Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-22 / 120. szám

1976. május 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP V Kosárlabda Karcagi rangadó a megyei bajnokságban NB m. női: Törökszentmik­lósi BSE—Szarvasi Főiskola II. 43:36. Az első félidőben felvált­va estek a kosarak, egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni. A második játék­részben a miklósi lányok el­húztak és előnyüket végig tar­tani tudták. Legjobb dobóK: Zsemlye (11), Zsarnak, Farkas, Szép (6—6). Kiskunfélegyháza—Törökszent-i miklós 61:42. Az első félidőben vezettek a miklósiak. fordulás után a hazaiak felülkerekedtek és biztosan nyertek. Ld.: Zsar- nai (14), Zsemlye (14). Megyei bajnokság, férfi: Kar­cagi Gimnázium—Karcagi Szak- középiskola 81:67. A gimnazis­ták már az első félidőben 15 pontos előnyt szereztek, s ezt a különbséget végig tartani tud­ták. Ld.: Suba (30). Kovács K. (22), Dajka (15), ül. Tóth (32), Nagy L. (18). Törökszentmiklós—Sz. Olajbá­nyász II. 58:53. Az első félidőt 30:20 arányban a bányász nyer­te. A második játékrészben a szolnokiak két játékosa kipon­tozódott, s ez- döntőnek bizo­nyult. Ld.: Molnár (21). Soós (1.7), Balogh (12), ill. Erős (18), Petényi (15), Endrész, Zádorl (8-8). Lehel SC—Karcagi MGSZ. 82:71. A jászberényiek jó játékkal, megérdemelten nyertek. Ld.: Sass (20), Koczka (16). Boros (15) , ill. Tóth I. (24), Tóth Z. (16) , Nagy (13). Női: Karcagi Gimnázium— Szolnoki MÁV II. 46:38. A kar­cagiak már az első félidőben biztosították győzelmüket. Ld.: Réz (17), Ungvári (14). ill. Kli- mó (12), Szegedi (9). Szolnoki MTE II.—Törökszent­miklósi Gimnázium 59:53. A rendes játékidő 51:51-es döntet­lennel zárult, a miklósiak legjobbja a hosszabbítással ki­pontozódott. Ld.: Mohácsi (22), Szabados (18), ill. Bozsó (21), Hangyái (8). Szolnoki MÁV II.—Jászberényi Tanítóképző 54:35. A vendég szolnokiak végig vezetve győz­tek. Ld.: Varga (16), Szegedi (14). Kovács (10), ill. Túri (10), Tüzek, Teleki (8—8)'. Szolnoki MTE II.—Karcagi Gimnázium 46:39. A vendég szolnokiaknak , nem - okozott kü­lönösebb erőfeszítést a találkozó megnyerése. Ld.: Gyenge (26). Röplabda NBllll Dobogós remények öt forduló van még hát­ra a röplabda NB II tavaszi idényéből, s megyénk két férfi együttese a TITÁSZ és a Vegyiművek eddig dere­kasan helytállt. Az újonc Vegyiművek egyszer, a TI­TÁSZ kétszer szenvedett ve­reséget az eddig lezajlott nyolc forduló során. A hét végén az elektromosok az Űzd együttesét fogadják, s hazai pályán biztos esélyes­nek látszanak. A imái na­gyobb harc várható >a Vegyi­művek—DEAC összecsapá­son, ahol a táblázat második és harmadik helyezettje ta­lálkozik. (Mindkét csapat eddig egyetlen vereséget szenvedett el, Lantos Csaba csapatától, a MALÉV-tőlú) A tét: dobogós helyezés ■ a szezon végén. Solokmotor Pálya nélkül — de eredményesen Mint ismeretes, Szolnokon a Mátyás király úton meg­szűnt a salakmotoros-pálya, így az SZMTE versenyzői átmenetileg edzési lehetőség nélkül maradtak, a tréning- jeiket vendégként Debrecen­ben végezték. Szükség volt az alapos felkészülésre, hi­szen az idén a szakosztályt az a kitüntetés érte, hogy legjobbját, Mondi Józsefet meghívták a válogatott ke­retbe. Áprilisban már nye­regbe is szállt a válogatott színeiben, a csehszlovákiai Duna Kupa keretében, ahol 3. lett, s a magyar csapat legeredményesebb tagjának bizonyult. A szakosztály OB II-es bajnoki rajtára május 15-én került sor, s az öt csapattag közül valamennyi pontot szerzett. Kiemelkedett Mon­di József, aki úgy szerzett 3. helyezést, hogy az egyik fu­tamában balszerencsésen ki­csúszott a pályáról, egyéb­ként aligha veszélyeztethet­ték volna első helyezését. A megye salakmotor-sport életének nagy segítséget nyújt a Volán 7. Vállalata azzal, hogy biztosítja az uta­zási lehetőségeket, de a köz­lekedésiek tervezik az új motorospálya építését is, amelyik végleges otthont ad majd a többre hivatott sportágnak. A kép baloldalán Mondi József harcol a Miskolci Volán versenyzőivel a jobb he­lyezésért SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: A makrancos hölgy (Ybl Miklós bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: A fel­ső tízezer, Kert: Nászéjszaka a börtönben (14), Tallinn: Válás előtt (14), Tisza: A rendőrség csak áll és néz (14), Két pont között a legrövidebb görbe (du.) Szandaszőlős Terv: Robinson és a kannibálok. Jászberény Lehel: Vigyázat vadnyugat (50 százalé­kos felemelt helyáron). Kert: A veréb is madár (16). Kisújszál­lás Ady: Puha ágyak, kemény csaták (16, 20 százalékos fel­emelt helyáron), Uvegház (18, éjszakai előadás). Kunhegyes Szabadság: Sötét Torino (14), Közelharc férfiak és nők kö­zött (éjszakai előadás). Kun- szentmárton Körös: Joachim dobd a géDbe, Valerie (16. éj­szakai előadás). Mezőtúr Dózsa: Madárijesztő (16), Béke: Szerel­mem Moszkva, Szabadság: Vad- vízorszpg (du.), Szerelmi bűn­tény (14). Tiszafüred Tisza: Ve­ri jszkij negyed melódiái, Mac­beth (16, éjszakai előadás). Tö- rökszentmiklós Dózsa: Felejthe­tetlen dal, Alfredó, Alfredó (14 éjszakai előadás). Hunyadi: Nagyvárosi fények. Túrkeve Vö­rös Csillag: A négy muskétás. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismeretés, hírek. — 17.05: Szerkesztik a hallgatók — Kutas János zenés kívánság­műsora. — 18.00—18.30: Hétvégi kaleidoszkóp — az Alföldi kró­nika heti összefoglalója. Szer­kesztő : Dalocsa István. — A tartalomból: A nap hírei — A héten történt. — Amiről beszél­nek. — Programajánlat a hét­végére. — Sport. KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Három madrigál. — 9.04: írószobám. — 10.05: Barokk mu­zsika. — 10.52: Rádiószínház. Pa­lackposta. Lendvai György rádió­játéka. — 12.20: Zenei aynanyel- vünk. — 12.30: Magyarán szól­va. . . — 12.45: MelódiakoktéL — 13.05—13.30: Üj arcok az Aka­démián. — Közben: 13.30: Üj is­kola, új szemlélet. — 13.40: A Melódiákoktól folytatása. —14.05: A Szovjet Állami Trimitasz fú­vószenekar játszik. — 14.15: A francia történelem dalaiból. — 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 14.55: Üj Ze­nei Üjság. — 15.30: Suzi Quatro Billy Preston és a Pilot együt­tes felvételeiből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Üj lemezeinkből. — 18.40: Híres történetek — nagy egyéniségek. — 19.39: Fa­ragó Laura népdalokat énekel, Pártos Ilona hárfázik. — 19.55: Közvetítés a Magyarország— Franciaország válogatott labda­rúgó-mérkőzés I. félidejéről. — Közben: Kb. 20.50: Ajánlás fia- táloknak (ism.). — Kb. 20.55: A II. félidő közvetítése. — 21.34— 22.00: Gyulai Gál János: Ked­velt melódiák. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Szer­vánszky Endre műveiből. — 23.50: Schönberg: Béke száll a Földre. — 0.10: MelódiakoktéL PETŐFI: 8.05: DzsesszfelvételekbőL — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. — 9.15: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 9.33: Verbunkosok, katonadalok. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: Nat King Cole énekel. — 12.33: Renata Scotto és Luciano Pa­varotti énekel. — 13.05: Vitamű­sor. — 13.33: Rózsa Miklós: Bű­völet — szvit. — 14.00: Napra­forgó. — 15.00: Hét pofon. Rész­letek Gyulai Gál János—Romhá- nyi József zenés játékából. — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.33: Versek világa. — 15.50: Színes népi muzsika. — 16.33: ötórai tea. — 17.30: Közkívánatra! — 19.30: Pódiumon Judy Garland. — 19.15: Talabér Erzsébet és Te­keres Nándor nótákat énekel, Zsákai Piros László klarinéto- zik. — 20.33: Feltört ugar. Epi­zódok Mihail Solohov regényé­ből (ism.). — 21.34: Schubert: III. szimfónia. — 22.00: Nóták. — 22.33: A bagdadi borbély. Részletek Cornelius operájábóL — 23.10: Slágermúzeum. TELEVÍZIÓ 8.58: Tévétorna (ism.). (Színes!) — 9.05: Kuckó (ism.). — 9.35: Mindenki közlekedik (ism.). — 9.50: A harmadik határ (színes!). Tévéfilmsorozat. VHI/7. rész: Olimpia, olimpia,, olimpia Montreali reménységek Lakiné Tóth-Harsányi Katalin Tóth-Harsányw Borbála Nézem a Bakony Vegyész—Híradótech­nika NB I-es női kézilabda mérkőzést. Elsősorban a két Tóth—Harsányi érdekel a szimpatikus veszprémi csapatból. Az Oka érthető: ők azok, akik eljutnak Mont- realba. Kati úgy húz, .mintha egyedül viselné a vállán a magyar kézilabdasport valameny- myi gondját Bori szenved. Laurecz László edző az­zal bízta meg, hogy szélre húzódva nyújt­sa, véknyítsa a védőfalat, megkönnyítve ezzel a középsők dolgát. A leszűkített élettér szemmel láthatóan kevés számára. Ráadásul az egyik védő eléje áll — és néz, néz merően farkasszemet. Meg kell őrülni ebben a tétlenségben. Néhányszor középre keveredik, lövéssel próbálkozik — kevés sikerrel. Az eredmény, döntetlen. „Kevés ilyen sportolót láttam, aki eny- nyire egyéni játékos marad egy csapat­sportban” — írom fel a jegyzetfüzetbe. A beszélgetést ezzel a mondattal kezdjük a tisza- ligeti Touring Szálló tera­szán Tóth-Harsányi Borbá­lával. — Bizonyítani akarok, nem érthető ez? Elindult Debrecenből egy hosszúra nyúlt kislány, tíz évvel ez­előtt élvonalba került és he­lye lett a válogatottban is. Feledhetetlen évek a Ba­kony Vegyészben, némi rang a nemzetközi kézilabda élet­ben. És amikor minden olyan szép — VB előtt ál­lunk, a horizonton már fel­tűnik Montreal, ahol először _ lesz műsoron a női kézilab­da — jön egy autóbaleset. Két ember hal meg mellet­tem a kocsiban, én hátul ülök, így „csak” koponyaalapi tö­réssel és szálánkos kartörés­sel úszom meg az egészet. Az orvosok azt mondták, májusban kezdhetem el a mozgást. Én januárban már edzésbe álltam. Május van és bajnoki meccset játszom. Tudom, hogy én is hibás hatos mezőnyben Japánt és Kanadát mindenképp meg kell verni. Aztán ha a Szovjetunió, Románia, NDK- hármasból egyet elkapunk már miénk a bronzérem. Deli át alaposan helyben hagytuk mi már korábban mind a három csapatot... A végső döntés még hátra van. Május 26-án mondják ki: kik lesznek olt az olim­piai csapatban. Lakiné helye már biztos és Borbála is oklcal bizakodik. — Csak az olimpia... Csak Montrealon lennénk már túl. Ott leszek, érzem, hogy ott leszek — mondja Borbála. — Be szoktak jönni a jóslatai? — Legtöbbször igen. A karját tapogatja. — Sajog a törés helye. Időváltozás lesz. Az égen egyetlen felhő sincs, szikrázóan süt a nap. De néhány óra múlva kiadós zápor zúdul a Tiszaligetre. Falágyi Béla voltam abban, ami történt. Meg is büntettek érte ke­ményen. Kérdezném, közbevág: — Hadd mondjam el, amit még akarok. Nekem minde­nem a kézilabda. És ki akarok jutni az olimpiára. A jó játékom árán. Mert ér­zem, tudok annyit — és eb­ben mind biztosabb va­gyok — hogy nagy haszná­ra lehetek a csapatnak. A húga, Lakiné érkezik. A világbajnokságon a bronz­éremért vívott harcban a magyar válogatott erőssége volt. Arról kérdezném, mi­lyen érzéssel készül Mont- realra ? Válasz helyett ő is Boriról beszél. Meid Tóth- Harsányi Borbálát lehet di­csérni, bírálni, csak hallgat­ni nem lehet róla — Borira figyelnek az el­lenfelek. Itthon is, külföl­dön is. Egy védőt minden­képp leköt, ha ott van a pályán és ez az olimpián jól jönne a válogatottnak. Nem lesz kicsi a tét: a ESEMÉNYEK Tanács turistáknak A hét végén a Szolnoki MÁV két túrát is szervez. Az egyik út Szarvasra, az arborétumba vezet. A részt­vevők a szolnoki pályaud­varon találkoznak s a 10.33- kor induló vonattal kelnek útra. Bárki csatlakozhat hozzájuk, akinek kedve tá­mad a felüdítő kirándulás­hoz. A másik túra úticélja a Mátra lesz, ahol Ágasvár és Mátraszentistván környéké­vel ismerkedhetnek, meg a természetkedvelők. Tévutak (ism.). — 10.50: Születé­sünk titkai. X/8. rész: íme az emberi (ism.). — 11.45: Nyitott boríték (ism.). — 12.25: Letűnt kultúrák nyomában. Francia kul­túrtörténeti sorozat (színes!). — Xin/3. rész: Szalamisz (ism.).— 13.43: Mexikói kalandos út. Ma­gyarul beszélő amerikai film. — 15.00: Sarkvidéki nyár. Kanadai ismeretterjesztő filmsorozat. — XIII/3. rész: Látogatás az arany­láz városában. — 15.25: Hírek. — 15.30: Mindenki iskolája. Tanulni sohasem késő. — 16.05: Ki tud többet. . . Vetélkedő. I. rész. — 17.40: Reklámműsor. — 17.50: Pa­rabola. Jelenségek a világpoliti­kában. — 18.10: Hasznos mulat­ságok. X. Csatarendet tartani (ism.). — 18.35: Ki mit tanul? A Horizont Szerkesztőség műsora. — 19.00: Egymillió fontos hang­jegy (színes!). A Televízió köny- nyűzenei sorozata. — 19.15: Cica­vízió. — 19.30: Tv-hlradó. — 20.00: Magyarország—Franciaország (színes!) válogatott labdarúgó­mérkőzés. Közvetítés a Népsta­dionból. A szünetben: Időseb­bek is elkezdhetik. Tévétorna (színes!). — 21.50: A felügyelő. Magyarul beszélő NSZK bűnügvi filmsorozat. Halott nő az út mel­lett. — 22.50: Tv-híradó 2. — 23.00: Balettcipő. Fiatal magya­rok (színes!). — 23.50: A XVI. miskolci tévéfesztivál díjnyertes filmjeiből. BUKAREST: 13.30: Túrizmus, vadászat. — 13.50: Irodalmi. zenés műsor. — 14.25: Sportmagazin. — 15.25: Kulturális, művészeti kaleidosz­kóp. — 16.45: Képek Sri Lanká­ból. — 16.55: A tv klubja. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 19.00: TV enci­klopédia. — 19.50: A „Kojak” című folytatásos film. — 21.00: Zenés szórakoztató műsor. Atlétika: a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola KISZ-bizottsága, sportegye­sülete atlétikai szakosztálya „Kilián jubileumi Kupa” versenye, Szolnok MÁV­sporttelep, ünnepélyes meg­nyitó 13. Asztalitenisz: NB II. fér­fi: Lehel SC—Szolnok Víz- ügy-Dózsa, Jászberény hű­tőgépgyári sportcsarnok, 17. Kézilabda. NB I. női: Ba­kony Vegyész—Bp. Vasas, Szolnok tiszaligeti sportcsar­nok 18. NB I B férfi: Sz. Olajbányász—Ózdi Kohász, Szolnok, tiszaligeti stadion, 17. Megyei bajnokság férfi felnőtt, előlállók a pályavá­lasztók: Jászárokszállás— Kunhegyes, 16, Űjszász— Jászladóny, 17, Tiszapüspö- ki—Mezőtúri AFC, 17, BAR- NEVÁLL—Túrkeve, 17, Kun­szentmártoni TE—Tisza Ci­pő SE, 16, Zagyvarékas—Szó. Honvéd Kilián FSE, 16.30, Ifjúságiak: Tiszaföldvár— Székács DSK, 16, Jászárok- szálliás—Kunhegyes 15, Le­hel SC—Szó. Spartacus, 15, Üjszász—Jászladány, 16, Ti- szapüspöki—Mezőtúri AFC, 16, BARNEVÄLL—Túrkeve, 16, Kunszentmártoni TE— Tisza Cipő SE, 15, Zagvva- rékas—Sz. Olajbányász, 16.30. Kosárlabda. Megyei baj- nokásg női: Szó. MTE II.— Karagi Gimn. Szolnok, Köz­A Szolnok városi Kerékpáros Szakszövetség vasárnap rendezi a dél-területi országúti rövidtá­vú bajnokságot. Az egyenkénti indításos verseny a Szolnok— Jászalsószentgyörgv útvonalon zajlik. Táv felnőtteknek 50, ju­nioroknak 40, Ifjúságiaknak 30 kilométer. Az Állami Építőipari gazdasági Szakközépiskola, 16, Szó. MTE III.—Tisza- földvári Gimn. . Szolnok, Közgazdasági Szakiközépisko­la, 15, Férfi: Karcagi MGSZ—Törökszentmiklósi Gimn. Karcag, 16, Szolnoki Olajbányász II.—Karcagi Gimn. Szolnok, 17.15. Röplabda. NB II. férfi: Szolnoki TITÁSZ—Ózd-vi- déki Bányász, Szolnok, Ti- TÁSZ-pálya, 15. Tömegsport. Szolnok váro­si lakótelepi spartakiád, kis­pályás labdarúgás: I-es pá­lya, Kun Béla krt. 1, 16: Kassai út—Vosztok út, Il-es pálya Zagyva-part;- 15: Pletykafalu—Ady E. út 18, 16: MN 4427—Ady E. út 16, III- as pálya Vosztok út, 15: Alcsi—Ady E út 20, 16: Jó­zsef Attila telep—Üj telep, IV- es pálya, MÁV-sportte- lep 15: Bón-telep—Jósika út. Kinizsi sportnap, női, férfi kézilabdában, kispá­lyás labdarúgásban, nagypá­lyás labdarúgásban részt vesznek a megye területén lévő gabonafelvásárló és malomipari vállalat dolgozói. Törökszentmiklóson a váro­si sporttelepen 8 órától, 10 órától a törökszentmiklósi Hunyadi úti óvodások sport­napja, 16 órától Volán Ku­pa nagypályás labdarúgó mérkőzés. Vállalat Ady E. úti irodaház elől indul a mezőny 9 órakor. A baj­nokságon 8 szakosztály — Mis­kolci VSC, Szegedi Postás és Vasutas, Békéscsabai Előre, Deb­receni Vasutas és Sportiskola, valamint a Szolnoki Cukorgyár — versenyzői szállnak nyeregbe. Kerékpár Áz útvonal: Szolnok—Jászalsószenfgyörgy s

Next

/
Oldalképek
Tartalom