Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ara: 1 Forint m XXVI. évi. 262. sz. 1975. november 7., péntek MEG YEI PA RTBIZOT TSA'G, MEG Y El TANÁCS LA P J A Állhatatos forradalmisággal Gyenes Andrásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának ünnepi köszöntője A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra. 1917. november 7-re emlékezünk. Nemzeti ünnepe ez a nap a Szovjetuniónak, a hatalmas ország minden népének és nemzetiségének. De november 7-e egyben nemzetközi ünnep is. 1917 őszéig vezetheti vissza szabadságának gyökereit valamennyi szocialista ország, köztük a Magyar Népköztársaság is. Felbecsülhetetlen jelentőségű e nap a kommunisták immár több mint 50 milliós nemzetközi seregének, akik tudják, hogy a forradalomért vívott küzdelem legelső sorában október vöröskatonái harcoltak. Az 1917-es Pétervárra tisztelettel gondolnak a világ minden sarkában azok, akik harcosai a társadalmi haladásnak, akik a nemzeti függetlenség és felszabadulás ügyének szolgálatát elválaszthatatlannak tudják az imperializmus elleni küzdelemtől. S október jelentőségét mindinkább felismerik azok is, akik világszerte nagyra becsülik a forradalom szülötte, a Szovjetunió következetes békepolitikáját. Néhány hónappal az októberi forradalom után Lenin látnoki erővel állapította meg, hogy „az emberiség története napjainkban egyik legnagyobb, legnehezebb fordulatát teszi meg, amelynek mérhetetlenül nagy — a legkisebb túlzás nélkül mondhatjuk: világfelszabadító — a jelentősége”. Október vezére olyan fordulatról beszélt, amely „a töménytelen szenvedéstől, kíntól, éhezéstől és elva- dulástól a kommunista társadalom, az általános jólét és tartós béke ragyogó jövőjéhez” vezet. Az 1917 óta eltelt csaknem hat évtized teljes egészében igazolta az októberi forradalom világtörténelmi jelentőségét. — Nagyszerű az az út, amit a szovjet nép 1917 óta végigjárt. A pétervári munkások és katonák, az orosz parasztok, Oroszország rabságban tartott népei és nemzetiségei Európa egyik legelmaradottabb részén vállalták a sokak szemében reménytelennek ítélt forradalmat. Október fiai és leányai hallatlan erőfeszítésekkel leküzdötték a cári rendszer örökségét, az első világháború, az intervenció, a polgár- háború pusztításait, a nemzetközi imperializmus elszigetelési kísérleteit. A Szovjetunió példátlan véráldozatokkal szétzúzta a második világháborúban a hitleri * fasizmust. A szovjetek országa viselte az imperializmus által kikényszerített hidegháború fő terheit. Megpróbáltatások, áldozatok közepette és hatalmas tettekkel született meg. fejlődött a világ első szocialista állama, s halad előre a kommunista társadalom felépítésének útján. Ä szovjet kommunisták elvhűségének, a szovjet nép áldozatkészségének, hazaszeretettel párosult internacionalizmusának, a szovjet hatalom szilárdságának nemcsak a megtett út nagysága, hanem annak hősiessége is hiteles mércéje. Ezért töltheti el jogos büszkeség a Szovjetunió minden polgárát és igaz barátját, hogy a szovjet állam ma politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt a világ élenjáró országa. E dinamikusan fejlődő szocialista nagyhatalom teljesítményei mind több területen és mind nagyobb mértékben hatnak az emberiség előrehaladására, a gazdaság, a tudomány, a technika, a kultúra általános fejlődésére. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa előtt joggal állapíthatjuk meg: a szovjet nép következetesen teljesíti október forradalmi küldetését. A z 1917-es forradalomtól, s a forradalom szülöttétől, a Szovjetunió létezésétől elválaszthatatlan mindaz, ami xa társadalmi haladásért történik a világban. Október forradalmának folytatásaként, a Szovjetunió második világháborús győzelmei nyomán bontakozott ki, s lett az imperializmus elleni harc döntő tényezője a szocializmus útján járó országok ereje. 1917 forradalma adott ihletet, ösztönzést és támogatást a nemzeti felszabadító mozgalmaknak, a gyarmati rendszer felszámolásáért vívott küzdelemnek. A Szovjetunió, a sz®cia- lista világrendszer fejlődése példát mutat és szilárd támaszt nyújt a nemzetközi munkás- osztálynak a burzsoázia ellen vívott harcában. A Szovjetunió fennállása óta mindig a legnagyobb felelősséget és terhet vállalja az egyetemes társadalmi haladásért s a szocialista világ fejlődéséért. A Szovjetunió Kommunista Pártja — mint a leggazdagabb és legátfogóbb tapasztalatokkal rendelkező párt — teszi a legtöbbet a világméretű osztályharc sikeréért; a lenini örökség megvédéséért és gyarapításáért, a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért. Ez a megkülönböztetett szeren és felelősség mondatja velünk igaz meggyőződéssel, hogy — amint évtizedek óta mindenkor, úgy ma és a jövőben is — a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió Kommunista Pártjához fűződő viszony meghatározó eleme a kommunista magatartásnak, a nemzeti érdekek igaz szolgálatától elválaszthatatlan internacionalizmusnak. A magyar nép szemében október felbecsülhetetlen érték. 1918—19 magyar forradalmai 1917 példáján születtek; ugyanakkor a magyar internacionalisták tízezrei a szovjetek forradalmának győzelméért is harcoltak. A Szovjetunió áldozatos, felszabadító harcai nyomán kapott végre népünk lehetőséget arra, hogy győzelemmel fejezze be az uralkodó osztályokkal folytatott évezredes perét az emberhez méltó életért. A felszabadulás óta eltelt 30 év többet lendített országunk gazdaságán, társadalmán, mint korábban évszázadok sora. A szocializmus teremtette meg hazánkban a biztonságos alkotómunka és a munkából való megélhetés, az élet és a művelődés szabadságát. Abban pedig, hogy a Magyar Népköztársaság ma, a szocialista közösség országaként a világ élvonalában halad, kiemelkedő szerepe van annak, hogy szoros szövetség fűz bennünket a Szovjetunióhoz. Pártunk XI. kongresszusán Kádár János és Leönyid Iljics Brezsnyev elvtárs méltó szavakkal eínlékezett meg e szövetség jelentőségéről, népeink, pártjaink testvéri barátságáról és megbonthatatlan egységéről. A XI. kongresszus megerősítette pártunk jól bevált, elismert, töretlen politikájának fő irányvonalát, és határozatában pontosan megfogalmazta e politika még eredményesebb végrehajtásának s továbbfejlesztésének módját. A kongresszus kidolgozta és elfogadta a fejlett szocialista társadalom építésének rövi- debb és hosszabb távú programját Magyar- országon. Ä marxizmus—leninizmus eszméi következetesen érvényesülnek terveinkben, céljainkban, s adják egyben gondjaink, nehézségeink leküzdésének megbízható iránytűjét is. Az elkövetkező időszakban is alapvető feladatunknak tekintjük a munkásosztály, a párt vezető szerepének erősítését, a szocialista népi-nemzeti egység megszilárdítását és tartalmának gazdagítását. Ennek szellemében munkálkodunk a szó. cialista demokrácia folyamatos . fejlesztésén, törekszünk a szocialista gondolkodás, magatartás és felelősségvállalás erősítésére, a marxista—leninista ideológia hatósugarának mind szélesebb kiterjesztésére. Elsősorban munkánk szervezettségén, hatékonyságán és eredményességén múlik, hogy biztosítsuk a népgazdaság kiegyensúlyozottságát és töretlen fejlődését. Rajtunk áll, hogy terveinket — a termelés, a beruházás, az életszínvonal és a kultúra vonatkozásában egyaránt — az idén és a következő években is úgy teljesítsük, ahogyan azt közösen elhatároztuk, ahogyan azt egész népünk érdeke megköveteli. Külpolitikánkkal — a proletár internacionalizmus és a békés egymás mellett élés alapján — arra törekszünk, hogy mind kedvezőbb külső feltételeket biztosítsunk a szocialista építőmunkához. Ma már reális feladatunknak tarthatjuk a világbéke tartós megőrzését, a nemzetközi enyhülés egyre szélesebben érvényesülő tendenciájának elmélyítését és visszafordíthatatlanná tételét. 1917 novemberének békedekrétuma és az SZKP XXIV. kongresszusának nagyszerű békeprogramja egyaránt kifejezője a marxizmus—leninizmus, a szocializmus mélységes humanizmusának. Az pedig, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése korunk valóságává válik, híven tükrözi az erőviszonyok megváltozását a szocializmus javára. Ma már létezik az az erő, amely elrettenti az imperializmust és rákényszeríti a realitások tudomásul vételére. A megváltozott nemzetközi erőviszonyokat jól mutatják napjaink történelmi jelentőségű eseményei: a vietnami hazafiak sok évtizedes hősi küzdelmének diadalmas befejezése, a többi indokínai néo harcának sikerei, az eredményes európai biztonsági és együttműködési értekezlet. 1917-tői 1975-ig nagy utat tett meg a világ, de amit elértünk, azt mindig harcban és kemény munkával értük el. A jövőben sem juthatunk előre másként, s e harchoz elengedhetetlen a szocialista országok összehangolt politikája, a haladó erők összefogása. Továbbra is számítunk a tőkés országok reálisan gondolkodó politikusainak józan fellépésére. Azon munkálkodunk, hogy a politikai enyhülést mielőbb katonai enyhülés kövesse; síkra szállunk a Helsinkiben aláírt okmány tiszteletben tartásáért és következetes érvényesítéséért. N ovember 7-e minden haladó ember, a békeszerető százmilliók győzelmének jelképe. 1917 hagyatéka a marxizmus—leninizmushoz való hűségre, állhatatos ío’-radalmiságra kötelez. Ennek jegyében köszöntjük a nagy október 58. évfordulóját, közös ünnepünkön a Szovjetuniót, a szovjet ország minden népét, a XXV. kongresszusára készülő Szovjetunió Kommunista Pártját. (A beszéd tegnap hangzott el a rádióban és a televízióban.) ‘ A Nagy Oktikeri Szocialista Forradalom 58. évfordulóján Koszorúzások, ünnepségek országszerte Díszelőadás a szolnoki Szigligeti Színházban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója alkalmából tegnap kcezorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri szovjet hősi emélkműnél. A magyar, szovjet és vörös zászlókkal díszített téren több száz fővárosi lakos gyűlt ösz- sze az ünnepi eseményre. Á szovjet és a magyar himnusz elhangzása után a népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében hosonczi Pál és dr. Trautmann Rezső az Elnöki Tanács helyettes elnöke heSzolnokon, a Hősök terén álló szovjet hősi emlékműnél a város lakói virágokat helyeznek el lyezett koszorút az emlSoné talapzatára. A Magyar Szocialista Műn* káspárt Központi Bizottságának koszorúját Kádár János a Központi Bizottság első titkára, és Biszku Béla a Központi Bizottság titkára, a kormány koszorúját házár György a Minisztertanács elnöke és Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettes« helyezte el. A Szovjetunió magyarországi nagykövetsége nevében V. J. Pavlov nagykövet, B. D. Sevikin követtanácsos és IX I. Oszadcsij vezérőrnagy katonai és légügyi attasé ko» szorúzott. Ezután a diplomáciai testület, valamint a társadalmi és tömegszervezetek képviselői helyezték el koszorúikat # A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója alkalmából eredményes munkájuk elismeréséül párt- társadalmi és tömegszervezetek tisztségviselőinek és aktivistáinak kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek egy csoportjának Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke tegnap délben az Országház kupolacsarnokában nyújtotta át a kitüntetéseket. A kitüntetések átadásánál jelen volt Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára. * Délelőtt 9 órakor a szolnoki temetőben lévő szovjet hősi emlékműnél Rumpf Pál(Folytatás a 2. oldalon.) ünnepélyes zászlófelvonás a Parlament előtt és a Gellérthegyen A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója alkalmából csütörtök reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. Díszszázad sorakozott fel csapat - zászlóval, majd kürtszó jelezte a katonai elöljáró érkezését, aki — meghallgatva az egységparancsnok jelentését — ellépett a sorfal előtt. Ezután díszőrök kíséretében vitték az árbochoz az állami zászlót, s a himnusz hangjai, valamint a katonák tiszteletadása közepette vonták fel. Az ünnepség befejezéseként az egység és a zenekar díszmenetben vonult el az állami zászló előtt. A gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. A nap híreiből Mai szovjet képzőművészeti kiállítás A szovjet kultúra napjainak kiemelkedő rendezvénye a Budapesti Történeti Múzeumban csütörtökön megnyílt Mai szovjet képzőművészet című kiállítás. A Szovjetunió 12 köztársaságából érkezett mintegy 70 festmény és szobor mai szovjet képzőművészek — három nemzedék — alkotása. Díszdoktorrá avatták Kállai Gyulát A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanácsa Kállai Gyulának, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének, Debrecen város országgyűlési képviselőjének és díszpolgárának a Doctor Honoris Cnusa kitüntető címet adományozta. A kitüntetést tegnap ünnepi nyilvános egyetemi tanácsülésen adták át. Eltemették Kanizsa Tivadart Szolnokon a Munkásőr úti temetőben tegnap délután vettek végső búcsút Kanizsa Tivadar rendőr alezredestől, a Szolnoki Dózsa 106-szoros válogatott, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázójától, aki kedden reggel gépkocsibaleset áldozata lett. Megjelentek a temetésen a megyei rendőr-főkapitányság, Szolnok város párt-, állami és tömegszervezeteinek vezetői, á megyei és a városi sporthivatal, a Magyar Üsző Szövetség. Szolnok sportegyesületeinek képviselői, az egykori magyar vízilabdaválogatott játékosai, a barátok, a szurkolók, az egri, a szegedi, a szentesi vízilabdázók, valamint a fővárosi sportegyesületek vezetői. Egy mondatban — A Finomkerámiaipari Művek dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulójának előestéjén jelezték, hogy teljesítették negyedik ötéves tervüket — A hazánkban tartózkodó szovjet íróküldöttség két tagja — Alekszandr Rekem- cs.uk író, a moszkvai írószövetség titkára, valamint Violetta Parcsinszkaite litván költő — csütörtökön Balassagyarmatra látogatott.