Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-20 / 272. szám
1975. november 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A közvagyon védelmében Eredményesebb a megelőzés, kevesebb a bűncselekmény tetési terv alapján dolgoztak (mert nem is volt kötelező előre átgondolt tervet készíteniük és arról naplót vezetniük) — ez már a nyomozás és nem a vállalati ellenőrzés során derült ki. A büntetőper felmentő ítélettel és a vállalat igazgatójának címzett észrevétellel ért véget. Ebben az esetben igaz, felmentő ítélet született, de vádirat készült. A visszaélések megelőzését az egy fázissal korábban megtett kölcsönös információk szolgálják igazán. Mind gyakoribbak a tsz- szövetség, a MÉSZÖV, a KI- SZÖV revizori irodáinak vizsgálatai, amelyeket a szövetkezetek önkontrollként kérnek. A rendőrség, a megyei tanács kereskedelmi felügyelőségével és a bevételi igazgatósággal közösen szervezett ellenőrzéseinek is egyre ritkábban nyomozás és vádemelési javaslat a következménye. Mindenki feladata Mindezek vissza-visszatérő de nem állandó kontrolijai a vállalatok, szövetkezetek gazdálkodásának, a társadalmi tulajdonban lévő eszközök rendeltetésszerű, hatékony felhasználásának. Visszamenőleg regisztrálhatnak tényeket, a tanulságaikból okulni lehet és iránytűt adhatnak a jövőre. A mindennapi ellenőrzés azonban a munkás, a szövetkezeti kollektíva joga és kötelessége is. Amikor „szélcsendesebb” esztendőt nyugtázhatunk, ebben az ő erejük és hatásuk is benne van. A bűnüldöző szervek lehetősége önmagában kevés ahhoz, hogy csupán a törvény eszközeivel el lehessen érni az össznépi, a szövetkezeti tulajdonnal szembeni visszaélések csökkenését, megelőzését. A munkahelyi kollektíva erkölcsi visszatartó ereje, a naprakész szigorú belső és rendszeres külső ellenőrzés, valamint a bűnüldöző, az igazságszolgáltatási szervek együttesen akadályozhatják meg, hogy a társadalom, a közösség kárára bárki, vagy bárkik is gyarapodhassanak, megcsonkíthassák a köztulajdont Elsősorban így válhat a megelőzés, a visszatartás legvégső és mind ritkábban ki- kényszerített eszközévé a szigorú büntetőjogi felelősségre vonás. A köztulajdon védelme mindenki feladata. Kovács Katalin Megtalált mindennapok 1. Egy hivatás, amelyet „véletlenül” senki se tölthet be. A népművelőkre gondolok. Kik is ezek az emberek? Egy-egy üzem, szövetkezet, község, vagy város szellemi életének alakítói, — ha feladatuk magaslatán állnak. Hogyan szánja magát valaki erre a pályára? Kiss Antal, a jászberényi Déryné művelődési ház igazgatóhelyettese életútja magyarázat a miértre és a hogyanra. — A szülőfalum picike könyvtárában lila csomagolópapírral voltak bekötve a könyvek. Egymásra raktuk őket, úgy válogattunk, akkori gyerekek, mert dehogy is volt még szabadpolcos könyvtár. De rádió már volt. Emlékszem, ott hallottam először a Kállai-kettőst, egy vasárnap délután. Hiába harangoztak litániára... Ottragadtam. — Ügy tűnik, végleg. A könyvek között. — Szerencsém is volt, kitűnő tanárom, Kis Endre, látván érdeklődésemet, az első padba ültetett, nagyon sokat foglalkozott velem. Túl a tananyagon. Énekkari tag lettem, már nemcsak hallgattam Kodályt, énekeltem is. Nagy dolog volt az akkor, hogy a bumburgyi falusi gyerekek megismerkedtek ezzel a csodás muzsikával. örömmel éltem kis világomat, de hamar válaszút elé kerültem. — Gyerekfejjel? — Apám kétkezi ember volt, kubikos. Nehezen éltünk, négyen voltunk testvérek. Kellett volna a kereset, én meg tanulni akartam. Az orvos is ellene szólt: a szemem további romlását jósolta, ha tovább tanulok. Sajnos az be ,is következett. ..Gimnáziumban érettségiztem, az egri Pedagógiai Főiskolát végeztem. — Volt-e azóta több konfliktusa? — Gyakorló népművelő lettem, művelődési ház igazgató. Régen volt, ne idézzük. Akkortájt sokak előtt „gyütt-ment” volt a népművelő titulusa. Még ilyesmi is megtörtént: éjszakánként a művelődési ház irodájában tanultam, népműveléselméletet, esztétikát, ami jött... Egyszercsak rám kopogtatott a tanács hivatal- segédje! X. elvtárs azt üze- n', hogy ne égesse a nép vagyonát. .. Vagyis ne pazaroljam a villanyt. Nem pazaroltam, mert megtanultam valamit: teljes értékűvé csak a tudás teheti az embert. Becsületes népművelő munka elképzelhetetlen állandó és tartós önművelés nélkül. — Magas szakmai kitüntetés tulajdonosa: kiváló népművelő. Tapasztalatokban gazdag ember. Mit gondol, mi az oka a fluktuációnak. — A pályaelhagyás okait én a munka szerkezetében, jellegében keresném: nincs se eleje, se vége, a népművelő munkájának, sőt a teljesítményt is nehéz mérni. De szakadék van, vagy volt a népművelőképzés és a gyakorlat között is. Ez is kényKovács Imréné ének-zene szakos tanárnő vezetésével folyik a zongoraoktatás tiszafüredi belterületi művelődési házban. A képen Jobbágy Irénkének balkéz-gyakorlatot bulit a tanárnő Lengyel vendégek az SZMT-nél Vöroskeresztes tanácskozás Szolnokon (Tudósítónktól.) A Magyar Vöröskereszt Országos Elnöksége mellett működő Egészségnevelési- Oktatási és Propaganda Bizottság munkatervének megfelelően Szolnokon tartja tanácskozását. A bizottság tagjai tegnap délután érkeztek a városba. Magyar Gyula a Vöröskereszt megyei titkára és Tichi Ilona a szervezet városi titkára tájékoztatta őket a megyében működő szervezetek munkájáról. Az érdemi munka ma kezdődik. A megyei tanács vb- termében 9 órai kezdettel dr. Vidosfalvy Magda főorvos, főtitkárhelyettes az MSZMP XI. kongresszusának határozataiból adódó vöröskeresztes, egészségnevelési feladatokról tart bevezető előadást. Dr. Horváth Imre főorvososztályvezető az 1974/75-ös tanévben az ifjúság körében végrehajtott egészségnevelő munkáról tart tájékoztatót, majd dr. Pinczés Pál a bizottság elnöke terjeszti elő a jövő évi munkaorogramot. A tanácskozás befejezéseként előadás és vita lesz a kao- csolat és egvtittműködés helyzetéről az Egészségügyi Felvilágosító Kőzoonttal, a TIT-tel, a népművelési és tömegkommunikációs szervekkel. szerfielyzetet teremt. Hamar bekövetkezik az elkedvetle- nedés. Már akinél... — Nehéz helyen dolgozott, népművelési felügyelő volt... — És sajnos bürokrata. Az időm javarészét a levelezés, a jelentésírás, a huzavona vette el. Ezt sem panaszképpen mondom, hiszen ■nyolc évig csináltam. Tulajdonképpen féltem a rutinmunkától. .. — A fiataloknak, az ifjú „fáklyáknak” biztos ad jó tanácsokat. — Kinek, mit. A „naprakészség” az alapkérdés, ezt hangsúlyozom. A mai információ-áradatban ez nehéz, de mégis szüntelenül tanulni kelL Persze ismerek olyan fiatalokat is, akiknek azt mondanám: menj, más pályára, ez nem neked való. — Mérleget készített már? Megérte, nem érte meg... — Ha csak egyetlen ember is elindult a művelődés útján, az én munkám nyomán, már nem volt hiábavaló. (Folytatjuk) Tiszai Lajos (Tudósítónktól.) A Szolnok megyei Tanács ÉPSZER Vállalatának vendégeként Szolnokon tartózkodó háromtagú lengyel építőipari küldöttség, a varsói KABLO Beton Építőipari Vállalat vezetői, Jaros Stefan igazgatóhelyettes vezetésével tegnap a Szakszervezetek megyei Tanácsánál tettek látogatást. A vendégeket Árvái István az SZMT vezető titkára fogadta és tájékoztatta a megyében folyó munkásüdültetésekrőL Üdvözölte a varsói és a szolnoki testvérvállalatnak Néhány hónappal ezelőtt az illetékes megyei és járási szervek, valamint a MÉSZÖV elemző módon megvizsgálták a tiszafüredi járás ÁFÉSZ-einek tevékenységét, fejlesztésük lehetőségeit. A vizsgálódás eredményeként arra az álláspontra jutottak, hogy a lakosság jobb ellátását jól szolgálná a tiszaszentimrei, a tiszaőrsi, és a tiszafüredi ÁFÉSZ-nek egy szövetkezetbe tömörítése. Az egyesítést elsősorban az indokolja, hogy a kis szövetkezetek egyre kevésbé tudnak megfelelni a követelményeknek. Az eszközök átgondolt konceptrációja a laTegnap délelőtt a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a falu- és.szövetkezetpolitikai munkaközösség az általános iskolai mezőgazdasági gyakorlati oktat* sítósének leh- '" nácskozott. lalkozásokr kólákban tozatban t ban, az i a vidéki t' gazdasági lalkozások nevelés, e azt a megállapodását, hogy jövő évtől kezdődően megszervezik az építőmunkások rendszeres üdültetési cseréjét. A szolnokiak a vállalat festői szépségű zakopánei üdülőjében, a varsóiak pedig az ÉPSZER tiszaligeti üdülőjében pihenhetnek majd kulturált körülmények között. A szolnoki vállalat küldöttsége jövőre viszonozza a varsóiak látogatását, és ekkor kerül 'sor az együttműködési megállapodás aláírására is. koság rugalmasabb, jobb ellátását tenné lehetővé. A három ÁFÉSZ egyesülésével egy 5 ezer 500-as taglétszámú szövetkezet jöhet létre, amelynek évi bevétele elérheti a 300 millió forintot. Az egyesített ÁFÉSZ-ek központja Tiszafüred lenne, amit a nagyközség térületcentrum jellege indokol. Az egyesülés dolgát a szövetkezetek részközgyűléseken döntik el, amelyeket november 26-ig mindenhol megtartanak. Az eddig lebonyolított gyűléseken a tagság egyöntetűen az egyesülés mellett foglalt állást záson elhangzott vélemények szerint — szükség van a nevelési forma hatásosabbá té- ■'azzák tehát ÁFESZ-ek egyesülése a tiszafüredi járásban Mezőgazdasági gyakorlatok általános iskolásoknak Visszapillantás az előzményekre fl kedvező fordulat okai Szélcsend. A légáramlatok nyugalmát jelentő meteorológiai szakkifejezés az utóbbi időben belopta magát a bűnügyi, pontosabban a társadalmi tulajdon és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények alakulásáról szóló helyzetjelentésekbe. Már a második esztendeje, hogy nincsenek nagy port kavaró viharok ezen a fronton, — mondják a megye rendőrei, ügyészei, bírái és bizonyítékként ilyenkor előkerülnek a grafikonok, táblázatok. A grafikonok íve egyenletes süllyedést mutat. Tavaly 30.8 százalékkal, az idén még további 25 százalékkal kevesebb társadalmi tulajdon elleni bűncselekmény történt a megyében, mint 1973-ban. Sőt: míg tavaly a gazdasági bűntettek alakulása országosan emelkedő volt, addig a megyében csökkenő tendenciát mutatott. A bűnügyi statisztika tehát kedvezőbb változást, egy jó irányba vett fordulatot jelez. Hamis lehet azonban a következtetés, ha csupán egy- egy esztendő adatait állítjuk szembe egymással. A társadalmi tulajdonban milliós károkat okozó és a gazdálkodás rendjét súlyosan sértő bűntettek gyökerei mélyebbre, sokszor évekre nyúlnak visz- sza. A csalás, a sikkasztás, a hűtlen kezelés, a pazarló gazdálkodás nem olyan típusú bűntettek, amelyeket már másnap felfedeznek. Az utóbbi években 1973 volt a „legfeketébb”: egyik évről a másikra. tízmillióról tizenöt millió forintra emelkedett a bűncselekményekkel okozott kár értéke, ebből 13 millió a társadalmi tulajdont sújtotta. De ez az esztendő csupán a felderítés, a bűncselekmények lecsapódásának ideje volt. A nyomozás során kiderült, hogy a felelőtlen gazdasági döntések jórésze évekkel előbb született. Hó lab da módjára dagadtak bűnüggyé a rossz gazdasági döntést „kiigazító”, pénzügyi szabálysértésekkel kezdődő, (akkor még egy figyelmeztetéssel, vagy fegyelmivel megúszható) de^egyre súlyosabbá váló visszaélések. A következmény: nyomozás, tárgyalás, börtön. Az átfogó, a gazdálkodás ■törvényességét, a termelés hatékonyságát folyamatosan nyomon követő ellenőrzés hiánya, a jogszabályi egyenetlenségek és olykor a rosz- szul értelmezett, a közös érdekekkel szemben érvényesített „önállóság” olyan szél volt, amely a népgazdaság millióit felőrlő malmokat is hajtott, A szelet kellett kifogni. Két évvel ezelőtt a gazdálkodás alapját jelentő társadalmi tulajdon védelme érdekében sokoldalú ‘ és erőteljes tisztulási folyamat indult meg. A központi irányítás erősödése a gazdálkodási önállóságot nem nyirbálta meg, de leszűkítette a vállalatok, szövetkezetek gazdasági és pénzügyi erejét meghaladó szélsőséges és felelőtlen vállalkozások lehetőségét. A sokat emlegetett és hiányolt belső és felügyeleti ellenőrhálózat kialakításáról, hatásköréről és feladatáról két éve kormányhatározat született. Megszervezéséért, működésének biztosításáért a jogszabály a gazdasági vezetőket tette felelőssé. Túlzás lenne azt állítani, hogy ezzel egy csapásra helyére került és betölti funkcióját valamennyi szövetkezeti ellenőrző bizottság, vállalati szervezet. De tény, hogy tagjai között egyre több a szakember (nemcsak pénzügyi, hanem gazdasági, műszála, jogi képzettségű), ez az egyik feltétele, hogy ne csak „neve legyen a gyereknek”. Mindez egyelőre csak egy jó irányba haladó tendenciát jelez, amelynek már vannak figyelemre méltó eredményei. Az idén például a társadalmi tulajdon és gazdaság rendjét sértő visszaélések, mulasztások 68 százalékára azoktól a vállalatoktól, szövetkezetektől érkező jelzések alapján derült fény, ahol ezeket elkövették. Közülük jónéhány esetben a bírósági tárgyalások nem büntetőjogi szankcióval végződtek. Egy friss példa: a közelmúltban ért véget egy büntetőper, amelynek az építőipari vállalat egyik építésvezetője és művezetője volt a vádlottja, akik enyhén szólva nagy vonalúan gazdálkodtak az új lakásokba leragasztott gumipadlókkal. Ahogy esett, úgy puffant, szabatták a nyersanyagot, amelyből sok tízezer forint értékű elpocsékolódott De, hogy nem fék-