Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-16 / 115. szám
1978, május 18, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ? Sípszó előtf Csapataink pontszerzésben reménykednek A Szolnoki MTE NB II-es labdarúgói ma délután a ti- szaligeti pályán a Budapesti Spartacus! látják vendégül. A megfiatalított fővárosi gárda nagy harcot folytat a kiesés, ellen, s a szolnoki pontszerzés talán az utolsó lehetőséget, jelentené számukra, hogy megkapaszkodjanak a második vonalban. A hétközi edzőmérkőzésen gyengén szerepelt az MTE; 1:0-ás Vereséget szenvedett a Szolnoki MÁV-tóL Problémát továbbra is a vészes gólszegénység jelent Géléi József a következő keretet jelölte ki a mai mérkőzésre; Fekete, Kökény, Kábák, Simon. Sebők, Kovács, Por- handa. Újvári, Lódi, Kolláth, Szolnoki, Magos, Garics, Fürtös. A Szolnoki MÄV Kalocsára utazik. A vendéglátók az elmúlt vasámpp súlyos vereséget szenvedtek, amit a kék-fehérek ellen szeretnének feledtetni. Varga és Pagonyi sérült, Holler és Földesi viszont újra játék- lehetőséghez jut. Az együttest a következők alkotják: Fehér. Kovács, Csontos, Ráez, Repka. Tóth Gy.. Holler, Szabó Gy., Földesi, N. Szabó, László, Molnár, Papp, Tóth A. A Mezőtúri Honvéd Budapesten a fővárosi Sütőipar együttesével mérkőzik. Mindkét gárda veszélyes zónában tanyázik, igy érthetően szükségük lenne a pontokra. Ben- csik Gyula a következőkben bízik; Győrfi. Farkas; Aranyosi, Csicsely, Lakatos, Kó- czián. Czi mák. Szabó. A Tisza Cipő megnövgfce- dett önbizalommal készül Gyulára. Borza és Novák sérült, ám nélkülük is legalább egy pontot akarnak szerezni a martfűiek. Csendes Imre a következőknek szavazott bizalmat: Tajti, Németh, Sípos; Almási. Mi- hovics, Farkas, Nagy II., Vass, Nagy I., Nyitrai, Sző- lösi, Kókai. Kovács L, Kes- jár. A Jászberényi Lehel Budapesten a Láng. Vasas ellen vendégszerepel. A hűtőgép- gyáriak várható összeállításáról nem kaptunk bírt. Kosárlabda NB II férfi Szolnoki Olajbányász— Debreceni ASE 67:65 (29:39), Szolnok, Közgazdasági Szak- középiskola lüO n, v: Velkei, Virik. Szolnok: Majzik (26), Ácsa, (10), Mészáros, (14), Szabó (12), Kékesi (3), Csere: Palla (2) Edző: Mészáros László. Az első félidőben döcögött az Olajbányász jfctéka, a második játékrész 11. percében egyenlített a Bányász és ettől kezdve fej, fej mellett haladt a két csapat. Hiányzott az egyesületből Pál Szabó Sándor, aki katonai' szolgálatot teljesít, s ezért nem állhatott a csapat rendelkezésére. Az Olajbányász jelenleg a táblázat 5—6. helyét foglalja el. Labdarúgó tehetségkutatás A Magyar Labdarugó Szövetség és a Magyar Rádió te- hetségkutatő akciója a megyei „rostavizsgához” érkezett. Ma reggel 9 órakor Szolnokon a Mátyás király úti sporttelepen az edzőkből, szakvezetőkből álló bizottság mintegy féJ- száz fiatea közül választja ki a legtehetségesebbeket, azokat, akik Budapesten az országos kiválasztó versenyen vesznek részt. Asztalitenisz megyei bajnokság, férfi: Szolnok 605. DSK—Karcagi SZSE, Törökszentmiklósi Vasas—Szolnoki Kilián FSE IL, Szolnok Vízügy-Dózsa II.—Jászapáti Tsz SE, Jászapáti- Gimnázium—Lehel SC II., Tiszarofíi KSE—Szó. VOLÁN SE, Tiszafüredi. Vasas—Mezőtúri Főiskolai FSE II., Kisúi szállási Egyetértés SE—Abád.szalók. Nők: Tiszaróffi KSE—Szolnoki MÁV. Jászapáti Gimnázium—Lehel SC. Kézilabda NB T. női: Bakony Vegyész—Hir&ciófcechnik a, Szol- nok. tiszaligoti sportcsarnok, 19- NB Í/B, férfi: Szó. Olajbányász —Üj pesti Dózsa. Szolnok, tásza- li.getj stadion, 11. NB II. női: Szolnoki MTE—Kecskeméti TE, Szolnok, tiszaligeti stadion, 9. Megvei bajnokság, felnőtt férfi: elölállok a pályaválasztók, Jász- ladány—Zagyvarékas, 10. Szó. H. Gyulai SE—Oisaás^, Ti. Kunhegyes—Lehel SC, ll. Túrkeve— Kunszentmártoni TE, J0, Mezőr túri Főiskolái ÄFC—BARNF.- VÁLL, 11, Szó. H- Kilián FSE— Tiszapüspöki, 10. ifjúsági: Jász- ladány—Zagyvarékas, 9. Sz. Spartacus—^Újszász, 9. Kunhegyes— Lehel SC, 10, Székács DSK— Jászárokszállás, 11. Tisza Cipő— Tiszaföldvár, 9. Túrkevei AFTT— Kunszentmártoni TE, 9. Mezőtúri Főiskolai AFC—B.ARNE- VAlfc, 10. Női felnőtt: Kunszentmártoni TE—Jászboldogháza, Itt, Jászberényi Tanítóképző—Jász- ivány, 11, Lehel SC—BARNE- VALL, 10. Ifjúsági: Székács DSK —Tiszafüred, 10. Kunszentmártoni TE—Jászboldogháza, 9. Szolnoki MTE—Tisza Cipő SE, 30. Úiszász—Jászapáti 9, Lehel SC— BARN EV ALL, 9. Kosárlabda megyei bajnokság női: Jászberényi TanítóképzőSzolnoki MÁV II., Jászberény, 8.30. Férfi: Lehel SC—Karcagi Mg. Szakiskola, Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok. 10.15, ESEMÉNYEK Középiskolai kézilabda ba^ooScság területi döntője, tiszaligeti stadion, 13.30» Sakk megyei egyéni rtőS bajnokság. Jászberény, úttörő- es ifjúsági ház, 9» Tömegsport: Szolnok várnád la* kóhelyi spartakiád: asztalitenisz, Szolnok, Kun Béla krt. 1— 3—5. házak előtti asztalokon, 9, és tt) órakor* Vasztok út—Kun Béla krt. 7_ < F. Bede L, u.— Bocskai út. Kassai út—Kun B- krt. 1., Kun B. krt- 7,—Ady JS. tv* 16.,, Bocskai ’ út—Újtelep. Kim Bw krt. 1.—Ady E. u. I«* Labdarúgás NB Hr SzotwVfc? MTE—Bp. Spartacus. Szolnok. ti- ■ szalägeti stadion. 17. Előmérűffő- zés: MTE n.—Záhony II-,. tisza- . ligeti stadion. 13. Laikó, MTE ifi—Záhony ifi. Szolnok, üsz.a- ligeti stadion. 15, Pálinkás. Megyei I. osztály: elolállók a pályaválasztók, Jászberényi. Vasas —Rákóczifalva, 17, Heves megvé- ből’y Túrkeve—Jászapáti. 17, Békés megyéből. Fegyvernek—Kenderes! MEDOSZ. 17, Hajdú megyéből, Mezőtúri AFC—Üjszász, 17. Török G., Jászfényszaru—Törökszentmiklósi Vasas. 17, Mák, Karcagi SZSE—Szó. H. Kilián FSE, 17, Hossó, Tószeg—Jászjá- kóhalma, 17, Abonyi. Megyei,-II. osztály: jászárokszállás—Kisúj szállás, 17, Orbán, Rákócziújfalu —Abádszalók. 17, Koppány, Sza- jol—Szászberek, 17, Ary, Tisza- földvár—Tiszábura, 17, Cziífra, Kunhegyes—Jászberényi MEZŐGÉP, 17, Sándor J., Jászladány— 1 Kengyel. 17. Magyari, Tiszafüred —Kunszentmártoni TE. 17, Bar- ta. NB-s tartalék és ifjúsági baj- % nokság: Mezőtúri Honvéd II.— Nyíregyházi Sp. II.. Mezőtúr, ll. * Mezőtúri Honvéd ifi—ZJŐbonyi ifi. Mezőtúr, 15. Vízilabda országos serdülő bajnokság: Szolnoki Vízügy-Dózsa— Bp. Spartacus. Szolnok, Damjanich uszoda, ll. Országos ifi úr sági bajnokság: Szolnoki iz- ügy-Dózsa—Bp. Spartacus, Szolnok, Damjanich uszoda 12. Idegenben szerepelnekt a Szolnoki MTE NB U-es női kosárlabdázói az OSC ellen Budapesten, a Tiszaföldvári Tsz SE NB II-es férfi kézilabdázói Szentesen a Kinizsi ellen, a Szolnoki TITÁSZ N.B n-es, férfi röplab- dázói '--a Pénzügyőr ellen a fővárosban, a Szolnoki MÁV női tőrözői Budapesten a női tőr csapatbajnokságon, a labdarúgó NB TM-ban a Szolnoki MÁV Kalocsán, a Lehel SC a Láng Vasas eRen Budapesten, a Tisza Cíipő SE Gyulán, a Mezőtúri Honvéd a-"fővárosi •Sütőipar ellen Budapesten, a megyei középiskolai labdarúgó bajnokság győztese, a Jászapáti Gimnázium csapata a területi döntőn Kisvárdán, röplabdában a Kunhegyes! Gimnázium fiú és leány csapata a területi döntőn Debrecenben, kosárlabdában a Kisújszállási Gimnázium leány és a szolnoki Vegyipari Szakközépis-* kola fiú csapata Miskolcon a területi döntőn. HÉTFŐ« f Középiskolai országos kézilabda bajnokság területi döntője, Szolnok, tiszaligeti stadion, 9 és 14. Tömegsport: Szolnok városi lakóhelyi spartakiád, sakk: Szolnok, Kun: B. krt. 1—3—7. épületek előtti asztalokon 17 órától: Kassai u.—Vosztok u.. Bocskai u.—Kun B. krt. 7., Ady E. u. 16. —Ady E. u. 18.. F. Bede L. u.— Zrínyi u.. Vosztok u.—Újtelep, Kun B. krt, 7.—Kun B. krt. 1., Ady E. u. 18.—F. Bede "L. üu Zrínyi u.—Ady E. u. 16. Sportágak királynője, korona nélkül Egy tény: soha annyi szó az atlétikáról nem esett, mint napjainkban, A fokozott érdeklődés a sportág fejlesztésére hozott határozat jótékony következménye. A szó és a tett között azonban olykor hosszú és kanyargós az út A napokban Ismét és ismét a Székács rénele a kétméteres magasAz összesített pontversenyt mind a fiúknál, mind pedig a nőknél a törökszentmiklósi Szélrács Elemér Mezőgazda- sági Szakközépiskola nyerte. Sorozatban 11. alkalommal bizonyultak legjobbnak a megyében a törökszentmilc- lóaiak. Jávor László és Kovács Béla testnevelők keveset beszélnek arról, mi a sikereik titka. Ám a velük való gyakori találkozás téli időben a havas mezőtúri ütem. az alapozás időszakában — mindennél többet mond. A tórökssendníkíbsi iskola hivatásának érzi a fiatalok „beoltását?’ a sport sze- retetéyel. Az itt végzőkkel gyakran találkozhatunk a megye falvaiban, ahol bőségesen kamatoztatják az iskolai évek alatt szerzett felkészültségüket, hozzáértésüket. A fiúknál a 605-ös DSK versenyzőinek Kocsis István testnevelő legnagyobb. örömére végre igazán „kijött a lépés”. A fiúknál az első korcsoportban első helyét szerezték, s az összetettben a harmadik helyezett Túrkeve előtt jó százpontos előnnyel végeztek a második helyen. A csapateredmények mellett örvendetes, hogy néhány kiemelkedő egyénisége is van a szakmunkásképző sporíköÁ jövő a sportiskoláé velős tagozatos fcőzépSsfcdte Á Varga Katalin Gimnázium lányai fölényes győzelmet arattak a második korcsoportosok pontversenyében. Sikerük váratlan — de nem alaptalan: a tesfcneSPORTHÍREK A Magyar Autóklub Szolnok megyei Szervezete túra szakosztályt alakított tagjai számára. A Szolnok megyeiek ■a közelmúltban a Szabolcs Kupa versenyen vettek részt, ahol Zilahi Lajos és Nagy >Lászió Zsiguli gépkocsival második helyet szerzete lezajlott a sportág utánpótlásának nagy, seregszemléje: a megye középfokú iskoláinak atlétikai bajnoksága jo alkalmat kínál arra, hogy megvizsgáljuk: mennyit lépett előre a határozat megjelenése óta atlétikai életünk. ugró Seseki Tibor, akár az országos döntő győztese is lehet (a tavalyi országos bajnok is 200 centimétert ugrott). ele jó esélyei vannak a sűlylokő Tarsoly Imrének is a’ kiemelkedő szereplésre. A gerely hajító csapat 46,60 méteres átlagáról pedig csak annyit: tavaly hét és fél méterrel gyengébb teljesítmény is elég lett volna az országos bajnoki cím elhódüása. tzozi A tűrkevei Ványai Ambrus Gimnázium harmadik helye a fiúk összetett versenyében nem meglepetést Túri Imre fiai már korábban is hallattak magukról, s legutóbb első helyen végeztek a Nagykun diákviadalon. Néhány nagy múltú iskola viszont —t így a Verseghy, a Tisza parti és a jászberényi Lehel Vezér — jóval többet is teheéne a megyp atlétikai életéért Jászberényben évek óta gyürkőznek a sportág fellendítésével — kevés eredménnyel. Pedig tehetőségeik irigylésre méltóak-: talán a sokat emlegetett sportiskola megszervezése segíthetne végre szélesebb bázist teremteni áss atlétikának a Jászságban. példája igazolja, hogy egy sportág előrelépéséhez elengedhetetlenül szükséges az. hogy műveléséhez szemezett kereteket teremtsünk. Az Hazaérkezett Tartmrtbof a Szolnok megye válogatottja néven szereplő Vízügy-Dózsa vízilabda csapata. Az észt fővárosban három mérkőzést játszottak, a Kirgiz Furnze elTen 12:5, a Tallinn Kalev ellen 10:4, a TSD Tallinn elten 10:6 arányban győztek. egykori virágzó atlétikai életnek csak nyomait találjuk Mezőtúron, de a tiszafüredi középiskola is megérezte Galambos Sándor hiányát aki Egerbe távozott: ezúttal Bártfai Istvánhoz, Csóké Katalinhoz hasonló tehetséggel nem tudnak kirukkolni a fürediek. A területi versenyt a hét végén Szegeden rendelik. Itt kell kivívni az ország legjobbjai közé való jutás jogát. A kisújszállásiak Mészáros János személyében egy remek vágtázóval rendelkeznek. A lányoknál Fazekas Beata távolugró eredménye, a rövidtávfutó törökszentmiklósi Németh Mária és a szolnoki Juhász Erzsébet teljesítménye sokat ígérő. Ugyan túl sokat nem lépett előre, de szép helyezést szerezhet a dobószámokban a közgazda- sági szakközépiskola tanulója, Dorogi Magdolna is, s a „Székács’’ sokoldalú versenyzői közül Szerdahelyi János, Kocsis Gábor hívhatja fel magára a figyelmet. Nem Tárható A második korcsoport csapatversenyeiben emelkedtek az átlagok, s közeledtek egymáshoz a teljesítmények. A fiatalabbak között a szolnoki távolugró Kácsor József, a magasugró Velősi és a túr- kevei súlylökő Tukarcs lehet a jövő középiskolás atlétikai versenyeinek főszereplője. A középfokú iskolák aflf. tíkai életében „nagy ugrásról” nem beszélhetünk. Előre lépésről viszont számot adhatunk, ám minden bizonnyal hasonló mértékben emelték a mércét más megyék atlétikai szakemberei is. A szegedi területi verseny tehát nagy meglepetést aligha hozhat: megyénk fiataljai közül néhányan eljuthatnak az országosra, ahol elsősorban egyéni számokban szerepelhetnek sikerrel. A legjobb középiskolák versenyében tavaly a lányoknál a Ti- szaparfi Gimnázium a 12—Ti. helyen végzett, a fiúknál a túrkeveiek 13—16.-ok lettek. Az idén erről a helyről kell majd a legjobbak nyomába eredni. Az atlétika, a sportág királynője, a megye diáksportjában még koronázásra vár. , Palágyi Béla SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délelőtt 10 órakor: Egércirkusz, délután 3 és este 7 órakor: A makrancos hölgy (Odry. Somlay beriet), hétfő: este 7 órakor: A Budapest Tároegyüttes műsora. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A rivális (14), Üj KRESZ 1976. (külön matiné műsor), hétfő: A rivális (14).- Kert: Mister Süket, trükkjei, hétfő: A négy muskétás újabb kalandjai, Tallinn: Veronika visszatér (matiné), Nyest- fiak,' hétfő: O, ma^a rettenetes (14), Tisza: Csodatevő tűzszer- szim (matiné). A dublőr, hétfő: Amerikai éjszaka (filmbarátok műsora), SzandaszöRős Terv: Egy király New York-ban. ‘ hétfő: Szerelmem Moszkva, Jászberény Lehel: Hegyen-völgyön (matiné), A szerelmes Blume (14), hétfő: Nyestfiak, Kert: A négy muskétás, hétfő: Mister Süket trükkjei, Kisújszállás Ady: Vágta a völgyben (matiné), Ga- wein és a zöid lovag, hétfő: A rendőrség csak áll és néz (14), Kunhegyes Szabadság: Az Olsan banda nagy fogása, hétfő: N:n1- hegy és arany öv, Kunszentmár- tots" Körös: Folytassa cowboy, hétfő: Váltságdíj (18, 50 százalékos felemelt hely áron). Mezőtúr Dózsa: Mese a fehér Mórról (matiné), A .rendőrség csak áll és néz (141, hétfő: Két. férfi a városban (14). Béke: Halott arrz- szony visszatér (14). hétfő: Ejtőernyősök, Szabadság: Vigyázat, vadnyugat (50 százalékos felemelt helyáron), hétfő: Fele.it- loter.en dal. Tiszafüre:! Tisza: Ne féljetek a szerelemtől, hétfő: Patyolat akció, Tö^ökszentmiK- lés Dózsa: Hegytetőn zöld fenyvesek (matiné). Tibbs és a szervezet (14. ?0 százalékos felemelt helyáron), hétfő: Zongora a levegőben. Hunyadi: örökbefogadás £14). Peti. Rexi vés a többiek Cdu.I, hétfő: X hölgy ar autóban szemüveggel és pusJcát'al (1'6). Türke.ve Vörös Csillag: Két férfi a városban (14). A magányos farkaskutya, (du.), hétfő: Vigyázat, vadnyugat (30 százalékos felemelt hely ár on). vasArnap RÁDIÓ SZOLNOKI STÜD1Ö? 9.00— 10.00: Vasárnapi magazin, Szerk: Dalocsa István. A tartalomból: Lapszemle — Munkás, művész találkozó: Veress Miklós, József Attila-díjas költő a szolnoki MÁV Járműjavító szocialista brigád klubjában — Részletek a Vándor Sándor munkásén ekkari fesztivál ápribs 3SM. hangversenyéből a Járműi a vitő művelődési központjából. 3 0.00:—10.30: Szlovák műsot. Szerk.: Zelman Ferenc 19.00— 19.30: Sport és muzsika, összefoglaló a hétvége sportjából —. Totó eredmények, KOSSUTH: ft.10: Kellemes vasárnapot 1 — 8.03: öt kontinens hét napja. — 8.21: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa népdalokat énekel. — 3.31: Sándor Judit. és Sólyom-Nagy Sándor énekel. — 9.00: Kulturális Magazin. — 10.03: Ünnepi körtánc. A Oyermekrádiő vetélkedője — Első középdöntő. — 11.10: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 12.20: Édes anyanyelvűnk. — kb. IS.23: Dudás Kálmán versei. — kb. 12.30: A hangverseny- közvetítés folytatása. —- kb. 13.05: Tiszta szívvel. — kb. 13.15: Jő ebédhez szól a nóta. — 14.00: Kozmosz. — 14.90: Magyar előad- '~zek Scliubert-felvéte* leiből. — 15.08: Közvetítés a Magyarország—Egyiptom Davis Kupa teniszmérkőzésről. — 15.53: Pillantás a szocialista világba. — 16.18: Daloló, muzsikáló tájak. — J7.05: Versszinnad. — 17.55: A corneviílei 'harangok. Részletek Fianquette operettjéből. — 18.40; Gergely Anna, Jákó Vera és Győri Szabó József nótákat énekel. — ip.16: 100 éve született Tvan Cankar szlovák író. — 19.51: Trokofjev: ciklus — XIT. 21.23: Muzeális lemezeinkből. — 22.10: Sporthíreit. — 22.30: Eszmecsere irodalomról, művészetről, — SS.00: Kellemes pihenést! — 0.10. Régi muzsika. PETÖFT? 7.00: A Magyar Orthodox egyház órája. — 8.05: Mit hallunk? — 8.33: A ..Nyitnikék” postája, — 9.00; .Szívesen hallgattunk (ism.). — 10.33: Szivárvány — 12.33: Népdalok. — 13.00: A dunai hajós. Verne Gyula regénye rádióra alkalmazva — I. rész. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Jelenidőben. — 15.33: Hires énekesek könnyűzenei felvételeiből. — 16.00: Közvetítés a Magyarország—Egyiptom Davis Kupa /teniszmérkőzésről. — 16.30 Puccini : Turandot — A m. felvonás fináléja. .— 16.45: Mikrofen előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.00: Közvetítés a Magyarország— Egyiptom Davis Kupa teniszmérkőzésről. — 18.00: Slágerről — slágerre. — 18.40: Korrigálta: Kassák Lajos. 19.33: A vasárnap sportja. — 20.00: Kritikusok fóruma. — 20.10: Népdal- csokor. — 20.41. A Rádió DaW színháza: A kinevezés. Emil Braginszkij és Eld jar Riazanov vígjátéka rádióra alkalmazva. — 22.33: Eugen Cicero együttesének felvételeiből. — 2&00: Zenekari muzsika* TELEVÍZIÓ BUDAPEST-; 8.25; Tévétorna (ism.) színes? — 8.30: Iskolatévé. Felsőfokú matematika. Hatványsorok. — 9.05: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. A rózsáknál taákozunk. — 9.30: Meg» mosdott a tulipán. — 9.50: lőrék. — 9.55: Háromszor lobban a. láng. Riportfilm. 10.15: Borik és csaoat'i. Magyarul beszélő ifjúsági filmsorozat. 3. Tigris. — 11.00: Salakmotor egyéni VB. Közvetítés Debrecenből. — 13.20: Pedagógusok fóruma. — 14.00: A Stülpner legenda. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat, I. rész: A lövészverseny. — 14.50: Nótaszó. — 13.10: Tenisz Davis Kupa. Magyarország—-Egyiptom. ÜL nap. Közvetítés a Margitszigetről. 1620: Reklámműsor. (Fővárosi Mozik műsorából) — J6.25: Delta. Tudományos híradó. — 16.50: Műsorainkat ajánljuk! — 17.15: História 2. Történelmi magazin.. — 17.53: Tengervilag (ism.) Riportfilm. — 18.30: Reklámműsor. — 13 40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.45: Esti mese (színes) — 19.00: A HÉT. — 20.00: Hírek. — 20.05: idősebbek is elkezdhetik (színes) Tévétoma— 20.10: A hét mesteri övész (színes) Magyarul beszélő ame* rfkas fiba; — zum ^ S2.20: TELES-PORT. • 1. Snorkltí- rek. S. Tenisz Davis Kupa. Közvetítés a Margttsaágetröf felvételről, BUKARESTS 8.35': A „Dafotarf” efmő folytatásos gyermelcfüm. — 9.00: A falu életéből. — 10.1-5: Ismeretterjesztő műsor. — 10.45: Zenés műsor. — 12.45: Vasárnapi album. — 15.00: A Pinocchio* című folytatásos film (utolsó rész). — 15.55' Riport# lm < — lfi.15: A romániai nemzetközi bajnokság elődöntője. — 18.00: A képernyő a kicsinyeké. — 19.25: „Azok a különös feünőttek" című szovjet film. — 20.45: Májust este. Táncos mősoe» — 21.20: A vasárnap sportja. > HÉTFŐ RÁDIÓ 8®OOfOB3 3TŰ&T& 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Hétfői hullámhosszofik — zenés, aktuális riportműsor. — Szerkesztő: pálréti Ágoston. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15; Amiből sláger lehet, t— 18.27: Hírösszefoglaló, iap^ és műsor- előzetes. — 18.30—*19.00; Szlovák műsor (ism.). KOSSFÜTS^ 8.25: Csajkovszkij: Szextett — 9.00: Jankovich Ferenc versei (iám.). — 9.IC: A hét zeneműve. — 9.40: Zalaegerszegi óvodások énekelnek. — 10.03: Tskola^ádió. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.34: Zalai nap. — 11.39: Márton és barátai. Hidas Antal regénye folytatásokban — IV. rész. — 13.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Válaszolunk zalai hallgatóinknak. — 13.35: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.00: Ezeregy délután, — 14.30: E8es ínyanyeJviJWE, — W.ssrZalai délután zenével — szóval. 17.05: Nyilvános irodalmi műsor a zalaegerszegi Ifjúsági Házból. — 17.30: Beniamino Gigli énekeL — 1K25: Üj könyvek (ism.). — 19.15: Zalai zárszó. Párbeszéd Zalaegerszeg és Nagykanizsa között. — 21.05: Kapcsoljuk a. Nagykanizsai Űttörőházat. — Dzsesszklub. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.39: Zenekari muzsika* — 0.W-: Verbunkos muzsika. ^ r>wr&rí% £06: Népdalok. — 8.33: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 9.33: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. — 10.00—12.00: Zalaegerszegi délelőtt. 9.56: Ki« magyar néprajz. — 12.00: Nóták. —13.33: Otelló. Részletek Verdi operáján bóL — 13.33: Cirkuszban. — 14.00: Kettőtől ötisr ... - I7.«h Kóruspódium. — I7.ll: Zalaegerszegi Rébusz. Vetélkedő a Fiatal Építészek Klubja, a Zala megyei Művelődési Központ és a zalaegerszegi Számviteli Főiskola csapatai között. — 18.33: Pierre Boumier gordonkázik- — 19.10: Mezők, falvak éneke — Zala megyéből. — 19.35: Slágermúzeum. — 20,33: János vitéz. Részletek Kacsóh Pongrác daliátékából. — 21.00: A szellemi munka valósága — IV. rész. — 31.20: Az Állami Népi Együttes felvételeibe’. — 22.10: Saint-Saens: Sámson és Delila — Delila és Sámson kettőse a TT. felvonásból. — 22.33: Derűre is derű- — 33.5Ö: Kellemes pihenést \ TELEVÍZIÓ BEKAÄEST-. IS.00: isJcoIatóvé. — is.50: Magyar nyelvű adás. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-hlr- adó. — 19.30: A bécsi szúníoni- Jrusoje. — 30.20: ..Forsyte Saga’’ című folytatásos tévéregény.