Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-19 / 117. szám

1976. május 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Vannak egészen furcsa dolgok Mit mondanak az MTE játékosok? A labdarúgásban vannak egészen furcsa dolgok. Ilyen volt a vasárnapi Szolnoki MTE—Budapesti Spartacus mérkőzés is. Nem az volt a szenzáció, hogy a Tiszaliget- ben maradt a két pont. — hiszen a találkozó esélyese a kieső-jelölt Spartacussal szemben az MTE volt — sokkal inkább az csigázta föl a szurkolók kedélyét, ahogy végül is a győzelem megszületett. A szövetkeze­tiek félidőben 3:0-ra vezet­tek, s ehhez Fekete két rit­kán látható potyagóllal já­rult hozzá. A szünetben ért­hetően megindult a találga­tás; a nézők magyarázni pró­bálták a váratlan eredmény okát. Bizony a bunda szó is gyakran elhangzott, ám ami­kor a tisztességtelenség vád­ját már-már rásütötték vol­na a piros-feketékre. — a második félidőben 5 gólt rúgtak, s itthon tartották a két bajnoki pontot. A hullámzó teljesítményre a játékosoktól és a szakve­zetőktől kértünk magyará­zatot. Íme a főszereplők vé­leménye. Kábák Sándor: — Már megfordultam hogy Fe­kete kidobhassa a labdát, amikor felemelt karú Spar­tacus játékosokkal találtam szemben magam. Az első félidőben a „nagy mellény” bosszulta meg magát. Lódi László: — Szünetben ' úgy jöttem be az öltözőbe, hogy abbahagyom a labdarú­gást... Fekete Gyula: — Ügy szégyelltem magam, hogyha van a közelben egy halászladik, azon evezek át, hogy senkivel ne találkoz­zam a Tisza-hídon. Ennyi­re még nem drukkoltam a csapatnak, mint a második félidőben, hogy nyerjen. En­gem az utóbbi öt évben nem cseréitek le azért, mert gyen­gén láttam el a feladatomat. Olyan gólokat kaptam, ami­lyeneket a kislányomnak ki kellett volna védeni .... Ntem értem... Porluanda János: — Könnyedén vettük a meccset, s ráadásul a potya­gólok tovább nil vélték a fe­jetlenséget. A második fél­időben úgy játszottunk, hogy ki merjünk menni az utcára. A játékosok valamennyien megegyeznek abban, hogy egy percig sem gondoltak ar­ra; a Spartacusnak reális nyerési esélye is lehet. Gé­léi József vezetetedző alapos szakmai elemzési? adott a 90 percről. — Ä Spartacus az elmúlt vasárnap a Kőér utcában szenvedett vereségiét a kiesé­si rangadón az Oroszlánytól. Óva intettem a fiúkat, hogy félvállról vegyék a kiesés remétől hajszolt. Sparit. Hiá­ba: álmos, lagymatag játé­kukkal felhozták a szövet­kezetieket. Feketére nem ha­ragszom. hiszen 32 mérkőzés közül 23-szor védett jól. A félidőben további bizalmam­ból biztosítottam, hiszen tu­dom, hogy becsületes ember. Ilyen gólokat Jiasin, Grosics és Banks is beszedett — hogy magamat ne is említ­sem. Szünet után már a be­csületükért harcoltak, s re­mélem sikerült a közönség­gel elhitetniük, hogy nem nyúltak tisztességtelen esz­közökhöz. Nekünk egyetlen erényünk a kikezdhetetlen állóképesség, a jó küzdő­szellem: ha ebben kerekedik felül az ellenfél, vesztettünk, s az első félidőben ez tör­tén t. — Pb — A palyö szelt SS Két szép győzelem idegenben A Szolnoki MÁV—Kalocsa mérkőzésen 70 percen át ke­veset láthattak a szurkolók a labdarúgás szépségeiből. A vasutasok átvették a ha­zaiak kapkodó stílusát: a védők előrevágott labdákkal igyekeztek támadásba dobni a csatárokat, s így kikap­csolták a középpályás sort. A hullámzó játéknak a ka­locsaiak egyenlítő gólja ve­tett véget. Attól kezdve a MÁV játéka tudatos elemek­re épült, és támadásaik lé­nyegesen veszélyesebbek voltak. Ennek köszönhetik a győzelmet, s azt, hogy kis szerencsével akár több gólt is szerezhettek volna. Az idei bajnokságban a 29. fordulóig a Lehel játékosai egyetlen idegenbeli győze­lemmel sem dicsekedhettek. Azóta háromszor is győzte­sen vonultak le a küzdőtér­ről. Ügy tűnik, a csapatban megváltozott a hangulat, ke­vesebb a szöveg a pályán, s az éles kritika helyett egy­mást biztatják, támogatják a fiúk. S ami különösen ör­vendetes: az NB I-et is meg­járt rutinos csatárok ezúttal teljes erőbedobással küzde­nek a sikerekért! Leh*l SC— Bp.MEZŐGÉP 13:12 Asztalitenisz NB II. férfi. A hűtőgépgyáriaknak 3:7-es állásról színvonalas mérkő­zésekkel sikerült megfordí­tani az eredményt. Győz: Záhonyi (4), Hájos (3), Reisz. Bene, Gyurkó 2—2. Röplabda NB II Szolnoki TITÁSZ—Pénz­ügyőr 3:0 (9, 3, 9) Budapest, v.: Molnár S. — Lukácsi. TITÁSZ: Mészáros, Somodi, Surányi M., Boros. Szabó Kiss. Csere: Pénzes, Cseresz­nyés. Edző: Jáger István. A 41 percig tartó mérkőzé­sen a fővárosiak nem kész­tették különösebb erőkifej­tésre a TITÁSZ-t. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A rivá­lis (14), Kert: A négy muskétás újabb kalandjai, Tallinn: A harminckilences dandár, Tisza: Szerelmi bűntény (14). Szanda- szölős Terv: szünnap. Jászbe­rény Lehel: Amerikai éjszaka (filmbarátok műsora), Kert: Mister Süket trükkjei. Kisújszál­lás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszent- márton Körös: szünnap. Mező­túr Dózsa: Két férfi a város­ban (14), Béke: szünnap. Sza­badság: Felejthetetlen dal. Ti­szafüred Tisza: szünnap. Törük- szentmiklós Dózsa: Zongora a levegőben, Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ A Néplap 21. heti totótippjei 1. Volán—Debrecen lx 2. Kossuth KFSE—Dorog 1x2 t 3. Nagykanizsa—Vasas Izzó 1 4. Bp. Spartacus—Budafok 1x2 5. FÖSPED—Szolnoki MTE x2 6. Szekszárd—Komió 1x2 7. Szegedi Dózsa—Szarvas 1x2 8. Kecsk. TE—Szegedi VSE 1 9. Táncsics SE—Siófok 1x2 10. Enying—BKV Előre 2 11. Győri Textiles—S. KSE 1x2 12. Dunakeszi—Vác x2 13. Répcelak—Fűzfő x2 Pótmérkőzések; 1, 1, 1. V* Gy. KOSSUTH: 8.30: Gondolatok filmekről. — 3.45: Zenés képeskönyv. — 9.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.15: Zenekari muzsika. — 10.05: „Nyitnikék” — Kisiskolások mű­sora. — 10.40: Beethoven: A-dúr szonáta. — 11.10: Márton és ba­rátai. Hidas Antal regénye foly­tatásokban — VT. rész. — 11.30: Osváth Júlia és Palló Imre éne­kel. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Látogatás kutatóinté­zetekben. — 13.40: Népdalkóru­sok. — -14.00: Ezeregy délután (ism.). — 14.°1: Két Vivaldi con­certo. — 13.10: ..Sajnálom, de... Megérti, ugye?” — 15.39: Kórus- nódium. — 16.00: A világgazda­ság hírei. — 16.10: Magvar szer­zők műveiből. — 16.51: Polkák. — 17.05: Hagyományok és új kö­zösségek. — 17.30: Közvetítés a Jugoszlávia labdarúgó utánpótlás ES visszavágó mérkőzés n. fél­Kézilabda Győzelmek nélküli forduló Jelenet az Ű. Dózsa—Olajbányász mérkőzésre Atlétika Walkó Éva és Kácsor József aranyjelvényes A hét végén Kecskeméten rendezték a területi serdülő „A”-kategóriás összetett, at­létikai bajnokságot. Walkó Éva és Kácsor József az erős mezőnyben aranyjelvényes eredményt ért el. 1961. lány egyéni: 1. Walkó Éva, Sz. Sportiskola 2305 p, (80 m gát 12,2 mp, magas 160 cm, súly 863, 300 m: 44,6 mp). Csapat: 1. Szolnoki Sí (Wal­kó, Forgó, Szült) 10 332 p. 1961. fiú csapat: 2. Szolnoki Sí (Törőcsik, Szudi, Csaj­bók) 1960. fiú: 4. Kácsor J. 2926 p. 1960. leány csapat: 3. Szolnoki SJ (Micskó, Kiss Tajti). Kosárlabda NB II Idegenben nyert az HTE Női: Szolnoki MTE—OSC 52:41 (23:19), Bp. v.: Bokodiné. Czii- ráné. Sz. MTE: Herczeg (4), Echbaucr (8), Toros (12), Sze­keres (15), Czitán (13). Csere: Szántó, ökrös. Edző: Balogh Gyula. Folytatta jó szereplését az MTE kosárlabda csapata. Ezúttal az NB II. keleti csoportjának él­mezőnyébe tartozó orvosegyete­mi együttes ellen győzött ide­genben. A piros-feketék rögtön a mérkőzés kezdetén megsze­rezték a vezetést és végig tart­va előnyüket biztosan nyertek. A szolnoki csapat játékát igen jó csapatmunka, fegyelmezett, harcos küzdőmodor jellemezte. Minden tekintetben jobbnak bi­zonyultak fővárosi ellenfelüknél. Az OSC legjobbja Lenczelbold (12) és Lajos (9) volt. Egri TK—Szolnoki MA V 87:56 (48:28). Eger, v.: Görgényi, Szász, Sz. MÁV: Palla, Kovács (8) , Németh (8), Horváth (5), Nádas (25). Csere: Klimó. Hor- váthné (2), Pólyák, Szilák, Pa­latínus (8). Edző: Horváth Já­nos. A megilletedötten kezdő szol­nokiakat a főiskolások az első percekben valósággal lerohan­ták. Ebben az időszakban a kék-fehérek még a legjobb helyzeteiket is kihagyták. Mire a vasutasok rendezték soraikat, addigra a hazaiak már 26 pon­tos előnyre tettek szert. A to­vábbiakban kiegyensúlyozott já­ték alakult ki. Ekkor a MÁV- lányolc méltó ellenfeleknek bi­zonyultak. Férfi: Egri Finommechanika— Sz. Olajbányász 85:64, (50:28). Eger, V.: Terjóki, Nagy. Olaj­bányász: Pál. Szabó (14). Mé­száros (14), Majzik (15). Kékesi (9) . Acsay (12). Csere: Majer- csik. Béres, Kovács, Farkas. Edző: Mészáros László. Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa: biztosan győ­zött a hazai csapat. Az Olajbá­nyász csak a második játék­részben volt egyenrangú ellen­fél. ESEMÉNYEK Kézilabda, NB I. B férfi: Szolnoki Olajbányász—Vár­palotai Bányász, Szolnok, ti- szailigeti stadion, 17. Közép­iskolai bajnokság területi döntője, Szolnok, tiszaligeti stadion, 9. idejéről. — 18.15: Bodnár György könyvszemléje. — 19.15: A Rádió­színház bemutatója. Palackposta. Lendvai György rádiójátéka. — 20.22: Chopin: Huszonnégy pre- lűd. — 21.05: Háttérbeszélgetés. — 21.34: Kis magyar néprajz. — 21.39: Lakatos Mihály népi zene­kara játszik, Zentai Anna nótá­kat énekel. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Bemutat­juk a Magyar Rádió és Televí­zió énekkarának Ú1 felvételeit. — 22.45: Milyennek látja a föld­rajztudomány a falvakat? — 23.00: Dunajevszkij operett- és filmzenéiből. — 0.10: Éji zene. SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.10: Két gyár között — II. rész — Kardos Ernő riportja. — Népdalcsárdások. — 17.25: Zenés autóstop — a stúdió közlekedési magazinja. Szerkesztő: ' Forró Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Ritmuskoktél. — 18.27: Híröszsefoglaló, lap- és műsor- előzetes. PETŐFI: 8.05: A színigazgató. Részletek Mozart daljátékából. — 8.33: Nép­dalok, ' néptáncok. — 9.33: Bácsi, kénem, hol lehet itt focizni? — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33: A Szabó-család. —12.00: Énekegyüttesek félórája. —12.33: Orff: Carmina borana. — 13.33: Kemény Egon: Játszótéren — gyermekszvit. — 14.00: Kettőn hatig.,, — 14.00; A Magyar Rá­NB I. B. férfi: Ű. Dózsa— Olajbányász 16:14 (6:8). Szolnok, 300 n. v.: Kocsis, Nagy, Olajbányász: Ludvigh — Cseh (2b Vasa N. (2), Da­lt vi, Ratkai (2), Kiss Szől- lősi (8), Vaas G., Varga, Ma- tuz, Nagy, Hajdú. A baj­nokság listavezetője ellen jól kezdett a szolnoki csa­pat. A kemény küzdelemben sokat szabáljT-alankodtak a vendégek, de emberhátrá- nycs helyzeteikben is jól védekeztek. A félidő végé­re az Olajbányász 3—4 gólos előnye kettőre csökkent. A fordulás után megváltozott a játék képe. A fővárosiak megszerezték a vezetést a sok hibával játszó hazaiak ellen. A szolnokiak még két alkalommal egyenlíteni tud­tak, de az utolsó 5 percben már elfáradtak. A végig jó iramú, izgalmas találkozón a rutinosabb csapat szerez­te meg a győzelmet. Az Olajbányász az első félidő­ben higgadtan, jól játszott, szünet után azonban már csak küzdeni tudásból nyúj­tottak ízelítőt. NB I. Női: Bakony Ve­gyész—fiira íli technika 12:12 (1:0). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 800 n. v.: Ambrus, Ruszina. Nagy küz­delmet hozott a találkozó. A fej-fej melletti mérkőzé­sen a befejezés előtt egy perccel büntetőt hibázott a Hiradótechnika. A vendégeit pontszerzése meglepetés. G.: Tóth — Haisányi 4, Laki­né 3, Budai 2, Illés, Siket- né, Beke, ill. Majorszky 7, Nagy 3, Magyar 2. A baj­nokságban a Balcony Ve- "••ész 10 pontjával a harma­dik helyen áll. NB II. Férfi: Szentes Ti- szaföldvár 17:17 (6:11). Szentes 100 n. Tiszaíöldvár: Nemes II., Nyeső (4), Aszta­los, Kovács I. (6), Bene, Szabados (3), Nemes I-, Ko­vács II., Vincze, Danko (4), Kugyeia. Az első félidőben a földváriak az elmúlt for­dulóhoz hasonló gyors, öt­letes támadásokat vezettek s keményen, fegyelmezetten védekeztek. Ennek köszön­hető az ötpontos vezetés. Szünet után több vitatható ítélet miatt megromlott a fe­gyelem. Reklamálásért ket­ten kispadra kerültek, ezt az előnyt kihasználva a szentesiek egy perccel a befejezés előtt 17:16-ra a maguk javára fordították a az eredményt. Egy táma­dásra volt már csak idő, s ebből megszületett az egyen­lítő* gól. A tiszaföldvári csa­pat közelebb állt a győze­lemhez. Az idegenben szer­zett egy pont így is értékes. NB II. Női: Kecskeméti TE—Szolnoki MTE 12:11 (6:4). Szolnok, Tiszaligeti stadion. A vendégek ered­dió népi zenekara játszik. Kozák Gábor József (Vezetésével. — 14.10: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót Dobránszky Zsuzsa Brahms-da- lokat énekel. Zongorán közre­működik: váradi Katalin. — 14.25: Orvosok a mikrofon előtt. — 14.36: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. Szer­kesztő: Boros Anikó. — 15.20: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: örökzöld dallamok. Szerkesztő: Benczés Magda. — 16.30: Hírek. — 16.33: Dalok az ifjúságról. — 16.46: Filmdalok. — 16.55: Reklám. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Diáktarisz­nya. Szerkesztő-műsorvezető: Oh gyár.! Csaba. —18.00: Vásárnyi­tás. — 18.10: Sanzonok Bágva András és Fényes Szabolcs szer­zeményeiből. — 18.33: Nótacso­kor. — 19.30: Tö'tsön egy órát kedvenceivel. — 20.33: F.z is. az is... — 22.33: Tánczene Varsó­ból. — 23.10: Népszerű zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.53: Iskolatévé. Német nvelv (közéoislc. I—II—III—IV. oszt.). A rózsáknál találkozunk. — 10.20: Tévétorna (ism.), (színes!). — 10.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.50: A kígyók háza. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi film. n. rész (ism.). — 12.00: Já­ték a betűkkel (ism.). — 17.33: Hírek. — 17.40: A sokarcú Ausztrália (színest). Osztrák do­ményesebb támadójátékuk- kal és jobb védekezésükkel végig tartották megszerzett előnyüket. Az MTE remek hajrát vágott ki, ám ez ke­vésnek bizonyult az egyen­lítéshez. A piros-feketék kö­zül elsősorban Magyamé já- téka emelkedett ki, aki 7 gólt szerzet' Negyei bajnokság A forduló mérkőzése a Túrkevei AFIT—Kunszent­mártoni TE férfi összecsa­pás volt, ahol nagy küzde­lemben csupán két góllal győztek a vendégjek. Mivel előző nap megnyerték a Zaayvarákas elleni, elma­radt találkozójukat is, az eggyel kevesebb mérkőzést játszó Tisza Cipőtől átvették a vezetést. Immár nem hat a meglepetés erejével, ha egy csapat kikap Kunhe­gyesen. Nos, a kunhegyesnek összecsapásának végeredmé­nye mégis annak számít. Biztosan győztek a bajnok­ság kezdetén még esélyes­nek tartott Lehel SC ellen, megerősítve ezzel helyüket az élcsoportban. A nőknél viszont hatalmas meglepe­tésre éppen a Lehel SC fosz­totta meg veretlenségétől a BARNEVÁLL-t. A megyei bajnokságban összesen hét­veretlen csapat maradt, eb­ből régien büszkélkedhet­nek 100 százalékos teljesít­ménnyel. A forduló eredményei, női felnőtt: Kunszerit mar­ton—Jászboldogházar" 14:11, Jászberényi Tanítóképző— Jászivány 12:16. Lehel SC— BARNE VALL 6:5, BARNE­VÁLL—Mezőtúri MAFC 14:5, Ifjúsági: Székács SE— Tiszafüred 11:3, Kunszent- márton—Jászboldogháza 16:7, SZMTE—Tisza Cipő SE 13:4, Üiszősz—Jászapáti 13:11, Lehel SC—BARNE- VÁLL 8:8, BAE NEVÁLL— Mezőtúri AFC 9:7, Férfi fel­nőtt: Jászladány—Zagyvaré- kas 26:18. Sz. Honvéd Gyu­kumentumfilm. — 18.20: Cleo Lair.e műsora. Zenés angol film. — 18.40: Mártélyi Tisza-táj (szí­nes!). IsmcreUerjesztő film. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: A Közönségszolgálat táj ékoztatój a. — 19.15: Esti mese (színes!). — 19.30: Tv-liíradó. — 20.00: Idő­sebbek 1s elkezdhetik. Tévéto-na (színes!). — 20.05: A királyasz- szony lovagja. Magvarul beszélő francia film. — 21.50: Nemzet­közi stúdió. IO!enc hónappal Hel­sinki után. Vita az európai biz­tonság és együttműködés kér­déséről. — 22.40: Tv-híradó 3. — 22.50: A XVI. miskolci tévé- fesztivál díjnyertes filmjeiből. 2. MŰSOR: 20.00: A rózsaszín párduc ka­landjai. Amerikai rajzfilmsoro­zat. XHI/12. rész: Holdkór hold­kor. — 20.05: Századunk. A szá­zad tanúja. Dokumentumműsor­sorozat XX f. rész (ism.). — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: A napsugár nyomában. Ismeretter­jesztő filmsorozat (színes!). — XIII;3. rész: A koraliszigetek élő­világa (ism.). — 21.45: Reklám- műsor (A fővárosi mozik mű­sorából). — 21.50: Mária és a paragrafus. Magyarul beszélő NDK tévéfilm I. (13 éven felü­lieknek!). BUKAREST: 15.00: Iskolatávé. — 15.30: Orpsz nyelvoktatás. — 16.05: Szabad időre ajánljuk. — 16.20: A volánnál. Autóvezetőknek. — 16.30: Képzőművészet. — 16.50: Zenés műsor. — 17.20: Tudomá­nyos világ. — 18.20: A legki­sebbeknek. — 18.30: TV-hí-adő. — 19.00: Gazdasági tévé újság. — 19.30: „Az álarcos” című gö­rög film. a hegyes—Lehel SC 31:27, Túrkevei AFIT—Kunszent- márton 21:23, Mezőtúri AFC—BARNEVÁLL 25:13, H. Kilián FSE—Tiszapüspö- ikl 36:19. Kunszentmártson— Zagyvarékas 39:10. Ifjúsági: Jászladány—Zagyvarékas 16:9, Sz. Spartacus—Új szász 16:16. Kunhegyes—Lehel SC 15:20, Székács SE—Jász- ároksráJlás 23:14, Tisza Ci­pő SE—Tiszaíöldvár 14:28, T úrksvei AFIT—Kunszent- márton 30:5, Mezőtúri AFC—BARNEVÁLL 20:21, Sz. Olajbányász—Tiszapüs- pöki 24:3, Tiszaföldvár— Zagyvarélots elmaradt, Tö­rökszentmiklósi BSE—Tisza- püspöki 15:17. A bajnokság állása Női felnőtt: 1. Tiszafüred 5 4 1 — 49-32 9 2. Jászboldogh. 3. BARN. 6 4 — 2 W-4t 8 3 3 1 1 43-28 7 4. Kunszent. 4 3 — 1 65-12 6 5. Jászivány 4 2 — 2 39-37 4 6. Lehel SC 5 Z " 3 26-11 4 7. Sz. MTE II. 4 1 — 3 41-44 2 8. Jb. Tanítók, 4 1 — 3 31-36 2 9. Mezőt. AFC 5 — 5 23-73 0 Férfi felnőtt 1. Kunszent. 7 6 1 — 13 2. Ti.iza C. SE 6 6 — ^TL2 3. H. lül. FSE 7 5 2 — 12 4. Mezőt. AFC f 6 — 1 12 5. Kunhegyes 7 5 V i n 6. T. AFIT 7 4 1 2 9 7. Lehel SC 7 3 — 4 6 8. Tiszapüsp. 7 3 — 4 6 9. Ujszász 7 2 1 4 5 10. Sz. H. Gy. SE 7 1 — 6 2 11. Z.-rékas 6 1 — 5 2 12. J.-szállás 7 1 — 6 2 13. Jászladány 7 2 — 5 1 xxx 14. T.-m. BSE 7 — 7 -3 xxx Középiskolások területi döntője Vasárnap megkezdődött a a szolnoki tiszaligeti sport­telepen a középiskolai kézi­labda-bajnokság területi döntője. A négynapos tornán hat megye és Budapest III. kerületének leány és fiú bajnokcsapatai csapnak ösz- sze. A negyedik forduló után a lányoknál a sorrend: 1. Mezőcsáti Nógrádi S. Gim­názium 8. 2. Hevesi Gimn. 8. 3. Püspökladányi Karacs F. Gimn.. 4, 4. Túrkevei Vá­nyai A. Gimn. 4, 5. Balassa­gyarmati Szakmunkásképző Int. 0, 6. Budapesti 6. sz. SZÍ. 0 ponttal. Fiú: 1. Túr­kevei Ványai A. Gimn. 6, 2. Miskolci 114. sz. SZÍ 6. 3. Salgótarjáni Gépipari SZÍ 5, 4. Püspökladányi 123. sz. SZÍ. 4. 5, Gyöngyösi Berze N. J. Gimn. 3, 6. Budapesti Budai Nagy A. Gimn. 0 ponttal. A döntő ma délelőtt ér véget, az eredményhir­detésre 12 órakor kerül sor. Megyei négytusa verseny Szombaton második alka­lommal rendezték meg a homoki Gyógypedagógiai Intézetben a kisegítő isko­lai tanulók megyei négytu­sa versenyét. A lányok kö­zül az első helyezést a szol­noki Kisegítő Iskola négy- tusa csapata, fiúknál a ho­moki Kisegítő- és Foglal­koztató Iskola csapata sze­rezte meg. Mindkét csapat továbbjutott a júniusban Budapesten megrendezésre kerülő országos sportver­senyre. t \

Next

/
Oldalképek
Tartalom