Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-11 / 9. szám
A M EGYE I 9 Á RT B IZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAN ACS LAPJA XXVII. évf. 9., sz. 1976. január II., vasárnap VILÁG FRCLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Betétben csaknem báréin milliárd Q tanácsok basája A tervezettnél több lakás Elkészült az OTP megyei mérlege Az Országos Takarékpénztár Szolnok megyei Igazgatóságán is elkészült a IV. ötéves terv teljesítéséről szóló összefoglaló. • A megye lakosságának összes, megtakarított és bankban elhelyezett pénze a negyedik ötéves tervben megkétszereződött, és lg75. december 31-én meghaladta a 2,7 milliárd forintot. Ez a betétnövekedés nagyobb az országos átlagnál, ami azt jelenti, hogy nálunk egy lakosra 6 ezer forint pénzmegtakarítás jut. Természetesen ez úgy vált lehetővé, hogy elmúlt éveikben nőttek a lakosság bevételei: többen és jobban dolgoztak, így emelkedtek a munkabérek, a mezőgazdaságban a felvásárlási árak. A bank nyilvántartása szerint a lakosság szocialista szektorból és központi forrásból származó készpénzbevétele öt esztendő alatt ösz- szesen 45 százalékkal emelkedett. Természetesen azért is takarékoskodnak sokan, gyűjtik takarékbetétben a pénzüket, mert nagyobb értékeket akarnak vásárolni: gépkocsit, lakást, modern bútort és más egyebet Ezre? függ össze sz K hogy az elmúlt öt esztendőben összesen 2 milliárd forint hitelt vett fel a takarékpénztártól megyénk lakossága, legtöbbet lakásépítésre, lakásvásárlásra. A megyében ugyanis a negyedik ötéves tervben 15 ezer helyett több mint 18 ezer 500 lakás épült ennek 90 százaléka a takarékpénztár pénzügyi közreműködésével. A tervezettnél lényegesen több OTP — ösz- szesen 2 ezer 621 — és családi ház létesült és terven felül több mint 700 lakásépítő szövetkezeti családi otthoz is épült. Jó eredmény az is, hogy mintegy 640 lakás létesült a munkáslakásépítési akció keretében. Személyi i híveit — ez a rövidlejára túakhoz tartozik — 142 ezret folyósítottak öt év alatt 580 millió forintnyi összegben, mig áruvásárlási kölcsönt több mint 700 millió forintot nyújtottak. Az OTP mint a tanácsok bankja foglalkozik a tanácsok pénzügyeinek intézésével. Figyelemre méltó a szám, amit az összesítésben olvashatunk: a tanácsok a megyében a negyedik ötéves tervben 2,7 milliárd helyett — ennyi volt a tervezett — 3,4 milliárd forintot költöttek a települések fejlesztésére; így az OTP pénzügyi finanszírozásával épült többek. között a megyében mintegy 2 ezer 400 tanácsi lakás, 32 szakközépiskolai tanterem, 534 kollégiumi, 500 bölcsődei és 3 ezer 400 óvodai hely, és létesült a karcagi kórház elmeosztálya, a szolnoki kórház belgyógyászati épülete és így tovább. * Javultak a takarékpénztár dolgozóinak munkakörülményei is az elmúlt években. Megkezdődött a hosszú lejáratú hitelek és a postai betétek elektronikus adatfeldolgozása, új fiók épült Kisújszálláson, Túrkevén és Kunszentmártoniban, korszerűsítették a jászapáti kirendeltséget, készülőben van a jászberényi, a tiszaíöldvári és a tervezés alatt a martfűi, a szolnoki járási fiók épülete, helyiségei. Elkészült a megyei- Igazgatóság ötödik ötéves terve is. Cél, hogy 1980 végére a lakosság takarékbetét-összege a megyében elérje a 4,4 milliárd forintot, a hitel ösz- szege pedig a 3——3,5 müliár- dot. Ezt indokolja többek között a nagyobb mennyiségű társasházépítés. Saját beruházásukban társasházi lakás mintegy 2 700—3 000 épül, tíe elv, hogy a bank minden lakásépítési formát pénzügyileg támogat. így például az OTP beruházásában kezdődik meg Szolnokon, a Széchenyi lakótelep második ütemének építése, több száz kényelmes, modem lakás létesítése. Változnak a szempontok is a takarékpénztári lakások elosztásánál így a megépült társasházi családi otthonok 70 százaléka fölött a tanács rendelkezik, 10 százalékát az ifjúsági betéttulajdonosok kapják, 10 százalékát a minőségi cserelakást kérők, a többi felett pedig az OTP szabadon rendelkezik. Ugyanakkor a megépült takarékpénztári lakások 30 százalékát fiatalok kapják. Foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy a megyében. ahol arra lehetőség van, OTP-beruházásban telepszerű, modern családiházas lakásépítést is megvalósítsanak, és nagyobb figyelmet fordítanak lakáshoz juttatás egyéb lehetőségeire is. így a bank is szorgalmazza majd, hogy ahol arra lehetőség van, toldaléképítésekkel, emeletráépítésekkel, stb. növekedjék a megyében a lakások száma, színvonala. És még egy döntés, ami a tanácsok számára bizonyára örvendetes hír, a jövőben minden vízmű-, vízhálózatéi csatornaépítési hiteligényt kielégítenek. » T. ▼.- VV^ ' '' | || M r _ ■■ rr | n Ü LP Il 1I EP I ■ . . ■ * Részvéttávirat A magyar kormány a Kínai Népköztársaság Államtanácsához intézett táviratban fejezte ki részvétét Csou En- laj-nak, az Államtanács elnökének elhunyta alkalmából. Czinege Lajos fogadta Krivda altábornagyot Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsénak tagjai jelenlétében fogadta Filipo- vics Krivda altábornagyot, az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport új parancsnokát. Szénhidrogén-kutatások A zalai szénhidrogénkuta- . tők ebben az évben 27 területen végeznek kutatómunkát. Ezek közé tartoznak a részben ismert területek, ahol az elmúlt évek eredményei alapján érdemesnek tartják a további erőfeszítéseket, de újabb területekre is kiterjesztik a szénhidrogének utáni kutatást. Az eddiginél intenzívebb munkát végeznek Pórszombat. Szilvágy és Zebecke, a már termelő Ortaháza környékén és PusztaederícKen. Zala megyén kívül a lírává völgyében, Kadarkút, Ho- mokszentgyörgy, Darány és Sellye jelenti az új kutatási területeket, a Kisalföldön pedig Mihályi, Mosonszol- nok és Kajka térségének kutatása kerül előtérbe. Pápai kelmeújdonságok A Pápai Textilgyár — amely immár 30 országba juttatja el keresett tarkán- szött kelméit — évről évre bővíti mintakollekcióját. Ebben az esztendőben mintegy 2000 új mintázatú és színű kelmével lepte meg a hazai és a külföldi vásárlókat. Az újdonságok között rendkívüli érdeklődésre tartanak számot az úgynevezett rusztikus hatású poliészter és pamut alapanyagú szövetek, amelyek a legújabb divathoz alkalmazkodtak. Szövetkezeti versmondók versenye Tegnap délelőtt.’Szolnokon, a MÉSZÖV székházának dísztermében a szövetkezeti fiatalok országos szavalóversenyének . összevont helyi versenyét rendezték meg, amelyen szolnoki, tiszaroffi, kunhegyesi, mezőtúri, jászberényi, karcagi, jászárok- szállási, tiszafüredi, kenderese, jászapáti és jászkáséri veremondók, szám szerint 30-an vettek részt Közülük a legjobb tizenhárom továbbjutva a január 24-i megyei döntőben bizonyíthatja majd tehetségét Szünetel a légiközlekedés A tegnap délelőtti sűrű köd miatt Ferihegyről nem indultak el a menetrend szerinti gépek és a repülőtér nem tudja fogadni a külföldi járatokat sem. Jelenleg csak. 200 méterre lehet látni, s így egyelőre órákra van szükség, amíg helyreállhat a légiközlekedés. Nem- szállt fel a MALÉV moszk- va—leningrádi járata sem, mert a Szovjetunióban is kedvezőtlenek az időjárási viszonyok. Limes-kongresszus Jelentős esemény színhelye lesz augusztus 30—szeptember 6. között Székesfehérvár: a Magyar Tudományos Akadémia és a Fejér SZOLNOKON, A TISZA-PAKTON, a roU TÜZÉP-telep helyén magasodik a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat 11 emeletes, 520 személyes munkásszállása. Az Építési- és Városfejlesztési Minisztérium támogatásával 45 millió forint költséggel épülő létesítményben négyágyas szobák lesznek mosdóval, W. C.-vel és beépített szekrénnyel. Minden szinten főzőhelyiséget és klubszobát alakítanak ki, a földszinten pedig művelődési terem és könyvtár lesz. A szép munkásszállás az év végére készül eL Százharmincnéoy nap alatt 3855 vagon cukor Február elejéig tart a gyártási idény Szolnokon MA: A« ötödik ötéves terv és az 1976. évi népgazdasági terv végreb a jtásának megyei feladatairól 3. oldat Hazánkba érkezik a portugál külügyminiszter Paj» Frigyes külügyminiszter meghívására január 12-én hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Ernesto Mek> An tunes, a Portugál Köztársaság külügyminisztere. megy«! múaeumok az ősi városban rendezik meg a XI. nemzetközi limes-kongresz- szust. A tanácskozáson részt vevő kétszáz külföldi tudós és a hazai régészek a római hatál-erőditések és Róma katonai történetének kérdéseit vitatják meg. A konferencián nyolcvan előadás hangzik eL Egy mondatban — A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében az idei idegen- forgalmi főszezon elejéig befejezik a magyar tenger negyedik komphajójának építését. — Az idén megkezdik a Központi Bányászati Múzeum épületének rekonstrukcióját Sopronban, amely a volt Eszterházv palotában, a barokk belváros egyik műemléképületében kapott helyet 1957-ben. — Pécsett megnyílt a Vili. magyar játékfilmszemle, amelyen átadták a filmkritikusok 1975. évi dijait — Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság könyvet jelentetett meg „Szeged ár- vízvédelmi rendszere” címmel; a háromszáz oldalas kötet tanulmányai a Tisza hazai alsó szakasza és a Maros védelmi rendszerének fejlődését összegezik. Szolnokon, az ország legnagyobb cukorgyárában csütörtökön már a szezon 134. napját jegyezték feL Az üzem — tekintve, hogy megnőtt a répa termő terület — augusztus 28-án kezdte meg a termés feldolgozását, és a hét közepéig 53 ezer vagon répából vonták ki a cukor- tartalmat. Naponta közúton és vasúton 4—500 vagon répa érkezők a gyárba, és 400 vagon körüli mennyiséget dolgoznak fel. A nagyüzem gyártási listáján bejegyezték a 3855. vagon új cukrot, eny- nyi terméket állítottak elő a szezon kezdete óta. Eredetileg ennél nagyobb mennyiségű cukorra számítottak, de a nagyobb répaterméssel nem párosult a magasabb cukórA martfűi Tisza Cipőgyár, amely az idén jelentős meny- nyiségű, 4.5 millió pár cipőt gyárt szocialista és tőkés exportra, szombaton indította útnak az idei első külföldi szállítmányát: Ötezer pár munkásbakancsot továbbítottak a Német Szövetségi Köztársaságba. Az ADIDAS francia cég megrendelésére hétfőn vagonírozzák be az első nyolcezer pár idei sportcipőt, és ezt követi a Szovjetunió részére gyártott első tízezer pár férfi, női és gyermekeié útnak indítása. A Könnyűipari Minisztérium javaslatára 1976. február 17. és március 9. között elsőízben vidéken, a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési palotájában rendezik meg a hazai cipőipar teljes iparági börzéjét. Hét állami cipőgyár, négy tanácsi vállalat és tizenegy nagyobb szövetkezet vonultatja fel a belkereskedelem számára a második félévre kínált kollekcióit tartalom, 4—5 százalékkal alacsonyabb az a vártnál. A szolnoki gyár körzeté* bén jelenleg még 9 ezer vagon répa vár feldolgozásra, így február elsó napjaiban ér véget a szezon. Együttesen mintegy 61—62 ezer vagon répa kerül feldolgozásra, ami a gyár eddigi termelési rekordját is jelenti. Bár a termelés még folyik, megkezdték az előkészületeket a leállás utáni nagykarbantartásra, mivel a hosz- szúra nyúló idényben alaposan elhasználódtak a gépek, a berendezések. A rendelkezésre álló karbantartási idő néhány héttel rövidebb lesz a szokottnál, etört szükség van a munka pontos, jó megszervezésére. Részt vesznek a börzén a budapesti CORSO, a debreceni, pécsi cipőkereskedelmi vállalatok, a Fővárosi Cipőbolt Vállalat és a Centrum áruházak kereskedelmi szakemberei. Újdonsága lesz a börzének, hogy meghívást kapnak a bőrgyárak. az anyagszállító vállalatok képviselői, vagyis a hazai cipőipar teljes vertikuma. A börze idején — a kereskedelmi üzletkötések eredményei alapján — folytatnak tárgyalásokat a cipőgyártás megfelelő anyagellátásáról, a tervszerűség biztosításáról. A házigazda Tisza Cipőgyár jelentős szerepet tölt be az iparági börzén. 2 millió 400 ezer pár lábbelit, főleg téli jellegű férfi, női cipőt, csizmát. munkásbakancsct kínál a belföldi kereskedelemnek. Az ajánlatok között modernebb fazonok és formák is lesznek, megjelennek többek között a telitalpas női csizmákkal. Tisza Cipőgyár Útnak indították külföldre az idei első szállítmányt Országes cipőipari börze