Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-06 / 286. szám

f j t } i lüSifüB §o a kollektívvá? <l K ezdetben — nem Is olyan régen — volt a színezés el­mélete. Más-más színű falak, szépen kipingált gépek, „jobb” helyeken esetleg még színes munkaruhák — körülbelül ennyiből állt a jó munkahelyi légkört kialakítani vélt gyakorlat. A szakemberek — a kevés számú munkahe­lyi pszichológus és szociológus — persze akkor is tudták, hogy mindez fontos ugyan, de a sárga-Iila-zöld falaktól még éppen olyan rossz lehet a munkahelyi közérzet, mint mond­juk az elhanyagolt, piszkos, kormos üzemcsarnokokban. Csak­hogy: ilyen kérdésekben nálunk nem mindig hallgatnak a szak emberekre. Hogy mitől függ a jó munkahelyi légkör a kollektíva összeforrottsága, erre évtizedek óta keresi, kutatja a vá­laszt sok ország, sok tudósa-. A különböző elméletek többsé­ge abban megegyezik, hogy valami módon ellensúlyozni kell a kedvezőtlen munkakörülményeket és lehetőleg mindenki számára olyan feltételeket kell teremteni, amelyek között a munka értelmet, tartalmat kap, olyan tevékenységgé válhat, amely örömet is okoz és nem csupán a biztos megélhetést szolgálja. A gyakorlatban az is kiderült, hogy a sok-sok elmélet közül nincsen egyedül üdvözítő módszer. A munkakör gaz­dagítása például az egyhangúság, a rutinjelleg csökkentésé­nek, vagy éppen megszüntetésének lehet sikeres módszere. Vagy úgy, hogy bonyolultabbá teszik a dolgozók feladatait, ennek azonban gazdaságossági korlátái vannak, mert a bo­nyolultabb munka nagyobb szaktudást és magasan fizetett szakembert követel, emellett a kvalifikált szakemberekből sincs túl sok. A különböző elméleteknek van egy alapvető tévedése: túlzottan leegyszerűsítik a problémát és abból indulnak ki, hogy csak az az ember lehet maradéktalanul elégedett a munkájával, akinek megfelelőek a munkahelyi körülményei, kielégítő a fizetése és nincsenek a munkahelyén problema­tikus emberi kapcsolatai. A jó munkahelyi légkör, a munká­val való azonosulás, végső soron a jó munkahelyi kollek­tíva kialakulása ennél jóval bonyolultabb folyamat A munkával való azonosulást nem csupán és nem első­sorban a munkakörülmények határozzák meg, hanem az embereknek a munkatevékenységhez, a munkakörhöz és a munkahelyhez való viszonyuk. Hazai vizsgálatok is bizo­nyítják, hogy a fiatal szakemberek kezdeti lelkesedése az esetek többségében néhány év alatt lelohad, mert vagy a munkakörükkel van baj (túl egyszerű, vagy túl bonyolult munkát kell végezniük), vagy nem ismerik az intézményt a Vállalatot ahol dolgoznak (mert 6enki sem vette a fáradtsá­got, hogy ismertté tegye), vagy mert semmi módjuk sincs arra, hogy a napi feladatok elvégzése mellett valamilyen formában tevékenyein bekapcsolódjanak a munkahely szer­vezeti életébe. Országos álmélkodás kísérte például az Ikladi Műszergyár kísérletét, amelynek lényege: úgy válogattak össze munka- csoportokat hogy előzőleg megkérdezték az embereket: kik­kel dolgoznának együtt szívesen. Az eredmény pedig nem­csak az volt, hogy általánosságban megállapíthatták: ja­vult a munkahelyi légkör, hanem kiemelkedő mértékben javult a hatékonyság, a termelékenység is. S zokatlan módszer — nálunk. Olyan módszer, amire sokan csak legyintenek, mondván: „Hova is jutnánk, ha mindenkinek, mindenféle kívánságát, jaját-baját figyelembe vennénk.” Pedig időnként és alkalmanként nem árt bizonyos tényezőket, emberi tulajdonságokat figyelembe venni, azon egyszerű okból, mert az emberek nem gépek. Mellesleg: ha csak annyi gondot fordítanának az emberi vi­szonyok formálására, mint a nagyértékű gépek működési fel­tételeinek megteremtésére, már akkor is lényegesen jobb le­hetne a munkahelyi légkör, összekovácsoltabb a kollektíva, szilárdabb valamennyi gazdasági eredmény elérésének alapja. V. Cs. MA: Tiszafüredi változások összefoglaló Tiszafüred­nek az utóbbi években megtett fejlődéséről 3. oldal Oly hamar vége... Riport az újságírásról A tettek emberei Sorozatunk mai részének címe: A faluért, a közösségért 5. oldal Ölési tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudo­másul vette Losonczd Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének tájékoztató jelentését a Szo­máliában, Dél-Jemenben, Lí­biában és Tunéziában tett hivatalos látogatásáról. Meg­állapította, hogy a tárgyalá­sok eredményesek voltak, jelentősen hozzájárultak a Magyar Népköztársaság és a meglátogatott államok poli­tikai gazdasági, kulturális, kapcsolatainak továbbfejlesz­téséhez. Az Elnöki Tanács tör­vényerejű rendelettel újra szabályozta a társadalmi bíró­ság intézményét. A szocialis­ta demokrácia fejlődése le­hetővé teszi, hogy a társadal­mi bíróságok eredményeseb­ben működjenek az ipari üzemekben és társadalmi bí­róságok alakuljanak az álla­mi szerveknél, valamint a szö­vetkezetekben is. Az új ren­delkezések szerint szocialista brigádok is bekapcsolódhat­nak a társadalmi bíróságok munkájába. Fontos szerep hárul a társadalmi bírósá­gokra a munkahelyi demok­rácia fejlesztésében, a szoci­alista erkölcs és, együttélés szabályainak megtartásában, a fegyelmezett munkára, a társadalmi tulajdon védel­mére való nevelésben. Halász Antal ezredest az Elnöki Tanács vezérőrnaggyá nevezte ki. Ezután bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéni kegyelmi ügyekben döntött. (MTI) Dr. Szcnási Géza fogadása Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta dr. Szénási Gézát, hazánknak a Bolgár Népköztársaságba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövő­ben utazik állomáshelyere. A finn nemzeti ünnep alkalmából Paul JyrkänkalUo. a Finn Köztársaság budapesti nagy­követe hazája nemzeti ünnepe alkalmából tegnap fogadást adott rezidenciáján. A foga­dáson megjelent Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke, dr. Tra­utmann Rezső, o.z Elnöki Ta­nács helyettes elnöke dr. Or­bán László kultutrális mi­niszter, Púja Frigyes külügy­miniszter, dr. Romany Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint po­litikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életünk sok más vezető személyisége. Részt vett a fogadáson a bu­dapesti diplomáciai képvise­letek számos vezetője és tag­ja is. * * • A Finn Köztársaság nem­zeti ünnepe alkalmából Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Urho Kekkonen köztársasági elnököt. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke Martti Miettu- nen miniszterelnökhöz. Apró Antal, az országgyűlés elnö­ke Yr. J. Sukselainen parla­menti elnökhöz intézett üd­vözlő táviratot. A Magyar Nők Országos Tanácsának üiése Pénteken a Parlament Va­dásztermében ülést tartott a Magyar Nők Országos Taná­csa. Részt vett a tanácskozá­son Baranyi Tibor, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője is. Duschek Lajosné, a nőta­nács alelnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük a ha­zánkban tartózkodó szovjet, NSZK-beli és osztrák nődele­gáció tagjait. Ezt követően Erdei László- né a nőtanács elnöke a nők berlini világkongresszusának, és a Nemzetközi Demokra­tikus Nöszövetség VII. kong­resszusának tapasztalatait összegezte. A beszámolót vi­ta követte. Dr. Maróthy László hazaérkezett Finnországból Tegnap délután hazaérke­zett Helsinkiből az a magyar ifjúsági küldöttség, amely dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével Finnországban járt. A delegáció a Finn De­mokratikus Ifjúsági Szövet­ség és a Finn Központi Szoci­áldemokrata Ifjúsági Szövet­ség közös meghívásának telt eleget. Egyesült a megye két téesz-szöve’sége A Nagykunsági Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége tagnap DEC2EIU1RER 17-RE ■ ■ Összehívták az országgyilést A Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa az alkotmány 22. paragrafusának (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1975. december 17. napjára, szerdán délelőtt 11 órára összehívta. Az ülésszakon a kormány várhatóan előterjeszti a népgazdaság V. ötéves ter­vének törvényjavaslatát és az 197#. éri költségvetést. (Mn) Sikeres év wégéra Munkaverseny a vendéglátó vállalatnál és a kereskedelemben A felszabadulási és a kongresszusi munkaverseny tapasz­talatairól, a jeles évforduló tiszteletére felajánlott külön bri­gádvállalások teljesítéséről számoltak be a megyei operatív versenybizottság múlt heti ülésén az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat és a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat kép­viselői. Gazdag tapasztalatokról adhattak számot mindkét egységből: a jubileumi mun­kaverseny első szakaszának immár végleges eredményei­ről, a második forduló je­lenlegi állásáról, a vállalá­sok bővítéséről. A kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny 1975 első há­romnegyedévének eredmé­nye: a meleg ételek forgal­ma 25 százalékkal, az üdítő italoké pedig 29,5 százalék­kal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához viszo­nyítva. Sokat tettek a ven­déglátó vállalat dolgozói a jubileumi rendezvények si­keréért. A gazdasági Vállalások tel­jesítése mellett javult a munkahelyi légkör, megnőtt a versenyben részt vevők ta­nulási, kulturálódási vágya, de 3 ezer órányi társadalmi munkáról is beszámolhattak. Az első szakasz legjobbjai: a Rétes presszó, a Híd bisztró és az Ezerjó vendéglő kol­lektívája. Jelenleg 34 kollektíva 613 taggal vesz részt a verseny­ben. Az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat dolgozói is nagy számban csatlakoztak a jubileumi munkaversenyhez. A vállalások tartalmából tükröződik, hogy a kollektí­vák igénylik a szakmai és politikai képzést, mindjobban igénybe veszik a munkahe­lyi demokrácia fórumait, délelőtt Karcagon az ifjúsági klubban küldöttközgyűlést tartott, amelyen részt vett Matúz János, a megyei párt- bizottság osztályvezetőhelyet­tese is. Czimmer József, a TESZÖV elnöke javaslatot terjesztett elő a két Szolnok megyei te­rületi szövetség egyesülésére. Ezt követően a tagszövetke­zetek küldöttei tiíkiTS szava­zással az egyesülés mellett döntöttek. Mint azt tegnap megírtuk a Középtiszavidéki és Jászsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Terüle­ti Szövetségéhez tartozó tag­szövetkezetek is ezzel egybe­hangzóan foglaltak állást, így 1976. január 1-től meg­kezdi munkáját a Szolnok megyei Mezőgazdasági Tér-» melőszövetkezetek Területi Szövetsége, amelynek székhe­lye Szolnok lesz. Egy mondatban — Budapestre érkezett Lord Kearton, a brit kormány Kelet-európai Kereskedelmi Tanácsának (EAST Európean Trade Council) elnöke. — A. A. Visnyevszkij, a TASZSZ szovjet hírügynök­ség vezérigazgatóhelyettese pénteken koktélt adott a Mű­csarnokban a Szovjetunió ké­pekben című TASZSZ-fotóki- állítás alkalmábóL szilárdítják a munkafegyel­met. A 89 egységből 36 na­gyobb boltjukban van szo­cialista brigádverseny, míg 53 egységben a „kiváló bolt” címért küzdenek. Többször készítettek év közben részszámadásokat, különösen ott, ahol lemara­dást tapasztaltak. Ilyen — nem a dolgozókon múló — adóssága volt a szolnoki ki- rendeltségnek. Sok helyen munkaerőhiánnyal küzdenek, és a betegek, a szabadságon levőle, valamint a karban­tartási munkálatok miatt nö­Alig három hét választ el bennünket 1975 év végétől. Régebben számos üzem. vál­lalat ezekben az utolsó he­tekben, napokban igyekezett behozni az év közben kelet­kezett lemaradást. Jelenleg —a tervszerű munka követ­keztében — általábán a meg­szokott, kiegyensúlyozott ter­melés folyik, a tervek és a termelési eredmények szink­ronban vannak. A fontos vízgazdálkodási eszközöket, berendezéseket gyártó Vízgépészeti Vállalat í számú kunhegyesi gyár­egysége a tavalyinál 12 szá­zalékkal nagyobb, 86 millió forint értékű termelést ter­vezett 1975-re. A korszerű üzem-és munkaszervezéssel, a helyes készletgazdálkodás­sal csaknem egész évben egyenletes volt az üzemben a termelés üteme, és már biztos, hogy teljesítik éves tervüket. Az egy dolgozóra vetített hatékonysági mutató is — a bázishoz képest — 13 százalékos emelkedésről ta­núskodik. A szocialista mun­kaverseny sikereként a nye­reség-előirányzatot egy -, egy és fél millió forinttal szár­nyalják! túl, mindenek előtt az anyag és energia, vala­mint az élő munka takaré­kos felhasználásávaL A gyáregység dolgozói büszkék arra is, hogy a ne­gyedik ötéves terv célkitű­zéseit derekasan teljesítet­ték, minden évben elnyerték a kitüntető élüzem cimet Az Alumíniumárugyár ti­szafüredi gyáregységében is jól segítette a kongresszusi munkaverseny, a korszerű­sítésre való törekvés az idei tervfeladatok teljesítését A 146 millió forint évi terme­lési előirányzat szinkronban van a gyártás ütemével. El­vekedett a zárva tartó egy­ségek száma. Akadályozta a vállalások teljesítését az is, hogy a szállító vállalatok: késlekednek az áruszállítás­sal. Sok szó esett az utánpót­lásról, . a munkaerőhiányból adódó feszített munkáról. Annál nagyobb öröm azon­ban, hogy a nehéz körülmé­nyek ellenére sokan tanul­nak. Az elmúlt négy évben 10 200 óra társadalmi munkát is végeztek. Az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalatnál az eltelt időszak eredményeinek szám­bavételekor értékelték azo­kat a tapasztalatokat, ame­lyek a jövő munkaverseny- mozgalmát a kulturáltabb, jobb ellátást szolgálják. ső helyen szerepel az ex­portkötelezettségek teljesíté­se. A külföldi piacokra szánt edényeket — amely az ösz- szes gyártmány mintegy 80 százalékát teszi ki — decem­ber 15-ig legyártják, hogy azok az év végéig a kül­kereskedelem útján rendel­tetési helyükre kerüljenek. Szervezetten dolgoznak a ha­zai ellátásra is, még a karácsonyi ünne­pek előtt 5 ezer szép ki­vitelű gömb teafőzői és ugyanannyi sípoló tej- forralót adnak át a ke­reskedelemnek. A jászberényi hűtőgépgyár negyedik ötéves tervét még az év első felében teljesítet­te, és az 1975. évi előirány­zatának is program szerint eleget tesz. A nagyüzem munkás kollektívája a terve­zett termelési ütem mellett már a jövő évi feladatokat készíti elő, amely lényegesen nagyobb lesz az ideinél. Ja­nuárban megkezdődik a pró­baüzemi gyártás az új komp- resszorcsamokban, amelyben az NSZK-beli Bosch-licenc alapján készülnek majd a világszínvonalú háztartási hűtőszekrények. Az üzemsze­rű gyártás áprilisban kezdő­dik és a második félévtől a kereskedelembe is megjele­nik a 160 és 200 literes. 2 és 3 csillagos jelű háztartá­si hűtőszekrény. A választé­kot a következő évben to­vábbi két típussal bővítik. Nagy az érdeklődés a Hű­tőgépgyár Tyler áruházi be­rendezései iránt is. Jövőre is legnagyobb külföldi vásárló­ja a Szovjetunió lesz. amely 1976-ra 20 komplett áruházi berendezés szállítására kül­dött megrendelést Szállíta­nak a modem termékekből Prágába és Csehszlovákia más városaiba is. T. Sz. E. Milliók terven felül B;ztció eredmények az ipari üzemekben K 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom