Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-02 / 282. szám

1973. december 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 I Labdarúgó NB III. Ismét győzött idegenben a Szolnoki MÁV Szolnoki MÄV—Orosházi MTK 2:1 (0:1). Orosháza, 1000 néző. V.: Koszó. Szolnok: Fe­hér — Tóth, Repka, Rácz, Foldesi, Holler, Pagonyi (Csontos), László (N. Szabó), Géczi, Molnár, Papp. Edző: Hlmer István. Orosháza: Kep- ka — Debreceni, Raffai, Zse- ák, Cziffra, Rábai, Podma- niczki (Szegi), Portörő, Ká- tai, Lehóczky,- Nász. Edző: Berta József. Az első öt percben László két helyzetet is elhibázott. A 8. percben aztán továbbtar­tott a vendégek idegessége. Molnár buktatása miatt 11- eshez jutott a vasutas csapat, de a büntetőt Pagonyi a ka­pusba lőtte. A „büntetés” nem maradt el: egy közvetett szabadrúgás után Zseák a há­lóba bombázott, 0:1. A 30. percben Pagonyi lövését há­rította Kepka, majd az első 45 perc mezőnyjátékkal ért véget A második félidőben nagy ostromba kezdték a kék­fehérek. A 67. percben Föl- desi a fél pályáról vezette fel a labdát, majd az egyedül ál­ló Molnárhoz játszott, aki nagy erővel az orosházi ka­puba lőtt, 1:1. öt perc múlva Földesi vállalkozott egyéni akcióra, a kapust is elfektet­te, és a hosszú sarokba gurí­tott, 2:1. A hátralévő időben akár növelhette volna előnyét a MÁV — ám sem Molnár, sem Holler nem tudott a há­lóba találni. N. Szabó lövé­sét pedig Kepka védte bra­vúrral. A Szolnoki MÁV érettebb játékával rászolgált a győze­lemre, a hazaiak a mezőny­ben jól játszottak, viszont a kapura gólveszélyt alig jelen­tettek. Jók: Földesi (a me­zőny legjobbja), Holler, Rep­ka, HL Kepka, Kátai Cziffra. — tamási — ! - -fí ->rv*­Kecskeméti SC—Lehel SC 5:1. (2:0). Kecskemét, 500 né­ző. V.: Tóth B. KSC: Varga — Losonczi, Lantos; Kuru- csai, Kecskés, Drahos (Tán- CZ06), Pasak, Petényi, Farkas, Szabó, Simon. Edző: Bányai Nándor. Lehel SC: Nagy — Karkusz, Sárközi, Hajdú, Ká­tai (Kelemen), Lukácsi, Csib- rán, Fejes, Sántha (Kapcsok), Gergely, Bacher. Edző: Bíró István. Végig a KSC irányította a játékot, támadói sok ötletes támadást vezettek, és szép gólokat lőttek. A Lehel szét- esően, gyengén játszott A hűtőgépgyáriak idegenbeli gyenge szereplése érthetet­len. G.: Szabó (3), Simon (2), ilL Kelemen. Jók: Kurucsai, Szabó, Simon, HL Sárközi, Lukácsi, Fejes. — 1 ászlő — Láng Vasas—Tisza Cipő­gyár 3:0 (1:0). Bp., Rozsnyai u„ 200 néző. V.: Zsalakó. Láng: Lesi — Szabó, Thoma, Csiszár, Zalai, Mihalovics, Ónodi (Gombos), Oglizán, Horváth (Mészáros), Kiss, Ács. Edző: Baksa Gyula. Ti­sza Cipő: Szolnoki (Pál) — Nagy I., Horváth, Kocntér, Nagy II., Bodnár, Novák, Vass, Nyitrai (Kókai), Szőllő- si, Kovács. Edző: Horváth Ferenc. Sporthírek Ezen a héten háromszor lesz tv-közvetités a Szovjetunióban sorra kerülő női kézilabda-világ­bajnokságról. A nézők a követ­kező időpontokban láthatják a magyar válogatott mérkőzéseit: szerda 16.30 6: Dánia ellen; péntek, 22.30 ó.: Jugoszlávia el- len (felvételről; vasárnap, 21.35 6. a telesport keretében. Az el­lenfél a csoportmérkőzések ered­ményeitől függ. Riporter: Szőnyi János. • • • A vasárnap este Madridban le­játszott spanyol labdarúgó mér­kőzésen a Vasas UEFA-kupa el­lenfele. a Barcelona 3:0 arány­ban győzött a Las Palmas ellen. A 11. forduló után a Real Madrid áll az élen 18 ponttal, a Barcelona a Hercules, az At- letico Bilbao és az Atletico Mad­rid társaságában á 2—5. helyet foglalja el 11 ponttal. Ismét kihagyott martfűi helyzettel kezdődött a mér­kőzés. Az 5. percben Szőllősá óriási helyzetben 8 méterről a kapusba lőtt. A 10. percben Bodnár vezette fel a labdát és mintegy 20 méterről a fel­ső lécet találta telibe. Ezzel a Tisza Cipőgyár együttes el is lőtte a puskaporát egy idő­re A 43. percben Horváth szabálytalankodott a kaputól 17 méterre, Ács a rosszul he­lyezkedő Szolnoki mellett a jobb sarokba lőtte a labdát, 1:0. Az 50. percben a hazai­ak bal oldalról végeztek ed szögletrúgást, Szolnoki a lab­da alá szaladt, és a berobba­nó Ács közelről a hálóba fe­jelt, 2:0. öt perc múlva Óno­di mintegy 35 méterről futtá­ból védhetetlenül bombázott a jobb felső sarokba, 3:0. A hajrában Vass szabadrúgása csattant a felső kapufán. Minden bizonnyal a martfűi együttes lőtte a legtöbb kapu­fát az NB-s mezőnyben. Ezút­tal is fölényben voltak az el­ső 45. percben, a kapu előtt ellenben megállt a tudomány. A második játékrészben a ka­pushibákból esett gólok meg­pecsételték a csapat sorsát G.: Ács (2), Ónódi. Jók: Ács, Ónodi, Horváth, ilL Bodnár, Nagy II„ Horváth. — mészáros — Kalocsai VTSK—Szabó La­jos SE Iái (0:0). Kalocsa, 1900 néző. Y.: Petrovai: K. VTSK: Búzái — Kapitány, Pécsi, Posztobámyi, Illés L., Gerber dr„ Farkas, Dinnyés (Halász), Szegedi (Szarvas), Matos, Illés A. Edző: Molnár Ferenc. Szabó L. SE: Győrfi — Hajdú, Lakatos, Jamcsa, Papp, Hallá, Aranyos (Feke­te), Weilland, Bácskái, Klé- ringer (Dinya), Turcsek. Ed­ző: Bencsik Gyula. Az első támadásokat a ka­locsaiak vezették, ám a Hon­véd-védők biztcean álltak a lábukon. Az első 45 perc egyenlő erők küzdelmét hoz­ta, némi hazai mezőnyfölény- nyeL A második félidőbem egy szerencsésnek mondható góllal szerezte meg a győzel­met a kalocsai együttes: egy bal oldali támadás sarán Hajdú elcsúszott, Jancsó ki­támadott és Matos a vetődő Győrfi alatt a hálóba lőtt, 1:0. A gól irtán a Honvéd percei következték, két esetben Is nagy helyzetet szalasztottak el a csatárok. A látottak alap­ján a döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Jók: Pécsi, Matos, Farkas, HL Győrfi, Jancsa, Tóth.- síndel — SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Dunaúj­városban este 7 órakor: Kulcs­keresők. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A Charlot-k bejárják Spanyolor­szágot, Tallinn: Helga és Mi­chael (16), Tisza: A szép frus­kák völgye. Szandaszőlős Terv: Jutalomutazás. Jászberény Le­hel: Vörös kányafa. Kisújszál­lás Ady: Gyémánt Lady (fel­emelt helyáron). Kunhegyes Szabadság: Ha boldog akarsz lenni. Kunszentmárton Körös: özönvíz H. (másfélszeres hely- áron). Mezőtúr Dózsa: Oklahoma olaja (14), Szabadság: Díjak és kitüntetések (14), Béke: Az édes szó: Szabadság I—II. (dupla helyáron). Tiszafüred Tisza: Ke­nyér és cigaretta. Törökszent- miklós Dózsa: Robinson és a kannibálok, Hunyadi: Utánam, gazfickók. Túrkeve Vörös Csil­lag : Csodabogarak. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: „Tengerihántás — ku- koricázással”. — Népdalok. — Kanglemezbarátoknak. — Üttörö- híradó. — A hatvani Bajza gim­názium kórusa énekel. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Dali da énekel. — 18.27: Hírösszefoglaló» mű sor előzetes. Kapusparádé a Tiszaligetben Szolnoki MTE—BVSC G 0 Gólveszélycs helyzetben hárít a nagyszerűen védő Pálinkái Táblázatok LABDARÜGAS NB n 1. Danaú}v„ 18 12 4 2 41-13 28 2. Budafok 18 11 5 2 44-23 27 3. Dorog 18 9 5 4 24-16 23 4. KKFSE 18 9 3 6 34-22 21 5. BVSC 18 8 5 5 33-23 21 6. Volán 18 6 8 4 25-22 20 7. DVSC 18 8 4 6 22-27 20 8. Pécs 18 7 4 7 29-19 18 9. SZMTE 18 7 4 7 26-22 18 10. Komló 18 6 6 6 21-21 18 11. MAV-DAC 18 8 2 8 24-27 18 12. FÖSPED 18 6 4 8 27-30 16 13. Oroszlány 18 5 6 7 26-29 16 14. Várpalota 18 5 6 7 23-30 16 15. Olajbányász 18 5 6 7 16-24 16 16. Szekszárd 18 4 7 7 21-29 15 17. V. Izzó 18 4 6 8 17-24 14 18. Nagybátony 18 4 4 10 18-31 12 19. Bp. Spart. 18 3 6 9 17-39 12 20. Bábolna 18 5 1 12 25-42 11 MÁV DAC—Dúnaújváros 1:0 Pécs—Volán 1 :l Várpalota—KKFSE 0:3 DVSC—Olajbányász 2:0 Dorog—Bp. Spartacus 0:0 V. Izzó—FÖSPED 1:0 Budafok—Nagybátony 6:0 Oroszlány—Szekszárd 0:0 Bábolna—Komló 2:1 nb m DÉLKELETI CSOPORT 1. Szarvas 18 11 7 — 44-15 29 2. Szó. MÁV 18 12 4 2 46-21 28 3. ÉGSZÖV 18 8 7 3 26-15 23 4. Szeg. D. 18 10 2 6 35-22 22 5. KTE 18 9 4 5 27-25 22 6. BTASK 18 8 5 5 35-25 21 7. SZVSE 18 8 4 6 29-22 20 8. Láng V. 18 8 4 6 25-21 20 9. Jánosh. 18 9 2 7 23-25 20 10. Kalocsa 18 8 3 7 34-39 19 11. ESMTK 18 7 3 8 43-31 17 12. Lehel SC 18 5 6 7 29-26 16 13. Gyula 18 5 6 7 20-23 16 14. Szabó L SE 18 5 5 8 21-23 15 15. EPGÉP 18 5 5 8 24-41 15 16. KSC 18 6 1 11 25-34 13 17. Sütőipar 18 4 5 9 16-30 13 18. Hódm. 18 4 4 10 15-30 12 19. Tisza C. 18 5 — 13 14-45 10 20. Orosháza 18 2 5 U 21-35 9 Szarvas—HÖDGÉP 3:0 Szegedi D.—BTASK 3:1 ESMTK—ÉPGÉP 8:0 Jánoshalma—ÉGSZÖV 0:1 Gyula—Kecskeméti TE 1:2 Főv. Sütőipar—SZVSE 2:1 Röplabda A Vízügy-Dózsa ismét kupavédő Vasárnap a MÁV sport­csarnokában rendezték meg a hagyományos röplabda Zombori János emléktomát. Már az első összecsapás el­döntötte a kupa sorsát. Az NB I-től búcsúzott Vízügy- Dózsa 3:0-ra győzött a TI- TÄSZ ellen. Vízügy-Dózsa—Vegyimű­vek 3:0. A mérkőzés mind­össze 28 percig tartott Végül a Vízügy-Dózsa ez­úttal negyedszer nyerte el a kupát A legjobb játékos különdíját Nyári Sándor (Vízügy-Dózsa), a legjobb feladó-dijat Surányi Márton (TITÁSZ), míg a legjobb mezőnyjátékos díját Zsolt György (Vízügy-Dózsa) kap­ta. KOSSUTH: 8.27: Vonószenekari muzsika. — 9.00: A tudat világa. — 9.30: Darvas Ferenc zenés játékaiból. — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Bizet: Dzsamile. Egyfelvonásos opera. — 11.48: Haydn: A vi­har. — 12.35: Melódiakoktél. — Közben: 13.10: Törvénykönyv. — 13.25: A Melódiakoktél folytatá­sa. — 14.12: Ezeregy délután. — 14.48: Éneklő Ifjúság. — 15.10: Három Vivaldi concerto. — 15.44: Magyarán szólva ... — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Harsan a kürtszó! — 16.35: Hanskéoek az V. Dunamenti Folklórfesztiválról. — 16.51: Fú­vószene. — 17.05: A jövőbe látni. IV. rész. — 17.30: Verbunkosok, katonadalok. — 19.15: A Rádió Lemezalbuma. — 20.13: Több­szemközt a Kossuth klubban. — 20.40: Bemutatjuk új néDzenei felvételeinket. — 21.05: Huszas stúdió. — 22.20: Sanzonok. — 22.57: Meditáció — az orvosi éti-, káról — I. rész. — 23.07: Bemu­tatjuk a Magyar Hanglemez­gyártó Vállalat új lemezét. — 0.10: Az ooerabál. Részletek Heu­berger operettjéből. PETŐFI: 8.05: Fényes Szabolcs filmda­laiból. — 8.20: Lengyelországi levelek. I. rész (isro.j. — 8.33: Amerikai munkásdalok. — 8.42: Üvegfúvók. — 8.52: Népdalok, néptáncok. — 8.33: Derűre is de­Szolnok, 1500 néző, tau­ber. SZMTE: Fekete — Sebők, Arany, Simon, Kábák (Ko­vács a 85. percben) — Lódi, Árvái, Szolnoki — Fürtös, Magos (Kolláth a szünetben), Garics Edző: Géléi József. BVSC: Pálinkás — Bodnár, Varga, Hosszú, B. Nagy — Antal, Turtóczky (Nagy I. a 72. percben), Aranyosi (Gara a 80. percben) — Bazsánt, Berecz, Papp. Edző: Mezei György. Már az első perc végén ve­zetést szerezhettek volna a hazaiak: Fürtös beadásáról egy gondolattal késtek le a csatártársak. Jó iramú, vál­tozatos volt a mérkőzés. A 10. percben Kábák tört előre, Garicshoz játszott, ám a kifu­tó Pálinkás lábbal hárított. Ettől kezdve a kapus fősze­replővé vált — elsősorban neki köszönheti a vasutas együttes a pontszerzést. A mérkőzés hátralévő ré­szében továbbra is megma­radt az élénk iram, a ven­n ttti 48. heti eredménye 1. MÁV DAC—Dunaüjv. 1 1:0 2. Várpalota—KKFSE 2 0:3 3. Izzó—FÖSPED 1 1:0 4. SZMTE—BVSC X 0:0 5. Bábolna—Komló 1 2:1 6. Dombóvár—Ganz-M. 1 3:1 7. Ajkai B.—Körmend 1 3:2 8. Orosháza—Szóin. MÁV 2 1:2 9. Sütőipar—SZVSE 1 2:1 10. Ascoli—Lazio 1 2:1 11. Inter.—Fiorentina 1 1:0 12. Napoli—Milan 1 1:0 13. Roma—Torino X 1:1 + 1 14. Spal—Varese 1 2:0 rű. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 12.00: Könnyűzene Varsóból. — 12.33: Versek a vi­lág minden tájáról. — 12.57: Mo- zart-művek. — 13.33: Magyar fú­vószene. — 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek, körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről — könyvért. Já­tékvezető: Pándy Lajos. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Találkozás a stúdióban. Házigazda: Boros Attila. Ven­dégeink: Tokodi Ilona, Wolf Péter és a Vakok Homérosz kó­rusa, Késmárki György vezeté­sével. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. — Zenei szer­kesztő: Salánki Hédi. — Riporter: Petress István. — 18.00: Nőkről — nőknek. NŐ- kongresszus Berlinben. — 18.33: Népdalok. — 19.15:. A politikai irodalom új könyveiről. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: óriás­kifli. Hangjáték. — 21.20: Szim­fonikus zene. — Négy magyar népdal. — 22.33: Nóták. — 23.10: Dzsessznapok. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.05: Iskolatévé: Matematika. (Alt. isk. 5. oszt.) Átlagszámítás. — 10.30: Ki játszik ilyet? (szí­nes!). Kitaláljuk Arany János rímeit (ism.). — 11.05: Matema­tika. (Ált. isk. 7. oszt.) Az el­tolás. — 11.55: Földrajz. (Alt. dégek a mezőnyben egyenran. gú ellenfelek voltak, ám a kapura nem sok veszélyt je­lentettek. A 40. percben egy pillanatra zavarba jött a fő­városi kapuvédő, Simon feje­se azonban fölészállt. Szünet után a hazaiak fo­kozták az iramot, szögletrú­gások jelezték fölényüket, de Pálinkás rendre hárítani tu­dott. Az 58. percben Lódi ívelt kapu elé, Simon azon­ban 7 méterről a kapus kezé­be fejelt. A 62. percben Ká­bák 30 méteres nagy erejű lö­vését a bal felső sarokból húz­ta le látványosan Pálinkás. Két perc múlva Sebők lab­dájával Szolnoki célozta meg a kapust, és Pálinkás szöglet­re hárított. A 73. percben is­mét nagy helyzet maradt ki­használatlanul a BVSC kapu­ja előtt: Sebők már a kapu­son is túljutott, kisodródva azonban csak beadásra tellett erejéből. Az utolsó negyed órában ismét sebességet vál­tott az MTE, de néhány hely­Vasámap délelőtt a fővá­rosi sportcsarnokban már megelégedett derűvel — in­kább befelé mosolyogva ül­tek a lelátón a Lehel SC röp- labdás lányai. Bejutottak az „elitbe’’, a legjobb hat közé, s mi tagadás minden okuk meg volt arra, hogy kissé ki­húzzák magukat a nézőté­ren. Az első mérkőzést pén­teken a BVSC ellen vívták, •s 3:0-rí? kellett nyerniük, hi­szen ők voltak az esélyesek. Győzelmük nem is volt két­séges, ám valamennyiem isk. 5. oszt.) A Balaton és kör­nyéke. — 13.05: Iskolatévé: Ma­tematika. (Alt. isk. 5. oszt. — ism.) — 15.55: Matematika. Alt. isk. 7. oszt. — ism.) — 16.50: Földrajz (ism.). — 17.25: Hírek. — 17.30: Telizsák. Óvodások mű­sora. Tik-tak, tik-tak . . . —18.00: Ki az úr a háznál? Családpoliti­kai sorozat. II. rész: Szembesí­tés. — 18.40: Játék a betűkkel. — 19.05: Reklámmüsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhe­tik.. . Tévétorna. — 20;05: Ci­gányzene. IX. rész: \ század­vég nótaszerzői (színes!). -5 20.40: A felügyelő, n'-g'­----’ ’--­s zélő NSZK bűnügyi tévéfilm­sorozat. ,,A vérfoltos pénz . — 21.35: Nyitott boríték. — 22.15: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Műhely. Társadalomtu­dományi Figyelő. Kölcsönös füg­gőség I. — 20.40: Allatszelídítők. Amerikai rövidfilm. — 20.50: Tv- híradó 2. — 21.10: Gyermekkor. Magyarul beszélő szovjet film. Lev Tolsztoj önéletrajzi regénye alapján. BUKAREST: 15.00: Iskolatévé. — 15.30: Francia nyelvoktatás. — 16.05: Egészségügyi kérdések. — 16.15: A mezőgazdaság dolgozóinak. — 16.45: Könnyűzene. — 17.00: Női kézilabda világbajnokság. — Norvégia—Románia. — 18.00: Tv- giobusz. — 18.20: A legkisebbek­nek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Népi zene. — 19.20: Mun- teanu Shakespeareről. — 20.20: Riport. — 20.40: „Szimfónia fe­hérben”. Koreográfiái fantázia. rétén kívül eredményt nem sikerült elémL A 87. percben még egy utolsó lehetőség lett volna a győzelem megszerzé­sére, a csereként beállt Ko­vács remekül ívelt a 16-oson belülre — a labda Szolnoki elé került, aki maga elé tette, és 7 méterről óriási helyzet­ben Pálinkást találta telibe. A jó iramú, küzdelmes mérkőzésen jól szórakozhat­tak a nézők. A szolnokiak ját­szottak fölényben, néhány helyzetet is teremtettek, eze­ket azonban vagy elkapkod­ták, vagy a remekül védő Pá­linkáson szenvedett hajótö­rést a próbálkozás. A látottak alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Az MTE-ből Sebők, Simon és Ká­bák játszott jól, a vendégek legjobbja — és a mezőny leg­kiemelkedőbb szereplője — Pálinkás volt, de Varga és B. Nagy is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott. Szekeres József tudták, a neheze még hátra van. Áz MTK-VM ellen már nyerni kellett, mert ezen múlott a feljebb jutás. Nyer­tek hát igaz fogcsikorgató küzdelemben, s talán a já­tékvezető hármas sípszava után volt a legboldogabb a gárda. Hogy szettet hoztak a válogatottal teletűzdelt Köz- gazdasági Egyetem csapatá­tól is — ez már igazán csak ráadás volt. Zircher Tibor edző a meg­szokott önfegyelemmel fo­gadta a gratulációkat, ám ezúttal valóban nehezére esett palástolni kitörő örö­mét. — Legjobban annak örü­lök, hogy a juniorbajnoksá­got nyert csapatunkhoz mindössze egyetlen felnőttet kellett hozzátenni ezen a tor­nán. És ez akárhogy is szá­moljuk, ez a a jövő ígérete lehet. A sportcsarnok at­moszférája nem volt isme­retlen, a juniorcsapatok kör­mérkőzésén már megszok­hatták a lányok. Ami a jö­vőt illeti? Még több tehetsé­get kell kibányásznunk az ismeretlenségből, s a sike­rünk nyomán könnyebb lesz megtartanunk a meglévőket. Hiszen mi tagadás, nem egy játékosunk kacsingatott ko­rábban „fölfelé”, mivel úgy gondolták, a válogatóik hori­zontja a legjobb hat csapat­nál vége tér. Kisebb lesz a kísértés számukra, hiszen ők is hétről hétre a leg jobbak­kal mérkőzhetnek teljes ref­lektorfényben. S talán elér­jük azt is, hogy végre nem tőlünk kívánnak elmenni, de hozzánk igyekeznek majd azok, akik vinni akarják va­lamire a sportágban. — pb — A boldogság fokozatai

Next

/
Oldalképek
Tartalom