Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

• 1976. február L SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Asztalitenisz országos vidékbajnokság Megkezdődtek a küzdelmek Tegnap délután megkezdő­dött Szolnokon, a Honvéd Kilián FSE tornacsarnoká­ban az országos vidéki felnőtt női és férfi' bajnokság. A 15 órai ünnepélyes, megnyitó után nyomban asztalhoz áll­tak az egyes számok női és férfi versenyzői, majd a fér­fi — női párosok találkozóit rendezték meg. A verseny első napja már­is sok izgalmas, színvonalas küzdelmet hozott Lapzárta­kor még tartottak a mérkőzé­sek. Jól autóznak a kunhegyesiek A Magyar Autósklub kun­hegyesi szervezete 1974 vége óta valósággal megújhodott Az akkori tizenöt tagú klub Szőlőst József személyében új elnököt választott, a titkár pedig Tóth Sándorné lett Azóta a kis kollektíva a szol­nokiak mögött a megyében a második legnagyobb szerve­zetté vált A jelenlegi 120 tag legfőbb céljának az érdek- képviseletet és a hétvégek hasznos eltöltését tartja. Tavaly kolozsvári és mátrai túrán vettek részt a klubta­gok, de az idei év is ritka csemegéket ígér: Gyula, a Duna-kanyar, Pécs, a Szege­di Szabadtéri Játékok, a Zempléni hegység és a Ma. gas-Tátra felkeresése szerepel Mervay Gézáné túravezető noteszében. A horgászoknak külön szerveztek közös hét­végi „pecázást”. I A téli hónapokban is rend­szeres a klubélet A művelő­dési házban ghanat törökor­szági útibeszámolókat író- olvasó találkozót rendeznek és előadásokat hallgatnak a módosított KRESZ-rőL Az összejöveteleket rendszeresen látogatják a nagyközség hat környező településének klub­tagjai is. Elég ha valaki jogo­sítvánnyal rendelkezik, kocsi­val nem, — így is klubtag le­het A kunhegyesiek verseny- eredményeikre büszkék leg­inkább. Az országos ügyessé­gi autóverseny döntőjében Tóth Sándorné 1971-ben har­madik, egy év múlva már második lett, s azóta már háromszoros országos bajno­kot tisztelhetnek személyé­ben. Ugyanezen a versenyen az elmúlt évben Mervay Gé­záné negyedik, Mester János­áé pedig hatodik helyezést ért eL A férfiak szerényebb eredményekkel dicsekedhet­nek. Tolnai Tibor a legjobb: megyei második helyezett, s az országos versenyen tizen­ötödik lett A kiemelkedő sikerek mel­lett sok a gond. A község nem rendelkezik barkácsmű- hellyel, sem megfelelő autó­mosóval. A 280 helybeli autós minél előbb meg szeretné ol­dani ezeket a gondokat D. S*. M. Kalmár István edző lett A Szolnoki MÁV labdarú­gó-csapatának sokáig kar­mestere volt a technikailag jól képzett, elegánsan cselező, pompásan osztogató labdarú­gó. Pályafutását a vasutasok­nál kezdte másfél évtizeddel ezelőtt. Az ifjúsági csapatve­zetői figyeltek fel különleges játékintelligenciájára. Az első csapatban 19S3-ban kapott helyet a Szegedi VSE ellen. Igaz a csapat vereséget szen­vedett, ám Kalmár nem oko­zott csalódást. A sors iróniája, hogy ttz utolsó találkozót is a Szege­di VSE, ellen küzdötte végig — ám ekkor győztesen vo­nult le a csapat. Több ked­vező ajánlatot kapott maga­sabb osztályban szereplő egyesületektől, ő azonban — hasonlóan annyi más MÁV labdarúgóhoz, maradt. Egészségügyi okok miatt kell megválnia társaitól — de nem a labdarúgástól. A jövőben Himer István ve­zetőedző mellett Kalmár se­gédedzői teendőket lát el. A játéktudás mellett klubhű­ségből, sportszeretetből is példát adhat a fiataloknak. „Innsbruck kész” Szerdán kezdődik a téli olimpia „Innsbruck nyitásra kész” nyilatkozta Lugger innsbruc­ki polgármester a sajtó kép­viselőinek. Szombatra min­dennel elkészültek s akár már ma kezdhetnék a versenyeket. Ezekre viszont hivatalosan február 4-én kerül sor, jólle­het néhány előversenyt már korábban lebonyolítanak. A sportolók áramlása meg­kezdődött s vasárnap már több mint ezer lesz az olim­piai falu lakóinak száma. Ide várják a szerény létszá­mú magyar együttest is. A magyar jelenlét viszont már napok óta biztosított: dr. Csanádi Árpád, az OTSH el­nökhelyettese a NOB tagja­ként részt vesz különböző szakbizottságok munkájában, mától pedig a NOB 77. ülés­szakán tevékenykedik. Az olimpiai láng már úton van Innsbruck felé ahová ma délben érkezik. Az óvá­rosban ünnepséget tartanak, majd a város átveszi meg­őrzésre az „olimpiai bányász lámpát”. Szerdán a megnyitó napján az óvárosból futók fáklyát visznek majd a Ber- giselre, ahol két kandelláber- ben lobban fel az olimpiai tűz. Sportesemények Asztalitenisz? országos vidéki íelnőtt női- férfi egyéni baj­nokság, Szolnok, Kilián FSE tornacsarnoka; 9 órától vegyes páros, 11 órától valamennyi szám döntője. Szolnok járás újonc, serdülő ifjúsági egyéni bajnoksága, Szolnok, Baj esi Zs. úti Általános Iskola tornater­me, 9. Birkózás? a megyei szakszö­vetség hagyományos „Tisza Kupa*' országos úttörő versenye, Szolnok, MÁV SE Véső utcai csarnoka, mérlegelés 8—9 óra között, a verseny kezdete 10. Cselgáncs: „Hungária Kupa” judó nemzetközi egyéni és csa­patbajnokság, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, az alsó súlycso­portok selejtezői, 10. Visszavá­gó mérkőzések, elődöntők, dön­tők 17.30-tól. Eredínéyhirdetés, záróünnepség 19.30. Sakk: Szolnok Járás! Sport­felügyelőség úttörő, serdülő, if­júsági, felnőtt versenye, Szol­nok, megyei sporthivatal Má­tyás király úti székháza, 9. Labdarúgás előkészületi mér­kőzések: Szolnoki MTE—Baj­mok Radnicki (jugoszláv), Szol­nok, tiszaligeti stadion salakpá- lva, 14, Szolnoki MÁV—Tisza Cipő SE, Szolnok, MÁV SE Vé­ső utcai sporttelepe, 10. Vezetőségválasztó közgyűlés: községi sportegyesület, Szajol, művelődési ház, 9. Idegenben szerepelnek, a Ti­sza Cipő NB I-es és a Szolnoki MTE NB TT-es női kézilabdázói az „Arany Homok" teremku­pán, Kecskeméten. Hungária Kupa nemzetközi cselgáncsverseny Három magyar döntős az első napon Á kubai Ibanes és Varga szenzációs párharca A magyar Tomszer a kubai Lactával mérkőzött, s afc- ciódús mérkőzésen győzött Pénteken este a Pelikán Szállóban ült össze a Hun­gária Kupa versenybizottsá­ga a csapatok vezetőivel a sorsolás elkészítésére, és ek­kor vették végleg számba az indulókat. Kiderült, hogy nyolc ország judÓ6ai lépnek a tatamira, közülük a ku­baiak két — a magyarok négy csapatot indítanak. Horváth István, a magyar válogatott vezető edzője a sorsolás után egyetlen mér­kőzésre hívta fel külön is a figyelmet. — Már az első fordulóban összekerült a nehézsúly két esélyese, a magyar Varga Imre és a kubai Ibanes. A kubai versenyző nagyszerű eredménylistával érkezett: 6 a pán-amerikai játékok baj­noka, de nemrég legyőzte a koreai NDK óriását, a 217 centi magas 150 kilós Pakot, aki pedig bronzérmes volt a bécsi világbajnokságon. Erre a sportcsemegére vár­ni kellett, hiszen a tegnap délelőtti előcsa tározások programjának végére ma­radt — szinte csattanónak a Varga—Ibanes párharc, amely a magyar nehézsúlyú szenzációs győzelmét hozta. De a közönség addig sem töltötte tétlenül idejét. A „könnyebb legények” is mu­tattak néhány szívderítő dolgot a sportágból A 80 kilogrammban Kiss Endre (KSC) a csehszlovák Gregort ,kérte táncra”. Kiss , néhány percig altatta ellen­fele éberségét, aztán egy vil­lanás és Gregor a súlytalan­ság állapotába került. Na­gyot huppant a tatamin és már nem is volt miért fel­állnia. Világbajnoki ötödik helyezettünk nagy belső combdobása ippont ért. Eb­ben a súlycsoportban a fia­tal Tomszer szereplése volt még örvendetes. A kubai Lacid ellen nem sok esélyt adtak számára, ő azonban rácáfolt a kishitűekre. Ellen­fele egy villámgyors vető­déssel lábfelszedést indított, a magyar fiú félrelépett, a levegőben kapta el ellenfe­lét, továbbvitte lendületét, aztán leszorította. Az akció­ra wasa-arit adtak a bírók, ami elég volt a győzelemhez. A legszínesebb egyéniség a szovjet Szemjonov volt, aki földharcban nagyszerű dolgokat produkált. Ezt a lengyel Lira saját bőrén ta­pasztalhatta: karfeszítésből, ért el vele szemben ippont a szovjet fiú. Aztán Tomszer ellen bizonyította be, hogy nem véletlenül kicsúszott fo­gásról volt szó. Tomszer ál­lásban jól harcolt, aztán a földre ikerültek, Szemjonov először a magyar cselgán- csozó jobb kezére „kombi­nált”, majd hirtelen váltott és a balt fogta be kibogoz­hatatlan járomba. Ipponos győzelmét nagy taps fogad­ta. — Nem véletlen a szovjet versenyző remek földmunká­ja, a karfeszítés a sambő- birkózás repertoárjából való — mondta a mérkőzés után Horváth István.' Közben a nehézsúlynak találkozóin is szapbrán don­gott a tatami. Sajnos egy kellemetlen meglepetéssel is szolgált a 93 kilogrammosak súlycsoportjának mérkőzés- sorozata. Az egyik, esélyes­nek tartott magyar verseny­ző, Petrovszki Mihály a len­gyel Novakovszkival csapott össze és a magyar fiúnak minden ’ oka megvolt rá, hogy győztesnek érezze ma­gát. Korábban már legyőzte a lengyelek nehézsúlyú ver­senyzőjét, ráadásul ezúttal Is vezetett ellene egy wasa- arival és „apróbb” pontjai is voltak. Talán éppen eze­ket vette számba, amikor Novakovsaád egy hátsó gánccsal ippont érő dobást hajtott rajta végre és ezzel szinte^ a sírból hozta vissza a győzelmét A tegnap est! döntőnek így is volt három magyar résztvevője: a 80 kilogramm­ban Kiss Endre a szovjet Szamjonowal, 93 kg-ban Ipacs a lengyel Püjsával, nehézsúlyban Varga Imre a szovjet Pogolitter-rel szállt harcba az aranyéremért Fél hatkor látványos fel­vonulással hivatalosan is megnyitották a Hungária Kupa versenyt M. Szabó István vezérőrnagy a BM Szolnok megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője üdvö­zölte a résztvevőket és kí­vánt számukra kellemes itt- tartózkodást és sok sportbeli sikert A megnyitó után visszamérkőzésekre, elő­döntőkre és döntőkre került sor. Palágyi Béla SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolno­kon délután 3 és este 7 órakor: Asztalosinduló (Ödry, Somlay bérlet), hétfő este: 7 órakor: Hangverseny. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Kengu­ru (14), hétfő: Ballagó idő, Ajz utolsó völgy, Tallinn: Mesebeli állatkert (matiné), Két férfi a városban (14), hétfő: Babaház, Tisza: Az utolsó percig (mati­né). Nem zörög a haraszt (16), hétfő: Archív fümelőadás IL Szandaszölős Terv: Holnap lesz fácán (16), A császár paran­csára (dű.), hétfő: gázadás a buszon. Jászberény Lehel: A negyedik vőlegény (matiné), Egy király New Yorkban, hétfő: Kenguru (14), Kisúj­szállás Ady: Vadállatok a fe­délzeten (matiné), Ballagó idő, trj KRESZ 1976. (matiné hely­áron), hétfő: Az elfelejtett vá­ros. Kunhegyes Szabadság: Ne sírj tele szájjal, hétfő: Bob herceg. Kunszentmárton Körös: Követem a kijelölt irányt, hét­fő: A betyárkapitány. Mezőtúr: Dózsa: A felrobbantott pokol (matiné), Az elfelejtett város, hétfő: Nem zörög a haraszt (16), Szabadság: A sakál naoja (14). :.étfő: Egy királv New Yorkban, Béke: Pennv Goid (14). hétfő: Oklahoma olaja (14 ) Tiszafü­red Tisza: Egv királyi álom (14), Hárem a sivatagban (du.), hétfő: Apacsok. Törökszent­raiklós Dózsa: Aranyláz — Ku­tyaélet I. (matiné), Olaszok hi­hetetlen kalandjai Leningrád- ban. hétfő: Egy király New Yorkban, Hunyadi: Vállald önmagadat, hétfő: Gyilkosság másodkézből. Tűrkeve Vörös Csillag: Egy király New York­ban, hétfő: A sakál napja (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ? VASÁRNAP? 9.00—10.00: Vasárnapi magazin: Szerkesztő: Forró Tamás. A tar­talomból : Lapszemle. — Érde­kességek, furcsaságok sok zené­vel. — 10.00—10.30: Szlovák mű­sor. — Szerkeszti: Zelman Fe­renc. — A tartalomból: Az el­nök és községe. — Hol fognak tanítani a negyedévesek? — Farsangolunk. — Hírek. HÉTFŐ 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Párbeszéd . . . kapcsol­juk a martfűi Tisza Cipőgyárat. Munkások, vezetők találkozója. Szerkesztő: Sóskúti Júlia. Ri­porterek : Petii Ferenc, Dalocsa István, Kardos Ernő. — 18.00: Alföldi Krónika. — 18.15: Rit­muskoktél. — 18.27: Hírösszefog­laló. lap- és műsorelőzetes. — 16.30—19^.00: szlovák műsor (ism.) KOSSUTH? VASÁRNAP: 7.23—7.54: Hétköznapok formá­lói. Negyedszázad a hajdúbö­szörményi Vörös Október Ter­melőszövetkezetben. — 8.21: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. — 8.34: Jo­hann Strauss műveiből. — 9.00: „Ki minek tudója, mestere az annak." — 9.25: Gianni Rai­mondi énekel. — 9.50: Szerkesz­tői üzenetek. — 10.03: A varázs­ló ajándéka. Csetényi Anikó mesejátéka. — 10.45: Magyar zongoraművészek Liszt-felvéte­leiből. — 11.14: Vasárnapi kok­tél. —. 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Egy korty tenger. — 1X10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.50: Rádiólexikon. — 14.20: Híres hegedűsök lemezeiből. — 14.49: A fogyasztó magányossá­ga. — 15.08: Glenn Gould 'két zongoraversenyt játszik. — 16.08: Juduska. Szaltikov-Scsedrin: A Galavjov család c. regénye rá­dióra alkalmazva, — I. rész. — 17.05: Daloló, muzsikáló tájak­— Sárköz. — 17.26: Külföldi tu­dósítónk levele. — 17.36: Német —osztrák operaest. — 18.40: Je­lentés a magyar—angol tenisz EK-mérkőzésről. — 18.45: Kriti­kusok díja 1975. Megbékélés. — Emlékek egy falu életéből. Ma­ráz László dokumentumjátéka. — 19.55: Üj lemezeinkből. — 21.14: A Belügyminisztérium Du­na Művészegyüttesének népi ze­nekara játszik. — 22.10: Jelen­tés a magyar—angol tenisz EK- mérkőzésről. — 22.15: XX. szá­zadi kórusmuzsika. — 22.40: Schiller drámarészletek. —23.08: Ravel: Pásztoróra. Egyfelvoná- sos vígopera. — 0.10: Zsoldos Imre trombitál. HÉTFŐ: 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Takáts Gyula versei. 9.10: A hét zeneműve. — 9.40: A mező üde zöld . . . Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. — 10.20: Zenekari muzsika. — 11.14: Romokon vi­rág. Bogdán István írása a XVI—XVII. századi kertészetről. — 11.34: Remekírók — remek­művek. Hét bagoly. Krúdy Gyu­la regénye rádióra alkalmazva. L rész: A téli vendég (ism.) — 12-35: Tánczenei koktél. — 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.35: Mezők, falvak éneke. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.31: Magyar előadóművészek felvéte­leiből. 15.10: Édes anyanyelvűnk. — 15.15: Vásárhelyi Zoltán kó­rusműveiből- — 15.25: Csajkov- szkij-művek. — 16.00: A világ- gazdaság híreL — 16.05: Mun­kásakadémia. — 16.35: MúzeáJia felvételeinkből. — 17.05: Rendez­te: Déri Éva. Fehér Anna balla­dája. Volly István néprajzi ösz- szeállítása (ism.) — 17.39: Év­fordulók nyomában. — 19.15: A Rádió Kabarészínháza. — 20.25: Fárkas Ferenc: Kőműves Kele­men balladája. — 20.40: Magyar operaénekesek. — 21.30: Mi, fér­fiak- — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. —, 22.30: Zenekari muzsi­ka. Közben: 23.00: Galilei és az egyház. — 23.15: A zenekari mu­zsika folytatása. — 0.10: Tardos Péter táncdalaiból. PETŐFI g VASÁRNAP: 7.30: Reger: d-moll szonáta. — 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 8.33: Miska bácsi lemezesládája. — 9.00: A hét műsorából. — 10.33: iránytű. Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknék. — 11.30: Krimi-kedvelőknek. A halott nem azonos. Eduard Fi- ker krimije rádióra alkalmazva. — 12.33: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 13.01: Meleg- hozók. Tarbay Endre mesejáté­ka. — 14.00: Táskarádió. — 15.90? Én láttam, neked hogy tetszett?" Vitaműsor. — 15.33: Hangverseny Majláth Jú­lia szerzeményeibőL Részletek az 1975. január 11-én megtartott hangversenyből. — 16.35: A va­sárnap sportja. Közvetítés a Lazio—Como olasz totómérkőzés­ről és a magyar—angol tenisz EK-mérkőzésről. — 17.10: ötórai tea. — 18.00: Mit üzen a Rádió? — 18.35: Nótakedvelőknek. — 19.33: Jelentés a magyar—angol tenisz EK-mérkőzésről. Totó. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: Pódiumon Paul Simon. — 20.41: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. — 20.51: Dzsesszfelvéte­lekből, — 21.14: Kómlóssy Er­zsébet és Kovács Kolos énekel. — 21.50: „UNESCO úr". Boldi­zsár Iván megemlékezése René Maheu főigazgatóról. — 22.00: Sanzonok. 22.33: A hanglemez­bolt könnyűzenei újdonságai. — 23.00: O per etti észlelek. HÉTFŐ; 8.05: Fúvószene. — 8.20: Madri­gálok. — 8.33: Nótacsokor. — 9 23: Délelőtti torna. 9.33: Mátrai Zsuzsa, Korda György és a Non­stop együttes műsorából. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: A Szép Galathea. Részletek Suppé daljátékából. — 12.33: Új­donságok a Tankönyvkiadónál. — 12.50: Magda Ianculescu és Dimitr Petkov énekel. — 13.33: Bárdos Lajos: Kicsinyek kórusa. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Téli országjárás. — 18.33: Köny- nyűzenei Olimpia. — 19.03: Ru­dolf Schock operettdalokat éne­kel. — 19.30: Én és a társadalom. — 20.00: Ifjú Zenebarátok Hír­adója. — 20.20: Labirintus. — 20.33: Januárban hallották elő­ször. — 20.55: Egy rádiós napló­jából. — 22.15: Sztevanovity Zo­rán és Dusán táncdalaiból. — 22.33: Derűre is derű. — 23.90: Népdalok, néptáncok. TELEVÍZIÓ 8.38: Tévétoma (ism.). — 8.45: Könnyűzene a Csehszlovák Te­levízió műsorából. Intervíziós át­vétel. — 9.10: Mikrobi. Rajzfiml- sorozat gyerekeknek. V. rész: Kristály nagyapó (színes!). — 9.20: Játsszunk bábszínházát. IL rész: Megmozdul a láb (szí­nes!). — 10.00: A Tenkes kapi­tánya. Ifjúsági tevéfilmsorozat. 5. rész: A fürdőmester (ism.). — 10.25: Hírek. — 10.3Q: Spre­chen Sie Deutsch? Német nyelv- tanfolyam. A meglepetés, — 10.55: En Francais. Francia nyelvtanfolyam. Kiadó vidéki ház. — 11.10: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. Angol filmsorozat 4. rész: Területnye­rés (ism.). — 11.30: Mozdulj! Já­tékos sportvetélkedő. — 12.30: A festészet kalandjai. A látás is­kolája. Képzőművészeti filmso­rozat. V. ,rész: Technika és for-« ma L (ism.). (Színes!) — 14.23: A magányos hegymászó. Ame­rikai rövidfilm (ism.). — 14.40: Balthazár professzor. Jugoszláv rajzfilmsorozat. IX. rész: A cso­dálatos torta (színes!). — 14.50: A császár kémje. Magyarul be­szélő francia tévéfilmsorozat. V. rész: A cár kémje. — 15.45: Ko­dály követei az inkák földjén. II. rész. — 16.05: Kalliopi Spiru énekel. Ciprusi görög dalok. — 16.25: Törvényteremtő mesterek. Zelk Zoltán műsora. — 17.00: Szomszédolás. A sínek együtt futnak. — 17.40: Delta. Tudo­mányos híradó. *— 18.05: Műso­rainkat ajánljuk! — 18.30: Rek­lámműsor! — 18.35: A Közön­ségszolgálat tájékoztatója — 18.40: Esti mese. — 19.Ö0: A HÉT, — 20.00: Hírek. — 20.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna. — 20.10: Columbo. Ma­gyarul beszélő amerikai filmso­rozat. Fekete etűd (színes!). — 21.20: Sporthírek. •— 21.30: Szl- n észmúzeum: Törzs Jenőu —• »LZte HInk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom