Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-11 / 35. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÄPLAP 1976. február 11." 30 százalékkal növekedett az OSZSZSZK nemzeti jövedelme Budapestre látogat a görög külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására Dimitri Biciosz görög külügyminiszter szerdán hivatalos látogatás­ra Budapestre érkezik. Kirilenko elitazitt Párizstól Elutazott kedden a francia fővárosból az SZKP küldött­sége. amely részt vett az FKP XXII. kongresszusán. A delegációt Andrej Kirilen­ko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára ve­zette. Az FDP m lép koalícióra a CDU-val Az alsó-szászországi sza­bad demokraták nem lépnek koalícióra a keresztényde­mokratákkal — jelentette be tegnap délután Hannover­ben Hans-Dietrich Genscher szövetségi külügyminiszter, az FDP elnöke és Rötger Ross, a tartományi FDP ve­zetője. A régóta várt döntést teg­nap hosszú tanácskozás előz­te meg. A párt tartományi vezetőivel megbeszélésre ült össze az FDP Bonnból érke­zett egész vezérkara (Gen­scher és a két pártelnök: Frideríchs és Maihofer). SALT-tárgyalások A hadászati támadófegyve­rek korlátozásával kapcso­latos szovjet—amerikai tár­gyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség teg­nap Genfben újabb ülést tartott Az ENSZ emberi jogok bizottsága kedden nyElvá- noaságea hozott egy doku­mentumot a Ch#óben ural­kodó ál&apotaferól és a chi­lei foglyok helyzetéről. Szem­tanúk vallomásaira és más bizonyító erejű dokumentu­mokra alapuló beszámoló le­szögezi: a junta rezsim je po­litikájának intézményesített részévé tette az üldözést. Terror, üldözések és szadiz- mus — ezek a rezsim ural­kodási eszközei. A junta úgy viselkedik mint egy ide­gen, ellenséges területen le­vő katonai megszálló hata­lom. Teljesen semmibe veszi a humanizmus nemzefctözileg elismert normáit A titkos A hírlapíró ha mostanság alkalma nyí­lik az uráli iparvidéken fekvő Mag- nyitogorszkba utazni, esetleg némi nosztal­giát érezhet. A Magnyito- gorszki Kohászati Kombinát — a harmincas években „Magnyitka” néven az egész világon emlegették — az el­ső szovjet ötéves terv legen­dás építkezése, a szovjet ne­hézipar első óriása volt. Magnyitogorszkban ma alig találni nyomát az iparosítás hőskorának. A kombinát an­nak idején a mágneses hegy kifogyhatatlannak vélt érc­tartalékaira telepítették. Csakhogy negyven év alatt a mágneses hegy elfogyott. És jóllehet „Magnyitka” ma is a világ legnagyobb teljesítmé­nyű kohászati üzemeinek egyike az ércet most már több száz, több ezer kilométeres távolságokból' kell ideszállíta­ni, hogy a hatalmas kohók étvá ,vát csillapítsák. Nyikolaj Maszlennyikov, az Oroszországi Föderáció miniszterelnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke tegnap sajtóértekezleten is­mertette a Moszkvában akk­reditált külföldi tudósítókkal az OSZSZSZK kilencedik öt­éves tervének eredményeit, és a tizedik ötéves terv cél­kitűzéseit. A Szovjetunió legnagyobb köztársaságának nemzeti jö­vedelme öt év alatt 30 száza­lékkal nőtt. Az ipari termelés növekedése elérte a 42 szá­zalékot. A fogyasztási cikkek termelése 35 százalékkal nőtt. A mezőgazdaság átlagos évi termelése a kilencedik öt­éves terv alatt 13 százalékkal volt nagyobb, mint az 1966— 1970-es időszakiban. Varsóban tegnap délelőtt megnyílt a Szejm (parla­ment) folyó ülésszakának utolsó ülése. A tanácskozás napirendjén két pont szere­pel : az alkotmánymódosítás és a parlamenti ülésszak be­zárása. Mint ismeretes, az alkot­mánymódosításról szóló tör­vénytervezet kidolgozására a rendőrség, a DIN A tagjai emberellenes bűnöket követ­nek el. Az utóbbi időben az egyház és annak számos ve­zető személyisége lett az üldözések céltáblája. Meg- állíthatatlamd zuhan az élet­színvonal — állapítja meg a jelentés, amelyet az emberi jogok bizottságának öttagú munkacsoportja készített el egy évig tartó beható tanul­mányozás után. A dokumentum felszólítja a viliágközvéleményt, ne szemlélje tétlenül ezt a hely­zetet. A jelentés lesz az alapja az emberi jogok bizottságá­ban eaen a héten kezdődő Chilei vitájának. Maguk a kohók sem ugyan­azok. Helyükben új, sokszo­rosan nagyobb térfogatú vas­olvasztók tornyosulnak az Ural folyó mentén. És a kom­binát, ha mégoly hatalmas is, a szovjet kohászati ipar ter­melésének csak töredékét ad­ja. Új óriások Hasonló „csalódások” érik az utazó riportert, ha az első ötéves tervek híres rekvizítu- mát, az ukrajnai Dnyeprog- resz vízi erőművet látogatja meg. A Dnyeprogresz is mű­ködik. A kilencedik ötéves tervben kezdték meg máso­dik, az elsőnél lényegesen na­gyobb részlegének építését a Dnyeper folyón. A két Dnyeprogresz azonban együt­tesen sem ad majd annyi vil­lamos energiát, mint az utób­bi tíz évben felépült szibériai vízi erőművek bármelyike. Bratszk, Krasznojarszk, Uszty-Ilim — e részben már működő, részben épülőfélben levő erőművek mindegyike Nyikolaj Maszlennyi kov is. mertette az OSZSZSZK 1976 —1980-as időszakára vonat­kozó tizedik ötéves tervének fő előirányzatait is. 35—39 százalékkal kívánják növelni az ipari termelést. A tervek megvalósításában rendkívül jelentős lesz a szerepe az Oroszországi Föderáció ás­ványkincseinek gazda? tá­volkeleti, szibériai területei­nek, amelyek fejlesztése to­vábbra is központi feladat. A gyors ütemű iparosítás nyomán létrejövő üzemekhez a munkaerőt a lakosság szer­vezett áttelepítésével, mun­kaerőtoborzással, és minde­nek előtt jobb munkaszerve­zéssel, gépesítéssel és auto­matizálással kívánják bizto­sítani. Szejm különleges bizottságot hívott életre, amely Henryk Jablonski elnökletével kidol­gozta a dokumentumot. Az országos viták, a közvéle­mény és a szakértők bevoná­sával folytatott munka után a bizottság egyhangúlag el­fogadta az alkotmánymódo­sításokat. MUSiÄ V A Nyikolaj Tyihonov, a Szov­jetunió Minisztertanácsa el­nökének helyettese tegnap Moszkvában fogadta Havasi Ferencet, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának elnök-helyettesét. A felek meleg baráti légkörben meg­beszélést folytattak. BUENOS AIRES Buenos Airsabe érkezett értesülések szerint újabb le­tartóztatások történtek Chi­lében. A hatóságok őrizetbe vettek több személyt, akik részt vettek a rézipari mun­káskonföderáció vezetőségé­nek országos értekezletén. BEIRUT; \ / Izrael újabb provokációt követett el Libanon ellen. Tüzérsége Ty.r térségében dél-libanoni falvakat lőtt. Hadi hajói libanoni felségvi­zekre hatoltak be Saida és Nakoura közelében. Több iz­raeli helikopter megsértette Libanon légiterét és elszállt Kfar Kela fölött. nyolc—tízszer akkora teljesít­ményre képes, mint a Dnye­progresz melyet a világ nyol­cadik csodájaként emlegettek, amelyről verseket írtak. Ez a tízszeres növekedési arány a szovjet ipar egészét tekintve 1950 és 1975 között következett be, vagyis éppen negyedszázad alatt. Érdekes módon ugyanebben az idő­szakban a magasabb alap­szintről indult, de kétségkívül kevésbé intenzíven fejlődő szovjet mezőgazdaság csak kétszeres teljesítménynöveke­dést produkált. Noha az utób­bi tíz évben — indulásként az SZKP Központi Bizottsá­gának 1955. márciusi „mező- gazdasági” plénumát szokták emlegetni — a mezőgazdaság­ban is megkezdődött a nagy fordulat korszaka, az ország gazdaságának ez a két fö ágm zata, az ipar és a mezőgazda­ság. egyelőre nem sorolható azonos súlycsoportba. Mostanában. amikor az egész szovjet lakosság a tize­dik ötéves terv fő irányairól kiadott parid okú ment u mot tanulmányozza és vitatja, minden fórumon sokat be­Merő „egyszínű" kabinetje Aldo Moro kijelölt minisz­terelnök tegnap délben a köztársasági elnöki palotá­ban, Leone államfővel talál­kozva, visszavonta fenntartá­sát, amellyel január 13-án elfogadta a köztársasági el­nöktől a kormányalakítási megbízást, és bejelentette, hogy megalakítja ún. „egy­színű”, csak keresztényde­mokratákból álló kormányát. A kabinet listáját ma ter­jeszti Leone elé kinevezés végett. Ezzel január 7-én, több mint egy hónapja kirobbant olasz kormányválság, amely az első napoktól kezdve leg­nehezebben megoldható vál­ságnak ígérkezett, eljutott a megoldáshoz, bár a megol­dás, az „egyszínű” kormány nem ígérkezik túl tartósnak. Dagad a Lockheed-bofrány Napok ailatt nemzetközi botránnyá dagadt a Lock­heed Aircraft Corporation amerikai mammutcég meg­vesztegetéseinek ügye, amely Japán és Olaszország után most már Venezuelában, Ko­lumbiában ós főleg Hollan­diában kavarta fel a kor­mányzati berkeket A holland kormány 3 tagú vizsgálóbizottságot nevezett ki, hogy tisztázza az 1,1 mil­lió dolláros megvesztegetési vád alól Bernhard herceget, Júliana királynő férjét. szélnek erről. Az ötéves terv egyik tanulsága, hogy a „súly­csoport-különbség” megszün­tetésének fő feltétele a haté­konyabb termelés, méghozzá nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az építőiparban, gép­gyártásban, vegyiparban is. A tervek pontosan kimutat­ják ugyanis, mennyi öntözött földterületre, traktorra, mű­trágyára van szükség ahhoz, hogy az a nagyságrendi vál­tozás. amelyet a gazdasági élet sok más területén már befejezettnek lehet tekinteni, a mezőgazdaságban is eljus­son logikus lezárásáig. Hek­tárokban. tonnákban, gépek­ben mérve, mindenképpen milliós számok ezek. Nőnek as igények A hetvenes években a szov­jet ipar már sokkal könnyeb­ben birkózott a milliós szá­mokkal. mint korábban, s több iparágban végképp le­vették a napirendből a meny- nyiségi problémát, amenm-i- ben a meglevő vagy épülő ka­pacitások mellett a számsze­rű eredmény elérése csak idő kérdése. Hires, alma atai be­szédében Lsonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára 1975. tava­szán már nem egyszerűen A magyar—görög diplomá­ciai kapcsolatok felújítására 1956. július 23-án került sor. A két ország kapcsolatai 1963-tól minden téren fejlő­désnek indultak. 1937 áprili­sában a görög ezredesek puccsa megakasztotta ezt a pozitív folyamatot. 1974 júli­usában. a polgári demokrácia helyreállításával ismét lét­rejöttek a magyar—görög •kapcsol átok fejlesz t ás én ek feltételei. Dimitri B: roes külügyminiszter látogatása az első magasszintű kapcsolat- felvétel a két ország kö-'3‘t a második világháború óta. Gazdasági téren nana tör­tént előrelépés a kaporóla­tokban. Az 1983-ban megkö­tött, s 1970-ben lejárt keres­kedelmi megárapodás helyett még nem kerti -t sor új egvez- mény megkötésére. Az. 1975. évi kereskedelmi forgalom lényegében az 1974. évi szin­Tegnap a prágai Cernin palotában folytatódtak a tár­gyalások Dimitri Biciosz gö­rög és Bohusiav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter között. Chnoupek tájékoztatta vendégét arról, hogyan -tá­mogatja a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság a hel­sinki értekezlet záróokmá­nyának végrehajtását. Kifej­tette. hogy a csehszlovák kormány figyelemmel kíséri a görög kormány politikáját és kezdeményezéseit, ame­lyek a Balkán-félsziget a Luandában tegnap délután hogy az angolai népi erők hivatalosam bejelentették, felszabadították Lobitót és Benguelát. A két kikötővá­ros Luandától körülbelül 500 Az Angolai Népi Köztársa­ság hadseregének legújabb sikereit összegezve a TASZSZ hírmagyarázója teg­nap rámutatott, hogy ango­la északi részét teljesen meg­tisztították a szak ad ároktól. A Népi Köztársaság hadse- ki lomé ternyire délre feleszik, rege felszabadította Huam- bót, a szak ad ár szervezet „fővárosát” is. A NATO­több traktort követelt a me­zőgazdasági gépgyártástól, ha­nem a K—701-es kormára, nagy teljesítményű mezőgaz­dasági erőgépek gyártásának mielőbbi beindítását, s az új, korszerűbb, kevesebb veszte­séggel dolgozó kombájn típu­sok futószalagra ár húré': tűz­te ki célul. Hason1 ó harrp j’y- eltolódás figyelhető meg a gazdaság, a tudományos mű­szaki fejlődés minden terüle­tén. Az olajiparnak moder­nebb fúróberendezésekre, a textiliparnak nagy teljesít­ményű automata gépsorokra, az iparirányításnak kifejezet­ten korszerű „harmadik nem­zedékbeli” számítógépekre van szükségük. A szovjet gazdaságot egyéb méltó hasonlítást alap híján az ameril.a'v 1 szokás egybe­vetni. Épben ezért érdekes, hogy jóllehet e verseny állá­sát szakmai körökben szá- montartják, az utóbbi évek­ben hivatalos részről alig hal­lani felhívásokat a legfejlet­tebb tőkés gazdaság ipari tel­je ütmén y ének túlszárnyalá­sára. A két gazdasági teljesít­mény közötti különbség ugyanis annyira leszűkült, hogy a mennyiségi „utolérés” feladó*a már aligha nyújt megfelelő távlatot a szovjet gazdaság fejlődéséhez. Az ipar össztermelése a Szovjet­ten mozog, s abban ismét je­lentős magyar aktívum mu­tatkozik. A magyar áruk, szerszámgépek és motorvona­tok fontos szerepet játszanak a görög ipar fejlesztésében. Behozatalunkban hagyomá­nyos cikk a déli gyümölcs, a gyapot, a dohány. A két ország gazdasági vál­lalatai rendszeresen kiállít­ják termékeiket a szaloniki, illetve a budapesti nemzet­közi vásáron. 1976. február 4-én magyar hét megrende­zésére került sor Athénben. A két ország kultúrák* kapcsolatai szerények. Ezek fejlesztése folyamatban van. Az egyre bővülő idegenfor­galomnak — a helsinki érte­kezlet alapján történő — to­vábbfejlesztés mindkét fél érdekét egyformán, szolgálja, lehetővé teszi népeink szá­mára egymás életének jobb megismerését. jószomszédi kapcsolatok ki­alakítására irányulnak. Bic.icsz a tárgyalásokon hangsúlyozta, hogy a Görög Köztársaság kése minden erejével hozzájárulni a hel­sinki záróokmány végrehaj­tásához. amely minden euró­pai ország érdekében van, s jó viszonyra töre'kszilk a szocialista országokkal A tárgyalások folyaméi! Chnoupek és Bioiosz kultu­rális egyezményt írt alá. A nap folyamán a görög külügyminisztert fogadta Lu- bomir Strougal csehszlovák miniszterelnök. tagállamokból Angolába siet­ve átdobott külföldi asaldo- sok nem tudtak gátat vetni a szálkádénak menekülésének. Üj főhadiszállásukon, Silva Portóban, a New York Ti­mes beszámolója szerint — pánik uralkodik. Aidáit az angolai néppel vállalt szolidaritás jegyében a közelmúltban Luandában megtartott nemzetközi kon­ferencián is hangsúlyozták, a rendezés alapja az összes zsoldos csapatók és a dől- afrikai infen*enciósoik kivo- mása Angoláiból és az ország igazi függetlenségéért küzdő hazafias erők szövetsége. unióban 1974-ben az ameri­kai termelés 80 százaléka volt, 1975-ben pedig már 93 szá­zalék. Ebbe az arányszámba bele kell érteni a tőkés gaz­dasági válság következtében bekövetkezett amerikai -ter­meléscsökkenést és figyelem­be kell venni azt is, hogy egy főre számíjvu a különbség még lényegesen nagyobb az Egyesült Államok javára. A lényeg mégis az, hogy míg az első ötével tervek időszaká­ban, de még a második világ­háború után is Dávid és Gó­liát küzdelme volt a szovjet— amerikai gazdasági verseny, ma gyakorlatilag két, azonos méretű és erejű gazdaság kö­zött folytatódik a vetélkedés. Egy sor termelési ágban — az acélgyártásban, a cement- iparban, a kőolajtermelésben, a traktorgyártásban és a mű­trágyagyártásban — a Szov­jetunió a kilencedik ötéves tervben megelőzte az Egye­sült Államokat. A versengés azonban még ezekben az iparágakban is folytatódik. Mostantól az ország, ha úgy' tetszik önmagában, a szovjet emberek hatalmasan megnö- veksdett és persze nem tel­jes mértékben kielégített igé­nyeivel verseng. Bokor Pél (Következik: Még tovább Kelettel Terror, üldözése*, szadiznws Az araikodás eszközei Chilébei 01« SZKP JtMlf. kongressEuso előtt (II A mágneses hegy elfogyott Szejm-ülés Napirenden az alkotmánymódosítás Csehszlovák-görög megbeszélések Angola északi része felszabadult MINDENFELŐL BERLIN A Brazil Kommunista Párt Központi Bizottságának dele­gációja, élén Luis Carlos Prestes főtitkárral, tegnap Berlinbe érkezett. A brazil 1 küldöttséget az NSZEP Köz­ponti Bizottsága hívta meg. PÁRIZS Abdusszalam Dzsallud lí­biai miniszterelnök tegnap 24 órás munkalátogatásra Pá­rizsba érkezett. ANKARA Mint a török fővárosban közölték, Caglayangil kül­ügyminiszter utolsó percben elhalasztotta az Egyesült Ál­lamokba tervezett látogatá­sát A külügyminiszter, aki­nek hétfőn kellett volna el­utaznia, kijelentette, hogy „künnyű megbetegedése” miatt, halasztja el utazását. Tájékozott körök szerint politikai indítékai vannak a washingtoni utazás elhalasz­tásának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom