Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-08 / 108. szám

Ára: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! XXVTL évf. 108. sz. 1976. májas 8., szombat Köszöntjük a KISZ kongresszusát A z ország minden részéből — így megyénkből is — iz­galommal. örömmel telve útrakeltek a KISZ-fiatalok kongresszusi küldöttei. Ma délután pedig az építők Rózsa Ferenc székházában megkezdi munkáját a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusa. A jelen­levő 907 küldött 800 ezer ifjúkommunista eredményeit, gond­jait, falvak, városok üzenetét hozza el a kongresszusi te­rembe. Nagy figyelem kísérte és kíséri a KISZ munkáját, a kongresszusra való felkészülést, a forradalmi ifjúsági na­pokat, a különböző szintű küldöttgyűléseket és természete­sen a ma kezdődő kongresszust is. A küldötteken kívül 350 meghívott is helyet foglal a XI. pártkongresszus óta min­denki által ismert teremben: ott lesznek a munkásmozga­lom és az ifjúsági mozgalom veteránjai, politikai, gazdasá­gi és kulturális életünk sok ismert személyisége. Eljön a KISZ 34 külföldi testvérszervezetének delegációja, a De­mokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diák- szövetség számos vezetője. Kedvező körülmények között, népünk bizalmát és segí­tőkész figyelmét élvezve készülhettek a fiatalok a KISZ IX. kongresszusára. E négy nap során — csakúgy mint a felkészülés különböző állomásain — értékelni] összegezni kell a KISZ elmúlt négy és fél esztendei munkájának ta­pasztalatait, az ifjúságot érintő fontosabb kérdésekben ál­lást kell foglalniuk, s kitűzni a következő öt év tenni­valóit. A felelősségteljes, elemző munkához jó alapot biz­tosítottak a fiatalok politikai vitái, az egész KISZ-tagság aktív részvétele a kongresszusi dokumentumok megvitatá­sában, kiegészítésében. Ez a felelős együttgondolkodás meg­ismertette minden fiatallal a KISZ közeli és távoli terveit, mindenkinek lehetőséget adott arra, hogy egyéni terveit végiggondolja, kialakítsa, csakúgy mint az alapszervezeték akcióprogramjait. Már a küldöttgyűléseken is elemezték egy-egy járás, vá­ros vagy megye ifjúságának munkáját, eredményeit. Termé­szetesen, a kongresszus is megteszi ezt, s nem is akármiről adhatnak számot. Magyarországon a keresők 40 százaléka fiatal, nagy szerepük van tehát a gazdasági építőmunkában. Ma már 400 ezer fiatal tagja, cselekvő részese a szocialista brigádmozgalomnak; a Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusé óta 160 ezer fiatallal emelkedett a szocialista brigádokban dolgozók száma. A 25 ezer ifjúsági brigád is nap mint nap, a munkapadok mellett, a földeken, ki hol, de munkájával, tettekkel tesz hitet a párt politikája mellett, így segíti gazdasági céljaink megvalósítását, a hatékony be­ruházási tevékenységet pedig központi, megyei és helyi véd­nökségek vállalásával. A kongresszusi teremben azonban az eredmények elősorolása mellett nyilván elhangzik majd a kérdés: hogyan vállalhatnak nagyobb részt a fiatalok az ötö­dik ótéves terv szép céljainak megvalósításából, hogyan fo­kozhatják helytállásukat a munkában, a tanulásban és min­denféle kötelességük teljesítésében? S hogy mindez sikerül­jön. erőteljesebben érvényesítik majd a KISZ-ben a demok­ratikus centralizmus elvét, gyakorlatát, jobban igénylik ez­után a kezdeményező készséget, a helyi szervek önállósá­gát. de a hatékonyabb központi irányítást is. Ezt a célt szolgálják a KISZ belső alkotmányának, a szervezeti sza­bályzat módosításának kongresszusi vitái. B iztosak vagyunk benne, hogy a KISZ IX. kongresz- szusán olyan határozatok születnek, amelyek meg­valósításáért minden fiatal örömmel dolgozik, fára­dozik, akár tagja az ifjúsági szövetségnek, akár nem. Annál is inkább lelkesítők lesznek ezek a feladatok, határozatok, mert a „hűség a néphez, hűség a párthoz” jelszó jegyében születtek, mégpedig hazánk felvirágoztatásáért, mindannyi­unk gyarapodásáért, boldogulásáért , » ' ■.«* fh 4k : K. L. MA: Asszonyok — brigádban Baromfigondozők a tószegi Petőfi Tsz-ben 3, oldal Politika és tudomány Propagandistáknak ajánljuk 5. oldal Lázár György íspiía az Bíiiriai mezőgazdasági minisztert Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap hiva­talában fogadta Mohamed Tayebi Larbi algériai mező- gazdasági és földreformügyi minisztert, a forradalmi ta­nács tagját. A szívélyes lég­körű találkozón részt vett dr. Romany Pál mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter. Jelen volt Ali Ab- dallaoui, az Algériai Demok­ratikus és Népi Köztársaság budapesti nagykövete. Megyei pártknldöttsé! átázott KjeszMítte Tegnap délelőtt a menet- rendszerű repülőjárattal né­hány napos látogatásra me­gyei pártmunkás küldöttség utazott a testvérkapcsolatok jegyében a bulgáriai Kjusz- tendil megyébe- A delegációt Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára ve­zeti. Tagjai: dr. Majoros Ká­roly, a megyei pártbizottság titkára, dr. Bereczki Lajos, a megyei tanács elnökhelyet­tese és dr. Kasuba János, a karcagi Magyar—Bolgár Ba­rátság Tsz elnöke. A delegáció búcsúztatásán a Ferihegyi repülőtéren megjelent Barta László, a megyei pártbizottság titkára, Bede János, a megyei párt- bizottság osztályvezetője és a budapesti bolgár nagykö­vetség képviselője. Befejeződött az Akadémia | közgyűlése Tegnap az Akadémia vár­beli kongresszusi termében megtartott zárt üléssel vé­gétért a Magyar Tudomá­nyos Akadémia 136. közgyű­lése. A zárt üiésen megvi­tatták az Akadémia elnök­ségének' és főtitkárának a közgyűlés elő terjesztett be­számolóját. A nagy számban felszólaló akadémikusok megvitatták 1 a tudományos élet időszerű, fontos kérdé­seit. A közgyűlés jóváhagyta az . elnökség és a főtitkár be- - számolóját, majd határozat- f ba foglalta az Akadémiára váró időszerű feladatokat. A közgyűlés titkos szavazással megválasztotta a Magyar Tudományos Akadémia új rendes levelező és tiszteleti tagjait. ( Titkos szavazással — há- i rom évi időtartamra —meg- f választották az MTA elnökét, alelnökét és az elnökség tag­jait. A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé ismét Erdey-Gruz Tibor akadémi­kust választották. Az alel- nökök Csáki Frigyes, Pach Zsigmond Pál és Szentágo- thai János akadémikusok let­tek. Ezzel végétért az Akadémia 136. közgyűlése. Koszorúzás Budapesten A győzelem napja, vala­mint a német nép fasizmus alóli felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából Ger­hard Reinert nagykövettel az élen a Német Demokra­tikus Köztársaság budapesti nagykövetségének tagjai teg­nap a Szabadság téren meg­koszorúzták a szovjet hő­sök emlékművét. Másodszor is élüzem A Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat az elmúlt tervidőszakban ötöd­ször nyerte el a „Kiváló vállalat” címet, a karcagi iroda pedig másodszor kap­ta meg az „élüzem” kitünte­tést. A címátadó ünnepséget tegnap Karcagon, az ifjúsá­gi klubban tartották. Az ün­nepség résztvevőit dr. Ká- poáfcta József megyei iroda­vezető köszöntötte. Értékel­te a IV. ötéves terv során végzett munkát, és ismertet­te az elkövetkező évek fel­adatait. Ezt követően ki­emelkedő munkájukért tízen Kiváló dolgozó kitüntetést kaptak. Jutalomban része­sültek a munkaversenyben élenjárók, valamint a törzs- gárdatagok is. Összesem 226 ezer forintot osztottak ki az ünnepségen. Tisza-kutató ankét Szegeden A Magyar Tudományos Akadémia Tisza-kutató cso­portja által szervezett hete­dik Tisza-kutató ankét teg­nap kezdődött Szegeden. A kétnapos tudományos kon­ferenciám az utóbbi évek Tiszával kapcsolatos kutatá­sairól több mint 20 előadás hangzik el. Az akadémiai munkacsoportban dolgozó vegyészek, botanikusok, zo­ológusok és hidrológusok mellett tegnap kaptak szót a KÖT1V1ZIG kiskörei vízmi­nőségvédelmi laboratóriumá­nak munkatársai, hogy be­számoljanak fontos kutatá­saikról. Egy mondatban — A zalai építők meg­kezdték a 790 millió forintos költséggel, kiemelt nagybe­ruházásként épülő zalaeger­szegi hütöház alapozási mun­káit. — Nagyszabású emlékün­nepséget rendeztek tegnap Egyházashetyén, Berzsenyi Dániel születésének 200. év­fordulója alkalmából. — Tegnap Putnokon. az I. számú Általános Iskolában felavatták. Borsod megye szá­zadik iskolai könyvtárát, . Béke «5« bagatsas Hőnap Nagygyűlés Budapesten és Kunhegyesen Á béke és barátság hónap budapesti eseménye volt az a békenagygyűlés, amelyet tegnap a Keleti pályaudvar utascsarnokában tartottak. Ekkor nyitották meg a . Bé­ke 31 éve” című fotódoku­mentációs kiállítást. Az Or­szágos Béketanács és a MÁV közös politikai rendezvé­nyén jelen volt Rödönyi Ká­roly közlekedés- és posta­ügyi miniszter. Ünnepi be­szédet mondott Urbán Lajos miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója. A budapesti békenagygyűlésről ország­járó kőrútjára indították a szabad életünket, szocialista építőmunkánk 31 esztende­jének eredményeit, a ma­gyar békemozgalom munká­ját, nemzetközi kapcsolatait bemutató fotókiállítást. A gazdag anyag két vasúti ko­csit tölt meg, s a béke és ba­rátság hónapban megtekint­hetik Szolnokon, Debrecen­ben, Miskolcon, Szegeden, Pécsett• Balatonfüreden, Szombathelyen és Győrött. Kedves vendégeket fogad­hatott tegnap délelőtt Szol­nokon Oláh János, a HNF megyei titkára. Megyénkbe érkezett a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza igazga­tóhelyettese, Anatolij Jefi- movics Bormotov- Rövid szolnoki tartózkodás után a vendégek Kunhegyesre in­dultak, ahol először Rácz Ferenc, a nagyközségi tanács elnöke bemutatta a több mint 10 ezer lakosú telepü­lést: többek között az ipari üzemeket, beszélt a 150 szo­cialista brigádról, a lakosság társadalmi munkájáról, s ezek eredményeként a nagy­községnek a 31 békés év alatt elért dinamikus fejlő- ' déséről. Ezután A. J. Bormotov Lengyel Zoltán elnök kalau­zolásával megtekintette a csaknem 15 ezer hektáron gazdálkodó kunhegyesi Kunság Népe Tsz-t. Este bé­kenagygyűlést rendeztek a szövetkezetben. Gyűjtő Im­rének, az MSZMP nagyköz­ségi bizottsága titkárának bevezetője után Anatolij Je- fimovics Bormotov mondott ünnepi beszédet, megnyitva ezzel a béke- és barátsági hónap megyei rendezvényso­rozatát. Beszéde első részé­ben a szovjet nép hősies harcáról, a fasizmus felett aratott győzelméről beszélt Történelmi visszapillantása után az SZKP békeprogram­jának jelentőségét méltatta* majd a szocialista országok közötti gazdasági, politikai, kulturális és tudományos együttműködés gazdagodásá­ról. barátságunk meg bon t- hatatlanságáról beszélt. A békenagygyűlésen töb­bén felszólaltak, egyebek között Lippai László, a Kun­ság Népe Tsz elnökhelyette­se. aki a Magyar—Szovjet Baráti Társaság munkáját elemezte. Új szarvasmarha-tenyésztési rendszerek Szelektív fejlesztési politika Dr. Románt Pál sajtótájékoztatója a Parlamentben Tegnap a Parlamentben dr. Romany Pál mezőgazdasági ók élelmezésügyi miniszter a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar, az erdészet és a faipar fejlesztésének időszerű kérdé­seiről tájékoztatta az újságírókat. A miniszter elmondotta, bogy az V. ötéves terv elő­irányzata szerint a mező­gazdasági termelés évente átlagosan 3,4 százalékkal, az élelmiszeripari termelés pe­dig 5,2 százalékkal növek­szik. A terv valóra váltásá­hoz hatékony, a lehetősége­ket minél teljesebben ki­használó gazdálkodásra van szükség. Különösen fontos, hogy a következő évekre elő­irányzott szelektív fejleszté­si politika megvalósuljon; a pénzügyi forrásokat és a ki­vitelezői kapacitást úgy kell koncentrálni, hogy .azok a legfontosabb fejlesztési cé­lok, elérését segítsék. Az élelmiszeripari fejlesz­tés a tervidőszakban rekon­strukciós jellegű lesz. IJj üzemeket főleg az exportér­dekeltségű iparágakban lé­tesítenek; felépítik a gyulai és a bajai húskombinátot, a zalaegerszegi hűtőházat és a martfűi növényolaj gyárat. A miniszter részletesen fog­lalkozott a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés legfontosabb feladataivá#,' azokkal, amelyeket az elmúlt években csak részben sike­rült megoldani és emiatt helyenként nehézségeket okozott a megfelelő színvo­nalú lakossági ellátás biz­tosítása. A kiemelt termelé­si programok közül a szarvasmarha-tenyésztés stagnálása okozza a legtöbb gondot. Az ágazat fejleszté­sére a MÉM intézkedési ter­vet dolgozott ki, ebben rész­letesen meghatározta a ten­nivalókat Egyebek között azt, hogy új termelési rend­szereket alakítanak ki . és fokozatosan javítanak a . tar­tási-takarmányozási körül­ményeken. Az első HNF -küldöttértekezlet a megyében Megválasztották Terökszeitmikliseo a városi aépfrontbizottságot Tegnap a törökszentmikló- siak értekezletével megkez­dődtek a megyében a HNF- bizottságokat újraválasztó küldöttgyűlések. A város mű­velődési otthonának nagyter­mében rendezett nagyszabá­sú fórum elnökségében he­lyet foglalt Vad András, a városi pártbizottság első tit­kára, Fehér Miklós, a váro­si tanács elnöke és Oláh Já­nos, a HNF megyei titkára. Részvevői pedig a korábbi­akban megtartott városi körzeti népfrontgyűlések vá­lasztotta képviselők voltak. A zsúfolásig megtelt nagy­terem hallgatóságának Gaál Géza, a HNF városi bizottság titkára számolt be az elmúlt négy esztendő népfront mun­kájáról. Szólt a városi bi­zottság megválasztása (1972. február) óta történt szerve­zeti változásokról: az 1974- ben alakult körzeti, külterü­leti és munkabizottságok te­vékenységéről, amelyre az első esztendőkben még az útkeresés, az alkalomszerű­ség volt a jellemző. Minden­esetre életre hívásukkal bő­vült a népfront hatóköre; javult a kölcsönös informá­ciócsere. Az alig két esz­tendeje alakult bizottságok nagy segítséget nyújtottak a város vezetőivel, ország- gyűlési képviselőivel rende­zett találkozók megszerve­zéséhez, a tanácstagi válasz­tások, majd beszámolók le­bonyolításához. Egyszóval már a kezdeti eredmények is igen biztatóak. A városi népfronttitkár el­mondta, hogy a városi nép­frontbizottság 1972-ben — nem sokkal a megválasztása után — együttműködési megállapodást kötött a váro­si tanáccsal. Céljuk az volt, hogy kölcsönösen segítsék egymás munkáját. A nép­front-aktivisták a városért végzett társadalmi munkák kezdeményezőjeként és szer­vezőjeként vívták ki első­sorban a tanács elismerését. Az elmúlt négy esztendőben több mint 21 ezer török­szentmiklósi lakos 24 millió forint, értékű társadalmi munkát végzett. így bővül­hetett a város vízhálózata, a bölcsődék» az óvodák szánta» így efköszülhetiSÄ Í0 új ál­talános iskolai tanterem és sorolhatnánk még. A múlt értékelése után a közeljövő feladatairól . szólt a városi népfrontbizotbság titkára, elsősorbán a XI. kongresszus határozatainak végrehajtására és az V. öt­éves tervben megfogalmazott helyi célkitűzések megvaló­sítására utalt. S mindazt, amit a vitában részt vevő 11 felszólaló a népfrontmunka, a közéleti demokrácia további fejlesz­tése, a város gazdagodása,' szépítése érdekében java­solt, a tegnapi értekezleten megválasztott 61 tagú váró-, si bizottság és a 15 tagú el- 1 nökség — élén dr. Farkas i István elnökkel és Gaál Gé-| za titkárral — irányításával f igyekeznek majd valóra vál-f tani. A sok jó ötletet és ja-1 vaslatot pedig az a 22 kül­dött továbbítja majd, akiket tegnap a törökszentmikló- siak megválasztottak. Ok képviselik majd a város la­kóit a Hasí-íias Népfront júniusban megrendezendő; megyei küidöttértekez^lég. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom