Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-19 / 117. szám

1978. május 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ■n ríin nlntf ; (if U PllPr n 1 p p i fiTi ­IV l\C|Jcl Ily 1 llju dull ■ . . e-. - -- T ■ 3 -.,,r vT .• Csupán megérzésemre tá­maszkodva mondom — az utóbbi időben az eredeti te­levíziós drámai művek szá­ma csökkenő irányt mutat, és sajnos nemcsak mennyi­ségben, ami ennél is elgon- dolkodtatóbb, a színvonalu­kat tekintve is hiányérzetet keltenek. A televízió prog­ramjában hovatovább szin­te fehér holló egy-egy ere­deti szemléletű és színvona­lasan megoldott tévéfilm vagy tévéjáték. Csappanó- ban volna az alkotókedv? Vagy egy-egy régebben ki­ugró teljesítményeket nyúj­tó rendező került volna át­meneti válságba? Tény azonban, hogy úgy tű­nik, olyan szűkében van a televízió vérbeli bemutatók­nak, hogy például egy gyer­mekkönyv tévéadaptációját sugározta péntek este olyan műsoridőben, amelyben más­kor, általában, , emlékezetes tévédrámák kaptak vagy kapnak helyet. Erre az elő­kelő helyre nem volt érde­mes Katkies Ilona filmje, minden igyekezet és jó szándék ellenére sem. Barátéi, Bonca. ^ kellene megfogalmazni a pontosan egyórás film cse­lekményét, azt mondhat­nám: egy kisfiú keresi vá­ratlanul eltűnt barátját, ahogy ő elnevezte, Boncát, s miközben, pyornát kutatja, a felnőttek segítségéhez fo­lyamodva,. különféle embe­rekkel' ismerkedik meg. Ennyi a pőrére vetkeztetett cselekmény. Ami korántsem egyenlő — jól tudjuk — a mű tartalmával. Hisz mint ahogyan kiderült, a felnőt­tek valamennyien egy-egy magatartástípus, vagy épp gondolkodásmód megteste­sítői. Így azután a barátját kereső kis Bence akarva akaratlan belenéz az emberi lelkek tükrébe. Nem isme­retlen írói módszer ez,, va­lami efféle történik Exupe- ry halhatatlan remekében is, A kis hercegben. Csak­hogy míg ott a világ és az emberi lélek titkai a gyer­meki naivitás bájával és természetességével tárulkoz­nak ki, hamvas üde baran­golás közepette, itt, a Ba­rátom, Boncában a kezdeti frisseséget, humort, termé­szetességet, ahogyan a film indul, hamarosan felváltja valamiféle felnőtte» komoly­kodás, mély bölcselkedés, sokszor túlságosan is át- vitten és bonyolult áttételek­kel, aminek a végeredménye az, hogy amit látunk, az a tizenéveseknek túlságosan sok, a felnőtteknek meg túl­ságosan kevés, hisz gazdag élettapasztalat birtokában már közhelynek tűnik a film életfilozófiai tanulsága. Mire is hívja fel a fi­gyelmünket Katkies Ilona filmje? Mindenekelőtt arra, hogy ne veszítsük el gyer­meki hitünket — lecsapol­ható a Viktória-tó is! —, a természettel építsünk ki szoros emberi kapcsolatot, mert így érezhetjük igazán otthonosan benne magunkat — lásd a festőt, aki mert lefesti, magához szelídíti a kopasz fát is —, továbbá bízzunk egymásban — mily szörnyű, hogy a magányos öregasszony gyanakodva fo­gadja a hozzá közeledő ár­tatlan kisfiút —, és hogy lé­lekben ne legyünk vakok — a vak öregember azt is lát­ja, hogy melyik a fán az érett barack. —, és így to­vább. Körülbelül ez lehet, ahogyan én értelmezem ama „boncaság” tartalma, amely Bence Bonca-keresé- séből áll össze. Valójában megszívlelendő bölcselmek, sajnos túlságosan is édes­kés tálalásban kaptuk őket, helyenként szsntimentaliz- 1 mus is előfordul a filmben, | mint hogyha az alkotók ma- | guk is elbódtűtak volna 1 azon, hogy milyen szépeket | tudnak mondani, emberség- 1 ről, gyermeki rajongásról, ! tisztaságról. Ami ugyancsak | hiányként említhető: a | könyv átdolgozásából szülei 1 tett tévéfilm valójában nem 1 nem igazi dráma. Hiányzott belőle a feszültség, az igazi konfliktus, így azután Ben­ce útja egyszerű, sima kör­sétának tűnt. A színészi teljesítményt illetően ezút­tal még a gyermékfilmekből ismerős Kovács Krisztián is idegenül mozgott szerepé­ben. Egy-egy epizódban azonban kitűnő volt Páger Antal, Patkós Irma, Kőmí­ves Sándor. PHtlisfpn Pénteken ké­ItUVIUGIí» ső este („Mért oly későn?”) Illés Endre újabb krétarajzát láthattuk a képernyőn. Ezúttal olyan író arcvonásait rajzolta meg a tőle megszokott pontos­sággal és művészi erővel, akiről ritkán esik szó, pedig a századforduló magyar iro­dalmának jeles egyénisége volt. Ez a krétarajz ráirá­nyította szemünket a méltat­lanul elfeledett Ambrus Zoltánra, a franciás szelle­mű finom árnyalatokra ér­zékeny író életművére. Rohan az idő, — ezzel a címmel, egy régi sláger cí­mével ötrészes könnyűzenei műsort sugároz a televízió, amelynek első részét szom­baton már láthattuk is. Ké­szítői meg vannak győződve, hogy a slágerek történelme — harminc esztendő dalai vonulnak majd fel az öt részben — nemcsak régi édes emlékeket ébreszt, ha­nem korhangulatot is tük­röz. Nemes alkotószándék, majd elválik, hogy mit sike­rül belőle megvalósítani. V. M. „ószikék" Tiszaörvényen Nyolc esztendővel ezelőtt, harmincegy tiszaörvényi nyugdíjas elhatározta, hogy klubot alapít. A szándékot siker koronázta. Azóta is él, működik a klub: most két­százáét tagja van, a legtöb­ben téesznyugdíjasok. A klub a tiszaörvényi ta­nácsi kirendeltség épületében működik. A falon tábla — művészi kivitelű vesszőfonat — keretben — rajta az alapí­tó tagok képei, aprócska pó­dium: ez a klub zenekará­nak „birodalma”. — Ebben a klubban csak a kisebb összejöveteleket tart­juk — mondja Magyar Ist­ván alapító tag. — Az ünnep­ségekre a mozihelyiségben szoktunk összejönni. Az is megtelik, néha még kicsi is. Lapozgatunk a klub év­könyveiben. Igen, évkönyvek. A megbeszéléseidről, összejö­vetelekről, tagdíjfizetésről, társadalmi munkáról mindig precíz f&ijegyz-és készül. Eze­ket összefűzték, bekötötték. Mit találni bennük? „Teke­versenyt rendeztünk. Bevéte­le ... forint”. „Nyolc tagunk társadalmi munkában a busz­megállót tette rendbe, össze­sen 282 órát dolgoztak.” „Ki mit tud-ot rendeztünk, 17-en neveztek be.” A „Ki mit tud” évről évre visszatérő programja a klub­nak. — Jókedv, nevetés, nötázás van ilyenkor — mondja Romlási János, a klub elnö­ké. — Hallaná csak a 85 éves Domán Pétert énekelni. Pász­torember volt, tudja a mód­ját. — Novak Józsefnének is nagyon szép hangja van .— teszi hozzá Magyar István, Tovább lapozgatunk az „évkönyvben.” „Eltemet­tük ..olvastuk. Magyar» István szól: — Ügy vagyunk vele, hogy nemcsak az örömben, hanem a bajban is osztoznunk kell. Űjabb lapok: halászlé va­csora, főzte: Pócs István, nyugdíjas halász. A klub ze­nekara 1976-ban kilenc lako­dalomban húzta a talpaláva- lót, a zenélésért kapott pénz 20 százalékát a klub pénztá­rába űzették. Szombat, vasárnap gyakran megtelik a klub: sakkoznak, kártyáznak, beszélgetnek a nyugdíjasok. Az együttlét kedvéért járnak össze. Mi­lyen jó ilyenkor elővenni a legkisebb unoka fényképét és együtt nézegetni, dicsérgetni: „de szép, erős gyerek.” — mondják. SZ. J. Szolfézsóra a törökszentmiklósi zeneiskolában ÉRETTSÉGIZŐK é A Kossuth tér zaja beszű­rődik a kollégium könyvtár- szobájába. Beszélgető társa­imat nem sokáig zavarja már. Mind az öten érettsé­gizők, s mivel vidékiek, a, közeli hetekben mindenkép­pen. búcsút mondanak Szol­noknak. Merre indulnak, mi­iven életcélt tűztek maguk elé, felkészültek-e az esetle­ges kudarcokra? Három a kisiány, a űúk ketten vannak. A lányok az egészségügyi szakközépiskola hallgatói, pályaválasztásuk egyértelmű, elhelyezkedésük gondtalan. — Gyöngyösön dolgozom majd a kórházban, — mond­ja a jászárokszállási Szabó Mária. — A szerződést is megkötöttük már. Szeretnék egy éves szülésznőképző tan­folyamot végezni. — Jászberényben, gyer­mekápolóként próbálok elhe­lyezkedni, & talán pár év múlva elvégzem az egészség­ügyi főiskolát. — A jászapá­ti Kocsis Máriának ez a cél-' ja. A jásztelki Ágoston Er­zsébet a berényi Tanítókép­ző Főiskolára jelentkezett. — Miért? — Eredetileg is pedagógus szerettem volna lenni. Ha nem sikerül, akkor is van egy szívemhez közeli szak­mám, — Osztályukból sokan „hűtlenkednek” az egészség­ügyhöz? — Kevesen tanulnak to­vább. A többi marad ezen a pályán, A karcagi Sipos János a vegyipari szakközépiskolában tanul. — S jövőre? — A veszprémi egyetemre jelentkezem. — Én meg a budapesti Mű­szaki Egyetemre. Építész sze­retnék lenni, — vall álmai­ról a jásaladíányi Sándor Jó­zsef. — Mihez kezd, ha nem ve­szik fel az egyetemre? — Én vagyok a legnehe­zebb helyzetben, mert gim­náziumba járok, s az nem ad semmilyen képesítést. Ha nem vesznek fel, üzikai mun­kát vállalok az építőiparban, s az egyetemet megpróbálom még egyszer. — S ha akkor sem sike­rül? — Harmincéves koráig nem kísérletezhet az ember. Dolgozni fogok, tanulmánya­imat pedig levelező tagozaton próbálom folytatni. — A felvételi kudarca ese­tén Pestre megyek, a Chino- inba, mert ott két év alatt technikusi vizsgát tehetek, — mondja Sipos János. — És hogyan vélekednek a jövőjükről Sándor József osz­tálytársai? — Harmimeketten vagyunk, egyelőre mindenki tovább akar tanulni. Van, aki már eldöntötte, hogy ha nem si­kerül a felvételi, akkor szak­mát tanul. Egyelőre mind­annyian bízunk a sikerben. — Hogyan vélekednek azokról, akiknek sikerült a diploma megszerzése, még­sem képzettségüknek megfe­lelően helyezkednek el, mert vidéken kellene dolgozniok? Sándor József arcán felhő fut át — Ha arra gondolok, hogy esetleg egy ilyen ember szo­rít ki az egyetemről... Ágota Erzsébet határozott: — Nem tudom elképzelni, hogy otthagyjam, ha szeretek egy szakmát. — Nemcsak az iskolától, hanem a kollégiumtól is bú­csúznak rövidesen. Mit je­lentett a kollégium a szállá­son túl? — Mindenekelőtt azt, hogy közösséget teremtett — véle­kedik Ágota Erzsébet. — Ez­által elősegíti, hogy a főisko­lai, vagy a munkahelyi kol­lektívába könnyen beillesz­kedjünk. Most ez van soron. A továbbtanulás, vagy a munka. Az eddigi évek tapasztalatai alapján inkább az utóbbi. A Szolnok megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igyekszik a fiatalok elhelyezkedési gondjain enyhíteni. Felmérte, hogy megyénk­ben milyen lehetőségek vanank szakma szerzésére és munká- baállásra az érettségizettek számára. A létszámzárlat által érintett helyek nélkül is sok munkakör vár az érettségizőkre. Gimnáziumban például 1059 diák végez. Tavaly az érettségi­zők 37 százaléka tanult tovább. Most a szakmaszerzésen túl körülbelül 520 érettségizett akar elhelyezkedni, ötszázhar­minchat hely várja őket azzal a lehetőséggel, hogy esti, vagy levelező tagozaton továbbtanulhatnak. Szakközépiskolákban 1012 fiatal végez az idén megyénk­ben. Tavaly a végzősök 16 százaléka tanult tovább. Most mint­egy 850 végzős igényel munkát. Az üres munkahelyek száma ennél nagyobb. Kereskedelmi szakközépiskolákban például negyvenötön végeznek, s 197 hely várja őket. Ezekben a mun­kakörökben egyébként a gimnáziumban érettségizők — főleg a lányok — is nagyszerűen megállják a helyüket. A cipőipari szakközépiskolát végzőkkel szemben a kielégíthetőnél hat­szorosan nagyobb az igény. Mindez nem jelenti természetesen azt, hogy minden érett­ségiző hajlamának megfelelő munkakörben helyezkedhet eL Kenyérgondjai mindenesetre nem lesznek, s ha osztályfőnöké­től elkéri a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet kiadványát, bizonyára talál kedvére való szakmát, vagy munkahelyet. Simon Béla Kollektív szerződés a közművelődésért is Országszerte most készül­nek az 1976—80 közötti évekre szóló kollektív szer­ződések. E vállalati alkot­mányban vajon a kulturá­lis élet anyagi, s tárgyi fel­tételeit, a tanulás, a műve­lődés ösztönzőit is rögzítik? — erre kerestünk választ Kunhegyesen a minap, a Vízgépészeti Vállalat 1. szá­mú gyáregységénél. A faliújságon a régi, most lejárt kollektiv szerződés lapjai sorakoznak, s az új­ságíró kérdése után ezt vette elő Baráth Lajos igazgató is. — A régi szerződésünk eredeti példányában mind­erről még szó sem esik. A módosítások között (legalább akkora csomag mint az ere­deti szerződés) azonban már ilyet, is lehet találni. 1974 novemberében fogadtuk el a továbbképzés ösztönzésének módját és mértékét szabály­zó kiegészítést, mely többek között kimondja, hogy az általános iskolai végbizo­nyítvány megszerzése 800, a sikeres szakmunkásvizsga pedig 1000 forintot ér. Ugyanez a módosítás ösztö­nöz a nyelvtanulásra is. — Eredménnyel? — Igen. Gyáregységünk­nél angol és francia nyelv- tanfolyam is indult, mind­kettő közvetlenül a módo­sítás megjelenése után. — Ezek szerint ez a pont az új kollektív szerződésbe is bekerült? — Központunktól épp a mai postával kaptuk meg a tervezetet, s ahogy végigla­poztam, benne láttam . .. A tervezetet együtt is vé­giglapozzuk, s valóban, a to­vábbképzés ösztönzési mód­ja és mértéke ott szerepel a szabályzók között. Kissé csalódottan veszem tudo­másul viszont, hogy más kulturális jellegű javaslatot nem találok. Azaz ...; a be- .fejező résznél arról olvasok, hogy a részesedési alap jó­léti, kulturális és sport ré­szének felhasználásáról min­den gyáregység önállóan dönt. — Így igaz — bólint Ba­ráth Lajos, s pár perc múl­va a tucatnyi irattartó egyi­kéből ez a terv is előkerül. Lássuk csak ... A 124 ezer forintból jóléti célokra hatvannyolcat szán­nak. harminchárom a spor­té, huszonegy a közművelő­désé. A többi tartalék. — Nem kevés az a hu­szonegyezer forint? — A jóléti célokra bizto­sított összegből legalább ugyanennyit kulturális jel­legű állóeszközök — magne­tofon, rádió, televízió vásár­lására fordítunk majd ... — A nagyközségi könyv­tárt és a művelődési köz­pontot nem segítik? — Dehogyisnem. A könyv­tár a kulturális alapból öt­ezer forintot kap, míg a művelődési központnak — más forrásból — harminchá­romezret biztosítunk. — Mit várnak a támoga­tásért cserébe? — A könyvtárosoktól azt, hogy rendszeresen tájékoz­tassanak bennünket az új könyvekről, s hogy egy-egy szakíró-olvasó találkozóval vállalatunkra is gondolja­nak. A művelődési központ­tól mindenekelőtt helyiség- gondjaink megoldását-, re­méljük. no és azt, hogy nép­művelői a szabad idő hasz­nos, tartalmas eltöltéséhez ötleteket, lehetőségeket kí­náljanak. örömmel mondom, hogy várakozásunk jó része már teljesült. A művelődési központ szervezte például az egyik nyelvtanfolyamunkat, s a két közművelődési intéz­mény munkáját dicséri a szocialista brigádok vetélke­dője is ... Ha ez ígv folyta­tódik. mi mindent el fogunk követni az anyagi támogatás növeléséért. Hollók haranglesen Vak hollók a vonaton. Hogy kerültek oda? Forgat­ni voltak Tornyosnémeti­ben és Abaújszántón ... Mielőtt az olvasónak ké­telyei támadnának az újság­író „beszámíthatóságát” ille­tően, töredelmesen bevallom, hogy az újszászi „Hunyadi” amatörfilmes klub tagjait, vagyis Nagy Istvánt, Antal Gábort és a Zérci ikreket, Imrét és Istvánt becézik „vak hollóknak” a szakma­beliek. A többiről beszélje­nek ők maguk: — Van egy portrésoroza­tunk a régi és ritka szakmák képviselőiről, ezt most Gom­bos Lajos harangöntővel folytatjuk. Az őrbottyáni mesterre egy újságcikk nyo­mán találtunk rá. Ö az egyetlen harangöntő Ma­gyarországon. de egész Euró­pában is csak négy társa van... — A mester őrbottyáni, mit kerestek akkor a „vak hollók” Tornyosnémetiben és Abaújszántón? — Tornyosnémetiben va­sárnap avatták Gombos La­jos legújabb munkáját, egy ötmázsás harangot íme a hangja. .... Kalauz közeledik, így hát csak néhány gongütésnyi „kóstolót” kapok a magnó­ról, s egy ígéretet, hogy ha­marosan a filmet is látha­tom majd. — Mikor? — Ha elkészülünk a kö­zepével. _ ??? — A film vége a tornyos­németi harangavató lesz. az eleje pedig az abaújszántái felvétel — ott egy repedt harangot vettek le. Közép­re kerül maga a mester, il­letve a harangöntés. — A jövő héten tehát irány Örbottván? — Igen. utána pedig az előhívás, a vágás, a ragasz­tás, a hannosítás követke­zik. Ha valamelyik mozza­nat nem sikerül, az egész filmnek harangoztak... q. a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom