Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-21 / 94. szám

» 1976. április 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP tv képernyője előtt Mért oly „későn”? Ezúttal egy jelenségről, amely műsor szerkesztésbeli problémáikat vet feL Nem most, a múlt héten tapasz­taltam először, máskor is, elég .gyakran találkozom egy számomra furcsa jelenség­gel a képernyőn: a fajsülyo- sabb.nák mondható televíziós programok' gyakorta kiszo­rulnak egy-egy nap fő mű- • soridejéből, s olykor már- már az éjszaka ..margójára” kerülnek. Gondolom, ebben elsősorban az a fajta szer­kesztői elgondolás a ludas, mely szerint a néző — leg­szélesebb körről lévén szó — csak szórakozzék: jöjjön tehát a krimi, vagy valami bohóság, esetleg valamiféle érzelmes történet, hadd sír­jon, vagy nevessen a gya­nútlan néző. Aki pedig bír­ja idővel és kiállja az álom meg-megújuló rohamait, az megtekintheti az úgynevezett nehezebben emészthető prog­ramokat is. Egynémelyikre előszeretettel ragasztatik rá a címke is: csak egy bizo­nyos rétegnek szól. Hogy világosan beszéljek, az elmúlt héten a következő történt. Csütörtökön a hét egyik legsikerültebb műsora, az Asszonykórus című doku- mentt/míilm csak azután ke­rülhetett a néző szemei elé, miután előzőleg már bejár­tuk a Három határ kalandos útjait, ■ meghallgattuk dr. Czeitler Endrét a meddőség titkairól — pedig mind köz­érthető nyelvezetével, mind pedig közérdekű problemati­kájával az Asszonykórusnak joga lett volna ott szerepel­nie közvetlenül nyolc óra után, a főműsoridőben. így meg, csaknem éjjel tizen­egyig kellett virrasztania a képernyő előtt annak, aki ki akarta várni, hogy a Gal- ga mentén élő és dolgozó asszonyok-lányok sorsa mi­lyen tanulságokat hordoz,' hogyan alakult az utóbbi időben, s müven terheket ci­pelnek a múlt rájuk neheze­dő morális örökségéből. Pén­teken a Prokofjev-balett közvetítése nyúlt bele mé­lyen az éjszakába, csaknem éjfélt ütött, amikor legördült a Moszkvai Nagv Színház színpadának függönye, azaz véget ért a Rómeó és Júlia előadása a képernyőn — fel­vételről. Rétegeknek szóló műsor volna? Nem hiszem, hogy csupán a zeneértő és a mozgások nyelvét értő né­zőknek nyújthatott élveze­tet. Dehát ezzel a szerkesztői mentelitással épp arra szok­tatjuk a nézőket, hogy eleve mondjanak is le az öröm ne­hezebb, de tartósabb élményt nyújtó szerzéséről, megisme­réséről. És még nincs vége! Ami leginkább érthetetlen: miért kellett egy valójában bulvárszerző könnyed bohó­zatának. megelőznie a hu­szonöt éves Állami Népi Együttesről készített pompás összeállítást Pompás, hisz mind zenei anyagát, mind táncanyagát és a hozzá oko­san adagolt szóbeli ismeretet tekintve élményidézés, be­szélgetés formájában — An­tal Imre vezette a műsort stílusosan — mindenképp változatos, szórakoztató és tartalmas is volt egyben. Miért nem cserélhetett volna helyet ez utóbbi a' Bolha a fülben című produkcióval? Az az érzésem, a televízió esetenként nem bízik eléggé nézőinek érettségében. ízlé­sében, felnőttségében. Erre vall egyébként az ünnepna­pok idején sugárzott „fő mű­sorok egy része is. Mert mit kínált a televízió szombat es­te? Hetven percben például Bárdi Györgyöt. Vonzó cse­megének ígérkezett, igaz, de kiderült, hogy a kitűnő szí­nész nem igazi shawman s főleg nem képes olyanfajta művészi alkotó munkára, amit egy önálló est feltétle­nül megkövetel. Kiagyalt poéneken csikorogva ván- szorgott előre shaw-jónak szekere. Helyenként kínos volt, ahogyan a meghívott vendégek ügyeltek rá, hogy egy-egy csattanó valahogyan elsüljön. És hétfőn este, be kellett érni azzal, hogy csak­nem két órán át figyelhet­tük, kiváló színészek meddő erőfeszítéseit egy alapjában szentimentális történet meg- elevenítésében (Trapéz). Még szerencse, hogy itt-ott valami cirkuszi izgalom is adódott benne, kitűnő artis­ták jóvoltából. Ismétlem, az említett mű­sorok olyan időben kerültek a kéoernyőre, amelyben a készülékek előtt általában telt ház van. Így hát jobban meg kellene gondolni a tele­víziónak. hogy mit tálal mil­liók esti étkéül oda a kép­ernyőre. ,Nem volna szabad, bogy a tartalmatlan szóra­koztatás olymódon kísértse meg a szerkesztést, hogy abból csupán a néző kára szülessék, mért igényesség és televíziózás nálunk, és ezt gyakorta tapasztaljuk is, nem zárja ki egymást. V. M. Jubileumi pedagógiai napok Karcagén A karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola fennállásá­nak 300. évfordulója és a magyar úttörőmozgalom 30. születésnapja alkalmából ju­bileumi pedagógiai napokat rendeznek Karcagon. A megnyitó ünnepséget holnap reggel negyed kilenckor tartják a Gábor Áron gim­náziumban, amely során Kurucz János, az intézmény igazgatója köszönti a részt­vevőket. A megnyitó után dr. Ber- náth József főiskolai docens tart előadást az iskola és a művelődés kapcsolatáról. A nap folyamán megrendezik a Karcagon végzett öreg­diákok részvételével a ter­mészettudományos diákfóru­mokat, politikai tanácskozá­son találkoznak a város KISZ-vezetői, majd délután és este a gimnázium diákjai mutatnak be zenés irodalmi összeállítást, és kis műsort diákéletük vidám perceiről. A jubileumi pedagógiai napok rendezvénysorozata 23-án előadásokkal, kisdobos és úttörő szekcióülésekkel folytatódik. A gazdag prog­ram keretében többek között előadást tart Nemes Péter, a KISZ KB titkára az úttörő- szövetség munkájáról. A szakoktatás helyzetéről, táv­latairól Szendrei József, az Oktatásügyi Minisztérium szakoktatási osztályának ve­zetője ad tájékoztatót, a me­zőgazdasági szakközépiskolá­ban. Az egészségügyi neve­lés feladatairól pedig dr. Bakky Magdolna főorvos, az MTVB egészségügyi osz­tályának vezető helyettese tart előadást, amelyhez kor- referátumot dr. Csaba Béfa egyetemi tanár, az orvostu­dományok doktora ad. A harmadik nap kiemel­kedő esménye dr. Kónya Istvánnak, a KLTE rektorá­nak előadása lesz, amely az egyetemi továbbtanulásra történő felkészítésről szól. Délben zárja az ünnepségso­rozatot Kurucz Jánosnak, a gimnázium igazgatójának összefoglalója. Az utolsó programot szom­baton este az ifjúsági klub­ban tartják, akkor a város úttörővezetői találkoznak. Együtt a művelődésért Üveggyári tapasztalatok A kevés lélekszámú Berekfürdő Vakéi 1940 tavaszán meg­hallják a hírt: valamilyen üzem települ ide Budapestről, hogy a régóta meglevő gázos kutak ne maradjanak kihasználatla­nok. Hamarosan megismeri a világ az „Ergon” üveget. A jénai Schott gyár hatalmas összeget ajánl fel a részvénytársas ág­nak, hogy hagyja abba a tűzálló üvegek gyártását. A háború után 1950-ben államosították a kis üzemet, ami nem volt nagyobb, mint egy műhely, mindössze har­minc ember dolgozott ott. Egy évre rá, kísérleti üzem lett. Tíz év telik el, és ön­álló lesz a karcagi üveggyár, és már százötven emberrel dolgozik. Rohamosan növek­szik a termelési érték, és 1988-ban — az előző évek 3.4 millió forintos átlaga helyett — eléri a 28 millió forintot. A munkahelyek korszerű­sége az iparághoz viszonyít­va most is igen alacsony szín­vonalú, szinte minden műve­let kézi erővel történik. Ma még... A gyár 1980-ra meg­fiatalodik, a rekonstrukcióra 153 millió forintot fordíta­nak. Tavaly már megtették az előkészületeket: korszerű­sítették a járműparkot és be­szereltek a gyárba két két- korongos félautomata-gépet; hogy az üvegcsiszolás, polí- rozás ^könnyebb legyen. A felújítás, a korszerűsítés be­fejeztével a termelési érték eléri majd a 120 millió fo­rintot, az idei terv dupláját. Egy gyár életében nem­csak az a fontos, hogy az üveg hogyan csiszolódik ... Sokáig nagy gondot jelentett a szakmunkásutánpótlás. Ta­valy indítottak egy kétéves szakmai továbbképző tanío- lvamot — gyáron belül — az üvegfúvók, a préselek, a mt- rítők és az olvasztók részére. Júliusban már szakm'-nk-ts- vizsgát tesznek. Sokan f'’is­merték, hogy kevés az a tudás, amellyel a pályakezdéskor elindultak. Az általános és középiskolák különböző osz­tályaiban egyre többen ta­nulnak, sőt a politikai okta­tásokon a gyár dolgozóinak több mint a fele vesz részt. A tanterem nem gond. Jó kapcsolat alakult ki az álta­lános iskola és az üveggyár között. Az iskolás gyerekek időnként elmennek a gyár­ba, mégismerkednek az üveg­gyártás fortélyaival. Hamarosan elkezdődik az iskola sportudvarának építé­se. Ehhez 98 ezer forinttal és társadalmi munkával járul hozzá a gyár kollektívája. A tizenöt szocialista brigádnak egyre reálisabbak a kulturá­lis vállalásai. Közösen jár­nak a karcagi Déryné Műve­lődési Központ rendezvényei­re. Kirándulásokat szervez­nek. A művelődési központ a gyár falain belül is rendez színvonalas kultúrprogramo- kat. Nemrég Keres Emil elő­adóestjét hallgatták meg. Nagy érdeklődéssel fogadták később Rockenbauer Pálnak, a Napsugár nvem fi'm Mezőjének szavait. Megn"" az rtápy a könyvek iránt is,, erről leginkább az üzemi könyvterjesztő tudna beszámblni, akitől két éve még alig-alig, 1975-ben pe­dig több ezer forint értékű könyvet vásároltak. i. L TÁBOROZÁS ELŐn Ügy gondolom abban minden szülő egyetért: a nyári táborozás a gyerekek szá­mára élményt, maradandó emlékeket jelent. Mennyi izgalom, készülődés, munka előz meg eg^-egy néhány napos, vagy néhány hetes nyaralást. És milyen öröm a családnak, amikor a gyerek hazatérve kifogyhatatlan szóáradatban számol be tá­borbeli életéről. Szinte elso- rolhatatlan az a sok élmény, esemény amely a gyerek számára a felejthetetlent je­lenti. Ahány tábor, annyi­szor sok-sokféle ötlet a programban. Az Üttörő Szövetség me­gyei tanácsának előzetes számítása szerint az idén is, mint tavaly, legalább tízezer gyerek táborozik majd. Ez annál is inkább megoldható, mivel a tanácsok mellett szinte alig van olyan gazda­sági egység szűkebb hazánk­ban, amelyik ne segítené a nemes akciót. Örvendetes az is, hogy az üzemi pártbi­zottságok, pártvezetőségek, partalapszervezetek vezető­ségei. tagjai is mindinkább magukénak érzik, kötelessé­güknek. hogy segítsék, párt­fogolják a kisdobosok és út­törők nyári táborozását. Kü­lönösen 1974. áprilisa óta van ez így. Akkor látott napvilágot az MSZMP Köz­ponti Bizottság Titkárságá­nak határozata a Magyar Ott örök Szövetsége munká­jának továbbfejlesztéséről. A dokumentumban egyértel­műen megfogalmazást nyert: a párt szerveinek, szerveze­teinek gondoskodniuk kell arról, „hogy a kommunisták, a társadalom különböző szervezetei még hatékonyab­ban segítsenek ... az úttörő­munka személyi és tárgyi feltételeinek megteremtésé­ben.” A titkárság határozata ,,a gyermekekért, a 6—14 éve­sek jobb társadalmi közérze­téért, szocialista nevelésü­kért, jövőjükért, társadalmi szervezetükért született. A mi pártunk egész léte, mun­kája, minden határozata a jövőt, népünk boldogabb és gazdagabb életét, a szocializ­must, leghosszabb távra a gyermekeket szolgálja. Ná­lunk a gyermekügy nem magánügy. Nem is egysze­rűen közügy. A gyermek a jövő, a szocialista társada­lom reménysége.” — hang­zott el a Szövetkezetek Or­szágos Tanácsának azon az ülésén, amelyen a KB Tit­kárság határozatának végre­hajtásáról volt szó. a jövő! Ahol átérzik ennek lényegét, fontosságát — szerencsére egyre több munkahelyen van ez így — igyekeznek en­nek szellemében cselekedni is. A rákóczifalvi Egyesült Rákóczi Tsz-ben hallottam a minap: a szövetkezet érdeke, hogy az úttörők nyaraltatá- sát segítse. Az a gyerek, aki kicsi kora óta hozzánő egy munkahelyhez — nemcsak azért, mert szünidőben né­hány hetet ott dolgozik, ha­nem azért is ^ert látja, ta­pasztalja a segítőkészséget, —. valószínű, hogy iskolái­nak elvégzése után ott lát munkához a régi ismerősök, barátok között. Talán ezért van nálunk a szövetkezetben olyan sok fiatal. De ugyan­ezt vallják a jászkiséri Le­nin, a karcagi Magyar—Bol­gár Barátság, a kunmadarasi Lenin Tsz-ben vagy a török­szentmiklósi két nagy szö­vetkezetben és így tovább. Az előbbiek tudatában ál­doznak nem kis pénzt a nagy ipari üzemek is — a Hűtőgépgyár, a Tiszamenti Vegyiművek, a Tisza Cipő­gyár, hogy csak néhányat említsünk példának — tábo­rozásra, nyaraltatásra. A megyében ezekben a napok­ban, hetekben nagyon sok munkahelyen került már szóba: vállaljuk a gyerekek táborba és haza szállítását; adunk élelmiszert, hogy ne kelljen drágábban az üzle­tekből megvásárolni a tojást, a húst, a zöldséget, a gyü­mölcsöt : beszerezzük a sá­torlapokat, esetleg néhány sportfelszerelést. Űj vonás a segítségnyúj­tásban, hogy egyre több szülő, szocialista brigádtag, csapat, őrs „barát”, egykori úttörő válalkozik arra. hogy a pedagógusokkal együtt ő is részt vesz a táborozáson. Segit a gyerekek ellátásá­ban. a programok megszer­vezésében. lebonyolításában. És a felnőttek talán nem is gondolnak arra, hogy a gye­rekekben milyen boldog ér­zések születnek, amikor ve­lük együtt rúghatják a lab­dát, amikor este, tábortűz mellett felnőtt módra a munkáról, az életről^ a fele­lősségvállalásról beszélnek velük. Hogyan formálódik, alakul, változik jó irányban gondolkodásmódjuk, érzés- világuk. És tegyük hozzá hasznos ez a szülőknek, a barátoknak, a patronálóknak is. Ök is tanulnak. Megta­nulják nerricsak jobban sze­retni. de jobban becsülni, ér­teni is az értelmes, okos, a felnőttek világát nem kriti­kátlanul szemlélő, de a vi­lágot szerető gyerekeket. Az isfcüláta egy„ többször kerül szóba: hogy is lesz akkor a nyáron? Ta­lán már gyűjtik az ismeret- anyagot, a dokumentumokat a táborozás helyére vonat­kozóan : dolgoznak a prog­ramon. Épp ezért ide kíván­kozik egy másik aktuális kérdés is: vajon számba vették-e már minden mun­kahelyen, hogy mivel segít­hetnek az úttörődnek? V. V. Szereti Ön a verseket? ... a költészet olyan fokú tisztelete, szeretete és igénye nyilatkozott meg, amely se­hol máshol nem található”. Paul Valéry egyik mondat- töredékét forgatom magam­ban. melyet a nag.v francia költőfilozófus rólunk, ma­gyarokról írva fogalmazott meg, budapesti látogatása után. Valóban, mi magunk is szívesen dicsekszünk azzal, hogy szeretjük a verseket, a költészetet. A szeretetnek persze különböző fokozatai vannak — -ez derül ki az alábbi beszélgetés töredé­kekből is, melyek néhány nappal április 11. a költé­szet napja után. Kunhegye­sen hangzottak el. — Szeretjük a verseket — állítja határozottan Pokorádi Mária és Merényi Judit, a kunhegyesi gimnázium két első osztályos tanulója. — Kinek a verseit? — kí­váncsiskodom tovább. de erre a kérdésre már nehe­zebben születik válasz. — Petőfiét — mondja végre Mária, ám folytatást hiába várok tőle. — A mai magyar költők közül kit ismernek? — pró­bálok segíteni, de hiába. Mindössze annyit sikerül még megtudnom, hogy iro­dalomból pillanatnyilag a görög-római művészetet ta­nulják. — Sokan voltak? — kér­dezem a könyvtár vezetőjét, Szabó Vincénét. — Sajnos nem tudom, én nem voltam ... — Nem szereti a verseket, a költészetet? — De igen. csak iskolába járok és készültem a kon­zultációra ... Különben (Aranv János. Radnóti Mik­lós, Szabó Lőrinc, Váci Mi­hály és Buda Ferenc a ked­venc költőm. Nézze, Buda Ferenc egyik könyve épp itt van nálam. A Füvek példá­ja ... — Ezek szerint gyakran olvas verset. — Szinte minden este, Van egy ötszázkötetes ma­gánkönyvtáram. s a hangu­latomtól függően hol az egyik, hol a másik verseskö­tetet emelem le. — És a községi könyvtár olvasói? ök is kedvelik a verseket? — Elsősorban a fiatalok, a középiskolások. Igaz, akad egy-két idősebb versolvasónk is .. . A választékra minden­esetre nem lehet panaszuk, hisz legalább nyolcszáz ver­seskötetünk van. len új verseskötetem sem. Délután kaptam tizenöt Szép verseket, a remélt har­mincöt helyett. József Attila összes verseinek új kiadása pedig csak késve jött meg. — Vásárló lett volna? — A Szép versekből csak a gimnázium negyvenet kért... — Más verseskönyvet nem kerestek? — Váci Mihály, Illyés Gyula, Ladányi Mihály ver­seit állandóan kérik. Ladá­nyiét’ főleg azóta, mióta itt járt iró-olvasó találkozón. — Az üzletvezető olvasó­ként is hiányolja a verses­könyveket? — Nem. én elsősorban a kalandos történeteket, s az útleírásokat szeretem. A könyvtár ajtajában iro­dalmi estre invitál egy ki­szögezett meghívó. Az al­bán, a bolgár, a délszláv és a román népköltészet reme­kei épp az előző nap estéjén hangzottak el a művelődési központ színpadán. A könyvesboltba belépőt egy helyesírási hibás József Attila idézet fogadja. E szemmel láthatólag régesré- gi feliraton kívül azonban semmi sem emlékeztet arra, hogy a „költészet hetében”, járunk. Mikor ezt szóváte- szem, keserűen kifakad Molnár József üzletvezető: — Költészet napja — köl­tészet hete — verseskönyvek nélkül! Nem mertem kirakni a plakátot, a feliratot, mert április 12-én, hétfőn dél­előtt még nem volt egyet­A könyvesboltból kilépve az első járókelőt még meg­szólítom. Szereti a verse­ket ... ? — Hogy szeretem-e? Ha a rádióújságban böngészve ilyen műsort fedezek fel, előre aláhúzom, nehogy el­felejtsem — válaszol a nyugdíjas Kovács Árpád. — Nekem különösen Básti La­jos és Bitskey Tibor vers­mondása tetszik. — És a költők közül ki a kedvence? — Hosszú a sor. Arany, Petőfi, Vörösmarty, József Attila, Radnóti Miklós, Vá­ci Mihály ... foghassam még? — Van otthon verseskö­tete? — Nyolc, vagy tíz. Ron­gyosra olvastam már vala­mennyit, de nem válnék meg tőlük semmi pénzért. Hozzámnőttek, szinte a ba- . rátáim. H- P

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom