Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-21 / 119. szám

1976. május 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Diaksi „Csak" játszott az érmekért — Gyakran megkérdez­nek — barátnőim, iskolatár­saim — miért ezt a túlzot­tan komoly, nagy elmélyü­lést igénylő sportot válasz­tottam. Van olyan ismerő­söm is, aki kereken ki­mondja: félt, mert a játé­kos gyermekkortól fosztom meg magamat a sakk miatt. Néha bosszankodom, más­kor meg mosolygok az ilyen kérdésen. Mosolygok azon, hogy nem tudják: milyen nagyokat játszom, amikor sakkozom. Bakó Tünde valóban „csak” játszik ott is, ahol másoknak kezét a vezér fél­tése, vagy a futó fenyegeté­se szorítja görcsbe. És moso­lyog megkapó közvetlenség­gel, tizenötévesen, amikor az első bronzérem történetét mondja el, és akkor is, ami­kor idei -országos sikeréről kérdezem. A kezdő lépéseket édes­apjától „leste el”, első nagy versenye a véletlen műve volt. Tartalékként ugrott be és vett részt a kisdobosok városi sakkbajnokságán. Megnyerte, úgy került a megyei úttörő sakkbajnok­ságra, ahol bronzérmes lett. A siker szárnyakat adott. Megszerette a sakkot any- nyira, hogy minden figura egy-egy kedves játszótársa lett, a tábla pedig játszótér. Az első érmet követte a többi, sokáig csak bronz, azután ezüst, majd mind több, az első helyezést iga­zoló oklevél került a vitrin­be. Az idén a Lehel Vezér Gimnázium első osztályos tanulója, a megyei verseny győzteseként került az or­szágos középiskolai sakk csapatbajnokságra. Az erős mezőnyben 6 játszmából hatot nyert meg és első he­lyezéssel tért haza. Csapata a 7. lett. — Mint sakkozót a Lehel Vezér Gimnáziumban úgy fogadták, hogy oda már az általános iskolából érkezett a hírem. Én azonban tudtam. — első edzőm dr. Horgos! Ödön tanár úr tanított meg rá — hogy a sakknál is úgy van, mint másutt; amit ma tudunk, az holnlap már ke­vés. Ezért külön öröm szá­momra, hogy a gimnázium­ban is van lehetőség bőven a sakkozásra, a fejlődésre. Hogy meddig akarok sak­kozni? Mindaddig, amíg ez a nagyon szép, igen hasznos, elmélyült gondolkodást igénylő sport, gondtalan, szórakoztató játék lesz szá­momra. I. A. Úszóoktatás a tiszafüredi járásban Júliusban Tiszafüreden és Tiszaőrsön díjmentes úszó­tanfolyamot indítanak az általános iskolás gyerekek­nek. Mindkét helyen az úszásoktatásban jártas test­nevelő szakember fogja irá­nyítani a foglalkozásokat. A tanfolyam az általános is­kolák, a tanácsok és a KISZ- szervezetek közös szervezé­sében zajlik. Igaz, a járás­nak csak ezen a két tele­pülésén van strandfürdő, de remélhetőleg másutt is ha­marosan megtalálják a mód­ját a gyerekek úszóoktatásá­nak. Jó ötlet máris álcád: a kunmadaras! községi tanács „kiszuperált” autóbuszt újít- tat fel, amelyet többek kö­zött arra szeretnének hasz­nálni, hogy a közeli Berek­fürdőre szállítsa az iskoá- sokat. Sporthírek Labdarúgó toborzó A Szolnok városi Sportis­kola labdarúgó szakosztálya felvételt hirdet 1963,'65-ben született fiúk részére. A je­lentkezők május 27, 28-án 16 ólától, 29-én pedig 14 órától felvételi vizsgát tesz­nek az ifjúsági sporttelepen. (Mátyás király út 29/a.) Az érdéklődők sportfelszerelést vigyenek magukkal. Középiskolások bajnoksága Befejeződött a megyei kö­zépfokú tanintézetek serdü­lő labdarúgó-bajnoksága. Az utolsó forduló eredményei: Kenderesi MG. SZÍ—Szolno­ki 633. DSK 0:1, Szolnoki 605. DSK—Jászberényi 606. DSK 7:0, Kunhegyesj MG. SZÍ—Kenderesi MG. SZÍ 8:0, Kunhegyesi MG SZÍ—Szol­noki 633. DSK 1:3. Diákatléták Sikeresen szerepeltek a jászberényi Tanitóképzö Fő­iskola atlétái a hétvégi ver­senyeken. Gödöllőn, az egyetemi és főiskolai baj­nokságon Rátfai Zsuzsa má­sodik lett a 400 méteres fu­tásban. A főiskola atlétikai válogatottja vasárnap és hétfőn Kaposvárott állt rajthoz a Pedagógusképző Intézetek országos sportaki- ádján, a tanítóképzők és gyógypedagógiai főiskolák csoportjában. Eredményeik, nők: 100 m: 4. Csikós Éva 14,4 mp, távolugrás: 4. Lo­vas Ilona 429 cm, magasug­rás: 2. Lovas Ilona 145 cm, súlylökés: 4. Színes Ilona 872 cm, gerelyhajítás: 1. Csikós Éva 32,74 m, 4x100 m váltó: 3. női csapat. Fér­fi, 100 m: 3. Bognár Tamás 12.00 mp, 800 m: 1. Mucsi László 2.09,6 p, távolugrás: 2. Megyeri József 575 cm, magasugrás: 3. Mucsi László 175 cm, súlylökés: 2. Bognár Tamás 994 cm, 4x100 m vál­tó: 2. férfi csapat. SPORTTELEP-AVATÁS. A rákóczifalvi általános iskolában ünnepélyesen átadták az úttörőcsapat „születésnapi” ajándékát, a sporttelepet. A május 13-í pályaavatón zászlógyakorlatot mutattak be az óvodások, majd az általános iskolás tanulók tor­nabemutatója és váltóversenye következett. Délután a labdarúgók vették birtokuk­ba a pályát. Képünkön: Hajlik a »derék, repkednek a szalagok. Bemutatják a 4—5. osztályos tanulók Úttörő-olimpia Hegyei döntők atlétikában Az úttörőolimpia megyei döntőinek sorában ezúttal az atléták II. korcsoportos pajtásai küzdöttek a megyei bajnoki címért és a terüle­ti döntőbe való jutás jogá­ért. Győztesek, 60 m: Solti ' Katalin (Szolnak, Kassai u. Ál) 8,8 mp, ill. Kiss Tibor (Jászberény, Gyakorló Ál) 8,3 mp. Távolugrás: Takács Ildikó (Szelevény) 446 cm ill. Szabó László (Jószszentanó­rás) 445 cm. Magasugrás: Pákózdi Zsuzsanna (Szolnak Áchim u. Ál) 140 cm, ill. Debreceni Gábor (Jászbe­rény, Gyakorló Ál) 140 cm. Kislabdadobás: Bisján Éva (Jászfényszaru) 44,18 m, ill. André László (Jászárok- szállás, Köztársaság téri Ál) 67,82 m. Az I. korcsoportosok kö­zül a következők jutottak tovább a területi döntőre, 100 m: Barna Júlia (Szol­nok, Költői u Ál) 13,1 mo, ill. Radies Zoltán (Kisúj­szállás, Kossuth u. Ál) 12,7 mp. 1000 m: Sallai Pál (To- majmonostora) 2.55,8 p, 500 m: Tirnkó Gabriella (Szol­nok, Kassai u. Ál) 1.25,8 p. 4x100 m váltó: Szolnok, Köl­tői u. Ál. leánycsapat 56,1 mp, ill. Szolnak, Kassai u. Ál fiúcsapat 51 mp. Kislab­dadobás: Sipos Anikó (Szol­nok, Költői u. Ál) 51,6 m, ill. Kovács János (Jászszent- andrás. Járás-tanya) 67,80 m. Súly lökés: Répási Éva (Szolnok. Költői u. Ál) 9,95 m, ill. Győri László (Jász­apáti, Beloiannisz u. Ál) 12,61 m. Távolugrás: Dónké Ildikó (Jászszentandrás) 532 cm, ill. Groholy László (Szolnok, Ságvári u. Ál) 541 cm. Magasugrás: Kozák Ildikó (Szolnok, Költői u. Ál) 158 cm. ill. Weszelovszki Zsolt (Szolnok, Kassai u. Ál) 160 cm. Iránytűvel a Tiszaiigeiben Megrendezték a Tiszali- getben az úttörőolimpia tájékozódási futásának Szol­nok vártéi döntőjét. Ered­mények, leánycsapat: 1. Költői úti, 2. Beloiannisz úti, 3. Kassai úti Ál. Fiú: 1. Újvárosi, 2. Áchim úti, 3. Rákóczi úti Ál. Leány egyéni: 1. Szakái Mária, 2. Békés Zita, 3. Fodor Ma­riann, (mindhárom Költői úti Ál), 4. Szarnák Zsuzsa (Újvárosi Ál), 5. Pásztor Csilla (Beloiannisz úti Ál), Petneházi Regina (Rákóczi úti Ál). Fiú: 1. Pálinkás István (Rákóczi úti Ál), 2. Üjfalusi Sándor (Újvárosi Ál), Dancsi Bertalan (Új­városi Ál), 4. Káliói Péter (Áchim úti Ál), Majercsik Imre (Délibáb úti Ál), 6. Pusztai Mihály (Újvárosi úti Ál). A felslorolt pajtá­sak képviselik Szolnok szí­neit a megyei döntőn, Jász- apátin. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: A makrancos hölgy (MEZŐGÉP Vált. telthá­za). MOZI Szolnok Vörös Csillag: A fel­só tízezer. Kert: Nászéjszaka a börtönben (14), Tallinn: Válás előtt (14), Tisza: A rendőrség csak áü és néz (14). Két pont között a legrövidebb görbe (du.) Szandaszölös Terv: ‘ szünnap. Jászberény Lehel: Vigyázat vad­nyugat (50 százalékos felemelt helyáron). Kert: Mi van doki? Kisújszállás Ady: A négy mus­kétás újabb kalandjai. Amerikai éjszaka (filmbarátok műsora), kunhegyes Szabadság: Vörös Rekviem (14). Kunszentmárton Körös: Az 5. hatalom (14). Me­zőtúr Dózsa: Madárijesztő (16), Bélre: szünnap, szabadság: Vad- vlzország (du.). Szerelmi bűn­tény (14). Tiszafüred Tisza: Az Olsen banda nagy fogása. T8- rökszentmiklós Dózsa: Puha ágyak, kemény csaták (16. 20 százalékos felemelt helyáron). Hunyadi: Partizánok. Túrkeve Vörös Csillag: Felejthetetlen dal. ’ •’ H i 1 : 5g| M A WW 1 MŰSOR RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — Pár perc dzsessz. — 17.10: Bé­lyegzőóra — Keresztes Ágnes ri­portja. — Délutáni koktél. — Kulturális figyelő — Szerk.: Pál- réti Ágoston. Székely Mihály ooerafelvételeiből. — 18.00: Al­földi krónika. — 18.15: A nóta­kedvelőknek Vörös Sári énekeL — 18.28: Hírösszefoglaló, lap- és műsoreiőzete*. KOSSUTH: 8.30: Vízben gazdag ország — fogyatkozó vízkészletek. — 8.40: Zenekari muzsika. — 9.34: Vi­déki óvodások énekelnek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Jo­hannes R. Becher versei. —10.40: Bódy József énekel. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Zeneművek Petrarca-versek nyomán. —12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Nóta- csokor. csárdás muzsika. —14.14: Szovjet dalok a világűr meghó­dításáról. — 14.25: „Nyitni — Kisiskolások műsora. — 15.10: Felnőttek iskolapadban — n. rész. — 15.30: Régi híres éneke­sek műsorából. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Kis­pesti irodalmi séta. — 16.47: Fú­vósindulók. — 17.05: Csajkovsz- kij-művek. — 18.29: Népzeneked­velőknek. — 19.15: Világfizínház. Lüszisztraté. Arisztofanész ko­médiájának rádióváltozata. — 20.29: Üj dzsesszfelvételeinkbőh — 20.39: Katedra. — 21.04: A Rádió Lemezalbuma. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.57: Magyar előadók sanzonfelvéte­leiből. — 23.30: Erkel operáiból. PETŐIT: 8.05: Poór Péter énekel, a Stú­dió 11 játszik. — 8.33: Fekete Má­ria és Mozsár Imre nótákat éne­kel, Árpássy Sándor ctmbalmo- zik. — 9.08: A Chaco-kanyon tit­ka. — 9.33: Zurab Andzsaparidze énekel. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.50: Korszerű műveltség! — 12.00: Nem. nem, Nanette! Részletek Youmans ze­nés játékából. — 12.33: Az élő népdal. — 12.43: Walter Giese- klng zongorázik. — 12.33; Tava­sz! kirándulás. — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazin­ja. Zenei szerkesztő: Török Mária. Riporter: Petress István. A műsor telefonszáma: 33-11-71. Közben: — 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek. A Bachman Turner Overdrive felvételeiből. Szerkesztő: Komjáthy György. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsor- ismertetés. — 15.36: Könyvről — könyvért. Irodalmi rejtvény mű­sor tíz percben, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szeren­csi Mikes Kelemen könyvesbolt­jából. Játékvezető: Sediánszky János. — 15.46: Rivaldafényben. Szerkesztő: Török Mária. — 15.46: Chubby Checker felvéte­leiből. — 15.57: Eddy Peabody bendzsózik. — 16.00: Sheila éne­kel. — 16.19: Az Illés-együttes műsorából. — 16.30: Hírek. — 16.33: Amelita Galli-Curci éne­kel. — 16.44: Josef Hofmann zongorázik. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Hangszóró. Szer­kesztő : Sóskúti Mária és Pogány György. Műsorvezető: Pogány György. Telefon: 130-020. Hívható 16.00—18.00-lg. — 18.00: Harminc perc rock. — 18.33: Bach: 106. kantáta ..Actus Tra- gicus”. — 18.24: Kemény Klió és Boll a Tibor népdalokat énekel, Burka Sándor klarlné- tozik. — 19.39: „Csak a szépre emlékszem. . .” Zenés beszél­getés Nádas Bélával. — 21.30: Barátság slágerex­pressz. — 22.10: Massenet: Cid — Balettzene. — 22.33: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonsá­gai. — 22.57: Kamarazene. — 23.30: Déryné. Részletek Polgár Tibor—Kerekes János—Innocent Vincze Ernő—Endrődy Sándor filmzenéjéből. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 7.58: Tévétorna (ism.). (Színes!) —■ 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. 8.. oszt.). A kör kerü­lete és területe. — 8.30: Óvodá­sok filmműsora (ism.). — 13.05: Iskolatévé. Matematika (ism.). — 16.40: Irány az egyetem! Előké­szítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra. Szezám, nyílj ki! II. (Fel­készítés a szóbeli felvételi vizs­gákra!) — 17.23: Hírek. — 17.30: Komatálat hoztam. ■ Szovjet rö­vidfilm (színes!). — 17.45: Kuc­kó. — 18.15: öt perc meteoro­lógia. — 18.20: Mindenki közle­kedik. — 18.35: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Idősebbek is el­kezdhetik (színes!). Tévétorna. — 20.05: Aki csak egyszer is lát­ta a hegyeket. Dokumentumfilm (színes!). — 20.45: Ünnepi könyv­hét 1976. — 21.55: Családi kör. — Szülők, nevelők magazinja. — 22.45: Tv-híradó 3. — 22.55: A XVI. miskolci tévéfesztivál díj­nyertes filmjeiből. 2. MŰSOR: 20.00: Állat ábécé. Medvék (ism.). — 20.05: Bartók: A fá­ból faragott királyfi (színes!). Táncjáték (ism.). — 20.45: Le­tűnt kultúrák nyomában. Fran­cia kultúrtörténeti sorozat (szí­nes!). XIII'3. rész: Szalamisz. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Má­ria és a paragrafus. Magyarul beszélő NDK film II. rész. (18 éven felülieknek!). BUKAREST: 15.00: Iskolatévé. — 15.30: An­gol nyelvoktatás. — 17.55: A nö­vények és az állatok világa. — 18.20: A legkisebbeknek. —18.30: Iskolatévé. — 19.00: Tévé objek­tív. — 19.20: „Az ősök felhívá­sa'* című angol film, — 20.55: Könnyűzene. „A tulajdonos kcte'essége” Pályaépítők kerestetnek A közelmúltban lapunk hasábjain foglalkoztunk a szolnoki Mátyás király úti if­júsági sporttelep sorsával. A fiatalok számára épülő sta­dion egyelőre munkáskezek­re vár, akik a játéktereken, s az atlétikai futópályán az utolsó simítást elvégezzék. A napokban a városi tanács tiszaligeti üzemének KISZ- alapszervezete levelet küldött szerkesztőségünkbe. A fiata­lokhoz szóló felhívás így hangzik; ,,A tiszaligeti üzem KISZ- alapszervezete felhívással fordul Szolnok. város ifjúsá­gához: társadaítni munkával tegyük versenyzésre alkal­massá a Mátyás király úti sporttelepet. Üzemünk KISZ- tagjai W órát ajánlanak fel a pályarendezés céljára és vállalják a fiatalok irányítá­sát. építőanyaggal és szer­számmal történő ellátását. Kérünk minden iskolai, vál­lalati, üzemi KlSZ-szerveze- tet, hogy csatlakozzanak kez­deményezésünkhöz és együtt tegyük június 15-re, verseny­zésre alkalmassá a sporttele­pet. A jelentkezéseket a ti­szaligeti üzem KlSZ-alap- szervezetének titkáránál kell megtenni május 31-ig." Bogya Anna KISZ-titkár Kézilabda Szakmunkástanulók olimpiája Kunszeiitmártonban befe­jeződött a szakmunkástanu­lók megyei kézilabda olim­piája. Végeredmény, lányok: 1. Jászapáti MG. SZÍ, 2. Szol­noki 633. sz. ISZI, 3. Kun­szentmártoni 628 sz. ISZI. Fiúk: 1. Kunszentmártoni 628 sz. ISZI. 2. Szolnoki 605 sz. ISZI, 3. Kunhegyesi MG. SZÍ. KÖZÉPISKOLÁS BAJNOKSÁG Végétért a megyei közép­iskolai bajnokság. Végered­mény, leányok, „A”-csoport: 1. Túrk. Ványai G. 10 100:36 18 2. Tmiklós Székács 10 77:49 14 3. Martfűi 641. sz. 10 66:55 12 4. Mezőt. Teleki B. G. 10 72:68 8 5. Martfűi Cip SZÍ. 10 45:86 4 6. Tmiklós 604. sA 10 39:94 4 „B’*-C.soport 1. Jászapáti MG. SZÍ. 14 174:94 26 2. Jászapáti Gimn. 14 200:92 25 3. Szolnok Közgazd. 14 109:103 17 4. Szolnok Verseghy 14 118:109 16 5. Jászárokszáliás G. 14 91:75 13 6. Jb. 606. sz. ISZI 14 58:123 9 7. Jb. Lehel G. 14 88:132 6 8. Kunszm. 628. sz. 14 72:174 0 Fiú „A” csonort 1. 'Túrk. Ványai G. 10 243:90 20 2. Tmiklós Székács 10 174:117 16 3. Mezőt. 626. ISZI 10 116:126 8 4. Karcag 629. ISZI 10 97:159 8 5. Kunh. MG. ISZI 10 80:115 6 6. Mezőt. Dózsa SZÍ 10 78:181 2 ,,B’* csoport 1. Jb. Erősáramú SZÍ 9 115:57 17 2. Szolnok Verseghy 9 105:113 11 3. Tiszai. Hajnóczy 9 53:70 9 4. Kunsz. 628. ISZI 9 103:103 7 5. Jb. 606. sz. ISZI 9 90:123 6 Helyosztó mérkőzések, vég­eredmény, lányok: 1. Túrke­ve Ványai A. G. (Testnevelő: Túri Imre), 2. Jászapáti MG. SZÍ (T.: Burka Elemér), 3. Tm. Székács SZÍ (T.: Jávor László), 4. Jászapáti Gimn. (T.: Korsós Miklós). Fiúk: 1. Túrkeve Ványai A. Gimn. (T.: Túri Imre). 2. Jászberé­nyi Erősáramú SZÍ. (T.: Göncző Károly), 3. T.miklós Székács SZÍ (T.: Kovács Bá­la), 4. Szolnok Verseghy Gimn. (T.: Kátai Ferenc). Lejátszották az országos kézilabda-bajnokság területi döntőjét. Végeredmény, lá­nyok: 1. Mezőcsát Nógrádi S. Gimn. 10, 2. Hevesi Gimn. 8, 3. Túnkevei Ványai A. Gimn. 6 ponttal. Fiúk: 1. Túrkevei Ványai A. Gimn. 8. 2. Püs­pökladány 123 sz. ISZI 6, 3, Miskolc Í14. sz. ISZI 6 pont- taL A június 20—24-én Győr­ben rendezendő országos döntőbe az első két-két csa­pat jutott be. PAJTÁS KUPA A szolnoki városi úttörőel­nökség és a Szolnoki MTE kézilabda szakosztálya a ti­szaligeti spartkombinátban rendezte meg a kézilabda Pajtás Kupát a lánvok részé­re. A diszes vándorserleget egy évig a besenyszögi álta­lános iskola csapata birtokol­ja, 2. lett a szandaszőlősi, 3. a szolnoki Tallinn körzeti ál­talános iskola csapata. Sokk Hegyei női egyéni bajnokság Vasárnap Jászberényben ren­dezte a megyei sakk-szakszövet- ség a női egyéni bajnokságot. A többszörös bajnok Hamar Klára tanulmányi elfoglaltsága miatt nem indult, így a verseny teljesen nyílt lett. A megyei bajnoki elmet Hajdú Éva (Ken­deres) szerezte meg. 2. Makó Tünde. 3. Csákányné Fecske Éva. (mindkettő Lehel SC). 4. Ilonka Gabriella (Gyetvai Álta­lános Isk.). 5. Harsánvi Erzsé­bet (G06. Szakmunkáskéoző Int.), 6. Hamar Mariann (Gyetvai Ál­talános Isk.) A megyei csapatbajnokság legutóbbi fordulójában az első osztályúak mezőnyében az MTE biztos győzelmet aratott Kisúj­szálláson. s megerősítette vezető pozícióját. Eredmények: Túrkeve —Lehel SC I. 2.5:9,5, Kunhe­gyes—Karcag 1,5:10.5, Sz. MTE I.—Kisújszállás 9:3. elmaradt mérkőzés: Lehel SC I.—Tisza- íöldvár 9,5:2.5. Megyei másod- osztály: Tószeg—Sz. MTE n. 2.5:5.5. Jászapáti—Üjszász 5:3, Kenderes—Lehel SC II. 6:2, Jászladány—Tiszasüly 7:1, Ci­bakháza—Jánoshida 2:6. Kunma­daras—Jászárokszáliás 3:5, Olaj­bányász n.—Rákócziiéivá 3,5:

Next

/
Oldalképek
Tartalom