Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-31 / 26. szám

I9T6. Január SI. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s TESTVÉRMÚZSÁK . ■MT"■ 'X. UMBWiiWBf-- MW—IBP JD ■^CTP’./T, W::«5»>w' AiBMI9B SZILENCIUM. Tanuló diákok a karcagi Gábor Áron gimnázium kollégiumában Miniül az első bárom közölt Honvédelmi nevelés a szolnoki Tallinn körzeti iskolában Az általános Iskolákban a honvédelmi nevelés, a honvé­delmi ismeretek tanítása csak szerény múltra tekint vissza, de a vitathatatlan eredmények máris felmérhetők. Nemcsak az iskolai tantervbe iktatott honvédelmi napok, lövészetek, járőrversenyek és más rendezvények válnak egyre népsze­rűbbé, hanem jól érzékelhető a tanulók szemléletének vál­tozása is. A könyvbarát tatlsnul ’kapcsolatba kerül a többi művészetekkel, első- sárban a képzőművészettel, annak is a grafikai ágával, hiszen a könyvek s kivált a szépirodalmi műveik tekin­télyes része illusztrált. Job­ban is szeretjük az illuszt­rált könyveket — akadnak ugyan olvasás-pszichológiá­val foglalkozó szakemberek, aíkik ezt a hajlandóságot a kezdő olvasó mentalitásával társítják (fejletlen a fantá­ziája, tehát „képeskönyvet” kíván); vagy pedig a nagyon is fejtett, művészeti albumo­kat és kifejezetten szép ki­vitelű könyveket gyűjtő bib­liofilek hatáskörébe utalják — de ha reálisan, őszintén vizsgáljuk hajlandóságain­kat, be kell vallanunk, hogy a képekkel bontott szöveg mindannyiunk számára von­zóbb. Kérdés persze, hogy mi­lyen ez a kép? A jó illuszt­ráció átfogalmazza a szöveg mondanivalóját, egy másik művészet formanyelvén és egy másik művész egyénisé­gén átszűrve mutatja fel a szövegtől sugallt 'érzelmi, gondolati, hangulata tartal­mát. Nem magyarázza, ha­nem kiegészíti. Nem fojtja el az olvasó fantáziáját, csu­pán azt hirdeti, hogy ilyen képzettársítás is fűzhető a szöveghez, mindazonáltal ez nem az egyetlen, a variációk sora végtelen, ahány olvasó, annyi egyéniség, annyi kép születhet a szöveg nyomán. Igen érdekes összehasonlíta­ni ugyanannak a műnek több kiadását, többféle illusztrá­cióval, s akkor látjuk, hogy önálló művészetről van szó, mely alkotójára épp annyira jellemző, mint a létrejött inspiráló műre. Ha még az ex Hiwis (a könyvjegy) szerepére is gon­dolunk, akkor egészen vilá­gos, hogy a könyvek szerete­ti a grafika iránti vonzalom­mal feltétlenül társul, s az idők során elvezeti a könyv- barátot a képzőművészéthez; még ajkkor is,, ha földrajzi helyzete miatt ritkán jut múzeumba: a ma már kivá­lóan reprodukálható műalko­tások a művészeti könyvék révén „házhoz” (vagy leg­alábbis is könyvtárhoz) jön­nek. A másik elkerülhetetlen testvérmúzsa a drámáé: iro­dalmi műfaj, ám a színpa­don elevenedik meg. A leg­több ember szívesebben né­zi, mint olvassa, tehát levon­hatnánk a következtetést, hogy a legtöbb könyvbarát színházlátogató is. De ez nincs mindig így, és nem­csak a földrajza, anyagi okok miatt. Léteznék — éppen a nagy 'képzelőerejű olvasók T udja, milyen volt az a harangszerzés? Nem? No, akkor elmondom: kellett hozzá egy hangszeres, meg egy vevő. „Na, milyen hangszert venne?” „Vennék egy nagybőgőt.” Ott tátotta a száját sok legény, azok voltak a hangszerek. Ha a vevő bőgőt kért, egy nagy­termetűt; ha mondjuk furu­lyát kért, akkor még kister­metűt választott ki az eladó. „Itt a bőgő.” „Ki lehet pró­bálni?” „Hogyne lehetne”’ Akkor a „bőgő” derekára kö­töttek egy kötelet, felhúzták egy gerendára úgy, hogy a lábai méternyire legyenek a földtől. „Na stímoljon kend!” A vsvö a nyaklószíjjal csafct! Olyat odahúzott, hogy a „hangszer” nem állta meg hang nélkül. „Hallja-e, ez a bőgő hamisan szól!” „Na, csak stímoljon kend!” Csatt! „Alakul a hangja...” Bi­zony, némelyik legényt kék- re-zöldre verték a többiek. Játékból. között — olyanok is, akik olvasva is látják a drámát, s olyannak szeretik, ahogy az az ő lelki szemeik előtt megjelenik. Általában mégis azt mondhatjuk, hogy az ol­vasó ember is-is alapon ked­veli a drámát: olvassa is, né­zi is, és újra olvassa, ha megszerette, mert olvasva az igazi, úgy maradandó, úgy éljük át mélyen, de ha mó­dunk van rá megnézzük, mert kíváncsiak vagyunk, mit művelt vele színész és rendező. A testvérmúzsák közül az olvasástól leginkább a zene független, nem lévén fogal­mi művészet, nem kötődik sem a szóhoz, sem a gondo­lathoz. (Kivételesen igen: megzenésített vers, operává átdolgozott dráma esetén.) A zene befogadása más órzék- leti képességet kíván (sok botfülű, bár művelt könyv- barát létezik, viszont sok ze­nekedvelő is, aki ritkán ol­vas) : mivel azonban a hal­lás fejleszthető, az iskolázás, a művelődés rendszerint megnyitja a zenére süket fü­leket, s ezért tételezzük fel, hogy a művelt ember zene­értő is. Jogosan; a sokolda­lúan képzett ember fogalmá­hoz hozzátartozik a zenei be­fogadóképesség zenén itt csak komoly zenét értve, a fiatalok táncdalrajongása életkori tünet, de nem zene­kultúra), és valóban, az élet egyik legnagyobb ajándékát veszti el az, akinek „nincs füle”. Ma már — éppen ezért — a könyvtárak is elősegítik a zenei művelődést; hangleme­zek, magnószalagok, kották, zenei könyvek seregével várják a látogatót Nem fényűzés többé a zene, s ha kapcsolatos az irodalommal nem is olyan egyszerű és közvetlen, mint a képzőmű­vészeté; e kapcsolat mégis megvan. A zene ugyanis fi­nomítja az érzelmeket csi­szol, javít változtat legtöbb hallgatóján. Az igazi mély és átélt zenei befogadás ro­kon a versélmény élvezeté­nek képességével, hiszen a vers maga is zenei műfaj­nak mondható, amelynek hangszere a nyelv. Inti VP7ßf el a könyv a iyy Ibiül művészetek birodalmába, hogy együtt kölcsönhatásban tegyék szép­pé és teljessé életünket ® formáljanak észrevétlenül bennünket mert a szépség minden megnyilvánulása úgy hat ránk, ahogy a nagy oszt­rák költő, Rilke ezt kifejez­te, mikor a klasszikus Apol­ló torzót szemlélve megérez­te a szépség parancsát: „vál­toztasd rngg életed!” B. É. Perge István fiatal eszten­deire emlékszik, amikor a karcagi lanyavilágban kevés­ke szabad idejüket ilyesféle játékokkal töltötték a férfiak. Vetélkedve. — Volt, aki dicsérte a lo­vát, milyen jól lendít. „Na, fel tud-e engemet állítani?” De ezt csak jőfájú, erős em­berek kérdezték, mivelhogy csak ők tudták megcsinálni. Egy kötélnek mindkét végé­re egy-egy hámfát kötöttek. A férfi iefeküdt hanyatt, lá­bát nekivetette egy küszöb­nek. A kötél másik végére, a hámfa elé odagombölták a lovat. Na, hajtani sem voltak restek, még ostorral is ösz­tökélték. De bizony egy erős embert nem tudott elhúzni a ló. Olyan ló nem született amelyik Debreceni Sándort (most itt lakik a Vasút ut­cáig) elhúzta volna. — Persze volt más ilyen­vetélkedő játék is. Például a bothúzás. Leültek a földre az ellenfelek ■ egymással szem­közt, a talpukat összevetették, SzßMon Korrekciós osztály az iskolaéretlen gyermekeknek (Tudósítónktól) Az Oktatási Minisztérium Általános Iskolai Főosztályá­nak álfásfoglalása alapján Szolnok óvodáiban és az is­kolaelőkészítő tanfolyamokon is felmérték az iskolaéretlen gyermekek számát. Kiderült, hogy az általános iskola első osztályában viszonylag nagy­számú tanuló veszít tanévet. Az iskolai körülményekhez való alkalmazkodás különö­sen sok nehézséget jelent a lelassult fejlődésű gyermekek számára. A vizsgálat arra a megállapításra jutott,hogy az organikus, vagy a szociális okok miatt létrejött lemara­dás korrekciós osztályban megszüntethető, mivel az is- kolaérettenség nem értelmi fogyatékosság. A városi tanács Végrehajtó bizottságának határozatára az Achim úti Általános Iskolá­ban az elmúlt és a jelenlegi tanévben is korrekciós osz­tályt szerveztek. Az osztályt vezető tanítónő munkáját pszichológus .segíti. A tanács 70 ezer forintot adott a kor­rekciós osztály működéséhez, 30 ezer forint értékben pedig speciális felszereléssel, eszkö­zökkel látta eL Az iskola nap­közi otthonában valamennyi igénylő tanulót elhelyeztek, hogy ezzel Is segítsék a kö­zösségbe való beilleszkedé­süket. A kezdeményezés beváltot­ta a hozzá fűzött reményeket Tizenhárom tanulóból példá­ul tizenegy megszerezte a szükséges ismereteket kész­ségeket, megfelelt a második osztály magasabb szintű kö­vetelményeinek. A megyei és városi művelődési szervek fo­lyamatos kapcsolatot tarta­nak az iskolával és rendsze­resen segítik a korrekciós osztályban folyó nevelő mun­kát ÚJ KISZ KLUB Klubot alakítottak az idén a Szolnok megyei Állami Épí­tőipari Vállalat 5. sz. Főépí­tésvezetőségének a KISZ- fiataljai. Az első szervezett foglalkozást tegnap tartották. Géléi József szakedző tartott élménybeszámolót utána szellemi vetélkedőt és tom­bolát rendeztek. megmarkolták a botot: na, ki tudja elhúzni a másikat? Néhány esztendővel eze­lőtt olvastam L. N. Tolsztoj naplójából, hogy amikor a nagy író kumiszkúrára uta­zott a kazakok földjére, pon­tosan ezt a vetélkedő játé­kot gyakorolta az ottani pa­rasztokkal. A rendkívüli fi­zikai erejű, de már öregedő Tolsztoj nagyon büszke volt, hogy nem tudták őt legyőz­ni. Nos, a bothúzás léte itt is, ott is nem véletlen: közeli rokon a kun és a kazak nép. Ezek a nem éppen kisasz- szonyoknak való játékok a közös múltból maradtak meg. — Nem voltak túl kegyetle­nek ezek a játékok? — Olyasmik voltak akke- koriban ezek, mint manap­ság a bokszolás vagy egyéb sport. — És a kunsági tanyákon vajon űzik-e még az ősrégi szilaj játékokat? Az 1975/76-06 tanévben az úttörő honvédelmi program elméleti és gyakbrlati anya­ga az „Őrizzük a lángot” mozgalomból következük. Eb­ből kiindulva fejlesztik a honvédelmi nevelés módsze­reit. Szolnok általános iskolái között rendezett honvédelmi versenyeken, vetélkedőkön évről-évre kimagasló ered­ményeket érnék el a Ta!lián­kor zeti általános iskola úttö­rői. — Miből áü a honvédelmi nevelés az iskolában? —kér­deztem Rontó Gyula tanárt, az iskola honvédelmi felelő­sét, a városi úttörő honvé­delmi zászlóalj j parancsno­kát A honvédelmi nevelésnek igen sok az összetevője — válaszolta. — Első helyen kell említeni iskolánk úttörő munkásé ralegységét, amely egyedüli a városban és a honvédelmi zászlóalj kötelé­kébe tartozik. A munkásőr alegység tagjai bővebben és behatóbban foglalkoznak a honvédelmi ismeretekkel, és a szakaszha csak a legjobban tanuló gyerekek kerülhetnek. Munkánkat az Állami Épí­tőipari Vállalat munkásőrei segítik, akikkel együttműkö­dési megállapodásunk van. — Nincsen már tanya! Legalábbis nálunk, a karcagi Május 1. Tsz-ben. Ahol pedig van, ott a telepes televíziót lesik. Emlékszem, fiatal ko­romban kaptam egy kerék­párt: hát én fülhegyig az is­tené voltam az örömtől! A mostani tanyaiak — vagy legalábbis sokan közülük — bevágják magukat az autó­jukba. és mennek a városba. Másféle szórakozás járja. Megszűntek a tanyázások. A tanyavilág bomlását ma­ga Perge István is segítette, hiszen 1951 óta tagja a kol­lektív gazdaságnak, a hős­korszakban elnöke volt az egyik termelő csoportnak. Máig a karcagi Május 1. Tsz. tagja, 1959—72-ig üzemegy­ség-vezető, azóta pedig a búzatermesztés ágazatvezető­je volt. Most 64 esztendős, nyugdíjas lesz hamarosan. — Hogy játszanak-e még? Nem. Az is elmúlt a második háborúval. Még a szerintem legnemesebb játék is elhalt, a tekézés. — Tekézés? ­— Nem olyan, mint a mai. Hét lyukat csináltak a tanya­T érmés zetesen az iskola honvédelmi nevelőm unkája nem egyenlő a munkás őr al­egység tevékenységével. An­nál jóval sokrétűbb, széle­sebb. A, rendszeresen meg­tartott előadások, a honvé­delmi akadályversenyek, az ünnepélyes csapatösszejöve­telek és az egyes tantárgyak által kínált lehetőségiek mind részét képezik. A sokféle elméleti és gya­korlati foglalkozás között el­sősorban a lövészet örvend nagy népszerűségnek. Ezt bi­zonyítja az is, hogy a legutób­bi vetélkedő — Ki tud töb­bet a fegyveres erőkről? — városi döntőjét az iskola csa­pata nyerte. És ezt a győ­zelmet elsősorban a lövészet­nek köszönhették. Sokat gya­korolnak s így biztos kezűek a gyerekek. Nem dicsekvés­ként emlegették, de tény, hogy a honvédelmi jellegű városi versenyeken eddig mindig az első három között végeztek. Természetesen eb­ben közrejátszik a nyári ba- latomszepezdi honvédelmi úttörőtábor is, ahol a Tal­linn-körzeti iskola úttörői sókat tanulnak, gyakorolnak. Hogy miért van ez így? A táborba a város minden ál­talános iskolája bzionycs lét­számkeret alapján küldheti tanulóit. Az eddigi tapaszta­latok azonban azt bizonyít­ják, hogy több iskola nem küldte ét megfelelő létszám­ban tanulóit, és így az üre­sen maradt helyekre a Tal­linn körzeti iskola tanuíös szívesen jelentkeztek. így aztán a honvédelmi verse­nyekre mindig a legjobbak közül válogathatnak. Az eredményekhez hozzá­járul még az is, hogy az is­kolának a munkásőrségen kívül tartalmas a kapcsola­ta a Kilián főiskola hallga­tóival, és az MHSZ-saeí. ahonnét jól felkészült szak­előadók jönnek a foglalko­zások megtartására. A gaz­dagon illusztrált, érdeken előadásokon szívesen vesz­nek részt a tanulók. Gyak­ran 90—90-en is szorongnak az előadáson. A gyerekek az­tán a honvédelmi napokon adnak számot a tanuitákrai, amelyeken igen kedvelt a* akadályverseny. Ennék állo­másain a kis közösségek fej­lesztik tájékozódási képessé­güket, átfüggeszkednek a kötélen, gránátot dobnék; lőnek és megfejtik a „tit­kosírással” készített levelet. Mindezeken kívül a filmve­títések, a kirán dulások, ta­lálkozások a katonaíiatalck- kal, maradandó élményt nyújtanak a pajtásoknak. Rövid beszélgetésünkből -J* kitűnt, hogy az iskolában a honvédelmi nevelés nem kü­lönálló, elválasztható része a nevelésnek. Annák csupán egy fő területe. De bő tehe­tőséget kínál a szocialista embertípus kialakítására. A Tallinn-körzeti általános iskolában ezt jól tudják, és jól is hasznosítják. Tóth Gyula­parlagon, körben. Egy na­gyobb középen volt Kellett egy akkora fagolyó, mint a teniszlabda. A játékosok kö­zépre mentek, beletették a botokat a lyukba, körbe-kör- be mentek és mondták: tűrű tűrű seprű, tűrű, egy! Tűrű tű­rű seprű tűrű, kettő! Tűrű tű­rű seprű tűrű, három! És akkor szétszaladtak, mindenki fog­lalt egy lyukat, beletette a botját. Persze egynek nem jutott, mivel nyolcán játszot­ták, s csak hét lyuk volt. ö lett a tekehajtó. Két lehetősé­ge volt: a többiek kiütötték a tekegoiyót (minél mesz- szebbre), s ő közben beletet­te a botját a pillanatra üre­sen maradt lyukba. Akkor az lett a hajtó, aki kiszorult. A másik lehetőség: ha a hajtó be tudta terelni a középső lyukba a golyót (de ez nehéz volt, mert a többiek elverték előle), akkor újra tűrűztek. Eleink még a legsötétebb történelmi időkben is talál­tak 'okot, módot és formát a játékokra. És a játék is se­gített nekik átvészelni viha­rokat, nehéz sorsfordulókat. Körmendi Lajos Iskolák egyfittmiködési terve A szolnoki Vegyipari Szak­közép iskola tantestületének és pártszervezetének kép­viselői csütörtökön a Kilián Repülő Műszaki Főiskola egyik teniszekének képvise­lőivel együttműködési tervet írtak alá. < , Az idei tanévre szóló együttműködés kiterjed töb­bek között a szakközépis­kola honvédelmi nevelőmun­kájának szervezettebbé té­telére. Elősegítik a tanulók katonai pályára irányítását, kölcsönös látogatásokat szer­veznek. Szorosabban együtt­működik a két KlSZ-szerve- zet, a szakközép iskola pedig esetenként részt vesz a fő­iskola kulturális rendezvé­nyein. A tanszék tanárokat, hallgatókat küld és különféle eszközöket ad a honvédelmi nevelőmvnkához, segíti a szakköri munkát. *T* r/ #/ m // f/ #sr * w ^ / uru furu seprű

Next

/
Oldalképek
Tartalom