Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-02 / 79. szám
1976, április 1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szolnokon Felavatják Sándor Pál emléktábláiét Kitüntetések április 4-e alkalmából Sándor Pál, a munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, neves marxista filozófus, hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. április elsején született Szolnokon. A városban végezte' általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait, itt kapcsolódott be a munkásmozgalomba és lett tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Szülővárosában utcát nevezték el róla. Születésének hetven- ötödik évfordulója alkalmából a nevét viselő utca egyik lakóépületén márványtáblát helyezett el Szolnok Város Tanácsa. A tegnap délelőtti emléktábla avató ünnepségen a munkásmozgalmai klub tagjai, KTSZ-fiatalok, érdeklődők állták körül az épületet Megjelent az ünnepségen Sándor Pál özvegye, Szerényt Sándor, a munkásmozgalom, a párt régi harcosa, Sándor László, a városi párt- bizottság első titkára és Kuikri Béla, a városi tanács elnöke. Ott voltak Sándor Pál hajdani iskolájának, a Verseghy Gimnáziumnak tanárai, és tanulói is. „Ha szikes legelőd van, tarts birkát!” így vagyon megírva a nagy könyvben. Természetesen ez a könyv nem létezik, de a szikes, ártéri legelők annál inkább. A Adottságai miatt az üzem 1948. megalakulása óta juhokat is tenyészt, ma 3 ezer 150 magyar fésűs merinó anya és báránya szaporulata van a gazdaságnak. Ennél viszont jóval több állatot tud eltartani a szik és az ártér, tisztában vannak ezzel az üzem szakemberei is. Csakhogy... És itt derül ki, hogy a birkák sem annyira igénytelenek, mint amennyire a közhit annak tartja őket — legalább is azok a fajták, amelyekkel igazán jövedelmező a gazdálkodás — és az állatokat gondozó embereknek is egyre inkább terhes a sok fizikai munka. Tehát olyan modem, olcsó istálló kell, amelyben a takarmányozás, kitrágyázás jól gépesíthető; új fajta, amely a mostani követelményeknek megfelelő minőségű gyapjút és húst ad, s nem utolsósorban pénz, hogy mindez megvalósítható legyen. j Már a holnap Az üzem — félig-meddig már az új fajta érdekében — második éve januárban nyírja a birkákat. Miért? Mert így tisztább a gyapjú. Sikerült elérni az 57 százalékos tisztasági fokot, amely az országos 37—40 százalékos átlagot figyelembe véve, nagy eredménynek számít Tavaly 84 forintot kaptak a 10 hónapos gyapjú kilójáért, az idén viszont már éves bundát nyírtait, kilónként 12o forintért, és ez még a megjavított árrendszerre is 16 forintot „rátett”. Ehhez természetesen hozzájárult az Jól kezdte az idei esztendőt és egyben az ötödik ötéves tervet a hazai szénbányászat. Az első három hónap alatt 60 000 tonnával teljesítette túl tervét. Ez még 60 000 tonnával több lett volna, ha nem esik ki a termelésből a dorogi szénmedence víz alá került sári- sápi bányája. Az első ne^ Szavalat hangzott el majd a kórus énekszáma után Kéri József, a városi tanács KISZ-szervezetének titkárhelyettese méltatta Sándor Pál életű tj át. Az • ünnepi megemlékezés után az emléktáblán a vároNagykunság! Állami Gazdaságban például az 1750 hektár rétből, legelőből csak hatszáz öntözhető, a többi birkalegelő. Meglehetősen sok kívánság ez egyszerre, a Nagykunsági Állami Gazdaság sem máról holnapra akarja mindezt elérni, hanem azV. ötéves terv végére, 1960-ra. A jobb hús érdekében már megkezdték a munkát: né-, met húsmerinóval keresztezik a jelenlegi állományt. Bár a hús lényegesebb, azért a gyapjú is fontos. Az ipar újabban hosszú szálú, úgynevezett lánc gyapjút kér a termelőktől. A magyar fésűs merinó gyapja jóval finomabb, mint amire szükség van, viszont rövidebb is, s ezért olyan fajtát kellett keresni, amely az összes követelményeknek megfeleL A gazdaság szakemberei a Landschaít-merinóban meg is találták az „ideális” birkát. A húsa kiváló, gyapja kilenc centiméter hosszú, szaporasága is jó, könnyen aklimatizálódik. Csak még be kell hozni. eredményeiért is, hogy a dolgozók tanfolyamon ismerkedtek meg a bunda legszakszerűbb válo- gatásávaL A tisztaság egyébként nemcsak a gyapjúnál, hanem másutt is követelmény. Ha az állatokat a baromfi- tenyésztés szintjén fertőtlenített istállókban tartják, akkor legalább 10 százalékkal csökken a szopósbárány elhullás. Erre azért is szükség van, mert másképp nem nagyon lesz 1980-ra a Nagykunsági Állami Gazdaságban 4—5 ezer anyabirka és gyedévben egyenletes volt a termelés és így az ellátás is. Zavartalanul kielégítették a lakosság és a közületek igényeit, annak ellenére, hogy a hiányzó sárisápi szén és a késedelmesen érkező importszeneik miatt a jó minőségű rostált daraszenekből esetenként nagyobb volt a kereslet, mimt a kínálat si tanács, a Verseghy Gimnázium képviselői és Sándor Pátné helyezett el koszorút. Délelőtt az özvegy felkereste a Verseghy Gimnáziumot, ahol kiállítást rendeztek a Sándor Pálra vonatkozó dokumentumokból. szaporulata. Ezeknek és a gépesítés követelményeinek azonban a vályogból épített hodályok nem felelnek meg. Egy-cgv épület rendbetételére — mert 1948 óta sokat romlott az állapotuk — félmilliót kellene költeni, ugyanakkor, amikor kétmillió forintért olyan istállót építhetnek, ahol nem 300, hanem ezer juh,. íér el. A Mezőtúri AÜami Gazdaságban már készült egy hodály ..fapanelból, ilyeneket építenek majd a nagykunsági gazdaságban is. Gyorsan, egy hónap alatt felállítható, olcsó és minden eddigi követelménynek megfeleL-T IJf Megduplázódik az állomány Az állatok — kivéve a hízóbárányokat, amelyek , kaposvári karbamidos tápot esznek — szinte teljesen a gyepen élnek majd. Nyáron legelnek, télen pedig fűből készült szenázs lesz a fő takarmányuk. Az üzem a gépparkot is úgy alakította, hogy a jó minőségű gyepet rövid idő alatt betakaríthassák. És a gazdaságosság? Az üzem tavaly például több mint 700 mázsa vágójuhot adott el, s ebből 500 mázsa ‘ volt az Igazán nyereséges hízóbárány. Ennek kilójáért 43 forintot fizet a felvásárló vállalat és ennek több mint a fele. 23 forint a nyereség. S mivel a hízóbárány szinte kizárólag exportra kerül, a Nagykunsági Állami Gazdaság számít arra az állami támogatásra, amelyet az exportot növelő beruházások élvezhetnek. Ha áz üzem vezetőinek elképzelései megvalósulnak, akkor 1980-ban, a mostani 6 ezer helyett, 12 ezer birkát tartanak el a gazdaság szikes, ártéri legelői. B. A. Új üzletutca Kecskeméten Kecskemét műemlék jellegű központjában befejeződött az új üzletutca kialakítása. A bevásárló sétány utolsó boltegységeként elkészült a Bács-Kiskun megyei Rulxázati Kiskereskedelmi Vállalat cipőboltja és bőr- d íszmű árudája. Ezekkel együtt a kecskeméti üzletutcában 12 kereskedelmi egység kínálja termékét. A katonai és a politikai kiképzés színvonalának emelésében, a néphadsereg harckészültségének fejlesztésében, beosztásukban több éven át végzett kiemelkedő munkájúit elismeréseként — hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából — az Elnöki Tanács vezérőrnaggyá nevezte ki Trombitás Dezső, Mándi Árpád, Dózsa Ferenc és dr. Kovács Jenő ezredeseket. A Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki néphadseregünk nyolc tábornokát, illetve tisztjét A Kiváló Szolgálatért Érdemrendet 29-en kapták meg. A honvédelmi miniszter 21 alezredest ezredessé léptetett elő. Ezenkívül többen megkapták a Munka Érdemrend különböző fokozatait és a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, ezüst, illetve bronz fokozatát, valamint a Honvédelmi Érdemérmet. A tábornoki kinevezéseket. a kitüntetéseket és előléptetéseket Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter tegnap nyújtotta át a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. Az ünnepi eseményem megjelent Biszíku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának' tagja, a Központi Bizottság titkára. Ugyancsak részt vett az ünnepi eseményen J. A. Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője. Tegnap rendeztek ünnepséget hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából a Belügyminisztériumban is, ahol eredményes munkájuk elismeréseként a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kinevezte vezérőrnaggyá dr. Ábel László Kinn a mühelyajtó előtt pár méterre már könnyebben megy a beszélgetés, de a szabadban hideg van. így hát az egyik csendesebb iroda- helyiségbe megyünk. Az üzemben hallottakról Gulyás Imre, a GANZ Villamossági Művek szolnoki gyárának lakatos csoportvezetője így beszél: N— Nézze, ha itt valaki elkezd dolgozni a Samuval, — ez a nagy kalapács — akkor cseng-bong az egész műhely- csarnok. Márpedig minden percben használni kell, mert az egyengetéshez ez a legjobb szerszám. Búgnak a ventillátorok, a hőkezelőkemence felől is jön a zaj, meghát, zúgnak a hegesztődinamók. Rátesz még erre egy lapáttal a fúró, a köszörű — szóval szépen összejön ez a „kis” hangzavar. — Hogyan „védekeznek"? — Használunk vattát vagy fülvédő kagylót.. . Mostanában inkább az utóbbit, mert a vatta minősége nagyon rossz. Ha fülünkbe dugjuk, csak a felét tudjuk kiszedni, a többi összetörődve bennmarad. — A műhelyben egy-két ember nyakában — nem a fülén — láttam csak fülvédőt ... — Hát igen! Nem mindig használják.... Leginkább azért, mert hamar bepárásodik alatta . az ember füle. Kényelmetlen. A svéd vatta az volt a jó! Abban még egymás hangját is hallottuk, mert csak a gépek zaját szűrte ki. Fontos ez, mert az ember nemcsak a szemével „lát”, hanem a fülével is. A csoportvezető elmondja, hogy régóta „ügy” ez a zaj, minden beszélgetésen, tanácskozáson, de hát, a fülvédőket kiosztották, ezen- kívül eddig nem sok történt. Hacsak ... ! Hacsak a technikai szünetet Hem említjük. Zajos üzemekben követendő nélda: minden második órában tíz perc technikai szünetet rendeltek eL Ilyenkor h a/tárő rezredest, cür. Ma,tuska Béla, Orbán István és dr. Selmeci György rendőr ezredeseket. Az Elnöki Tanács hat belügyi dolgozónak a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést, 25-nek „Kiváló Szolgálatért Érdemrend” kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket és előléptetéseket Benkei András belügyminiszter adta át. Az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében Borbándi János köszöntötte az előléptetésben és kitüntetésben részesülteket. A Barátság Házában Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára a népeink közötti barátság ápolásáért végzett munkáért nyújtott át kitünte lC'S'C“- két az MSZBT legmagasabb kitüntetését, az arany koszorús jelvényt adományozta több szovjet diplomatának, a magyarországi kirendeltségek számos vezető szovjet munkatársának, továbbá a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadse- regcsoport több tisztjének. Az ünnepségen, részt vett Rá ez Sándor, az MSZMP K3 osztályvezetője. Roska István külügyminiszter-helyettes, Körösi György rendőr vezérőrnagy. belügyminiszter-he- lov, a Szovjetunió budapesti lyebtes. Jelen volt V. J. Páv- nagykövete, F. F. Krivdá vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. A Magyar Építőművészek Szövetségének székházában csütörtökön Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter nyolc építésznek adta át az 1976. évi Ybl Miklós-díjat. Hazánk felszabadulásának minden gép leáll. Pihennek a kezelőik és „felfrissülnek” a hallószervek. De a baj ott kezdődik, hogy nem minden gép és nem mindenki áll le, ez pedig már a munkásokon múlik. Hogyan lett „ügy” ez a zaj? Van egy szocialista szerződés, amelyet 1973-ban kötött a gyár és a szolnoki Hetényi Géza kórház. Az egészségügyi intézmény dolgozói vállalták a gyáriak so- ronkívüll és rendszeres kezelését. Ezeken a kezeléseken derült ki, hogy sok „ganzvilles”-munkás — jelen pillanatban hatvanhat — halláskárosult. Bársony Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára nagyon- jól ismeri ezeket az embereket, hiszen maga is több mint egy évtizede dolgozik a gyárban. — Ahogy nőtt a gyár termelése — mondhatjuk — 'úgy nőtt a zaj is. Sajnos a műhelycsarnokok —az egyiket 1964-ben. a másikat 1973-ban adták át — tervezésénél, építésénél nem vették figyelembe azt, hogy itt milyen „hangos” lesz a munka. A sima üveg és betonfalak között még jobban felfokozódik a püfölt vas hangja és a gépeké is. —A GANZVILL és így a szolnoki gyár, termékeinek nagy részét exportálja. A megoldás nyilván nem a termékek módosításában, megváltoztatásában keresendő... — Ez így igaz. De a technológia változtatásával már érhetünk el eredményeket. A ^védőgázos hegesztés bevezetésével, az elválasztó panelek segítségével és a merevítők alkalmazásával valamennyit csökkent a zaj. Már az is eredmény, ha ötven ka- lapácsütás helyett csak tíz harsog a műhelyben. Nincs olyan értekezlet ahol a szakszervezetiek föl ne vetnék: nagy a zaj. A KÖJÁL mérései szerint a műhely egyes pontjain eléri a 150 decibelt is — 60—80 az. 31. évfordulója alkalmából dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tegnap hat szakembernek nyújtotta át a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa által alapított Eötvös Lo- ránd-díjat. Ezt követően a miniszter az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetéseket adott át. A mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az erdőgazdaság és a szakigazgatás területén kimagasló eredményt elért dolgozók közül a Munka Érdemrend arany fokozatát harmincnégyen. ezüst fokozatéit huszonkilencen, a bronz fokozatát negyevennégyein vették át a minisztériumiban. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a magyar testnevelés és sport fejlesztése, illetve népszerűsítése érdekében végzett ldemelké- dő munkájuk elismeréséül a Magyar Népköztársaság Sport i Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozata kitüntetést adományozott több sportvezetőnek. közöttük Holla Tibornak, a Szolnok megyei. Tanács V. B. Sport- szövetségi és Rendezvéinyiro- da vezetőjének. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa szovjet szakembereket tüntetett ki a „Testvériség” gázvezeték második szakaszának építésében szerzett kiemelkedő érdemeikért. A vezeték második szakasza, amelyen Magyarország már az idén egy- miiliárd köbméter földgázt kap a Szovjetunióból, határidő előtt, az SZKP XXV. kongresszusára elkészült. A kitüntetéseket csütörtökön délben ünnepélyesen nyújtotta át hazánk moszkvai nagykövetségén Rapai Gyula rendkívüli és meghatalmazott nagykövet ami még nem káros a fülre. Bakos Imre balesetvédelmi megbízott jól tudja, mit jelent ez a szám. — Igen, de ez még nem elég! Sajnos, a munkások megszokják a zajt, nem védekeznek, és már csak akkor veszik észre, hogy ml történt, amikor otthon egyre hangosabbra kell. venni a televíziót — A fülvédő viselése kötelező? — Elvileg . . . Furcsa látvány: néha jönnek a vezetők a műhelycsarnokba, fejükön a fülvédő kagylóval, a munkások fején pedig semmi Mivel ezek az egyéni védőeszközök kényelmetlenek, az egész műhelyre kiterjedő zajcsökkentő megoldásokat keresünk. — Nincs ez kicsit későn? — Az időpontról nem érdemes vitatkozni. Egyébként is egy ilyen beruházás százezrekbe kerül. A környezet, az egészség védelme nem egyedülálló dolog, összefügg a termeléssel a termelékenységgel. Most áprilisban például olyan egyengető berendezés áll munkába — értéke 200 ezer forinton felül van — melynek segítségével a kézi kalapálás majdnemhogy megszűnik. Nem sokára megérkeznek a „szendvicsfalak”, ezekkel a 3. számú csarnok zaját lehet csökkenteni. Ez sem olcsó dolog, több mint egymillió forint A 2. számú csarnok mennyezetét pedig azbeszthabarccsal fröcsköljük be, így a felülete nem lesz sima. és nem veri vissza a hangot. Sajnos egyelőre még nincs vállalkozó erre a munkára. A hegesztőknek az év második felében úgynevezett függö- nyös elválasztót készítünk, amelyek nemcsak a fényhatástól védenek, de a hangzavart is csökkentik. Szép terveink vannak, szeretnénk ha ezek meg is valósulnának. Hajnal József Vályog helyett fapanel Korszerű juhtenyésztés a Nagykunsági Állami Gazdaságban A „nagykönyv" és a valóság Hatvanezer tonnával több szén Kétórsnként tíz perc cseri Hozzászólás zaj ügyben t