Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-21 / 69. szám

1978. március TI. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP £5 TT / Jászságiak Csepelen Szovjet—magyar művészcsere PÁRTTAGSÁGÁNAK KELTE: 1919 MÁRCIUS 23 Harmincéves szeretnék lenni FŐVÁROSUNK mindig döntő hatással volt az or­szág életére.. Sorsdöntő sze­repe az utóbbi évtizedekben is sokféle módon megmutat­kozott. Ezt megyénkben köz­vetlenül is tapasztalhattuk. Mindenekelőtt Budapest munkássága vívott ki egy­értelmű megbecsülést. Köz­vetlen kapcsolat, érdemi • együttműködés is kialakult a budapesti rmJhkások és megyénk dolgozói között. Hívó szavunkra mindig jöttek segíteni: például a mezőgazdaság szocialista át­szervezésében, a termelőszö­vetkezetek megszilárdításá­ban. Emlékezhetünk arra is, f hogy zuglói és csepeli mun­kások segítették a megye gépparkjának rendbe tételét a nyárj betakarítások idején. S nemcsak mint vendégek, mint házigazdák . is erősítet­ték kapcsolatainkat. A Ti- szamenti Vegyiművek, a ti­szafüredi .Alumíniumgyár és sok más megyei üzem első munkásai Budapesten sajá­tították el a szakmai fogá­sokat. De nemcsak a szak­mát ismerték meg, hanem a szocialista nagyüzem életét is, és mindez nélkülözhetet­len segítséget adott a mun­kássá válás útjának meg­könnyítéséhez. Mint minden jó kapcsolat. — ez is azért virágzó és életteli, mert kö­zös ügyünket szolgálja. Ez­ért öröm számunkra, hogy j- az utóbbi években megyénk 1 mindinkább érdemi partner ebben az együttműködésben. Egyre több olyan eredmé­nyünk van, amelyre büszkék | lehetünk, amit szerénység nélkül megmutathatunk a budapesti munkásoknak. Többek között azért is, hogy lássák: segítségük nem volt hiábavaló és ma sem az, a . megye mezőgazdasága és ipara mind nagyobb szerepet játszik az ország gazdasági életében. A további kölcsönös meg­ismerést segíti a „Jászsági Napok” című eseménysoro­zat. amely holnap kezdődik Budapesten a csepeli Rideg Sándor Művelődési és Ifjú­sági Házban. A megnyitó után a Jászsági Népi Együt­tes ad műsort. A program­ban előadás hangzik el a Jászságról, lesz klubtalálko­zó és bemutatkoznak a jász­sági festők is. A JÁSZSÁGI napok soro­zata jó, követendő kezde­ményezés, elsősorban sok­színűsége miatt Korábban is volt rá példa, hogy — me­gyénk jóhírét növelve — rendeztek sikeres kiállítá­sokat — így többpk között a karcagi fazekasok remekei­ből — de meglehetősen ke­vés még a jászságiak bemu­tatkozásához hasonló, napi életűnket megmutató ren­dezvény. Pedig elsősorban ilyenekre van szükség, hi­szen a munkás hétköznapok jellemzik legteljesebben és legmaradandóbban egy vi­dék, egy táj népének igazi arculatát A Goszkoncert szovjet Rendezőiroda és a magyar nemzetközi Koncertigazgató­ság — az Interkoncert kép­viselői Moszkvában aláírták a két ország közötti 1977. évi művészcsere-megállapo- dáát. A budapesti művészeti hetek 1977. évi rendezvé­nyeire Magyarországra érke­zik a megállapodás értelmé­ben Kirill Kondrasin, a Moszkvai Filharmóniai ze­nekar vezető karnagya, Gi­deon Kremer hegedűművész, Eri Klassz karmester'. A szovjet kultúra napjai kere­Az ovibusz Andrea nem érti, neki Ahonnan már tovább nincs se ház, se járda, Jászberény­ben: ott van a ICókai László utca. Négy kilométerre a vá­ros központjától, abban az utcában áll Kocsisék háza. Ott találkoztam Andreával. Az óvodában ugyanis hiába kerestem. Kimaradt, mert ő nem utazhat azon az autó­buszon, amelyik a többi gye­reket az óvodába viszi. Apja a Lenin Tsz-ben dol­gozik, édesanyját néhány év­vel ezelőtt baleset érte — le­százalékolták. Tavaly szep­temberben. tekintettél édes­anyja rokkantságára, felvet­ték a Kiss Ernő úti óvodába. Andrea boldog volt, az óvoda egy csodálatos, új vi­lágot jelentett számára. Édesanyja is megnyugodott, amikor megtudta, hogy ut­cájuk végén megáll az az autóbusz, amelyik a Jászsági Állami Gazdaság dolgozói­nak gyerekeit viszi naponta az óvodába és vissza. Andrea is, utasa lett az „óvodás járatnak”, a 4 kilo­méteres távolság így néhány percre csökkent. Az öröm sajnos nem tartott sokáig. Januárban kiderült, hogy Andrea „idegen”, mert szülei nem az 'állami gazdaságban dolgoznak, tehát ő nem utazhat a buszon. Mit mond a történtekről Nagy Jánosné, az óvoda ve­zetője? — Nagyon szerettük a kis­lányt, okos. szorgalmas gye­rek volt, meghatóan ragasz­kodott itt mindenhez, min­denkihez. Januárban, amikor megtudtam, hogy nem utaz­hat tovább a gazdaság autó­buszán, levelet küldtem Mé­száros János kerületvezető címére. Elutasító választ kaptam. Mivel szülei nem az állami gazdaság dolgozói — írták — a kislány az autóbusz szolgáltatásait nem veheti igénybe. Attól kezdve Andreát kerékpárral hozta édesanyja az óvodába feb­ruár végéig. Azután már a tében a Magyar Rádió Szim­fonikus zenekarát Jurij Szi- monov, a moszkvai Nagy­színház karnagya vezényli majd. A Szovjetunióban jövőre vendégszereplő magyar mű­vészek között lesz Kórody András, karmester, a Bar- tók-vonósnégyes, a Liszt Fe­renc kamarazenekar. Jövőre három a Szovjetunióban is egyre nagyobb népszerűség­nek örvendő könnyűzenei együttes vendégszerepei kü­lönböző városokban; a Fo­nográf, a Bergendy és a Lo­komotív együttes. utasa volt miért ts§os felszállni ? második gyermekét váró mama — akinek csak az egyik keze egészséges — már nem ülhetett kerékpárra. A kislány kimaradt. Most, ami­kor legnagyobb szüksége lett volna az óvodára, hiszen szeptembertől iskolába megy. Mészáros Jánost, a gazda­ság 3. kerületének vezetőjét telefonon sikerült „elérni”. A vonal másik végétől kapott tájékóztatásból meg „kellett” érteni: ha Andreát felveszik az autóbuszra, felvehetik akár az egész utca gyerekét. Különben is az Igazgatóság utasítása, hogy az autóbusz szolgáltatást csak az állami gazdaság dolgozói, azok gyer­mekei vehetik igénybe. Mit mondott Tuza Imre, az állami gazdaság igazgató­ja? őszintén sajnáljuk, hogy nem áll módjukban engedé­lyezni Andreának, hogy a gazdaság autóbuszán járjon az óvodába. Kötelezően elő­írt, szigorú szabályzók' kötik meg a kezüket. Az autóbuszt így' is csak nagy felelősséget vállalva használhatják sze­mélyszállításra. Örömmel vennénk — mondta — ha ezt a térhet a Volán végre levenné a vál- lunkról. A gazdaság a tá­voleső kerületekhez vezető utak építésével ehhez már évekkel ezelőtt megteremtet­te a feltételeket. Kocsisék szerényen beren­dezett lakásában rend és tisztaság van. Az édesanyja panaszkodott, sok a gond a kislányával, anpióta nem jár­hat óvodába. Étvágytalan, mindig pajtásait emlegeti. „Nem tudom megértetni ve­le, miért idegen, miért til­tották ki — ‘ ahogyan ő mondja — az ovibuszról." Ezt valóban nehéz meg­értetni! Reméljük, mégiscsak akad valaki a Jászsági Álla­mi Gazdaságban, aki ismeri és újra megismerteti And­reával ezeket a szavakat is: megértés, segítség. — illés — Jcíkedélyűen beszélt Míg hallgatóin, arra gondolok: honimét volt az erő, a min­dent legyűrő bátorság Mag­da Árpádban, meg a hozzá hasonlóikban ahhoz, hogy át­élve oly sok szenvedést, megpróbáltatást, kínzaitást és megaláztatást, még így idős korúikra is megőrizzék hi­tük tiszta lángját? I — Nem gondoltam, hogy megélek 77 esztendőt. Sok szenvedésen mentem keresz­tül, a családom se keve­sebben. A fehérhajó asszopy rábó- llimt férje szavaira: — Volt olyan hetünk, hogv nem ettünk kanállal. Amikor flrpdikám, a kisfi­únk 18 napos volt, akikor éj­szaka is elvitték az uramat és csak két és fél év múlva láttuk viszont. Amikor be­lépett az ajtón, a kisgyerek azt kérdezte .tőlem: Anyu, ki ez a bácsi? Amíg az uram börtönben volt, a Vörös Se­gély segített: búzát gyűjtöt­ték az elvtársaik, hogy tud­junk mái enni. Élt egy taní­tó itt Mezőtúron, Domokos Albert. Minden hónapban, amákor megkapta a fizetését, az első űtja hozzánk veze­tett. Pénzt adott, hogy le­gyen miiből tejet vennem a gyerekektnelk. Miért üldözték, máért nem volit nyugta a saját hazájá­ban Magda Árpádnak? Ha most mesét mondanék, így folytatnám: hol volt. hol nem volt, élt egyszer Mezőtúron egy szegény ácsmester és an­nak tíz gyereke. De az az ács olyan nagyon szegény volt, hogy alig akadt betevő falatjuk. Ezért a gyerekek alig, hogy felcseperedtek és modráigot húztak a pendely- re, már dolgozná mentek a gazdag emberhez .. . Csak­hogy ez Magda Árpád élete volt és nem miese. Gyerek­fejjel munka Csepelen, a töllfénygyár építésénél, da- ' giadtra gyalogolt láb a ku­bikos talicska után. A vi­lággal akkor ismerkedő fiú az „öregeiktől” könyveket kap olvasni, éjszakába nyúló be­szélgetéseik, hogy lehetne ez mádként is, ha... és a fiú már nem csak nézi, de látja •is. éntá is a körülötte történ­teket. 1917: az orosz., majd az olasz front. Egy fomadal- ' mi. dalért hadbíróság elé állítják. Súlyos betegség, kórház, rövid szabadság — házasság. Pesten van éppen átutazóban, amikor szirmát bontja az őszirózsás forra­dalom. — Mindjárt visszajöttem Mezőtúrra és 1918. novem­ber 1-én beléptem a szociál­demokrata pártba. Attól kezdve eléggé felgyorsultak az események. A szegénység lértt'a. hogy a polgári hata­lomtól sok jót nem várhat, a munkáshatalomért harcol­ni kell. Hogy is írta Móricz Zság- mond, amákor 1918 decem­berében a kisújszállási és környéki útjainak mérlegét készítette? „A nagy tömeg, a földnéllküli, vagyontalan és két karja erejéből élő mun­kásság nyíltan... mondja ki, ami a szívét nyomja Ruhát, tüzelőt, kenyeret most azon­nal, a 'jövőre biztos létala­pot: földet!” — Mi itt Mezőtúron. az Üjvároson 1919. március 23- án alakítottuk meg a Kom­munisták Magyarországi Pártja szervezetét. Nem so­kasig maradhattam civil, mert védeni kellett az ellenségtől a proletár hazát. A mező­túri önálló zászlóaljba je­lentkeztem, századparancs­nokként harcoltam elvtársa­immal Tápióbicskénél, Jász­berénynél. Nagykátánál, Szolnoknál. Mi lett a sor­sunk? Ki nem tudja azt? Az ellenség letörte reményünk virágált és megpróbált elta­posni bennünket Hány és hány vörőskatom* sínylődött börtönben ? Az idcsebbak. ma is azt mond­ják : a fegyvernek! Schwarcz- kartály kömyéln fák szeles éjszakákon azért susognak, jajoménak, mert még ma is az ott élve eltemeáetteket, a halálra korbácsoltakat sirat­ják. De akik életben marad­tak, folytatták a harcot Köztük Magda Árpád is. És következtek az illegalitás ne­héz évei. Sztrájkok szervezé­se. röplapok terjesztése, szer­vezkedés ás újra börtön meg börtön. — A nyilasok Nagykani­zsáira internáltak. Ott olyan beteg lettem, hogy egy kraj­cárt se adott volna senki az életemért. Hogy történt? El­engedtek. mert „úgy is ott döglik meg az úton”. De lám az akarat mindent legyőz­het. És én nagyon akartam hazajönni. Sokáig tanyákon bujkáltam, a szovjet kato­nákkal együtt jöttem haza, az én megkínzott, agyon­gyötört városomba a csalá­domhoz, az elvtársaimhoz. Mii várt rá itthon? Újabb nehéz évek sora. De már másfajta gondokkal kellett megküzdeni. Induljon meg az élet, legyen kenyér, tüzelő — Magda Árpád ekkor Me­zőtúr irányító és fegyveres parancsnoka —, elrendelni a földosztást és kimérni a sze­gényeknek az ezeréves jus­sok Aztán 47 évesem újra is­kolapadba ül, mert tudta, kevés az a 6 elemi, amit gyerekkorában „kámtált-kör- mödit” végig. Volt a rendőr­kapitányság vezetője, állami gazdasági igazgató, személy­zeti vezető, mezőgazdász. Mi­kor hová szólította az élet, mikor hol volt szükség a magafajta, sokait próbált har­cosokra. —Mondtam is most az elvtársaknak, amikor beszél­getésre hívtak a kerületbe: az életem sorát, hosszú len­ne elbeszélnem, nem futná rá egy nap. — Párttagságénak kelte 1919. Ez már hányadik íag- kömyvcseréje lesz? — Ha jól utána számo­lok, a hatodik. De az most nagyon jólesett, hegy szót vaithatunk a dolgainkról. Nemcsak ezért mentem el szívesen, hanem azért is, . mert amikor magamról be­széltem, újra végigéltem, ami velem történt és állítólag évek távlatából minden meg­szépül, mindent másként vizsgál az ember. Lehet. De nekem, meg a többi veterán­nak ma sem tűnnek szép­nek a börtönben töltött évek, a bujkálás és a félelem. Mert féltünk is, és talán ezért voltunk bátrak. El­mondtam az elvtársaknak, hogy örül a szívem, mert ma valóság mindaz, amiben mi csak reménykedtünk. Ne­künk is van pzép otthonunk. Két lányunk — Mariska meg Esztike — velünk lakik, Pi­roska unokánkkal, a fiunk itt a szemben levő házban a családjával, Rózsika lányunk távolabb. Jönnek az unolták, van öröm a háznál. Én az unokáimat ma többször lá­tom, mint annakidején a gyerekeimet. Én többet ka­pok a társadalomtól, mint amennyit valaha is remél­tem. — NE az a több? — Nemcsak a tisztességes nyugdíj, de megbecsülés is. Meghívnak ünnepségekre, ta­lálkozókra. Hallgatnak a sza­vunkra. Nem feledkeznek meg rólunk. És látom, ho­gyan zajlik körülöttem az élet. Hogyan élnek ma a gyerekeim, az unokáim és elgondolom, hogyan éltünk mi annakidején. Aztán sokat olvasok, tévézünk a felesé­gemmel, meg járom az or­vosokat. Most is fizikotherá- piás kezelésre megyek... Azért még egyet jó lenne el­intézni, dehát az már nem megy... — Miit? — Azt, hogy újra har­mincesztendős legyek. Varga Viktória m Monológ a — Édesapám szavaiból tudom a múltat, hiszen gyerek voltam akkor, öten voltunk testvérek, édesapám pedig cselédkedett gróf Szapáry Gyulánál, No, á felszabadulás után az egykori cselédházakat lebontotta a nép, ebből" építették fel a mai Pusztataskonyt Édesapám is. A húgom ma is abban a ház­ban lakik. Csakhogy az embereknek már több lett a tehetsége pénzbeli!eg: egyre töb­ben húzták betón alapokra jó nagy sátor­tetős házakat. 1970 tavaszán nagy belvíz volt nálunk, a háború után épített házak közül soknak ez lett a vége: lebontották, újakat „rántottak” feL Hát így alakult ki szépen a falu arca. — Megkaptuk ősszel az iskola termeit) csináljunk bennük klubot a fiatalságnak. Csakhogy nehéz a mi helyzetünk: tetszik tudni közigazgatásilag Tiszaburához tarto­zunk és elég kevés pénz jut. Tiszaburán a téesz 20 ezret adott a kultűrház kifestésére, 8 tanács is beszállt, de ebből nekünk nem falu arcáról jutott. No, mit tegyünk? összetrombitáltam a fiatalokat. Jó gyerekek ezek, hiába bánt­juk az öltözetüket: ilyen jersey, olyan velúr, amolyan lebbencs szárú nadrág... Meg hogy erre a csimm-csamm. üsd-vágd zenére táncolnak... Na és? De egyszófa jöttek se­gíteni : vagy 15 fiatal szinte egymás kezéből szedte ki a szerszámot, gyönyörűen kipin- gálták a klubot. Még az ajtókat is kicserél­tük, a villanyt pedig magam szereltem át — Kicsit el vagyunk búvá a falutól, vá­rostól, ez látszik a könyvtáron is. Ősz óta van, de inkább fiatalok, iskolások járnak, néhány asszony is, háztartásbeliek. Hirdet­tem a falugyűlésen is: jöjjenek, megnyílt a könyvtár. Hát, vagy ketten jöttek. Mit mondjak? Ennek a kevésnek is örülni kell. De valamit csak ki kell találnunk. Tetszik tudni, van itt akarat az emberekben csak legyen, aki és ami kihozza. Nem mozdul a szekér, ha százan százfele húzzák, de ha egy irányba.Tehát összefogunk; tanács, népfront, fiatalok, nőbizottság. 11 Azután a fiatalok: már mozgósítottuk őket, taVasz- szal kézilabdapályát csinálunk társadalmi munkában, ugye kell a mozgás. Gond van, ezek úgy támadnak, mint ta­vasszal a fű. Már van kutunk, klubunk. De gondunk a közlekedés, pedig ha valaki ru­hát akar venni, utaznia kell. Mármeg a te­metkezést is meg keltene oldani, mert ház­tól temetni ma már nem megy. Járdánk, vizünk van. Belvizünk is. Viszont van itt a VITUKI-nak egy telepe, ott dolgozik egy idevalósi technikus, Bozsó Balázs. Elvállal­ta, hogy társadalmi munkában felméri a falut, már meg is csináita, és elkészíti a csatornák terveit. Mi pedig már szervezzük a lakosságot, hogy ne legyen gond a belvíz. — Hét esztendeje vagyok tanácstag. Amíg nem választottak meg, nem törődtem a köz­élettel, azt sem tudtam mi az. Ízlelgetni kezdtem, főleg amikor megválasztottak a helyi népfrontcsoport titkárának. Mentem házról házra esténként: „Nézze Pista bá­tyám, népfront este lesz ekkor meg ekkor, itt meg itt, erről meg erről lesz szó, jöjje­nek el! Megyek egy másik házhoz ott meg úgy fogadtak: „Mi van koma, tán lakoda-' lomba hívogatsz?” Szóval kicsit odaszúrtak, gúnyosan. De oda se neki, én csináltam a dolgomat, illetve a dolgunkat. Rákaptam a közéletre: járási népfront bizottsági küldött, a faluban közművelődési felelős, a könyvtár és a klub vezetője vagyok az említett ta­nácstagságon és a népfronttitkárságon kí­vül. Majd ha én kiköpök folytatja más. Magamról? Tíz éve dolgozom itt a pusz- tataskonyi szociális otthonban mint kazán­fűtő, nyáron mint karbantartó. Most kérem, vegyenek fel a pártba. Mit mondjak még? A munkásruhámat, tenyeremet, őszes haja­imat látja. Negyvenhárom éves vagyok. A feleségem is itt dolgozik a mosodában. És van két fiam: a 20 éves géplakatos Pesten a DKV-nál, a 16 esztendős Kunhegyesre jár szakközépiskolába. Néhány éve építkez­tünk, két szoba, konyhás lakásunk van. Passzióm a horgászás. Csak az a baj, hogy nem olyan sok az én iskolai végzettségem: hat osztályom volt, de már elvégeztem a hiányzó kettőt. Sokat segítenek nekem a többiek, a közéletben forgolódók, főleg Ró­zsa Sándor, a népfront elnöke. Ez aztán még jobban serkent engem. Mit mondjak még? Persze a nevemet: Farkas Imrének hívnak; Körmendi Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom