Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-04 / 54. szám
u SZOLNOK SfEGYÉI NÉPLAP SSXSSB-GS WfWB&oiT Csendes nap a Körösön LT ilométereken át mehet az ember a Körös partján, míg valakivel találkozik. Nem „jár” a hal — pihennek a horgászok, nemrég vonult el a jég a Tiszáról, Körösről — parihoz kőivé várakoznak a hajók, az uszályok. A folyóra telepedő ta- vaszvárö csendet is csak a korán érkezett bíbicek félénk sivítása töri meg időnként. Szelevény utolsó házainál mozdul valami a parton. Varsa. ílerczeg István a révész-halász türelmetlen, ki-kijár a folyóhoz, igazgatja, vlzsgálgaija a hálókat, tisztogatja a parira vetett komp eresztékeit — vízre szállna már. Szerinte menetkész a községi tanács kompja, csak a jelre vár, > hogy útjait megkezdhesse a két part között. Jó néhány kilométerrel feljebb, a Nagykunsági Főcsatorna II. ága torkollik a Körösbe. Szokatlanul nyugodt a csatorna környéke. Az újabb nagy munkák még ezután kezdődnek, s a nyáron és ősszel sokat dolgozó uszályok a Tisza cs a Csanád is tétlenül lötykölödnek a hullám .kon két „remetével” fedélre! ükön. Az Alsó-Tisza- vhléki Vízügyi Igazgatóság hajósai, Harangozó István és Oláh Béla újév óla őrzik a kikötött öreg teherhordókat az öcsö- di híd mellett. Eg.v kis főzés, „házi munka”, olvasás. A pihenőbe ez is belefér, de már nem sokáig. Jön a tavasz. Fotó: Nagy Zsolt i Első helyen Kecskemét Napsütési rekord Jöjjön a napfényes Kecskemétre ! — írhatnák az utazási irodák. Mert Kecskemét — a meteorológusok adatai szerint — hazánk legnapsü- töttebb települése. A szakemberek rendszeresen közzéteszik a nyolc nagyobb meteorológiai megfigyelő állomáson mért fontosabb időjárási adatokat, ezek bizonyítják az alföldi város elsőbbségét. 1975-ben például országszerte július volt a legnapfényesebb hónap, Kecskeméten 293 órán át sütött a Nap. Budapest szorult a második helyre 282 órával, Pécs a harmadikra 279 órával, és Szeged a negyedik, 269 órával. Debrecenben már két órával kevesebbet napfür- dőzhettek, Kompolton 265 napfényes órát mértek, Keszthelyen 264-et, s a legkevesebbet, 251-et Moson- magyaróvárott. Tavaly még a legborultabb hónapban, novemberben is 71 órás napsütést mértek Kecskeméten, igaz. ez csak a második helyhez volt elegendő. Szeged 74 novemberi napsütötte órájával a hónap listavezetője, majd sorban Pécs (61 óra), Keszthely (57 óra), Budapest (44 óra) és Mosonmagyaróvár (42 óra) következett. A másik két nagy megfigyelő állomás, Debrecen és Kompolt fölött januárban „borult be” az ég, az év első hónapja volt fényben legszegényebb. A „szürke” novemberre a meteorológusok korábbi átlagokat is számoltak. Budapesten például az 1931—1960- as novemberek átlaga 60 napsütötte óra, az 1961— 1970-es évek novembereinek napos óraszáma pedig 59. Így a tavalyi 44 derűs óra bizony alaposan elmaradt a sokéves átlagtól. Kompolton viszont, ahol az 1965—70-es novemberek átlagát 63 órára számolták, 65 órán át sütött a Nap. Az idei ködös, borús januárban vigasztalják a „napimádókat” a tavalyi év első hónapjának adatai: 72 órán át sütött a Nap Budapesten, 77 órát Debrecenben, 64 órát Kompolton, 94 órát Kecskeméten, 110 órát Keszthelyen, 93 órát Mosonmagyar- óvárott, 132 órát Pécsett, s 125 órát Szegeden. Pingálják a tolásokat Festik a húsvéti tojásokat a Kalocsa-vidéki népművész- asszonyok.1 A népi motívumokkal „pingált” tojásremekek nagy részét exportálják. A távoli országok megrendelőihez, mint például Dániába, Kanadába, már eljutott a különleges szállítmány. Most ezerszámra festik az újabbakat, amelyek húsvét előtt kerülnek a nép- művészeti boltokba. Az ordast, az uszódi asszonyok ecset^ helyeit „vésővel” karcolják a tojáshéjra a mintákat. r Újjászületik a Nádasdy-vár Folytatódik a sárvári Nádasdy-vár több éve folyó rekonstrukciója. A városi tanács csaknem ötmillió forintot szavazott meg a középkori reneszánsz erődítmény további helyreállítására. Művelődési központ lesz a hatalmas falak között: könyvtár, művelődési otthon, múzeum, továbbá házasságkötőterem kap helyet benne. A győri Magyar Vagon- és Gépgyár — amelynek korszerű gyáregysége működik a dunántúli kisvárosban — anyagi támogatást nyújt a műemléképület felújításához. Mennyit mutat az óra? Évtöl-évre gyorsabban „pörög” Budapest villanyórája: a kifizetett számla szerint 1975-ben 5 milliárd 242 millió kilowattóra villamos • energiát fogyasztott a fővárosi lakosság, többet, mint bármikor. Ebből a budapesti lakásokban felhasznált energia mennyisége meghaladta az 1 milliárd 300 millió kilowattórát, ez 6,5 százalékkal magasabb, mint az 1974- es fogyasztás volt. (A fennmaradó csaknem 4 milliárd kilowattóra energiát az ipari üzemek és vállalatok, valamint a Nagy-Budapest területéhez tartozó lakosság és a közvilágítás számlája tette ki.) Az elektromos energiafogyasztás mintegy fokmérője is lehet az életszínvonalnak. Mind több a rádióval, televízióval, mosógéppel, centrifugával és más elektromos készülékekkel felszerelt lakás. Az elmúlt esztendőben új fogyasztási csúcs is született: a legnagyobb teljesítményt november 28-án jegyezték fel, 1121 megawatttal. Az ötödik ötéves terv időszakában a lakosság villamos energia fogyasztása mintegy 42 százalékkal emelkedik. KáSill, Mdisáiiás a szereken A fenyőben gazdag őrséget — amelyet sokan „gyantaországnak” neveznek — bekapcsolták az ország idegenforgalmi vérkeringésébe. E 18 községből álló nyugat-magyarországi ősi határőrvidéket kevesen ismerik, pedig érdemes felkeresni táji szépségeiért, néprajzáért. Az Őrség hazánk egyetlen .olvan tájegysége,-' amelyben a lakosság a honfoglalás óta folyamatosan egyhelyben él. Ezért sajátos zárt néprajzi, népi építészeti egységgé ko- vácsolódott. A hajdani őrállók — akik évszázadokon át kiváltságokat élvezték — a dombtetőkön kiirtották az erdőt, a helyére házakat építettek kerttel, udvarral, szántófölddel. Így alakult ki a különös faluforma, a szer, az egy-egy dombtetőn álló házcsoport. Hajdan vérrokonok laktak egyet-egyet. A szerek között mezők, rétek, völgyek, erdőcskék találhatók. Azóta is így építkeztek ezen a tájon, egészen a legutóbbi időkig. Mert ma már az utcás településformát választják inkább, öriszentpé- ter, a vidék „székvárosa” 8 szerből áll a Zala-patak két partján: Alszer, Baksaszer, Galambszer, Piharcszer, Kovácsszer, Keserűszer, Siskaszer, Templomszer. Szalaíő 7 halmon épült, így 7-szeres. Közülük Pityerszer a legismertebb, amely a legjobban konzerválta az itteni életmódot, s élő szabadtéri múzeumként mutatják be az érdeklődőknek. Itt található népi építészetünk egyik remeke, a kástu, a fából épült emeletes kamra, gabona és más terménytároló. A faépítkezés igen elterjedt: az alapanyagot a hatalmas erdőségek kínálják. Az úgynevezett kerített ház a vadak és a betörők ellen nyújtott védelmet. A módos házak tornácának szerény helyi változata a „kódisál- lás”, 'a házak konyhája, illetve pitvara előtt. A sajátos helyi építészeti örökségből több-kevesebbet a ma építészetébe is átmentettek. Jó példa erre az őri- szentpéteri új középület — tanács, posta, takarékpénztár, tsz-iroda működik benne — vagy az őrimagyarós- di művelődési otthon. A vidék másik nagy értéke táji szépsége. A természet itt még szinte érintetlen. Dombok, völgyek, nagy rétek, erdőky patakok, kis tavak, bakhatas szántóföldek varázsolják festőivé a tájat. Turistautak, autós pihenők, vadregényes erdők, fenyvesek. tavak várják az őrség „felfedezőit”. Sz. T. Hullámvölgyben A demiráfni kuíS£' gyerekei. Ismerős a kifejezés, halljuk, olvassuk. Szerepelt az Oktatási Minisztérium tájékoztatójában is, legutóbb pedig a Pedagógusok Szakszervezetének központi vezetőségi ülésén esett szó róla: az utóbbi húsz esztendő legalacsonyabb születési számú diákkorosztálya hagyja el az idén az általános iskolák nyolcadik osztályát. 115 ezer gyerek. Némi ö6z- szehasonlításul: tavaly 180 ezer gyermek született, ta-. valyelőtt is csak néhány ezerrel kevesebb. Az idén, várhatóan, megint 180 ezer körül lesz a születési szám. Ezekről a „nagy” korosztályokról is sok szó esik manapság. Maradjunk most mégis — a „hiány-korosztályoknál”. Azoknál a fiúknál, leányoknál, akik 1962-ben születtek, s akik ezekben a hetekben hónapokban döntik el: hol, s hogyan tanulnak tovább. Sok jó jel, figyelemkeltő társadalmi akció mutatja, hogy a középiskolák, a szakmunkásképzők, a szülők — de az üzemek is érzékelik már: ennek a generációnak minden tagja megkülönböztetett figyelmet érdemei. Semmiképpen sem közömbös ugyanis, vajon a felsőoktatásra képző gimnáziumokba jelentkezik-e elegendő a legjobbak közül; vajon a szakmai alapokat is adó szakközépiskolák osztályai megtelnek-e; s ami talán a legfontosabb, lesz-e elegendő jelentkező a szakmunkás- utánpótlást elsősorban megalapozó ipari tanuló intézetekbe? A választás, a döntés, — s ezt feltétlenül hangsúlyoznunk kell — elsődlegesen a gyerek és a szülők magánügye, elvitathatatlan joga. Szülő, gyerek és nevelő együttes tanácskozásából, képességekből, hajlamból és teiveioből adódik- a -választási azoknak a jelentkezési lapoknak a kitöltése, amelyek mostanában kerülnek el a középfokú oktatási intézmények igazgatóihoz. Sok esztendő megfigyelései, tapasztalatai jelzik, hogy kisebb nagyobb aránytalanságok kíséretében ugyan, de nyár elejéig jobbára megnyugtatóan lebonyolódik a beiskolázás. Ami viszont később derül ki: minden esztendőben kialakul olyan — kisebb hadsereget kitevő — gyerektábor is, amely sehova sem jelentkezik! Elsősorban lányokból verbuválódik ez a tízezres tábor. Lányokból, akik falust, esetleg tanyakörzeti kisiskolát végeztek. A szülők, egy kicsit régi beidegződések bilincseiben, egy kicsit tájékozatlanság okán is, beletörődnek abba, hogy a leány maradjon otthon, segítges- sen a házimunkában, vagy minden szakképzettség nélkül végezzen valami kisebb munkát közeli kisüzemben, termelőszövetkezetben. Elhangzik az is gyakran, hogy „úgyis férjhez megy a leány”. A végeredmény azonos: nem érdemes tovább tanulnia. , Aztán, tíz év, tizenöt év múlva, de sokszor előbb is kiderül: nem volt jó a számítás. A lánynak hiányzik a szakma, nehezen boldogul az iparban is, a mezőgazdaságban is, ahol ugyancsak egyre nélkülözhetetlenebb a szakmai tudás. Most, erről a 115 ezer gyerekről töprengve, különösen soknak tűnik a tízezer. Azoknak a kislányoknak a serege, akik — s erre megint csak érkeznek jelzések — mindeddig sehova sem jelentkeztek. Felelősség a sorsukért* pem szólam ez, hanem égető parancs. S nem is elsősorban a szülőknek, vagy a gyerekeknek kell ezt címezni. Hanem: a pályairányító szakembereknek, a pályaválasztási tanácsadóknak. A nevelőknek is, akik — milyen roppant fontos lenne ez •— nem szabad, hogy megbékéljenek a nyolcadikos gyerekek tétovázásával, bizonytalankodásával, vagy éppen a közönyével. Megyei, járási és községi művelődési szervek, szakemberek fáradhatatlan kutató munkája kellene most, hogy ne késlekedjék a pályaválasztással, a jelentkezéssel egyetlen gyerek sem abban a körben, amelyre tevékenységük ki-; terjedhet ‘ ■ " Van még iüHlSS! elképzelések módosítására, hiszen igen sok szakmunkás- képző intézet egészen augusztusig elfogad — és szívesen fogad! —’jelentkezéseket. Ne kallódjon el tízezer gyerek! Ne válasszák a bizonytalant a biztos szaktudás helyett. Ne írjuk le őket, csak azért, mert eddig nemet mondtak! V. M. Á „rút, ijesztő faálarczolctól" Saiga vigyorgó indiánjáig A busójárás eredete a köztudatban a XVII. századba nyúlik vissza, amikoris — a monda szerint — a mohácsi sokácok rémítő maszkokba, maskarába öltözve Időzték a városiból a busókat ördögnek néző, ijedt törököket Ez a hiedelem persze a j történettudomány fényénél nem állja meg a helyét, hiszen Mohácsról 1537-ben Szebenyi György hajdúi verték ki a törököket, s ebben az időben,, az egykori feljegyzések szerint, aligha élhettek még délszlávok Mohácson. A népszokás valóságban az ősidőkből eredeztethető; a pogány népeknek a tavaszi napforduló közeledtével kapcsolatos örömünnepiből ered. Magáról a szószén nt vett busójárásról csak 200 éve tudnak az írásos krónikák. A pécsi Janus Pannonius Múzeum kiadványa megemlíti, hogy az 1783-as Canonica Visitatio — egy- házlátogatás — feljegyzései között szerepel először a farsangi öltözés, zenés felvonulás. Az egyházi feljegyzés elítéli a pogány eredetű mulatságot, és még nem tesz említés* faálarcokról. Néhány évtizeddel később Höibling Miksa, Baranya főorvosa már megemlékezik a bi'sómaszkról is: „Farsang’ utósó napjaiban különösen kedveli a’ német ifjúság az álarcot; miben a’ rácz igen is ki szokott csapongani, rút ijesztő faálarezokat kötvén föl képére”. A tudós főorvos által rút álarcoknak nevezett busómaszk a faálarc hagyományos formájú volt, amely azóta nagy változáson ment át, A budapesti Néprajzi Múzeum busómaszk gyűjteménye pontos képet ad erről a folyamatról, amint azt a gyűjtemény értő őre, Földes Lászlóné muzeológustól megtudhatjuk: — Gyűjteményünk legrégibb darabjait még a századforduló idején faragták, s 1905-ben vette meg Mohácson a készítőktől egy kereskedőember. Újabb, gyökeres fordulatot az ötvenes években figyelhetünk meg: ekkor készülnek az első Salga-féle maszkok. Saiga István nem mohácsi születésű és nem is sokác. Az ő fantázia-maszkjai formájukban is gyökeresen különböztél: a régitől, teljesen körülfogják a fejet, mint egy vívósisak. A fő különbség az, hogy maszkjai közölt van dühös bikát, vigyori indiánt, „fer- telmes” ördögöt, regebeli csodaszarvast, jól kihizlalt disznót, de a Bubó doktorra hasonlító baglyot formázó is.