Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-06 / 261. szám
\ 1975. november 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Labdarúgó megyei II. osztály Kunhegyes és Jászkisér fölényes győzelme A legutóbbi fordulóban biztosan győztek az éllovasok, s lassan elhúznak a mezőnytől. A Kunszentmártoni TE vasárnapi vereségével két hellyel is lejjebb csúszott a tabellán. Szajol viszont hétről hétre előbbre rukkol. Tiszafüred nem tudta előző heti jó teljesítményét megismételni és így Szajolban hagyta a bajnoki pontokat. Elmaradt a várt nagy küzdelem Jászkiséren. ahol Kun- szentmárton hamar megadta magát. Jászladányt már nagyobb küzdelemre késztette a Jászberényi MEZŐGÉP, s végül is örülhettek a jász- ladányiak a két pontnak. Kisújszállás az egyetlen csapat, mely idegenből elvitte mindkét pontot. Heves küzdelemben, némi szerencsével nyert. Nagy gólarányú győzelmet aratott Kunhegyes Tiszabura ellen. A gólarány kissé túlzott, nincs ilyen különbség a két csapat között, vasárnap azonban minden sikerült a hazaiaknak. A Vegyiművek továbbra is gyengélkedik. Sok kiállítás volt Tiszaföldváron, ahol a felnőtt, és az ifjúsági csapatból is ki kellett állítani a magukról megfeledkezett játékosokat, Towábbra is nagy a harc a tabella alsó felében tanyázók között. A hetedik helytől az utolsóig mindössze 3 pont különbség van. A következő fordulóban az első négy helyen álló csapat idegenben szerepel. Esetleges gyengébb teljesítményük változást hozhat a helyezésekben. Eredmények: Jászkisér— Kunszentmártoni TE 5:2 (1:0). Szó. Vegyiművek— Abádszalók 3:3, Rákóczid j- falu—Kisújszállás 1 :ä (1:8), Jászárokszállás—Kengyel 1:1 (2:2), Jászladány—Jászberényi MEZŐGÉP 1:0 (3:1), Kunhegyes—Tiszabura 7:0 (3:0), Tiszaföldvár—Szászberek 2:1 (0:1), Szajol—Tiszafüred 2:0 (0:1). Zárójelben az ifjúságiak eredményei. Serdülők: Tószeg—Jászberényi Vasas 1:4, Jászfényszaru— Lehel SC I. 2:1, Szó. MÁV I. —Jászapáti 8:0. Szó. MÁV II. —Kunszentmárton 3:1, Fegyvernek—Jászapáti 3:1, Kenderes—Mezőtúri AFC 3:0, Űjszász—MTE I. 1:2. Megyei n. o. bajnokság: 1. Jászladány 12 9 3 — 27- 9 21 2. Jászkisér 12 7 4 1 30-14 18 3. Kunhegyes 12 7 3 2 28-11 17 4. Szajol 12 8 4 25-18 16 5. Kisújszállás 12 6 2 4 2C-20 14 6. K.-márton 12 6 2 4 23-19 14 7. Tiszaföldvár 12 5 3 4 22-13 13 8. Tiszafüred 12 4 2 6 19-22 10-9. Sz. Vegyim. 12 4 2 6 17-21 10 10. Jb. MEZÖG. 12 3 3 6 12-17 9 11. Szászberek 12 4 1 7 10-20 9 12. R.-új£alu 12 4 1 7 16-28 9 13. Abádszalók 12 3 3 6 14-22 9 14. Jászároksz. 12 2 4 6 13-22 8 15. Tiszabura 12 4 • 8 13-26 8 16. Kengyel 12 1 5 6 12-22 7 Megyei L 0. Ifjúsági bajnokság: 1. Túrkeve 12 11 1 _ 62- 4 23 2. SZMTE 12 8 3 1 49-12 19 3. MAFC 12 8 3 1 32-10 19 4. Jászapáti 12 7 1 4 23-17 15 5. Fegyvernek 12 6 2 4 26-10 14 6. Üjszász 12 5 4 3 15-17 14 7. Jb. Vasas 12 6 ■ 6 34-10 12 8. Karcag 12 6 ■ 6 32-22 12 9. Sz. Olajb. 12 5 2 5 18-12 12 10. Tm. Vasas 12 3 4 5 25-18 10 11. R.-falva 12 4 2 6 14-41 10 12. Jászfénysz. 12 4 1 7 17-27 9 13. Kenderes 12 4 1 7 9-27 9 14. Jászjákóh. 12 4 1 8 13-50 8 15. Sz. C.-gyár 12 2 2 8 12-59 6 16. Tószeg 12 — 1 11 1-46 1 Sakk megyei I. osztály Veretlenül bajnok a Lehel csapata A tizedik fordulóval befejeződött a megyei első osztályú sakk csapatbajnokság. Az utolsó összecsapáson a Lehel SC 8:4-re nyert Kisújszállás, Karcag 7,5:4,5-re Tiszaföldvár ellen, míg az SZMTE Ii.—Mezőtúr találkozó elmaradt. A bajnokság végeredménye: pont 1. Lehel SC 8 6 2 0 60.5 2. SZMTE Ff. 8 3 0 5 54 3. Kújsz. MAV-MTE 8 4 0 4 44,5 4. Karcag VM 8 4 2 2 44,5 5. T.-földvár Tsz SK 8 1 0 7 34.5 6. Mezőtúr ÁFÉSZ törölve (kétszeri ki nem állásért) A Lehel SC sakkcsapata első alkalommal szerezte meg veretlenül a megyei bajnoki címet. Ezzel jogot nyert, hogy az OB Il.-be jutásért november 7—11. között Szegeden osztályozót Ját- szék öt csapat részvételével. (Makó, Hódmezővásárhely, Ik- lad, Debrecen). Az SZMTE II. biztosan és nagy fölénnyel szerezte meg a második helyet. Kisújszállás és Karcag rivalizálásából a néhány héttel ezelőtt nagy győzelmet elérő Kisújszállás került ki győztesen. Mindkét csapat megerősödött ebben az évben, különösen Kisújszálláson vannak tehetséges fiatalok — így a Varró testvérek és Kecze II. A tiszaíöldváriak nagy becsülettel küzdöttek a bajnokságban, s többszór csak kis különbséggel veszítettek. A Mezőtúri ÁFÉSZ- nak — amelyet Hőgye Sándor, az egyéni megyei bajnok is erőéit — éremesélyei voltak. Sajnos, szervezési és irányítási problémákkal küszködnek, s többször nem álltak ki a mérkőzésekre. Kézilabda viilámtorna A Szolnok járási sportfelügyelóség november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója tiszteletére a Szolnoki MÁV sporttelepén megrendezi immár hagyományos kézilabda villám tornáját. A járás területéről kilenc férfi és női csapat indul a tornán. Vízilabda Komjádi Kupa A Vízügy-Dézsa a nyolcas döntőben Szolnoki Vízügv-Dózsa—Szentesi Vízmű 13:3 (2:0„ 4:0, 3:2, 4:1). Szentes, v.: Ferenci. Szolnok: Pintér — Agócs, Varga J. — Berkes — Rekita, Dudás, Bozsó. Csere: Bors, Bogdán, Ku- czora, Szarvas. Edző: Bozsó I. Szentes: Orosz — Gidóíalvi, Szabó — Fülöp — Eles, Kurucz, Pengő. Csere: Terjéki, Juhász, Zentai, Vecsési. Edző: Dobosi L. Góllövők: Bozsó, Dudás, Rekita 3—3, Varga J. 2, Bogdán, Kuczora 1—1, ill.: Fülöp, Kurucz, S^abó. Kiállítások aránya: 4:2. Jók: Dudás, Rekita, Bozsó, ill. Fülöp. Az elődöntő utolsó mérkőzésén biztosan győzött a Dózsa utánpótlás csapata, így csoportjában pontveszteség nélkül, dl :13-as golaránnyal és az öt mérkőzésből szerzett 10 ponttal bekerült a legjobb nyolc csapat közé. amelyek körmérkőzésen döntik el a helyezések sorsát. Az ünnepek miatt a nyolcas döntő első mérkőzését november 8-án 13 óra Iá perckér Budapesten, a Sportuszodában rendezik. A szolnoki fiúk ekkor a BVSC — ugyancsak csoport- győztes — csapata ellen szállnak vízbe. SZÍNHÁZ Szolnokon a Szigligeti Színházban este 6 órakor: Éjjeli menedékhely. (A moszkvai Szov- remennyik Színház vendégjátéka.) MOZI Szolnok Vörös Csillag: Hubai őrnagy, Tallinn: Hekus lettem (14), Tisza: Robinson Crusoe. Szandaszőlős Terv: szünnap. Jászberény Lehel: Kenyér és cigaretta. Kisújszállás Ady: Monsieur Verdoux (14). Kunhegyes Szabadság: A fej nélküli lovas. Kunszentmárton Körös: Kopj ások. Mezőtúr Dózsa: Szere1 mespár az első évben. Szabadság: Doni elbeszélés. Béke: szünnap. Tiszafüred Tisza: örökbefogadás (14). Törökszent- miklós Dózsa: Várakozók (filmbarátok műsora). Hunyadi: Régi falak. Túrkeve Vörös Csillag: Emberi sors. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Hétközben... zenés ri- portmüsor. Szerkesztő: Tiszai Lajos. A tartalomból: Csillag- fényben. — Sóskúti Júlia írása. — Negyvenkilenc notesz. — Keresztes Ágnes műsora. — Salja- pin archívum. — Vendégkönyv: A Szovremennyik Színház Szolnokon. — A szerkesztő jegyzete. — Születet: 1950. november 7-én. — Kardos Ernő riportja. — Száz éves a Járműjavító énekkara. — Kutas János összeállítása. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Dzsesszmuzsika népszerű előadókkal. — 18.28: Műsorelőzetes, műsorzárás. KOSSUTH: 8.27: Magyar dalok november 7-re. A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. KözreNovember 7-e alkalmából A sportmozgalom társadalmi munkásainak kitüntetése Zircher Tibor átveszi a kitüntetést Röplabda MB I Utolsó lehetőség a bennmaradásra Ma: Vízügy-Dózsa SE— Zalaegerszeg Ma délután a tiszaligeti sportcsarnokban 15 órai kezdettel NB I-es férfi röplabda mérkőzésre kerül sor a Vízügy-Dózsa SE—Zalaegerszegi TE csapatai között. A találkozó mindkét csapat számára sorsdöntő. A Vízügy-Dózsá- nak 3:0-ra kell győznie, ahhoz, hogy megelőzze a zalaegerszegieket és elkerülje a kiesést. Nagy küzdelemre van tehát kilátás. A Vízügy-Dózsa utolsó mérkőzését vasárnap a fővárosban játsza az MTK-VM ellen. Az MTK-sok már nyugodtan léphetnek pályára, ugyanis az eredménytől függetlenül biztosított a bennmaradásuk. Annál fontosabb a találkozó a szolnokiaknak, akiknek még mindkét mérkőzést meg kell nyemiök, hogy jövőre is az NB I-ben játszhassanak. Sporthírek Vasárnap a megyei Vívó Szakszövetség a Szolnoki MÁV sport- csarnokában országos első osztályú férfi tőrversenyt rendezett, ahol 11 egysület 36 vívója lépett pástra. A szolnokiak közül Hajdú és Pákái az elődöntőben, Dávid a középdöntőben esett ki. A döntőt öt fővárosi és egy szombathelyi versenyző vívta. A legtöbb esélye az olimpiai kerettag Kovácsnak volt, aki végül is igazolta a várakozást és veretlenül nyert. Az első hat helyezett megvédte első osztályú minősítését. A verseny végeredménye: 1. Kovács (Bp. Vörös Meteor Egyetértés), 2. Decsi (OSC), 3. Szabó (Bp. Honvéd), 4. Fatalin (Szombathely), 5. Balia (Bp. VM Egyetértés). «r A Tiszafüredi Járási Sportfelügyelőség tavaly rendezte meg első alkalommal a tiszafüredi járás asztaliteniszezői részére a „November 7. Kupa” elnevezésű versenyt. Az idei verseny november 7-én délelőtt 9 órakor kezdődik a gimnázium tornatermében és az előzetes nevezések alapján biztosra vehető, hogy a tavalyi győztes kunmadarasi csapatnak nem lesz könnyű megvédenie a Kupát. ☆ A megyei úszószakszövetség mára meghirdetett úszóversenye Kanizsa Tivadar temetése miatt elmarad. működik a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. — 8.35: Lányok, asszonyok. — 9.00: Bruschino úr. Részletek Rossini operájából. — 9.39: A Szovjet Kultúra Hete. — 10.05: Részletek balettzenékből. —10.40: A Szovjet Kultúra Hete. Turbinák végnapjai. Mlhall Bulgakov színműve (ism.). — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Melódiakoktél. — Közben: 13.30: Takácsműhelytől az atomerőműig Hl. rész. — 13.40: A Melódiakoktél folytatása. — 14.05: Tenoráriák. — 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 14.55: Üj Zenei Üjság. — 15:35: Szovjet Kultúra Hete. Zenés Alma- A(a-i találkozások. — IP.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 16.14: Egy hét az Egyenlítő mentén. Beszámoló Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének Szórnál! Demokratikus Közt. útjáról. — 17.05: Sijnándy József énekel, Szabó Csilla zongorázik. —17.50: Ünnepi beszéd. — 18.10: Az Alekszandrov együttes felvételeiből. — 18.25: Üj könyvek (ism.). — 19.15: A Szovjet Kultúra Hete. A feladatot vállalom. Alek- szandr Misarán hangjátéka. — 20.00: A Szovjet Kultúra Hete. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: Kb. 20.40: Puskin versei (ism.). — Kb. 20.55: A hangversenyközvelítés folytatása. — Kb. 21.45: Népdalok. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. Ray Conniff Moszkvában. — 23.05: Gounod és Bizet operáiból. — 0.10: Melódia- koktél. Hagyomány már, hogy november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából elismerésben részesítik a testnevelés és a sport kiemelkedő társadalmi , munkásait. így történt most is az 58. évforduló előestéjén, a Megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatalánál. A bensőséges ünnepségen Szabó József, a Megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke köszöntötte a meghívottakat és átadta dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke által adományozott kitüntetéseket. Bíró Boldizsár, a Szolnok városi Tanács elnökhelyettese, a megyei segédedzői tanfolyamok vezetője Budapesten a Népstadion sajtótermében rendezett központi ünnepségen vette át a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, ugyanitt kapta meg Englert István, az MN Kilián Repülő Műszaki Főiskola Testnevelési Tanszékének vezetője a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozatát: A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Bozsó István, a meA Miskolci magyar—angol válogatott ökölvívó mérkőzés előtt az angol vezetők „bedobták a törülközőt”: a csapatverseny megnyerésének szándékát úgy tűnt egy percig sem forgatták komolyan a fejükben. Jóelőre közölték, hogy a győzelem helyett a sparing-partner szerepét vállalják és ebből a pozícióból kértek maguknak kedvező párosítást. így maradt ki a magyar válogatottból Badari és Pákozdi akik ellen a szigetországiak nem tudtak méltó ellenfelet állítani. Mit várhatnak ezek után a nézők? Aztán kiderült, hogy a kötelek között nincs helye a számításnak: a televíziós közvetítés ellenére is végeláthatatlan sorokban tolongtak a belépőkért a miskolci sportbarátok, s sokan csak úgy fértek be, hogy a ringet valóságos embergyűrűben fogták az érdeklődők. A négyezer lelkes szurkoló aztán olyan izzó PETŐFI: 8.05: Zentai Anna operettdalokat énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Nép- daicsokor. — 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.33: Karda Beáta és Pálfi Péter énekel. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Az Állami Oszlpov népi zenekar új felvételeiből —12.17: Dobsa Sándor zongorázik. — 12.33: Zenekari muzsika. — 13.05: Beszélgetés Buda Béla pszichológussal és Petrl György költővel. — 13.33: Népszerű kórusmuzsika. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 15.00: Koós János és az Expressz együtttes felvételeiből. — 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. Dr. Takó József — a soványságról. — 15.30: Hírek. — 15.33: Ver- Orvosl tanácsok. — 15.33: Versek világa. Batsányi János: Tűnődés. Balogh László műsora. Közreműködik: Csernus Mariann. — 16.30: Hírek. — 16.33: Szimfonikus zene. — 17.05: Világhy Erzsébet és Csór József nótákat énekel. Ráduly Árpád gordonká- zlk. — 17.30: Közkívánatra. Szerkesztő: Szuhay Erzsébet. — 17.30: Hatholdas rózsakert. — 17.50: A Benkő-dixjeland műsorából — Kb. 18.15. Egy perelem története. -A 19.30: Népszerű muzsika, világhírű előadók. — 20.33: Egy szegény vándorlegény kalandjai. Epizódok Rideg Sándor „Kristóf rózsafái" című regényéből (ism.). — 21.31: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. — 22.10: Nóták. — 22.33: Barokk kamarazene. — 23.05: Nyolc rádió dalaiból. Tánezene a Bolgár, a Csehszlovák, a Finn, a Lengyel, az NDK, a Román, a Szovjet és a Magyar Rádió műsorából. gyei Úszó Szakszövetség főtitkára, Dénes Pál, a megyei Sportlövő Szakszövetség elnöke, Nagy Illés, a Középti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Suba Sándor, a megyei Kosárlabda Szakszövetség elnökhelyettese. Zircher Tibor, a Jászberényi Lehel SC NB I-es női röplabda csapatának edzője. A Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést kapta: Késmárki János, a Mesterszállási Termelőszövetkezeti Sportegyesület gazdaságvezetője, Magyar Zolhangulatot teremtett, amely valósággal szárnyakat adoti Gedóéknak. Egyébként a 48 kg-os súlycsoportjában láthatták a szurkolók a legsziporkázóbb csatát — kár, hogy Gedó ellen Dawson három percig sem bírta... A paprikás kezdés után hideg zuhany következett: a két katowicei bronzérmes — Orbán és C. Magrí — az EB-n két különböző ágon jutott el a dobogóig, így Miskolcon kelleti eldönteni, hogy a légsúlyban melyikük Európában az abszolút harmadik. Nos az angol fiú lett, miután jobb hajrájával megérdemelten verte Orbán Sándort. Fekete Pál szakfelügyelő tolla sebesen futott a papí- rofi. Az egykori válogatott versenyző az alsó súlycsoportok mérkőzéséről csak jót tudott írni. — Pedig nem is készültek a fiúk erre a találkozóra. Alig tíz nappal az országos TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 8.58: .Iskolatévé: Énekeljünk együtt! Zengjük a dalt. — 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.). Galvánelemek és akkumulátorok. — 9.50: Az állatvilág titkai (színes:). Amerikai filmsorozat I. rész (ism.). — 10.15: A Strauss család (színes!). Magyarul beszélő angol tévéfilm-sorozat Vili. (befejező) rész: Adélé (Ism.). — 11.05: Mindenki közlekedik... (ism.). — 11.35: Slágerparádé ’74. (színes!). Intervízió-átvétel az NDK Televízió műsorából. — 16.08: Műsorismertetés. — 16.15: Ember a felvevőgéppel. — 17.10: Hírek. — 17.15: Felszabadult művészet. — 17.35: Magyar rövidfilmek: 1. Ember (színes!). 2. Tű- zlkovácsok (színes!). — 18.00: Reklámmüsor. —18.10: Telesport. — 18.35: Esti mese (színes!). — 18.45: Történelmi dallamok. Zárkózzatok fel... — 19.15: Ünnepi köszöntő. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából. Elmondja: Gye- nes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Bum- baras (színes!). Magyarul beszélő szovjet film. — 22.05: Tv-híradó 3. — 22.15: Charles Azna- vour az Olympia Színpadán (színes!). Francia zenés film. 2. MŰSOR: 20.00: Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból: Verdi: Falstaff. Vígopera 3 felvonásban. Közben: Tv-híradó 2. BUKAREST: 15.00: Iskolatévé. — 16.05: Jogi tanácsok. — 16.25: A szocialista országokból. — 16.35: Régi melódiák. — 18.45: Tv-objektív. — 17.05: Ifjúsági enciklopédia. — 17.30: zenei újdonságok. — 17.45: Tv-egyetem. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 19.00: Gálaest. — 20.00: Irodalmi-művészeti tévéújság. — 21.45: Szólistaest. tán, a Mezőtúr városi Labdarúgó Szakszövetség elnöke, labdarúgó edző, Sípos Gyula, a kenderesi MEDOSZ SE elnöke. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal Elnöki Dicséretét kapta: Novák Károly, a Megyei Testnevelési és Sporthivatal agitációs és propaganda bizottságának fotósa. Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptak: Horváth Miklós, a Szolnoki MÁV SE gondnoka, és Zana Mihály, a Szolnoki MÁV SE páiyamunkása. bajnokság Után kissé „leeresztettek”. A címeres mez azonban úgy tűnik időnként csodát tesz. Legalább is aa ökölvívóknál... A válogatott találkozó drámai csúcspontja a váltósúlyú Danyi Jenő és Kelly mérkőzésére esett. A magyar fiú végig űzte, kergette angol ellenfelét, a magyar vezetők már el is könyvelték győzelmét — ám a bírók másképp döntöttek. A lelkes szurkoló sereg egetverő füttykoncerttel vett*, tudomásul Danyi lepontozá- sát s még a Rapcsák—Davis mérkőzésen is tombolt. A kedélyeket végül is Dudás nyugtatta meg: a szekszárdi fiú egy jobb egyenessel úgy „elaltatta” D. Odwellt, hogy az angol versenyző még a kézfogáshoz is alig tudott odatámolyogni. Az angolok a két utolsó mérkőzést megérdemelten fordították a maguk javára, s Papp László vezető edző érthetően zsörtölődött. — Egyedül Dudás tartotta be maradéktalanul a taktikai utasításaimat — mondotta. A fiú úgy verekedett ahogy „beprogramoztam” — meg is lett az eredménye. A találkozó után Szemes László a Magyar Ökölvívó Szövetség főtitkára a szolnokiak számára örvendetes hírt közölt az újságírókkal: a Magyarország—Jugoszlávia ifjúsági válogatott mérkőzés színhelye a szolnoki ti- szaligeti sportcsarnok lesz, november 23-án. A főtitkár a döntést a következőképp indokolta: — A magyar ökölvívás történetében először rendezték meg rangjának méltóan a szakmunkástanulók országos versenyét. A szolnokiak a szervezésben és a lebonyolításban kitettek magukért, ezért is honorálja a szövetség a magyar—jugoszláv összecsapással a vendéglátó város ügybuzgalmát. A sportág szakvezetői úgy látnák jónak, ha a szakmunkás- tanulók országos bajnokságát a jövőben minden esztendőben Szolnok rendezné. Szép magyar sikerrel ért véget a felnőttek miskolci összecsapása — és a szolnoki sportbarátoknak rövidesen ismét emlékezetes sportcsemegében lesz részük. — palágyi — Mégis „szikráztak" a kesztyűk V