Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-30 / 304. szám

1975. december BTOLNOK megyei néplap s Sokszínű világ a községeké. Jegyzeteimet rendezgetve üyen följegyzéseket találok: „Több, mint 200 ezer fo­rintért korszerűsítik az abádszalóki könyvtárat.. „Épül a Kuntej .. ”, „Népfront téli esték...”, „Csaknem 700 új lakás öt év alatt __”, „Készül a tiszaburai új is­k ola terve ...", „ABC-áruház ...”, „Kiállítás nyílt.. „Színházi előadás ...”, „Bábszínház ...”, „Vízműtársu­lat ...”, „Kedves ünnepségen köszöntötték a nyugdíja­sokat ...” A jegyzetek a tiszafüredi járás falvaira utalnak. Több ezer gyerek AU me­gyénkben pályaválasztás előtt. Néhány hét múlva kell dönteniük. Mindenki tudja, hogy a döntés következményei mi­lyen jelentőségűek az ember életében. A gyerekek nem is érzik annyira ennek a súlyát, mint a szüleik, akik saját éle­tükben tapasztalják, hogy a munka, a munkahely milyen hatással van mindenkire: be­tegségünk, egészségünk, bol­dogságunk, boldogtalansá­gunk forrása lehet Aki meg­találja a munkában, a mun­katársak között a helyét, az harmonikusan, boldog ember lesz, családi élete is kiegyen­súlyozottabb lesz. A felelősség súlya legin­kább a szülők vállán nyug­szik. A szülők többsége — szinte már a gyermek szüle­tése előtt — tervezi, hogy minek és milyennek neveli majd fiát vagy lányát Köz­hely, hogy meg nem valósult vágyaink jelentkeznek ilyen­kor, és később legtöbbször minden másként alakuL Most mégis, mintha sok szülőt váratlanul érne, hogy gyermeke pályavá­lasztás elé került Nem tudják, hogy mihez kezdjenek, és ha döntenek, helyes-e a döntés. Bíztatják gyermeküket, hogy válasszon kedve szerint. Csak az a baj, hogy sem a szülő, sem a gye­rek nem tud miből választa­ni. Nem készültek időben ar­ra, hogy kellő számban is­merjenek meg pályákat. A divatos pályák igaz előtérben vannak. A „jó” szülők meg is ragadnak minden lehető­séget, hogy gyermeküket „jó” pályára juttassák. A magas kereset elvakitja őket. Az ilyen szülők elfelejtik, hogy a divatos pályák hamar telí­tődnek. Nem veszik észre azt sem, hogy nemcsak nekik le­het követelésük a pályával szemben, hanem fordítva is. A pályáknak megvannak a maguk követelményei: különböző képességéket, adottságokat, ismereteket, te­hetséget, testi, szellemi ér­deklődésbeli szintet igényel­nek a pályaválasztóktól. Ha ezeknek nem tudnak eleget tenni, hiába divatos a pálya, megsínyli a kereset is, egy­re elégedetlenebb és boldog­talanabb lesz a fiatal. Gondoskodjunk arról, hogy több pályát ismerjen meg gyermekünk lehetőleg minél alaposabban. A rövid isme­retség után kötött házassá­got meggondolatlannak tart? juk. Kételkedünk abban, hogy tartós és jó lesz, hiszen az érdekeltek nem ismerhet­ték meg egymást alaposan. A pályaválasztás sem sok­kal, kisebb jelentőségű dön­tés, mint a házasság A ba- rátkozás, ismerkedés, elen­gedhetetlen mindkét esetben. Elengedhetetlen az önisme­ret is. Ismerje meg magát minden fiatal! Ebben alapos segítséget nyújthat a szülő, ha okosan, szeretettel bírálja gyermekét, és adandó alka­lommal felhívja figyelmét fejlődő képességeire. Kérjünk tanácsot az osztályfőnöktől is, hallgassuk meg a vélemé­nyét. Derítsük fel, hogy mi­lyen érdeklődése van gyer­mekünknek! Szabad idejében mit szeret csinálni? Milyen hobbyja van? Mivel szeret, szeretett játszani? Az érdek­lődésnek kiemelkedő szeretje van a döntés meghozatalá­ban. A választott pálya igé­nyelte képességeket és gyér. mekünk képességeit egyez­tessük. Melyek vannak meg, melyeket lehet kifejleszteni? Téves elképzelés, hogy egy ember csak egy pályára al­kalmas, és ha nem jut el a kiszemelt pályára, akkor de­rékba törik, az élete. A fiata­lok kilencven százaléka ered­ményesen dolgozhat számta­lan pályán. Természetesen az egészsé­gileg károsodott fiatalokra ez nem vonatkozik. Nekik — saját érdekük­ben — gondos mérlege­léssel testre szabott fog­lalkozást kell keresni. Minden osztályfőnök meg tudja mondani, hogy milyen egészségi állapot esetén mi­lyen pályát választhat a fia­tal. Ebben, és más oályavá- lasztási gond megoldásaiban is, segítenek az iskolai pá­lyaválasztási felelősök. Ha ez nem elegendő, akkor fordul­janak a megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézethez. Huszka István A változást hozó ipar Csirke István, a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüre­di gyáregységének munkása élvezi, szereti a változásokat. Természetesnek veszi, hogy körülötte mindig pezseg, vál­tozik az élet. Erről tanúsko­dik, amit Tiszafüredről el­mond. — Nagyközség, járási szék­hely, falu? Mindegy minek nevezzük, nem?! A lényeg, hogy jó hely legyen. És Fü­red jó hely. — Mi teszi azzá? — A szüleim a téeszben dolgoznak, régi fürediek, ők tudják csak igazán mennyit változott itt az élet. Már az én szemem előtt is lezajlott egy-két dolog. Például ami­kor az MHD-be mentem ipa­ri tanulónak, el se tudtam képzelni, hogy mire szakmám lesz, fölépül itt egy új gyár, majd mellette még egy. A* iparral megfiatalodott Tisza­füred. Az embereknek meg­nőttek a lehetőségeik. — Maga, hogy él ezekkel a lehetőségekkel? — A katonaság után sze­retnék továbbtanulni, lehe­tőleg gépipari szakközépisko­lában. Tudom, a gyár támo­gatni fog. Nem vágyódom el innen, mert ami máshol meg­van, az megvan itt is. Kere­set, továbbtanulás, szórako­zás ... Régebbi MHD-s szakmun­kásoktól hallottam története­ket az ipar tiszafüredi „hős­koráról”. A munkafegyelem kukoricatöréskor, disznóölés­kor sokszor szenvedett csor­bát: késtek, otthon marad­tak a dolgozók, engedelmes- kedve az előző életforma be- idegződött szokásainak... — Tudja mit mondott a múltkor a termelésvezetőnk az egyik tounkánkra? Gyere­kek ezt úgy megcsináltátok, mint az anyagyárban az öt­venéves szakik. Félúton a Hortobágy és Ti­szafüred között egy kis tele­pülés van, Kócsújfalu. Köz­igazgatásilag Tiszafüredhez tartozik. Fiatal település, az első házak az ötvenes évek elején épültek, többségben a környező tanyavilág lakói, juhászok, pásztoremberek költöztek ide. így van rendjén Idős Bállá István tősgyöke­res kocsi lakos, régi horto­bágyi juhászdinasztia leszár­mazottja: a falu múltjáról kérdezem. — Valamikor kint laktunk a pusztában, Demeházán, on­nan költöztünk ide, amikor felépült Kócs. Nem volt ak­kor itt semmi, se jó ivóvíz, se közlekedés, se posta, se bolt... csak házak. Most van minden: új út, iskola, óvoda, orvos, jó vizű kút, mégis mennek innen az emberek, mert manapság kevés, amit Kócs nyújtani tud nekik. Pe­dig itt is sokat kaphat, de ezt már csak a magamfajta őre- gebbje tartja valamire. Könyv, újság, rádió, tévé, meg mindhez az idő, ami nagy szó. Ilyenről a földből élő ember álmodni sem tu­dott — Maga szerint mivel vég­ződik Kócs „megfogyatkozá­sa?” — Megáll ez hamarosan. A pusztához közel lakó, állat­tal bánó emberre mindig szükség lesz. Annyi embere marad, amennyinek munkája lesz a közelben. De ez így van rendjén... Nemcsak egy-két bóvli A falvak életében egyre nagyobb szerep jut művelő­dési intézményeknek. Gőz Imrét, a kunmadarasi műve­lődési ház igazgatóját kér­dem, mi kell ahhoz, hogy egy falusi művelődési ház ideálisan dolgozzon? — Elsősorban jó tárgyi fel­tételek. Rendben, tisztán tar­tott művelődési ház, sok technikai eszköz, ez eddig a pénz dolga. A többi a nép­művelőé : hetente két-három alkalommal nagyobb rendez­vény és sok kiscsoportos fog­lalkozás. Közösségi művelő­dési formák mindig-mindig megújulva, alkalmazkodva foglalkozáshoz, érdeklődés­hez, életkorhoz. Ma már nem lehet „elütni” egy-két bóvli rendezvénnyel faluhelyen sem a közművelődést. Igé­nyes, jó programok kellenek, különben ott ragadnak az emberek a televízió mellett Kunmadaras nyolcezer lel­kes nagyközség. Művelődési házában gázfűtés, az előcsar­nokban két ping-pong asztal, biliárd, klubszobáik, külön könyvtár gyerekeknek, fel­nőtteknek. Rend, tisztaság fogadja a belépőt, pedig reg­geltől estig zajlik itt az élet; zeneoktatás, hangverseny, if­júsági klub, cigánygyerekek klubja. A tanács, a téesz, az ÁFÉSZ,hathatósan támogatja az intézményt Modem, egy­séges közművelődési szemlé­let eredményezi mindezt. Hz élet mozgatója Abádszalók az utóbbi öt évben különösen sokat fej­lődött Az érdem — Juhász István tanácselnök szerint — az abádszalóki embereké. — Szeretik a falujukat, hát tesznek is érte. Másként kö­tődik már a falusi ember a lakóhelyéhez. Nem kizáróla­gos, de érzékletes mércéje ennek a társadalmi munka — milliós értékeket teremt — amit önként,, a szabad idő rovására szombat, vasárnap végeztek. Volt olyan vasár­nap, hogy az évtizedek óta gondot okozó Keserű-tó le- csapolásán száznál is többen kubikoltak. Faültetés, könyv­tárépítés ... sorolhatnám. Ma az az élet mozgatója itt, hogy valami — akár önzetlenül vállalt munka, akár egy ese­mény — mindig közösségbe tömöríti az embereket. Szabó János Karcag határában, a Hortobágyi Nemzeti Park szélén van az egykori Zádor ér hídja, amely a Debrecen—Pest kereskedő útvonal fontos átkelőhelye volt. A jövőre 175 éves idegenforgalmi látványosságot, az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával, Kar­cag városa megóvta a teljes pusztulástól Szülőknek, pályaválasztás előtt ITTHONI TÁJAKON (2.) Egy életen át A park évszázados fái alatt Vörösmarty Mihály meren­gett valaha, amikor a sza­badságharc leverése után Üjszászon bújdosott, és me­nedéket kapott Orczy báró hajlékában. Szokott kórházi csend. A gyógyintézet osztályvezető főnővérét. Susa Imrénét vá­rom. Különös életút, ennyit már tudok. — Miért különös? Minden­ki akar valamit. Napról nap­ra változik az ember, tervei, céljai vannak. — Ez igaz. De sajnos az is, hogy manapság oly’ keve­seknek céljuk, hogy ápolónők legyenek, különösen ilyen nehéz helyen, tüdőgyógyinté­zetben — és annyit küsz­ködjenek azért, hogy élérjék, amit ön... — Sok függ az indítástól. Ez nagyon fontos. Én árva lettem, idekerültem Üjszász­ra, nevelőszülőkhöz, mint ál­lami gondozott. A nevelő- szüleim halálukig tengernyi széretetet adtak. Ügy fogad­tam ezt — már érett fejjel — mint valami ajándékot. Viszonozni akartam, vissza­adni belőle valamit. Ápoló­nő szerettem volna lenni. „Volna...?” Hiszen az... — Most már... De. amíg a nevelő-édesanyám élt. nem dolgozhattam. Nem engedett. Mit szólna a falu, lányom, hogy neked dolgoznod kell, mondta. Azt hinné a falu, lá­nyom, hogy nem tartunk, el téged tisztességesen, mert hogy nem a sajátunk vagy. — Olyan kedves korlát, amin nehéz átlépni. — Nem is bírtam. Majd, amikor férjhez mentem, el­jöttem ide az intézetbe. Fel­szolgáló lettem, konyhalány, — mikor mi. De mindig ápo­lónő akartam lenni. Nem ment másképpen, kivettem a murik a könyvemet, beiratkoz­tam a szolnoki ápolónőkép zőbe. A férjem vasutas, sze­rencsére volt szabadjegyem. Reggel fél hatkor utaztam Szolnokra, este ötkor vissza. Aztán elláttam a háztartást, a gyerekeket. Ekkor már meg volt mind a két gye­rek. — Miből éltek? — A férjem 1200 forint­jából. Nem is tudom, ho­gyan? Számolgatni sem volt időm. Amikor a gyerekek le­feküdtek tanultam. Éjfélig, meg tovább. Fél ötkor kel­tem ... Így ment két évig. — Mondja csak, mennyi volt a fizetése, amikor fel- szoglálóként dolgozott? — Nyolc—kilencszáz forint. — És amikor visszajött? Ápolónőnek... — Ezer forint. — Nyert havi száz forin­tot, veszített huszonnégyszer kilencszáz forintot... amíg tanult. — Sohsem így számoltam. Valami hajtott, hogy tanul­jak. Az ápolónőképző után beiratkoztam a dolgozók gimnáziumába. 1968-ban • érettségiztem. — Jelesen! — Igen. Nagyon sok éj- . szakámba került ez is. — A további, ugyancsak jeles dátumok. — 1969-ben visszahívtak a szabadságomról: azonnal vegyem át az első emeleti osztályt: kineveztek osztály- vezető főnővérnek. Az va­gyok most is. tizenöt nővér­kével dolgozom. — Az intézet jellegénél fogva itt a betegek nem pénzzel fejezik ki a hálá­jukat... — Ez szóba sem jöhet ná­lunk. Szégyen lenne. Az or­vosok nevében is mondha­tom. úgy érzem ... sőt. tu­dom. — Űjabb fordulópont az életében? — Érdekes, akkor is ép­pen szabadságon voltam, 1970 márciusában ... Megint hívattak: az intézet párt- alaoszervezatének titkára egészségügyi okok miatt le­mondott. Megválasztottak az intézet párttitkárának. Az­tán újra... — De azért már könnyebb az élete? — A fiam megnősült, a lányom Szolnokon tanul, asszisztensnő lesz. Persze, könnyebb — a marxista egyetem harmadik évfolya­mára járok... szóval most másképpen nehezebb. Annak ellenére, hogy az intézet dol­gozóinak nyolcvan százaléka a törzsgárdatag, mégis mun­kaerőgondjaink vannak. Ke­vés a szakképzett ápolónő. Nehéz, felelősségteljes munka, gyenge fizetés. Ha nincs valakinél elhivatottság­érzet, nem jön erre a pá­lyára. — A mostani „nővérkéi” közül hányán érettségizet­tek? — Négyen. — Tulajdonképpen már újszászi. Említette, hogy itt van egy kis házacskájuk. Mondja csak: ismer-e a fa­luban tüdöbajos embert, csa­ládot, a fogalom régi értel­mezésében? — Nem... A környéken se igen... Az már a múlté. (Folytatjuk) Tiszai Lajos A fizikai munkások továiképzése a msziiaziiaságliao A mezőgazdaságiban az idén meghalad ía a 900 ezer hektárt a termelési rendsze­rek területe, s a műszaki, technikai korszerűsödéssé! együtt a jól képzett szakem­berek iránt is. fokozódott a2 igény. A mezőgazdaság egyetemek, főiskolák a terv­időszakban fokozták a kép­zést, - 1975-ben csaknem 2000-en fejezték be a felső­oktatási intézményekben ta­nulmányaikat. De legalább ennyire jelentős volt az el­múlt években a MÉjM irá­nyításával működő, szakmun­kásképző intézetek tevékeny­sége, amely a korábbinál lé­nyegesen nagyobb mérték­ben segítette a fizikai dol­gozók szervezett továbbkép­zését. Az új technológiákkal köz­vetlen kapcsolatban levő dolgozók szakmai tudásának elmélyítésére 12 intézmény ben szerveztek tanfolyamé kát, előadás-soroza'okat. tanfolyamon továbbképr' során 1971—75 között töb mint 55 ezren sajátították el á korszerű mű«'-aki-biológiai ismereteket. Y Falu? Város? - Jó teiy iepyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom