Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
XXVU. évt. 88. sz. 1976. április 13.. kedd Ara: 89 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Megkezdődött a CSKP XV. kongresszusa A Munkásmozgalmi Múzeumban Kiállítás a szovjet űrkutatás eredményeiről Kádár János vezeti a magyar párlkiiidöitséget Prágában a Julius Fucik parki palotában tegnap megkezdődött Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusa, amelynek munkájában 1 millió 382 ezer párttag képviseletében 1213 választott küldött Vesz részt. Meghívott vendégként 86 kommunista és munkáspárt, valamint forradalmi és demokratikus szervezet delegációja érkezett meg. Köztük az MSZMP küldöttsége, amelyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első titkára vezet. A küldötség tagjai: Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára. Cser- venka Ferencné, a KB tagja, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára és Barity Miklós, a Magyar Népköztársaság nagykövete a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, aki Prágában csatlakozik a küldöttséghez. A CSKP vezetői, élükön Gustáv Husikkal, a Központi Bizottság főtitkárával, pontban délután két órakor foglalták el helyüket az elnöki emelvényen. A legmagasabb pártfó- rum tanácskozásait Gustáv Husák nyitotta meg. A küldöttek a szovjet—csehszlovák barátság éltetésével köszöntötték az SZKP delegációját, amelyet Andrej Kirilenko, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezet. A résztvevők hosszan tartó tapssal fogadták a szocialista országok testvérpáríjai küldöttségeinek az elnökségben helyet foglaló vezetőit, köztük Kádár Jánost, az MSZMP K.B első titkárát, Edward dereket, a LEMP KB első titkárát, Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkárát és Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkárát, továbbá a jugoszláv, koreai, kubai, mongol, román és vietnami testvérpárt delegációjának vezetőit. A megnyitó ülésen Vn.si! Bilak, a CSKP KB Elnökségének és Titkárságának tagja, a KB titkára elnökölt. Javaslatára megválasztották a kongresszus bizottságait, és egyhangúlag elfogadták napirendjét, amely a következő: 1. A CSKP KB beszámolója a két kongresszus közötti munkájáról és a soron levő feladatokról — előadó Gustáv Husák, a KB főtitkára. 2. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság jelentése — előadó Milos Jakes, a bizottság elnöke. 3. Csehszlovákia 1976—1980-as ötéves népgazdaság-fejlesztési tervének fű irányai — előadó Lubomir Strougal, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, miniszterelnök. 4. A kongresszusi dokumentumok megvita-. tása és elfogadása. 5. A párt új vezető szerveinek megválasztása. Ezt követően a küldöttek lelkes ünneplése közepette Gustáy Husák lépett a szónoki emelvényre és előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját. Gustáv Husák beszámolója Eredményeink bizonyítják, hogy helyes úton járunk Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusán Gustáv Husák, a párt KB főtitkára terjesztette elő a Központi Bizottság beszámolóját. Ebben a többi között megállapította: — A CSKP XIV. kongresszusa óta öt év telt el. A XIV. kongresszussal tetőpontjára ért pártunk 1969 áprilisi és májusi központi bizottsági ülésein elindított folyamat. Ezek a KB-plénu- mok kifejezésre jutatták a párt és a nép többségének azt az akaratát, hogy a szocializmus építésűnek lenini útján lxaladjunk előre. A kongresszus levonta pártunk történelme egyik legbonyolultabb szakaszának tanulságait és kidolgozta a szo- ciaLizmus további núnden- oldalú fejlesztésének programját, amelynek megvalósításánál marxi zmus-leniniz- mus alkotó alkalmazása, a proletár internacionalizmus alapelvei vezéreltek bennünket. — Pártunk és társadalmunk útja az elmúlt öt év alatt nem volt egyszerű és könnyű.' Sok akadályt kellett leküzdenünk. Meg kellett oldanunk társadalmunk fejlesztésének igényes feladatait. Társadalmunk több területén le kellett küldenünk a jobboldali opportunizmus felforgató tevékenységének következményeit. Éppen ezért pártunknak a jobboldali opportunizmus — mint íő veszély — elleni harca helyes és szükséges volt, és az is marad. — A XIV. kongresszus irányvonalát megvalósító pozitív munkával, a párt és a társadalom iránjntása lenini alapelveinek következetes érvényesítésével felszámoltuk mindazt, ami 1968 előtt és 1968—1969-ben megbénította a pártot és veszélyeztette társadalmunk egészséges fejlődését. — A torzulások ellen folytatott harccal egyidöben egy pillanatra sem vesztettük szem elől az új feladatokat: a fejlett szocialista társadalom 1 építésének konstruktív programjára összpontosítottuk erőfeszítéseinket. A pártkongresszus programjának megvalósítása során a párt felmérte erejét; bebizonyította, hogy képes a dolgozók megnyerésére és sikeres vezetésére. — Pártunk politikáját a széles néptömegek aktívan támogatják. Ez azt bizonyítja, hogy helyes úton indultunk el. A CSKP XIV. kongresszusát ezért joggal történelmi mérföldkőnek tekinthetjük pártunk és országunk életében. — Az elmúlt öt évet — folytatta Gustáv Husák — a Kunk folyamatosan, dinamikusán és arányosan fejlődött, számottevőbben és átfogóbban bekapcsolódott a nemzetközi szocialista gazdasági integráció folyamatába. Erősödött országunk anyagi-műszaki bázisa. Csehszlovákia gazdasági potenciálja az ötödik ötéves tervben mintegy egy harmadával növekedett Döntő haladást értünk el országunk egyes területei gazdasági színvonalának, két nemzeti köztársaságunk lakossága élet- körülményeinek kiegyenlíGustáv Husák ismerteti a CSKP Központi Bizottsága beszámolóját gazdasági és szociális politikában elért eredményeket teltintve a szocializmus csehszlovákiai építése legsikeresebb szakaszának tekinthetjük. Az ötödik ötéves terv igényes feladatait teljesítettük és több tekintetben túlszárnyaltuk. Népgazdasutésében, és így közelebb kerültünk pártunk e történelmi program-feladatának megvalósításához. — Az ötödik ötéves tervben Csehszlovákia nemzeti jövedelme a tervezett 23 (folytatás a 2. oldalon) Tegnap a Budavári Palotában levő Munkásmozgalmi Múzeumban ünnepélyesen megnyitották „Az űrkutatás a béke és a haladás szolgálatában” című kiállítást, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája, az MTA, az SZMBT és a MTESZ központi asztronautikai szakosztálya közreműködésével állítottak össze a szovjet űrkutatás legutóbbi öt évének eredményeiről. A megnyitó ünnepségen részt vett Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, az MSZBT elnöke, Győri Imre. az MSZMP KB titkára, valamint V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Erdei-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az MSZBT országos elnökségének tagja megnyitó' beszédében kiemelte: új korszakot nyitnak meg a tudomány történetében azok a vívmányok, amelyek lehetővé tették, hogy emberi alkotások és maguk az emberek is elszakadjanak a Földtől és megvalósuljon az űrhajózás. A Szovjetunió úttörő volt az űrkutatás előkészítésében, megindításában, és mindvégig vezető szerepet visz abban, hogy az,eredmények a társadalmi haladást és a békét szolgálják. Erdey-Grúz Tibor végül megköszönte a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának, hogy rendelkezésre bocsátotta az űrkutatás legújabb (Folytatás a 3. oldalon.) Barátságunkat közös eszméink erősítik Magyar—lengyel barátsági hét Szolnok megyében A ne! i'ikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára és Stefan Jcdrychowski, lengyel nagykövet a tájékoztatón Tegnap délelőtt Stefan Jedrychowski, a budapesti lengyel nagykövet vezetésével delegáció érkezett Szol-- nokra, hogy részt vegyen a magyar—lengyel barátsági hét megnyitó ünnepségein. A vendégeket Andriká Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Hegedűs lui- jos, a megyei tanács elnöke, dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság' ’ titkára,. dr. Bcne Zoltán, a HMF megyei elnöke és Oláh János, a HNF megyei titkára fogadták a megyei pártbizottság épületében. Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta őket szőkébb hazánk politkiai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. A tájékoztatót Stefan Jedrychowski köszönte meg. A délután folyamán a lengyel nagykövet a Tiszamen- ti Vegyiművekbe látogatott. A delegáció többi tagja a megye és a város vezetőivel együtt a Szolnoki Galériában részt vett a lengyel gazdaságot ismertető kiállítás megnyitóján, melyen Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese tartott beszédet. Többek között hangsúlyozta. hogy az utóbbi harminc év alatt közel száz lengyel zenekar szerepelt hazánkban, s mintegy kétszáz lengyel kiállítást nyitottak. A gazdasági kapcsolatok mindjárt a felszabadulásunk első éveiben gyors fejlődésnek indultak. Harminc év alatt majdnem ötven különböző időtartamú kereskedelmi és árucsereegyezményt kötöttek országaink. Sokszorosára növekedett a kereskedelmi forgalom értéke. A lengyel delegáció nevében Marian Grzymek tanácsos ■köszöntötte a 1 megjelenteket Délután fél ötkor nyílt meg a szolnoki Vörös Csillag Filmszínházban a lengyel filmhét. A megnyitót Zakár Zoltán, a HNF városi elnöke tartotta és Barbara Wiechno, a Lengyel Kulturális Központ igazgatóhelyettese mondott köszöntőt. Délután öt órakor a szolnoki Városi Tanács nagytermében magyar—iengyel barátsági nagygyűlést. tartottak. melyen megjelent' Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke és dr. Majoros Károly, a megyei pártbízott- ság titkára is. Dr. Bene Zoltán, a HNF megyei elnökének megnyitója után Tu- róczi Ferencné. a szolnoki városi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. — Nagy megtiszteltetés a megyeszékhely lakosai számára, hogy őszinte szívvel és meleg barátsággal itt köszönthetjük a szocializmust építő testvéri Lengyelország népének képviselőit, hogy a magyar—lengyel barátsági hét megnyitó rendezvényét itt tarthatjuk meg, — mondotta bevezetőül, majd így folytatta: — A magyar és a lengyel népet ezeréves barátság köti össze, ami a régmúlt századokban népeink sorsközösségén, a nemzeti önállóság és függetlenség megszerzésén, megtartásán és védelmén alapult, míg legújab kori történelmünk utóbbi harmincegy esztendejében testvéri ‘ közösséggé változott, és az új társadalmi rendszerben a szocializmust építő népek nagy családjában és világrendszerében kölcsönösen igazzá, el- téphetetlenül szorossá vált. Túróvá Ferencné a magyar—lengyel kapcsolatok részletes méltatása után beszédét a következőképpen fejezte be: — Biztosak vagyunk abban, hogy meggyorsul a szocializmus térhódítása, hogy a társadalmi haladás, a béke és a szocializmus teljes győzelmet arat a világon, őszintén kívánjuk, hogy lengyel barátaink érjenek el további sikereket szocialista hazájuk építésében. a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresz- szusán elfogadott határozat végrehajtása, a kitűzött célok elérése által. Az ünnepi beszéd után felszólalt Stefan Jedrychowski nagykövei. Örömét fejezte ki,' hogy a magyar—lengyel barátsági hét megnyitása alkalmából találkozhatott a megye képviselőivel. Hangsúlyozta, hogy kevés olyan szomszédos ország van a világon, mint Magyarország és Lengyelország, amelyek között ezer év során nem volt háború. Aláhúzta, hogy hagyományaink mindig haladó jellegűek voltak, büszkék lehetünk rájuk. A továbbiakban a nágykövet arról beszélt, hogy a lengyel nép megtartja szives emlékezetében azt a meleg / vendég- szeretet, amit a magyar nép tanúsított a fasiszták állal legyőzött Lengyelországból idemenekült tízezrek iránt. A lengyel nagykövet beszéde befejező részében hangsúlyozta, hogy pártjaink azonos elveket vallanak a kommunizmus építésének núnden kérdésében, államaink tevékenyen együttműködnek, s népeink ezernyi kapcsolatot tartanak. Országaink hű és elkötelezett tagjai a Varsói Szerződésnek és a KGST-nek. A barátsági nagygyűlés lengyel művészek és a szolnoki Bartók kamarakórus műsorával ért véget. A lengyel nagykövet visszautazott Budapestre, a delegáció többi tagja ma a Vegyiművekbe, a Kilián György Repülő MűszalU Főiskolára és Be- senyszögre látogat. S.B.