Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-13 / 112. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP WJ; május rS? Szekér Gyula Gttawáteu t)r. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes miután kedden bei ej ezte az Amerikai Egyesült Államokban tett hivatalos látogatását, a kanadai kormány meghívására Ottawába érkezett. A Minisztertanács elnökhelyettesét a repülőtéren a kanadai kormány nevében Eugene F. Whelan mezőgazdaiságügyi miniszter és Dis- sonnette külügyminiszter- helyettes fogadta. Jelen volt Bartha János, a Magyar Népköztársaság kanadai nagykövete is. Dr. Szekér Gyula kanadai látogatása első napján, tegnap Ottawában megbeszéléseket folytatott a kormány több tagjával. Hyerere Heisiükibei tanya! A finnországi látogatáson tartózkodó Julius N y er.ere tanzániai elnök tegnap folytatta programját, s ekkor került sor a finn—tanzániai közös dokumentumok aláírására is. Kalevi Sorsa finn külügyminiszter és Wilbert Chagua tanzániai gazdaságfejlesztésf miniszter megállapodást írt alá az adókkal kapcsolatos kérdések szabályozásáról, valamint arról, hogy Finnország 2o millió finn márka hitelt nyújt Tanzánia gazdasági fejlesztéséhez. Eanes tisrnol a Puli’ elaijiliitje kítani szocialista politikusokból és „független” személyiségekből. A PS1ZP nem hajlandó koalícióra lépni sem a kommunistákkal, sem pedig a jobboldali pártokkal, a demokratikus néppárttal és a demokrata szociális centrummal. Alvaro Cunhal, a PKP főtitkára — pártja központi bizottságának felhatalmazásával — tárgyalásokat kezdett azokkal a katonatisztekkel, akik jelöltkéht szóba kerültek. Először Gomest kereste feL Cunhal szerint kedvezőtlen volna a katonai helyzet szempontjából, ha több katonajelölt indulna a választáson. A PKp csak azután foglal állást abban, hogy kit támogasson, miutái megismerte az egyes jelöltek elképzeléseit. Csehszlovák—ciprusi külügyminiszteri taüiozó Prágában tegnap végetér- tek a csehszlovák—ciprusi külügyminiszteri tárgyalások. Buhoslav Chnoupek és Joan- nisz Hrisztofidesz a nemzetkört helyzet, ezen belül az európai biztonsági és együttműködés időszerű kérdéseit vitatta meg. A tárgyalások befejeztével a külügyminiszterek aláírták a két ország első konzuli megállapodását. Hrisztofidesz ciprusi látogatásra hívta meg a csehszlovák külügyminisztert. Leenyid Brezsnyev volt harcostársaival találkozott A 18. hadsereg veteránjaival találkozott tegnap Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, aki a Nagy Honvédő Háború idején ennek a hadseregnek a politikai biztosaként harcolt A szovjet hadsereg központi házában megrendezett találkozó résztvevői nagy szeretettel üdvözöltek a párt főtitkárát, aki a háború első napjától az utolsóig ennek a hadseregnek a kötelékében harcolt előbb a Szovjetunió területén, a Kaukásais védelmében, No- varossrtjsEik, Keres és Ukrajna felszabadításáért, majd a Lengyel ország, Cseh- szlováitta ős Magyarország felszabadításáért vívót* harcoknak is résztvevője volt A találkozó résztvevői, mándaneteélőtt a 18. hadsereg és a Krím félsziget könyök! harcokban részvéte más hadseregek politikai osrtáJyaának egykori vezetői elevenítették fel a nagy csaták emlékét, majd üdvözölték az SZKP főtitkárát a marsaU-csUleg átvétele alkalmából, hogy a Szovjetunió Hőse és a Szocialista Munka Hőse címek arany- csillagával kitüntetett szovjet vezető szülővárosában, DnyeprodzerasLnszkben a közelmúltban felavatták mellszobrát. Leonyid Brezsnyev a jelenlevő volt frontharcosokhoz szólva kifejezte az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének és a szovjet kormánynak a köszönetét a 18. hadsereg veteránjainak háborús hőstetteiért, a békés építőmunkában való tetemes hozzájánilásért a győzelem óta eltelt évtizedekben. Az SZKP KB főititkára ezt az alkalmat arra is felhasználta, hogy köszönetét fejezze ki a pártnak és a szovjet népnek az utóbbi napokban személyét ért elismeréseikért Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió az SZKP XXV. kongresszusán elfogadott határozatok értelmében az elkövetkező időszakban is lankadatlan következetességgel fog küzdeni a békéért és a népek biztonságáért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért, a helsinki európai biztonsági konferencia határozatainak végrehajtásáért. Szólt az SZKP Központi Bizottságánál; munkájáról is, amelynek legfontosabb összetevője — mint mondotta — a pártkongresszus határozatainak végrehajtása és ezen belül is a szovjet emberek életszínvonalának emelésével ösz- szefüggő feladatok megoldása. Az SZKP KB főtitkára végezetül az SZKP és a szovjet nép mind szorosabb egységének jelentőségét méltatta. Fioüország és a KCST-fagországck együiliiiéss A Finnország és a KGSTtagonszágok kereskedelmének értéke az együttműködési megállapodás 1973. május 16-án történt aláírása óta több mint kétszeresére emelkedett és 1975-ben meghaladta a 2 milliárd rubelt A KGST-tagországokkal folytatott kereskedelem lehetővé teszi Finnország számára, hogy üzemanyag - szükségletét majdnem teljesen ezekből az országokból fedezze, s nyeranyagakat, félkész- és készárukat importáljon. Évről-évre növekszik a KGST-tagországokból importált gépek és berendezései; mennyisége. Finnország a KGST-tagor- szágokba a többi iközött hajókat, ipari felszereléseket, valamint papírt szállít A KGST-tagországokból érkezeit megrendelések révén Finnország elkerülhette azt, hogy hajóépítő és gépgyártó iparában hanyatlás következzék be. Magyarország és Lengyel- ország támogatásával több hőerőmű épül Finnországban. Pártkongresszusra készül az NDK * Megoldják a lakáskérdést 2 Ä rövid idő alatt ■ Berlin egyik jelképévé vált tv-torony alatt, a berlini információs központ nagyon csinos, idegenvezetőnője a hivatalos kedvességen messze túltevő lelkesedéssel magyarázza az épülő főváros makettje felett: „Berlin egyre szebb és egyre fiatalabb”. A második világháborúban 70 százalékig lerombolt város újjáépítésének szakaszait ismertetve jutott el a mostani nagyarányú lakásépítésig, ami legfőbb fiatalító ja Berlinnek is. A NSZEP IX. kongresszusának irányelvei szerint 1976 és 1980 között a lakáskörülményeket 750 ezer lakás építésével, korszerűsítésével kell megjavítani. Ez a szám 250 ezerrel nagyobb, mint a legutóbbi öt évre tervezett, és 140 ezerrel nagyobb, mint a megvalósított lakásépítések száma. Az 1980-ig megépülő 750 ezer lakásból 75—77 ezret Berlin lakossága kap. Egy mondat kívánkozik ide a népgazdaság fejlesztésének kongresszusi irányelveiből: „Különleges jelentősége van Berlin, az NDK fővárosa, az NDK politikai, gazdasági és kulturális központja további fejlesztésének”. E számok ismeretében egyáltalán nem furcsa az embernek, ha a tv-toronyból körülnézve, a főváros nagyrészt már kialakult központja körül valóságos építődaruerdőt lát. magasodó házakkal. Üj lakótelepek, színes, tetszetős 20—Í25 szintes épületei nőnek ki a hajdani bérkaszárnyák szürke, egyhangú tömegéből. Talán valamely, a jelképeket tisztelő szándék alakította úgy, hogy a IX. kongresszust megelőző hetekben éppen a IX. kerületben kezdődött egy új városrész építése, ahol 1980-ig 20 ezer lakás készül eh Biztosan elkészül-e. biztosan betartják-e a tervet? — kérdeztük Heinz Geldner- től, a linchtenbergi kerületi tanács titkárától, akit ugyancsak a lakásépítés üteméről, arányairól és módjairól faggattunk. Geldner elvtárs először nem nagyon értette a kérdést: ha egyszer megtervezték, a pártkongresz- szus irányelveiben is benne van. hogy a 750 ezerből 75—• 77 ezer lakás Berlinben, s ezek közül 15 585 Lieh ten - bergben, az ő kerületükben épül meg, mi tehetné kérdésessé, hogy 1980. végéig ezekbe az otthonokba be is költözhétnek a lakók... Egy nagyon szép tavas, erdős rész körül, tulajdonképpen egybefüggően, mégis különállóan három lakótelep épül itt, Berlin egyik munkáskerületében. A lakás ugyan alapvető, de csak egyik alkotóeleme' a lakótelepnek. A titkár idézte a IX. kongresszus irányelveit, amely kimondja, hogy a lakásokkal együtt és egyidő- ben létre kell hozni a szükséges iskolákat. tornatermeket, óvodákat, bölcsődéket, kulturális és klubhelyiségeket, fiókkönyvtárakat, kereskedelmi intézményeket, rendelőintézeteket és szolgáltató létesítményeket. Az 1972-ben kezdődött nagyarányú lakásépítéssel párhuzamosan eddig is úgy építették például a gyermekintézményeket, hogy minden gyereket fel tudtak venni a lakótelep egyik vagy másik óvodájába. Hetvenkettő óta megépült még két vásár- csarnok. az idén átadják a harmadikat. - Szolgáltatóház épült, s ebben posta, virágüzlet, egy szolgáltató-felvevőhely, női- és férfi fodrászat, kozmetika létesült. A klubvendéglőben naponta 2500 adag ebédet főznek, 2000 adagot az iskolások részére. A IX. kongresszust megelőző napokban * adják át rendeltetésének a lakótelep új egészségügyi központját, ahol 50 orvos dolgozik majd. A lakáspolitikáról váltottunk aztán szót: kik kapják a lakásokat és mennyi ideig kell várni arra, hogy egy- egy család út otthonhoz jusson? A munkáscsaládoké az elsőbbség, mondják ki az elvek, és valóban... A legutóbbi öt évben Lichten- bergben átadott lakások 70 százalékát munkások kapták, elsősorban több műszakban dolgozó munkások. Előnyt élveznek a sokgyermekes családok és a fiatal házasok. Ebben a kerületben az új lakások 60 százalékát a munkáslakás-építő szövetkezetek létesítik, a munkahely támogatásával és a leendő lakók személyes részvételével a munkában. Sajnos, Berlinben, az NDK-ban is sok az új lakásra váró család, s a várakozási idő 6—7 év. A jogos igény elismerése után a tanács mindenkivel közli, hogy mikor és hol jutnak lakáshoz. Ez az ígéret aztán — ahogy nálunk mondani szokták — holtbiztos! Rövidebb a várakozási idő a munkáslakásépítő szövetkezeteknél, itt általában 3—4 év. A Német Szocialista Munkáspártnak, a német munkás-paraszt államnál; elhatározott szándéka, hogy 1990-ig megoldják a lakás- kérdést; addigdra minden család önálló lakáshoz juthat. Nincs oka senkinek kételkedni abban, hogy ez az elhatározás is maradéktalanul megvalósul. F. Fábián Ferenc (Következik: A szakosítás szövetkezete) A szocialista országok segítségével 3089 gyár épült tavaly a fejlődő országokban Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének negyedik ülésszaka a kenyai Nairobiban tegnap folytatta az általános vitát. A különböző társadalmi-gazdasági rendszerű országok kereskedelmi-gazdasági együttműködésének kiszélesítése, mint az új gazdasági világrend kialakításának nélkülözhetetlen feltétele az Unctad ülésszak egyik fontos témája. Ászén Velkov, a KGST bolgár tilkárhelyettese felszólalásában tájékoztatót adott arról, hogyan járul hozzá a KGST és tagországai a nemzetközi gazdasági együttműködés fejlődéséhez. Rámutatott, hogy különös jelentőséget tulajdonítanak a fejlődő országokkal való kereskedelmi, gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés bővítésének. Tavaly a KGST-országok árucseréje a fejlődő államokkal 1970-hez képest 2,3- szeresére nőtt. Ugyancsak tavaly a' szocialista és a fejlődő országok között 180 gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési megállapodás jött létre, több mint háromezer gyár és más népgazdasági * létesítmény épül a fejlődő országokban a KGST-tagállamok gazdasági és műszaki segítségével. Afre-szsii kMfereicia Bakiiban Tegnap Bakuban, a szovjet Azerbajdzsán fővárosában, megkezdte munkáját a IV. szovjet afro-ázsiai szolidaritási konferencia. Az értekezlet küldöttei megvitatják a szovjet afro-ázsiai szolidaritási bizottság feladatait az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak fényében. A konferencián részt vesznek a szocialista országok képviselői, számos ázsiai és afrikai államból érkezett vendégek, a béke világta- nács és az ENSZ képviselői, valamint az afro-ázsiai népek szolidaritási szervezete küldöttségének tagjai. A tanácskozást MirzoTur- szun-Zade, a szovjet afroázsiai szolidaritási bizottság elnöke nyitotta meg. Olasz választások A Vatikán ksimnistaellenessége Az olasz katolikus püspöki kar elnöksége állást foglalt a június 20-ai választásokkal kapcsolatban. Állásfoglalása — bunkóit formában, de félreérthetetlenül — ismét a kereszténydemokrata párt támogatására szólítja fel a hívőiket és az egyházi hierarchiát. Felhívása arra inti őket „semmiképpen ne támogassanak olyan politikai erőket, amelyek szemben állnak a keresztény hitvallással és fenyegetést jelentenek az egyházra”. Emlékeztet a múlt év december 134, durván kommunistaeltenes és a marxizmust elítélő püspökkari nyilatkozatra is. A püspökök m élységes aggodalmát tükröző megnyilatkceásárt minden valószínűség szerint az váltotta ki, hogy az OKP választási listáin számos katolikus közéleti személyiség is helyet kapott. Valamint az, hogy egyes 'katolikus szervezetek például a „katolikusok a szocializmusért” csoport, kiábrándultaik a KDP-ból, amely „képtelen megújulásra és a korrupciók melegágya”, s ezért elfordultak tőle. Azok a katolikusok, ’ akik jelöltséget vállaltai; az OKP listáin, állítólag komoly figyelmeztetést kaptak a Vatikánitól is: „Nem tekintik többé hívőknek őket”. (Tehát majdnemhogy kiközösítik.) Ford egyre nehezebb helyzetben Gerald Ford igen mérsékelt eredményt ért el Nebraska és Virginia államban rendezett előválasztáson, így az újrajelöilés megszerzése mind nehezebb feladattá válik számára. Fordnak nagy szüksége lett volna meggyőző többségre Nebraska ban, egy héttel saját szőkébb hazája, Michigan állam előválaszt tásad előtt. Rogers Morton, az elnök választási kampánynak vezetője á kedvezőtlen eredmény után már arról, beszélt: ha Fordullak Michi- gamben sem sikerül győznie, csak a második szavazati menetben számíthat jelölésre pártjának augusztusi kongresszusán. A Ford-tábor még alig két héttel ezelőtt elsöprő, vitathatatlan sikerre számított. M I N DENFELŐL MOSZKVA Moszkvában megkezdődött a szocialista országok képviselőinek a szerzői jog kérdéseivel foglalkozó tanácskozása. Bulgária. Magyarország, az NDK, Kuba Mongólia, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia küldöttségei vesznek rásat a tanácskozáson. ÍRTAMÉUL Isla.matadibacn. a külügymi- nirszbérium épületében szerdán megkezdődtek az indiai—pakisztáni hivatalos tárgyalások a két ország kapcsolatainak további rendezéséről. Az indiai küldöttség vezetője .lagan Sztngh M-elhta külügyi állsimititká.r, a pakisztáni küld ö+ttáget pedig Aga Saiki külügyi államtitkár vezeti. ATHÉN Tito elnököt görögországi látogatása harmadik napián tegnap ebéden, látta vendégül Komszbantin KaraimanKisz görög miniszterelnök. A jugoszláv államfő a nap folyamán ellátogatott á szu- moni régészeti ásatásokhoz, s az eati órákban vacso, át adott Konsztantin. Cacosz görög államfő és Karaman- lisz miniszterelnök tiszteletére. PANAMA A panamai kormány hivatalosan eiismrte az Angolai Népi Köztársaságot. RÓMA Befejezte munkáját az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának ülése. Az ifjúkommunistáik a június 20—21, idő előtti parlamenti választásokkal kapcsolatos feladatokat vitatták meg. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága felhívással fordult valamemy- nyi szervezetéhez, hogy fejtsenek ki aktív választást propagandám unkát A Portugál Szocialista Párt hivatalosan Ramalho Eanes tábornokot, a szárazföldi erflk főparancsnokát jelöli Portugália köztársasági elnökének tisztségére — jelentette be Mario Soares főtitkár Lisszabonban tartott tegnap délelőtti sajtóértekezletén. A PSZP országos tanácsa ■— a párt 151 tagú központi bizottsága — múlt szombaton és vasárnap tartott tanácskozásán az a vélemény alakult ki, hogy Eanes „megfelelő egyesítő kapocs” a fegyveres erők különféle csoportjait, továbbá a fegyveres erők és a szocialista párt között — fűzte hozzá. Soares pártja vezetőségének döntése alapján bejelentette azt is, hogy „homogén kormányt” akarnak ala-