Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-09 / 288. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXVI. évi. 288. sz. 1975. december 9., kedd * Megkezdődöd a szakszervezetek XXIII. kongresszusa Szocialista építésünk biztosítéka a dolgozók tömegméretű aktivitása és alkotóereje Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Há­zában tegnap délután 2 órakor megkezdte tanácskozását a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A négymillió magyar szervezett dolgozót képviselő 789 küldött, valamint a hazai és külföldi meghívott vendégek részvételével a kongresszus az elmúlt négy év eredményeit, gondjait elemzi, s meghatározza a további fejlődést elősegítő feladatokat. A tanácskozáson részt vesznek a terme­lő munkában élenjáró dolgozók, szocialis­ta brigádvozetők, a művészeti és tudomá­nyos élet neves személyiségei, a szakszer­vezeti mozgalom tisztségviselői, veteránjai. A kongresszuson képviselteti magát mint­egy félszáz külföldi szakszervezet és öt nemzetközi szervezet, köztük a szakszerve­zeti világszövetség. A kongresszust Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a tanács­kozás részvevőit. Bejelentette, hogy Ká­dár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának eiső titkára köszönettel elfogadta a kongresszusra való meghívást, mivel azon­ban a Lengyel Egyesült Munkáspárt kong­resszusán vesz részt, a szakszervezeti ta­nácskozáson nem tud személyesen jelen lenni. Az elnök jó munkát kívánt Kádár Jánosnak felelősségteljes küldetéséhez. A kongresszus megválasztotta az elnök­séget, amelyben helyet foglalt Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra. Fock Jenő, Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Németh Károly, a Központi Bizott­ság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottságának elnöke és a különböző üzemek intézmények és az ágazati szak- szervezetek képviselői, tisztségviselői, va­lamint a külföldi küldöttségek vezetői. Ezután egyhangúlag megválasztották a kongresszus titkárságát, továbbá a mun­kabizottságok vezetőit és tagjait. A résztvevők ezután egyperces néma felállással megemlékeztek a szakszerveze­ti mozgalomnak a legutóbbi kongresszus óta elhunyt kiemelkedő harcosairól. Földvári Aladár megnyitó beszéde után a kongresszus a napirendről döntött. Az egyhangúlag elfogadott javaslat szerint a napirend a következő: 1. A Szakszervezetek Országos Tanácsá­nak beszámolója a XXII. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszer­vezetek soronkövetkezö feladatai; 2. A számvizsgáló bizottság jelentése; 3. A magyar szakszervezetek alapszabá­lyának módosítása; 4. A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a számvizsgáló bizottság újjáválasztása. Az elnök ezután javaslatot tett a meg­választandó Szakszervezetek Országos Ta­nácsa, valamint a számvizsgáló bizottság létszámára. A javaslatot egyhangúlag el­fogadva a kongresszus határozott, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsába 207, a számviksgáló bizottságba 25 tagot válasz­tanak majd meg. Ezután a kongresszus rátért az első na­pirendi pont tárgyalására. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára terjesztette elő a Szak- szervezetek Országos Tanácsának beszá­molóját a XXIII. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek so­ron következő feladatairól. Gáspár Sándor beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves Elvtársnők és Elv­társak! Kedves Vendégeink! Munkánk sajátossága és egyben szépsége is, hogy a szakszervezeti mozgalom napról napra nyilvánosan vizsgázik saját tagsága és az egész dolgozó nép előtt. A szakszervezeti választások folyamatában a csoport-érte­kezletekről az iparági-ágazati kongresszusokig a szervezett dolgozók százezrei mérlegel­ték, értékelték eddigi tevé­kenységünket és további fel­adatainkat. Véleményüket a szakszervezeti mozgalomban bekövetkezett fejlődés el­ismerése és tevékenységünk további javítására irányuló bátorítás jellemezte. Ezzel új erőt, további buzdítást ad­tak munkánkhoz, amely alig­ha lesz kevesebb, könnyebb, mint az eddigi — hangsú­lyozta bevezetőjében Gáspár Sándor, majd a XXIII. kong­resszus dokumentumaiban foglaltakra térve így folytat­ta: Az első amiről szólni kell, népgazdaságunk helyzete és a szakszervezeteknek gazda­ságpolitikánk megvalósulá­sát, a termelést segítő tevé­kenysége. Célunk ma a népgazda­ságnak a korábbinál szeré­nyebb; de egyenletes, dina­mikus fejlődése. Ennek útja­it és módjait a népgazdaság új ötéves terve tartalmazza, kimunkálásában a szakszer­vezetek is részt vettek. Az V. ötéves tervet, amely na még csak tervezet, de ha­marosan törvényerőre emel­kedik, reálisnak tartjuk, el- ■'sorban azért, mert választ ad népgazdaságunk tovább­fejlődésének legfontosabb kérdéseire. Ugyanakkor le­hetőséget teremt a gazdálko­dásunkat fékező belső fogya­tékosságok csökkentésére, megszüntetésére is. Reálisnak tartjuk az V. ötéves tervet azért is, mert a gazdasági fejlődéssel össz­hangban kijelöli az életszín­vonal, az életkörülmények további javulásának céljait és útjait is. Az V. ötéves terv olyan célokat tartalmaz, amelyekért a szocializmus minden hívének, minden tisztességes és becsületes ál­lampolgárának még fegyel­mezettebben, még nagyobb odaadással kell és érdemes dolgoznia, mint eddig. A SZOT főtitkára szólt a szakszervezetek feladatairól a gazdasági irányítás erősí­tésében és a munkaerő-gaz­dálkodás fontosságáról. Határozott intézkedésre van szükség. Meg kell te­remteni a hatékony központi és helyi munkaerő-gazdálko­dás feltételeit. Az alkalma­zottaik és az adminisztratív dolgozók létszáma túl nagy. Arányuk állandóan növek­szik^ Indokolatlanul szapo­rodnak a munkaterületek és bonyolódik a vállalati szer­vezet Ezért szükséges a munkaerő-takarékosság át­fogó. ösztönző rendszerének kialakítása. Számba kell ven­nünk, hogy hol, milyen munkahelyeket lehet meg­szüntetni. Valószínűleg ez is sókat segít majd a munka­erőhiány csökkentésében. Jól ismert, hogy a leg­főbb termelőerő a dolgozó. Nagyon jól képzett szakmun­kásgárdával, jó műszaki ká­derekkel és kutatókkal ren­delkezünk. Ezt a szellemi ka­pacitást tervszerűen és jól kell kihasználnunk. Szólt Gáspár Sándor a dol­gozók termelési és közéleti aktivitásáról is aláhúzva többek között; A tervszerű és arányos fej­lődés érdekében a szakszer­vezetek a jövőben is a .terv- gazdálkodás, a központi irá­nyítás erősítését, a fő folya­matok kézbentartását és ez­zel egyidejűleg a helyi ön­állóság kibontakoztatását szorgalmazzák. Senki sem akarja ismét előírni minden vállalatnak, hogy mit, mi­kor, hogyan cselekedjék. Ha akarnánk, sem tudnánk, ezt megtenni. De azt alapvető­nek tartjuk, hogy világosak legyenek a népgazdaság előtt álló feladatok, és a vállala­tok tennivalóit is hosszabb időre ki lehessen alakítani. Legutóbbi kongresszusunk éta megnövekedett a szocia­lista munkaverseny haté­konysága, társadalomformáló ereje. Különösen érezhető volt ez a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny során, amely napjainkban is folytatódik a IV. ötéves terv eredményes befejezéséért. El­ismerésünket és köszönetün- ket fejezzük ki á versenyben részt vevő minden dolgozó­nak, munkahelyi kollektívá­nak. szocialista brigádnak. Áldozatkész, hatékony mun­kájuk, újító-alkotó tevékeny­ségük szocialista fejlődésünk semmi mással nem pótolható forrása. Meggyőződésünk azonban, hogy a szocialista munkaver­senyben, a szocialista bri- gáctmozgalomban és minden munkamozgalomban még számottevő tartalékok rejle­nek. A szocialista munka­versenyt, a brigád mozgalmat tovább kell fejleszteni. A pártszervezetek, szakszerve­(Folytatás a 3. oldalon) Megnöveltedet! a szocialista munkaverseny hatékonysága Megnyílt a lengyel pártkongresszus Kádár János vezetésével megérkezett Varsába a magyar delegáció Tegnap délután négy órai kezdettel megnyílt a varsói Kultúra és Tudomány Palo­tájában a LEMP VII. kong­resszusa. A lengyel kommu­nisták legmagasabb fórumán részt vesz az SZKP küldött­sége Leonyid Brezsnyev fő­titkár vezetésével, a magyar delegációt Kádár János, a csehszlovákot Gustáv Husák, a Német Szocialista Egység­pártét Erich Honecker, a Bolgár Kommunista Pártét Todor Zsivkov, a Mongol Né­pi Forradalmi Pártét Ceden- bal vezeti. A LEMP min­den olyan kommunista és munkáspártot meghívott kongresszusára, amellyel kapcsolatot tart fenn. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt csaknem két és fél milliós tagságát 1800 küldött képviseli a kongresszuson. A tanácskozás alapjául szol­gál a LEMP Központi Bi­zottságának a két kongresz- szus között végzett munká­járól szóló jelentés, amelyet már nyilvánosságra hoztak. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára a tegnap dél­utáni megnyitó ülésen négy­órás beszédben ismertette a VL kongresszuson elfogadott program végrehajtásának eredményeit és a VII. kong­resszus irányelveiről rende­zett országos vitában elhang­zott fő javaslatokat. A ma délelőtti ülésen Pjotr Jaroszewicz miniszterelnök terjeszti elő az ország 1976— 1980-as ötéves tervének irányelveit A beszámolók felett rész­ben plenáris üléseken, kát napon át pedig tizenhét munkabizottságban folytat­ják a vitát, hogy minél több küldött kifejthesse vélemé­nyét 1 Politikai Bizottság programreferátuma A kongresszusi ürunepé­.yes megnyitó után Edward Gierek lépett a szónoki emelvényre, és tartotta meg a LEMP Politikai Bizottsá­gának „A szocialista építés további gyorsütemű fejlesz­téséért, a munka és az élet- színvonal minőségének eme­léséért” című programbeszá­molóját Csaknem öt évvel ezelőtt pártunk igen nehéz helyzet­ben dolgozta ki és fogadta el társadalom- és gazdaság- lejlesztési politikájának alap­elveit amelyek két fő célt jelöltek meg: a társadalom jelétének és Lengyelország erőinek növelését Ezt a po­litikát pártunk továbbfej­lesztette és határozataiba foglalta. Azóta következete­sen dolgoztunk végrehajtá­sán és minden területen jó eredményeket értünk el, számottevően túlszárnyaltuk az eredeti előirányzatokat Mostani kongresszusunk a népi Lengyelország három évtizedes történetének leg­eredményesebb öt éves idő­szakáról adhat számot — mondotta bevezetőben Ed­ward Gierek. Lengyelország társadalma most sokkal jobban él, mint öt évvel ezelőtt A reálbérek évi átlagban 7 százalékkal növekedtek, vagyis négy- s/erte gyorsabban, mint a megelőző két ötéves terv éveiben. A szocialista szek­tor dolgozóinak havi átlag- keresete 1970-ben 2235 zloty volt most elérte a 3500 zlotyt 1971 óta a szocialista szektor valamennyi dolgozó­ja, vagyis mintegy 11 millió ember kapott bér-, illetve fizetésemelést Majdnem eh­hez hasonló ütemben növe­kedett a parasztok jövedel­me. A dolgozók és családjuk helyzeteinek javulását jelen­tősen elősegítette a foglal­koztatottság növelése, a rok­kantsági és öregségi nyugdí­jak, valamint a táppénz emelése. A bérek és a jövedelmek t emdkívül gyors növekedése következtében jelentősen megnövekedett a lakosság árukereslete. Ezért a terme- Ys számottevő növelése elle­nére sem tudtuk biztosítani az igények teljes kielé­gítését egyes cikkéből, kü­lönösen a húsellátásban mutatkoztak továbbra is nehézségek. Tisztában va­gyunk ezekkel a nehéz­ségekkel, és leküzdésüket politikánk egyik legfonto­sabb feladatának tekintjük. Ebben az ötéves tervben egy millió százhuszonötezer új lakást építettünk. Ez 183 ezerrel több, mint amennyit az előző ötéves tervben ad­tak át rendeltetésének, és mintegy 50 ezerrel több ere­deti előirányazatunknáL A szocialista politika te­rén is végrehajtottuk sőt. túl­szárnyaltuk a hatodik kong­resszus célkitűzéseit. Joggal elmondhatjuk, hogy társa­dalmunk most jobban és ál­talánosabban élvezi a szo­cializmus előnyeit Népünk odaadó és sike­res munkájának eredménye­ként ebben az ötéves tervben 62 százalékkal növekedett a lengyel nemzeti jövedelem. Az ipar összes termelése 73, a mezőgazdaságé pedig 22 szá­zalékkal emelkedett. A kül­kereskedelmi forgalom több mint kétszeresére nőtt. A népgazdasági beruházások összege meghaladta az 1 900 (Folytatás a 2. oldalon.) Magyar-román külügyminiszteri tárgyalások Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására tegnap hi­vatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett George Macovescu, a Román Szocia­lista Köztársaság külügymi­nisztere, akit útjára elkísért felesége is. Tegnap délután a Külügy­minisztériumban megkezdőd­tek a hivatalos magyar—ro­mán külügyminiszteri tár­gyalások. Országgyűlési bizottságok ülése Palkó Sándor elnökletével tegnap délelőtt a Parlament­ben összeült az országgyűlés kereskedelmi bizottsága. A bizottság a két szaktárca, a Belkereskedc.mi illetve a Külkereskedelmi Miniszté­rium ötödik ötéves tervének főbb vonásait elemezte, s megvitatta bel- és külkeres­kedelmünk jövő évi költség- vetését is. * » • Tegnap délelölt a Parla­mentben ülést tar hiti az or­szággyűlés kulturális bizott­sága is. A képviselők dr. Or- tutay Gyula elnöklésével megvitatták a népgazdaság V. ötéves tervéről szóló tör­vényjavaslat tervezetét, Kommunista műszak A Kantakta Alkatrészgyár mezőtúri gyárának kollektí­vája — a szocialista brigá­dok! kezdeményezésére, — az elmúlt szombaton az év harmadik kommunista mű­szál ját tartotta. A hétvégi Pb tnő napot feláldozva a munkások 75 százaléka ment Le rendesen a munkahelyé­re, és háromszázan töltötték folyamatos termeuj munká­val a napot. A kommunista műszakon keresett munka­bért egységesen a város gyermekintézményeinek bő­vítésére ajánlották feL Chilei szolidaritási nap Termékeny munkaévről adott számot tegnap az év utolsó ülésén, a Hazafias Népfront Szolnok megyei ri - nökségc melleti működő „Béke és Barátsági Munka'* társadalmi bizottság. Az ülésen bejelentették, hogy a fasiszta ellenes, an- tiimporialista és chilei szo­lidaritási világértekezlet fel­hívására — amely magyar javaslatra született — de­cember 19-ét, a fasiszta el­nyomás alatt sínylődő chilei néppel való szolidaritás nap jává nyilvánították. Me­gyénkben is felhívással for­dultak a Ilazefias Népfront bizottságaihoz, a i*rsadalmi és tömegszervezetekhez, hogy ezen a napon tartsanak röp- gyűlésekct, baráti beszélge­téseket, vitákat, fórumokat, nyilvánítsanak véleményt a chilei nép igazságos és de­mokratikus harca mellett, követeljék a bebörtönzött ha­zafiak, kommunisták, haladó személyek szabadonbocsátá- sát. Állásfoglalásukat táv­iratban is juttassák el a Ma­gyarországi Szolidaritási Bi­zottsághoz (Budapest, 1360. PL: 6.). Köszönet a jókívánságokért Szerkesztőségünk köszöni a Sajtó Napja alkalmával küldött üdvözleteket és jókí­vánságokat Egy mondatban — Dr. Orbán I ászló kul­turális miniszter vasárnap este — Milán Klusak cseh és Mirosláv Válek szlovák kulturális miniszter meghí­vására — csehszlovákiai lá- togatára utazott. — Tegnap dr. Romany Pál mezőgazdasági- és élel­mezésügyi miniszter vezeté­sével a KGST élelmiszer­ipari állandó bizottságának 25. ülésére küldöttség uta­zott a Szovjetunóba, t

Next

/
Oldalképek
Tartalom