Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. március 3. Az SZKP XXV. kongresszusán Púja Frigyes Grazban Kétnapos magyar—osztrák külügyminiszteri találkozó (Folytatás az 1. oldalról.) Az SZKP XXV. kongresz- szusának delegátusai meleg fogadtatásban részesítették Mohammed Sziad Barrenak, a Szomáli Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa elnökének felszólalását. Mohammed Sziad Barre tolmácsolta Szomália népének, Legfelsőbb Forradalmi Tanácsának és kormányának testvéri és elvtársi üdvözletét. Szomália dolgozói — mondotta — csakúgy, mint más népek, mély elismeréssel és tisztelettel adóznak a szovjet népnek és nagy pártjának. — A szovjet néphez fűződő kapcsolataink napról napra erősödnek, mert közösek a feladataink a szocializmusért és a békéért vívott harcban — mutatott rá Mohammed Sziad Barre. Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió hatalmának erősödése, nagy gazdaságfejlesztési sikerei, a szovjet emberek jólétének emelése. a tudomány és a technika területén elért vívmányai döntő tényezővé váltak az erőviszonyoknak a szocializmus javára történő megváltozásában, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti és társadalmi felszabadulásért, a szocializmusért vívott sikeres harcban. A kommunisták, minden izraeli hazafi — zsidó és arab — nevében az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára határozottan elítélte az izraeli kormány és a cionista vezetők szovjetellenes kampányát. ..Felháborodással töltött el bennünket a nemrég Brüsszelben szervezett szégyenteljes szovjetellenes színjáték, amelyet „a Szovjetunióban élő zsidókról való gondoskodás” hamis ürügyével tartottak. Minden előítélet nélküli ember számára ismert, hogy nem a Szovjetunióban van nemzeti megkülönböztetés. hanem éppen Izraelben és az úgynevezett szabad világ más országaiban — mondotta Meir Vilner. Vilner sikraszállt a Palesztinái arab nép törvényes jogainak elismeréséért, valamint a közel-keleti genfi békekonferencia mielőbbi felújításáért minden érdekelt fél — köztük a PFSZ — részvételével. Abdul Patt ah Iszmail, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizottságának főtitkára felszólalásában hangsúlyozta, hogy a demokratikus Jemen népe ezekben a napokban ünnepélyes pártós hivatalos rendezvényeket tart az SZKP XXV. kongresszusának tiszteletére. Nagyra értékelte Leonyid Brezsnyev kongresszusi beszámolóját ... ,.Ügy véljük, hogy ez a beszámoló fontos történelmi dokumentum és nemcsak az SZKP és a szovjet nép számára. Ugyanilyen jelentősége van az egész világforradalmi mozgalom szempontjából” — mondotta. A főtitkár testvéri szolidaritását fejezte ki az arab népeknek az Izrael által megszállt területek felszabadításáért, a cionizmus és az imperializmus ellen folytatott harcával. Vera Lebegyeva, az omszki Petrolkémiai Kombinát művezetője a kombinát fejlődéséről, a város és az omszki terület dolgozóinak életéről tájékoztatta a kongresszust. Gavriil Csirjajev, az SZKP jakutiai területi bizottságának első titkára rámutatott, .hogy intenzíven fejlődik a Jakut Autonóm Köztársaság, a Szovjetunió legészakibb területe. Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke Finnország kommunistái nevében meleg szavakkal üdvözölte az SZKP XXV. kongresszusát. Kongresszusuk új szakasz a kommunista társadalom felépítésével kapcsolatos legidőszerűbb problémák megoldásában — mondotta Saarinen. Mamady Kefita miniszter, a Guineái Demokrata Párt Országos Politikai Bizottságának titkára felszólalásában rámutatott, hogy Lenin pártjának kongresszusai mindenkor olyan nemzetközi jelentőségű események, amelyek hatása messze túllépi a Szovjetunió határait és kiterjed minden kontinensre. Michael O. Riordan, Írország Kommunista Pártjának főtitkára, az SZKP XXV. kongresszusának küldötteit üdvözölve kijelentette: — A szovjet kommunisták minden kongresszusa nemcsak a szovjet nép számára egyengeti a jövőbe vezető utat, hanem a világfejlődés egész menetét is meghatározza. — A szovjet kommunisták kongresszusán — folytatta a szónok — választ kaptunk néhány előttünk is álló kérdésre: leküzdheti-e a nép az imperializmus által szült széthúzást? A választ erre a kérdésre a hatalmas, soknemzetiségű állam — a Szovjetunió adta meg. Gyenge és tehetetlen-e az imperializmussal szemben egy kis állam? A választ erre Vietnam adta meg. Mindennapi gyakorlati munkánkban győződhetünk meg az SZKP agrárpolitikájának helyességéről és bölcsességéről — jelentette ki kongresszusi felszólalásában Vaszilij Sztarodubcev, a tu- lai terület Lenin nevét viselő kolhozának elnöke. Világosan látjuk, hogy sikerrel valósul meg a pártnak a város és a falu közötti különbség megszüntetését célzó programja — mondotta. Pjotr Nyeporozsnij, a Szovjetunió energetikai és villamosítási minisztere beszédében hangsúlyozta, hogy a szovjet energetika sikerrel teljesítette a XXIV. párt- kongresszus által elé tűzött feladatokat. A kiemelt fejlődés jellemzi majd a szovjet energetikát a következő ötéves tervben is; s kidolgozták már az ágazat 1990-ig szóló hosszútávú fejlesztési programját. A miniszter ismertette a tervidőszak legfontosabb energetikai beruházásait és a nagyfeszültségű távvezetékek építésének programját. Knud Jespersen, a Dán Kommunista Párt elnöke felszólalásában rámutatott arra, hogy az elmúlt években a szovjet békeprogram kezdeményezéseinek eredményeként a világ békeszerető erői. jelentős sikereket értek el. Ezek sorában a dán pártvezető első helyen említette ag európai biztonsági és együttműködési értekezletet, amely a földrész államait a békés egymás mellett élés politikájának folytatására kötelezi. Ramo Sejho, a Szíriái Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának: tagja, felszólalásában arról beszélt, hogy az opportunizmus képviselői el akarják ferdíteni annak a segítségnek az internacionalista jellegét, amelyet a Szovjetunió nyújt a szabadságukért harcoló népeknek. Állításaiknak azonban semmi közük a valósághoz. Kádár János, az SZKP XXV. kongresszusán résztvevő MSZMP küldöttség vezetője Moszkvában a Kongresszusi Palotában találkozott Iszmail el Dzsaufi- val, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti frontja egyesített politikai szervezetének főtitkárával. Kádár János és Iszmail el Dzsauíi észmecserét folytatott a két ország barátságáról és együttműködéséről, a két párt kapcsolatainak időszerű kérdéseiről. A találkozó szívélyes baráti légkörben, a kölcsönös bizalom és megértés jegyében zajlott le. Az SZKP XXV. kongrasz- Nszusán résztvevő külföldi vendégek közül kedden töbA Szovjetunió segítségét a proletár internacionalizmus elvei diktálják. Vaszilij Prohorov, a Szak- szervezetek Központi Tanácsának titkára a kongresszus délutáni ülésén kijelentette: a szovjet szakszervezetek a több mint 107 milliós tagság nevében teljes egészében támogatják az SZKP Központi Bizottságának bel- és külpolitikáját. A- tizedik ötéves tervidőszakban — jelentette ki a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára — tovább fejlesztjük a munkatermelékenységnek az egyéni terveken alapuló növeléséért, valamint a kiváló- minőségű termékek gyártásának növeléséért indított mozgalmat. A szovjet szakszervezetek fennállásuk 70 esztendeje alatt — mondotta Vaszilij Prohorov — a dolgozók 99 százalékát egyesítették soraikban. Az Egyesült Államokban sokkal régebb óta működnek a szakszervezetek, de még mindig csak a dolgozók 21 százalékát tömörítik. A marxizmus—leninizmus éltető erejét és az SZKP tevékenységét méltatta felszólalásában Gilberto Vieira, a Kolumbiai Kommunista Párt KB főtitkára. Vieira hangsúlyozta, hogy a „szabadságot az imperializmus és a reakció foglyainak” kongresszusi nyilatkozat új fegyvert ad a Luis Corvalán és más bebörtönzött hazafiak szabadságáért és életéért küzdők kezébe, s „a szolidaritás olyan internacionalista megnyilvánulása, amelyért különösen hálásak vagyunk az SZKP-nak” — mondotta a főtitkár. A kolumbiai kommunisták — folytatta a szónok — állhatatosan küzdenek a munkásosztály egységéért, mindazok széles frontjának kialakításáért, akik harcolnak az elmaradottság, a munkanélküliség és a dolgozók kizsákmányolása ellen. » « • A Leonyid Brezsnyev előterjesztette központi bizottsági beszámoló vitájában összesen 44 felszólalás hangzott el, noha a Szónokok listájára 139-en iratkoztak fel. Az el nem hangzott hozzászólásokat a küldöttek írásban kapták kézhez. A kongresszus időbeli keretei nem teszik lehetővé, hogy mind a 103 jelenlevő külföldi delegáció a kongresszus szószékéről tolmácsolja üdvözletét a szovjet kommunistáknak. Az üdvözletek egy részét ezért a Pravda hasábjain teszik közzé. A lap keddi száma az Argentin Kommunista Párt, a Dél-Nyugat Afrikai Népi Szervezet (SWAPO), a Brazil Kommunista Párt, az Ausztráliai Szocialista Párt. a Panamai Néppárt, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet, a Hondurasi Kommunista Párt, a Costa Ricái Népi Élcsapat Párt, a Guatemalái Munkáspárt és a Szudáni Kommunista Párt üdvözletét közölte. ben találkozót tartottak szovjet pártszervezetek tagjaival. Ezeken a, találkozókon elhangzott beszédeikben a vendégek méltatták a kongresszus történelmi jelentőségét és beszámoltak az általuk képviselt pártok, illetve szakszervezetek munkájáról. Oliver Tambo, az afrikai nemzeti kongresszus elnöke hangoztatta, hogy az SZKP által meghirdetett békeprogram megvalósítása nagy hatással volt a nemzeti felszabadító mozgalmakra. Az afrikai népek forradalmi harcáról szólva Tambo külön kiemelte a portugál gyarmatosítás vereségét, és a volt portugál gyarmatok függetlenné válását. Portugália Ifjabb jobboldali ollenzíva A portugál légierő vezérkari főnöke szerint a forradalmi tanács február 21-ről 22-re virradóan megtartott rendkívüli ülésén, amikor az Angolai Népi Köztársaság elismeréséről döntöttek, Costa Gomes elnök „kész tények elé állította” a forradalmi tanácsot és a kormányt. Morais e Silva beszédében azt mondotta továbbá, hogy a hadsereg egy tagjának elnökjelöltsége „megosztaná a fegyveres erőket”. Utalva a március 11-i és a november 25-i eseményekre, fenyegetően megjegyzete: „ameny- nyiben ilyen jelölt mégis felbukkanna, a légierő nem fogja elismerni az általa képviselt csoportot”. Végezetül Morais e Silva felszólította a katonákat: egyszer s mindenkorra mondjanak le arról, hogy olyan irányba próbálják vinni az országot, amelyet „a nép visszautasít”. Beszédében Morais e Silva a „politikus” katonákkal szemben a politikától távolmaradó katonák mellett foglalt állást A francia hírügynökség kommentárja szerint Morais e Silva beszédének közzététele új lendületet adott a Meló Antunes és a baloldalhoz tartozó katonák elleni jobboldali offenzívának. Az Angolai Népi Köztársaság elismerése szolgált ürügyül a jobboldali támadásnak, és úgy tűnik — írja az AFP —, hogy a légierő vezérkari főnökének Meló Antunes elleni támadása túlnő Angola elismerésének kérdésén. Detente—enyhülés Magyarázkodás Ford kijelentése nyomán Nessen, Ford amerikai elnök szóvivője tegnap kérdések sorára válaszolva hangsúlyozta: az elnök hétfői kijelentése, hogy nem használja többé az enyhülés (detente) szót — „nem jelent változást az amerikai külpolitikában”. A szóvivő érezhetően csökkenteni kívánta a Ford kijelentései okozta feltűnést, hangoztatva, hogy az elnök már egy tavaly augusztusi beszédében is kifejtette ezt a véleményét. Az elnök szerint, mondotta Nessen, az Egyesült Államok és más nagyhatalmaik, a Szovjetunió, Kína viszonya „túl össztett ahhoz, hogy egyetlen szóval kifejezhető lenne”. Nessen kijelentette, hogy Ford külpolitikai megnyilatkozásának „nincs köze az előválasztásokhoz' ’. GENF A stratégiai támadó fegyverzetek korlátozásáról Géniben folyó, szovjet—amerikai tárgyalásokon résztvevő delegációk tegnap megtartották soronkövetkező találkozójukat NEW YORK New Yorkban felújította munkáját a leszerelési világ- konferencia előkészítésével foglalkozó különleges ENSZ- bizotság. A bizottság ülésén felszólalt R. Ovinnyikov, a Szovjetunió képviselője. Hangsúlyozta, hogy a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért. a leszerelésért folytatott küzdelem ma időszerűbb mint valaha. ADDISZ ABEBA , Az Afrikai Egységszervezet hétfőn véget ért ülésén felszólította tagállamait, hogy ENSZ-delegátusaikon keresztül kérjék a Biztonsági Tanács összehívását az Angola ellen elkövetett dél-afrikai agresszió megvitatására — közölték Addisz Abeba-i forPuja Frigyes tegnap délelőtt a kétnapos magyar— osztrák külügyminiszteri találkozó színhelyére, az ausztriai Grazba érkezett. Külügyminiszterünket, akit dr. Nagy Lajos bécsi magyar nagykövet kísért el útjára, Stájerország tartományi székhelyén osztrák kollegája, dr. Erich Bielka fogadta és üdvözölte. A tartományi kormány épületében a két minisztert dr. Friedrich Niederl tartományi főnök üdvözölte, majd megkezdődtek a tárgyalások. A külügyminiszterek áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, s a megvitatott témák zömében az álláspontok azonosak vagy közelállóak voltak. Főként az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának végrehajtásáról, az , enyhülési politika folytatásáról, a leszerelés kérdéseiről, így elsősorban a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalásokKözös Piac Részletesen tanulmányozzák a KGST tárgyalási javaslatát az EGK illetékes szervei. A Közös Piac Miniszteri Tanácsa tegnap foglalkozott a szociaiistá országok gazdasági szervezetének javaslatával, amelyet Gerhard Weiss, a KGST Végrehajtó Bizottságának elnöke, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese két héttel ezelőtt nyújtott át Gaston Thorn luxemburgi miniszterelnök, az EGK Miniszteri Tanácsa soros elnökének. A tanács határozata értelmében Torn levélben válaszol Gerhard Weissnek. Az EGK válasza köszönetét mond a kezdeményezésért és emlékeztet arra, hogy a Közös Piac különböző szervei korábban maguk is állást foglaltak a két gazdasági szervezet kapcsolatainak rendezése ügyében. A Havannában hétfőn befejeződtek az öt évre szóló magyar-kubai tervegyeztető tárgyalások, amelyek hosszú távon meghatározzák a két ország gazdasági kapcsolatának irányát. A magyar küldöttséget Huszár István, az MSZMP rások. A források szerint az erre irányuló hivatalos kérés beterjesztése a közeli napokban várható. MADRID A Barcelona tartományában levő Sardanola városában több mint 6000 munkás és alkalmazott megtagadta a munkát, tiltakozásul amiatt, hogy a város lakosainak békés tüntetését a rendőrség szétkergette. Néhány nappal ezelőtt a rendőrség gumilövedékeket és könnygázgránátot használt a tűntetőkellen, s közülük többen megsebesültek. Sikerrel fejeződött be a 13 ezer asturiai bányász több mint kéthónapos sztrájkja. A sztrájk megbénította az ország legnagyobb bányatrösztje, a Hűről, továbbá a közel-keleti problémákról, az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájáról és más kérdésekről folytattak eszmecserét. A megbeszélés légköre barátságos és őszinte volt. Délben a Hotel Steirerhof- ban Erich Bielka ebédet adott külügyminiszterünk tiszteletére: itt pohárköszöntők hangzottak el a hagyományosan jól fejlődő magyar —osztrák kapcsolatok szellemében. Délután Púja Frigyes sajtótájékoztatón vett részt és válaszolt az osztrák újságírók kérdéseire, hangoztatva. hogy kedvező benyomásokat szerzett az elsőnapi megbeszélésen. Közölte, hogy a grazi eszmecserét követően, a találkozó második napján, ma osztrák kollegájával a két országot érintő kérdésekről folytat majd megbeszélést. A késő esti órákban Púja Frigyes Szombathelyre, a találkozó másnapi színhelyére utazott, ahol ma ő lesz a vendéglátó. KGST részletes tárgyalási javaslatait az EGK apparátusa tanulmányozza, majd — közli a választ. Az EGK Miniszteri Tanácsához közelálló körqk közlése szerint , a miniszterek kedden reggel vitatták meg a KGST javaslatát, amelyet egyértelműen fontos kezdeményezésnek minősítettek. A tanács képviselői szerint olyan pozitív lépésről van szó, amely az eddigi alkalmi kapcsolatfelvételnél magasabb szintű, átfogó rendezésre irányul. Mivel a KGST igen részletes, számos területre kiterjedő javaslatot juttatott el a kilencekhez a Közös Piac egyelőre nem. jelölt meg határidőt a válasz elkészítésére arra hivatkozva, hogy a KGST javaslatban foglalt elképzelések egy része hosszabb, részletesebb elemzést kíván. KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, a tervhivatal elnöke, a vendéglátók delegációját Osvaldo Dorticos államelnök, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja, a tsrvbizottság elnöke vezette. nosa valamennyi bányájában a termelést. A munkáltatók a fizetések felemelésével, és a munkakörülmények javítását célzó intézkedések elfogadására kényszerültek. WASHINGTON A Szovjetunió és az Egyesült Államok kormányának képviselői, Washingtonban megállapodást írtak alá az Atlanti-óceán középső részének nyugati térségeiben a nyílt tengeren történő halászat kérdéseiről. A megállapodás a két ország tudományos-technikai együttműködésének jelentős kiszélesítését irányozza elő a halállomány kutatása területén. MOSZKVA Borisz Vorobjov személyében kinevezték a Szovjetunió első luandai nagykövetét. A szovjet diplomata a múltban hosszabb időt töltött az afrikai kontinensen. Így 1963. és 1968 között Ghánában mint nagykövetségi tanácsos, majd ideiglenes ügyvivő és 1970— 74. között Nigériában mint nagykövet Találkozók, megbeszélések Kádár JsaesIszmail el Ozsaofi eszmecseréje Tanulmányozzák a KGST tárgyalási javaslatát Befejeződtek a magyar—kubai tervegyeztető megbeszélések