Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

976. április 18. • SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Üj emberek az egyesületek élért Vége a „táskás vezetésnek" Kosárlabda Nemzetközi Női Tisza Kupa A kubaiak szerdán bemutatkoznak Sípszó előtt V bajnokjelölt Szolnokon A Szolnoki MTE ma dél­után az NB II. listavezetőjét, a. Dunaújvárosi Kohászt fo­gadja a tiszaligeti stadion­ban. A vendégek szinte már biztos feljutónak számítanak, ennek ellenére érthető a pi­ros-feketék gyűrkózése: si­keres felkészültségüket ép­pen az élen állóval szemben kívánják bizonyítani. Ha a tavaszi mérkőzéseken ta­pasztalt lelkes játék a kapu előtti határozottsággal is pá­rosul. úgy az MTE számára a két bajnoki pont megszer­zése sem látszik lehetetlen­nek A pályára lépő csapatot a következő keretből jelöli ki Géléi József vezetőedző: Fe­kete, Kökény, — Kábák, Si­mon, Sebők, Kovács, Lódi, Újvári, Kolláth, Garics, Für­tös, Magos, Szolnoki. Márton es Zakar. Vasutas rangadó az NS lll-ban A Szplnoki MÁV labdarú­gói Szegeden ma a VSE ellen lépnek pályára. Ha a kék- fehérek úgy játszanak, mint a KTE ellen az első félórá­ban, Szegeden is esélyesek a pontszerzésre. A következő játékosok utaztak Szegedre: Fehér, Kovács, Tóth Gy., Csontos, Rácz, Repka, Hol­ler, Szabó Gy„ Varga. Tóth A., N. Szabó, Molnár, Papp, László. • • • Ügy tűnik, lassan helyre- billen a Martfűi Tisza Cipő labdarúgóinak önbizalma. Ezt ma Kiskunlacházán. az ÉGSZÖV ellen bizonyíthat­ják, ahol már a döntetlen is szép eredmény lenne szá­mukra. A kezdő csapatot az alábbi játékosok közül jelö­lik ki: Tajti, Pál, Sípos, Bor­za. Bodnár, Farkas, Nagy II., Almási, Kovács I.. Nyitrai, Novak, yVass, Kókai, Szőllő- si, Mihovics. • • • A Lehel SC labdarúgó szakosztályában a hét köz­ben edzőváltozás történt: Bíró István vezető edző a jövőben az ifjúságiak felké­szülését irányítja, helyette Buchár László látja el az el­ső csapatnál az edzői tisztet. A csapat a fővárosban a Sü­tőipar együttesével találko­zik. s annak ellenére, hogy a leggólerősebb csatár, Ger­gely húzódás miatt harckép­telen, ' ponttal szeretnének hazatérni. Buchár László a következőknek szavazott bi­zalmat: Vasas, Karkusz. Sár­közi, Kircher, Hajdú, Kátai, Kelemen. Fejes, Lukácsi, Sánta, Urbán, Bacher. Mar- czis. Nagy. • • • A Mezőtúri Honvéd ma Szarvason játssza bajnoki labdarúgó-mérkőzését. A csa­pat sorait sérülés tizedelte, így Bencsik Gyula még ke­retet sem tudott kijelölni. A mezőtúriak az esélytele­nek nyugalmával utónak Szarvasra. Lecsillapodtak a sportegye­sületi vezetőségválasztó köz­gyűlések hullámverései: a sportéletben a „dolgos hétköz­napok” következnek. A tes­tületi fórumok azonban több egyesület élére új vezetőket állítottak, akik mi másért vállalták volna a megtisztelő megbízatást, ha nem azért, hogy jobban, hozzáértőbben, következetesebben dolgozza­nak elődjeiknél. Néhány, a megye verseny- sportját meghatározó klub új vezetőit mutatjuk be la­punk hasábjain, hogy a köz­vélemény elé tárva gond­jaikat, terveiket, közösen se­gítsük a megoldásban. A Szolnoki Olajbányász is azok közé az egyesületek közé tartozik, ahol új em­berre ruházták az elnöki tisztet. Szili Józsefet, aki „civilben” a Nagyalföldi Ku­tató és Feltáró Üzem szer­vezési önálló osztályának ve­zetője, korábban is jól is­merték sportszeretetéről. Az 1958-ban alakult Olajbányász Sportegyesületnek 10 éven keresztül elnökhelyettese volt. — Sportegyesületi elnök­ként mi volt az első teen­dője? — Elsősorban a szakosztá­lyok vezetési rendszerét kel­lett korszerűsíteni. Az a módszer, amelyet én „tás­kás vezetésnek” hívok, ma már nem hozhat eredményt. Egy-egy szakosztály nem állhat egyetlen mindenesből, aki hóna alatt, táskában hordja a sportegyesület Ösz- szes adminisztrációját. A szakosztályok új vezetési modellje a következő: az elnök irányítja a sportág munkáját, mellette egy szakosztályvezető tartja a kapcsolatot az egyesületi el­nökség és a csapat között, az intéző pedig a napi teen­dőiket látja eL — Milyen az Olajbányász kapcsolata a megyeszékhely többi egyesületével? Asztalitenisz megye) L osztályú bajnokság férfi: Szolnoki 605-ös DSK—Szol­noki Vízügy-Dózsa II, Kis­újszállási Egyetértés SE— Jászberényi Lehel SC II, Ti- sz&roffi KSE—Karcagi SZSE, Tiszafüredi Vasas SE—Szol­noki Kilián FSE II, Mezőtú­ri Főiskolai SE II—Jászapá­ti TSZ SE, Szolnoki VOLÁN SE—Jászapáti Gimnázium, Törökszentmiklósi Vasas— Abádszalók. Atlétika: megyei serdülő „B” bajnokság, Szolnok, MÁV sporttelep, 9. Birkózás: Vidéki Ifjúsági L korcsoport (junior) kötött­fogású bajnokság, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 9. Kézilabda, NB I női: Ba­kony Vegyész—Goldberger, Szolnok, tiszaligeti sport­— Az együttműködés to­vábbi módozatain kell gon­dolkodni. Véleményünk sze­rint klubunk messzemenő segítséget nyújtott valameny- nyi szolnoki egyesület szá­mára. Soha nem gördítettünk akadályt egy-egy játékos át­igazolása elé — mi viszont nem mindig élvezhettük ezt a maradéktalan segítő szán­dékot. A jövőben ezen a té­ren is igyekszünk megtalál­ni az összhangot, hiszen cé­lunk csak egy lehet: vala­mennyien Szolnok megye sportjáért dolgozunk. — Ügy tudjuk, az Olajbá­nyásznál új utakon járnak az utánpótlás nevelésében is. — Valóban így van. Ezen a téren szép hagyományaink vannak. Kézilabdában, ko­sárlabdában szinte vala­mennyi szolnoki általános is­kolával kapcsolatot tartunk. Sakkszakosztályunk a Zagy­va-parti általános iskolában állított munkába edzőt. A legfiatalabbak sportolására nem sajnáljuk az anyagi ál­dozatot: jelenleg öt oktatási intézmény testnevelőjével va­gyunk szerződéses viszony­ban, s a sportoló gyermekek számára a felszerelést mi biztosítjuk. Jó példa lehet a besenyszögi általános isko­lával kialakított együttmű­ködés: a község a tehetséges kézilabdázó gyerekek egész sorát adta a szakosztálynak. — Az egyesület középtávú tervet készített. Milyen fel­adatokat szabtak ebben a programban az egyes sport­ágak számára? — Férfi kézilabdázóink az NB I B-be jutottak, s sze­retnénk, ha ebben az osz­tályban biztos pozíciót vív­nának ki. Nem tartjuk el­képzelhetetlennek azt sem, hogy öt éven belül még ma­gasabb osztályba lépjenek. Az NB Il-ben szereplő sak­kozóink és férfi kosárlabdá­zóink számára is a tisztes helytállás a cél. Labdarúgó­Események csarnok, 19; NB n női: Szolnoki MTE—Békéscsabai Konzervgyár, Szolnok, tisza­ligeti stadion, 9; NB II férfi: Tiszaföldvári TSZ SE— MMG, Tiszaföldvéf, 1Ö.30; megyei felnőtt férfi: elöl- állók a pályaválasztók: Ti­sza Cipő SE—Kunhegyes, 10. H. Nagy—Simon, Túrkeve— H. Gyulai SE. 10. Horváth— Móczár, Mezőtúr—Jászla- dány, 10. Farkas—Palotás; ifjúsági: Tisza Cipő SE— Kunhegyes, 9, H. Nagy—Si­mon, Túrkeve—Szolnoki Spartacus, 9, Horváth—Móc­zár. Mezőtúr—Jászladánv. 9, Farkas—Palotás, BARNE- V AL—J á&zárokszállás, 10, Murányi—Cserháti, Kun.- széntmártón—Tiszaföldvár, 9. Jakab—Farkas, Székács DSK—Zagyvarékas, Török- 6zentmiklós, 10, B. Szűcs— Mezőtelki; felnőtt női: Jászberényi Tanítóképző— Mezőtúr, 11, Gorgyán—Cseh, Lehel SC—Tiszafüred, 10, Gorgyán—Cseh; ifjúsági: Szolnoki MTE—Székács DSK, 10, Nagv S.—Envedi, Űjszász—Mezőtúr, 9 Saj­tos—Búzás, Lehel SC—Ti­szafüred, 9, Gorgyán—Cseh, Jászivány—Tisza Cipő SE, 10, Horváth—Bicskei. Vízilabda, OB I: Szolnoki Vízügy-Dózsa—OSC, Szol­nok, Damjanich uszoda, 12, Ottó. Labdarúgás, NB II: Szol­noki MTE—Dunaújvárosi Kohász, Szolnok, tiszaliget* stadion, 16, előmérkőzés Szolnoki MTE II—Balmaz­újváros II, tiszaligeti sta­dion, 12, Csipe, Szolnoki MTE ifi I—Balmazújváros ifi, tiszaligeti- stadion, 14. Gergely; megyei I osztály Fegyvernek — Rákócziiéivá 16, Tóvizi; Mezőtúri AFC— Jászapáti, 16, Békés megye­ink gyakran okoznak bosszú­ságot a közönségnek, hiszen a megyei első osztályban sem szerepelnék valami fé­nyesen. Ebben a sportágban egyesületünk feladata az utánpótlás nevelésé, így kü­lönösebben magasra nem állíthatjuk csapatunk szá­mára a mércét. Bármelyik labdarúgónk átigazolásához hozzájárulunk, ha az számá­ra előrelépést jelent — ter­mészetesen ragaszkodunk az MLSZ által biztosított jo­gainkhoz. — A tömegsport-mozga­lomnak szép hagyományai vannak az alföldi olajipar­ban. Milyen lehetőségeik vannak a dolgozóknak a rendszeres testmozgásra? — Természetjáró szakosz­tályunk a legnépesebb vala­mennyi közül. A rendszeres túrákon vállalatunk dolgozói közül bárki részt vehet, s elsősorban a nők élnek is ezzel a lehetőséggel De ott vannak versenyzőink vala­mennyi városi és megyei tö­megsportrendezvényen. Az Olajiparban dolgozók számá­ra mi magunk is bizosítunk rendszeres versenyzési alkal­makat. — Milyen anyagi támoga­tást nyújt az egyesület szá­mára a „bázis szerv”, a Szolnoki Olajipari Vállalat? — Eredményeink sohasem múlhattak támogatóink szűk­markúságán, hiszen a két szolnoki vállalaton kívül az Országos Kőolajipari Tröszt segítségét is mindig érezhet­tük. A tömegsportmozgalom szervezéséhez pedig a Bá­nyász Szakszervezet ad mesz- szemenő támogatást. Ameny- nyiben a sportban a szerve­zettebb vezetés, a tudatos és [következetes utánpótlás-ne­velés eredményt hoz — és miért ne lenne így —, úgy az egyesületünk színeiben versenyzők a jövőben szá­mos szép eredménnyel öreg­bíthetik Szolnok megye hír­nevét — Pb — bői; Jásztényszaru—Szolnoki Olajbányász, 16, Hossó; Kar­cagi SzSE—Szolnoki Cukor­gyár, 16, Terenyei; Jászbe­rényi Vasas—Túrkeve, 16, Heves megyéből; Kenderesi MEDOSZ — Törökszentmik­lósi Vasas, 16, Hajdú megyé­ből; Tószeg—Sz. H. Kilián FSE, 16, Csák I.; Üjszász— Jász j ákóhalma, 16, Abonyi; megyei IL osztály: Szajol— Kisújszállás, 16, Cziczás; Ti­szaföldvár—Abádszalók, 16, Parádi; Kunhegyes—Jászki- sér, 16. Bállá Gy.; Jászla- dány—Sz. Vegyiművek, 16, Busa J.; Já&zánokszállás— Rákóczi újfalu, 16, Szűcs; Szászberek — Jászberényi MEZŐGÉP, 16, Grámán; Ti­szafüred—Kengyel, 16, Ko­vács P.; Tiszabura—Kun- szentmárton, 16, Ozsvár; NB-s tartalék és ifjúsági bajnokság: Tisza Cipő II— DVSC II, Martfű, 10.30, Csák II.; Tisza Cipő ifi— DVSC Sportiskola, 12.15, Czifra; Jászberényi Lehel SC II—Mezőtúri Honvéd II, 10, Magyart: Jászberényi Lehel SC ifi—Mezőtúri Honvéd ifi, 12, Trencsényi; Szolnoki MÁV SE ifi1—Püspökladá­nyi ifi, 14, Koppány. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV NB III-as labdarúgói Szegeden a Va­sutas ellen, a Lehel SC NB III-as labdarúgói Budapes­ten a Fővárosi Sütőipar el­len, a Mezőtúri Honvéd NÖ III-as labdarúgói Szarvason, a Tisza Cipő SE NB III-as labdarúgói az ÉGSZÖV MEDOSZ ellen Kiskunlac­házán, a Törökszentmiklósi Vasas ifjúsági I. korcsopor­tos szabadfogású birkózói Szombathelyen az országos vidéki ifjúsági I. korcsopor­tos szabadfogású bajnoksá­gén, a Szolnoki TITASZ NB II-es férfi röplabdázói a Kossuth KF3E ellen Szent­endrén. A Szolnoki Cukor gyári SE keráknáro&ai Sió­fokon országúti hosszútávú | versenyen. Április 23-tól 27-ig a szol­noki tizsaligeti sportcsarnok­ban rendezik a Nemzetközi Női Tisza Kupát, melynek résztvevői között számos rangos együttest találunk: Bulgária, Csehszlovákia, az NSZK, Románia, Franciaor­szág, valamint Kuba felnőtt nemzeti válogatottjával kép­viselteti magát A magyar színeket az A és B váloga­tott képviseli. A mérkőzéssorozatot az Európa Bajnokságra való fel­készülés jegyében rendezik. Számunkra a tét nagy. hi­szen válogatott csapatunk most van kialakulóban, több fiatal játékossal kell megis­mertetni a nemzetközi talál­kozók feszült légkörét. Leg­utóbb Krakkóban egy hatos tornán, a házigazda lengye­Szolnoki tekézők A Vasutas Nemzetközi Sportszövetség a hagyomá­nyos Vasutas Európa Baj­nokság lebonyolításával eb­ben az évben Jugoszláviát bízta meg. A tornát április 16. és 26. között Dubrovnik­Űjpesti Dózsa—Sz. Vízügy- Dózsa 6:2 (1:0, 1:0, 3:1, 1:1), Szolnok, Damjanich uszoda, 300 néző, v.: Kántor. Víz- ügy-Dózs^: Takó—dr. Bore», Varga, Pintér, Cseh, dr. He- csei, Pásztral Cs.: Vörösvá­ri, Varga Zs. Edző: Urbán Lajos. Újpest: Cservenyák, Horváth, Székely, Radnóti, dr. Sárosi, Wolf, Mátsik. Ed­ző: Mohácsi Attila. Háromszor járt ,le a 45 másodperc anélkül, hogy a csapatok kapura lőttek vol­na. Számtalan eladott labda után dr. Sárosi 10 méterről küldött ejtését Takó elnéz­te, 1:0. A második negyed elején Mátsik senkitől sem zavartatva megúszott, két méterről Takóba lőtte a lab­dát. Továbbra is rendkívül alacsony volt a színvonal, dr. Sárosi egy pillanatra egyedül maradt, és máris 2:0. A ne­Kecskemétl Építők—Tiszaföld­vár 22:16 (12:6). Kecskemét, 100 néző. V.: Molnár, Sasvár:. Ti­szaföldvár: Kugyela, Nyeső (3), Fekecs (3), Kovács (5), Szűcs (1). Bene, Szabados, Asztalos, Vincze, Danku IL (4), Székács, Felföldi. Az erősen megfiatalodott Ti­szaföldvár mostoha körülmények között készült az idei bajnok­lek mögött a második he­lyen végzett csapatunk. Ezen a küzdelemsorozaton részt vett a román és a francia válogatott is. A románoktól kikaptunk, míg a franciákat sikerült nagy küzdelemben legyőzni. A magyarok Szol­nokon a lehető legjobb ösz- szeállításban léphetnek majd pályára, hiszen ezúttal a szakvezetők rendelkezésére áll a Testnevelési Főiskola két erőssége: László és Szu- chy is. akik Krakkóban nem szerepeltek. Kuba válogatottja már áp­rilis 19-én megérkezik Szol­nokra és 21-én, 16.30 órakor edzőmérkőzést játszik Szol­nok női válogatottjával. A mérkőzést az érdeklődők díjmentesen nézhetik végig. a válogatottban ban rendezik, s a magyar vasutas válogatottban a Szol­noki MÁV-ból Kántor Sán­dor, Dedrák György és Vígh Albert kapott helyet, akik már el is utaztak a verseny színhelyére. gyed végén ismét Mátsik ke­rült abszolút gólhelyzetbe, azonban elügyetlenkedte a gólszerzési alkalmat. A harmadik játékrészben Vörö6vári és Varga Zs. ját­szott Cseh és Boros dr. he­lyett. A cserék neon hoztak változást a szolnoki csapat játékában. Jellemző, hogy az első lövés a 13. percben ment Cservenyák kapujára, s ebből gólt is szerzett a Vízügy-Dózsa. Hecsei dr. ár­va góljára Székely és Hor­váth hárommal válaszoltak — 5:L Az utolsó negyedben — ha ez egyáltalán lehetséges — tovább esett a színvonaL Volt olyan perc, amikor hét­szer adták egymás után el­lenfélhez a labdát a játéko­sok. A vízilabdára tulajdon­képpen csak Pintér remek egyéni akcióból szerzett gól­ja emlékeztetett. Ságra. Ennek ellenére megnehe­zítette a nagyobb rutinnal ren­delkező, bajnokságra pályázó kecskemétiek dolgát. A közepes színvonalú bajnoki nyitányon a vendéglátók — ha sok szeren­csével is — de megérdemelten győztek. Női: Dunaújvárosi Kohász— Szolnoki MTE 16:10 (7:5). Duna­újváros. A PALOTÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG \ FELVÉTELRE KERES növénytermesztési gyakorlattal rendelkező — növényvédő szakmérnököt vagy növényvédő szaktechnikust Fő növényi kultúránk: lucerna, rizs. kenyérgabona A pályázatokat a gazdaság címére kérjük külü—o Címünk: Palotási Állam] Gazdaság. Besenyszög-Palotás. Fiatalok! a 60L sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetn- (6900 Makó, Vörös Csillag út 2—4.) Intézetünk korszerű tanműhellyel, Iskolával és kollégiummal rendelkezik, FELVÉTEL: gépi forgácsoló, géplakatos, mez jgazdasáfjj gépszerelő szik sáliban. A gépi forgácsoló szakin — a tanúim''yi ereimé "i fii;,. ösztöndíján kívül havi 200 Ft ösztü idij-kiegésziwxs jár. Kézilabda NB II Két vereség az első fordulón \ Vízilabda OB I

Next

/
Oldalképek
Tartalom