztották volna. Ablakaiból hiányzott a muskátli, lugasa alól a füttyös kedvű mester. Az udvar ko- páran, feldúltam terült el alattunk, mászfoltck és táglarakáisok tarkítot­ták. Mintha mindent feláldozott vol­na a suszter ezért a házért, a te­raszért, ahonnan estefelé és vasár­nap délután úgy nézhet széjjel, mint a kapitány a hajó fedélzeté­ről. Ezárt nem sajnált semmi áldo­zatot, ezért mondott le a kugliról, a kártyáról, a barátairól is. Ügy búcsúztam el tőle, hogy iri­gyeltem. s egyben sajnáltam is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom