Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-27 / 99. szám

Éljen, erősödjék a proletár internacionalizmus! Választások Portugáliában Egyik párt sei szerezhet többséget az új leizetgyiiéslei A portugál nemzetgyűlési választások legfontosabb eredménye az, hogy a balol­dal — a mandátumok, együt­tes számát tekintve —több­ségbe került a jobboldallal szemben. A Szocialista és a Kommunista Párt arányának összege megközelíti az . 50 százalékot, de ennél is fon­tosabb, hogy ez a két párt 33 mandátumos többséget élvez a köztársasági gyűlésben a jobboldallal szemben. A nagytőkés Demokrata Szo­ciális Centrum csaknem 16 százalékos eredményével ugyan megduplázta tavalyi arányát, de nem sikerült úgy „áttörnie”, ahogyan azt a választás előtti közvéle­ménykutatási adatok sejtet­ték. A PPD-vel összefogva Bem rendelkezik többséggel. A PKP az Alentejoi Bej a és Evora agrárproletáriátu- sának körében, továbbá a setubali ipari munkások kö­zött szerezte a legtöbb sza1 vazatot, Lisszabonban a vok- soknak 22 százalékát érte el. Az ország északi vidékein átlagosan 5—6 százalék kö­rül mozgott szavazati aránya, A Szocialista Párt 35 szá­zalékos eredményével, az ország legnagyobb pártja­kén „kulcsszerepet” játszik a politikai helyzet további alakításában. Mivel a nem­zetgyűlésben csak relatív többséget sikerült elérnie, más pártokra kell támasz­kodnia ahhoz, hogy kor­mányt alakítson. A nagy kérdés: vajon a jobboldallal, vagy a PKP-val lép-e par- lementi akcióegységre. To­vábbi kérdés, vajon kor­mánykoalíciót alakít-e, vagy külső támogatóként támasz­kodik-e más pártokra. A portugáliai nemzetgyű­lési választások eredményei azt mutatják, hogy egyik párt sem szerezhet többséget az új nemzetgyűlésben. A szo­cialista és a kommunista párt összefogásával balolda­li többség kialakítható len­ne, de Mario Soares, a szo­cialista párt vezetője haj­nalban megtartott sajtóérte­kezletén megismételte ko­rábban is hangoztatott el­utasító álláspontját. E sze­rint pártja egyedül akar kormányozni, s nem lép koalícióra sem a baloldallal, sem a jobboldallal. Francisco Sá Carneiro, a PPD vezetője világosan ér­tésre adta, hogy koalícióra szeretne lépni a szociális­Gnniko párizsi útja előtt Nagy érdekiődés Franciaországban Meghalt Orecsko marsall Az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa mély fájdalom­mal közölte, hogy tegnap, életének 73. évében hirtelen el­hunyt Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Andrej Grecsko temetésének megszervezésére kormánybizottság alakult. Ennek elnöke Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára. Andrej Grecskót a Vö­rös téren, a Kreml falánál temetik el. Andrej Grecsko betegségéről és halálának okáról Moszkvában tegnap orvosi jelentést adtak ki. E szerint a halál április 26-ára virradó éjszaka állt be a koszorúér akut keringési zavara következtében. Szórványos csatározások Likanookan HafeZ Asszad sziriai köz- társasági elnök tegnap fo­gadta az ugyanaznap délben Damaszkuszba érkezett Ka­mid Asszadot, a libanoni képviselőház elnökét. A Nemzeti Blokk nevű libanoni politikai párt vég­rehajtó bizottsága tegnap hivatalosan Raymond Eddát, a párt 63 éves vezetőjét je­lölte az államelnök! tiszt­ségre. Az elmúlt huszonnégy órában már csak szórványos csatározások, folyjak. Parti- zánkodó orvlövészek golyói mindamellett a hét végén 75 ember életét oltották ki, s további 200 személyt sebesi- tettek meg. Tüzérségi löve­dékek csaptak be a libanoni főváros üzleti negyedében. Kigyulladt a PAN-AM ame­rikai légitársaság épülete. a magyar (Folytatás az 1. oldalról.) gyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke. Roska István külügyminiszter-helyettes és Barity Miklós, a Magyar Nép- köztársaság prágai nagykö­vete társaságában — a fő­város nevezetességeivel is­merkedett. Ütjük először a metró Örs vezér téri végál­lomására vezetett, ahol Bíró Lajos, a BKV vezérigazgató­helyettese fogadta a vendé­geket. A végállomásról egy szerelvénnyel a Batthyány térig utaztak: az üt egy ré­szét a csehszlovák kormány­fő a vezetőfülkében tette meg. Ütközben eszmecsere bontakozott ki a magyar és a csehszlovák főváros metró­építésének egyes kérdéseiről, a budapesti földalatti gyors­vasát készülő és tervezett újabb szakaszairól, a főváros közlekedésében betöltött sze­repéről. A Batthyány téren megtekintették a szentendrei HÉV csatlakozását, majd a Várba vezetett útjuk. A Ha­lászbástyáról a főváros pa­norámájában gyönyörködtek, megtekintették a Mátyás­templomot, ahol dr. Fábián János kanonok, plébános ka­lauzolta őket, A városnézés a Budapesti Történeti Mú­zeumban fejeződött be, ahol dr. Kőszegi Frigyes fóigaz­Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió külügymi­nisztere ma délután hivata­los látogatásra Párizsba ér­kezük, hogy a két kormány közötti rendszeres politikai konzultáció keretében meg­beszélést folytasson francia kollégájával. Jean Sauvag- tiargues külügyminiszterrel. A szovjet főváros politi­kai megfigyelői a látogatás kapcsán emlékeztetnek rá, hogy Moszkva és Párizs együttműködésének nagy szerepe volt az európai biz„- tonsági konferencia sikeré­ben, és utalnak arra, hogy a helsinki záróokmány vég­rehajtásában ugyancsak fon­tos rendeltetése van ennek a kapcsolatnak. Ezzel ösz- szefüggésben a szovjet saj­tó egyetértéssel idézte Gro­gató-helyettes üdvözölte a csehszlovák kormányfőt és a kíséretében levő személye­ket. A vendégek ezt köve­tően megtekintették a kö­zépkori Buda királyi várpa­lotája és gótikus szobrai ki­állítást. Dr. Lubomír Strougal, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság szövetségi kormányának elnöke és kísérete tegnap megtekintette a Belügymi­nisztérium Duna Művész- együttesének műsorát a BM központi klubjában. A vendégekkel együtt részt vett az előadáson Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke, dr. Or­bán László kulturális minisz­ter, Roska István külügymi­niszter-helyettes is. Délután a Parlamentben megkezdődtek a magyar— csehszlovák hivatalos tárgya­lások. A magyar tárgyaló csoport vezetője Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottsága, nak tagja, a Minisztertanács elnöke, tagjai: dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter, dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal állam­titkára, Roska István külügy­tákkal. Mint mondotta, a szövetkezés „csökkentené a gazdasági válság megoldá­sával járó kockázatokat”. Alvaro Cunihal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára tegnap hajnalban sajtóérte­kezletet tartott a lisszaboni Gulbenkian alapítványban berendezett nemzetközi saj­tóközpontban. Kijelentette: ha a szocia­lista és a kommunista párt megszerzi a szavazatok több­ségét, meg kell állapodniok egy baloldali többség és egy baloldali kormány létreho­zásában. „Mindkét félnek egy-egy lépést keli tennie a másik felé” —■ mondta a főtitkár. Hozzáfűzte, hogy pártja „nem nyújt passzív támoga­tást” egy tisztán szocialista kormánynak. Csak a PKP- val lehet baloldali többséget és baloldali kormányt te­remteni. Cunhal kijelentette még: a kommunisták érde­keltek a portugál demokrá­cia konszolidálásában, a reakció viszont sem politi­kailag, sem gazdaságilag, sem katonailag nem érde­kelt benne, ennek következ­tében továbbra is éles el­lentétekre lehet számítani. rniko párizsi tárgyalópart­nerének, Sauvagnargues külügyminiszternek a kije­lentéseit, amelyek azt bi­zonyították, hogy Francia- ország jelenleg is figyelem­reméltó következetességet tanúsít az enyhülési politi­ka védelmében és a helsin­ki elvek érvényesítésében. Az Izvesztyija Gromiko látogatását. kommentálva utalt arra. hogy a párizsi megbeszéléseken a további együttműködés konkrét kér­dései mellett szóba kerül­nek majd a világpolitika időszerű kérdései is. A lap párizsi tudósítója megálla­pította, hogy a francia köz­vélemény a jelekből ítélve nagy érdeklődéssel várja az eseményt. miniszter-helyettes és Barity Miklós, a Magyar Népköz- társaság prágai nagykövete. A csehszlovák tárgyaló csoportot dr. Lubomír Strou­gal. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizott­sága elnökségének tagja, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság szövetségi kormá­nyának elnöke vezeti, tagjai: Andrej Barcák, szövetségi külkereskedelmi miniszter, Frantisek Krajcir, a szövet­ségi külügyminiszter első he­lyettese, Karol Ujházy, az Állami Tervbizottság elnök- helyettese és dr. Václav Mo- ravec, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövete. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke tegnap vacsorát adott dr. Lubomír Strougal, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnök­sége tagjának, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság szövetségi kormánya elnö­kének tiszteletére az Or­szágház Vadász termében. A vacsorán részt vettek a csehszlovák kormányfő kí­séretének tagjai is. A szívélyes baráti hangu­latú vacsorán Lázár György és dr. Lubomír Strougal po- hárköszöntót mondott. A Spanyol Komnisfa Párt felhívása Madridban illegálisan ter­jesztik a Spanyol Kommu­nista Párt dokumentumát, mely május elseje alkalmá­ból akcióilapra hívja fel a spanyol dolgozókat. A Spanyol Kommunista Párt madridi szekciója ál­tal közzétett dokumentum arra szólítja fel az építő- munkásokat, hogy április 28, 29 és 30-án tartsanak álta­lános sztrájkot, s felhívja az összes spanyol dolgozót „követeljék az egységes, de­mokratikus és független osz­tályszervezet” megteremté­sét, s utasítsák el a kor­mány szakszervezeti reform­ját A felhívás május 1-e al­kalmából a legszorosabb ak­cióegységet javasolja a töb­bi politikai párttal és szak- szervezettel az általáncc sztrájk számára kedvező légkör megteremtése érde­kében. Kissinger Lusakáitan Henry Kissinger amerikai külügyminiszter tegnap Dar es Salaamból Lusakába, Zambia fővárosába érkezett A repülőtéren Rupiah Ban­da külügyminiszter és más zambiai miniszterek fogad­ták. Újságíróknak adott rö­vid nyilatkozatában nagyon hasznosnak nevezte a Nye- rere tanzániai elnökkel meg­tartott tárgyalásait. Közölte, hogy ma beszédben fejti ki az Egyesült Államok afrikai politikáját. Henry Kissinger ma talál­kozik Kenneth Kaunda zambiai elnökkel. MOSZKVA A szovjet fegyveres erők katonái, Moszkva dolgozói tegnap elkísérték utolsó út­jára Szergej Styemenko had- seregtá homokot, a kiváló katonai vezetőt, a szovjet fegyveres erők vezérkari fő­nökének első helyettesét, a Varsói Szerződés tagálla­mai egyesített fegyveres erői törzsének főnökét. X Sz. M. Styemenko hadse­regtábornok temetésén Csó­rni Károly altábornagy, hon­védelmi minisztériumi ál­lamtitkár vezetésével ma­gyar katonai küldöttség vett részt. • • • A szovjet kormány meg­hívására május második fe­lében hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik Lo- po do Nascimento az Ango­lai Népi Köztársaság mi­niszterelnöke — jelentették be hivatalosan Moszkvában. BÉCS Tegnap ötnapos hivatalos, látogatásra Bécsbe érkezett Henryk Jablonski. a Lengyel Népköztársaság Államtaná­csának elnöke. A repülőté­ren meghívója, dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi el­nök fogadta. A fogadtatáson jelen volt Kreisky kancellár, Bielka külügy- és Lütgan- dorf hadügyminiszter is. RÓMA A kereszténydemokrata párt döntése, amely hetekig tar­tó huzavona után a kor­mánypárt szombati vezetősé­gi ülésén jött létre, tehát az, hogy parlamenti vitára bo­csátja a Moro kormány sor­sát — egyet jelent a kor­mányválsággal és az előre­hozott parlamenti választá­sokkal. Moszkvában nekrológot adtak ki azzal kapcsolatban, hogy tegnap életének 73. évében hirtelenül elhunyt Andrej Grecsko marsall, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kül­dötte, a Szovjetunió kétsze­res hőse, honvédelmi mi­niszter. A nekrológot Brezs- nyev. Koszigin, Podgomij. továbbá más szovjet politi­kai és katonai vezetők ír­ták alá. „Andrej Grecsko szemé­lyében a szovjet nép, a had­sereg és a flotta harcosai a kamunk; fca párt és a szovjet állam jeles személyiségét, a Szovjetunió fegyveres erői építésének egyik ak­tív részesét, kiemelkedő hadvezért, a Nagy Honvédő Háború dicső hősét, vesztet­ték el. aki egész életét a szocialista állam védelmi ké­pessége megerősítésének és a szocialista állam megvé­désének szentelte, elvesztet­ték hű fiát, a kommunista pártnak, amelynek 1928 óta tagja volt” — hangzik a nekrológ. Andrej Grecsko 1903-ban született az Oroszország dé­li részén lévő Rosztov város közelében, paraszti család­ból. Tizenhatéves ifjúként önként belépett a vörös had­seregbe és bátran harcolt a szovjet hatalom ellenségei ellen. „Azóta — állapítja meg a nekrológ — élete el- szakíthatatlanul egybe fo­nódott a szovjet állam fegy­veres erőivel, s ennek so­raiban dicső harci utat tett meg, amíg vörö6 katonából a Szovjetunió marsall ja lett”. A Nagy Honvédő Háború idején Andrej Grecsko előbb egy lovashadosztály és had­test parancsnoka volt. 1942. áprilisában haclseregparancs- nokká nevezték ki. Andrej Grecsko csapatai részt vettek Ukrajna, Len­gyelország és Csehszlovákia felszabadításában. „Valamennyi, Grecsko ál­tal irányított hadművelet­ben kifejezésre jutott el­gondolásainak merészsége, megvalósításukra irányuló törhetetlen akarat, a sze­mélyes bátorsága.” A háború utáni években Andrej Grecsko a kijevi ka­tonai körzet parancsnoka, a Németországban állomásozó szovjet hadseregcsoport fő- parancsnoka, a szárazföldi erők főparancsnoka, a Var­sói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka volt. 1967. áprilisában a Szovjetunió honvédelmi miniszterévé ne­vezték ki, és ezt a felelős­ségteljes állami posztot töl­tötte be élete végéig. Andrej Grecsko tevéke­nyen részt vett a párt- és a társadalmi-politikai élet­ben. Többször megválasztot­ták az SZKP Központi Bi­zottságába. 1973. áprilisától Andrej Grecsko tagja volt az SZKP KB Politikai Bi­zottságának. Andrej Grecskónak két­szer adományozták a Szov­jetunió Hőse címet, s ki­tüntették szocialista és más államok érdemrendjeivel. Vietnam pirosbetűs napja (KOMMENTÁRUNK.) Ez a vasárnap, 1976. április 25-e, mint a Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának napilapja írja, „pirosbetűs” napként vonul be most már Vietnam tör­ténelmébe. Nem egy egyszerű — amúgyis pirosbetűs — va­sárnap volt ez az évi ötvenkettő közül, hanem az a nap, amelyen a különböző külföldi gyarmatosítókkal és agresz- szorokkal három évtizeden át folytatott — és a múlt év áp­rilisának végén sikeres befejezett — küzdelem után végre Vietnam minden négyzetmétenyi területén szabad, demok­ratikus választásokra kerül sor. Reggel héttől este hétig tartott a szavazás — elvben. A gyakorlatban azonban a legtöbb váltsztóhelyiség előtt, az ország minden részében, már reggel hétkor hosszú sorban álltak a szavazásra jogosultak, és a legtöbb helyen délutág félkettőig mindenki leadta a voksát. De akadt olyan hely­ség is — például Hon Khoi szigete, az ország legdélibb pontja — ahol reggel nyolc órára már mindenki leszavazott. „A jelenlegi választások csak a külföldi agresszorokkal folytatott harminc éves ellenállási háború győzelmének ered­ményeként váltak lehetségessé. Népünk győzelme megvaló­síthatatlan lett volna a testvéri Szovjetunió és dicső kom­munista pártja, s a többi baráti nemzet támogatása és,se­gítségnyújtása nélkül” — nyilatkozta a választások előesté­jén Hanoi városi tanácsának elnöke, Tran Duy Hung. Hoz­zátehetjük: a mintegy húszmillió szavazásra jogosult viet­nami állampolgárral jelképesen együtt szavazott az egész szocialista tábor. Amiként velük voltunk a francia, majd az amerikai megszállók és a népellenes Thieu rezsim elle­ni harcukban, ugyanúgy velük vagyunk továbbra is, az im­már egységes, békés és szocialista társadalmi rendszerben élni kívánó Vietnammal. Erről is szóltak a tegnapi válasz­tások, ezt az akaratot fejezte ki Észak- és Dél-Viefcnam hosszú időn át mesterségesen kettészakított népe, amelynek egyesülése elé most már semmilyen imperialista ellenség nem gördíthet akadályokat. t,Az ország történetében a legdemokratikusabb válasz­tásokat tartották meg tegnap” — írta hétfői vezércikkében a Nhan Dán — „a korábban elnyomott és demokratikus jo­gaiktól megfosztott milliók szabadon járulhattak az ur­nák elé, hogy megválasszák az egyesített és szocialista Vi­etnam legfelső államhatalmi szervének képviselőit,.. Viet­nam népe egy és oszthatatlan és a szocializmus az ország számára az egyedüli előre vezető út!” Ho Si Minh, fájdalom, már nem. érhette meg a vietnami nép múlt év áprilisi végleges győzelmét, sem a mostani, az egész országra kiterjedő demokratikus választásokat Szel­lemében azonban ott él, jobban mint valaha, népe között, s az új, szocialista Vietnam — az ország egész területén — az ő végakarata szerint épül tovább. Most már véglegesen róla nevezték el Saigont is, s az egykori dél-vietnami fővá­rosnak csupán egyik kerülete őrzi a Saigon nevet, emlékez­tetve a soha nem feledhető múltra. Arra a hatalmas, hősi erőfeszítésekkel teli küzdelemre, amelyből Ho Si Minh-vá- rcs megszületett. Megkezditek -csehszlovák tárgyalások

Next

/
Oldalképek
Tartalom