Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-21 / 17. szám

I SZOLNOK SIEGTET NÉPLAP 1976, Január 21. 1976. JANUÁR 21. SZERDA ÁGNES NAPJA A Nap kél 7.24, nyugszik 16.27 órakor. A Hold kél 22.11. nyugszik 9.14 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: felhőátvonulások, első­sorban nyugaton, majd más­hol is ismétlődő esővel, zá­poresővel. Mérsékelt, fokoza- tosan megerősödő délnyuga­ti. nyugati, később a Dunán­túlon viharossá fokozódó és északntrugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 4—9 fok kö­zött. Wolf Emil Kilencven évvel ezelőtt, 1886. január 21-én született Belgiumban — és 61 éves ko­rában, 1947 júliusában halt meg — Wolf Emil vegyész­mérnök. az önálló magyar gyógyszeripar úttörője. Vegyészmérnöki oklevelé­nek megszerzése után külön­böző németországi gyárakban és rövid ideig Richter Ge­deon már akkor híres üze­mében dolgozott 1910-ben Kereszty György vegyészmér­nökkel együtt megalapította az Atka Vegyészeti Gyárat, melyet banktőke bevonásával két évvel később részvény- társasággá alakított át. A következő esztendőben a gyors fejlődésnek induló vál­lalat a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára nevet vette fel. Richter Gedeon mellett Wolf Emü nevéhez fűződik az önálló magyar gyógyszer- ipar megteremtése. A Chi­noin nevét az ál lat-gyógyá­szatban a distollal. a növény- védelemben különböző arzé- nes készítményeivel, az em­bergyógyászatban az atropin­nal, a szintetikus úton elő­állított papaverinnel. ultra- septyl- és vitaminkészítmé­nyeivel, valamint több száz gyógyszer-specialitásával mind a hazai, mind pedig a külföldi piacon ismertté tet­te. Nagy érdeme van tehát neki is abban, hogy a ma­gyar gyógyszerek közül sok ma is állja a nemzetközi pia­con a versenyt a legjobb svájci, amerikai, nyugatné­met és más gyógyszerekkel. OFOTÉRT­bemutató Á fotócikk kereskedelem három hazai kiállításon mu­tatja be idei kínálatát, új­donságait, fényérzékeny fo­tópapírokat, filmeket, vegy­szereket, diavetítőket és la­boratóriumi felszerelési cik­keket A Forte, a Reanal és az Argon kiállítását tegnap nyitották meg az OFOTÉRT Asbóth utcai mintatermé­ben. A megnyitón a három vállalat képviselői beszá­moltak tevékenységükről, fejlesztési elképzelésekről is. A Forte, az OFOTÉRT legnagyobb hazai szállítója, több mint 2,3 millió négy­zetméter fotópapírt és csak­nem félmillió négyzetméter filmet szállít belföldi meg­rendelésre; 20 termékét mi­nősítették kiváló árunak. Újdonságként hozzák forga­lomba az Idén az úgyneve­zett vászon fotópapírokat. Beszámoltak arról, hogy szí­nes kidolgozó laboratóriu­muk a nemzetközi méret­szabványok bevezetésével szeretné gyorsítani a mun­kát­A fotóamatőröket és a hi­vatásos szakembereket egy­aránt érdeklő kiállítást ja­nuár 28-ig tartják nyitva, megtekinthető naponta — szombaton és vasárnap is — 10—18 óra között. — OLVASÓ FALU. A la­kosság tavaly több miint 37 ezer kötet könyvet kölcsön­zött ki Jászszentaindnáson a könyvtárból. Az egy lakosra jutó kölcsönzött könyvek száma meghaladja a 36 kö­tetet. — HAMAROSAN megkez­dik Kőtelken egy hetvenöt személyes óvodának az épí­tését. Az építkezés költségei elérik a 3 millió forintot. — „A FOGYASZTÓI árak megváltozásának hatása az eleiszínvonalra” címmel ren­dez előadást a Költői Anna klub holnap délután öt óra­kor Szolnokom, a Barátság klubban. — JÁSZBERÉNYBEN a vállalatok, az ipari és a me­zőgazdasági üzemek tavaly 2 millió 250 ezer forint értékű bérlőkijelölési jog megváltá­sával enyhítettek dolgozóik lakáscllátási gondjain. — A BEFEJEZŐ szerelési munkálatokat végzik a helyi építőipari szövetkezet bri­gádjai Ti&zaföldváran, az ÁFÉSZ ABC-áruházán. Az új élelmiszer-áruházát a tervek szerint májusban adják át a lakosságnak. Keddre virradóra vala­mennyit javult a helyzet a vízbetörés sújtotta sárisápi 19-es aknában. A bánya felsőbb szintjén levő főszi­vattyúállomást elérte a víz alá került déli bányamező felől érkező víztömeg, s nyomban megkezdték fel­színre szivattyúzását. Most ezen a felső szinten folyik teljes erővel, éjjel-nappal a védekezés. Az oda áramló karsztvíz mennyisége egye­lőre nem haladja meg a szivattyú kapacitását, s ezt kedvező jelnek tekintik a Dorogi Szénbánya . Vállalat vezetői. Minden eshetőségre felkészülve megkezdték egy percenkénti 5 köbméter tel­jesítményű szivattyú felsze­relését A dorogi Bányagép­gyártó és a sárisápi üzem Szegeden Jubileumi ipari vásárra készülnek Szeged minden eddiginél nagyobb ipari seregszemle megrendezésével készül a helybeli ipari vásárok cente­náriumára. Levéltári és egyéb hiteles, adatok szerint ugyanis 1876-ban tartották a városban az első ipari jelle­gű kiállítást és vásárt Ezt 1880-ban követte ha­sonló rendezvény, majd ké­sőbb, az 1930-as években ele­venítették fel, főként szegedi kisiparosok, papucsotok, paprkakikészítők részvételé­vel. A felszabadulás után — a szabadtéri játékok felújí­tásával egyidejűleg — az ün­nepi hetek egyik legfonto­sabb eseményévé vált. A július 23-án megnyíló centenáriumi vásár méretei­ben jelentőségében is felül­múlja majd a korábbiakat Erre vall, hogy még le sem zárult a jelentkezési határ­idő, máris több mint 250 ha­zai vállalat jelentette be szándékát, hogy bemutatja termékeit a szegedi vásáron. Nógrádbon Új tovÄepzesi központ Megyei továbbképzési köz­pontot hozott létre a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a tanácsi appará­tus dolgozóinak továbbkép­zése céljából. Az új intéz­mény — amelynek szerve­zeti és működési szabályza­tát január 20-i ülésén hagy­ta jóvá a testület — TISZAFÜREDEN a pro­pagandisták és TIT-előadók klubjában pénteken Pálfy József tart tájékozíiatót ak­tuális külpolitikai kérdések­ről. — MODERN klubkönyv- táirirá alakíttat át a tosza- íkürti Községi Tanács egy ré­gi külterületi művelődési termet. Az építőanyagot a helyi tsz adja, így az átalakí­tás a tanácsnak mindössze 180 ezer forintjába kerül. — KÖLCSÖNÖSEN ütötte egymást1 Szolnokon a Ma­gyar utca elején Kovács Sándor (Szolnok, Palla krt. 28. fsz. 2.) és Rimóczi Ferdi­nand (Szolnok, Sztrájk u. 24.). A szolnoki járási-városi Rendőrkapitányság szabály­sértési előadója verekedésért mindkét személyt 3 ezer fo­rintra bírságolta. — ROCK KLUB alakult Szolnokon, a Komarov te­remben. A háromszázötven tagot számláló klub minden szerdán öt árakor kezdi a foglalkozásokat, a házigazda a Fantom és a CÉ—CÖ együttes. A mai műsorban fellép Dinnyés József poi- beai énekes is. dolgozói szállítják a föld alá a súlyos gépalkatrésze­ket és állítják össze a szi­vattyút A bánya mélyebb részein változatlanul tombol a nagy erejű áradat, de a felsőbb szinten egyelőre eredménye­sen védekeznek a bányá­szok. Schnoppel János, a dorogi szénbányák műszaki igazgatóhelyettes a követke­zőképpen foglalta össze a mentés, jelenlegi helyzetét: amennyiben nem fokozódik a vízbetörés, és váratlan kö­rülmény nem akadályozza meg a szivattyúk zavartalan munkáját, remény van ar­ra, hogy a felsőbb szinteken megállítsuk a víz emelkedé­sét további előrenyomulá­sát, és megmentsük a gaz­dag szénmezőt rejtő bányát llulőbuszvsnaj-váilozás Szolnokon, a Keskeny Já­nos utat épületdaru össze­szerelése miatt mától pénte­kig lezárják. Ezért a 11-es és a 17-es autóbuszjáratok a következő terelőútvonalon közlekednek: Ady u. — Ság- vári krt. — Várkonyi tér — Szántó krt. — Kassai út — Remete u. — Keskeny J. út A terelőútvonal miatt a já­ratok a Keskeny János út elején levő megállóhelyet nem érintik. 1976-ban Negyedmillió mázsa édesség — Szerencsről A negyedik ötéves terv­ben befejezett rekonstruk-. cióval az ország legnagyobb édesipari üzeme lett a Sze­rencsi Csokoládégyár. Az üzemben az idén csaknem negyedmillió mázsa édesipa­ri terméket — cukorkát csokoládét — gyártanak, ami hatvanezer mázsával több az elmúlt évinél. A KGST - o rszá gokból be­szerzett automatikus gépso­rok több mint tízféle új gyártmány készítését teszik lehetővé. Az üzem alapanyaga, a kakaóbab tárolására őt, egyenként huszonnégy mé­ter magas, összesen több mint ezerkétszáz tonna ka­pacitású silót építettek, amelyben a gyár negyedévi készletét tudják tárolni. A Közép-Európában egye­dülálló tárolóban automati- kákkal történik a töltés, az ürítés, távvezérléssel folyik a kakaóbáb kezelése. A megnövekedett terme­léssel együtt növekszik az export is. Javult a helyzet a vízbetöréséé sárisápi aknában A Jászsági Állami Gazdaság szellőháti kerületében új, 390 vagonos terménytárolót építenek. A négyszer 75 vagonos, silétornyos tároló a tervek szerint márciusra ké­szül el Tíz millió forintos beruházással Új üzemcsarnok Jászárokszálláson Tízmillió forintos beruhá­zás alapkőletételével kezd­ték az évet Jászárokszállá- son a Hímző és Szőnyegszö­vő Háziipari Szövetkezetben. Az összeg nagyobbik részé­ből — 8 millió forintból — korszerű üzemcsarnokot épí­tenek a konfekciörászleg és a központi iroda részére. Az új üzemcsarnokot a szőnyegszövők közművesített telepére építik. Létrehozásá­val egy telephelyre kerülnek, Taslcslagi beszámolók Szolnokon ma következő tanácstagok tartanak beszá­molót: Nagy István, kertvá­rosi művelődési ház, 17. Gaj­dos Pál, cukorgyári művelő­dési háí, 17 óra. Gápkocsisorszámak A Merkur Autószalon jelen­tése a gépkocsisorszámokról: Trabant Limousine 2 400 Trabant Limousine Special 2 319 Trabant Kombi 16 855 Wartburg de Luxe 35 397 Wartburg Limousinne 18 Trabant Hycomat 3 954 Skoda 100 73 600 Zsiguli Budapest 74 410 Debrecen 32 835 Polski Fiat 1500 10 453 Skoda 110 L 5 113 Skoda 100 L 7 025 Zsiguli Kombi 7 096 Dácia 7 433 Zaporozsee 23 059 Wartburg Tourist 3 623 Zsiguli 2103 2 392 Az utóbbi évek legveszé­lyesebb betörési bűnügyében hirdetett ítéletet tegnap Győ­rött, a Győri Járásbíróság dr. Korányi Miklós tanácsa. Az elsőrendű vádlottat — He­benstreit György 36 éves győ­ri lakost — és társait 1975. júniusában vette őrizetbe a rendőrség. Az eisői'endű vád­lott 3 év alatt 39 betör-ést követett el. Ezalatt nem dol­gozott, de meghamisított sze­mélyi igazolványában az állt hogy van munkahelye. A betöréseket Győrött és kör­nyékén, valamint Veszprém- varsányban és Veszprémben követte el. Kezdetben egye­dül működött. A vádlottak padjára azonban már 4 tár­sa is került, akik különböző módon közreműködtek a be­törésekben, illetve segítették, a rendkívül veszélyes bűnöző tevékenységét. A vádlott a 3 év alatt Győr- Sopron és Veszprém megye területén állami vállalatok, intézmények szövetkezetek páncélszekrényeit fúrta meg nagy szakértelemmel. Elő­szeretettel tört be neves győri orvosok lakásába is. Együttesen csaknem 900 ezer forint értékben tulajdonítot­tak el készpénzt és különbö­ző értéktárgyakat. Egyik leg­jobb segítője dr. Tóth Sán- dorné (Szigeti Magdolna) győri lakos 48 éves elvált asszony volt, aki elettársá- val — Tallósi Sándor ze­nésszel — főszerepet játszot­tak a bűnügyben. A bűnszö­kedveaőbb munkakörülmé­nyeik között és összehan gol- tabban dolgozhatnak majd a szövetkezet valamennyi rész­legének dolgozói. Az új üzemcsarnokot kwr- szerű gépekkel szereink fel. A 1 lázi ipari szövetkezet az idén 2 millió forintot költ gé­pekre — Adler hímzőgépek és NSZK gyártmányú gyors- varrógépeik — vásárlására. Az új üzemcsarnokot vár­hatóan a jövő év első felé­ben adják át Tanácskoztak a tsz-f ©könyvelők Tegnap délelőtt nyolcvan­három termelőszövetkezeti főkönyvelő részére tartottak eligazító jellegű értekezletet a Szolnok megyei Tanács székházában. A tanácskozá­son az 1976. január elsején életbe lépő gazdasági sza­bályzórendszerről, valamint az elmúlt évi gazdálkodásról szóló mérlegkészítéssel kap­csolatos tevékenységről volt szó. A napirendi pontokat, amelynek előadója Gyulai Dániel, a megyei adóhivatal mezőgazdasági osztályának vezetője és dr. Lórin czy György, a tsz területi szö­vetség revizori irodájának vezetője volt — konzultációs vita követte. vetkezetnek tagja volt még Gyárfás István győri lakos is, aki Siófokon akkor is rej­tegette Hebenstreit Györgyöt, amikor a rendőrség már kö­rözte. A vádlott gondosan meg­tervezte betöréseit. Először alapos felderítő munkát vég­zett. Amikor úgy érezte, hogy szorul : körülötte a hurok, altkor egy időre felhagyott a betörésekkel és elköltötte az összelopott pénzt A Győri Járásbíróság He­benstreit Györgyöt halmazati büntetésként 10, dr. Tóth Sándomét ugyancsak hal­mazati büntetésként 4 évi szigorított börtönben letöl­tendő szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítél­te. A harmadrendű vádlott — Tallósi Sándor — 3 évei és 5 ezer forint pénzbünte­tést kapott. A negyedrendű vádlott — Gyárfás István — büntetése 2 év. A bíróság az ítélet indok­lásában kiemelte a nagyso­rozatú betörések társadalmi veszélyességét, a vádlottak, elsősorban az első- és má­sodrendű vádlott elítélendő életfelfogását, amely szerint a munkán kívül mindent el­követtek magas anyagi jó­létük biztosítására. Az ügyész fenntartotta a 3 napi gondolkodási időt A vádlottak és védőik általá­ban enyhítésért fellebbeztek, csak az elsőrendű vádlott és védője választotta a 3 napos gondolkodási idők A legtakarékosabb KISZ-lagok Ünnepi KISZ-iaggyűlest tartottak tagnap délután a Május 1. Ruhagyár szolnoki telepén. A vezetőség újra vá­lasztása mellett ez alkalom­mal köszöntötte a fiatalokat Szűcs Ferenc, az OTP Szol­nok megyei Igazgatóságának vezetője. A gyár KISZ-tag- jakiafc 49 százaléka ugyanis ifjúsági taikaiékbetétkönyv- tulajdanos, megyénkben ok állnak az első helyen ebben az akcióban. A napokban kapibáfc meg a KISZ KB és az OTP Főigazgatóságának 5 ezer forintos jutalmát A taggyűlésen részt vett Nagy Eszter, a KISZ megyei bi­zottságának politikai rnunka- tánsa is. „Kinyitják” a Balatont A Balaton „fővárosában” Siófokon készülnek a nyári szezonra. Balatonújhely tér­ségében, több mint fél kilo­méter hosszúságban, 40 mé­ter szélességben mindenki számára „kinyitják” a Bala­tont: eltüntetik a kerítéseket sétányt képeznek ki, előké­születeket folytatnak a vá­rosközpont parkosítására. A szállodasor környékén, mint­egy hét kilométer hosszúság­ban, víz- és szennyvízre­konstrukciót hajtanak végre. Telelők vonult a jégtörő flotta Keddien ismét telelőbe vo- nuLt az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság három hajóiból álló jégtörő flottil­lája. Az utóbbi napokban ugyanis a folyó (vízszintje annyira megapadt, hogy a hajók nem tudják tovább folytatni a Tokaj fölött, Ti- szacsermialjrig tartó összefüg­gő jégmező felszabadítását. A Tisza dél-borsodi szaka­sza szinte tel jesen jégmenies. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093, 12-320, 12-059, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 089 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pi. IDS Igazgató: Vlrágh Iván Telelőn: 12-094 Az elöíizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Megbízott íelelős vezető; Riesmayer József 3 év 39 betörés — tíz év börtön

Next

/
Oldalképek
Tartalom