Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-20 / 145. szám

SZOLNOK MEGYEI NfiPLAF

197«. Június 20

F

uchs úr lenyelte az utolsó falat pörköltet, aztán a feleségéhez fordult: — Rózái! Van még pörkölt?

— Csak a Julika része — válaszolta az asszony, és felállt a konyhaasztaltól.

— De szaft csak maradt? — hitetlenkedett Fuchs.

Az asszony belenézett a lábasba, aztán a ■ merőkanálért nyúlt. Fuchs elégedett morgással fogadta a szaftpótlékot Kenyeret szelt bele, s addig tunkolta, nyaggatta a kenyérdarabkákat, mígnem szétmálltak a zsíros, hagymás lében. Fuchs úr hosszan töltekezett a szaftos élelemmel. aztán megivott egy könnyű spriccert Nehezen állt fel az asztaltól öt-hat percig szuszogott, piszkálta a fogát, s csak ímmel-ámmal törődött bele, hogy a vacsorával a nap tulajdonképpen véget ért A szobában megpróbálkozott még a Népsport esti kiadásával, de az olvasáshoz már nem sok kedve maradt Zörgette azért az újságlapokat, s bágyadt tekintettel hírek, ismeretlen események után kutatott a betútengerben. Néha megállapodott egy-egy névnél, sornál, és megcsóválta a fejet A felesége közben végzett a konyhában, s rányitotta az ajtót

— Fél tíz — mondta az asz- szony.

Fuchs felnézett az újságból:

— Feküdjek le?

— Fél tíz, és a Julika még nincs itthon — szólalt meg újra az asszony ingerülten,

— Hát nincs, ez igaz ... Hány órára ígérte?

— Hány órára? Hány órára? Nincs itthon, ez a lényeg Nincs, és nem is tudjuk, hogy merre jár. Tegnap reggel elment, és még mindig nincs itthon ...

— Te enged ted el, Rózái..:

— Én ... Mert az én szivem sincs vasból. És miért ne mehetne le a Balatonra egy lány? Itt kuksoljon velünk? Szórakozzon egy kicsit Utóvégre már nagy lány. Negyedikbe megy ,az ősszel, s ha a jó isten megsegít ben- nünkét, jövőre már egyetemista lesz...

— Akkor jól van — mondta Fuchs, és visszazökkent az

újságba.

Az asszony keskeny bádogkannával járkált a szobában. Öntözött. Sorban odalépett az összes fikuszhoz, filodend- ronhoz, kaktuszhoz, pálmához és mindent meglocsolt Fuchs olvasott. Az asszony közben teleengedte a kannáját a konyhai csap alatt, és újra kezdte a körútját. Fuchs hasára ejtette az újságot, és a feleségére meredt:

— Reggel már megöntözted ezeket.

— Ebben a hőségben sokat

kell öntözni.

— A bankban irrt hetenként egyszer öntözünk.

— Képzelem.

— Mit képzelsz? Olyan szép kaktuszok sehol sincsenek, mint a pénztárban. Oda- járrfak hozzám csodálkozni. A főkönyvelő tőlem kért búj- tást. Nem lehet agyonöntözni a növényeket. Éz már nem föld, amiben ezek vannak, ez már iszapfürdő, mocsár.

— istenem. ..

— Mi az, hogy Istenem? Ez már mocsár.

— Nem tudom, hogy a Julika merre járhat?

— Hagyd már abba az öntözést.

— Megállt egy autó, nem ... ? — mondta az asz- szony, és az ablak felé fülelt.

— Na és, ha megállt? Julika nem autóval ment.

— Nem autóval. A barátnőjével ... De esetleg . ..

— Nahát Rózái. .. összebeszélsz minden marhaságot.

Az asszony letette a kannát, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta. Hosszan bámulta az utca sötét mélységét.

— Na? — kérdezte Fuchs.

— A ZÖLDÉRT-es Lévai Jött — mondta az asszony, és otthagyta az ablakot.

— Nevetséges — jelentette ki Fuchs, és felkelt a karosszékből.

— Mindenkinek van autója. csak nekünk ninés. A Lévainak kel éve még semmije sem volt. Most meg parádéznak.

— Jövőre tnegkaojuk a Trabantot, és akkor Te is parádézhatsz. Csapkodhatod az ajtót, moshatod, fizetheted a drága benzint. Vége lesz a

J« pörfSBltefcnelc, »ég« test a

nyugalomnak.

Az asszony mereven a férjére pillantott:

— Fuchs, jobb, ha lefékezel aludni. Pihenned kell. A végén még elszámolod magad a pénztárban, és nem sikerül megtakarítanod a mankópénzt.

Fuchs megszemlélte a feleségét Tűnődött egy keveset, hogy vajon komolyan beszél, vagy csak sértegetni akarja? Nem tudta, hogy mit akar a felesége. így aztán ki- bámuít az ablakon, és ásított egy nagyot. Eseménytelennek mutatkozott az este Tíz óráig mocorgott a karosszék és az ablak között, de

tovább nem várt. Lefeküdt El is aludt mindjárt, jóízűen, mélyen, hangosan.

Istenem, ez a férjem — sóhajtott Fuchsné, aztán kihúzódott a konyhába. — Elmosogatott, az edényeket egyenként a helyére rakta, aztán pedig csak ült a viaszosvászonnal letakart asztal mellett, és fülelt. A neszek önálló életre keltek a házban. Csupa motozás, koccanás, zuhanás, csikordulás volt az este. Zenéltek a vízvezeték- csövek, szörcsögtek, cuppogtak az önzárás tartályok, a lift dorombolt, nyögött, gyüszmékelt. s egy férfiszínész— az utca túloldalán, valamelyik sötét, kitárt ablak mögött, szerelmet vallott. Fuchsné fáradt szeme a képernyő fényét is megsejtette az utca tízméteres messzeségben, de azt, hogy üldögél, vagy ki alszik a színész ládája előtt, már nem tudta megállapítani A lift nyögve lefékezett, Fuchsné visszatartotta a lélegzetét, és várt. A színész is nyögött a tévéládában: „Szerelmet mondtál... ?” — A léptek belevesztek a lépcsőház penészomlásaiba, s a színész nyögésébe: — „Szerelmet mondtál mégis?” — Az utcán csörömpölve összetört valami. A csörömpölés lomha szárnyakon emelkedett a háztetők között. Fuchsné arcán megrángott egy fáradt izom. A rángástól megijedt összerezzent, felállt A falról leemelt egy régi rézedényt, amiben valamikor habot szoktak verni. Rongyot fogott és szidolt

A

mikor végzett a* edénnyel, sorra vette a kilincseket is. Tizenegyig fényesítette az ajtók szerkezeteit Tizenegy órára minden fényesíteni való elfogyott. Ragyogtak a kilincsek, pántok, fáradt régi fémek. Visszaült a konyhaasztal mellé, és fülelt. A házban mindenütt da- noltak a csövek. Fújtak, brummogtak, zümmögtek, fe- lelgettek egymásnak, jeleket adtak, jeleket továbbítottak pincétől a padlásig. Szétáradtak a házban, mint az erek, száz ágon, szálon kanyarogtak, s behatoltak minden titkos zugba, összetartották a házat és a lakókat, hangokkal szaladtak egyik emeletrfl! a méslfena. lakásról kakáéra, konyhából fürdőszobába, s a vízcseppek pengtek, csorogtak a rossz lefolyókon. Fuchsné hallgatta a csövek énekét, brummogását, és ijedten várakozott. A viaszosvászon kopott mintáit bámulta, s valami bizonyosságot keresgélt a seszínű kacskaringók között. A mintázat nagyon elvásott, a virágok szara már a semmibe oldódott, s néhol a vászon bar- nállott elő. Megtapogatta a viaszosvásznat. Zsíros tapintású volt. Átjárták a konyhai párák, a konyha illata, az olvadó, vastag zsírszagok.

— Istenem... Milyen szerencsétlen vagyok — mondta hangosan.

Ujja a viaszosvászon síkján matatott. Keresgélt valamit ELmélázott Fájt a huta.

A

csöngetésre összerezzent. Éjfél már elmúlt Kiment, ajtót nyitott

— Nahát... Julika..! —• mondta, és megcsókolta a lányé L

— Csókolom, anyu, apu már alszik? — lépett a lány

az előszobába.

— Most aludt el szegény apád ... Nagyon ideges volt miattad. Tudod, hogy te vagy a szeme fénye... Retteg miattad ...

— Ó, az apu .77 — mondta

a lány, s a fürdőszoba felé hátrált.

— Gyere, egyél .77 JŐ kis

pörköltet főztem. Kovászos uborka is van

__

— Ö, anyu ... Megyek is már, csak megmosom a kezemet. Olyan koszos vagyok. A szél hordja a port — mondta a lány, és hirtelen beugrott a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót

Fuchsné megállt a fürdőszoba előtt, és megcsóválta a fejét:

— Szel. 7 7 Milyen szélről beszélsz? Nem volt szél... A lány hangja a vízcsobogáson át, halkan érkezett:

— Volt egy kis szél, anyu. Szél, jégeső, aztán meg köd. Majd mesélek, csak melegítsd meg a pörköltet

— Nyáron köd? Ki hallott ilyent — mondta Fuchsné, aztán bement a konyhába, és munkához látott

A pörkölt gyorsan megmelegedett. Kiöntötte egy cseréptányérra, aztán evőeszközt, kenyeret s kovászos uborkát is odakészített az asztalra. Leült az egyik székre és várakozott. A fürdőszobában még javában csobogott a víz. A pörkölt felett párafelhő lebegett Oszloposán a mennyezetig emelkedett aztán szétterült a régi gőz- nyomok térképvonalán.

Fuchsné maga elé bámult, s egyszer csak látta, hogy a pörkölt már nem gőzölög. Kihűlt. Felállt és kiszólt a folyosóra:

— Julika! Kihűl a pörkölt ,..

— Megyek már, anyu — mondta a lány, de meg sem mozdult, Fuchsné gyanúsnak találta az ügyet és bekopogott az ajtón;

fc-*'"' ■ - •- . ■ ■■■--» ——- “ V • — •

BOKROS LASZLÖ RAJZA

Bertfia Bulcsn:

Fuchs ur szeme fénye

— Julika, nri az ördögöt csinálsz?

— Jaj, semmit anyu, de nem tudnál beadni egy pongyolát? Vagy az iskolaköpenyemet ... Ott lóg a szekrény oldalán... Ügy beleizzadtam ebbe a ruhába, nincs kedvem visszahúzni.

Fuchsné bement a szobába, s néhány pillanat múlva már hozta is Julika iskolaköpenyét Lenyomta a kilincset. Az ajtó zárva volt Bekopogott Áz ajtó résnyire kinyílt.

— Dugd be, anyu 7 7J

— Nyisd ki rendesen. így nem tudom begyöszmékelni ezt a köpenyt.

— Dehogynem, anya.!. Olyan ügyes vagy te ...

— Fuchsné türelme elfogyott Belökte az ajtót Lá' nya a kádhoz tántorodott Teljesen meztelen volt. Szőke haja a vállára lógott. Fuchsnét boldog, elégedett érzés környékezte: „Milyen szép ez a lány.” De aztán hirtelen elkomorodott A lány vállán egy fogsor kékeslila nyoma éktelenkedett

— Mi az ott a váriadon?

— csattant az asszony hangja.

— Az Ica olyan martra. Lehúztam róla a takarót, és belém harapott — mondta a lány sírás, bizonytalan hangon, s a két karját szorosabbra zárta a melle előtt

— Az Ica... ?

— Igen, anyu.

— Az Icának rrnöta vannak ilyen lófogai? Ezek Lófogak.

— Pedig az Ica volt.!!

Fuchsné inas. fáradt keze

meglendült. A pofon nagyot csattant. A lány nekiesett a fürdöszobapolcnak, s ledöntötte a kölnisüveget és a fogmosópoharakat. A csörömpölésben alig hallatszott a lány vinnyogása:

— Igazán . 7 7 Anyu 7 7!

— Mit állsz itt meztelenül? Hol a nadrágod?!

— Elszakadt... Az Ica azt mondta, hogy másszunk fel a fára barackért, és elszakadt Ott is maradt... De úgyis van itthon eleg, gondoltam.

Fuchsné tenyere ismét lesújtott Dühösen, rémülten verte a lányát. Minden ütés után felnyögött, mintha neki jobban fájna a verés.

— Jaj, anyu ... Ne, anyu . 7.

— sirdogált a lány, s az ütések elől ügyetlenül kapkodta a fejét a szűk helyen.

Fuchsné abbahagyta a lánya ütlegelését Rámeredt s látta, hogy nemcsak a vállán vannak fognyomok.

— Ó, egek... Én téged már hiába verlek... Ugye, hiába, lányom?

— Nem tudom, anyu.

— Megtörtént aminek nem szabadott volna. Egy diáklánnyal. Belehalok a szégyenbe.

— Igen, anyu — szepegte

a lány.

— Ö, egek, mi lesz most? Férjhez kell menned. Nyilatkozott legalább^ Hozzád beszélek ! Nyilatkozott vagy nem?

— Kicsoda, anyu?

— Az illető ...

— Azt mondta, ha akarom, feljárhatok az irodájába,...

— Az irodájába? Hát irodája van már? Hány éves?

— Talán mint apu...

— Micsoda? Mint apád? öregemberekkel henteregsz? Te lány, én azonnal megőrülök. Megőrülök...

— Az Ica az eső után mindjárt kapott kocsit, én meg nem. .. Ott álltam Fűzfőnél a mezőn. Sötét volt. a köd is leereszkedett. Ez jött. Ez az illető. De én nem akartam:. .. Erőszakkal vitt be Velencére, mert ott is van neki vikendháza, meg a Balatonon is.

— Megőrülök — nyögte Fuchsné.

— Ó, anyu . 7. Ne légy eny- nyire maradi... ,

uchsné elvesztette az önuralmát. Ököllel csapott le a lányra. Ököllel, tenyérrel, újra és újra. A lány aztán hirtelen elkapta a fejét, s Fuchsné keze nekiütközött az üvegpolcnak. A polc eltörött. Fuchsné kezéből ömlött a vér. A lány zokogva szaladt a folyosóra. A csörömpölésre Fuchs is felébredt a szobában. Nyögött egy nagyot, aztán felült. Percekig nem tudta eldönteni. hogy amit hall, az sírás, vág'- csak a, vízvezetékcsövek enekelnek a falakban.

Szécsi Margit versei:

HOTEL JELEN

Villany-soros szállodákért.

Éj van fölötte.

Virrasztók fehér ablaka, virrasztók fekete ablaka tekint a zöldre.

Macska vadászik egymaga.

Világos fövenyre a víz omlik dörögve.

Fehér, fehér lépcsőkre süt

a szőlőfák ásványos zöldje.

Macska vadászik egymaga,

lapul, felugrik, éjbe-csap, titánbogár zuhan pörögve.

Hallgatag tribünök mögött, ahol árulnak paprikát, láttam a veszteglő hadat s a lakkozott csiga-bigát —

szemétből aviatikát

Fehér lépcsőkön a magány, ígéret Földje.

Virrasztók fehér ablaka,

virrasztók fekete ablaka tekint a zöldre.

PILLANAT-ÉNEK

Láthatatlan vadgalamb rivaTL Forrás cseppen, fekete a zöld.

Hideg moha kék molyhaival játszadozik a fiatal Csönd.

Testemen s az erdő sejtjein

úr az alvajáró értelem.

Ez a hely a Jelen Pillanat, miből én is folyton vétetem.

Tudom én hogy nagyszerűt sugall, én vagyok csak arra képtelen.

Óriás karácsony-ágain terveink kápráznak félszegen.

Illés Endre:

A fattyúsor

Dürrenmatt kétszázezer dollárt kapott azért, hogy megengedte a filmeseknek: lecsíphetik legjobb komédiája, Az öreg hölgy látogatása keserű végét. A nagyon keserűt A lényeget

Ismerek egy hatalmasságot, talán a filmíróknál, filmrendezőknél, az egész filmiparnál is félelmetesebb, nagyobb erőt mely ingyen csipkedi ki az írók jelzőit, főneveit, egész mondatait —, amikor írásaik könyvbe rendeződnek. összezavar dialógusokat, összevon bekezdéseket, beleront sorokba és értelembe.

Olyan nagy úr, hogy áldozatai csak nyögni tudnak, szólni, felszólalni nemigen mernek. Hadd írjam ide mégis a nevét: a nyomdai Tipográfia fejedelmi ördöge ő. A mindenható Nagyúr, aki kegyetlenül kiirtja a fattyúsorokat.

De ezekhez a kegyetlenségekhez az olvasónak tudnia kell, mi is a fattyúsor?

Amikor az író kéziratát

kiszedik, az ólomba öntött sorokból egy-egy oldalra

mindig azonos számú sor jut. De gyakran megtörténik, hogy az új oldal nem teljes sorral kezdődik (pedig a Tipográfia parancsa szerint

csak így kezdődhetik!) —

sokszor csak egy-egy fél sor, esetleg negyed vagy háromnegyed sor kerül oda. Ezek az új oldalra kerülő negyedsorok és félsorok a fattyú- sorok. Ezeket irtja ki a Tipográfia vérengző szigorral.

Miért?

Mert elviselhetetlenül csúnyák — hirdeti ki ítéletét a fejedelmi fellebbezhetetlen- seg.

És hogyan irtják ki őket?

Vagy magát a fattyúsort kell az írónak kidobni az írásából, vagy az előző oldalon ugyanannyi szót törölni, amennyiből a fattyúsor áll. A szegény fattyú így átkerülhet az előző oldal aljára, s a Tipográfia ott megtűri Megvetően legyint.

ott már nem olyan csúnya.

Ha az írónak szerencséje van, csak minden negyedikötödik oldalon kell törölnie fél sort —, de ha elhagyja a szerencse, akár oldalanként, kétoldalanként is törölhet, törölhet, törölhet.. míg csak el nem borítják kitekert nyakú jelzői, dialógustöredékei és vérző mondatat

Dürrenmatt csak Claire

Zachanassian műlábát, ala- bástrom kezét, múmiaéveit és halált kívánó bosszúját törölte — kétszázezerért De még ő is ingyen törli a fattyúsorokat, ha a könyveit korrigálja.

Mert a Tipográfia fejedelme nyelvek és nemzetek fölötti hatalom. Amikor Maupassant novelláit fordítottam magyarra, négy francia kiadást tettem magam elé, az Havard-t, a Flammariont, a Conard-t és az Albin Mic- helt. Időnként négyféléi állítottam össze a teljes mondatot. Mert a szerencsétlen fattyúsorok és a megcsonkított mondatok természetesen kiadásonként változtak.

És aki belelapoz Mikszáth' Kálmán műveinék kritikai kiadásába, a bő és pontos jegyzetekbe, csodálkozva találgathatja: ugyan miért

maradtak el az előző kiadásokból itt is, ott is szavak, félmondatok, egész mondatok. A Különös házasság —• öt kiadása során — az újabb és újabb kiirtott fattyúsorok miatt úgy megrövidült, hogy egy gyanakvó filológusunk nyomozni kezdett: vajon nem a klerikális reakció törölte e kényes részeket?

Ha már Dürrenmatt kétszázezer dolláros öncsonkítását nem hallgatta el a kritika, végre halkan fel kellett valakinek jajdulni a pusztuló, vérző fattyúsorok ügyében. is. Csóka a cseresznyésben nem csipeget szorgalmasabban, róka a tyúkólban nem pusztít véresebben.

Egy egészen egyszerű kérdés: miért ne lehetne egy- egy könyvoldal egy sorral hosszabb vagy róvidebb?

I