Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-19 / 297. szám

19T5. december 19. \ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 TaásM a Mai ttárlkenorssszus Hét órán át állt a mikrofon előtt Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titká­ra a kubai testvérpárt kongresszusának nyitó napján; tegnap reggel ismét ő lépett a szónoki emelvényre, hogy folytassa és befejezze a Közp >nti Bizottság beszámolójá­nak ismertetését. A képen: Fidel Castro beszédét hallgatják az elnökség és a külföldi vendégek; az első sorban jobbról a második Kádár János, az MSZMP KB első titkára {Folytatás a 2. oldalról.) 'közvetlen beavatkozást, az utasítás jogát is fenntartja és erősíti. A vállalat-alapító szerveknek ez nemcsak joga, hanem a társadalom megbí­zása alapján kötelessége is. Riss Jenő (Budapest, 52. vk.) a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgató-he­lyettese a termelőeszközök jobb kihasználásának nagy jelentőségét hangsúlyozta. Dr. Szabó Kálmán (Bp. 35. vk.), a Marx Károly Közr gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi ta­nára elmondotta, hogy a Hazafias Népfront meggyő­ződéssel támogatja a tör­vényjavaslat elfogadását, mert benne népünk lényegi érdekei jutnak kifejezésre. Tóth Ferencné (Bács-Kis- kun m. 16. vk.), a kalocsai Sütőipari Vállalat csoport- vezetője rámutatott; a nép­gazdaság V. ötéves terve reá­Husziár István válaszában megállapította, hogy a két­napos vitát, amelynek során 32 hozzászólás hangzott el, nagy felelősségérzet és szak- szerűség jellemezte. Ugyan­így értékelte a Miniszterta- rács elnökhelyettese a par­lamenti bizottságoknak az ülésszakot megelőzően tar­tott vitait is, illetőleg azok­nak a fórumoknak a munká­ját, amelyeken előzetesen megvitatták az V. ötéves tervről szóló törvény terve­zetét, annak gazdaságpoliti­kai koncepcióját. A vita most — mondta — örvendetesen tükrözte a tör­vénytervezetet támogató egy­séget, jól kifejezte a tervben is megfogalmazott politiká­val, gazdaságpolitikával való egyetértést. Egységesen jutott kifejezésre az a meggyőződés is, hogy a törvényerőre emelkedő terv jól szolgálja szocialista hazánk érdekeit, népünk fölemelkedését. Kö­zölte Huszár István, hogy a parlament plénumán elhang­zott javaslatok mindegyikét •— az országgyűlési szokások­nak megfelelően — a kor­mány . kellő gondossággal megvizsgálja, együttműköd­ve az országgyűlés illetékes szerveivel. Eigyetien jó gon­dolat, hasznosítható javaslat sem veszhet kárba. A továbbiakban tárgykö­rönként reagált a vitában elhangzottakra. Először arról szólt, hogy a képviselők örömmel nyugtázz­ak a IV. ötéves tervben el­ért eredményeket, amelyek révén — s ezt a képviselők Bzűkebb hazájuk adataival, tényeivel, eredményeivel tá­masztották alá gazdagabb lett országunk, nőtt népünk életszínvonala, örömtelibbé vált életünik. Mindez jogos büszkeséggel tölthet el ben­nünket. A törvénytervezet megszü­letése kapcsán kiemelte a Minisztertanács elnökhelyet­tese, hogy az V. ötéves terr vet a párt XI. kongresszu­sán elfogadott dokumentu­moknak megfelelően, a ben­nük megszabott követelmé­nyekhez igazodva állították össze. Egyébként több mint három évi igényes, valóban alkotó munka áll amögött, hogy most végleges formát öl.t új ötéves tervünk. Szer­zőinek nevét — amint a vi­tában is elhangzott — aligha lehetne felsorolni: azoic al­kották meg a tervezeteit, akik meg is valósítják majd a tervet, kollektív tevékenység produktumáról van tehát szó. A terv — hangsúlyozta a Minisztertanács elnökhelyet­tese — a célok és az eszkö­zök harmóniáját igyekszik megvalósítani. E törekvés pe­dig azt jelenti, hogy vala­mennyi hasznosítható tapasz­talat, gyümölesöztethető eredmény birtokában — ezekre 'építve — megalapo­zott célókat állítottunk or­szágunk, népünk elé. Joggal hangzott el a vitában az a kérdés, vajon min,den felté­tel adott-e a terv teljesítésé­hez. A válasz az lehet: meg­vannak, illetve megteremthe­tők — a gazdasági élet fo­lyamatában létrejönnek — ezek a feltételek, s igy 1980- Ig -felvázolt elképzéfáseinket, a ifcervtörvónybem szereplő feladatokat valóra tudjuk váltaná. Nincs szó semmiféle Hs gazdasági prognózis, össz­hangban van a párt XI. kongresszusán elfogadott cé­lokkal. Számot vet a külső és belső gazdasági tényezők­kel — mondotta. Ferenczi József (Csongrád megye 16. vk.), a földeáki Egyetértés Tsz gépszerelője rámutatott, hogy megyéjé­nek mezőgazdasága sokolda­lúan részt vesz a termelés növelését célzó különféle programokban, mind több zöldséget, húst, cukrot s nem utolsó sorban gabonát akar adni a népgazdaságnak. Valamennyi felszólaló kép­viselő a törvényjavaslatot elfogadta, elfogadásra javá- solta. Ezt követően az elnöklő Apró Antal bejelentette: a törvényjavaslathoz több hoz­zászóló nem jelentkezett. A vitát lezárta, s szót adott Huszár Istvánnak, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal el­nökének. maximalizmusról. Sokkal in­kább arról, hogy a mércét magasabbra állítottuk a ko­rábbinál. Hatékonyság, egyensúly, növekedés, szerkezet — eze­ket a vitában leggyakrabban elhangzott fogalmaikat, rend­kívül fontos törekvéseiket ta­karó kifejezéseket elemezte ezután Huszár István. A tár­sadalmi céljaink eléréséért kifejtett és kifejtendő gazda­sági tevékenységünk vezérlő gondolatainak, csomópontjai­nak nevezte valamennyit Nemcsak a gazdasági élet­ben, hanem más területeiken is érvényesülniük kell mind­azoknak a törekvéseknek, amelyek e fogalmiakkal fe­jezhetők ki. Így válhatnak csak valósággá elképzelése­ink:, az, hogy társadalmunk, gazdaságunk dinamikusan fejlődjék, túljussunk azokon a nehézségeken, amelyekkel ma küzdünk. Nem szűkíthe­tő le az e fogalmak jegyé­ben formálódó és kifejtendő cselekvés asak bizonyos ága­zatokra. Hiszen például a hatékonyság a felhasznált erőforrások és az elért ered­mény hányadosát jelenti, ez pedig rendkívül fontos min­den vonatkozásban. A Minisztertanács elnök­helyettese ezután utalt a vi­tában a szerkezeti változta­tással kapcsolatban elhang­zottakra. Kifejtette, hogyan­nak nemcsak a termelési többletben, azaz a 30—32 százalékos nemzeti jö­vedelem , növekm'ényben, hanem az egész termelésben, azaz mind a 132 százalékban kell megvalósulnia. A fej­lesztés ugyanis, bár a leg­biztosabb garancia, de nem az égyetlen feltétel a szerke­zeti változtatásokra; ezek feltételezik meglévő erőfor­rásaink jobb felhasználását is. A gazdasági fejlődés né­hány tényezőjénél ugyanis nem is beszélhetünk növe­kedésről, mégis változtatni kéül a szerkezeten. A termelő ágazatokban például a mun­kaerő szánta egyáltalán nem növekszik, de az összetételt változtatni kell, megfelelő átcsoportosításokat kell vég­rehajtani, hogy termelési céljainkat megvalósíthassuk. Ezután arról szólít a Mí- nisztertanáes elnökhélyettase, hogy a vita jól kidomborí­totta fő figyelmünket most már a tettekre kell irányíta­nunk. Mindenkinek a maga területén, a vállalatoknál, a kormányzati munkában, a gazdasági irányításban. A kitűzött feladatok megvaió- sításábam ez a tevékenység­nek az eddiginél jobb meg­szervezését is jelenti. A fej­lődés általános üteme — amint ezt az elmúlt évek ta­pasztalatai is igazolják — ér­telemszerűen bizonyos eltéré­seket is magában foglal. Így lesz ez az V. ötéves terv­ben is. Bizonyos területeken az átlagot meghaladóak a követelmények és a lehetősé­gek. Bizonyos ágazatokban viszont például a beruházási lehetőségek a következő öt évben nem növekednek a most záruló ötéves tervidő­szakhoz képest. Mégis, itt is növekvő termelést kell biz­tosítanunk. Vajon az azonos lehetőségek jelenthetnek-e mégis „többet”? Jelenthet­nek. Ha más a fejlesztés ösz- szetétele: például ha a köz­vetlen termelő berendezések bővítésére az eddiginél na­gyobb arányban fordítjuk az eszközöket, mint e berende­zések elhelyezésére szolgáló épületekre. Az V. ötéves terv biztonsá­got, biztos perspektívát ígér, ezt azonban valóban fegyel­mezett, racionális, hatékony gazdálkodással tudjuk bizto­sítani. Ezért is örvendetes, hogy a törvénytervezet vitája amely a cselekvő egyetértés jegyében zajlott le, elsősor­ban a tettekről, a tenniaka- rásról szóit, a cselekvést szorgalmazta. Előrehaladásunkhoz van­nak gazdasági és társadalmi tartalékaink. Tartaléknak te­kinthetjük ugyanakkor meg­lévő fogyatékosságainkat, he­lyesebben mindazt, ami gyengeségeink munkánk hi­ányosságaink kiküszöbölése révén adódhat. Törekednünk kell miinidkétféle tartalék maximális kihasználására. Ezután a Minisztertanács elnökhelyettese közölte, hogy egyetért a törvényjavaslat­hoz fűzött módosító indítvá­nyokkal. A képviselők által tett konkrét javaslatok, ész­revételek közös pozotívuma- ként emelte ki, hogy a fel­szólalók a gazdaságosság fo­kozását szorgalmazták. En­nek a követelménynek min­denütt érvényt kell szerez­nünk, a termelékeny és a jövedelmező munkára, az ál­lóeszközök-minél jabb kihasz­nálására kell törekednünk. Közölte, hogy a kormány­szerveknél napirenden levő téma a cukortermelés nö­velése. A mo6t kezdődő öt­éves tervidőszakban hazánk­ban új cukorgyár épül, a ré­gieket bővítik, rekonstruk­ciókra kerül sor. Remélhető, hogy ennek révén lényegesen rövidíteni lehet a feldolgozá­si idényt. A lakásépítésekkel kapcsolatos képviselői észre­vételekre reagálva utalt ar­ra, hogy a kormány megha­tározta az alkalmazásra ke­rülő műszaki, gazdasági nor­mákat, és a jövőben pre­ferálni fogják azokat a terü­leteket — megyéket, váro­sokat — ahol kedvezőbb nor­mák alkalmazhatók, tehát ugyanabból a pénzből több lakást tudnak megépíteni. A beruházási témakörben meg­említette, hogy a szocialista szektor beruházásainak most meghatározott 870 milliárd forintos előirányzatához már csak pótlólagos erőforrások íeltárásávál lehet valamit is hozzátenni. Nem lehet tehát ezó több beruházásról mind­addig, amíg a gazdasági nö­vekedés üteme nem biztosít ilyen pótlólagos fejlesztési erőforrásokat, mert ellenkező esetben veszélyeztetnénk tár­sadalmi céljaink elérését. A yitában elhangzott meg­állapítások — amelyekről az egyik képviselő azt mondta, hogy jól rímeltek a törvény­javaslat szövegével — Hu­szár István véleménye sze­rint jól rezonáltak a tör­vénytervezet hangvételére, még inkább kiemelték, erő­sítették ezt az alaphangot. Ma folytatódik a téli ülésszak Végezetül megköszönte a vitában a törvényjavaslat­hoz nyújtott aktív támoga­tást, a képviselők egyetérté­sét, és kérte, hogy a népgaz­daság V. ötéves tervéről szó­ló törvényjavaslatot — a módosításokkal együtt — az országgyűlés fogadja el és iktassa törvényeink sorába. Határozathozatal követke­zett: az országgyűlés elfo­gadta a terv- és költségvetési bizottság által korábban elő­terjesztett. valamint a vita során elhangzott újabb mó­dosító javaslatokat. Végül az országgyűlés a népgazdaság V. ötéves tervé­ről szóló törvényjavaslatot általánosságban és a mór megszavazott módosításokkal együtt részleteiben' is egy­hangúlag elfogadta., Ezzel az országgyűlés be­fejezte csütörtöki tanácskozá­sát, amelyen az elnöki tisz­tet felváltva töltötte be Aoró Antal, Raffai Sarolta és Ino- kai János. A téli ülésszak pénteken délelőtt folytatja munkáját, a napirendnek megfelelően megkezdi a Ma­gyar Népköztársaság 1976. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. (Folytatás az 1. oldalról.) Tegnap közép-európai idő szerint 18.10 órakor fejezte be a Kubai KP kongresszu­sán a Központi Bizottság be­számolójának ismertetését Fidel Castro, a párt első tit­kára. A három részben el­hangzott összesen 11 órás be­számoló széles körképet raj­zolt a több mint száz éves kubai forradalmi folyamat egészéről, a gyarmatosítók ellen vívott szabadságharc­tól egészein az 1959 januári győzelmet követő 17 év ese­ményéig. A beszámoló befejező ré­sze, amely a forradalmi Kuba külpolitikájáról és a Kubai Kommunista Párt nemzetkö­zi tevékenységéről szólt, azt erősítette meg. hogy Ameri­GENF Vlagyimir Szemjonov, a Szovjetunió külügyminiszter­helyettese, a stratégiai táma­dó fegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai tár­gyalásokon részt vevő szov­jet küldöttség vezetője teg­nap Genfiben találkozott Ale­xis Johnson rendkívüli nagy­követtel, az Egyesült Álla­mok delegációjának vezető­jével. A találkozó során át­tekintették a küldöttségek ál­tal a tárgyalásokon 1975 jú­liusa óta végzett munkát. MOSZKVA Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete csütör­tökön baráti találkozót ren­dezett abból az alkalomból, hogy a szovjet fővárosban aláírták a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szov­jet—Magyar Baráti Társaság 1978—1977. évi együttműkö­dési tervét BERLIN Csütörtökön érvénybe lé­pett az idén október 7-én Moszkvában aláírt szovjet— barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet Leonvid Brezsnyev. az SZKP KB fő­titkára és Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára írt alá. DAR ES-SALAAM A Lourenco Marques-i rá­dió csütörtökön bejelentette, hogy egy reakciós elemekből álló fegyveres csoport szer­dán megpróbálta hatalmába keríteni a mozambiki fővá­rost. Mint a rádióközlemény­ből kitűnik, a Mozambiki Felszabadít ősi Front (FPELI- MO) fegyveres erői az éjsza­ka folyamán leverték a kö­rülbelül 409 rendőrből és ka­tonából álló csoport lázadá­sát. A fegvveres összetűzés­ben a felkelők jelentős vesz­teségeket szenvedtek. A be­jelentés szerint a kormánv- cs’anatok urai a helyzetnek és kezükben tartják a fővárost lka első szabad földje követ­kezetesen fejleszti kapcsola­tait a szocialista országok kö­zösségével, a világ minden haladó erejével, s így még jobban aláhúzta a kubai kommunisták tanácskozásá­nak világpolitikai jelentősé­gét. A nemzetközi kapcsolatok­ról szólva a Kubai KP első titkára köszöntötte a kong­resszuson résztvevő külföldi delegációk vezetőit közöttük [kiemelten is Kádár Jánost az MSZMP első titkárát perce­kig tartó tapssal ünnepelték a küldöttek, kifejezésre jut­tatva azt a megbecsülést amelyet a kubai nép érez a magyar nép iránt, s aláhúzva azt az internacionalista kap­csolatot amely a két testvér- pártot összeköti. A bécsi haderőcsökkentásl tárgyalások résztvevői teg­nap tanácskozásukkal befe­jezték a hetedik fordulót és most néhány hetes téli szü­netet tartanak. A közép-eu­rópai fegyveres erők és fegy­verzet kölcsönös csökkenté­séről a tárgyalások újabb fordulóját január utolsó he­tében kezdik meg. A tegnapi sajtókonferenci­án, a szocialista országok szó­vivője dr. Tomas Lahoda nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője hangoz­Az ENSZ-közgyűlés 30. ülésszaka szerdán a késő es­ti órákban befejezte munká­ját. A háromhónapos ülésszak alatt a közgyűlés hatalmas munkát végzett. A volt por­tugál gyarmatok — Mozam- bik, Sao Tómé és Principe és a Zöldfoki szigetek, vala­mint Pápua-Üj-Guinea, Co- moe-szigetek és Suriname felvételével 144-re emelke­dett a világszervezet tagjai­nak száma. Az ülésszak napirendje 126 pontot tartalmazott, s kiter­jedt az emberi tevékenység és a nemzetközi kapcsolatok Mint a DPA jelentette, Portugália politikai pártjai és a fegyveres erők mozgal­ma (MFA) csak a jövő évben fognak dönteni a jelenleg még érvényben lévő alkot­mány módosításáról. A tárgyaló partnerek — öt párt és az MFA képviselői — szerdán este Lisszabonban kezdődött és csütörtökön haj­Ä beszámoló elhangzása után percekig zúgott a taps. A küldöttek, a külföldi de­legátusok helyükről felállva ünnepelték a Kubai Kommu­nista Pártot, köszöntöttélt Fi­del Castrót A szűnni nem akaró tapsvihar annak kife­jezése volt, hogy a legmaga­sabb pártförum egyetért a beszámolóban vázolt célok­kal és feladatokkal, állásfog­lalásaival is segíti majd a szocialista építés nagyszerű távlatainak valóra váltását a karibtengeri szigetországban- A délutáni ülésen, amely (közép-európai idő szerint es­te nyolc óra után kezdődött, sor kerül a testvérpártok képviselőinek első felszólalá­saira. Magvar idő szerint az éjszakai órákban szólalt fel Kádár János, a magyar párt- küldöttség vezetője. tatta: a Varsói Szerződés or­szágai változatlanul azt az elvet vallják, hogy e térség­ben kölcsönös haderőcsök- kentést hajtsanak végre, egyelő arányú kötelezettsé­gek vállalásával, mégpedig úgy, hogy egyik állam biz­tonsága sem szenvedjen kárt. Csak így lehet megvalósítani a tárgyalások igazi célját. Megállapította, hogy a NATO országok egyenlőtlen arányú, a szocialista országok kárára történő csökkentési terveze­te elfogadhatatlan. valamennyi területére. Több megvitatott kérdésben igen jelentős határozatok szület­tek, megvalósításuk a békét és a nemzetközi biztonságot, a politikai enyhülés kiter­jesztését és katonai enyhülés­sel való kiegészítését fogja szolgálni. A legfontosabb ha­tározat alapjául szolgáló ja­vaslatok a Szovjetuniótól és a többi szocialista országtól származtak. Az ENSZ-közgyűlés követ­kező ülésszakát 1976. szep­temberben hívják össze Ha- mllon Shirley Amerasighe ceyloni fődelegátus lesz a 31. ülésszak elnöke. nalban végétért tanácskozá­sukon, amelyen az 1975. áp­rilis 11-én aláírt politikai platform felülvizsgálatáról volt szó, megállapodtak ab­ban, hogy az öt párt decem­ber 30-ig a legfelsőbb forra­dalmi tanács elé terjeszti az eddigi alkotmány-tervezet fe­lülvizsgálatával kapcsolatos elképzeléseit Huszár István válasza Téli szünet Siaierőcsiieülési iirpM EHSZ-kSzgyűfés Beíejeziditi a 39. ülésszak Porlugália Mini o jelenlegi eleliény 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom