Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-14 / 267. szám
3 SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP W75. november 14. I r 1975. NOVEMBER 14. PÉNTEK ALIZ NAPJA A Nap kél: 6.'.6 nyugszik: 16.10 órakor. A Hold kél: 13.55 nyugszik: 2.-08 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugaton erősen, máshol változóan felhős idő, főként a Dunántúlon esővel, szitálással. Gyenge, napközben megélénkülő délkeleti, déli, majd a Dunántúlon nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 5—10 fok között. Távolabbi kilátások: túlnyomóan felhős, párás idő, főként az időszak elején ismétlődő kisebb esőkkel. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Claude Monet Százharmihcöt évvel ezelőtt, 1840. november 14-én született — és 86 évesen, 1926-ban halt meg — Claude Monet francia festőművész, az impresszionizmus vezér- egyénisége. Művészi fejlődését kezdetben Courbet, Corot és Tro- yon hatása határozta mejj, majd Manet nyomdokán •figurális képeket festett. (Camilla, Reggeli a szabadban stb.) 1871-ben angliai utazása során Turner levegő- és fényfestésének tanulmányozása segítette kialakítani későbbi plein-air stílusát. Hazájába visszatérve, festészetének központi problémája a szabadban való festés, a természet jelenségeinek gyors, hirtelen megragadása lett. A napfény és az atmoszférának a tárgyakra gyakorolt pillanatnyi hatását kutatva, egy-egy témát a nap különböző óráiban többször is megfestett (Roueni székes- egyház, Szánaboglyák, Tem- ze-képek stb.) A rajz, a kontúr, a kép tematikája elvesztette számára jelentőségét; csak a légkörben változó formafoltokból alakította rendkívül hatásos kompozícióit. Űlemitaté az Jogiszabályok írják elő, hogy vásárláskor használati és kezelési utasítást kell mellékelni a tartós fogyasztási cikkekhez, de arra nincs előírás, hogy a sokkalta értékesebb lakások átadásakor is adjanak írásos tájékoztatót az új otthon tartozékainak, állandó felszerelési tárgyainak legcélszerűbb kezelésére. Ezért dicséretes az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium lakás- és kommunális főosztályának új kiadványa, a lakáshasználati útmutató, amelyet a főosztály megbízásából szakértői munkacsoport állított össze. A csaknem 100 oldalas kiadvány három fejezetben foglalja össze a tudnivalókat a lakóház és a lakás helyiségeinek rendeltetésszerű és legcélszerűbb használatáról, a lakás fal- és padlóburkolatainak kezeléséről, javításáról, a lakás gépészeti berendezéseinek, felszereléseinek használatáról és javításáról. Többek között figyelmeztet arra. hogv a beépített konyhabútorok tisztításánál erősen savas, vagv lúgos hatású tisztító- és — MI TÖRTÉNT a nagyvilágban címmel, külpolitikai tájékoztató lesz a kertvárosi klubkionyvtár ifjúsági klubjában ma este hét órakor. — AZ ÖCSÖDI vadász- társaság kétnapos vadászatán csaknem másfél ezer fácán kerüli terítékre. — A TISZAFÜREDI Há- mán Kató Tsz Páva-körét és citcrazenelcarát fellépésre hívták meg a debreceni Agrártudományi Egyetem holnap rendezendő gólyabáljára. — ELKÉSZÜLT Jászárokszálláson a vízhálózat építésének részletes terve. A beruházás 22 millió forintba kerül. Az egy családra jutó érdekeltségi hozzájárulás 5—6 ezer forint lesz. — NYUGDÍJASOK napja lesz ma délután a szolnoki városi tanácsnál. A meghívott negyven idős dolgozót a városi tanács vezetői köszöntik, a szakszervezeti bizottság pedig ajándékokkal kedveskedik nekik. — ANYAGI és erkölcsi érdekeltség címmel, a Járműjavítóban dolgozó szocialista brigádvezetöknek tartanak előadást ma délután négy árakor a szocialista brigádklubban. — AZ IDÉN összesen mintegy 5 millió forint értékű túri cserepet szállít külföldre a mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezete. A nép- művészeti termékeknek több mint felét az NSZK és Franciaország vásárolja meg de jut belőlük Japánba, Kanadába és Venezuelába is. — JÁTÉK és muzsika 60 percben címmel ma este hat órakor Törökszentmik- lóson műsort rendeznek a művelődési központ színháztermében a gyermekbérleti hangversenysorozatban. — JÁSZSZENTANDRÁ- SON a jövő héten kedden, országos állat- és kirakodó- vásárt tartanak. Szobrászok, festők, kerámikusok a karcagi amatőr alkotókörben Néhány évvel ezelőtt már kezdeményezték Karcagon, hogy a város képzőművészeti érdeklődésű, rajzolgató, festegető embereit — nemcsak fiatalokat — szervezett körbe tömörítsék. Akkor Pa- licz József festőművész vezetésével tanulták a művészi megjelenítéshez szükséges „szakmai” fogásokat. Aztán ezek a foglalkozások megszűntek, de az érdeklődés nem, Sőt mélyült. Így két évvel ezelőtt ismét körbe tömörültek a karcagi amatőr képzőművészek, akik között a „civil” életben van patikus, népművelő, fizikai munkás, könyvelő, tanár, főiskolás.' Havonta két alkalommal taPillaiialfeivétel Orrfacsaró bagó- (pardon, dohány) szag terjeng a szobában. Átitatva vele bútorok, függönyök, szőnyegek. A hamutartóban csikkhalmaz tornyosodik. A ' szélén félig elégett cigarettacsonkok. Szinte egyikről gyújt a másikra. Félszegen megjegyzem: — Nagyon sokat szív. — Idegőrlő munkahely — válaszolja. Ismertem az elődjét. Kiegyensúlyozott, halkszavú türelmes, nyugodt ember volt. ő nem dohányzott. — taki új Sakéknak dörzsszereket ne alkalmazzanak, mert ezek tönkreteszik a fényezést. A lakóhelyiségek védelme érdekében észszerű, hogy ha a konyhát gyakrabban szellőztetik, mint a szobákat, de a kamra, vágj? kamraszekrény szellőzőnyílásait sohasem szabad elzárni. Az útmutató második fejezete gazdagon illusztrálva s közérthetően tájékoztat a festés, a mázolás, a tapétázás helyes s házilag is elvégezhető módszereiről, anyagairól, eszközeiről. Hasonló módon ad részletes felvilágosítást a műanyagburkolat, a parketta és a szőnyegpadló tisztításáról, javításáról, kezeléséről. A lakáshasználati útmutatót egyelőre 20 ezer példányban nyomtatták ki, s postázzák az ingatlankezelő vállalatok tanácsok elmére, hogy juttassák el a lakókhoz, elsősorban az ezután átadásra kerülő lakóházak gondnokaihoz, házfelügyelőihez. A hasznos ismertető kiadványhoz az érdekeltek ingyen juthatnak hozzá. lálkoznak, ilyenkor esztétikai előadásokat hallgatnak vagy neves szobrász, festő segítségével elemzik saját munkáikat. A kör keramikusai és szobrászai számára társadalmi összefogással kialakítottak egy kis pinceműhelyt, ahol jó feltételek mellett korongolhatnak, illetve formázhatnak. A városban nagy sikere volt a kör tavaly ősszel megrendezett bemutatkozó kiállításának, «amelyet az idén tavasszal egy újabb — ismét sikeres — kiállítás követett. Az 1975. évi őszi kiállítás zsűrizése is befejeződött. A kör tizenhárom alkotójának 52 művét —• festményele, grafikák, kerámiák, szobrok — bemutató kiállítás holnap, november 15-én 17 órakor nyílik a Déryné művelődési központ dísztermében. A megnyitó alkalmával dia- flexen levetítik a kör belső életét bemutató sorozatot. # Gvsria épül lászitoldogíiázán Jászboldogházán, ebben az iparosodó nagyközségben a nők munkábaállásával nőtt az óvodai ellátás iránti igény. Ezért fogadták örömmel a hírt — különösen a kisgyermekes szülők, —, hogy Jászboldogházán új 75 személyes óvodát építenek. A napközis gyermekintézmény három foglalkoztató teremből, ételmelegítő konyhából, tálalóhelyiségből, átvevőszobából és korszerűen felszerelt szociális létesítményekből áll majd. Tágas udvar és játszótér teszi barátságossá a gyerekek második otthonát. Az új óvoda építésének költsége meghaladja a 2 millió forintot, átadásával 125-re emelkedik majd a községben az óvodai helvek száma. Ezzel Jászboldogházán a következő években egvetlen jogos felvételi kérelmet 6em kell elutasítani. A községi tanács már megvásárolta a szükséges telket. A kivitelező — a tanács építőbrigádja — a jövő év elején kezdi az építkezést. Az úi óvoda várhatóan a jövő év végére lesz kész. Fekete párducok A berlini állpt.kertben első ízben sikerült felnevelni fogságban született fekete párducokat. Blackv Párduc- rana és Tosca mama három kölyke ezekben a nnookbcm az állatkert látogatóinak fő kedvencei. Tegnap délután 5 órakor nyílt meg Nagy Gabriella keramikus művész kiállítása a Képcsarnok Vállalat szolnoki Aba-Novák termében. A művész kiállításairól jól ismert nagyméretű tálaiban, gyerty »tartóiban, edény együtteseiben, valamint színgazdag mázasaiban gyönyörködhetnek a látogatók A rádióban Vsrdi mívaltsáji verseny Ünnep) összejövetel Tegnap Jászberényben a Hazafias Népfront székházában ünnepi tagösszejövetelt tartott a Vakok és Csökkentlátók Szolnok megyei szervezetének jászberényi körzeti csoportja. A rendezvény célja: a mintegy kétszáz tagra növekedett csoport újjászervezése, a működésével kapcsolatos tennivalók meghatározása. Az ünnepségen dr. Kiss Elemér, a szervezet megyei ti tkára tartott beszámolót. Megemlékezett a Szolnok megyei szervezet fennállásának 20. évfordulójáról. Az öszejövetelen bejelentették, hogy a csoport rendezvényeihez a népfront városi és járási bizottsága ad otthont. A csoport idős vagv egyedül élő tagjait a HNF és a Vöröskereszt szervezet aktivistái a jövőben rendszeresen felkeresik lakásukon. Segítenek a bevásárlásnál, a nehezebb házimunkák elvégzésében. Elkészültek a művészi naptárak Közeledik az év vége, s vele a naptár-szezon: 1973- ra — ha lehet — még szebb naptárakat jelentetett meg a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalata. Negyvenkét féle újdonság készült el, csaknem háromnegyed millió példányban, közülük húsz fajta a kereskedelmi forgalomban kapható naptárak választékát gazdagítja. A legolcsóbb áí forintba kerül, s a legdrágább — nagyalakú falinaptár — ára 200 forint. Nagyüzemi szintű lesz a Szovjetunióban, az orenburgi gázvezeték építésében részvevő magyar dolgozók ellátása — erről tájékoztatták az Egészségügyi Minisztérium illetékesei az MTI munkatársát. Az 'Egészségügyi Minisztérium az Országos Mentőszolgálat támogatásával három heljrségban — Husz- ton, Bogorodcsányiban és Guszjatyinban — egy-egy üzemi körzeti orvosi szolgálat települ, amely a központban szakorvosi intézménnyel bővül. Máris 17 orvos, illetve egészségügyi szakdolgozó gondoskodik a kompresszor- állomásokat építő munkások ellátásáról, s mire teljes lesz e nagyhorderejű beruházás magyar építőinek létszáma, állomásonként egy- egy orvos, ápolónő, illetve A Győr-Sopron megyei bíróság dr. Kiinger István tanácsa ítéletet hirdetett Szabó Ferenc soproni lakos, pénzügyi előadó és dr. Ladányi György, a soproni kórház szülészeti osztályának főorvosa ügyében. Dr. Ladányi György és Szabó Ferenc ez év áprilisában nagymeny- nyiségű italt fogyasztott a kórház egyik orvosi szobájában. A főorvos és vendége — részegen — közösen vizsgált meg egy a főorvoshoz előzetes megbeszélés alapján érkezett fiatal nőt. Dr. Ladányi még azt is megengedte vendégének, hogy injekciót adjon páciensének. Nem sokkal ezután a főorvos elaludt, Szabó Ferenc nedig mintha orvos volna, fehér köraeny- ben sétálgatott a kórház folyosóján. Benyitott a kórtermekbe is. A folyosóról az egyik beteget magával vitte a vizsgálati szobába, s ott megvizsgálta. Ezután egy aznap szülő és nagyon gyenge állapotban lévő vérző asz- szonyt is a vizsgáló szobába vitt és bemosakodás, gumiAz 1975—76-os tanévben ismét műveltségi versenyt hirdet az ország valamennyi középiskolája számára (a zenei szakközépiskola kivételével) a Magyar Rádió és az Oktatási Minisztérium. A vetélkedő témája ezúttal Verdi és kora, Verdi élete, művei, ezek kisugárzása az eurojiai zenei életre, hatásuk és helyük a század remekművei között. Az idei verseny ezúttal az irodalmi vonatkozások feltárásával bővül. asszisztens, mentőtiszt, közegészségügyi és járványügyi ellenőr óvja máj dl az építők egészségét. Az ellátás törzskaránál — a földrajzilag középen fekvő Bogorodcsányiban — szakorvosi brigád: belgyógyász, sebész, nőgyógyász, labor — és 24 ágyas fektető áll a dolgozók rendelkezésére. A szakorvosok, — közöttük a fogászok — legalább kéthetenként minden „magyarlakta” helyre eljutnak, mozgó szolgálatot teljesítenek. Nagy segítséget jelent, hogy a szovjet rendelőkben térítésmentesen végzik a szakorvosi konzíliumokat, röntgen- és a különböző laboratóriumi vizsgálatokat, az előfordulható rendkívüli esetekben pedig repülőgéppel szállítják Magyarországra a betegeket. kesztyű nélkül vizsgálgatta, sőt félreérthetetlen módon erőszakoskodni is próbált vele. Szabó Ferenc „orvosi ténykedésének" az egyik ápolónő vetett véget: kiutasította a kórházból. A bíróság, mivel az egyik megvizsgált asszony súlyosan megbetegedett, súlyos testi sértés es szemérem elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt vonta felelősségre Szabó Ferencet, s ezért három évi börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Dr. Ladányi György egy évet kapott, s egy évre az orvosi munka gyakorlásától is eltiltották. Szabó Ferenc esetében az ügyész súlyosbításért, az elítélt és védője pedig enyhítésért. fellebbezett. Az ügyész dr. Ladányi György esetében is súlyosbításért fellebbezett, ő maga és védője pedig felmentésért jelentett be fellebbezést. Ily- módon az ügy végére a Legfelsőbb Bíróság tesz majd pontot Az 1976 márciusában—áprilisában sorra kerülő verseny háromtagú csapatait iskoláik zenekedvelő diákjai értékesen támogathatják azzal, hogy az adás számára a verseny témáihoz áttételesen kapcsolódó tízperces önálló műsort készítenek. E műsorok — amelyeket a zsűri szintén pontozni fog — remélhetőleg ismét fölélénkítik az iskolák zenei és .irodalmi életét. Az írásbeli válogató legjobb 16 iskolájának háromhárom tagú csapata vesz részt az 1976 márciusában kezdődő, tíz egyenes adásból álló páros versenyen. Az első vetélkedőt március 14- én, az utolsót április 12-éi* sugározzák A csapatverseny első díja 190 000 forint, második díja 50'000 forint, harmadik díja 30 000 forint. A nyertes iskolák a díjakat az ének-zenei nevelés fejlesztésére és más kulturális célra fordíthatják. Az egyéni verseny első díja 5000, második díja 3000, harmadik dí|a 2000 forint. Miiét Mvsraéiiies UFÓIÉRT vásár Az OPÓTÉRT vezérigazgatója tegnap sajtótájékoztatót tartott amelyen bejelentette, hogy a karácsonyi csúcsforgalom enyhítésére a vállalat a múlt évi tapasztalatok alapján mától november végéig előzetes karácsonyi vásárt rendez, amelyben egységesen 20 százalékos engedménnyel kínálnak egyebek között tíz féle fényképezőgépet, dia- és filmvetítőket, nagyítógépeket, színes filmeket. A Magyar Szotcialigta Munkáspárt Szolnok megvei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter főszerkesztő-helyettes Lazányi Angéla ' Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 0S9 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 23. Felelős vezető: Kozák Ferenc Ügy mint itthon Teljes orvosi ellátásban részesülnek az orenburgi gázvezeték magyar építői ítélet a soproni alorvos és a szülészfőorvos ügyében * #