Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-10 / 8. szám

1976. január 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP C Csupán egy ceruzával... Herald Eelma kiállítása a Szigligeti Színházban Herald Eelma észt grafi­kus művészt évek óta is­merjük Szolnokon bemuta­tott kitűnő linóleummetsze­tei alapján. Lapjai önként kínálkoztak észt kiállítások­hoz készített plakátok, meg­hívók illusztrációjául, kata­lógusok címlapjául. Ennek oka nemcsk az. hogy vona­las kontúrjaikkal, elkülönü­lő formáikkal a legkönnyeb­ben reprodukálhatók, hanem az is, hogy Herald Eelma egyike azoknak, akik lfeg- tisztábban mutatták meg számunkra az észt művészet lényeges vonásait. Linóleum­metszeteinek technikája, köz­lésmódja korszerű, jelenünk­re jellemző éppúgy, mint a közlések tartalma. Ezek a művek jellegzetesen észtek, motívumkincsük, formavilá­guk szimbolikájuk miatt. A konkrét látvány alapján ide tartoznak közismert város­képei. mégsem ezeket sze­retnénk most elsősorban pél­dául hozni. Az 1974-ben. Szolnokon rendezett észt grafikai tár­laton és a Balti képző- és iparművészeti kiállítás anya­gában láthattunk lapokat „Hazám” sorozatából. A szé­ria I. metszetének elemzése azért célszerű, mert ezen a lapon Herald Eelma művé­szetének több összetevője tetten érhető. Az évszázadokon át a ter­mészet közelségében élő. fő­ként mezőgazdasággal, állat­Herald Eelma: Haza tenyésztéssel foglalkozó né­pek művészeti hagyományai­hoz hasonlóan az észt kép­zőművészetben, így • Herald Eelma tevékenységében is nagy szerepet kap a táj, a sajátos északi vidék fauná­ja, természeti világa. Ám nem egy konkrét folyópart, erdőrészlet, vagy domboldal, hanem ezek jellegzetes mo­tívumai. sűrített, dekoratív elrendezésben. Haza I. ké­pén például középen egy fa­törzset idéző, sötét kontúrú formában helyezkednek el a fák. dombok, folyók motí­vumai. Két oldalt a fatörzs kontúrja egyben egy férfi és egy nő sziluettjét is adja, jelezve a folyamatosságot, az új élet letéteményeseit. Herald Eelma természeti motívumokkal gazdagon ki­töltött fatörzsének feketéi, erős kontúrjai mellett a két emberalak majdnem teljesen fehér. Körvonalaikat a fa vonalai adják, a kar. nyak hajlása csak itt-ott van je­lezve. Mégis a férfi és nő közötti kapcsolat érzelmi töltésére utalva virággal hinti be szívük tájékát. Legutóbbi önálló kiállítá­sán, amelyet a tallinni Sa- lonban rendezett — egy­aránt meglepve a kritikuso­kat. közvélemény — csak ceruzarajzokat mutatott be. Ezeknél a nagy méretű kom­pozícióknál az ellentét a tö­kéletesen megrajzolt és csak kontúrjaikban jelzett részek között feszül, s ebben az el­lentétben jutnak érvényre az inspiráló ötletek is. Pél­dául kávézó asszonyából a kulcsrazárt ajtó biztosította magányban lassan engednek a napi feszültségek, merev­ségek. Finom aprólékosság­gal modellált kezei, teste, ruhája még tartják a gon­dokat, de elmosódó vona­lakkal rajzolt arcán márki­simullak a ráncok. Herald Eelma bemutatott ceruzarajzai gazdag tartal­mi és kitűnő színVonaluk mellett arra is felhívják a ' figyelmünket, hogy a mű­vészeti technikák gyors bur­jánzása, a számítógép-mű­vészet, a formalista irányza­tok túltengésének idején mi­lyen elementáris erővel hat egy, klasszikus perspektíva­törvények szerint, puszta ce­ruzával készített reális rajz. Egri Mária A jót is lehet javítani % Népművelők az „iskolapadban" Világszerte minden szak­ember a maga példáján érzi, hogy az événekei, sőt gyakran évtizedeikkel ezelőtt megszer­zett tudás ma már kevés a feladatok maradéktalan meg­oldásához. önképzésre, szervezett továbbképzésre van te­hát szükség, olyan , feltételekre, amelyek lehetőséget teremtenek a legfrissebb tudományoS"ered- ményék megismerésére Kü­lönösen igaz ez a közműve­lődési szakemberek esetében, akik hivatásuknál fogva nemcsak a maguk, de ma­sok ismeretújításáért is fe- ielősek... Megyénkben százhatvan függetlenített, s ennél jóval több mellékfoglalkozású, tiszteletdíjas, társadalmi foglalkozások programját, Gyulán az ismeretterjesztő munkát, Orosházán a mun­kásművelődés speciális for­máit tanulmányozták — érezhető eredménnyel. És milyen a többi forma hatékonysága? — kérdezhe­ti most joggal az olvasó. A továbbképzések eredményes­ségét az intézmények tartal­mi munkáját jelző statiszti­kák javuló adataival bizo­nyíthatjuk, ám hogy a jót is lehet javítani, azt jelzi, hogy idén némiképp megváltozik az eddigi rendszer. A főfog­lalkozásúak továbbképzése például egynaposra zsugoro­dik — a „második napok” pótlására pedig tanfolyamot szerveznek külön-külön a klubkönyvtáraik, a művelő­dési házak és a művelődési központok dolgozóinak. Ha­tékonyabbá válik a pálya­kezdőikkel való foglalkozás is: a fórum megszűnik, helyette minden évben egyhetes, bentlakásos alapképzés várja a szak­ma újoncait. S ha már az alapképzésnél járunk, érdemes megemlíte­ni, hogy idén januárban is indul egy .^alaipozó”. A részt­vevők többsége ezúttal tisz­teletdíjas, sőt társadalmi munkás népművelő lesz. H. D. Sorrento - Pécs - Filmfesztivál SORRENTO kis olasz vá­ros, de nagy a híre. Nem­csak a tengerpartját adja a túristáknak, hanem egy da­lát is emlékbe, a nagyvilág­nak. Azok a magyar film­művészek, akik néhány éve itt járhattak, személyes szép emlékeket hozhattak haza Sorrentóból. Magyar filmna­pokat tartottak a világhírű tengerparti üdülőhelyen. A megnyitó különösen em­lékezetes volt. ‘ Autóbusz szedte össze és hozta a kü­lönböző szállodákban elhe­lyezett magyar rendezőket, operatőröket, írókat színé­szeket, újságírókat, s a busz megállt a városka közepén; a magyarok kiszálltak, elin­dulták a főtér felé, ahol a járdákon tömeg állt, a jár- daszgélyen kötélkordon, előt­te egyenes sorokban fehér díszruhában hatalmas arany­rojtokkal a kivezényelt ren­dőrök. A magyar delegáció ide­gesen nézgelődött, hogyan fog eljutni így a táisaság a megnyitó színhelyére: a mo­ziba, ami nem is a téren, hanem az abból nyíló főut­cában volt. A forgalom ott is lezárva, az utca közepén szőnyeg, két oldalán ládák­ban nagy zöld növények, a járdán már mozogni sem le­het; a küldöttség elakadt. Akkor valaki megkérdezte, a türelmesen várakozókat; ugyan, mondanák már meg, kire várnak itt, ilyen ünne­pélyesen? — Hát a magyar filmesek­re — válaszolta valamelyik olasz. — A megszeppent de­legáció némi feszélyezettség- gel, és az utolsó métereket már a közönség felhangzó zúgása és némi taps kísére­tében tette meg a mozi ugyancsak díszes bejáratáig. Valamelyik magyar művész, inkább csak tréfából, meg­jegyezte: ugyan mikor fo­gadnak egyszer így bennün­ket odahaza? Ilyen fogadtatásról — pe­dig immár lassan húsz esz­tendeje vagyok a magyar film krónikása — nem tu­dok, és alighanem most ja­nuár 15-én sem készülnek hasonlóra a pécsiek, amikor megnyílik a VIII. Magyar Játékfilmszemle. Persze nincs hiányérzetem. Nálunk nem azért rendeznek film- seregszmlét, amiért Sorren- tóban. Ott a filmfesztiválok bábái — ezt be kell vallani — a szállodások voltak. A fürdő­helyek látogatottsága min­dig nagymértékben függött az időjárástól, s ha az ősz beköszöntött, a vendégek szedték a sátorfájukat, in­dultak haza. Hacsak nem tör­tént a fürdőhelyen valami szenzáció, ami néhány nap­ra, esetleg egy-két hétre még ott tartotta a kíváncsi ven­dégeket. Mi lehet nagyobb szenzáció, mint egy-két vi­lághírű filmcsillag megjele­nése a plázson, a strando­kon, vagy éppen az esti kor­zón? NEM VÉLETLEN hát, hogy az első filmfesztivált Velencében „találták ki”, még a második világháború előtt, s hogy a háború után egy másik tengerparti fürdő­hely találta ki a maga fesz­tiválját; Cannes-ban, a fran­cia Riviérán. S mivel Velen­ce ősszel a szezont szerette volna egy kicsit feldobni a maga filmeseivel, ezért is, azóta májusban rendezik a filmes találkozót. így szaporodnak ezután a fesztiválok, de a rendezők becsületére legyen mondva; a szállodásokat igazán nem érdekelte, mi folyik a verse-, nyen, őket a megnövekedett forgalom izgatta, így a ve­télkedők művészi színvona­lába nem igen szólhattak be­le, hagyták, hogy a filmhez értő szakemberek válogassa­nak, zsűrizzenek, s ha kicsit botrányszagú volt a verseny, az annál jobb propaganda volt a következő évre. Így azután egyik-másik fesztivál komoly művészi rangot vívott ki magának, ott díjat nyerni erkölcsi, ké­sőbb anyagi következmé­nyekkel járt. Ám egyre több lett a fesztivál, s ennyi iga­zán jó film nem született. A vetélkedők helyett ki kellett találni valami mást. A mexikói Acapulcbban például a világ fesztiváldíj­nyertes filmjeit mutatták be, Sorrentóban pedig min­den évben más és más nem­zet filmművészete szeretjeit a programban. (A magyar filmnapokat amerikai előzte meg, majd szovjet filmmű­vészeti napokat tartottak.) A szocialista országok filmversenyeit természetesen nem a szállodaszobák kiadá­sának gondja szülte. (Pécsett a legnagyobb gond mindiga vendégek elhelyezése), ha­nem az a meggondolás, hogy a legjobb filmek vetélkedője felhívja a közönség figyel­mét a legértékesebb alkotá­sokra. Propagandát csinál a jó műveknek és ösztönzi az alkotókat ilyenek létrehozá­sára. A pécsi jótékfilmszemlét is ilyen elképzelések hívtak életre a hatvanas évek kö­zépén, amiKor a Üzegényie- genyex, a Hideg napok, a Húsz óra és meg egy sor film már szinte kikövetelte magának, hogy a jó borhoz illő cégért is megkapja. Az­óta, persze, sok víz lefolyt a Dunán és a pécsi filmes- találkozó is több átalakulá­son ment keresztüli Idén például az elmúlt év­ben bemutatott valamennyi filmet levetítik a közönség­nek. Sőt, még azokat is, amelyek 1975-ben készültek ugyan, de csak a szemle utáni hetekben-hónapokban kerülnek a nézők elé. Idén zsűri sem lesz, ilyenformán díjazás sem. Annál több vi­ta. Mindenekelőtt' arról, hogy milyen ma a magyar film és a közönség kapcsolata. Ah­hoz, persze, nem kell vita, túl nagy éleslátás sem, hogy megállapítsuk, nem jó ez a kapcsolat. Arról annál töb­bet lehet vitatkozni, miért alakult igy a helyzet. Csak. a filmesek, a filmek a luda­sak benne, vagy egyéb okok is vannak. Ha igen, mik ezek? S főként: miképp le­hetne javítani a helyzeten? Még olyan jól szervezett, színvonalas vita sem tud végérvényes, vagy akár csak megnyugtató válaszokat is adni ezekre a kérdésekre: de hogy valami változzon, ahhoz az elmemozdító esz­mecsere is szükséges. PIROS futószőnyeg, zöld növény, fehér díszegyenruha tehát aligha lesz Pécsett. A sztárokra kíváncsi ezrekre sem lehet számítani a jár­dákon. Ám a vitázók aszta­lai köré joggal oda lehet képzelni a filmszerető köz­véleményt. Nem valószínű, hogy akár képletesen is tap­solnának, de odafigyelnek. Előttük zajlik a vita. S ez talán fontosabb, mint né­hány ládába rakott zöldség, a művészek ruhatárát für­késző tekintet, és udvariasan összecsapott tenyér. Bernáth László munkás népművelő dolgozik. A függetlenítettek nagy többsége szakképzett — 'aki nem, az a Debreceni Tanító­képző Intézet szolnoki kihe­lyezett tagozatán tanul, vagy készül, a felvételre. Akadnak továbbtanulók a szakképzettek között is, ők Debrecenbe, vagy Pestre járnak egyetemi kiegészítő­re, illetve itthon a megyé­ben marxista egyetemen, sza­kosítón, esetleg valamilyen tanfolyamon tanulnak. A speciális továbbképzé­seknek évek óta a Sásvári Endre megyei Művelődési Központ a gazdája. A legré­gibb, s egyben a legátfogóbb forma a főfoglalkozású nép­művelők (és könyvtárosok) negyedévenként megrende­zendő fóruma. A kétnapos foglalkozás első részében idő­szerű politikai, művelődéspo­litikai kérdésekről hangza­nak el előadások, melyet másnap konzultáció követ. A konzultáción külön csoportban beszélgetnek — vitatkoznak a szak­képzettek, s a szakkép­zetlenek. A szakképzetlenek, akik szinte kivétel nélkül kezdők, néhány éve önálló fórumot is toptak. Kél-három havon­ként találkoznak egynapos továbbképzésen, akárcsak a városi-járási művelődési ott­honok Igazgatói, akik ráadá­sul minden évben részt vesz­nek egy tapasztalatcserén is. Kazincbarcikán a gyermek­Karcagi fa __ . nyolc gyümölcse ALL (4-) A BIZONYÍTVÁNYBAN A ndrási László hetedik gyereknek született. — A közmondás is azt tartja, hogy mindig a he­tedik a gonosz. Valami igaz­ság lehet benne, mert igen eleven gyerek voltam. Egy csínytevésünkre még most is emlékszem. Berekfürdőn a nagy medencében mentő- csónakkal levertük a mély vízről a jeget, és a keresz­tül feszített drótkötélbe ka­paszkodva hintáztattuk a la­dikot. Addig lebegtettük a csónakot, amíg kiugrott aló­lunk, mi pedig ott marad­tunk a jeges vízben. A kör­nyékbeli villák lakói szalad­tak a tanítóhoz, hogy jöjjön, mert a gyerekek belefullad­nak a medencébe. Persze ak­korra már kimásztunk, és be­ugrottunk a meleg vízbe ru­hástól, hogy ne fázzunk. Ép­pen a kabinban csavartuk ki a nadrágunkat, amikor megérkezett a tanárunk, és jól kiporolta még a vizes fenekünket is. — Később is ilyen vidám maradt az élete? — Sajnos, a háború miatt nem. A gimnáziumot még befejeztem, de ekkorra Gyu­la bátyám már nagyon be­teg volt, el kellett mennem dolgozni. Annyira megsze­rettem a mezőgázdasági mun­kát, hogy úgy éreztem: nem is tanulok tovább. Aztán rá­jöttem. csak jobb. ha az em­ber többet tud, jelentkez­tem a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemre, fel is vet­tek. Az első félév után át­kértem magamat Debrecen­be. ahol az öcsém is tanult. Valahogy hiányoztunk egy­másnak. hiszen a három év kihagyása miatt középisko­lába is együtt jártunk, és ké­sőbb is egymás mellé kí­vánkoztunk. — Áz út mégis szétvált — Az elhelyezkedési le­hetőség hozta így. Az ebesi Állami Gazdaságban kezd­tem, ott kerestek meg az ak­kori Vörös Október Terme­lőszövetkezet vezetői: náluk szakemberhiány van. jöjjek hozzájuk. Ismertem az üze­met, egyetemistaként már voltam ott gyakorlaton, szí­vesen tettem eleget a hí­vásnak. Most éppen a ta­valy egyesült gazdaság 10 ezer 800 hektáros növényter­mesztésének főágazatvezetője vagyok. — Ennyi földön van mit csinálni. — „Hobby-kertnek” meg­felel ... Most érzem csak igazán, mennyire jól tettem, hogy időközben elvégeztem az öntözéses-szakmérnökit is Debrecenben. A Tisza II. se­gítségével a 8 ezer 300 hek­tár szántó 80 százalékát rö­videsen öntözni tudjuk, és oda kell a szaktudás. — Jól érzi magát Kunhe­gyesen? — Ügy érzem, hogy a tag­ság megbecsül, munkatár­saim szeretnek, s maga az, hogy tizenhét éve ugyaneb­ben a gazdaságban dolgo­zom, azt hiszem, minőségi bizonyítványnak is megfelel. Andrási István, a család legifjabb sarja az abádsza- lóki Lenin Termelőszövetke­zet elnökhelyettese. — Általános iskolás ko­romban úgy éreztem: nem tanulok tovább, inkább el­megyek dolgozni. A nyolca­dik osztály vége felé viszont elfogott engem is a láz: nem maradhatok le a többiektől, tovább kell mennem. Ugyan­ezt éreztem érettségi után is, így jelentkeztem Debrecen­be. László bátyám előbb kapta az értesítést Gödöllő­ről, az enyém négy-öt nap­pal később érkezett meg. Rettentő idegesen téptem fel a borítékot: felvettek en­gem is. — Egyetemi éveim alatt nagyon megszerettem Deb­recent — szinte második ha­zámnak tartom — olyany- nyira. hogy 1971-ben ott fe­jeztem be az üzemgazdász- szakmérnökit is. — De addig történt egy s más? — Az egyetem után kez­dődött a nehezebbik része. Egyből Abádszalókra kerül­tem gyakornoknak, de a karcagi, akkor még Kossuth Termelőszövetkezet elnöke, Bényei Gábor bácsi hazahí­vott. Időközben volt egy na­gyon csúnya motorbalestem, s amikor ebből felépültem, visszahívtak ide Abádszalók­ra. Ennek már tizenöt éve. Az első három esztendőben üzemegységvezetőként dol­goztam, és pont az jutott nekem, amelyik a hat közül a legrosszabb volt. — Itt lehetett bizonyítani. — És ez úgy sikerült, hogy egy év után a mi üzemegy­ségünk érte el a legjobb eredményeket, s első helyün­ket mindvégig meg is tar­tottuk. Gondolom, ennek kö­szönhettem, hogy megválasz­tottak föagronómusnak. ké­sőbb pedig termelési elnök- helyettesnek. — Sikeresnek tartja az életét? — Eddig még mindig tö­retlenül fejlődött a téesz, és ehhez a kollégáim mellett az én munkám is benne van. Nyolc gyereket más anya is felnevelt, s ha tehetséges akadt köztük legtöbb helyen nem volt törvényszerű az. hogy elkallódjon. Ete a csa­ládok erejéből általában leg­feljebb csak egy-két diplo­más taníttatására futotta. Természetesen nem az a lé­nyeg, hogy mindenki egye­temet végezzen, enélkül is nagyon fontos a becsületes emberek munkája. Viszont annak, akinek az esze több­re termett, bűn nem tanul­ni. Sajnos, ezt a vétket há­rom-négy évtizeddel ezelőtt legtöbbször azok követték el, akik legkevésbé tehettek róla. Az Andrási testvéreknek sem volt könnyű, de egy­mást segítve mégis sikerült megvalósítani azt, amire vágytak. Nem szívesen be­széltek erről, főképp önma­gukról hallgattak, csak ak­kor eredt meg a nyelvük, amikor édesanyjukról, test­véreikről. családjukról, kéri deztem őket. Lányaik, fiaik boldogulása jóval könnyebb, s ez ma már a világ legter­mészetesebb dolga. Hosszú volt az út idáig, de még nincs vége, és ezt nem árt, ha eszünkben tartjuk. Vége Braun Ágoston

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom