Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

B SZOLNOK MEGYEI N ÉTLAP 1976. április 4. Rákóczi nyomában... Csatajelcuct (Egykorú metszet a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből) Inajóón A mai Szolnok JSáíMjj. megye nagyobb részét- az 1700-as években a szabad jogállású Hármas Ke­rület jászsági és nagykunsági területei alkották. Közvetle­nül a Rákóczi szabadságharc kirobbanását megelőző esz­tendőben azonban az állandó pénzhiánnyal küszködő kincstár ézt a katonai szol­gáltatásai fejében mindig is területi szabadságot élvező részt . elzálogosította a Német Lovagrendnek, s ezzel ' jog- íosztott állapotba süllyesztet­te az egész lakosságot. Ter­mészetes,. hát, hogy amikor híre jött. a .fejedelem zászló- bontásának. elveszett jogai visszaszerzése reményében a Jászság és a Nagykunság né­pe azonnal csatlakozott a szabadságharchoz. A Jászság, amely. J'á .török , hódoltságot ÍS‘ viszonyla^As 'éhségben élte' túl, tóáesorbah a szabadság- harc katonáinak éléstára volt Itt a folyamatos terme- . lés, illetve jelentős állatál­lomány mutatható , ki. Erre vonatkoznak nemcsak a fe­jedelem. de vezéreinek Böty- tyán János. Károlyi Sándor, Sőtér Tamás leiratai, ren­delkezései is. 1704 augusztu­sában Károlyi Sándor a tú­rái táborból intézi felszólítá­sát a jászsági lakosokhoz. „...az- egész nemez helyek­ben, valamennyi Kenyérnek készítését reménlhetik, éjjel nappal készíc?ék és az. hely­ségek lovas kocsikon vala­merre az hadnak, s magam­nak híremet hallyák, után- nunk szállítani cl ne mu­lassák...* A jászok a szabadságharc második félétől az' egyre is­métlődő hasonló kéréseket, ha nem is., nagy lelkesedés­sel, die általában teljesíitettak. A fejedelem illetve megbí­zottai által a jász közsé­geikhez juttatott felszólítá­sokból sejthetjük, milyen je­lentőséget tulajdonított a szabadságharc vezérkara az élelmezés zavartalanságának. A fennmaradt iratokból ki­tűnik, hogy egyj ízben „Jász Berényi lakosok húsbúi ero- gáltak mását kettőt, fontokat harmiczat, kenyeret pedig százat.” Más alkalommal ugyancsak egy nyugta jelzi, hogy ismét tersnészetbeniek- kel segített a Jászság. 1592 font húson kívül a „nemes regimentek szükségire ad- ministráltak numero 350, hát- rom száz ötven kenyeret.” Ha mindehhez hozzászámít­juk, hogy csupán egy etlen had­testnek, az Esze Tamás ez­redének ellátására fejenként 4 napi egy font hús és napi két font kenyér (egy font öt­venhat deka) volt szükséges, azonnal világossá válik, hogy egy olyan, viszonylag épség­ben megmaradt és gazdái-, kodásra képes területnek, mint amilyen ebben az idő-’ beat a Jászság volt, elsősor­ban nem a katona-állítás és a fegyveres harcokban való részvétel, hanem a katona­ság ellátása volt a legfon­tosabb feladata. Ennek za­vartalanságát szolgálták — inkább csak elvben, mint a gyakorlatban — á jász telepü­léseknek adott különféle véd­levelek. Olyanok, mint ami­lyen a jászberényiek számá­ra 1703 januárjában kelt a fejedelem tokaji táborában. „Mi Fejedelem Felső Va­dászi Rákóczi Ferenc, Ne­mes Sáros Vármegyének örö­kös Fő-Ispánnya. Adgyuk tudtáira mindeneknek akik­nek illik,:, ezen Pecsétes Protectionalis Levelünk ál­tal hűségünk alatt levő mind Lovas s mind Gyalog Tisz­teinknek úgy hadainknak ,'mind közönségesen, mind pe­dig Személy szerint paran- tsollyuk, se Személyekben háborgatni, sem Falun me­zőn levő javaikban akar mi nevel nevezendő Jószágok­ban, sokkal inkáb Templom s kerítésen belül, Templo­mokban s Scolákban kárt tenni, s fel-verni fel-veretni, 7 se crfidgoK Tiszteletűt frheg-ne próbályák, se pedig dirécti- ojok diát váló hadaiknak el­követni meg-ne meréázeíyék, Tiszteiknek is meg ne en- gedgyék.” De hát műt számított ak­kor a fegyverek védelme nélkül, vagy éppen a több­ségben levő fegyverek elle­nében egy — mégha — fe­jedelmi- pecséttel is ellátott okirat? Bizony nem sokat. Egy korabeli feljegyzés kissé mulatságos történeten keresz­tül világítja meg, mennyire ki voltaic szolgáltatva akko­riban. a lakosok a fegyver- viselck kényének, kedvének. 1707-ből egy rác betöréskor a jászberényi Ferences rend egyik pátere, Lukács - atya meggondolatlanul egy bom­bát robbantott fel, ami a várost kifosztó és a városból már eltávozott rác katonákat visszafordulásra késztette, mert azt gondolták, hogy a kurucok érkeztek a városba. S jóllehet a leírás szerint csak az alaposan megvert és egy feneketlennek vélt tóba hajított Lukács atya volt az esat kárvallottja, a valóság­ban azonban könnyen - el le­het képzelni, mit jelentett a fosztogatást éppen csak át­vészelt lakosok számára a rettegett katonák visszaté­résié. Más esetben a rácok jász- ladányi fosztogatását meg­állíthatták volna Sőtér Ta­más kurucai, de mit tehettek a szegény jászok, ha akkor meg a természet esküdött el­lenük. „...tellyes igyekezet­tel azon voltunk, miképpen által mehetvén az ellenség után sietséggel nyomultunk, ...de az meleg szelek any- nyira megvesztegették a Ti­sza jegét, hogy csak edgy pálczával is sok helyen ál­tal lehetett ütni, holottis le­hetetlenség lévén által men­ni...” s így hiába álltak ál- lig felfegyverkezve, nem te­hettek mást, mint a „Jász Ladányi lakosokon történt szomorú oausát bánattal ér­ték.” Fegyvereseik még a szabadságh a re megindul á sa - kor beálltak a fejdelem se­regébe, mégis a gyakran kö­zelükben, Gyöngyösön, Tú­rán. táborozó kuruc csapatok .élelmiszer ellátása mellett fegyveres akciókra is több alkatommal kaptak paran­csot. így a zászlóbontás ide­jén a fejedelem szólította fel az „egész Jászság felső, s kö­zép, s alsó minden fegyvert fogó s fogható Rendét” a németek és rácok elleni küz­delemre. 1706-ban pedig Ber­csényi rendeli Jászberényhez fegyveres szolgálatra a la­kosságot. Á viszonylag sok Rákóczi korabeli irat bizonyítja, hogy a terület meglehetősen fon­tos szerepet játszott a sza­badságharc idején. Intézke­dés intézkedést, követett, egy­másután születtek, az iratok, felhívások s mögöttük ko­moly tettek, jelentős erőfe­szítések voltak. A harcok, rajtaütések ellenére viszony­lag kitaposott mederben ha­ladt az élet, teltek a mun­kás, a seregek .számára nass gyón sok •értéket produkáló hétköznapok, melyek' ,sorát hol egy Bottyán, tábornok aláírásával érkezeit. a szarvasmarhák legeltetését bárhol megengedő leirat, hol egy túlkapásokat, vagy sar- colástt panaszoló irat jelzi.. Melyek egyébként a folya­matos élet. és működő köz- igazgatás bizonyítékai is. Ugyanúgy, mint néhány jászsági emlék a fejedelem­ről. a jászok és a kuruc sza­badságharc eleven kapcsola­táról. Egy alig ismert, apró­ság az egyik. Rákóczi jász­berényi tartózkodásának egy­kori bizonyítéka: ami kőris egy csecsemő keresztapasá- gát vállalta el, és igazolta aláírásával a kereszteltek anyakönyvében. A másik né­hány tárgyi emlék, amelyek 1874-ben kerültek a berényi múzeum gyűjteményébe. Az adományozóhoz 1854-ben lá­togatásra jött száz évnél idő­sebb rokona, aki „kendőjé­vel betakart régi formájú ezüst cukorszelencét és ah­hoz tartozó öt darab ezüst kávéskanalat adott nékem ezen szavaival: íme kedves Uram öcsémhez jöttem, hogy ezen régiségeket adjam át örök emlékezetül, én már sokáig nem, élhetek... és még férjhez menetelemkor kap­tam azt menyasszonyi aján­dékba, s úgy mondták ak­kor. hogy ez a Rákóczié volt.” Jóllehet az emléktárgyak ajándékozója alaposan utána járt a hallotta'cnak, csak valószínűsíteni tudta, , hogy azok valamikor a fejedelem tulajdonában voltaic. A Jászságban őrzik Rákó­czi emlőkét, hiszipn élő volt ott alakja, sok valós és vélt, legendává szőtt történet ke­ringett róla. A szabadság­harc bukása után is sokáig visszavárták. A jász lakos­ság is hitt abban, hogyvisz- szatér a száműzetésből. S amikor halálhírét hozták, új legendák születtek. Még a közelmúltban is azt mondo­gatták. ha a szél erősebben zörgette az ablakot, „Rákó­czi lelke kopogtat”. Egri Mária (A sorozat harmadik: részét kö­vetkező vasárnapi számunkban közöli ükü Thíery Árpád : A virágos professzor verset íratott a számítóköz­pont adatfeldolgozó berendezésével. Az eset a stuttgarti műszaki főiskolán tör­tént. A-Kafka szókészletéből és stílusbeli sa­játosságaiból informált komputer kafkai stí­lusban olyan szöveget hozott létre, amelyet több irodalmi szakértő Franz Kafka egy ki­adatlan. művének tartott. A professzor mate­matikai formuláik segítségével feltöltötte a számítógépet: szavakat., ritmust, sorhosszúsá- gokat. nyelvtani szabályokat adagolt, s végül —, hogy a komputer ne mindig ugyanazt a verseit ismételgesse —. mint főzés közben az ételízesítőt, egy kevés véletlent is. Volt, aki' ujjongott, mások éi-tetlenül csó­válták a fejüket, mint akihez idegen világok nyelvén beszélnek. A költők duzzogtak, a kö­zönség pedig tudomásul vette: bámulatos, hogy mire képes egy ilyen elektronikus szá­mítógép. és a vers nem is olyan szörnyű... A vers így hangzik magyar fordításban: „Vidám álmok esője hull Fűszálat csókol a szív A zöld elszórja a karcsú szeretőt Távoli és melankolikus egy messzeség Nyugodtan alszanak a rókák Az álom simogatja,. a fényeket Földet nyer az álomszerű alvás Didereg a baj. ahol ez a fénylés enyelrg Mágikusan táncol a gyenge pásztor.” A vers távol van ugyan a remekmű minő­ségétől, az emberben valami mégis fur­csán és bizalmatlanul felsajdul. Védekezésre kényszerül, és a lelke mélyén hálával gondol Diderot-ra, aki lenézte a matematikusokat és kihívóan írta le: egy kártyaparti és a mate-' írsafika sok közös vonást mutat. A mai ember többé-kevésbé már hozzá­szokott a tudományos meglepetésekhez, sőt valamiféle bizalommal tölti el. hogy az or­vostudomány színes tv-közvetítést produkál az emberi gyomorból, Washkanskyt, az első újszívest — ha emlékszik még rá — már a távoli múlt romantikus alakjai közé sorolja, és természetes nyugalommal ül a televíziós készülék előtt, miközben a képernyőn űrha­jókat, kapcsolnak össze. Eljöhet az idő. ami­kor a‘ verset gyártó komputerrel akarjuk pó­toltatni kötelező szellemi erőfeszítéseinket? Eljöhet az idő. amikor a családi terveket, az együttélést, a nyaralást, a bevásárlást, a g^e- rekszületést, a jövő összes kombinációját be- tárűáljuk a bérházi számítógépbe, s a szem- villanásnyi idő alatt, míg az eredmény meg­születik. Medárdus baráttal, a fantasztikus regényhőssel együtt• sóhajtunk fel: Az, amit önmagámnak nevezhetek, idegen alakokra bomlott, az vagyok, akinek látszom, s nem látszom annak, aki Vagyok.. . ? Az ablakban ácsorgók, mint a lábadozó be­teg, s felrámlik a bonyolult géipezietek súlyos’ árnyéka. Tudom: nincs kegyetlenebb érzés, •mint amikor az ember fölöslegesnek érzi ma­gát. Mégis: van valami, amire a számítógép nem figyelhet fel, amit nem oldhat meg.'Kell lenni valaminek, ami semmi másra át nem ruházható. A virágóé ember bizonyosan. Az utca sarkán, áll egy huzatos bődé. Az ablakból odalátok. A bódé .hullámos, egykor sárgán fénylő műanyag teteje valósággal fe­ketéink a szüntelenül hulló nagyvárosi ko­romtól. A bérliázumk faláról átvezetett vil­lanydrót leszakadt. Az asztallal nagyságú Őult nap mint nap megtelik az utcai járóke­lők hulladékaival Az utcaseprő minden reg­gel letakaritja.' A pult szekrényében, lakat mögött várakoznak az alumínium virágtartók. A virágos ember keadettól fogva ellenszen­ves volt. Megjelenésre nézve alacsony, tola­kodó arcú, aki minden reggel nyolc óra táj­ban érkezett dallamkürtös autójával, miint egy hivatalnok. Hízásra hajlamos, fiatal fele-' sége szállt ’ ki elsőnek a kocsiból, kemény pillantása végigsuhintott a szeles, öreg utcán, majd. kötényt kötött maga elé, elfoglalta he­lyét a műanyag tető alatt, s egész nap virá­gokat kötözgetett. A virágos ember latinos közvetlenséggel mindenbe beleütötte az orrát. Naponta többször is hosszasan tanácskozott a gyümölcsárussal, elvegyült az italbolt előtt: sörözgető férfiak között, időnként az üres taxiállomásról elcsalogatta a kocsira váró utatokat, s vidáman, már-már szemérmetle­nül fuva rozgatott. Senki se gondolt arra, hogy a virágos ember egész nap dologtalanul lé­zeng, és az se jelent mást, hogy minden este nagy hatom virághuliiadék s más szemét ma­radt utánu^c Rajtam kívül talán mindenki a virágokra gondolt és néha a virágos emberre. Nekem fájt a virágos ember jelenléte. Mint ahogy fájdalmat és haragot kelt bennem a gyü­mölcsárus, aki kora reggel a csarnok, állami pavilonjaiban összevásárolja a legszebb árut és egész nap busás felárral árusítja; az ital­bolt előtt támaszkodó, életerős, mégis dolog- talan csavargók: a rnunkaerőkupecok,' akik titkos fejpónaért dolgoznak, az egyiket hét vagy nyolc éve hiába hajszoltam riportfüze­temmel fél Országon át, ma is büntetlenül kupeckodik. A házunkban működő „tricotage” kapu alatti kirakata is ostoba fájdalmat okoz, minden reggél és este elfog egy erős érzés, hogy végre most bezúzom. Talán egy novella segít majd rajtam, amelyben megcselekszem. A virágos ember és a felesége tavasszal egyik napról a másikra eltűnt az utcából. A házfelügyelő elmondta később, hogy a virá­gos ember karambolozott. A felesége és az anyósa a helyszínen meghalt, őt súlyt® sérü­lésekkel szállították kórházba. Hónapok múltak el. Az eset. mint a leg­több rajtunk kívül álló esemény, feledésbe ment, csak a bódé zavarta a sarkon az ut­cába kanyarodó járműveket. A napokban ismét megjelenít a virágos em­ber. Lesöpörte a bódé bádogpültját, kinyitotta a szekrény lakatját, sokáig kotorászott a mélyben, összedöntögette az alumínium virág­tartókat, majd kicsomagolt az autóból, össze­állította a faszenes kályhát, a rostába ezüst szemű kukoricát szórt, alágyújtott és pattog­tatni kezdett. Elveszítette latinos közvetlen­ségét, sót elbátortalanodott, meg se kísérelte, hogy ismeretséget kössön az új gyümölcs- árussal, ügyet sem vétett az italboltra, és közömbösen mézéit el a gesztenyesütő mellett, aki a hideg beálltával váratlanul megjelent a túlsó oldalon. A virágos ember ellenszenves volt. Egy csepp örömet sem okozott, hogy felgyógyult Csalódottságot éreztem, és ismét tompén fájni kezdett valami. A professzor betáplálná a testmagasságot, az életkort? Politikai neveltetésemet? Ked­venc szóhasználataimat? Anarchiába hajló tü­relmetlenségemet és párhuzamosan működő önfegyelmemet? A világos eanbor működési engedélyének a számát? A reggeli torna alatt emelgetett kilóik összsúlyát? Mi mindent még? ... És rövid másodpercek ajatt megszü­letne a/, amit én miagam elé képzelni is, csak bonyolult áttételiekkel tudok., Egy valami azonban hiányozná a professzor köonputer- , művéből. Tudom is, hogy mi, s ez meg­nyugtat T egnap reggelre eltűnt a virágos ember és a bódéja. Nem hiányzik. Az emléke is ellenszenves. Nem sajnálom. És még­is ... Most, hogy végleg elment, történhetett valami. Nem azonos azzal, aki volt. Az este arra gondoltam, hogy a virágos embert va­lami elkezdte gyötörni itt lent, ezen az utca­sarkon. Nem bírta tovább, és máshol állította fel a bódéját Fekete Gyula; EMLÉK. ÉS TANULSÁG Vissza nézés a földosztásra 194.5. Vonat tetején kevés a ka­paszkodó; leginkább amiatt kényelmetlen így az utazás. Bár nem minden vagon te­tején kevés. Attól függ, mi­lyen a szellőzónyílások ki­képzése. Olyik valóságos kis kémény, annak a szomszéd­ságában a legbiztonságosabb ülőhelyet foglalni. Ha fag^ miatt csúszós a tető, akkor különösen ajánlatos úgy el­helyezkedni, hogy legyen va­lami kapaszkodó az ember kezeügyében. A ' mozdonyve­zetők ugyan óvatosabbak in­dításnál is, fékezésnél is, de azért nem árt, ha az utas ma­ga is óvatos. A virtuskodók menet köz­ben is mászkálnak, persze. Nem mintha másutt kényel­mesebb ülés esnék a tetőn, vagy nem vágna olyan éle­sen a szél. Csak hát bizonyí­tani kell bátorságukat, s hogy bizonygassák, folyton keresz- tülmászkálnali rajtunk. . Nagyobb . vész nincs, mert a tetőre szorult utasok több­sége jól ismeri a vonalat, s végigvisszhangzik a kiáltozás — Vigyázat! Hé!.. .Vigyázni! —, ha felüljáró közeleg, vagy netán alagút. Ilyenkor elfek­szik az utazóközönség a tetőn, minél laposabban fekszik, pe­dig ülve is maradhatna ép­pen; megfigyeltem, hogy ül­ve sem magasabb az ember a mozdony kéményénél. Az biztos, hogy a vonat te­tején kényelmesebb volt az utazás, mint a tehervagon lépcsőjén fekve. ,A vagon alá behajtó, hosszú, keskeny lép-' csőn csak feküdni lehetett, esetleg órákig ugyanúgy fe­küdni, s ugyanúgy kapasz­kodni. Elgémberedett kariz­maiban nem bízhatott sokáig az ember, hosszabb utazásra oda kellett szíjazza magát a lépcső tartó vasához. » * • Mindezeket nem azért em­legetem, hogy; adjunk hálát a sorsnak, ha ma a személy- vagon belsejében utazhatunk. Olykor kényelmetlenül, de ugye mégsem a lépcsőhöz szí- jazva és nem a tetőn. Bi­zonygat ni sem akarom ezzel, mennyit fejlődött, a háború pusztításait kiheverve, tö­megközlekedésünk. Nyilván­valóan nem fejlődött annyit, amennyit az igények, a szük­ségletek — sőt: a lehetőségek — mércéje szerint fejlődnie kellett volna. Csupán azt bo­gozhatom ezúttal — betársul­va a jubileumi szapora emlé­kezésekbe —, mitől volt olyan derűs kedvem, jó közérzetem a vonat tetején. De még a tehervagon lépcsőjéhez szíjaz- va is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom