Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
e SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 1978. április ÍR. Van-e szebb a gyermek őszinte, nyílt, tiszta tekinteténél? Van-e boldogítóbb érzés, mint szemébe nézni annak, akit egy életre párunknak választunk? Van-e nagyobb megnyugvás, mint magunkon érezni a szülők óvó, szerető pillantását? Mégis, oly ritkán gondolunk arra, mily nagy kincsünk a ÜNK VILÁGA SZEM Részlet dr. H. Mahler, az Egészségügyi Világszervezet /ezérigazga tójának az idei igészségügyi világnapra írott üzenetéből: „Legalább tízmillió vak ember él manapság szerte a világban. Milliókra tehető azok száma is, ikiknek annyira romlott a utasuk, hogy oktatás, munkavégzés és szociális támogatás szempontjából vakokiak minősülnek. Ezek a számok egyre növekednek, s »megfelelő intézkedések hiánya esetén 25 év alatt megkétszereződhetnék”. 1. : T. Ferenc 51 éves kubikos "Szamara a tavaly január 15-i ' lap is úgy kezdődött, mint máskor. Reggeli a munkás- szálláson. aztán irány munkába. Közben gondolt is tán arra, hogy rnég két nap és itt a hétvége, utazhat haza Tászladányba a családjához, ügy pillér betonaljzatát bon- ották csákánnyal a földből, iélután volt. Egy erős ütés >s feljajdultr „Egy kavics íekivágódott a szememnek”. Azóta — kevés szünettel — aetegállományban van. Egyik szemére megvakult és már ,a másikkal is baj van, hús- rét után- újra operálnak”. A családja — három gyereke, felesége — azóta a táp- oénzből él, az asszony bedolgozást vállalt, hogy némi kei ecsethez jussanak. „Jaj, egy kis betonszilánk: ment a szemembe” — kiáltott fel L. Ernő e hét reggelén, amikor egy villanyosz- op betonaljzatát akarták a ’óidból kivenni. „Várjatok, yihenek egy kicsit, hátha ékkor nem fog fájni a szemem” — mondta munkatársainak. Azok nem hagyták: Itt a teherautó, azonnal in- iíts az orvoshoz” — mondták, és jól tették. „Nagyon szépen gyógyulok, azt mondta a tanár úr” — újságolja trommel, L. Ernő szerelóla- catos 31 éves. Szerencsés ember. — Hány éves vagy? — Hét. — Mi történt a szemeddel? — Nyiiaztunk Jancsival... Rosszul végződött a játék: a nyíl belevágódott a kisfiú szemébe. Az örökmozgó fiúcska — a jövő nagy kapusa tán, hisz az a kedvenc játéka — kórházba került. A kisfiú anyja kezét fogja a folyosón: ő már meggyógyult, indulnak haza Tisza- sülyre. A fiatalember bizakodik: „Még néhány nap és mehetek én is .., de megtanultam: nem lehet eléggé vigyázni.” A meglett, életében már nagyon sokat próbált ember sír: „Nem tudom, mi lesz velem,,. Hárman a harminchatból, akik ezekben a napokban a Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház szemészeti osztályán a gyógyulást remélték, remélik. 2. Becslések alapján, százezer ívkosra számítva hazánkban lí«49-ben 100. 1974-ben 280, P íjor Rezső dr. Budapest m-gy kerületében végzett saját felmérése szerint 335 vak, vagy súlyosan sérült szemű ember él. (A legutolsó rendelkezésre álló adatok szerint Angliában 269. Izlan- don 272, Svájcban 145, az NSZK-ban 60.) Az évszázados gond, amely a vaksággal rémített, a trachomas fertőzés eltűnt. de újabb okok jelentkeztek. A rövidlátás komplikációi: az érrendszeri betegségek, köztük is legmagasabb számban a cukorbetegség okozta szem- fenéki elváltozások: a zöldhályog és a szürkehályog; a különböző sérülések következményei : a szem belső gyulladásai. Szolnok megyében ma megközelítőleg — erre nincs pontos adat — ezer csökken tlátó, vagy vak ember él. Elég nagy számban vannak olyanok — főként öregek, az átlagéletkor kitolódása következtében —, akik ilyen panaszaikkal még nem voltak orvosnál. A megyei kórház szemészetén tavaly százharcnincegy ember a szemén levő szürkehályog miatt tartózkodott az osztályon gyógyításra várva, és ötve- nen voltak, akiknek üzemi, vagy utcai baleset következtében kellett odamenniük, hogy csak két kiragadott példát említsek. Az országos statisztika adatai — miszerint a betegek 20,3 százaléka rövidlátás, 19,7 százaléka zöldhályog, 18,1 százaléka érrendszeri betegségek, 4,5 százaléka sérülések miatt kerül szemorvoshoz — erre a kórházra is érvényesek. Megszaporodtak viszont a még súlyosabb sérülések, azok, amikor idegen test kerül a, szembe, bétonszemcse, Vagy vasszilánk. Felmerül a kérdés: ezen a téren elég hatékony a munkavédelem? r> V m ■— Töröltük a szótárunkból azt a kifejezést, hogy „nincs mit tenni”. A reményt, a bizakodást egyik betegünktől sem vehetjük el, és mindent meg kell tennünk, hogy ezek a remények valóra váljanak, — mondja dr. Szeghy Gergely, címzetes egyetemi docens, az Orvostudományok kandidátusa, a Szolnok megyei kórház szemész főorvosa. Parányi a főorvosi szoba, ahol beszélgetünk. Kicsi az osztály is: összesen harminc ágy van benne. Illetve most 36 — kénytelenek, voltak a folyosón is elhelyezni betegeket. Sok a beteg. A megye 302 ezer lakosának > .«diétásáról kell gondoskodniok. — Rövidesen 412 ezerről, a karcagi kórházban, ugyanis, valószínűleg rövidesen, orvoshiány miatt be kell zárni a szemészeti osztályt. — Zsúfolt a kórházi osztályuk. És régi gond, hogy túlzsúfolt a szemészeti kezelő is a rendelőintézetünkben. Ha jól tudom ott naponta 100—120 embert kell ellátniok. — Kevés az orvos, összesen körülbelül ötszázan vagyunk szemészek az országban. Ezért a zsúfoltság. A betegek száma viszont sajnos növekszik. Ugyanakkor az utóbbi években különböző okok. például a nagy elfoglaltság miatt, nyolcvan szemész elhagyta a szakmát. — Az ember azt hinné, hogy a szemészeten talán könnyebb dolga van az orvosnak. — Ez csak a látszat. Ez is műtétes szakma, a műtőben itt is végig kell állni a há. rom-öt órát. És remegő kézzel nem lehet dolgozni. Az orvos csak tiszta feiiel, kipihenten, biztos kézzel foghat hozzá bármilyen műtéthez. A szem parányi műszer. — Ezek szerint nem elég a rendelkezésükre álló kórházi ágy sem. A folyosón látottak ezt bizonyítják. — Drága szakma a miénk. Csupán a mi harmincágyas osztályunk körülbelül 1 millió forint értékű műszerrel rendelkezik. Van olyan műszerünk, amely 100 ezer forintot ér. Még ez sem lenne nagy gond. inkább az a baj, hogy sok Ids osztályt hoztak létre — 10—20 ágyasokat — holott egy megyében egy nagy szemészettel sokkal többre mennénk. Ezek a kis osztályok akadályozzák az utánpótlás nevelését is; kevés a kórházi ágy, nem kell annyi orvos. Bár a ' fiatalok sem könnyen választják ezt a szakmát. A sok elfoglaltság mellett — , rendelőintézetben dolgozni, a kórházi gyógyítást ellátni — egy orvosunk napi munkaidejét teljesen kitől ten ék csak a konzíliumok. Hisz . azt valamennyi osztállyal kell tartanunk. Tudományos munkát is kellene végeznünk, ez természetes, belső igényünk. És akkor még semmit nem tettünk a betegségek megelőzésére; a betegek kiszűrésére. — Várható-e, hogy javulni fog ez a helyzet? — 1980-ra 60 ágyas lesz az osztályunk és körülbelül kilenc szemészorvos dolgozik majd a kórház-rendelőintézeti egységünkben. 4. — Azt kérdi, miért vállalják a fiatal orvosok nehezen a szemész szakképesítés megszerzését? Az egyetemen mindössze hat hónapon át tanulunk szemészetet. Jóformán arra sem elegendő ez az idő, hogy közelebbről megismerjük a szakmát. Én is belgyógyász vagy gyerek- gyógyász akartam lenni, de akkor csak ide lehetett szakosodni, Amikor ezt megtudtam. végigsírtam az egész éjszakát — mondja dr. Faragó Margit. Azt mondják, hogy ő a szakma csodagyereke: egyedüli balkezes szemész kz országban és nagyon ügyes. „Meg kellett tanulnunk fordítva asszisztálni neki” — mondják az osztályon. — ön országgyűlési képviselő is. Lehetősége van, hogy országos fórumon is szóvá tegye a szemészek képzésének gondjait. — Amikor lehetőségem lesz rá, vagy az országgyűlés illetékes bizottságában — mivel oda állandó meghívott vagyok — vagy parlamenti ülésszakon élni fogok ezzel a lehetőséggel. Találkozom medikusokká): mint fiatal orvos beszélek nekik a szakmám szépségeiről, fontosságáról. Bízom benne, hpSF megértenek és talán többen követnek ezen a pályán. 5. Azt mondják drága ez a szakma. Mindenképpen gazdaságosabb, ésszerűbb i lenne, ha megyénként egy nagy kórházi szemészeti osztályt hozmának létre. Hiszen egy tízágyas részleg sem lehet meg egyetlen drága műszer nélkül sem. Inkább több szakrendelőt kellene kialakítani a városokban, nagyobb településeken. Több orvos kell és nemcsak a beteg emberek miatt. Mielőbb jó lenne a megyékben — nálunk is — a tanyákon, a kisközségekben megszűrni a lakosságot, a gyerekeket. A kisgyerekkori kancsalságon, rövidlátáson még lehet segíteni. De ehhez orvos kell. És ha már a kancsalságról van szó: Szolnokon is létre lehetne hozni olyan óvodai csoportot, ahová a kis szemüvegesek kerülnének. Az ő gondozásuk szakértelmet, figyelmet követel. Az orvosok készséggel segítenék az óvónőket, a gondozónőket. A szemészei ellátás néhány megyei problémáját világítottuk meg abban a reményben, hogy a Hetényi Géza Kórház, valamint a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai osztályának vezetői megvizsgálják a megoldás lehetőségeit, t Így többi között azt. hogy egy olyan kényes, jelentős tudományos erőket összpontosító osztályt, mint a szemészet: vajon feltétlenül a mostani épületben, a jelenlegi viszonyok között kell dolgoztatni? Némi belső átszervezéssel nem lehetne a kórházban a mai körülmények között is jobb feltételeket teremteni a betegek és az orvosok számára ? Tudjuk, hogy a cikkben feltárt gondok nem újkele- tűek, nem mindegyik oldható meg máról holnapra. Mindenesetre érdemes a szemészeti ellátás helyzetét mélyebben elemezni, a fokozatos javítás szándékával megtenni a megtehetöL .Varga Viktória A színházi klubban ülünk. Kavargatja a kávéját, nem siet meginni. Gyakran rágyújt, a cigarettavégekből kis halom emelkedik a hamutartóban, mire befejezzük. Mohón, mélyre szívja a füstöt, de amint félig elég, gyorsan elnyomja a cigarettát. — Hol született, hová kötik gyermekkori emlékei? — Majosházán születtem. Ez egy kis falu, a ráckevei Dunaág mellett harminc kilométerre Budapesttől, lehet vagy ezerkétszáz lakosa. — Milyen környezetben nőtt fel? — A szüleim parasztemberek. — Volt valaki a családban, vagy közelebbi ismerősei köreben, aki kapcsolatban állt a színházzal? — Senki. Nem is mondhatom el, hogy „gyermekkorom óta színész akartam lenni”. — Mi szeretett volna lenni? — Több pálya vonzott. Szívesen lettem volna pap egy időben, majd jogász. Maios- házán a templommal szemben van a házunk, és gyermekkoromban gyakran jártam misére. Eiztosan irigyeltem a paptól a szereplést: hogy ott áll elöl és mindenki rá figyel. A jogászi munkában is inkább a szereplés lehetősége vonzott. — Milyen tanuló volt? ■ — Jó tanuló voltam az általános iskolában, majd Cegléden a gimnáziumban is. Ekkoriban az érdeklődésem inkább a reáltárgyak felé fordult. Azok a tudományok vonzottak, amelyek mindig érvényesülő törvényekbe " foglalták tárgyukat. A dolgok belső törvényszerűségeinek feltárása ma -is izgat, a szerepeimet például mindig úgy tanulom, hogy közben kutatom a törvényeit. Az érettségi után Szegedre akartam menni jogásznak, de n^m sikerült. Négy évig a Csepel Autógyárban dolgoztam: voltam segédmunkás, betanított munkás, utókalkulátor, majd 1960- ban jelentkeztem a főiskolára. — Vissza tud-e emlékezni arra a pillanatra, amikor eldöntötte magában: színész leszek? — Ez nem Ilyen villám- csapásszerűen történt. Akkor jött ki a rendelet, hogy aki felsőfokú tanintézetbe jelentkezett, az párhuzamosan valamelyik művészeti főiskolára is beadhatja a felvételi kérelmét. Így jelentkeztem én a Színház és Filmművészeti Főiskolára is, és oda vettek fel. — Mikor volt először színházban? — Tizenhárom éves koromban Pesten, és a Bánk bánt láttam. A háború után közelebb kerültünk Budapesthez. A szüleim a szomszédokkal együtt gyakran felkerekedtek és bementünk együtt színházba. Valaki befogott, kivitte az egész társaságot a hat kilométerre lévő vasútállomásra, színház után pedig ott várt bennünket. önállóan szervezték meg, mindig más vitte a többieket a vonathoz. — Azt mondják, a parasztembereket nehéz kimozdítani... — Lendületes kor volt, olyanokat is megmozgatott, akik egyébként aligha mozdultak volna. — Szerette, ezeket a színházi estéket? — Nagyon, de nem volt meghatározó jelentőségük a pályaválasztásom szempontjából. — Dióikként játszott színpadon? — Műkedvelősködtem Cegléden, de ezt diákkorában majdnem mindenki megteszi. Az akkori társaimból orvosok, mérnökök, tanárok lettek. — Voltak sikerei? — Igen. és az nagyon tetszett, örültem, hogy az iskolában sokan ismerik a nevemet. — A jogászi és papi „szereplés" utáni vágy, izgalmas színházi esték gyermekkorban, sikeres műkedvelő múlt, nem gondolja, hogy a fele is elég, hogy valakit a színházhoz kössön? — Lehetséges, de ez a kötés nem tudatosodott bennem. Nem is igen tudtam, mire -vállalkozom, amikor jelentkeztem a főiskolára. Pártos Gáza volt a mesterem, nagyon keményen, szigorúan dolgoztatott. Ez tetszett is, mert gyermekkorom óta megszoktam és szerettem a munkát, de csodálkoztam is: hát ez van a színpadi csillogás mögött? f — Mivel szerepelt a felvételi vizsgán? — Petőfi-verseket mondtam: A XIX. század költőit, a Falu végén kurta kocsmát. Kérdezték, tudok-e lírai verset is. Persze, hogy tudok: elmondtam a Szeptember végént. Utólag ijedtem meg: ez a hályogkovács bátorsága volt. A Szeptember végén nagyon nagy és nehéz költemény, akkoriban nem is tudhattam, hogy milyen nagy. — Szereti a verseket? — Inkább csak olvasni. Nem hiszek a versmondásban, mint pódiumművészetben. Csak akkor van értelme, ha rögtön arra is van mód, hogy ki-ki elmondja, mi jutót); eszébe róla, milyen érzéseket keltett benne. — Miben hisz? — Hiszek abban, hogy minden színházi előadás kaland, amelyre a nézőnek velem kell jönnie, nem ülhet szenVtelenül a székében. Persze azt is tudom, hogy hatszáz ember sohasem jön, jöhet velem. Fia eljön mondjuk ötven, vagy száz, azt már megérzi az ember, nemcsak hallgatják, meg is hallják, amit mondok. Egy másik világot tárok fel, de csak látszólag másikat. Nincs különbség az emberek között: a hamleti kételyek életünknek egy-egy fordulópontja bármelyikünket kínozhatnak, Rómeó és Júlia szerelmét valamennyi igazi szerelmes átéli. Az én feladatom: elhitetni, hogy a nézőnek érdemes végiggondolnia mindazt, amit a színpadról hall, mert gazdagabb lesz általa, saját életét is szebben, igazabban, teljesebben élheti. Nincs jogom elrabolni az emberektől két és fél órát semmiért, hiszen olyan rövid az élet. Ha nem gazdagabban mennek el a színházból, mint ahogy jöttek, akkor becsapom őket. Gondolatokat kell adnom nekik, amiket felidézhetnek és továbbgondolhatnak, amikből saját életükre is következtetéseket vonhatnak le. — Melyek a kedvenc szerepei? — Minden szerepemet szeretem. — Kincs mindegyikben egyforma lehetőség gondolatok közlésére. — Mindegyikkel ' tudok mondani valamit. Talán Makrával sikerült a legtöbbet a mai kor emberének, aki gyakran ugyanúgy elmegy a lehetőségei mellett, aki megszerez mindent, amit ebben a társadalomban meg lehet szerezni, és mégis boldogtalan marad. Vagy mennyi mindent lehet mondani a Kulcskerssők Pórisával, aki- ben óriási becsvágy van, de a képességei hiányoznak hozzá. Ezek mindnyájunk koníliktusai. Aki meghallja a színpadról jövő szót, másként' élheti le az életét. — Tizenkét éve színész, s ezalatt csupán két társulatnak volt tagja. — Elmélyült együttes munka csak akkor lehetséges, ha a színészek jól ismerik egy*- mást. Csak a közős munkában hiszek. Hiába vannak nagy nevek, hiába van jó rendező, ha az együttesben nem tesz meg mindenki mindent, amit képességei megengedne^ — Milyen színésznek tartja önmagát? — Kételkedő alkat vagyok* Azt hiszem, nagyon nehezen „ „szalad el a ló” velem. Bármit csinálok, mindig bennem marad a kérdés: sikerült-e mindent közölni, amit szerettem volna? Birtokában vagyok-e már azoknak az eszközöknek, amelyekkel közölni lehet, amit akartam? Kecskemétről azárt jöttem el, mert ott már túl könnyen elfogadtak mindent tőlem. Ez pillanatnyilag kellemes, de „hosszabb távon” bénít, gátolja az ember fejlődését. — Vannak-e színész példaképei? — Inkább olyan emberek vannak, akikkel szeretnék együtt játszani: Bessenyeivel, Latinovitscsal, Darvassal. A jó együttes magéval ragadja az egyes színészeket — Beszélgetésünk során többször is említette, hogy 0 színházban az együttes munkát tartja a legfontosabbnak. A Szigligeti Színház megfelel-e az igényeinek ebből a szempontból? — A Szigligeti Színháznak ez az együttes játék az egyik jellegzetessége. Ugyanazokat a kételyeket találtam meg itt, amelyek bennem is megvannak, és ez a kétely képes szorosra fűzni a társulat egységét. Minden produkcióval bizonyítani akarunk, s mindig bennünk marad a kérdés: hogyan lehetett volna jobban, s hogyan lehet majd a következő alkalommal? Ez az önelégültség, a sztárrá merevedés legjobb ellenszere. Az együttes játék ugyanakkor segít is: ha például Makrával sikerült mondanom valamit, az azért volt lehetséges, mert Csomós és Iványi magas szinten megoldotta a saját feladatát az előadásban. Nélkülük Makra is veszített volna az erejéből, akármit csináltam volna egyedül a színpadon. — Nem szeretne sztár lenni? — Jólesik, ha megismerik az embert a boltban, vagy a vendéglőben, de nem az a legfontosabb. A világ nagy színházait nem sztárok, hanem együttesek tették nagy- gyá. A múltkor láttuk iit a Szovremennyik Színház előadását. Nem tudom, hogy a színészek közül ki sztár Moszkvában, őszintén szólva nem is érdekel. Nekem az egész előadás adott sokat. — Hogyan él Szolnokon? — A Zagyva-parton lakom egy garzonlakásban. Vannak barátaim: színészek, szobrászok, tanárok, orvosok, velük is többnyire ilyen dolgokról beszélünk. Érdeklődő, a hivatásukat komolyan vevő. művészetszerető emberek. Szeretek dolgozni, örökké hálás leszek a szüleimnek, hogy belém nevelték a munka szeretetét és tiszteletét. Sohasem unatkozom. Szívesen és sokat olvasok. — Kik a kedvenc szerzői? — Akik segítenek végiggondolni a dolgokat, segítenek abban, hogy minél jobban megismerjem a világot és minél többet meg tudjak mutatni belőle az embereknek. Bistev András Csak a közös minkákan hiszek Piróth Gyula beszél életéről, pályájáról
