Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-21 / 44. szám

B SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 1976. feffvuár 21. Négyezer vagon zöldség a konzervgyáraknak TESZÖV elnökségi ülés Szolnokon 1976. FEBRUAR 21. SZOMBAT ELEONÓRA NAPJA A Nap kél: 6.42, nyugszik: 17.14 órakor. A Hold kél: ------nyugszik 9.30 órakor. V ARHATÖ IDŐJÁRÁS ma estig: általában kevés felhő, csapadék nélkül. Főként az éjszakai és reggeli órákban erősen párás levegő, helyen­ként kissé megélénkülő dél­keleti szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 2, — plusz 7 fok kö­zött Brancusi Száz évvel ezelőtt, 187S. február 21-én született a ro­mániai Pestisaniban — és 81 éves korában, 1957-ben halt meg Párizsban — Con­stantin Brancusi román szobrászművész. Acssegédből küzdötte fel magát művésszé. 1898. és 1902. között a bukaresti Akadémián tanult, majd Pá­rizsban három esztendőn át a Szépművészeti Akadémia növendéke volt. 1906-ban vett részt először tárlaton, a Musée de Luxenbourg kiállí­tásán. Első müveire Rodin figyelt fel. 1908-ban alkotott Csók című szobra jelentett fordulópontot művészeté­ben: alkotásai ettől kezdve erősen absztrahált formá­ban, jelképes tartalmukkal őskori figurákra emlékeztet­tek. Egyedülállóan, iskolá­hoz és irányzathoz nem tar­tozva haladt tovább; beval­lott művészeti célja a jelen­ségek külsőségeinek lehámo- zása és belső magjuk kifej­tése lett. Egymás után alkotta fel­tűnést keltő műveit (Újszü­lött. Férfi torzó, Királyok királya, A Napot üdvözlő kakas stb.), 1938-ban Romá­niában, Tirgu Jinban felál­lította a 35 méter magas Végtelen oszlop elnevezésű emlékművet. Művei több­nyire totemképekhez, ido­lokhoz hasonló tartalmúak, a legváltozatosabb anyago­kat (fa, Icö, márvány, bronz, réz) cs megmunkálást alkal­mazta a tartalom kifejezé­sére. Műveiből a francia allam múzeumot rendezett be. A Hazai tájak sorozatban Hortobágy és környéke Február 25-én., szerdán es - le új filmsorozat vetítését kezdi meg a televízió ..Hazai tájak” címmel. A hétrészes müvet Rockenbaner Pál és '.gyei Gyula szertkeszti: „Céltárjak” hazánk fontosabb tájegységeit, vizsgáljáík, hogy a táj kialakulása milyen le- hetőeégékat nyújtott az em­beri tevékenységre, és azt is, hogyan használják ki ma ezeket a lehetőségeket Elsőként a „Hortobágy és környékié” című részt vetí­tik, amelyben megismerked­hetünk a hazai termószef- védélem egyik legjelentősebb rezervátumával, a vidék ki­alakulásának históriájával s a pusztán meghonosodott ős- foglalkozások világával is. Weiner Leó emlékverseny A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola és a Weiner Leó emlékbizottság június utolsó hetében rendezi meg a III. Weiner Iveó emlék­versenyt A vonósnégyesek és vonÓ6triók versenyére 32 éves korig, a hegedű-zongo­ra szonátapárók vetélkedésé­re 30 éves korhatárig jelent­kezhetnek a résztvevők. — SIKERES volt a Tisza Cipőgyár művelődési köz­pontjában a kezdők részére szervezett angol nyelvtanfo­lyam. Az üzem fiatal mű­szaki, dolgozói közül tizen­heten vettek részt. A tanfo­lyam befejeztével a hallga­tók kívánságára középfokú nyelvtanfolyamot indítottak. — AZ ÁLLAMI Biztosító szolnoki városi fiókja 36 ezer CSÉB biztosítottat tart nyil­ván. Nemcsak a tagok szá­ma magas, hanem a segély címén számukra kifizetett összeg is. Tavaly a 38 inté­zőbizottság 1 millió 600 ezer forintot folyósított többek között házasságkötésre, szü­lésre. — AMATÖR FILMKLUB alakult nemrég a kunhegy esi művelődési központban a Vízgépészeti Vállalat szak­munkásaiból. A klub tagjai hetenként egyszer találkoz­nak Szabó Mihály vezetésé­vel. A kilencfős szakkör első tevékenységeként az MHSZ modellező szakkörének mun­káját örökíti meg filmen. Teatrobuszok A Tisza Cipőgyár szocia­lista brigádjai és dolgozói a kommunista szombatokon keresett pénzből a közel­múltban panorámás autó­buszt vásároltak. Az autó­buszt fővárosi és vidéki szín­házak előadásainak látoga­tására és kirándulásokra használ jáík. Legközelebb február 28-án a munkásakadémia képző­in űvészerti sorozatának hall­gatói Budapestre utaznak a Nemzeti Galériába és más, önálló kiállítások .megttekin- tésiáre. Március 6-án a Thá- lia Színházban C ász-Jó Ben- csík Sándor Anyafald című darabját tekintik meg a szocialista brigádok. Élet a téli Balatonban A tihanyi Biológiai Kuta­tó Intézet hidrobiológiái osz­tálya figyelemmel kíséri a téli Balaton életét is. Első­sorban azokat az apró, sza­bad szemmel többnyire nem látható élőlényeket figyelik mag, amelyek jelentős sze­repet töltenék be a tó éle­tében. A kutatók megáHiapübásai szerint a Balalton egyik sa­játossága: téli biológiai In­tenzitása. Ez a kedvező hely­zet a baktériumokat fogyasz­tó állatok életét előnyösen befolyásolja. Ezek az apró ál Latoik tavasszal már szinte ..terített, asztalt” kínálnák a halivadókoknak. Többek kö- aöát ez a magyarázata an­nak, hogy a Balaton halállo­mánya — a part nagyarányú beépítettsége és számos kül­ső tényező elleném is — vi­szony liág megfelelően fejlő­dik. — HAROMFORDULÓS szellemi vetélkedőt szervez­tek a munkásoknak és a szocialista brigádoknak a Közlekedési Építő Vállalat­nál. A vetélkedőt minden hónap harmadik szerdáján tartják. Az ünnepélyes díj­kiosztót május elsejére ter­vezik. Az első díj SZOT-be- utaló, a második pedig két hét üdülés a vállalat saját halásztanyáján. — „KÖRKLUB” CÍMMEL a klubszekciók tartanak kö­zös estet ma hat órakor Kar­cagon, a Déryné Művelődési Központban. — BŐVÜLT, gazdagodott az elmúlt időben a mezőtúri szociális otthon. A bővítés­sel több idős emberről tud­nak gondoskodni, ugyanak­kor megépült a gazdasági hivatal, a mosoda és a hű­tőkamra. Az otthonban dol­gozók összefogását, szervező- készségét dicséri, hogy a több mint egymillió forintos bővítés nagy részét társadal­mi munkával valósították meg. I Cselekedni kell — Igen! — Hol? — Szolnokon, lega­lább a Kossuth téren cs környékén. — Mit? — A csaknem egyhó­napi a lehullott, és im­már piszkos szürke ha­vat eltakarítani. — Miért? — Hogy már végre ne sárban tapossunk. — Hogyan, mivel? — Lapátokkal és te­herautókká L — És kinek? — Ezt talán inkább a város köztisztaságért felelős üzemegységének kelletve tudnia! ____________________3.9. Elköltözött a Pályaválasztási Tanácsadó A Szolnok megyei Pálya­választási Tanácsadó Intézet a Ságvári kőrútról a József Attila u. 40 szám alá költö­zött. A 12—310-es telefon­szám változatlan marad. A tanulók pályaválasztási prob­lémáikkal az iskolához el­juttatott jelentkezési lapon keresztül fordulhatnak az intézethez. A vizsgálatok zavartalan lebonyolítása érdekében az intézet kéri az érdeklődőket, hogy lehetőleg csak a foga­dónapokon keressék fel őket felvilágosításért, tájékoztató anyagokért. Fogadónapot minden hétfőn 8-tól délután 3-ig, pénteken pedig 8-tól 2-ig tartanak. Az intézet új címe: 5000 Szolnok, József Attila út 40. postaitok 44. Továbbképzés jjiigádvezetőknek A szocialista brigádmoz­galom fejlődése, közéleti te­vékenység a brigádvezetők között, munkaügyi, munka­jogi kérdések, üzem- és munkaszervezés, brigádve­zetők .vezíetési módszerei, munkapszichológia. Ezeket a témákat tárgyalják meg többek között azon a szocia­lista brigádvezetői tovább­képző tanfolyamon, amelyet a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szervezett a szolnoki szakaszon dolgozó huszonhárom brigádvezető­nek. A hétfőn kezdődő és pén­tekig tartó bentlakásos tan­folyam a vízügyi igazgatóság ttszaligeti telephelyén lesz. Békési novella A békéscsabai tanács ki­adásában „Békési novella” címmel 126 oldalas könyv jelent meg, amelyben Bé­kés megyéből elszármazott vagy ott élő prózaírók egy- egy novellája szerepel. A Darvas József. • Fábián Zol­tán, Cseres Tibor, Tóth La­jos, Dér Endre, Tímár Máté, Varga Imre és Cserei Pál írásait tartalmazó kiadványt Koszta Rozália festőművész illusztrációi díszítik. Új velogépek a tavaszi munkákhoz Kétszeresére növelte az idén a Mosonmagyar­óvári Mezőgazda- sági Gépgyár a vetőgép gyártást. Ebben az évben 2000 veíőgépet készít. Most kezdték meg a legújabb típus, a Lajta—Akord 96 soros vetőgép gyártását, amelyből idén 170-ct adnak át a nagy mezőgazdasági üzemeknek. fl magyar nyelv hete Jubileumához érkezett 1976-ham jubileumi eszten­dejéhez érkezik a magyar nyelv hetenek egész ország­ra kiterjedő rendezrványsoro- zata. amelj'et az idén tizedik aiUcaloa irmai szervez meg a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat országos nyelvi választmánya. Az országos megnyitó ünnepség és a központi előadássorozat meg­rendezésével a választmány a Szabolcs - Szakmar megyei TIT-szerveseit nyelvi szak­osztályát bízta meg. A magyar nyelv hetét a hazai tudományos és kultu­rális élet neves személyiaé- Beinék részvételével márci­us 22-én este a nyírejerházi Móricz Zsigmond Színház­ban nyitjáik meg. Ezt köve­tően csata '«em harminc nyel­vészeti előadást tartanak a megyében. Automatizált kőbánya AuitoriiaiikóMcal szerelik fel hazánk egyik legnagyobb kő­bányáját ZaLaihaAápom. Az új műszerek és berendezé­sek segítségével így a szál­lító rendszer automatikusan indítja, majd borítja a zúzó- ba nehéz, többtonnás ter­hét. A baizaltkövet szállító csilléket eddig kézi erővel indították, s ez nemcsak fi­zikai erőkifejtést igényel, hanem igen balesetveszélyes is volt A korszerűsítésit kö­vetően ebben az esztendőben már több mint 600 ezer ton­na bazaltko jut a feldolgo­zz üzembe, emberi kéz érin­tése nóLtail Az elnökség mellett dol­gozó különböző társadalmi bizottságok tagjainak jóvá­hagyásával, a különböző sza­bályzatokra, a tesz-vezetők külföldi tanulmányútjaira tett javaslatok elfogadásá­val kezdődött tegnap dél­előtt Szolnokon a Termelő- szövetkezetek Területi Szö­vetsége elnökségének ülése. Az említett és más egyéb napirendi témák mellett tár­gyaltak a testület tagjai a zöldségtermesztés megyei programjának végrehajtásá­ról, az e vonatkozású továb­bi feladatokról. Komjáti Aladár osztályve­zető szóbeli jelentésében többek között ismertette, hogy a megye téeszeiben a negyedik ötéves tervben mintegy 40 százalékkal csök­kent a zöldségtermelő terü­let, részben a gazdaságok szakosodása (a gazdaságok inkább kevesebb kockázattal járó szántóföldi növényter­melést választották, amelyet megfelelően gépesíthettek is), részben a nem megfelelő felvásárlási árak, a fajta­fenntartó munka alacsony volta, a kedvezőtlen közgaz­dasági környezet miatt. Sőt, erre az évre már csali 3000 hektár zöldség termesztését irányozták elő az előzetes tervekben a gazdaságok, szemben az 1963 évi 6320 hektárral. A megye vezetői látva a kialakult kritikus helyzetet, intézkedtek. En­nek nyomán és a járási-vá­Falugyűlés lászkiséren Jászkiséren, a nagyközség művelődési házában tegnap falugyűlést tartottak. A min­den évben nagy érdeklődés­re számottartó rendezvényen Bánlaki Zoltán tanácselnök számolt be a mintegy há­romszáz résztvevőnek az V. ötéves terv időszakára meg­határozott feladatokról, a nagyközség fejlődését szol­gáló célkitűzésekről. Nagy érdeklődés kísérte Berente Balázs, a HNF Köz­ségi Bizottsága elnökének előadását. Arról adott szá­mot, mit tett, milyen fel­adatokat valósított meg a HNF az V. kongresszus óta eltelt esztendőkben. A falu­gyűlésen megválasztották a HNF községi bizottságát., va­lamint a megyei tanácsko­zás küldöttségét. Magyar panofix Japánban öt világrész 40 országába exportálja a hazai Bőr- és Szőrmeipar termékeit a Tan- nimpex Külkereskedelmi Vállalat. Legjelentősebb tő­kés partnerei Európában a nyugatnémet, holland, angol, svájci, osztrák, s^éd, belga, és francia cégeit. A magyar bórkoníekcióipar cikkei a tengerentúlon is keresettek, így az USA-ban és Kanadá­ban valamennyi termékét vár sárölják. Japánban a pano- fixet és juhszőrmét, Afrika országában a cipők és tás­kák iránt nagy az érdeklődés. Bőriparunk termékei kö­zül a legkeresettebbek a lábbelik — a hazánkban előállított cipők 40 százaléka kerül külföldre, s ezeket Európa csaknem valamennyi országában viselik. Ugyan­csak népszerűek a kesz­tyűk, hiszen Magyarország a világ harmadik legnagyobb kesztyű-exportőre. Siresiisrsőli Ajkáréi Évről évre nagyobb meny- nyiségű üvegárut rendelnek Ajkáról az NSZK-beli nagy vendéglátóipari vállalatok, cégek. A csúcsot ez év ele­jén érték el: összesen 150 ezer söröskorsót rendeltek meg. Ezeknek formája nem a hagyományos, hanem a korsó középen elkeskenye­dik, az aljába pedig csillag- núntát formál az üvegfúvó. rosl koordinációs megbeszé» lések után a téeszek az idea összesen 4690 hektáron ter­melnek zöldséget. A szerző­déskötésele a felvásárló szer­vekkel, a konzervgyárakkal folyamatban vannak. A kon­zervgyárakkal eddig 4000 va­gon zöldség szállítására kö­tötték meg a szerződéseket. Gond a burgonyatermelés körül van: az előirányzott 330 helyett csak 236 hektá­ron vállaltak termesztést a szövetkezetek. A szövetség elnöksége tegnapi ülésén a feladatok meghatározásakor kimond­ta: legyen minden szövetke­zet igazi gazdája a zöldség- termő területének, vagyis gondoskodjon arról, hogy legyen elegendő vetőmag,, palánta, munkaerő. Minden terület termésére' kössenek szerződést az illetékesekkel« nehogy ne tudják eladni ter­mékeiket. Elsősorban a me­gye ellátása érdekében is, szükséges a háztáji gazdasá­gok zöldségtermesztésének segítése. A tsz területi szö­vetség a lehetőségeihez mér­ten — szaktanácsadással, rendszeres információkkal, a szerződéses feltételek megte­remtésében — segíti a tag­szövetkezeteket feladatuk teljesítésében. Ugyanakkor javasolták az ÁFÉSZ-eknek, hogy a megyében levő zártkerteket jobban hasznosítsák a la­kosság zöldséggel való jobb ellátása érdekében. Lottó nyerőszámuk A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 8. he­ti lottósorsolájon a követke­ző számokat húzták ki: 39,53, 04, 85, 88 Családi k-üSi Rákccziíalván A Népművelési Intézet új kezdeményezéseként az egész országban összesen hat csa­ládi klub működik. Szolnok megyében Rákóczifalván hoztak létrp ilyen klubot, amelyet a Népművelési In­tézeten kívül a Ságvári End­re megyei Művelődési Köz­pont is támogat nemcsak módszertani segítség adásá­val de anyagilag is. A rakó- czifalvi művelődési ház klub­ját a községi értelmiség és a helyi pártszervezet is párt­fogolja. Az új klub életébe eddig 20 család kapcsolódott be. A helyszínre érkező csaiad ketté válik, a gyerekek óvó­nők. pedagógusok felügyele­tével játszanak, gyermek foglalkozásokon vesznek részt, ez idő alatt. a szüleik hasznos ismeretekről halla­nak előadást. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága ás a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 ÍS9 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Megbízott felelős vezető: BIesmayer József

Next

/
Oldalképek
Tartalom