Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-15 / 140. szám

1976. június 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP e ÁLDOZATOK Múzeum magán­gvOlteméuybúi Bozsó János kecs- keméti festőmű­vész nagyértékű népművészeti, va­lamint egyháztör- téncti tárgyakat gyűjtött össze pá­lyafutása alatt, amelyek közül sokat védetté nyilvánítottak. A gyűjteményt a művész felaján­lotta a városnak, amely havi élet­járadékkal hono­rálja az értékes ajándékot. A gyűjteményt a közönség még az idén megtekint­heti a felújított Klapka házban Fiúk a kastélyban Lacika aranyhalakról áb­rándozott, azt képzelte, hogy valahol a házakon túl olyan vizek vannak, amikben aranyhalak úszkálnak. Jó, majd holnap veszek neked egy igáid halat, mondta az anyja. G. Mihály Zsiguliját a har­madik Trabant hagyta el a város előtt. Nem, nem, jó ne­kem lassabban is, vigyázni kell, itt a nagy város, gon­dolta. Lacikának nem sikerült a homokvár. Szépen sütött a nap, képzeletében ott csillog­tak az aranyhalak. A házból nem leste senki. Elindult, hogy megkeresse a vizet, ahol a halak úszkálnak. G. Mihály átgurult a vá­rosom. Hármas sebesség, 55 kilométer. Jó így, szép las­san, óvatosan, két gyerek ül mögöttem Lacika nem találta meg ábrándjai vizét. Idegenek szaladgáltak mellette, kürtői­tek az autók. Anyu hol vagy, pityergett. Nem tudta, merre menjen, öt és fél évéből még nem tellett arra, hogy valaha is erre járjon. A Zsiguli a belső forgalmi sávban haladt. Rögtön kint vagyok a városból, mondta magában G. Mihály. A gyerek végre fölismerte, hogy merre kell hazamennie. Nagyon megörült, nekiiramo­dott. G. Mihály, már csak a kop- panást hallotta. Rémülten a fékre lépett. De a mentő már hiába őrjöngött szirénanyel­vén ... Dr. Sarkadi Imre rendőr- alezredes komoran lapozgat­ja a halálos baleset jegyző­könyvét Nem, nem dohány­zóm, mondja bizonytalanul. Mintha szívesebben rágyúj ta­na .,. — A gyermekbalesetek ret­tenetes hatással vannak rám. Hiába vigasztalom magam a javuló statisztikával, — per­sze, hogy hiába! Az 1960-as évek végén a megyében még 59 közúti gyermekbalasetünk volt tavaly már csak 22. De ez a „csak”, ez is borzasztó! Az elmúlt három évben és az idén 11 kisgyermek halt meg közlekedési baleset következ­tében. Ballagási és tanévzáró ün­nepségét tartotta tegnap Jászberényben és Jászapáti­ban a 606. sz. „Klapka György” Ipari Szakmunkás- képző Intézet. Jászberényben a város szabadtéri színpadán rendezett ünnepségen Beth- lendy Béla. az intézet igaz­gatója számolt be a mintegy háromezer résztvevő előtt az iskola munkájáról. Az idén az iskola kilenc- százhúsz tanulója közül há­— A joghoz nem értek, de magam is gépkocsit vezetek. Ügy gondolom, hiába nem én lennék a hibás ... — A gyermek sosem fele­lőse, hanem mindig csak ál­dozata a balesetnek. Jogilag különben, a statisztika tük­rében így alakult a felelősség kérdése: az elmúlt három év­ben történt 71 közúti, gyer­mekbalesetből 52 esetben maguk a kis áldozatok vol­tak a tragédia előidézői, ti­zenkilencszer pedig a gépjár­művezetők. — De talán, éppen ez az arány ró fokozott felelősséget a felnőttekre? — Még pontosabban: a gyermek életkori sajátossága. O. Gáborka 4 és fél éves kis­újszállási kisfiú egy fa mö­gül futott ki az úttestre. Meg­halt... Egy másik eset: egy öt és fél éves kisfiú — a szol­noki Aranyiakat vendéglő előtt — kirántotta kezét az édesanyja kezéből, és át akart szaladni az úttest másik ol­dalára. A Cl 55—53-as Tra­bant vezetője balra akarta rántani a volánt, hogy az összeütközést elkerülje, de nem tehette, mert balról ro­hant be az úttestre — a kis­fiú után — az édesanyja, ka- ronülő kisgyermekkel. A gép­kocsivezető fékezett, de ... A példákkal akartam meg­győzővé tenni, hogy a gyer­mek a legváratlanabb hely­zetet idézi elő, mert cseleke­detei még nem tudatosak. A ház, az udvar elárulja, hogy dolgos, rendszerető em­berek lakják. A fák szinte rásimulnak az épületekre. Virágok pompáznak. Idillikus hely. Most mégis a gyászé ... G. Mihály arcán barázdák. Mondják, évtizedeket örege­dett néhány nap alatt. — Nem bírok arról beszél­ni! Nem tehetek róla, higy- gyék el! Már csak akkor vet­tem észre a gyereket, amikor a jobb oldali lámpámnál volt. Csák a koppanást hallottam. Rettenetes... Gyászolják Lacikát A baleset a 4-es műúton történt, Szolnokon a Landler romszázötvenlíót harmadéves mondott búcsút az intéz­ménynek, hogy a nyári szü­net után mint szakmunkás kezdjen dolgozni. Az újdonsült szakmunká­sokat várják a leendő mun­kahelyeken. Legtöbben a Hű­tőgépgyárban, az Aprítógép- gyárban, a MEZŐGÉP jász­berényi -gyáregységénél, a Volánnál és a Jászsági Épí­tőipari Szövetkezetnél he­lyezkedtek eh Jenő út torkolatában. Erre­felé kereste a kisfiú az arany­halak folyóját. A helyszíneléskor a kör­nyező házakból kijöttek a la­kók. — Máskor is megtörténhet ám itt ilyesmi! A gyerekek állandóan itt szaladgálnak át az úton. — Valami lánc kellene ide, a sarokra. Akkor legalább megállna a gyerek, amíg át­bújik a lánc alatt.- De ezt már könnyebben észreveheták' a gépkocsivezetők. Egy vállalati Polski Fiat áll meg mellettünk. A gép­kocsivezető remegve száll ki a volán mellől. — Legszívesebben Anda- xint vennék be! A József At­tila úton majd „elcsaptam” egy kislányt. Az új épületsor mellett tí­zesével játszadoznak a kicsi­nyek. Néhány méterre a 4-es műút benzángőzös forgalmá­tól. Egy utánfutós Volga robog keresztül a nagyforgalmú csomóponton. A tető-csomas- tartón 8—10 nylonzsákban zöldpaprika. A hátsó ülés is zsúfolt, az utánfutó is meg­rakva. * A rendőrök rosszallóan néz­nek a kocsi után. — Lehet, hogy -nem ment nagyobb sebességgel a meg­engedettnél, de ekkora te­herrel, nem tudna megállni, ha egy kisgyerek elébe ugra­na?! Nyolc-tízéves kisfiúk ka- rikáznak egymás mellett az út közepén. Kurjongatnak, nevetgélnek. A gépkocsiveze­tők bezzeg nem ... Dr. Sarkadi széttárja a karjait: — Hiába... — a gyermek helyett is a gépjárművezetők­nek kell gondolkodniuk, egé­szen a legváratlanabb hely­zetek lehetőségéig. Ezek a hetek meg különösen veszé­lyesek. Vége az iskolának, a gyerekek „felszabadulnak”, úgy érzik övék a világ! Süt a nap, száll a labda, és ... Ami az „és” után következ­ne, arról a sokat nróbált rendőrtiszt inkább hallgat. Tiszai Lajos Japánba utazóit a rádió gyermekkénisa Vasárnap japán vendégsze­replésre utazott a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Nép­szerű együttesünk Botka Va­léria és Gsányi László veze­tésével immár harmadik al­kalommal jár Japánban, ahol ezúttal hosszabb időt tölte­nek. A tervek szerint mint­egy 45 hangversenyen szólal­tatják meg Bartók és más magyar zeneszerző műveit, illetve naigyon sok japán kó­rusművet is. A növendékek ünneplő ru­hában sétálnak, a konyhá­ban disznótoros ebéd ké­szül. A nap derűt árasztva ontja sugarát. De hol vannak a szülők? Tizenhárom, nyíló értel­mű, az élet összefüggéseit mór mérlegelő fiatal búcsú­zik a tiszakürti régi kas­télyban lévő nevelőotthon­tól. A ballagásra invitáló meghívójukra egyikük szü­lei .sem reagáltak. Pedig itt a szünet, néhány hétre ha­za lehetne vinni a gyereke­ket. Sajnos, ezeknek a fiúk­nak az otthon nem jelenti a szülői ház melegét. Egyikük­nek ki tudja hányadszor mondja Marosi István igaz­gató : — Hidd el fiam, jobb ne­ked, ha nevelőszüleiddel tar­tod a kapcsolatot. A fiú bólogat, az igazga­tó hozzám fordulva meg­jegyzi: — Az anyja most jött Ka­locsáról. Nem kérdezem, hogy mi­ért és mennyit ült. Sajnos ebben a szülői körben elég gyakori az ilyen eset. S az is, hogy gyermekeik intézeti ruháját eladják. Népes asszonycsoport szor­goskodik a gyerekek között, — a „szülői munkaközösség” tagjai. A Vöröskereszt bel­területi alapszervezetének tagjai dr. Feledi Lászlóné vezetésével patronálják a nevelőotthont. Szervezetten viszonylag nem régen, egyénileg viszont hosszú évek óta. Kovács Emőné már „nagymami” az otthon révén: — Volt egy fiú, aki rend­szeresen kijárt hozzánk, s most is felkeres. Rákóczi- falván lakik, s már van egy „unokám”. Keresztes Lászlóné: — Hozzánk iá kijárt egy fiú az otthonból. Autó-mo­torszerelő szakmát tanult. Bekerült a rokonságba is, a testvérem lányát vette el. Már hoztak az „unoka” fényképét. — Nálunk úgy kezdődött ez a kapcsolat, — emlékezik Felediné, — hogy a fiam ál­talános iskolás korában sok­szor elhívta nevelőotthombe- li iskolatársait játszani. A falubeliek mellett má­sok is segítik a nevelőott­hon lakóit. A mostani balla­gáson is megjelent az állat- forgalmi vállalat KISZ-bi- zottságának és a bútorgyári Kun Béla szocialista brigád­nak képviselője. A cipőgyár KISZ-bizottsága és a Pan­nónia gyár November 7. szo­cialista brigádja táviratban köszöntötte a végzősöket. A többi csoportot más válla­latok patronálják. S ml lesz a ballagás útán, merre vezet a fiúk életútja? Mindegyik gyerek szak­mát tanul. Puponka Zoltán pedig gimnazista lesz. — Mi késztetett a tovább­tanulásra? — Mondták otthon, hogy nem jó kubikolni. — Nyomós indok, tagadha­tatlan, de talán mégsem ad teljes magyarázatot. Az igazgató segít neki: — Jól tanul, s inkább a szellemi pálya iránt érdek­lődik. Magánúton németet is tanul. Jól sportol, most megy az országos sportta­lálkozóra. Puporka felbátorodik: — Számtantanár szeret­nék lenni. Raffael János azért megy Karcagra, mert az ottani szakközépiskola a gépek iránt érdeklődő, jól tanuló, fiatalokat keres. Ott van a barátja is. A többiek ipari, vagy mezőgazdasági szak­munkásképzőbe mennek. Találomra kiválasztok egyet közülük. Király Tibornak hívják. — Nos, te hol leszel „ki­rály”? — Nem akarok én király lénni, csak hentes. Fazekas Zoltán igazgató­helyettes egy kis vetítésire invitál. — Az otthon életét ké­pekben örökítem meg. S a rendezvényekről készült felvételekből a patronálók- nak is adok. Azok pedig jócskán van­nak, hiszen a „szülői mun­kaközösségben” legalább harmincötén tevékenyked­nek. — így van ez rendjén, — mondja dr. Feledi László, a község orvosa. — Ez az intézmény a faluval együtt lélegzik még akkor is, ha megyei irányítású. Szubjek­tív okok vezetnek bennün­ket. S azok néha többre inspi- rlnak, mint a hivatali köte­lességek. A helyi Vöröske­reszt szervezet vezetői pél­dául — a község vezetőinek támogatásával — kapcsolat­ba léptek ^ Nagyalföldi Ku­tató és Feltáró Üzem veze­tőivel, s a helyi általános iskola részére könyv jóvá­írással kaptak egy buszt. Dr. Feledi magyaráz: — A lakosság negyven százaléka tanyán él. Van egy külterületi iskolánk, melyben az alsó és a felső tagozatot összevonva egy- egy nevelő oktatja. Ezzel a busszal be tudjuk szállítani onnan a gyerekeket. S nem­csak az iskolásokat, hanem az óvodásokat is. Lehet majd kirándulni vinni a ne­velőotthon lakóit, színházba az érdeklődőket. — Az a célunk, hogy a gyerekek ne mindig csak a nevelőkkel legyenek, ne mindig csak ugyanazokat a segítő kezeket lássák, — mondja Feledi doktor. — A jól értelmezett lokálpat­riotizmusról van szó, nem másról. Szerintem másról is. A nyíltszívű, közösségi, embe­rek őszinte és gyümölcsöző segítőkészségéről. Simon Béla Tanévzáró Új szakmunkások kivizsgálták... W 1954. tavaszán-nyarán te- • hát ismét együtt a brigád a régi ambíciókkal, kedvvel és ered­ményekkel. Molnár István már or­szággyűlési képviselő. Harmincegy éves, amikor megvá­lasztják képviselőnek. Idős Molnár István akkor Béke­aknán dolgozik, a fatelepen. Sza- bolcsfalu és a? akna között gyalo­golva hol ez állítja meg, hol az. A kis öreg, aki bár 1945-ös párttag, s szervezett munkás volt a felszaba­dulást megelőzően is, most érzi csak át igazán, micsoda változások zaj­lottak le körülötte. Meghatottan nyilatkozik. „A saját fiamra szavaztak, a kis­fiámra ... Ott állt a papíron: Mol­nár István képviselőjelölt...” Több mint húsz éve ennek. Két évtized alatt sok minden vál­tozott, sok minden másképp csillog, sok mindent megszoktunk. Annak az időszaknak a megítéléséhez azonban nem elég a számokat, adatokat fel­sorakoztatnunk. Elemi erővel dol­goztak az emberekben az érzelmek. Idős Molnár István bakancsának talpa lehet, hogy lyukas volt, de hát biztos, hogy ez a legfontosabb szem­pont? Tény: a meglevő nehézségek, hibák ellenére ünnep volt a bánya­telepen a választás, s az ünnepeltek között a legnépszerűbb a „100 mé­teres” Molnár. Az is sokat mondó tény, hogy Kossuth-bánya képvise­lőjelöltje az a Bánvölgyi Ferenc lett, aki a szénelővájás területén első­nek vitte diadalra a 100 méteres mozgalmat. Molnár István neve a márka — de már nincs egyedül. Tucatnyi brigád küzd a 100 mé­terért, s egyre többen vannak, akik rendszeresen el is érik. A pécsi terü­leten, Béta-aknán, a 200 métert ve­szik célba. Molnár nagy álma tehát a megvalósulás küszöbéhez érkezett. Nekik is rá kell kapcsolni. A Szabad Nép munkatársa a bá­nyában keresi fel a brigádot A ha­vi 200 méteres teljesítményt Mol­nárék akarják elsőként elérni, s eh­hez percnyi pontosságú menetrend készül. Egy szak — hat ember — két munkahelyen dolgozik egyszerre. „Sarló György és Bagó Miklós kezdi meg a fúrást” — írja a Sza­bad Nép — „Először alul öt lyu­kat. iftajd mindkét oldalon két-két lyukat, végül pedig középen öt lyu­kat fúrnak be .., Figyeljük azon­ban az időt is! A két fúróvá jár munkájának kezdetétől 120 perc telt el... Ezután kezdődik a robbanó­anyag betöltése ... Közben mintegy 25 méter távolságra vitték a szer­számokat. Üjabb 45 perc telt el az előkészítési munkák befejezéséig. A ciklustervezet 65 percet irányoz elő a robbantásra és a füstre várásra, tehát amíg a füst elszáll. A két fű- j róvájár ezalatt átmegy a 2-es szá- j mú ' munkahelyre. Kövessük őket! Amíg az 1-es számú • munkahelyen tartózkodtunk, a csapat másik négy tagja a rakodást végezte el. Rako­dógéppel csillékbe rakták és a kas­hoz szállították a délutáni utolsó robbantásból itt maradt kőzetet. Megkezdődik a biztosítás, az ácso­lás ... Az 1-es számú munkahelyen időközben már eloszlott a füst. Itt is megkezdődhet a rakodás. Tóbiás József gépkezelő már meg is érkezett rakodógépével a. 25 mé­ter távolságban levő másik mun­kahelyről. A fúróvájárok ugyanak­kor a 2-es munkahelyen megkezd­ték a lyukak fúrását...” 1954. májusában tartja ülését a Magyar Dolgozók Pártja III. kong­resszusa.' A küldöttek között ott van Molnár István is. A csapat ekkor éppen félúton áll Anna-akna és az épülő' zobáki aknák között. A terv havi 75 méteres előrehaladást ír elő. Május 27-én távirat érkezik a Béke Szálló portájára: „Értesítünk, brigádod május 27-én 10 órakor 101 folyómétert teljesített.. Molnár István felrohan a 308-as szobába s azonnal levelet ír. Furcsa ember? Rendkívüli ember? 1955. novemberében a MDP Köz­ponti Vezetősége kibővített ülést tartott. Napirenden: az iparfejlesz­tés feladatai hazánkban. Az elmúlt évek nagy, de ellentmondásos ered­ményei elkerülhetetlenné teszik az őszinte, szépítés nélküli helyzetérté­kelést. Takarékosabban, nagyobb ha­tékonysággal — korszerűbbet. Ezek a plénum legfontosabb gondolatai. Harminchárom felszólaló van — köztük mindössze két munkás. Mi­niszterek, központi vezetőségi tagok, tudósok után kap szót Molnár Ist­ván. A 100 méteres mozgalom ta­pasztalatairól beszél, aggodalmairól, hogy az átlagok még mindig nagyon alacsonyak. Az új műszaki megoldá­sok elterjesztése lassú, kevés az iga­zán korszerű gép. De talán nem is ez a legfőbb akadály. .. Nyissuk fel a tanácskozás anyagát tartalmazó könyvet. Molnár István felszólalása, 199. oldal, — Véleményem szerint kísérlete­ket kellene folytatni fúrókocsik be­vezetésére, hogy lecsökkentsük a 24 óra alatti ciklusok számát. A kúpos betörés, a gépi rakodás 24 óránként 5 ciklus elvégzését teszi lehetővé. Ez fékezően hat az előrehaladásra, mert a ciklusszám megnöveli egy- egy cikluson belül a mellékidőket; ötször kell fúráshoz készülni, ötször kell repeszteni, ötször kell füstre várni... Mindezeket a problémákat már nem egyszer elmondtam illetékes műszaki vezetőknek, sőt legutóbb Kocsis elvtársnak, a szénbányászati miniszterhelyettesnek is írtam leve­let ezekről" a kérdésekről. Jellemző, hogy még a mai napig sem kaptam rá választ.. . De ezeket a fent emlí­tett hiányosságokat elmondtam párt­szervek előtt is, és kértem, vizsgál­ják felül az ügyet. Felülvizsgálták, s az abból állt, hogy egy elvtárs szombaton délelőtt Í0 órakor lejött és 2 órakor el is ment... A kivizs­gálás eredményéről még a mai napig sem értesítettek... (FohrtatívM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom